Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

#Puhaság |15. első percei | München, Németország

Vajon bármikor mondtam már ilyet neki? Nem hiszem, már arra értve, hogy nem gond, ha sok dolgot összevesz, nem szoktam így gondolni, és most sem erre gondoltam elsődlegesen, de tudtam, hogy ezt szereti, ez is hozzá tartozik, én meg ezzel együtt is nagyon imádtam. Arról, hogy az emberek gonoszak tudnak lenni én elég rég tudomást szereztem és nincsenek is túl jó emlékeim. Egy picit félre is pillogtam Volt irányába, aki éppen a levegőben nyalt valami után, amire csak magamban röhögcséltem kicsit. Elég fura kutya tud lenni néha, de ezért is szeretem.
- Ühhüm, de tényleg adok, ha meggondolod magad, csaaak nem mindet - szögeztem le felhúzva a vállaim vigyorgás közben, aztán csak akkor eresztettem le, mikor lassan az ajándékos tömegecske végére értem. Én mindennek örültem, tényleg, még magának a doboznak is, mindig szoktam, de egy picit a póló után felborultak az arányok minek, vagyis éppen kinek jobban. Nem volt szándékos pedig, csak úgy megtörtént. Mint a késztetésem, hogy én most szeretnék rácsücsülni.
Nem könnyítette meg a dolgom, de végül csak sikerült odakuporodnom és átkarolnom őt a nyakánál. Az túlzás, hogy pontosan volt valami, amit szerettem volna, mármint, ha volt is, még nekem sem volt biztos odabent a buksimban, de ha már szülinap van és szabad kérni, bár nincs kívánós gyertyafújás, akkor ez is beleférhet, nem?
- Érdekesnek? - kérdeztem a puszi után elvigyorodva, hogy aztán a füléhez hajoljak, persze már én is mosolyogtam, de amikor kinevetett akkor csak sikerült abbahagynom és rázni a fejem, hogy na, ez így nagyon nem illik, én teljesen komolyan gondoltam, ő meg fogja magát és röhögcsél. Szeretném. Őt, és a zoknit. De ez így, nem tűnt ebben a pillanatban már olyan jónak, mint még az előbb.
- Nem vicces ám ennyire… - sóhajtottam egy nagyobbat, hogy aztán magunk közé pillogjak, mielőtt a kezére tévedt volna a tekintetem, kicsit zavartan húztam el a kezeim a nyakától magam elé picit tördelve az ujjaim, de végül szó nélkül, csak elemeltem a lábikóm és visszacsücsültem oda, ahol eddig voltam. Kicsit úgy éreztem magam, mint aki most rosszkor van rossz helyen, pedig azt hiszem nem szándékosan nevetett és nem is azért szerette volna ha leszállok, csak egy picit buta vagyok talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nyilvánvaló volt, hogy a csók akkor is járt volna, ha nem ebben a kék csodában áll itt előttem, ettől még egy pici-kicsit annak is járt, mert tényleg nagyon szép volt. Jó, nem kell annyira lekicsinyelnem, tényleg nagyon bele voltam a pulcsiba is szerelmesedve, hiszen 626, ki ne akarná hazavinni a saját Stitchét? Mindegy is. Ettől még csak kellett értékelnem, ha kérte, amivel egy picit elbajlódtam, de nem történt katasztrófa.
Én csak mosolyogtam rá csendesen, ahogy végül vártam, hogy azért ő döntse el a sorsát véglegesen a ruhácskának. Megvártam, még visszavedlik a rendes Lewybe, addig csak lesegettem mindent magunk körül, egy plüss Angelt még meg is simogattam, aztán a pocim, ami valami buta reflex lehet, de olyan jó volt és az sem zavart, ha látják. Szeretem, hogy ott a breki. Ettől még nem elfelejthető tény, hogy ketten nem egészen a normális méretekben élünk a pindurkával. Szóval pici szusszanásokkal hallgattam el a mondandóm közbe, mikor ő az Angyalos pulcsikat mutogatta.
- Meg? De…. biztos? - kérdeztem, bár nem igazán vártam tőle „nem biztos” vagy „meggondoltam magam” válaszokat, csak tudja milyen vagyok. Inkább lassan mellé lépve figyeltem, ahogy a kosárba kerül az is, aztán az ujjaim az övéi közé fűztem és a kezét szorongatva lestem hol a dolgokra, hol pedig rá. Nem igazán akartam semmit mondani, máskor biztos ennél is jobban örültem volna mindennek, most is elég szépen figyelgettem, amit kiválasztott, csak nem dobott fel, hogy azért ez nem családi méret. A disney erre miért nem gondol?
- Nem tudom, maradt ki valami fontos? Ha nem, akkor igazából nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Szépen kivártam, még lekerül róla a kékség, és újra ő lesz ő, na nem mintha a stitches Lewyt ne imádtam volna, akkor is szívesen mentem volna vele haza. Mondjuk nem igen oda megyünk még azt hiszem, de azért a zümikocsiig biztos. A lényeg az volt, hogy azzal is pont olyan imádnivaló volt, és azt hiszem ezért, amilyen nem tudtam elég hálás lenni. Mármint komolyan, a többség a fiúk között fiatalon is lenézi már a disneys dolgokat, meg folyton hajtogatják, hogy már nem ezzel kéne foglalkoznia a nagylányoknak. Nekem meg ez nem annyira tetszik, leginkább semennyire. Ő ellenben sosem mondta, hogy kapcsoljam ki, inkább leült velem nézni, sőt, mikor még nem laktunk együtt és átjött hozzánk is együtt meséztünk. Sok dologért kellene hálásabb legyek, és mikor úgy néz rám, mint most a de után, azt érzem nem jól csinálom a hálálkodást. Azért elmosolyodtam, mielőtt belé kapaszkodtam volna, hogy a rózsaszín-kék csodákkal a kosarunkba tovább induljunk.
- Már a felén majdnem túl vagyunk, nincs olyan sok vissza - mondtam picit megemelve a vállaim, de azt hiszem ő is érezte, hogy nem számított mennyi múlt el, vagy mennyi van vissza. Annak ellenére, hogy vannak nehézségek, változnak a dolgok, én oda meg vissza voltam a gondolatért, hogy van a pocimban egy kicsi Lewy vagy egy kicsi én. Picurka.
- Nem is értem miért, pedig láttam valahol olyan pici pókit meg Deadpoolt, tök édik voltak. - De, éppen megértettem, miért nem szabad. Végül csak kicsit lassan totyogva hagytam, hogy vezessen a kiút felé, hogy a „kindertojásosan” elrendezett puhákba vessük magunkat. A pulcsis kis huzavona után itt azt hiszem éppen a nem szeretek vásárolnis Maját én is beállítottam a pénztárhoz, mert eléggé elvesztem a picikben. Mondtam, hogy cukikat láttam, sajnos. Mikor aztán sikerült a polcból kimásznunk szépen elpakolták tasakokba még Lewy fizetett, én is magamhoz vettem belőlük, hogy aztán kifelé még egy picit megálljak ágaskodni felé egy puszira. A fodrászos után még mindig kicsit rosszul éreztem magam, hogy buta voltam, de azért reméltem, hogy nem lesz belőle már nagyobb baj, és ahová ma még tartunk, az már marad ilyen boldogságosban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kicsit úgy éreztem, neki nem volt vicces, pedig én nem akartam rosszat, az arcára pillantva viszont nem úgy tűnt elsőre, mint aki hasonlóan nevetne. Picit össze is szégyelltem magam menten és a padlót nézegettem, aztán pont arra a fogkrémes vigyorra néztem fel, amit Stitchtől is örökölhetett volna. Én tudom, hogy a kékség rettegett a víztől, mert fél, hogy belehal, de azért a végére már komálta. Mondjuk azt nem kedveltem úgy, mikor Lilo azzal a sprickával nevelte. Nem jó ötlet pofin fröcskölni az embereket azért, hogy hallgassanak rád. Én is csak félrecéloztam, ma nem csillogtatom a hajtóerényeim. A mellkasa lett volna a cél, csak ahogy rájöttem, hogy ló, már kint is volt a vizecske.
Kicsit dörmögve vonogattam a vállam, hogy aztán bólogassak, hogy de, az lennék, nagyon nem szeretném a szőke Maját, a szőke nem Maját, a nem szőke nem Maját. Szóval úgy egyiket sem kedvelném ebből valami nagyon. Persze az biztos más lenne, ha nekem már nem volna itt keresnivalóm, és ő mással boldog, de erről nem volt szó szerencsére, a brekivel nem nagyon szeretnénk, ha más ohanába költözne az Apu. Nem szeretem, ha valami megismétlődik, ami nem szép.
- Valami olyasmi, de örömében, csak ő ilyen. Akkor is ezt csinálta, mikor elballagtam az oviból, emlékszem, meg mikor beköltöztem a suliba és elmentünk anyával Pécsre lakni - meséltem el neki, ahogy ráébredtem, hogy szegény nagyit többször sirattam meg, mint azt lehet szabadna. Tudom, hogy nem csináltam rosszat, már a legtöbbször biztos nem, de azért ez elég furcsa. Az unokanővéremnek csak adtak egy kis pénzt, mikor a barátjával összeköltözött meg integettek a kapuból… és annyi. Most meg még akkor is sírtak - a papival együtt -, mikor eljöttünk átmenetileg Münchenbe.
- Igen, azt hiszem el - mosolyogtam rá, ahogy az asztallapon koppintottam párat az ujjaimmal. Kicsit össze kellett szedjem a gondolataim, nem a nevek vagy a mesék miatt, hanem mert tudtam, hogy nem nézhetek ki túl vidáman, ha ennyire nagyon érzi, hogy az a rendben nem olyan rendben. Végül csak kiböktem, mi bánt éppen, ő pedig próbált megnyugtatni vagy olyasmi.
- Lehetséges, anya meg anyukád is azt mondta, de én nem tudom. Fogalmam sincs mi lesz majd akkor, mikor érkezik a kicsilány és nem szeretném, ha baja lenne - simiztem a keze mellett meg a pocim, hogy aztán pár nagyobb levegő után picit hozzá dőljek. - De… ott leszel velünk, ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

#Puhaság |15. első percei | München, Németország

Ahogy a négylábút figyeltem igyekezve nem nagyon kinevetni őt, rá kellett jöjjek, hogy már most is nagyon szép és nagy ohanánk van, gyakorlatilag tényleg nem is volna mit kérnem a szülinapomra, nem is lett volna kérésem. Az utolsó kis hiányzó láncszem a közeljövőből pedig délelőtt ott kalimpált a pocimban lelkesen, hogy itt van és már számol vissza ő is, ahogy mi is. Bár a pontos időt hármunk közül csak ő tudhatja.
- Úúú, alul-felül, szeretem. De jó lesz később, majd elosztjuk, jó? Nem kapsz semmi ilyenkét, ha létezne ez, amivel a nagyiék is gyakran ijesztgettek engem, már régen nem is lennék - közöltem nagyokat bólintva saját magamnak. Az a helyzet, hogy volt időszakom, mikor elég rosszul ment minden. Nem kedveltek a suliban, piszkáltak, a család sem volt egész és a barátaimat, vagy miket se nagyon érdekeltem. Olyankor ültem a köveimmel és a matricáimmal a papi csinálta kis faházban és megettem egyszerre vagy négy kindertojást meg mellé még egy tábla milkát, azt a nagyot ám! Fhu, utána napokig hányingerem volt és fájt nagyon a hasam, de nem haltam bele, meg nem mérgezett meg, csak kicsit megfeküdte a pocim. Brr, nem szép emlék az, inkább gyűjtöm a jókat, mint most is.
Sikerült elhelyezkednem az ölében mosolyogva még a fejem is oldalra döntöttem kicsit és úgy figyeltem őt átkarolva még nem jött az a bizonyos kérés, aztán eddig a javallat, hogy hát akkor menni kéne.
- Én… tudom, azt hiszem. Megvárom, nem baj - mondtam végül figyelve őt, azt hiszem a türelmem nem megnőtt, inkább csökkent az elmúlt időben. Lehet nem kellett volna ennyire tragikusnak érezni, de nem ment olyan jól már egy ideje ezeknek a kizárása, csak érzékenyebb voltam a viccekre, amit nagyon sajnáltam, nem szerettem volna rosszat. Amikor a tekintetünk találkozott egy picit jobban megnyugtatott, hogy tényleg nem kell magam rosszul érezni azért, mert esetleg szeretnék valamit. Nem volt világháború, csak egy pillanatra rosszul esett a dolog és most nem tudtam, hogy útban lennék-e bárhol, avagy sem, szóval egyelőre csak odahajoltam hozzá, hogy a tenyereim az arcára tapadjanak, az ajkaim pedig az övére, de még előtte egész halkan beszéltem.
- Tényleg? - kérdeztem előbb a zoknikat figyelgetve, aztán beszívva az ajkaim emeltem rá a barnáim, hogy kicsit húzva az időt elmosolyodjak.
- Nagyon köszönöm… - mondtam, majd le is hunytam a szemem.  Nem csak a zokninak szólt. Egész közel araszoltam a térdeimen, így még egy picit magasabb is lettem a csücsülése miatt, ahogy a kezem lassan visszacsúszott a nyaka köré.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nagy volt nap közben a sürgés, mert szerettem volna, ha ma már minden kis szép és csinos, beleértve ebbe a nagyfiút is, akit reggel megpróbáltam megfésülni, nem volt túl sikeres művelet, de pár óra után feladta, így ebédre csomó és plusz fehér pamacsok mentesen tipegett a lakásban fel és alá. Én közben masnikat kötögettem fel erre meg arra. Fehér és piros váltakozott, ahogy az egy-egy felaggatott díszecske is ehhez idomult. Ugyan még volt pár hét karácsonyig, a mikulás bizony huszonnégy órán belül leszáll a szánjával a tetőre, behupog a lakásokba és megtölti a… ó, még nem voltak kitéve a zoknik. Ennek orvoslására feltúrtam pár szekrényt, ebben a lakásban bármennyire lett volna jó, ha nem így van, de nem ismertem még mindent, így voltak felfedezetlen szekrények. A mai nap után nem lesz, azt gondolnám. Lewyre nézve is így éreztem a dolgot.
Lassan kezdett a nap múlni, már közelgett a vacsiidő, a kicsi brekilányka még szuszogott, vagyis én ezt gondoltam, mert a fehérke gyanúsan eltűnt. Legtöbbször a kiságy mellett állt őrt és bámult befelé a rácsok között, mint egy babafigyelő, aztán a legapróbb zizzenetre is morogva kereste az aput vagy az anyut, hogy valami szerinte borzasztóan polibigyógalibás. Nem mindig volt így. Megesett, hogy pocifájás miatt álmában nyüszögött a kislányunk, de aztán elszundizott tovább, meg az is, hogy valami kis fénytörés villant meg, ami a kutyának nem volt kedvére való. Nem hibáztattam, az első két napban percenként hajolgattam én is a kiságyba, hogy azért minden jó lehet-e, nem-e baj, ha csak jobbra néz a buksija, vagy a lába nincs kinyújtva, nem-e szoros a pelus? Fogalmam nem volt egy csomó-csomó dologról és ez picit ijesztő volt. Aztán itt vagyunk, elmúlt egy hónapos és imádom.
- Nyuszóóó, nálatok mikor jön a Mikulás? Este már vagy csak hatodikán reggel?
Hallottam, ahogy apró mancsok kopognak a padlón, felemeltem a fejem a kukoricából, amit éppen szálra fűztem, hiszen jó lesz ez még karácsonyra, aztán a pizsim ujjába harapva meg lettem rángatva. A fejem forgatva lestem, hol a férjecske, ekkor hallottam meg a sírdogálást is, szóval repesztettünk a mancsossal a kiságyhoz. Ő éhes volt, amit a pizsim is prezentált már éppen, szóval vigyorogva pusziltam meg a homlokát, mielőtt leültem volna vele a kanapéra. Úgy negyed órával később már a csöppség fölé hajolva csücsültem a szőnyegen, ő éppen nagyon mozgósnak látszott, Volt meg egy Mikisapin tapicskolva lesett.
- Sziiia hercilányka…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Igazából azoknak a táborát erősítettem, akiknél minden jóval hamarabb ütött be. Általában már november végén tudom, hogy ideje a Mikulásnak levelet írni, hogy el is érje őt, el kell kezdeni előszedni a dekorációkat, megnézni minden égő minden kicsi csatlakozója rendben van-e és átgondolni, milyen színben fog pompázni majd egy hónap múlva a fa, mert ugye az fontos, hogy a többi dísz, ami addig felkerül, passzoljon, meg hát olyan nagyon karácsonyos legyen. Ablakra matricák és világítós dolgok, a lakásban a gömbök, a szaloncukrok, a girland vagy éppen az elengedhetetlen illatos dolgok, mint a narancsba böködött szegfűszeg a radiátorok környékén, hogy a melegben jó illat legyen, vagy a fahéjrudak, amik a vaníliákhoz voltak kötözve és pici csomagként libegtek a díszek között. Igazából túlságosan is imádtam az ilyeneket mindig és ha őszinte akarok lenni, nem biztos, hogy erről bármikor le akarnék mondani, pláne, hogy most már nem is csak simán fontos, hanem olyan ohanásan. Most viszont, ami azt illeti december első hétvégéjéig egészen le voltam kötve, bár egy pillanatát se bántam, éppen ellenkezőleg. Azt hiszem minden kicsit nehezebb percet többszörösen kárpótolt az, mikor meghallottam, ahogy bizzeg vagy gügyög a mini leányzó az ágyacskájában, vagy az ölemben vagy éppen Lewyében. Olyan édes volt és pici és babaillatú. Nem tudtam, hogy ilyen tényleg van, de bizony mennyire, hogy létezik!
Éppen ezért a levélkém is csak negyedikén került a posta közé és szintén tegnap este robbantottam ki először a dekorációs forradalmat, vagyis hát nagy lelkesen kezdtem az illatos dolgok gyártásába, meg ha már bolt, egy csomó fűszer és gyümölcs hazajött, nem is véletlenül.
- Mármint mi? Áh, értem, mooondjuk nálunk is, sosem vártuk meg a reggelt, vagyis mindig mondta a nagyi, hogy megjön este a Télapó, de reggelig nem szabadna meglesni, deee - emeltem a kezeim, még ha éppen nem is biztos, hogy látta, csak úgy megtörtént. Valahogy mindig kint voltam a meleg takaró alól és a cipőimet meg a kis kiaggatott dolgaim néztem, leginkább nem is azt kerestem mi van benne, de mostanra már nem várom, hogy valaki ott álljon. Azt hiszem már itt van, akinek itt kell. Még gyorsan felkötöztem a csini karácsonyi zoknis vagy csizmás - kinek mi tetszik - puha zsákokat, félbehagyva az egy tál popcornnal csücsizést, amit éppen fűzögettem fel, egyet-egyet elcsalva belőle, hogy a kislányunkért menjek.
- Nincs meg a hasam… - mondtam neki picit méregetve magam, mert nekem inkább ilyenek voltak furák, de azok nagyon. Mármint már másnap meg harmadnap is csak úgy figyeltem, mennyire más, még járni is fura volt eleinte, most meg már leelőzném a cukorkaboltos ént, bár ez inkább a motiváción múlhat. Közben már a picike fölé hajolgattam a szőnyegen, néha kipillantva a férjecskére, ahogy a dünnyögéseire reagáltam Klaranak. - Nagyon édes… meg pici, meg kis puha. Imádom - mondtam a szám sarkára harapva, aztán a feje alá nyúltam meg a popsijához, hogy hátracsússzak és oldalra az apu felé, aztán a hátam a kanapénak döntve a felhúzott combjaimra fektessem a törpit. Az egyik kacsómmal a buksiját tartottam a másikkal meg a mini, zoknis lábait simiztem, miután egy kisebb mikulássapkát adtam volna a kezeibe. Megfogni nem igazán tudta még jól, de nézegette, szóval legalább tetszett neki.
- Köszönöm - fordultam a szerelmecském felé, hogy egy puszit adjak neki aztán csak figyelgettem a brekikét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bár nem volt túl szívderítő a gondolat se, hogy a férjecskének esetleg egy másik lány kelljen vagy ő tegye boldoggá, az teljesen helytálló volt, hogy nem lettem volna túl mosolygós. És azt hiszem nem egyedül szomorodnék el ettől. Persze vannak ilyen eshetőségek, de engem megnyugtatott az, hogy nem szeretne máshol vagy éppen mással lenni. Vagyis én így gondoltam. Akkor megtehette volna már sokszor, még az esküvő előtt is, hogy úgy dönt, ezt inkább mégsem szeretné. De ő mellettünk döntött, tudom, hogy szeret minket. Most meg már több minket is.
- Igen, biztosan, csak azért mégis jobb, mikor boldogok pityergés nélkül - mondom neki el a véleményem végül, aztán még picit mosolyogtam is. Ismerem a helyzetet rám is büszke volt anya, aztán a nagyiék is, mikor olyan eredményt értem el, bár ezt csak táncban osztottuk meg egymással. Anya egyetlen egy meccsemen tudott csak ott lenni, azon is majdnem infarktust kapott, a papi meg egyedül lévén mugli és nincs közvetlen kötődés, nem mászkálhat csak úgy a világban, szóval egy dolognak, de annak mindenki mindig nagyon örült.
- Mert cuki és szép - és nekem is tetszik persze, de azt már kifejtettem. Egy picit megkönnyebbültem, mert azt hittem, ennél nehezebb lesz, vagyis, hogy mit gondoltam pontosan, azt senki nem tudja, de bizonyosan aggódtam ezen is. Mint mindenen az elmúlt egy-két napban. Lehet csak mert a szokottnál is rosszabbul aludtam, talán, ha ma sikerül, megint kipihent és jobb kedvű leszek, ki tudja.
- Szeretlek Nyuszó. Tudom, hogy te se tudsz többet, de azért örülök, hogy te hiszel bennem - mondtam úgy leginkább magam elé bámulva lefelé, majd a fejem nekidöntve szuszogtam kicsit, a kezem meg az övére csúszott a pocakomon. - Majd megpróbálok. Már nincs is messze, hogy jöjjön…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

#Puhaság |15. első percei | München, Németország

A drága szavai ellenére csak pillogtam rá bután és értetlenül, mint aki meg sem hallotta a mondata nagyobbik részét. Egyrészt azért, mert nem igazán tesz boldoggá, hogy nem elég, milyen sokat eszem néha össze, de még egyedül is kell, másfelől nem annyira mókás az embernek enni úgy, hogy a másik csak nézi azt. De tudom, hogy mi a gondja, azt is, hogy ő sokkal sportolóbb ebből a szempontból. Valószínűleg, neki már akkor számolgatták, hogy mennyi szénhidrát lehet az ebédjébe, mikor nekem még csak a tejet mérték a cumiüvegembe. Szóval ez egy picit nehézkes, én azért próbálkozom. Például a szülinapi tortájában is csak tej és karamella volt, amit annyira nem kéne neki, a cukrot is helyettesítettem ügyesen meg a liszt is olyan volt, amit szabad. Nyöh, nekem is inkább nyuszitápot kéne enni.
- Azt, nem olyan halálos az és nem egy kis fagyika csinálja meg az öntete… - jegyeztem meg neki még mosolygósan, mielőtt lassan az ölébe kerültem volna. Ezután picit ingadozott a hangulatom meg talán a helyzet is, de lehet csak nálam.
Gyakorlatilag minden alkalommal, ha éppen azt szeretném, hogy velem foglalkozzon, vagy csak úgy szeressen nagyon, kicsit tartok tőle, mi van, ha rosszkor kérdezem, nem ér rám vagy nem akar, és azt mondja nem, vagy csak elhajt. De végül azért picit én is megnyugodtam és bólogattam, hogy persze, értem, csak a ruha miatt vagyok útban. Reméltem, nem csak túl fancsali pofim volt és azért mondja, szóval vissza is csúsztam a közelébe, hogy az arcát simogatva nézzek rá, meg a zoknira is, ami naaagyon-nagyon csinos volt. Rá is sikerült vigyorognom egy pici, megkönnyebbült sóhaj kíséretében, aztán csak az orrom alatt mosolyogva néztem a combjára, majd rá, aztán a mutatóujjamra harapva bámultam a kékjeibe, ahogy picike csuszikkal koccantam a lábának, majd átemelve az enyém szembe csücsültem vele újra. Kicsit oldalra billentettem a fejem, ahogy lassan széles mosoly, sőt, egészen vigyor ült a pofimra, a kezeim pedig kicsit a haját igazgatták mielőtt odahajoltam volna hozzá lehunyt szemmel, az ajkam az övéhez ért, de nem volt még meg az a bizonyos puszi csak forgattam a buksim az enyém meg az ő száján siklott végig párszor. Amennyire a pocim engedte még közel is csúsztam az ölében. Azért igyekeztem a fejemre vigyázni, mert a korona szépen csücsült rajta, nem hiányzott az, hogy lepotyogjon, a hercegnők se szokták elhagyni!
- Nagyon tetszik ám a hercegem talpitól tetőig - nyitottam ki a szemem huncut mosollyal az ajkaimon, hogy a nyelvem hegyére harapva végül megcsókoljam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Talán egy picit olyan sárga szörnyisen éreztem magam az elmúlt napokba, főleg, mikor vásárlás közben egyszer csak elkezdtek gyűlni a nem is Lewy választotta dolgok a kocsiban. Fahéjrudak, szegfűszegcsomagok, citrusfélék, almák meg a pici, piros bogyós ágacskák. És a masnik, amik higgyétek el, hogy fontos dekorelemek. Csak úgy álltam ott, néztem rá, mert én tényleg nem akartam túlzásokba esni, de az mind kis fontos volt. Az illatok, a színek, meg úgy az egész hangulat az. A brekikénk is ennyit érzékel a világból nagyjából rendesen, akkor meg pláne megéri, igaz? Hát persze! Meg ön a Mikulás és a Jézuska is nemsokára, muszáj mindennek időben klappolnia. Életem legnagyobb vívódását még meg sem beszéltük: igazi lesz-e a fenyőfánk majd. Eleve lesz-e az azt hiszem nem kérdés. Nem maradhat ki, az a leglegleg az ünnepek alatt.
- Csak meg - tettem hozzá egészen elhalkulva, mindketten tudtuk ez mit is jelent, de én tényleg próbáltam a lehető legjobb kislány lenni mindig is, mert azt mondták a nagyiék, ők mindig megkapják, amire a legjobban vágynak. Nem éreztem mindig azt, hogy igazuk lenne, most egy picit máshogy gondolom, vagy talán mostanra lettem elég jó, hogy felkerüljek arra a kívánságteljesítős listára kacskaringós betűkkel.
- Le fog esni a csokikocka a földre - jegyeztem meg szomorúan, mert ez nagyobb baj, mint holmi tányér. Mondjuk ahogy lefelé pillogtam ez éppen nem fenyegetett, de nem tudtam, hogy ez is elmúlik-e vagy sem. Igazából még azt sem értettem teljesen, a pocimnak, hogy sikerült ilyen kisebbre összemenni. Persze, azért volt, mint egy jóllakott ovisnak, de az máskor is. Meg egy-két csíkocska, amiket nem éreztem valami csininek, de ez a legkevesebb, ha cserébe ilyen szépünk lehet, mint a brekikénk. Már evett a picilány még a kanapén csücsültem a karjaimba tartva, és kivételesen a böfi sem hordozott tejes nyálkupacokat a nyakamba, mondjuk nem különösebben zavart. Édes volt a bubiival.
- Shhh, ne bánts, szeretném, hogy tudja, ez nem csak olyan, amit mutatni kell - ráztam a fejem, hogy nem kis poénkodásra való, na nem mintha megsértődnék, nem akartam, csak szeretem neki is mondogatni. Mondhatjuk, hogy nem túl sokadik, akinek tehetem és szeretném is, és ez így jó most. Közben arrébb tendáltunk, most már az ölemben pihenő pindurikával, aki a nyelvét próbálgatta meg az arcizmait nagy lelkesen, ahogy a sapkát piszkálta.
- Ezt. Téged, ezt a kis minimanót, meg Voltbabát… az ohanát - mondtam éppen Klara pofijába motyogva a végét és rá vigyorogva nagyban, de azt hiszem belefért, hogy most nem volt időm oldalra fordulni. Kicsit olyan volt most, mintha ő lenne a mi Mikulásunk, és nem csak a sapi tette.
- Maajdnem, majd megcsináljuk később. Szeretnél az apuhoz menni? - kérdeztem most már forgatva a fejem köztük, közben a kis kacsói alatt átnyúlva a babunak megtámasztottam a hátát és az ujjaimmal a fejét, aztán felemelve nyomtam egy nagy puszit a szájacskájára nem különösebben foglalkozva a nyállal, de nem tettem le, még nem nyúlt érte a férjecske vagy maradgált nálam.
- Azt olvastam - igen, néha velem is megesik, hogy csinálok olyat - ez sokszor megmarad, Sebby furin fog nézni, ha felhívod és gügyögsz neki - nevettem fel, hogy aztán a számra harapva pillogjak felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem voltam biztos benne, hogy erre számítottam és nincs is ebben semmi rossz. Azt hittem ez hosszú és nehéz kérdés lesz majd, a breki jövőjéről is szó van, ha már itt tartunk. Tényleg elég rendesen el lehetnénk késve vele, mégsem így van. Meg ahogy nézem, nem is nagyon nehezítettük meg a saját dolgunkat, lehet ez mindig ilyen könnyű, nem tudom, sosem kérdeztem meg anyát, ő mennyi idő alatt döntötte el, hogy én Maja leszek. Ezt a nevet tőle és a nagyiéktól kaptam, szeretem is.
- Egy kicsit én is, elég fontosnak hangzik, de szerintem ez így tökéletes - mosolyodtam el kicsit felé fordulva, de nem volt ez olyan soká kitartó sajnos. Hiába voltam boldog én is attól, hogy itt van nekem ő, Volt és lassan a brekikénk is, vannak, amiktől nem tudok nem előre tartani. Féltem, és ez most először eléggé rám is volt írva, talán délelőtt nem kellett volna annyit nézelődni meg gondolkodni a neten, biztos egyszerűbb lenne most. Sóhajtottam egy kisebbet, ahogy átkarolt én pedig nekidőltem. Biztonságban éreztem így magam, jó volt, tudtam, hogy itt van és persze azt is, hogy lesz, amikor szükséges, mégis sokkal jobb volt hallani mindent, megnyugtató, mikor beszél hozzám, szeretem hallgatni.
- Már jobb… egy kicsit biztosan. Lehet az izgalom is csinálja, azt is érzem a pocimban. Várom is… csak - mondtam kicsit lemondó sóhajjal, ahogy megemeltem a vállaim. Tényleg szerettem volna, ha már ott tartunk, hogy van egy kicsike lány is az ohanában, egyszerűen az a kis vége az útnak sok dolog volt, de vonzó nem. Bólintottam pár nagyobbat, hogy a sültkrumpliba meg a hamikba markoljak, ha ő addig nem tette, aztán felkelve betotyogjak. Nem voltam valami könnyed, sasszés, mint máskor, érthető okokból.
- Szeretnél valamit nézni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

#Puhaság |15. első percei | München, Németország

Minden alkalommal, mikor régebben kísértésbe estem igyekeztem magamnak hazudni és elhinni, hogy ha hárommal több kört futok és tízzel több felülést csinálok meg, akkor észre sem veszi majd senki. Nem mindig volt így. Talán ezért is nem voltam soha olyan jó legós pocicsináló, mint Lewy. A kockák csak nem voltak meg, maximum, ha Milkából kipakoltam volna magamra. Jó, néha jártam közel de akkor csak olyan dolgokat ettünk, mint a nyuszik, meg edzőtáboroztunk is egész nyáron.
- És az jó lenne, mert… - néztem rá kicsit értetlenül várva, hogy kiderüljön, ez miért is olyan szuper ötlet. Persze, néha biztos tud az fontos lenni, de rá kellett ebben a percben jönni, hogy úgyis éppen eléggé tartok tőle, hogy csak rám pillant és bármire, de közli, hogy nem, nem akarja, nincs kedve és ezek társai. Nem akarok úgy járni, mint Volt, mikor összevesztem vele, mert egyszer rászóltam véletlenül.
Lehet, hogy ezek neki semmiségnek tűnnek, sőt, az is lehet, hogy csak én látom néha borúsabban a helyzeteket, ettől még nem nagyon tudok erről leszokni. Sosem voltam túl magabiztos, most meg lássuk be, kerekebb vagyok, mint a kvaff, amit a legtöbbször fogdos, meg túl pehelyke se, és sokat nyűglődök is, főleg éjjel, ha semmi nem jó sehogy éppen. Az, hogy ma éppen nem volt semmi eget rengető a kis hajas sokkon kívül se tett biztosabbá abban, hogy ha már szülinapozni akar ő is velem, akkor azt mennyire is.
Lassan azért minden úgy nézett ki nagyon is rendben van köztünk, még én is elmosolyodtam, mire megint az ölébe kerültem és meg nem simiztem őt a hajába feledkezve kicsit, aztán meg a szám felejtve rajta. Vigyorogva néztem rá a kérdésre, a másodikra pedig csak hamiskásan ráztam a fejem, hiszen nem, nagyon nem volt azzal baj, sőt.
- Nincs, az is nagyon csinos a hercegcsomagban.
Egyszerű a dolog, fura volt, új és nem vagyok mindig jóban a hirtelen dolgokkal, nem tudtam eldönteni, milyen értelemben is hű a haja ott csücsülve a hálóban. De most már egészen érzem, hogyan is hű, pláne a csókunk közepén, amiben akaratlanul billentettem picit el a buksim, meg is csúszott a tiara, oda is kaptam a kezemmel, de csak belemosolyogva a csókba tapadtam újra a szívecskére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bár furcsa volt, hogy még én se bizonytalankodtam annyit, betudtam annak, hogy nem is volt min. Ha akartam, ha nem, ezt a brekike helyett mindenképpen nekünk kellett kiválasztani, hiszen, ha megszületik sem fogja tudni még megmondani, mit is szeretne, azt meg kell tanulja. Addig meg nem lehet szegényke névtelen. Bár a Breki aranyos, annyira nem biztos, hogy ilyen kicsi hercegnős minilányoknak való.
De az is igaz, hogy még nem tartottunk ott sem, hogy lássuk, nem még megkérdezzük őt. Az a pillanat pedig egyszerre tűnt nagyon jónak és nagyon rossznak. Aggódtam, féltem is, nem igazán akartam vagy tudtam elképzelni mi is lesz igazából és ezen tudtam, hogy ő se tud segíteni, ezért nem is mondogattam eddig, most se hiszem, hogy sokkal jobb lenne. Annak azért örülök, hogy ott lesz és nem mondja azt, hogy majd csak megvárja kint vagy hasonló. Megtehetné, ha lehetne, én is inkább kivárnám az egészet a váróban mondjuk. Lehet olyat?
- Remélem addigra elmúlik - mondtam neki, ahogy megemelve kicsit a fejem felnéztem rá, aztán egy kicsit megkönnyebbülten mosolyogtam magam elé, ahogy a pocim simiztük. Az, hogy menjünk be, már ideje volt, hogy valaki felajánlja, mert kezdett nem túl jó lenni ez a szék a popómnak, jobb odabent. Belekapaszkodtam a játékomba és a hamikba, aztán lassabban, de én is mellé érkeztem a kanapéra. Felhúztam törökülésbe a lábaim, és gondoltam majd az ölemben elfér a doboz, mint mindig, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ott éppen más van, innen éppen nem is látom az ölem, de mindegy. Szóval elsimiztem a blúzom ráncait, és a hasamra tettem a krumplis zacsim, miután hátra dőltem. Jó lesz kisasztalnak, ezt már kitapasztaltam.
- Nem zavar a sültkrumplis dolog, Volt is szokta - mire kimondtam lassan kezdett el rázni a nevetés is. Nem akartam őt a fehérkéhez hasonlítani, de ő is szeretett evés közbe már a következőért nyüszíteni és akkor potyogott minden mindenhova. - Esetleg, nem tudom, meg nem is muszáj, talán nézhetnénk mesét. Szörny RT-t, vagy nem azt, mást akár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Így van, én is azt szeretném csak, hogy rendben legyen és boldog - mondtam neki széles mosollyal az arcomon, miközben akaratlanul is a pocimra simult a tenyerem, ahogy a zsebemben pihent. Azt hiszem most először megnyugtató volt Alíz álma, nem azért, mert tudta a nemét és így már egészen biztos, bár a vizsgálatnak is bőven lehet hinni, hanem mert, ha látott volna bármi bajt, már megosztotta volna velem. Szeretem benne, hogy még ha nehéz is, nem hallgatja el előlem a rosszat sem. Azt hiszem ilyen egy igazi barátság, nem minden fényes és cukormázas, mi pedig azon is, ami keserű ügyesen lépünk át együtt, kéz a kézben, ha arról van szó.
- Ó, már arra is megvannak a terveid konkrétabban? - érdeklődtem lelkesen, ahogy rá emeltem a pillantásom. Ami azt illeti, bár nem voltam nagy tanulás és sulibarát, az eléggé lekötötte a kíváncsiságom, hogy Alízzal mi a helyzet és leginkább mik a tervei. Kicsit jobban is talán, mint mások esetében, mert nagyon becsültem őt ilyenkor. Voltak elképzelései, átlátta a jövőjét és nem a képessége, hanem amiatt, mert voltak céljai. Én néha úgy éreztem, hogy sosem mertem ilyeneket kitűzni, mert féltem, hogy csalódás lesz a vége, hogy magamban kell, azt pedig olyan emberek után, akik fontosak voltak nekem, nem tudom mennyire éltem volna meg jól. Most is hónapokkal ezelőtt a táncos dolgot ezért volt ilyen nehéz elfogadnom. Azt hittem megtaláltam, mi lehet az, ami végre biztosan egy végig vitt kis tervem lehet, ám az élet azt mondta, most más ajándékkal szolgál. Sokkal jobbal is, ha úgy vesszük, mert tényleg nagyon örülök a pocimban lubickoló kislánynak.
- Én hiszek benned, hogy megállod a helyed. Mindig feltalálod magad - biztattam őt kicsit, hogy aztán elmeséljem mi a helyzet a doktornénivel, na meg beszerezzem azokat a bizonyos finom, minifánkokat az utcai árustól.
- Nagyon jókat mondtak róla, ezért is kerültem hozzá és bizony nem okoz csalódást a néni, nagyon kedves velünk - mondtam, ahogy egy fánkot toltam a pofimba. Ami azt illeti Lewyvel is elég türelmes, hozzám még nem is tudom kell-e, nem igen beszélek, ha kell, akkor azért válaszolok, de ennyi. A férjecske meg kettőnk helyett is kifaggatja mindig, mindenről. Ez elég mókás meg azért jó is, így legalább tudjuk, hogy mi is a helyzet.
- Az anyukád? Mármint… az igazi, tényleg ő az? - néztem rá némileg döbbenten is nem csak meglepődve, még nyeltem is egy nagyobbacskát. Akaratlanul is előttem volt az a beszélgetés a cukrászdában, mikor megtudtam hova is lett az apukám az életemből most már több, mint tizenegy éve. Sajnáltam Alízt, valahol pedig szurkoltam neki, hogy talán nála tényleg van jó indok az egészre, bármire. Van arra, ha a szülő nincs a gyereke mellett? Közben beleolvastam a levélbe is, ahogy hallgattam őt tovább.
- Szerintem jól teszed, mármint azt, hogy találkozol vele. Tartasz azért kicsit tőle? Vagy mit gondolsz? Milyennek képzeled? - Igazság szerint a legtöbbször próbálok én tapintatos lenni, lehet most túlzásba estem a kérdéseimmel de mégis csak a legjobb barátnőmről van szó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Reméltem és bíztam is benne, hogy igaza van. Maga a gondolat, hogy mennyire közel is van már, hogy a pici talpak és kezek a mi karjainkban legyenek egyszerre volt nagyon jó és erősítette fel bennem, hogy mennyire sok dolog történhet. Én nem akartam, hogy bármi gond legyen, de ez gondolom nem csak ennyin múlik. Féltem az egésztől valahol, a fájdalomtól, hogy elveszett leszek és nem fogom tudni, mit is kellene tennem, és egész egyszerűen attól, hogy egyáltalán menni fog-e. Mi van, ha nem? Nem is szerettem volna ezt elképzelni, inkább csak próbáltam hinni, mint máskor és egyelőre elengedni az egészet, talán, ha nem gondolok ennyit rá picit jobb lesz.
Lassan, de biztosan és rendesen fel is szerelkezve végül becuccoltunk a nappaliba, ahol mire sikerült kényelmesen elhelyezkedni már a fehér babu is megérkezett és elfeküdt előttünk a szőnyegen a némóján pihentetve a fejét. Vélhetően a kajaillat volt ilyen hatással rá, de nagyon lelkesen figyelgetett ránk.
- Iiigen, pont olyan sápadt színe van neki is - bólogattam nagyokat, bár bizonyára nem erre gondolt. Egyébként is több mindenben hasonlított már ránk tényleg a négylábú, mint hittem volna. Ennyit számít, ha mellettünk cseperedik valószínűleg. Közben a sültkrumplim dézsmáltam tovább, még jó hogy hoztam nagyobbakat is, meg beledugtam az üccsimbe a szívószálat, aztán mikor rám pillantott, csak grimaszolva billegtettem a fejem.
- Mert egyszer sikerült - vagy kicsit többször -, nem kell mindjárt a legrosszabbat feltételezni - motyogtam magam elé, ahogy próbáltam felidézni, milyen régen nem is volt ilyen. Sikerült egészen tegnap délutánig visszamennem az időben a porszívós kiskutyás reklámig. Inkább csendben maradtam utána. - Majd becsukom a fülem meg a szemem, mikor köszönnek el egymástól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

#Puhaság |15. első percei | München, Németország

Én esküszöm a lehető legerősebb koncentrációval figyeltem rá, hogy most majd megvilágosodom, miért jó dolog, ha ő gyakorolgatja nekünk mondogatni, hogy nem. Tényleg kíváncsi voltam, de úgy nézett ki elmarad a csattanó, vagy a férjecske se találta a megfelelő választ. Ez amúgy eléggé meglepett, mindig szokta tudni mi és miért kellene legyen vagy történik, nem igazán ismertem nála okosabbat, így ez elég furcsácska volt.
- Akkor miért kellene neked olyan, ami nem túl jó? - kérdeztem rá végül a nyilvánvalóra picit bután is nézve rá. Nehezen ugyan meg kicsit bizonytalankodva, de sikerült megértenem, hogy nincs baj abból, hogy én most így éppen eléggé szeretném őt szeretni és örülnék, ha ő is engem. De sikerült nagyon pici időre csak csendes ücsörgősre venni a figurát, és igazából mire kettőt - talán többet, mert nem vagyok olyan villám mostanság - pislanthatott volna, megint ott csücsültem az ölébe már rá is mosolyogva.
Eléggé lelkesen sikerült a hajával babrálnom meg a szájánál duruzsolnom, amikor pedig beleharapott az ajkamba egy kis morgás után felnevettem. Szerettem mikor ilyen Stitches, az ugyebár nem csak a pofinyaldosásból áll. Vannak a kis kéknek nagy fogai, amiket nem restell amúgy használni.
- Teljesen szuperségesen - mondtam neki végül beszívva az alsó ajkam, hogy aztán a tarkóját cirógatva finoman nézegessem őt kicsit, meg a szép, kék szemeit. Nem mintha sokáig tartott volna, mert elég hamar megint az ajkaira kerültem, annyira beleélve magam, hogy a buksimra se figyeltem, aminek majdnem a koronácska látta kárát. De bizony nem, arról nem beszélve, amilyen sok meg erős hajam van, elég volt picit visszanyomorgatni, és jól bele is gabalyodott. Szerintem már, ha rázom se jön ki, ez pont jó úgy.
- Shhh, a korona marad, arra vigyázni kell - vigyorodtam el még a csók előtt, a kezem pedig azzal egyidőben lassan előrecsúszott az arcára, majd lefelé a mellkasára, hogy végigsimítva a derekára simuljon lassan mindkét tenyerem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bele kellett törődjek, hogy kivételesen én is sokkal lelkesebb vásárló voltam, mint eddig talán bármikor, mióta Lewyvel összeházasodtunk. Nem mintha előtte jobban vásárolgattam volna, de azóta legalább néha én is mentem magamtól és vettem ezt meg azt. Például a brekilánykánk Angeles szerelését a szülinapjakor, igaz, hogy Hannah is kellett hozzá nekem segítségnek, de megoldottam! Meg még egyedül is jött az ötlet, biztos nem voltam teljesen jól. Fghatnám a terhességre, talán tényleg szerepe van a kislányunknak ebben az egészben, de mégis én voltam. Vannak helyzetek, amikor én is élem a helyzetet, mikor esetleg megjön a hangom, és még olyan is történt már, hogy valamiben döntöttem. Nehéz elhinni, tudom.
Elengedtem az ajándéklesegetés témáját, éreztem a férjecske hangján, hogy nem teljesen bízik abban, hogy a jók listáján volna ezek után a helyem, pedig nekem mindig ott volt, sosem kerültem még csak átmenetileg sem el onnan, igyekeztem és ennek megvolt a gyümölcse. Mióta élek, sosem kaptam virgácsot sem! Bezzeg a papa! Ő szinte minden évben… meg az unokatesóim is. Néha azt hiszem a Mikulásunk elfogult volt.
- Ha leesik - pillantottam le magamra, mert egyelőre azért még akadt akadálya, amihez, ha nem is tökéletesen de már kezdtem hozászokni, mint a nagy pocihoz. Az elillant, ez maradt. Csak a Stitches toppom után sírok kicsit, de ott van vigasznak a szülinapi ajándékom, ami szintén nagyon csodamesés.
Minden fennakadás, sírás és pocifájás nélkül lezajlott a hami és még a játék is belefért úgy nézett ki ebbe az ébredésbe, mert nem pislogott a brekikénk laposakat, ráadásul a kezeit is nyújtogatta az élénk dolgok felé, mint a Mikulásos sapi.
- Ühüm, iigaz, nem volt ebben semmi világpusztítós vicsori utáni harapás - közöltem vigyorogva, ahogy eszembe jutott a kék lény, amint a makettezett nagyvárost rombolná le Lilo szobájában. Lewy is biztos hasonlóan lelkesen döntené… fel a ceruzatartóim? Nem gondoltam ezt át rendesen. Inkább a gügyögésem végén adtam még egy nagy puszit arra a pinduri szájacskára, csak aztán fordítottam a buksim a férjecske felé.
- Bárhogy is, Nyuszó, de - ezt szerettem volna? Illik a Télapónak írt leveleket felfedni? Nem hinném, éppen ezért végül én is csak vontam egyet a vállamon elmosolyodva és szépen pislogva rá. Aztán pedig hagytam, hogy a pinduri hercegkisasszony átköltözzön az apuhoz, én csak közelebb húzódva borultam a drága oldalának és döntöttem a fejem a vállára. Volt is erőt vett magán és a fejét az ölembe dugta, ahol addig Klara pihengetett én meg lelkesen megsimiztem a nagyfiút, mert megérdemelte, nagyon ügyes és vigyáz a babával. Néha megnyomizza a mancsával a talpait, meg egyszer ráhúzta a takarót a szájával, biztos azt hitte fázik. Aggódó, ügyes nagytesó.
- Azt hiszem a hercegnő most fogja megkóstolni az ujjad, ha nem figyelsz - közöltem nevetve, ahogy láttam az elnyitott szájjal kéz felé forduló pici pofit. Azon, hogy új hercegnő került az ohanába kicsit sem voltam fennakadva, vagy letörve, nem is érteném, miért kellene. Csak ilyenkor olyan új rangok lesznek, mint a mesékben. Most már nem herceg meg hercegnő vagyunk, hanem királyfi meg királylányka, azt hiszem. Koronám van, szóval nem tudnak megcáfolni. Sebbyn meg sem lepődtem, ő amúgy is kis aranyos, bár tényleg megnézném, hogy reagál a gügyögésekre. Biztos nevetne. Tuti.
- Én nem várok senkit sem… A nagyiék majd csak az ünnepek körül, azt mondták inkább jönnek akkor. Anya meg anyukád meg nem szóltak - billentettem oldalra a fejem tanácstalanul, aztán csak visszadőltem rá a szám sarkába harapva, ahogy figyeltem őt Klaraval.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

#Puhaság |15. első percei | München, Németország

Nem voltam oda az elképzelésért se, ahogy pedig végre kiderült egy ok, miért is mondhatna nemet a későbbiekben, az arcomra is kiült a reakció. Grimaszoltam, nem túl szépen. A nózimra ráncok csücsültek, a szám is elhúztam, mintha most közölte volna, hogy biztosan baj lesz a brekivel, ha neki nem mondjuk azt dolgokra, hogy ne. Már a de ne-t se szerettem, és biztos vagyok benne, hogy a pocilakó is örökli ezt a szimpátiámat a dologgal. Mernék rá egy csomó finom dologban fogadni.
- Ahham… biztos - mondtam végül kicsit elgondolkodva, vagy legalábbis úgy tettem, de inkább elengedtem. Nem volt ez olyan dolog, amiben szerintem hamar találtunk volna valami jót.
Kisebb-nagyobb fennakadások után végül az ölében kötöttem ki, a lábikóimat ügyesen a combjainak szorítva, miközben hol a hajával, hol a szájacskájával voltam nagyon mélységesen elfoglalva. Bár a zoknija eléggé tetszett, éppen nem tudtam nézegetni, meg közben azért be kellett látnom, hogy a frizura is eléggé jól sikerült. Azt hiszem meg lehetne szokni.
- Seeemmi, aaapu - közöltem elhúzva a szavakat, ahogy még a szemem is megforgattam egy pillanatra. Nem igen volt ez szokásom, néha esett csak meg, de akkor is leginkább viccesen sikerült. Pont úgy, mint a koronám szökési kísérlete. De nem sikerült neki, sőt, a tologatásban olyan atombiztosan gabalyodott a picit göndör tincsekbe, hogy szerintem azt Isten se szedné ki, hiába a vízelválasztós csodák.
A csók közben a kezecskéim elindultak lefelé szépen, lassan, hogy aztán a derekán pihentetve őket cirógassam, miközben elvigyorodva döntöttem el a buksim annyira, hogy nyugodtan közelebb hajolhasson.
- Hát… igen, esetleg. Meddig szabad? - kérdeztem vissza a számra harapva, ahogy nagyokat pislogtam rá elfojtva azt a kis somolygást. A puszitól megborzongva bújtam közelebb hozzá, hogy aztán az egyik kezem vissza csússzon a felső testén keresztül a buksijára, és finoman a hajába markoljon, még a másikkal a felsőjét gyűrögettem az oldalán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

#Puhaság |15. első percei | München, Németország

Voltak problémák, amik velem jártak. Az egyik ilyen biztosan az volt, hogy nem igazán kedveltem, ha valamire csak úgy nemet kell mondani, vagy sokszor tiltanak az emberek dolgokat. Persze tiltakozni én is szoktam, mint mikor szóba jön, hogy ő esetleg a kanapén aludna. Az csak nem. Talán képes vagyok én is néha azt mondani, de nem igazán szeretem, amíg nem hozza úgy a szükség.
Ha kicsit hajlékonyabb vagyok még, - bár így is ment ez meg az - akkor biztos, hogy lesegethetném a haja mellé a zokniját is, de ez éppen nem volt túl megoldható, ha csak meg nem fordulok az ölében vagy hasonló. De ez nem igazán volt tervben, de egy újabb csók már inkább. Aztán lassan vigyorodtam el lehajtva a fejem picit zavartan úgy nézegettem felfelé rá, de egyelőre csak nem emeltem fel a buksim. Végül közelebb hajoltam a fülecskéjéhez, hogy a nózim az arcának nyomizva előbb végül súgjak a fülébe.
- Ühm, csak azt mondtam, hogy apu - búgtam egészen halkan, mielőtt picit elhajoltam volna az oldalát simizgetve, miután a koronám is a helyére került. Nem igazán szerettem volna megválni tőle és úgy nézett ki, a hajam sincs ezért oda már, szóval mi már kölcsönösen kiegyeztünk mondhatni.
- Akkor mondjuk most is maradhatna - bizonytalankodtam kicsit, mert azért, ha zavarná, csak megpróbálnám kiszedni a hajamból, de örültem, hogy nincs így látszólag. Picit megemeltem a vállaim, amikor a leheletét is a nyakamon éreztem, talán még a libabőr is felszaladt a kezeimen egészen a nyakamig, mielőtt a hajába keveredtek volna ismét az ujjacskáim.
- Szerintem jó lenne… - pillantottam picit oldalra, ahol a mancsosunk heverészett, már amúgy ez sem volt biztosan a nagyfiú szemeinek való, nem szabadna undiskodó lányokat néznie, főleg szuszi-időben. Gondolom. Picit néztem csak lefelé, mert tudtam, hogy ez azért megint azt jelenti, picit odébb kéne mennem. De még előtte a keze után nyúltam elengedve a felsőjét, hogy adjak az ujjára egy puszit, ami az előbb még a torkomnál járt, majd az ajkaira tapasztottam a sajátjaim végül a kékjeibe nézve vártam mi is lesz.
- Sietsz vissza? - kérdeztem meg végül, ahogy egy picit hátrébb csúsztam, hogy lemászizzak majd lassan és amíg ő szépen elküldi alukálni a kutyust, addig ne legyek útban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Én nem igazán kötekedni szerettem volna vele, de kissé meg voltam még akadva, hiába telt el már egy hónap is azóta, hogy megszületett a breki. Nem tudom, hogy csak furcsa volt, vagy úgy megszerettem a dolgot és hiányzott is kicsit mondjuk a hasam, vagy az érzés a pocimból. Az lehet nem annyira, ahogy viselkedtem néha, most már nem volt olyan szomorú például a Szörny Rt. Vége sem. Ez haladás, azt hiszem.
- Szeretlek, tudod? Nem ezért, mármint persze, ezért is, de inkább azért mert ilyen cuuuki vagy - közöltem és biztos jól meg is ölelgettem volna, ha éppen nincs tele a két kacsóm egy pindurka kislánnyal. Nagyon édes volt, hogy ennyire éber volt most éppen, bár a napokban azért már voltak nem csak félálmos pillanatai evés meg pelus csere után két alvás között így mondjuk várható volt, hogy előbb vagy utóbb ez is eljön. Reméltem.
- Máskorra? Pontosan mikorra is? - pislogtam felé nagyokat, de én sem tudom, hogy a világpusztításra vagy a harapdálásra gondoltam-e inkább. Ezt egyelőre még magammal sem beszéltem meg, a figyelmem éppen Klara-n pihent, aki éppen a száját tátogatva emelgette a kezeit, meg kóstolgatta meg a saját öklét. Azt nem annyira szerettem, szóval szépen kihúztam a szájából a kacsócskáját még a puszi előtt, amit adtam neki, hogy aztán mehessen az apuhoz is kicsit.
Valahogy ez olyan más volt, nem tudom igazán vártam-e bármit, még cska úton volt a pici baba, de mikor a kórházban is először láttam a kezében, valahogy olyan nagyon szépek voltak. Nem csak úgy, mint mondjuk egy szépen feldíszített fa vagy egy ékszer, olyan teljesen máshogy. Nem tudtam volna körül írni, csak imádtam azt a pillanatot és mikor újra és újra vele foglalkozott mellettem, az csak jó érzéssel töltötte el. Megnyugtatott is, azt hiszem. Láttam, hogy ott van az a gyönyörű pici baba és van neki egy apukája, aki nagyon szereti is és itt van.
- Szerintem senki nem fog, biztos szóltak volna - erősítettem meg az előbbit, és bár hozzám amúgy sem sokan szoktak bejelentkezni, nem is vagyok nagyon vendéget fogadós. Jól megvagyok én itt így csak vele, velük. A nagyiék eleinte nagyon hiányoztak, és anya is, bár ő már akkor, mikor először költöztem Lewyhez, de mostanra már megszoktam, hogy ez így van jól, ez az én ohanám.
- Ők… nem csak az enyémek, akkor sem, ha baj van néha velük, az ohanához tartoznak, közösek - mondtam végül kicsit halkabban. Tudja, hogy sosem tukmálnám rá őket, pláne a nyári nagy szünet utána anyát, örültem, hogy akár a brekinek, akár másnak hála, de mostanság béke van, anya is örült nekünk és Lewyre is egészen máshogy nézett, vagy ilyesmi. De ettől még, ha arról volt szó, a papa őt se azért pumuklizta vagy hívta a fiának, mert viccelgetne. Meg a mami se süt akárkinek csak azért külön sütit, mert tudja, hogy azt szereti. Már rajtam kívül. Az unokatesóim nem szeretik a diót mégis meg kellett enni a bejglit úgy nekik, nekünk hányszor csinált mondjuk szilvás sütit? Egyszer sem.
- Hát, a zoknikat még ki kellene tenni, mert a Télapó nem lesz mibe rakja a kis dolgokat… vagyis nem is tudom mit hoz, de gondolom valamibe tennie kell, nem? - kérdeztem inkább magamtól, aztán elemeltem a fejem a válláról figyelve, ahogy a törpike lassan kezd megint laposakat pislogni, de még próbálkozik az apura figyelni. - Szóval semmi fontost, maximum jóól rád fekszem, nehogy te lesd meg a Télapót!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Sóhajtanom kellett egy nagyot az egészre, majd még felé is fordultam kicsit, igyekezve nem elgügyögni a mondandóm. Nem akartam én semmi rosszat se a cukival, de azzal, mikor azt mondom neki, mennyire rendes és kedves, vagy mikor azt, hogy ő a legjobb. De bármelyik is csússzon ki a számon, percek alatt hozza a kis tűt, és kipukkasztja az eleresztett lufimat. Pedig nincs is igaza, szerintem legalábbis mindig biztosan nem. Igenis sokszor tud ilyen is lenni. Szóval kicsit ugyan halkan és nem is valami határozottan, de csak belekezdtem.
- Nem játszhatunk egyszer olyat, hogy ha megdicsérlek, akkor nem indokolod meg rögtön, miért ne lehetne úgy? Szerintem, szerintük az vagy, semmi ezért vagy azért - fordultam a többesszámra korrigáláskor már Klara felé, aki éppen a vigyoromra válaszként próbált mosolyogni. Úgy szeretem mikor utánozgatja, olyan édes. Nem nagyon lehetett amúgy se panaszunk rá, mert leszámítva az egy-két pocifájós alkalmat, nem szokott keservesen sírni és egészen hamar beállt, talán egy hét sem kellett, hogy mindig ugyan akkor kéri a hamit is.
- Neeem, csak érdekelt - ráztam vigyorogva a fejemet mielőtt még közbeléptem volna, hogy valaki kannibálnak készüljön lenni. De azért kapott puszit a csodakislányka, hogy aztán átadjam a férjecskének apukáskodjon csak nyugodtan.
Valahol nagyon is értettem az aggodalmait, lehet, hogy nem voltam túl jó ember, de a kórházban sem annyira tetszett, mikor meglátogattak minket és másoknál volt éppen a breki. Még anyától meg Levendulától is visszakértem, kétszer is. Pedig nem szoktam ilyen lenni, azt hiszem mindketten jobban éreztük magunkat ilyen nagyon sajátos ohanában. Persze nem ellenük szólt, csak úgy… mindegy is.
- Jaj, ne, nem kell, mármint semmi ilyen nincs, hogy bocsánatot kelljen kérni. Én csak… szeretném, ha tudnád, hogy annak ellenére néha mik történtek, téged is szeretnek és szerintük is a család úgy egész, hogy ők meg mi így négyen. Brekistől, Voltostól, mistől. Meg anya anyukádat is kedveli. - Lehet, hogy jobban jártunk volna, ha ők előbb kerülnek össze. Azóta nem is nézegetett rám Lewyé se furán, meg az enyém is jól elvan. Bár ez, hogy miattam kezeli nehezen még mindig nem volt teljesen tiszta, de megint úgy voltam vele, hogy én megkérdezem, ő meg majd mondja, hogy nem lényeges. Nem hagytam annyiban, csak várok azt hiszem. Majd egyszer biztos rám bízza ezt a titkát is, de inkább csak odabújtam kicsit.
- Iiigen, szóval azokat még ki kell tenni, de más nincs, már minden naaagyon szép itt - néztem körbe, ahogy fent voltak a fenyőágak, a kis gyümölcsös-fűszeres csodák, az égők ezen a részen és a masnik. Szeretem az ünnepeket. - A saját sapid? Akkor te leszel a Mikulás és mehetünk az öledbe csücsülni és elmondani, mit szeretnénk?
A kérdésem komolyabbra sikerült, mint szerintem az ember tőlem várná, de aztán még én is kuncogtam a végén, nem voltak ilyen terveim idén. Tavaly sem voltam már a Télapót megnézni, mikor az országban volt, de azért előtte igen. Arra viszont nem feleltem, a tükör előtt, hogy is néznénk ki.
- Ühm… - néztem magamra, aztán kicsit elhúztam a szám mielőtt bólintottam volna párat. Voltak dolgok, amikkel azért nem sikerült annyira kibékülnöm, vagy csak nem mindig. - Azt mondta a néni még egy-két hét ezzel a varázsizés kenőccsel is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

#Puhaság |15. első percei | München, Németország

Nem túl vicces, mikor az ember kicsit össze meg olyan teljesen meg is zavarodik. Éreztem, hogy most is sikerült kicsit jobban melegem legyen, mint kellene, a pofimon főleg, ezért is nézegettem lefelé, de aztán csak odahajoltam. Tudom, hogy nem rossziból nevetgél és azt is, hogy nem vagyok bajban, sőt, igazából a válaszából tudtam, hogy éppen ellenkezőleg. Aprókat doboltam az ujjaimmal a hátán, ahogy karoltam, mielőtt kicsit mosolyogva magunk közé fel nem néztem rá végül.
- Igen? Maradjon? - kérdeztem kicsit motyogósan, bár ez egészen máshogy volt kérdéses és bizonytalan, mint a koronám helyzete, de azt hiszem egész hasonló is valahol. Csak ezzel nem lesz olyan nehéz dolog, ha a végén távoznia kell, ellenben a fejdísszel. Éreztem, hogy eléggé benne van már a hajamban ahhoz, hogy több csuszin ne aggódjak, ha kicsit jobban nekiesem annak a puszihadnak, viszont ezzel egyidejűleg az is felmerült bennem, hogy így később se leszünk túl jóban. Csak ez éppen nem annyira érdekelt. Lassan csusziztam el tőle, majd nem villám tempóban, de azért igyekezve lemásztam róla.
- Bootifa - mondtam neki elvigyorodva, még a szemeim is kicsit összehúzódtak és ott volt mellettük is, nem csak a pofimon az a gödröcske. Szóval szépen kivártam a sorom, még Voltnak fellőtték a pizsit. Csendesen néztem utánuk, egyszer felém is nézett a fiúcska, integettem neki meg küldtem egy puszit, amire csak megrázta a halacskát a szájában.
Nem tartott olyan sokáig, én meg türelmesen csücsiztem odakint kicsit eligazgatva azt a hálóingnek nem nevezhető puha felsőt, ami rajtam volt, mert elcsúszkált, de mire felnéztem, már érkezett is életem férfija én meg nagyon szépen mosolyogtam rá, mikor mellém ült. Bólogattam párat, hogy hát igen, azt muszáj, én is voltam vele délután, csak velem már nem annyira szeret, mert már nem futkározunk annyit. Vagyis én nem utána, így meg nem tartja viccesnek.
- Hát ühm, nem is igazán tudom… - grimaszolgattam a szájammal, aztán közelebb csúszva a tenyeremet a mellkasára simítottam, majd óvatosan lefelé csúszott a felsőjén, én meg előbb az állához dörgöltem a buksim, majd megcsókoltam, ahogy oldalra fordulva térdeltem mellette a kanapén. - Talán itt… deee nem biztos, apu.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Vettem egy nagyobb levegőt, aztán csak megvontam a vállam végül. Ő is tudta, hogy nem éppen arra gondoltam, ha azt mondom neki, hogy szép a haja, akkor azt megcáfolná. Itt inkább olyanokról van szó, amiket szerintem ő nem annyira érzett a sajátjának. Egészen máshogy látta magát, mint én őt. Lehet, hogy ez minden emberre igaz, de én nem annyira éreztem jónak, mikor akár ő, akár más nem fogadta el azt, ha valami jót lát benne más.
- Nem fontos, csak tényleg tudsz az lenni és szeretem - mondtam elmosolyodva, hogy aztán ezen túl is tipegjünk. Nem akartam, hogy a hangulatot esetleg valami butasággal le is romboljam itt fél pillanat alatt. Annyira kis csinos volt minden, itt volt Lewy és a brekike is én pedig boldog voltam a karácsonyias és télapós dekor és illatok között kuporogva a földön. Szerettem, hogy itt vagyunk négyen, családiasan. Hiszen Volt is ohana-tag, ráadásul elég hamar csatlakozott is hozzánk. Előtte mondjuk azért még a Stitches szokásait kicsit felemlegettük, na nem mintha én annyira azt szerettem volna, hogy minden tervét meséljen el előre, hiszen a meglepetések is lehetnek jó dolgok, egyszerűen csak most éppen érdekelt a csinos fogsorával mire készül. De úgy tűnik éppen semmire.
Nem különösebben jelentett magunk között problémát az, hogy éppen ki és mennyi időt van a pici lánykával, szóval boldogan hagytam abba a kis babusgatást és adtam át apunak a pindurit. Én szerettem őt nézni vele és örültem, mikor azt láttam, hogy ettől tényleg boldog, én pedig megelégedtem a magam idejével. Csak csendesen odaaraszoltam az oldalához és hozzá bújva dőltem a vállára. Nagy ohana vagyunk, ezt ő is tudja, én is tudom, a nagyszülők és anyukáink is tudják, semmi okunk nem lett volna rá, hogy úgy véljük, nem ez a helyzet. Nem vettem rosszul tőle, csak azt hittem úgy érzi, a család valahogy nem család, azt meg a legkevésbé se szeretném.
- Az lehet, biztos nem ugyan az a kedvenc festményük és szerintem még a tv műsoruk sem - mondta kis gondolkodás után, bár sejtettem ezután a kuncogásból, hogy ő közel sem csak erre gondol.
Szóba került a Télapó, én pedig lelkesen érdeklődtem, hogy ha már ő lenne a Mikulás a csini sapival, akkor nála kéne-e kívánni is, ha úgy adódik. Igazából a levelem már megírtam és feladtam, szóval nem mintha lenne bármi, amit szeretnék kérni, a brekikénk pedig nem igen tudja elmondni. De azért biztos jó lenne. Végül csak kuncogtam magamban a fotelos ötletén.
- Lehet - pillantottam rá billegtetve a fejem, igazából úgy téve, mintha nem annyira érdekelne, de valahogy úgy volt, ahogy kérdezte. Tudom, hogy nem a világ vége, meg még viszonylag szerencsés is vagyok, mert a pocim sem maradt valami nagy és ezekből sincs olyan ronda, sok és piros, de nem hittem, hogy ettől valami szép lennék. Pedig nem akarok csúnya lenni, azokat a lányokat nem szeretik és nem is szokták megtartani.
- Mit? - néztem rá érdeklődve, mert nem igazán tudtam, hogy tudná ezt feldobni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ugyan megint kicsit ingatag talajra tévedtünk, de szerencsére ez nem tartott olyan sokáig, aminek örülhettünk. Vagyis gondoltam én, hogy mindketten így érzünk. Voltak dolgok, amikkel nehezen boldogultunk, nem csak ő, én se voltam könnyű eset. Nem kedvelem különösebben, mikor néha bókol, mert vagy nem gondolom úgy, hogy igaza lenne abban, hogy mondjuk mennyire is vagyok csinos, meg az is megesik, hogy nem szeretnék beleolvadni a padlóba, ha valami annyira szépet mond és még néz is rám a kék szemeivel. Csak nehéz. Őt viszont sosem tartottam olyannak, akit ennyivel zavarba lehetne hozni, ezért is tudtam nehezebben megérteni, mi történik ilyenkor. Végül a kijelentésre elmosolyodva haraptam a számra, hogy aztán megerősítésként nagyon szépen nézzek felé egy én is őt kíséretében. Az a helyzet, hogy nem csak szeretem. Egyenesen imádom, úgy egészben, teljesben.
Bár talán én néha jobban is élem a Stitches dolgokat, mint kellene, ezúttal sem lett rossz vége, vagy ellenkezés a dolgokra, így, ha nem is derült ki, hogy lennének tervei - vagy ha nincsenek, akkor az kiderült, hogy az a terve, hogy nincsen terve -, akkor is mókás volt belegondolni. Kicsit nézegettem a dekorációt, ahogy a vállamba kóstizott, amire felnevettem. A pindurka a kezeim között egyből rám is nézett nagy grimaszolva, aztán a száját tátogatva. Hang az nem jött, de minibubi annál több. Teljesen szerelem volt minden kis ilyen pillanata. Sikerült átadnom is őt lassan az apunak én pedig csak átkuporodtam melléjük az oldalának borulva a Drágának. Élveztem, ahogy gügyög neki, simizgeti vagy éppen csak letörli a kifolyt nyálacskát. Azt hiszem nem láttam még ennél cukibbat, vagyis olyan pillanatot, amit ennél jobban imádtam volna. A puszi is csak dobott ezen még egy kicsit. Szeretem mikor csak így vagyunk, saját ohanásan.
- Aaaz mondjuk lehet, anya néha nagyon furi dolgokat néz. Ha meg Levendula is szereti ezeket, akkor még az is lehet, hogy a festményekről is tévedtem - gondolkodtam el az asztro tv és a Munkácsy művek közti összefüggésen, de azon túl, hogy vannak elvontságok, nem igen leltem rá a fonalra.
Valahogy a télapós dologét is kicsit elvesztettem, de mikor már a mezéről beszélt, akkor sikeresen el is vigyorodtam. Igen, értettem már a piros-fehér szerelést, a sapit, meg mindent. Van itthon egy Télapónk, hát én nekem ez túlságosan is tetszett hirtelen azt hiszem.
- Iiiigen, igazából tetszene az egész - mondtam picit babrálva a kezeimmel, de mire észrevettem magam, vagy abbahagyhattam volna, már rajtam feküdt félig a nagyfiúcska. Szeretem Voltot egy igazi tündérbogyó, é a sapi neki is jól állt.
Lassan a babuka Álomország felé indult, én még picit simikéztem a férjecske ölében a puha talpijait, aztán hagytam, hogy csak ő babusgassa és ringassa már. Talán azért is, mert a felmerült csíkos dolog nem annyira érintett jól. Persze biztos nem volt ez világtragédia, de mikor reggel is láttam a tükörben, akkor is sok dolog ugrott be nekem, de az, hogy csinos lenne, vagy jól mutatna ott kicsit sem.
- Színesre? És szép volt? - kérdeztem bizonytalanul a dolgokat, kicsit a lábaim meg voltot karolva magamhoz. Figyeltem, ahogy felkelt és altatgatta a pindurit, majd el is indult vele befelé a szobába. A fehérke ekkor emelkedett meg és a mancsaival a vállaimra pakolta magát, hogy jól megszeressem. Meg is történt, beletúrtam a puhi bundába meg megvakargattam itt-ott, ő pedig lelkesen nyalt meg, majd egy vonyítás után betopogott a babaszobába a halacskájával. Szerintem ő is éli a pihenőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ha teljesen őszintének kell lennem, egy picit azért furcsa volt, mármint hogy itt álltam, már ott volt a pocim, éreztem és nem csak tudtam, hogy odabent már nagyon készül rá valaki, hogy agyon legyen szeretve hónapokon belül általam és az apukája által. Boldog voltam ettől is, attól, ahogy az életem alakult, de azt hiszem miután kimondtam tudatosult csak, hogy van még, ami ezt biztosítaná. Szeretném, hogy minden rendben legyen, hogy amikor majd már a kezünkbe fogjuk őt jól legyen és ne szenvedjen semmiben hiányt, és itt másokkal ellentétben azt hiszem engem nem a megvehető dolgok zavarnának. Én is tudtam volna nélkülözni egy-egy plüssöt, ha egészen más viszont ott van nekem, velem. Inkább próbáltam ezt elengedni és egyébként is, Alíz és a tanárkodás sokkal kivesézhetőbb témának tűnt.
- Hát, én se hittem mindig, hogy bármire jutok akár a kviddiccsel, a tánccal vagy úgy az életben, most pedig? - néztem rá kérdőn, de nevetve. Szerettem az életem, és szerintem Lizus is így van a sajátjával, most még ő sem tudhatja mit és mennyire fog szeretni vagy sem, de én bízom benne, hogy neki is jó lesz. Nézzünk meg engem. Azt hiszem nem sokan mondhatják el, hogy nem azért lett vége a karrierjüknek a levegőben, mert ők akarták volna. Nehéznek éreztem, de most valahogy úgy vagyok vele, hogy sokkal jobb dolog része lettem. A tánc pedig… az csak a szünetet éli. Majd. Még most is szoktam, bár leginkább csak magamban gyakorolgatok és óvatos is vagyok, mert azt kérte a doktornéni. Bőven belefér a brekilányka mellett amúgy is. És igen, az életem. Ott fénylik minden gyűrűcske, még a kis műanyag is, amit utoljára kaptam az állatkertben Lewytől, elég látványosan pocisodtam ki, és vele együtt költözött állandó vigyor a pofimra. Szeretem.
Közben megérkezett Alíz Levele, amit kicsit kétkedően olvasgattam, ahogy kimondta, hogy bizony az, az igazi anyukája picit el is hallgattam. Közelebb lépve megsimiztem a karját, hogy érezze azért, it vagyok, ha gond lenne, nem tudom ő pontosan hogy éli ezt meg. Nekem tudom, hogy rettenetes volt az apás sztori. Felbukkanósan, újcsaládosan, mindenesen.
- Igen, az lehet, a szeme, a haja, vagy akár mindkettő… - mondtam picit lassabban, ahogy lassan a levélkét behajtva visszaadtam neki. - Talán fontos is, már a mondanivalója. Sosem tudhatjuk, én azért remélem, hogy a lehető legjobb sül ki belőle számodra. Gondolom vannak kérdéseid…. Sok - pillantottam rá. Nekem is voltak, vannak, lennének. De azt hiszem már pár hónapja eldöntöttem, hogy önként nem szeretnék soha többet találkozni az apukámmal. Nem hiszem, hogy ez változna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem akartam rosszat ezt ő is tudta és azt hiszem a végére inkább el is engedtük az egészet. Szerintem nehéz volt velem neki néha és ezt tényleg sajnáltam, bár azért tudom, hogy egyikünk se túl jó abban, mikor valami dicsérgetésszerű kerül elő. Bár vannak helyzetek, mikor ő is örül neki és én is, ha tudatom, mennyire szuperséges tud lenni. Meg hát egy jó szurkoló teli torokból erősíti ezt meg a pálya széléről, nem? Én is szeretem ezt csinálni, meglepően olyankor nem zavar annyira, ha harsány vagyok, bár akkor más is az körülöttem.
Szeretem őt a puha talpától egészen a legfelső, szürke hajszáláig, van amelyik részletében jobban is, mint illene, de pont ettől jó az egész. Azt is imádom benne, hogy ő az én Stitchem, vicsoris, néha rombolós hangulatú és S-alakú pofinyalathagyó szörnyikés. A harapdálásain meg sosem tudok nem nevetgélni, most sem volt ez máshogy és azt hiszem ez a hangulatunk átragadt elég hamar a brekire is, bár lehet csak a hangunkra ilyen lelkes, de ha csak arra, akkor is imádnivalóan csinálja és tündérien a bubijaival. Azt hiszem, mikor a férjecském éppen Klarara pillogott még én is megpróbáltam bubit csinálni a törpillának, de mikor majdnem köpködős lett a dolog csak lenyaltam az ajkaim és befejeztem a napi… jó, inkább ebben az órában járó undiskodásom. Távolabbi időre nem merek ígérni, mi van, ha életem szerelmének arcába hajolok? Máris borul az egész, főleg, hogy hamar átkerült a babuka az apucijához én pedig boldogan, mosolyogva bambiztam rájuk nagy szemekkel. Nagyon szépek így.
- Betelefonálós? Nem tudom, anyu csak fura török meg spanyol sorozatokat nézett, de azt sokat. Bár volt, aminek a zenéjére legalább lehetett táncolni - nevettem el magam, mert ez általában így nézett ki. Anyu leült én meg ott riszáltam a popómat a nappali másik pontján. Hol egy plüssmaci ölelgetve, hol mást. Néha még be is tipegtem a képbe a TV elé, ha nagyon akartam valamit mutatni. Azt nem mindig értékelte, de nekem legalább örült. Én ezeken mindig elaludtam, főleg mert este mentek, de mindegy is.
- Iiigen? Miből? Mert szeretem a pirosat? - pillogtam rá, mintha nem érteném, mire is gondolt, rá is kellett harapnom a nyelvemre, mert de, értettem én. Hát, ha egyszer szerintem nagyon csinos Télapó lenne, akkor azzal mi a baj? Elcsücsülök az ölében, még megvitatjuk jó voltam-e idén. Azt magamtól úgysem tudom eldönteni.
Közben szóba jöttek a pocimra szökött vonalkák, még a picike babánk beszuszizott, a nagyfiú meg engem használt ágyikónak. Szeretem a puhi, szőrös és tappancsos drágácskát, csak nem mindig kényelmes helyen nyomiz meg a mancsaival. Most is elhúztam a mancsát a mellemről, mire bután nézett rám, de aztán megnyalta a szám és rendben voltunk. Ő is igen undi nagyfiú már most is, bajban leszünk vele azt hiszem! Lehet érezte a gondolataim, mert hamar visszavonulót is fújt az apu meg a pici breki után tipegve én meg csak ücsörögtem ott. Bámultam kicsit Lewcsi telefonját, de mire a kezemben volt és feloldottam valahogy a pónis appban lyukadtam ki, ahol megetettem a piroskáját, meg megsimizgettem, amitől fel is ment az életkedve szép mosolygósra. Ami engem illet, a hét elején azt mondta az orvosdoktornénibácsi, hogy most már szabad lesz újra könnyű dolgokat csinálni edzés terén és lassan a tánci is, ennek meg örültem, mert rám fért. Nagyon is.
- Üüüühm, ott, hogy mintha szerettél volna nekem adni egy puszit…. Vagy kettőt. Nem emlékszem a számra - néztem kicsit hunyorogva magam elé, mintha nagyon gondolkodnék, pedig nem így volt. Észrevettem magam, így kiléptem a pónikból és csak bámultam a hátterébe. - Nem találtam meg a képet - meg nem is kerestem, más kérdés, de neki elhiszem, hogy ez majd jó lesz… Valahogy.
- Olyannal, amivel Volt villámkáját szoktam festeni? - kérdeztem rá végül, mert bár nem tetszettem magamnak minden centimben éppen, ez legalább olyan kis aranyosnak meg mókásnak tűnt. Azt meg szeretem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Mikor meghallottam a nyilvánvaló ellenérzését csak a számra harapva próbáltam nem nevetni, de már rendesen rázódott a pocim meg a buksim is. Nem hiszem, hogy máshogy lenne, én mindig azt hittem ugyan az megy, csak néha újítják a zenét, aztán anya elmagyarázta, hogy nem, csak hasonló néni énekli az Esmeralda meg a Vadangyal egyik zenéjét is, meg még ki tudja mit nézett ezek mellett. Ezekre is csak az angyalosság meg az ilyen nevű disney lányka miatt emlékszem. Azt hittem, hogy csináltak filmet belőle, de kiderült, hogy nem, csak félreértettem.
- Nem értem miről beszélsz, azért akármire én sem! Vagy inkább akármit… azt hiszem így mondják. Szóval például a hula-táncot sosem próbáltam rendesen, csak utánoztam néha Liloékat. Nem volt ilyen tanítás a környéken - meséltem el, pedig az is érdekelt volna a sok másik mellett. Igazából nem is tudom, hogy kötöttem ki a hip-hop, rocky meg fashion vonalon, de ugye volt közben egy kis hastánci meg rúd próbálkozás, a társas és a néptánc csak részben tetszett, ha már ilyen, akkor a modern vonal. A balettből is jobban éltem, mint a klasszikust. Bár lehet azért, mert a bácsi, aki tanította viccesen csinálta.
- Milyen levél? - meredtem rá naaagy szemekkel. Mármint persze, nem baj, ha tudja, gondolom, anya is tudta meg a papa mindig, hogy szoktam írni, segítettek feladni, de azt hittem ügyesebben dugtam el a postában, hogy csak feladja és készen van. A papi mindig tök gyorsan elintézte ezt, egyszer még posta zárás után is, gyanús is volt, de hát mindig azt mondta értem mindent. Lehet ismerte a zárós postás bácsit és kért egy szívességet. Döbbent voltam kicsit, baj az nem volt vele. - Te sosem írtál neki levelet?
Lehet butus kérdésnek tűnik, de engem érdekelt mindig, hogy más gyerekek mit csináltak, az unokatesóim se szoktak, vagyis az unokanővérem olyan kilenc éves koráig csinálta, aztán azt mondta meggondolta magát. Meg olyasmit is mondott, hogy szerinte ez kamu. Én nem hiszek neki, járt is a Télapó Magyarországon, el is vittek a papiék még képem is van vele, nekem csak ne kammeroljon Dia. Volttól elbúcsúzva rátapicskoltam Lewy telefonjára, de a képig nem jutottam el, talán mert nem annyira szívesen gondoltam a csíkokra. Tudtam, hogy nincs velük nagy gond, hogy elmúlik, meg azt is, hogy annyira nem lettem tőle csúnya, de mikor magamra néztem nem illet az egészbe, így azok az eleinte vörös, most éppen fehéres csíkok nem illetek a Majás képembe. Egyelőre a Stitch - vagy Angel mikor mi - se csücsült vissza a köldökömbe.
- A kettő sokkal jobban hangzik, el is kérhetem? - érdeklődtem meg kicsit felsóhajtva a csíkos dolog után és még el is vigyorodva. Éppen csak nem csücsörítettem felé jelezve, hova szeretném kapni, ha szabad. - Jó, a póni éhezett, mikor etetted meg utcsóra? És megint nem váltottad be a kupont, pedig van ilyen sörényápoló, amitől csillog nekik csutakolás után, olyan…mit mond Hannah? Gyémántosan…
El kellett gondolkodjak az életemen egy percre, miért próbálom mások hasonlataival illusztrálni, aztán mindig rájövök, hogy próbálok csak érthető lenni. Nem annyira szégyelltem magam, mint kellett volna az app miatt, de cserébe elég gyorsan eltepertem a dolgokért.
- Ühm, milyen legyen? A fényes, a mattos vagy a csillámos készlet? - kérdeztem meg, hogy aztán ha eldőlt, kivegyem, meg ecsetet, a vizesedényt, meg a színkeverő lapot is, hátha kell. Visszaérve lecsücsiztem a kanapéra, aztán lestem fel a drágaságra. Persze, elmondta már, hogy neki aztán semmi baja velem, a breki előtt sem volt, közben sem és most sem, de… valahogy úgy nem stimmeltem még magammal. - Lewy… biztos nincs baj velük?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Rettenetesen nehéz volt a reggel, és ha őszinte akarok lenni, nem is nagyon sikerült felkelni. A puszimért igen, mert az fontos volt, de Lewy elég korán elment, mert edzése volt. Klara valamiért nagyon nem volt jól, biztos fájt a pocija, de most először nem igazán akart éjjel alukálni, szóval sok éneklési és mesélési volt, mire én majdnem, de ő leginkább semennyire nem akart aludni. Én nem szerettem volna, ha rossz neki, simizgettem a hasát, ringattam és még járkáltam is vele, meg próbáltuk csendesen művelni, hogy aput ne keltsük mindig fel. Tudtam, hogy ő megy reggel, így nem volna túl jó, de nem mindig sikerülhet minden ugye.
Az éjjel ellenére azért a babahangokra, ami szerencsére nem sírás volt kikászálódtam az ágyból, aztán magamhoz véve a pindurkát lecsücsültünk a reggelihez. Ő evett, aztán még a kis szőnyegén nézelődött Volt is megkapta a hamit és én is kerestem magamnak. Lewy azt mondta, ha tényleg annyira szeretném, cucukajázni kell, szóval olyan furi müzlit ettem. Leginkább olyan volt, mintha áztatott papírt rágcsálnék, a pocim korgott is, és biztos voltam benne, hogy fog is. Szóval ennek tudatában szedtem magunkat össze, kiengedtem a kutyuskát hátra egy nagy puszi után, majd felöltöztünk és elindultunk sétálni és vásárolni. Megígértem az egyik néninek az utcában, aki nehezen tud egyedül bevásárolni, hogy ha már nekünk is kell, elkísérjük a piacra, így is lett. Ha minden jólmegy pont hazaérünk mindennel, mire az apuci is.
- DIMCSIIII - kiáltottam el magam egy ismerős alak felé, bár nem sok fogalmam volt, hogy nem-e tévedek. Éppen egy cukkinit ölelgettem és egy brokkolit félkézzel, ahogy a babakocsi mögül integetni kezdtem. Kedvesen bezacsizta nekem a férfi, kifizettem, aztán beletéve a Stitchekkel tarkított fehér hátimba azt átadtam a néninek is a magáét meg a visszajáróját is elkértem neki. Elmesélte, hogy nem látja jól miből és mennyit vesz, meg mennyiért. Szívesen segítek neki, de a matekban való gyakorlottságom inkább nem feszegettem. Azt mondta körülnéz a kenyereknél, én pedig a babakocsiba kapaszkodva mentem tovább a gyümölcsök és a vicces seprűlovaglós ismerősöm felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Csak mosolyogva vonogattam a vállam pillogva felé, mert ami tény, az tény. Nem tudott volna olyan táncot mondani, mait ne próbáltam volna már ki, vagy estem volna neki szívesen. Tulajdonképpen innen lehet tudni, hogy hazudnék, ha azt mondanám utálok tanulni, egyszerűen csak a sulis dolgok, vagy keretek, honnan vesszük nem jöttek be soha. Sok volt az elmélet, amit a buksimba kellett volna szuszakolni, ami csordultig volt mindig, mindennel. Nem végtelen ládikó, mint a Stitches táskám, mióta csináltak nekem bele ilyen varázslatot.
Tudtam, hogy a Mikulásnak szánt levelemet nem kéne szégyellni, de azért mégis csak neki írtam nem pedig másoknak. Valahogy azt vele szerettem volna megtárgyalni, mint a legtöbb dolgot.
- Mi történt utána? Valamit nem kaptál meg? Vagy csak úgy te is… tudod… „nincsen Télapó” - mutattam a nyuszifüleket, még talán kicsit gúnyos is voltam. Tény, hogy én is tudtam, hogy a legtöbb csokit meg ilyen-olyan dolgot anyuéktól kaptam - jó, nem is régóta, de tudom! Ettől még voltak kérések, amikkel tudtam, hogy csak az igazi Mikuláshoz illik fordulni. Eleve azt hittem, hogy a drágaság majd kinevet, hogy jól van, aztán annyi, de nem pont így lett. Ez azért egy kicsit meg is nyugtatott. Pár éve, azt hiszem mikor elsős voltam a bagolykőn, vagy másodikos, nem is tudom, de írtam levelet. Meglátta az egyik háztársam, mikor a borítékra rajzoltam és címeztem, aztán elkezdett beszólogatni. Azóta sokkal jobban vigyázok a dolgaimra. Majdnem el se küldtem inkább akkor a levelet. De most, hogy itt csücsültem a saaaaját ohanám után pillogva, akik elvesztek a szobában, tudom, hogy bántam volna, ha az akkor kimarad. Biztos vagyok benne, hogy egy kicsit a Télapó is közbenjárt az ügyemben.
- Ühhüm, tudom, az enyém is kicsit kihalós volt egy időben, shhh, de már jól vannak - pisszegtem le, még az ujjam is a szám elé emelve, aztán csak akkor vettem el, mikor elindultam a dolgokért. Kiszedtem a matt dolgait meg, ami még kell, majd vissza is igyekeztem hozzá ugrándozva. Egy egészen kicsit sokkal könnyebb volt így, mint mondjuk az utolsó brekis hónapban. Pedig én akkor is próbáltam, csak elfáradtam tőle. Nagyon. Ahogy felnéztem rá elhúztam a szám olyan nagyon nem tetszik ez nekem módon, de aztán csak kelletlenül bólogattam, hogy meglátom mit tehetek.
- Jól van - mondtam kicsit esetlenül, persze jól esett, amit mondott, fel is lélegeztem, ha úgy tetszik, csak azért nem mindegy. Tudom, hogy elmúlik ezért nem aggódtam jobban, de egy darabig még látni fogja ő is, ha csak nem bújok mindig olyan ruhába. A puszi után elmosolyodtam, aztán elloptam repetázva azt a másodikat is, majd ahogy elhajoltam szinte szaladtam is a szobába, mielőtt annyit mondhatna hu vagy bu vagy Boojiboo. Bármit. Kerestem egy sportmelltartót, nem mintha futni készülnék, de tényleg ezek voltak egyedül kényelmesek már pár hónapja, szóval, ha muszáj valamit, ez lesz, aztán kibújva a kezeslábasból letűrtem szépen a csípőm alá, az ujjakat meg megkötöttem, mint egy pulcsit szokás a derékra, aztán visszatotyogtam. Ha megszárad visszavehetem, nem?
- Így jó lesz? Tényleg, nyuszóka, karácsonyi valamire megyünk vagy jönnek? Mármint az anyukat tudom, de más? - érdeklődtem elgondolkodva. Ritkán beszélünk, vagy inkább soha másokról. Nálam is, de mondjuk ott már ismer is mindenkit, mert az esküvő előtt anya ragaszkodott egy ilyen vacsihoz az uncsiimmal meg mindenkivel. De ezen kívül… Nálam nyilván nincs is más, csak az anyukám családja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Jahj, ez olyan nem szép, mikor baj van az ohanákban - pillantottam kicsit szomorúbban magam elé, aztán csak hallgattam szépen tovább. - Akkor csak elmaradt. És ha tehetted volna később, mert van időd, vagy hasonló, írtál volna neki? Vagy szerinted is időpazarlós dolog?
Igyekeztem a legtöbbször nem olyan lenni, mint azok a furán kérdezgetős és még az alsónaci méretedet is elkérős lányok, akiket táncon is ismertem, mégis sikerül talán néha átesnem a paci túloldalára. Na én nem ruhaméretet szeretnék tudni persze, azt amúgy is megnézhetem, ha érdekel, inkább olyasmiket, amik életem férfijával történtek. Lehet másoknak fura, hiszen a múlt, de sokszor rájövök, hogy én se lennék biztos olyan, amilyen, ha nem történnek meg események. Sokszor érzem Lewyn, hogy nem tudok eleget, ez lehet nem azért van, mert titkolózna, csak róla kevesebbet esik szó. A családi drámám közepén zuhant ez az egész barát-barátnő dolog gondolata az ölembe és talán picit el is késhettem a kérdéseimmel. Persze vannak olyanok, amiket meg hiába tettem fel.
A pónik kérdése nem tartott sokáig, meg szerencsére a csíkoké sem, mert ő is érezte azt hiszem, hogy nem voltam egy kis ideje annyira boldog attól, amiket láttam. Bárki, bármit mond, nem szép, mikor vörösen izzó, majd elfehéredő furán nem egyenes csíkok megjelennek azon a pocin, amin korábban csak Stitch meg kék foltok maximum. Nem voltam biztos benne már az elején sem, nem-e azért mondja csak az apuci, hogy rendben vagyunk vele, hogy engem megkíméljen, meg ne legyen rossz kedvem, de nem szokott hazudni, elég őszinte, szóval lassan, de kezdtem elhinni, hogy neki így is tetszik a pocim is. Ez azért megnyugtató.
- Elmehetünk, ha gondolod. Egy ilyen biztos nem olyan nagyon nagy dolog - vontam picit a vállamon, ahogy már kicsit vidámabban elé csámborogtam az újított szerelésemben. Bólintottam párat a szőkéékre, mert én is sejtettem, hogy ők jönnek, aztán megigazítva a felsőm elé topogtam, a kézmozdulatra meg a számra harapva az ölébe csücsültem, vagyis csak a lábára, hogy hozzá is férjen a hasamhoz, ahogy kihúztam magam. Így legalább olyan nagynak sem látszik. Ehm.
- Jó lesz így. Vagy ha nem megy, majd szólsz, és leülök, lefekszem, elterülök, mint Patrik, a tengericsillag. Nem tudom, hogyan kell - mosolyogtam rá, bár nem tudtam figyelmen kívül hagyni, amit mondott.
- Nem megyünk? Amúgy sem nagyon szoktunk, meg még sosem jött el meglátogatni se minket… mármint, nem mintha kellene, az ő dolga, tudod. Csak… téged sem szokott? Mérges valamiért?