Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

#Puhaság |15. első percei | München, Németország

- Sohasenem - erősítettem meg a gyanúját, miközben nagyokat pislogtam félre, mert hát eszem ágában sem volt most kitérni rá, ő vajon hogy kerül néha a földre, ha úgy alakul, hogy kint csicsikál a kanapén, én nekem meg az nem jó.
A fejem ugyan már nem rázogattam, mert fontosabb dolgom volt, méghozzá felhelyezni a koronám, azért is hagytam annyiban a büntis-szuszizós kombót. A fejdísz stimmelt mindenhol, szépen beleakasztottam a hajamba így nem is mocorgott, nyugodtan mozoghattam, csinoska, ebben biztos voltam tükör nélkül is. A súlyából és a kinézetéből is sejtettem, hogy ezt nem csak lekapta a Régió polcáról, de csak a számra harapva elengedtem a dolgot, nem csak mert tetszett, hanem mert tudom, hogy nem illene az ajándékokat firtatni. A lánc azonban egészen más eset volt, azon egy pár pillanatra leakadtam. Még hasonlatot is mutogattam, amit jól kinevetett.
- Shhh, ne nevess, tényleg. Te nagyon sokba kerülsz, ha egyszer meg kéne fizesselek, szerintem nem is tudnálak… - billentettem oldalra a fejem mindehhez. Lehet nem hangzott valami értelmesen a mondandóm, de komolyan gondoltam, ez meg valahol elég aggasztó volt. - És nem, de én is téged, nagyon.
Ahogy közelebb hajoltam most csak a pofijára adtam egy suhanó puszit mert inkább a lánccal foglalkoztam, illetve azzal, hogy picit elfordulva a kezébe nyomjam, hogy tegye fel. Nem volt egyszerű a hajamnak nem útban lenni, de ahogy tudtam elfogtam.
- Ők is tartogatnak téged? - kérdeztem kicsit furcsállva, de valahogy éreztem, hogy nem kéne. A fogójuk pont olyannak tűnt, mint mi. A pandát elég jól ismertem már, hogy ne is kételkedjek, hogy lehet nála is valami a férjecskétől. Férjecskéből. És akkor az őrző vagy a terelők még szóba se kerültek. Lassan visszafordultam, aztán kivettem végül a puhának tapogatott anyagot is és elkezdtem kihajtogatni, de pont a sima fele került elém.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

#Puhaság |15. első percei | München, Németország

Annak ellenére, hogy még élt bennem a nem kellett volna és a nem kértem igazából semmit szülinapomra, egy ölelés is megtette volna, szerintem olyan volt az arcom, mint akinek először van karácsony. Jó, az a tiara nagyon nyert, de szerintem ezt már akkor tudta, mikor kitalálhatta. Rá is vigyorogtam még a csók után is, azért sokkal jobb volt így az egész, hogy visszajött. Mikor elment annyira nem volt rózsás kedvem, nem a szülinapom miatt, hanem úgy amúgy.
Sikerült egyre több dolgot kipakolni a dobozból, ha nem is tök szándékosan, mert a nyaklánc csak adta magát az ölembe, illetve leginkább a pocim tetejére. Volt saját kisasztalom. Azt hiszem, ha normálisan nézzük a dolgokat, most kétségbeesve vagy undin kéne méregetnem a kis medálrészt, nem heves rázogatással örülni neki, de mivel tőle kaptam, és komolyan is gondolta, én meg tényleg tudok neki örülni, mert ez nem egy olyan dolog, amit bárki kap, főleg nem az ohanában.
- Ühhüm, csak elméletben gondoltam - tettem hozzá gyorsan, mielőtt bárki meggondolhatná magát a ki és kié kérdésben. - Igen, érzem, hogy szeretsz minket, az több, mint elég.
Beszéd közben már kicsit elfészkalódva a nyakláncra koncentráltam én is, mintha valami egyszerű dologról beszélnénk, de nem így volt. Ő tudta, hogy nem várom el, hogy minden percben mondogassa, akkor se, ha nekem újabban még sokkal többször van a számon minden apróságnál. Lassan felkerült a lánc, én meg picit taperolva nézegettem a csillagokkal dekorált port és csak aztán fordultam vissza mosolyogva a puszi után.
- Mert a panda jó ember és szeret téged, meg te is őt - állapítottam meg nagyon okosan, ahogy újra a dobozba másztam előhúzva a fekete anyagot. Picit furán méregettem, mikor egy fordítással észrevettem, hogy öm, amúgy mintás! Szóval szépen kihajtogattam, hogy megnézzem mi is az. Bólogattam, hogy értem, a brekivel sok dologba nem férünk bele együtt, de most már nem is olyan sokat lesz ez így, gondolom. Fogalmam sincs mennyi pocim marad, ha ő majd kiköltözik a saját ágyába. Aztán mikor sikerült elsimogatni és felfedeztem a méhes Stitchet, a kismaciját, meg úgy az egészet, apró, kicsit vinnyogó hangon szorítottam meg, hogy aztán átkaroljam életem szerelme nyakát és rá boruljak valami köszönöm-féle kíséretében. A pocim lehet nyomta a kezét, vagy éppen a dobozt, de ez most éppen annyira nem foglalkoztatott. Adtam egy puszit a vállára, hogy aztán picit eldőlve felém fordítsam a fejét, hogy az ajkait megtalálhassam az enyémmel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Esküszöm valahogy a bőröm alatt kúszó libabőr már előre éreztette velem, hogy úgyis visszakérdez, de mindegy lenne mit mondok. Igazából beletörődtem az egészbe, tudom, hogy nem akar rosszat, meg ez azért nem is olyan, mintha most világi nagy bűnt követnénk el, egyszerűen csak nem volt nekem túl kellemes tőle. Még nagyon az elején, mikor nem voltunk féjecske meg feleség, sokszor mondták, hogy biztos azért vagyok ott, mert az érdekel mennyi szépet tud megvenni, pedig nagyon tévedtek. Ez se nagyon dobott fel, meg úgy amúgy, nekem nem kellenek nagy dolgok. Persze, mindig van olyan, amibe beleszeret az ember, de nem vehet meg akármit, nem így működik, nekem nem így tanították. Szusszantam egy nagyobbat, majd inkább csak megrántottam a vállam, hogy felejtse el az egészet. Sokkal jobban elfoglalt minket a breki pár pillanatra amúgy is.
- Igen, emlékszem, nagyon kviddicses, meg táncos is… De jól teszi, legalább tudjuk, hogy ott van és örül meg boldog - mosolyodtam el lefelé bámulva a pocakomra, majd felnézve fedeztem fel a Stitches-Andeles-Lilos és mindenes ruhákat. Ami a gólyánkat illeti, nem egészen volt legalább centrifugás mosógép érzésem, bár mikor 38 percenként mentünk pisilni az éjjel, az nem tetszett. Nem volt túl pihenős, meg kicsit fájt is.
- Hogy nem lehet? Most gyakorlatilag két szív is van itt, szóval már kettő tud érted kalimpálni, a kettő meg szerintem duplája az egynek, ezt kérdezd csak meg az okosoktól is!
Azt hiszem kivételesen valami majdnem okosat mondtam, így eléggé igyekeztem kitartani amellett, hogy de igen nagyon-nagyon-nagyon és jobban. Ettől még el is nézhettem valamit, de csss, addig jó, még azt senki nem szúrja ki. Inkább utána totyogtam, és figyeltem ahogy válogat kicsit félreállva, senkinek ne legyek útban. Én is megtapiztam a pulcsikat, de kis fintorral hátrébb léptem tőle végül. Egyrészt csak nem kellene, másrészt ezek éppen nem kétemberes méretek.
- Tudom, nagyon szépek a te fogaid is. Találtál valamit, ami tetszik?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Egy picit olyan megnyugtató volt és úgy minden más huszadrangú lett, mikor éppen azt figyeltem, ahogy a pindurka a pocimban mocorog. Amikor a férjecske keze is a hasamra simult, akkor meg csak tudtam, hogy ő is érzi, hogy bizony ott van, igyekszik hozzánk, de még nem mostanában. Az még azért elég sok idő, pedig szerintem egyikünk se túl türelmes ebben.
- Iiigen, tudja. Teljesen szuperséges ez így - mondtam még kicsit lefelé mosolyogva, ahogy lassan felfedeztük a ruhás részt. Én kicsit lassabban, de utána lépegettem, hogy aztán vigyorogva figyeljem a hasamra csúsztatva a kezeim, mit is fedez éppen fel. Bár a ki és mennyire szeretős örök dilemmánkat nem éreztem eldöntöttnek, végül csak némi szájmozgatás és szemforgatás után pislogtam rá nagyokat. - Taaalán lehetséges, hogy az úgy egyenlő, de nem vagyok ilyen számizé - jegyeztem meg végül, na nem mintha ez tényleg mérhető lenne. Tudtam, hogy szeretem, azt meg éreztem, hogy ő is engem, a brekit meg mindketten imádtuk, mióta csak tudjuk, hogy van, bár az is lehet, hogy már előtte is így voltunk, csak nem igazán tudtuk.
Kisebb turkálás után én félreálltam, ő pedig láthatóan talált valamit, ami úgy nyert, már méretben, mert itt a legtöbb dolog minden másban már győzte volt, nálam biztos, de ez nem olyan fontoska. Szóval mikor felhúzta és kérdezett, akkor nagyon gondolkodósan figyeltem őt hümmögve, ahogy közelebb lépkedtem.
- Hát öhm, nem is tudom… - Óvatosan nyújtóztam fel a kapucnihoz, elől a szeme elé húzva a két kezecskémmel azt, aztán egy gyors csókot leheltem az ajkaira, majd nevetve helyezkedtem vissza a talpaimra, mert a nyújtózkodás annyira nem kényelmes, ha nincsenek sarkai a topogómon lévő pipőnek, akkor meg muszáj.
- Biztos, csak tízig lehet mondani?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bár haladgattunk, mindig akadt valami olyan, ami miatt le kellett kicsit a tempót kapcsolni, legyen szó a beszélgetésről, a tapizásról, vagy a legaktívabb tevékenységünkről, a breki figyeléséről. Mióta lelkesen ficereg a pociban, túl sokszor is van, hogy leginkább csak engem taperolunk, de én ezzel jól elvagyok, tudom, hogy minden a legnagyobb rendben és ez elég megnyugtató, ha már a doktornénihez elég ritkán kell menni. Mondjuk most közel van az időpont, de akkor is, ki bír annyit várni? Szusszantam egyet közben, ami már nem is a dokinéninek, inkább a számolód dolgoknak szólt, csak aztán bólogattam, hogy igen, én meg izé… nem igazán tudom mi is vagyok, mert leginkább semmi, azt meg nem illik hangoztatni így a számra ülve topogtam a pulcsik közé és vártam meg még belebújik egybe.
Végig néztem a procedúrát, ahogy a puha kék anyag rá kerül, majd a cipzár lassan összezárja és bumm, előkerültek a fogak is, amik a kapucni elején vigyorogtak rám. Akkor sétáltam oda, hogy megmerényeljem a férjecskémet egy csókkal.
- Méég gondolkodom, nem olyan könnyű ám - mondtam neki nagyon kis komolyan, azaz megpróbáltam, aztán nézegetve őt vigyorodtam el már a lábaimon billegve. - Miért mondanék olyat, ami kevés? Csak nem tudom, ez olyan… 626.
Ahogy körülnéztem a boltban egy pillanatra rájöttem, hogy eddig el is felejtettem, mennyi itt az ember, szóval miután megsimogattam a mellkasát a pulcsin keresztül, persze csak a puhiságot ellenőrizve, szépen léptem egyet hátra és bámulgattam őt meg a polcot.
- Szeeeerintem nem tudom. Mármint, nekem tetszik, nagyon szép kísérleti lény lennél, de nem nekem kell gondolom csak tetszen…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

#Puhaság |15. első percei | München, Németország

Lehet érdemes lett volna átgondolnom, tényleg mennyire sokba kerülhet, de bőven elég volt nekem a mérték is, hogy tudjam, azt nem bírná el Rarity - igen, a pénztárcám pónis, jó, van rendes is, de az nem annyira… értitek. Ezt még Hannah se fujjogta le annyira, bár tuti csak azért, mert vettünk rá Lewyvel ilyen gyémántszerű matricát, mert ugye az a fehérke popsitetkója, és mióta rajta van, azt mondta, elviselhető. Mondjuk azt is, hogy inkább fizet ő. Lényegtelen. Lewyt nem kellene helyettem kifizetni, azt sem szeretném, ha csak úgy adnák meg vennék őt. Tényleg szeretem, szeretjük, rossz lenne, ha nem így lennénk, ha az ohana egyszer csak „oh” maradna, olyan rossz fajta sóhaj.
- Én is szeretem őket, kicsit furik, külön-külön is, együtt meg pláne, de amúgy rendesek, főleg a panda - zártam le végül a kis beszélhetnékemet, hiszen fontos dolgom volt. Még volt miként belemásszak a dobozba. Rövid időn belül az aljára értem, bár időbe telt, hogy az utolsót rendesen felfedezzem, mert eléggé fura volt egy sima, fekete felsőt nézegetni. Oké, a szín karcsúsít, de szerintem mindketten tudjuk, hogy most még nem férnék bele, meg ezen a méreten nem is segítene. Szerencsére a mondandójával ezt a gondot el is űzte, aztán a felfedezéskor teljes ujjongással vetettem magam a nyakába végül.
- Más? Tééényleg sok lesz a jóból - vigyorodtam el, ahogy a nyakát karoló kacsóm lassan a tarkóján felkúszva a haját simogatta. Aztán a bókra csak halkan kuncogtam magamban, mielőtt még ráztam volna a fejem.
- Igazából most pont nem vagy, de ez nem is számít - csúsztam közelebb, hogy átemelhessem a lábikóm az övéin, aztán a távolabbiját visszalökögessem a térdemmel, hogy könnyebb legyen szembe csücsülnöm vele, elég volt arra figyelni, hogy kényelmes legyen így is. - Inkább szeretném, ha maradnál, majd később megmutatod. Vagy fontos?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kedvelem Dimcsit, nagyon vicces és rendes figura, mi sem bizonyíthatná ezt jobban, mint az, ahogy rám nézett, miután rákérdeztem a járgánya milyenségére. Jó, Kevétől már pontosan tudtam, hogy nem szokták értékelni a hozzáértő motor, autó és hasonló nagy dolog tulajdonosai, ha furikat feltételezik az ember, de szerettem volna biztosra menni. Olaszországban vannak azok a kis cuki motorkák, lehet olyan van, nem hibáztatnám, az is vicceske lenne. De nem, felvilágosított már, hogy nem olyan, amire el is vigyorodtam.
- Mimimi? Repül is? Mármint rendesen, mintha seprűn suuuh-suhhh-suhh - imitálom a kezemmel is a levegőben a mozdulatokat, pont úgy nézhetek ki, mint aki most tanulta a hangokat és élvezi használni, mindegy is. Nem mondhatnám, hogy nem tetszett a dolog, tökre mókásnak hangzott, aztán a felajánlásra, meg arra, hogy nem jó fogott hozzá csak felnevettem. Nem igazán a lezuhanós maradt meg az előző mondatából is.
- Nagyon rendes vagy, és jól hangzik, még így is, majd meglátjuk - vontam meg a vállam vidáman, mert hát ki tudja előre? Simán lehet, hogy legközelebb… ühm, nem, az valószínűleg nem most lesz. Lewy még a görkorimat is eldugta amint hazaértünk a doktorbácsitól az első ultrahang után, nem vagyok biztos benne, hogy nagyon értékelne egy ilyen lezuhanós, repülős, motorozós délutánt velem meg a brekivel a főszerepben. Én se akarok a pindurkának a pociban rosszat, de már azt sem értem a saját kerekeimen miért nem gurulhatok még egy kicsit.
- Hihihi… ez szerintem csak emberi dolog, nem függ attól ki és micsoda - mondtam, miután összeszedegettem egy papírtasakba a szemetet, ami felgyűlt körülöttem. Közben persze, ha már a módszerek, szóba jött a varázslás is én pedig lehunyt szemekkel sóhajtottam egy picit, ahogy bólintottam aprókat a visszakérdésre. Pálcika, bizony. Mióta megismertem Benjiéket és elkezdtünk rendesen, talán egy egészen kicsit már olyan igazi tesósan beszélni, kisült, hogy mindkettőnkből kispórolták az erőt és a hozzáértést. Neki se megy túl határozottan, nekem meg pláne. Ha elméletben jól is állok, gyakorlatban mindig két lépéssel legalább hátrébb vagyok, mint mindenki. Abban nem kételkedem, hogy mennyire jó dolog is ez, szeretem nézni, mikor más ügyes.
- Tényleg elég menő, csak nem mindenki tud ugyan úgy haladni, így még nem használjuk annyit szerintem - adtam magyarázatot, bár amilyen kis kusza lett, biztos érződött, hogy nem igazán az vagyok, aki a többieket várja, inkább, akire várniuk kellene. Nem lehet véletlen, hogy visszahúzok az otthoni dolgokhoz. Például, mikor egyedül vagyok otthon, egyáltalán nincs semmi varázslás. Törölgetek, söprök, pakolgatok a kacsóimmal, jó az úgy.
Közben nagyon ügyesek voltunk, és előbb be is fejeztük, amit ránk bíztak, mint bárki más, én meg elégedetten figyeltem, ahogy Dimitri a kész művét próbálgatja. Jól éreztem itt magam, a kutyák mi mást hozhatnának ki az emberből?
- Jahj, nagyon komolynak hangzik a néni, de nem gondoltál rá, hogy direkt volt? - döntöttem oldalra a buksim. Nekem ugyan eszem ágában sem lenne ilyet kérdezni, de Lewy valamelyik csapattársa egyszer mesélte, hogy vannak ilyen heccből ruhaelnyerős lányok. A férjecske meg azt mondta ne foglalkozzam vele, nem is értem. Elengedtem a témát egy legyintéssel, hogy aztán a kutyusokat figyeljem.
- Hát, nekik is kell valami szórakozás, de remélem ők nem az asztroTV-n lógnak, én nem hiszek azoknak a jósoknak meg látóizéknek… tök furák. Meg egy műsorban egyszer a művirágot is felgyújtották. - Szerintem senki nem akarja tudni, miért vagyok így képben, de a lényeg ugyan az. Megköszörültem a torkom, ahogy a talpaimra pattantam, miután a körülöttünk járkáló lányka mondta, hogy már minden feladat elkelt szerencsére, de a kutyusok ráérnek. Én szívesen mentem volna, szóval megvártam még Dimitri eldönti, aztán eszerint indultam el mellette topogva. Hát, ezért is jöttünk a segítés mellett, a kutyusoknak is kell valakinek jó napot szerezni, én pedig tökéletesnek érzem erre magam. Angyalkák ők tappancsokon, méghozzá négy darabon. Azt hiszem a nap további része kellően boldog lesz mindenkinek, akárhogy is történjen már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

#Puhaság |15. első percei | München, Németország

Teljesen egyetértettünk benne, hogy nagyon jól áll a német hajtócskának, h öröme van, mondjuk én a legtöbb emberről így gondoltam. Sebby ennek ellenére tényleg úgy tűnt, mostanában nagyon rendben van, én meg örültem vele, meg nekik, meg mindennek is. Talán kellett ez a kis változás az életükbe, bár, ha engem kérdeznének, én ezt már javasoltam volna nekik tavaly is, de úgy tűnik nem igazán lettek volna erre vevők, bonyolultak. De ugye most a szülinapom volt középpontban, ha annyira nem is vágytam azt hiszem rá. Még a nyaklánc után azt hiszem pár pillanatig azért is nem kapcsoltam, hogy a pólót meg kéne fordítani, mert a dobozt nézegetve elvesztem a buksimban. Az előzőn még éreztem azt a gombócot a gyomromban és, hogy valami hiányzik, most nem, most csak örültem, hogy itt van, nem is az ajándékoknak, vagy magának az alkalomnak, inkább az érzésnek, hogy van, akinek fontos ez, vagyis hogy én.
- Soook, de nem mondtam, hogy ez rossz. Aki azt mondja, nem szabad halmozni a jót, az tuti sosem kapott ennyit - az élettől, leginkább. Nyilván nem arra gondoltam, mennyi mindent vásárol vagy vásárolna nekem össze életem szerelme, inkább arra, hogy tudom, mennyire törődik velünk. Volttal, a brekivel és velem is. - És nem adom a fagyim, de eloszthatjuk, eeesetleg…
Tudtam, hogy nem igen pályázik rá, de éppen engem se kötött le annyira, inkább az, hogy az ölébe csücsülve húzódjak egész közel hozzá, hogy kellően undin az arcába hajolhassak. Mert a nagylányok azt csinálják. Nem tetszett, még egy nem szép grimaszt is kapott, mikor éreztem, hogy direkt elhúzza a lábát, nem könnyíti meg a dolgom. Nem mintha egy spárga akkora gondot okozna, még így is, de nem volt szép tőle. De minden megbocsátható, ez is pont akkor meg lett, mikor végre elkényelmesedtem az ölében, aztán vigyorogva húztam magam közel hozzá a nyaka mögött összekulcsolva a kezeim.
- Hááát ezt, meg ezt és ezt…. biztosan - mondtam, miközben előbb az állára, aztán az ajkaira, végül a pofijára adtam puszit, majd az utolsó szó után a füle tövébe, ahogy közelebb is bújtam kicsit elficeregve magam a lábain, hogy mindenkinek kényelmes legyen. Csak aztán hajoltam a füléhez, még az egyik kezeim is odahúztam úgy súgtam neki az ajkamra harapva. - Megnézhetem a zümizokniiid?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ugyan nem igazán kedveltem, mikor nézőink vannak, vagy egyenesen bámészkodó nénibácsik, mikor elkezdett a pocim növögetni és egyértelművé vált, hogy nem csak nagyvacsorán voltam, hanem az egy baba, ehhez is lassan kezdtem alkalmazkodni. Az első pár hét nem volt egyszerű, úgy éreztem, aki megnéz, az mind valami butaságot, vagy éppen rosszat gondol, talán meg is fordult a fejemben, hogy nem kéne ennyire örülnöm a dolognak, inkább fel kéne venni egy pulcsit és menni a dolgomra, de nem ettem. A breki se azt érdemelné, hogy letagadják, én meg sosem tennék olyat. Aztán lassan inkább mosolyogtak rám, meg fura nénik simogatni akarták a hasam, még meccs közben is, amire kimentünk Lewyt megnézni. Az azért kicsit több volt, mint ami úgy nem ijeszt meg, de baj nem lett. De ez az idő azzal is járt, hogy lassan jól felfújták a lufit előttem, így bármennyire szeretnék, nem tudok ugyan úgy öltözködni, vagy ugyan abba.
- Kicsit nagyon 626 - vigyorodtam el végül miután megkapta azt a bizonyos csókot is. Igaz kicsit hiányoltam azt a farkincát hátulról, de üsse kavics, most nem baj, ha hiányzik, viszont a kis sötétebb Stitchfoltok nagyon szépen meg lettek, meg még a megrágcsizott füle is stimmelt. Tökéletes volt, a férjecskével benne meg pláne. Hagytam a kezem közel húzni, aztán a puszi után csak összenéztem vele somolyogva, majd finoman az ujjaira szorítottam a sajátjaim.
- Tudom, nagyon tetszik is, szóóóval hazajöhetne igaziból… - közöltem végül kicsit billegve a lábaimon, de azt gondolom, ő már jól tudta, hogy ez ár csak ilyen velem, ha nagyobb dolgok vásárlásáról van szó. Komolyan, van még egy csomó olyan felsőm, amit 14 évesen kaptam és jó meg szeretem is. Vagyis jó volt, most éppen nem férek bele…
- Az lennék? Tényleg nagyon szépek, meg ott a csápocska is a kapucnin… De - nem igazán férünk bele ketten, azt hittem ez neki is feltűnt. Szóval csak nézegettem a felakasztott rózsaszín csodákat, aztán meg őt. Ha Hannah meséiből indulok ki, más lán, már idehordta volna a fél boltot azt hiszem, hogy vigyük haza...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bárki bármit mond, vicces volt, ahogy rám néz a hirtelen történtektől, én meg látom, ahogy a cseppek gurulnak lefelé a nóziján meg a pofiján. Nehezen bírtam, hogy ne nevessek hangosan, szóval inkább csak kuncogtam ott kellő távolságban, még a vizestálam is közelebb húztam magamhoz, biztos ne jusson eszébe semmi revans. Most úgy jobbnak tűnt, ha csak ő nedves éppen.
- Csak egy piiiiiicurit, talán, én nem akartam rosszat - jegyeztem meg elvékonyodott, kicsit vinnyogós hangon, ahogy még mutattam is az ujjacskáimmal, mennyire kicsikét lehetett csak az. Látta a vizet, a kis fókám is, igazából tényleg nem volt akkora meglepi. - Tudom, meg nem lenne kitől menteni a világot, bár biztos jobban örülne Stitch, ha nem lopná el az ikre az Angyalát és a rokonokat.
Belegondolva a Stitch meg az Angel is nagyon cuki nevek, de biztos azt se nagyon szabad babáknak adni, így érthető, hogy a Mia névért se lett volna oda. Lehet én sem, de úgy kellett tűnjön, mintha többet is megnéztem volna, pedig tényleg csak párnál ragadtam le úgy, hogy az most tényleg nagyon tetszett. De egyedül csak nem dönthetek, meg a breki se tud felelni, hiába bökögettem a pocim. Néha lelkesen ficergett odabent, de ennyi. Választ nem kaptam.
- Az biztos, hogy örülnének. A papa, leginkább, a mama…. Hát ő csak úgy, tudod - próbáltam körülírni, nem ment. Meghatódna azt hiszem, lehet sírna, én biztos sírnék, de olyan jó értelemben. De az bizonyos, hogy nagyon jól esne nekik. - Nekem tetszik, olyan aranyos és szép is, a másik is, de lehet ez egy kicsit jobban éppen.
Nem igazán jutottam dűlőre, de azt hiszem, amit mondtam, azt úgy gondoltam most, persze nem akartam, hogy most olyan legyen, hogy mert én mondtam egy nevet, akkor abban egyezzünk ki, szóval nem voltam valami magabiztos, de azért próbálkoztam, tudtam, hogy ezzel tényleg ideje lesz valamerre jutni. Elég közel van az a nap.
Szerettem, mikor itt van, ha közel van, vagy ha csak úgy meg vagyok szeretve, jól is esett meg egy kicsit jobban is éreztem magam az egész ellenére. Bólintottam egy picit, hogy azért tényleg rendben vagyunk fizikailag, nem mondtam hazugságot.
- Tudom. Én csak… félek kicsit - húztam össze a vállaim, ahogy lehunyva a szemem sóhajtottam egy aprót. Még semmit nem mertem olvasni vagy megnézni, de nem voltam biztos benne, hogy majd az a rész, mikor a breki meg fog születni, annyira kastélyos-vattacukros-mickeyegér játszóterés élmény lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

#Puhaság |15. első percei | München, Németország

Vajon bármikor mondtam már ilyet neki? Nem hiszem, már arra értve, hogy nem gond, ha sok dolgot összevesz, nem szoktam így gondolni, és most sem erre gondoltam elsődlegesen, de tudtam, hogy ezt szereti, ez is hozzá tartozik, én meg ezzel együtt is nagyon imádtam. Arról, hogy az emberek gonoszak tudnak lenni én elég rég tudomást szereztem és nincsenek is túl jó emlékeim. Egy picit félre is pillogtam Volt irányába, aki éppen a levegőben nyalt valami után, amire csak magamban röhögcséltem kicsit. Elég fura kutya tud lenni néha, de ezért is szeretem.
- Ühhüm, de tényleg adok, ha meggondolod magad, csaaak nem mindet - szögeztem le felhúzva a vállaim vigyorgás közben, aztán csak akkor eresztettem le, mikor lassan az ajándékos tömegecske végére értem. Én mindennek örültem, tényleg, még magának a doboznak is, mindig szoktam, de egy picit a póló után felborultak az arányok minek, vagyis éppen kinek jobban. Nem volt szándékos pedig, csak úgy megtörtént. Mint a késztetésem, hogy én most szeretnék rácsücsülni.
Nem könnyítette meg a dolgom, de végül csak sikerült odakuporodnom és átkarolnom őt a nyakánál. Az túlzás, hogy pontosan volt valami, amit szerettem volna, mármint, ha volt is, még nekem sem volt biztos odabent a buksimban, de ha már szülinap van és szabad kérni, bár nincs kívánós gyertyafújás, akkor ez is beleférhet, nem?
- Érdekesnek? - kérdeztem a puszi után elvigyorodva, hogy aztán a füléhez hajoljak, persze már én is mosolyogtam, de amikor kinevetett akkor csak sikerült abbahagynom és rázni a fejem, hogy na, ez így nagyon nem illik, én teljesen komolyan gondoltam, ő meg fogja magát és röhögcsél. Szeretném. Őt, és a zoknit. De ez így, nem tűnt ebben a pillanatban már olyan jónak, mint még az előbb.
- Nem vicces ám ennyire… - sóhajtottam egy nagyobbat, hogy aztán magunk közé pillogjak, mielőtt a kezére tévedt volna a tekintetem, kicsit zavartan húztam el a kezeim a nyakától magam elé picit tördelve az ujjaim, de végül szó nélkül, csak elemeltem a lábikóm és visszacsücsültem oda, ahol eddig voltam. Kicsit úgy éreztem magam, mint aki most rosszkor van rossz helyen, pedig azt hiszem nem szándékosan nevetett és nem is azért szerette volna ha leszállok, csak egy picit buta vagyok talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nyilvánvaló volt, hogy a csók akkor is járt volna, ha nem ebben a kék csodában áll itt előttem, ettől még egy pici-kicsit annak is járt, mert tényleg nagyon szép volt. Jó, nem kell annyira lekicsinyelnem, tényleg nagyon bele voltam a pulcsiba is szerelmesedve, hiszen 626, ki ne akarná hazavinni a saját Stitchét? Mindegy is. Ettől még csak kellett értékelnem, ha kérte, amivel egy picit elbajlódtam, de nem történt katasztrófa.
Én csak mosolyogtam rá csendesen, ahogy végül vártam, hogy azért ő döntse el a sorsát véglegesen a ruhácskának. Megvártam, még visszavedlik a rendes Lewybe, addig csak lesegettem mindent magunk körül, egy plüss Angelt még meg is simogattam, aztán a pocim, ami valami buta reflex lehet, de olyan jó volt és az sem zavart, ha látják. Szeretem, hogy ott a breki. Ettől még nem elfelejthető tény, hogy ketten nem egészen a normális méretekben élünk a pindurkával. Szóval pici szusszanásokkal hallgattam el a mondandóm közbe, mikor ő az Angyalos pulcsikat mutogatta.
- Meg? De…. biztos? - kérdeztem, bár nem igazán vártam tőle „nem biztos” vagy „meggondoltam magam” válaszokat, csak tudja milyen vagyok. Inkább lassan mellé lépve figyeltem, ahogy a kosárba kerül az is, aztán az ujjaim az övéi közé fűztem és a kezét szorongatva lestem hol a dolgokra, hol pedig rá. Nem igazán akartam semmit mondani, máskor biztos ennél is jobban örültem volna mindennek, most is elég szépen figyelgettem, amit kiválasztott, csak nem dobott fel, hogy azért ez nem családi méret. A disney erre miért nem gondol?
- Nem tudom, maradt ki valami fontos? Ha nem, akkor igazából nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Szépen kivártam, még lekerül róla a kékség, és újra ő lesz ő, na nem mintha a stitches Lewyt ne imádtam volna, akkor is szívesen mentem volna vele haza. Mondjuk nem igen oda megyünk még azt hiszem, de azért a zümikocsiig biztos. A lényeg az volt, hogy azzal is pont olyan imádnivaló volt, és azt hiszem ezért, amilyen nem tudtam elég hálás lenni. Mármint komolyan, a többség a fiúk között fiatalon is lenézi már a disneys dolgokat, meg folyton hajtogatják, hogy már nem ezzel kéne foglalkoznia a nagylányoknak. Nekem meg ez nem annyira tetszik, leginkább semennyire. Ő ellenben sosem mondta, hogy kapcsoljam ki, inkább leült velem nézni, sőt, mikor még nem laktunk együtt és átjött hozzánk is együtt meséztünk. Sok dologért kellene hálásabb legyek, és mikor úgy néz rám, mint most a de után, azt érzem nem jól csinálom a hálálkodást. Azért elmosolyodtam, mielőtt belé kapaszkodtam volna, hogy a rózsaszín-kék csodákkal a kosarunkba tovább induljunk.
- Már a felén majdnem túl vagyunk, nincs olyan sok vissza - mondtam picit megemelve a vállaim, de azt hiszem ő is érezte, hogy nem számított mennyi múlt el, vagy mennyi van vissza. Annak ellenére, hogy vannak nehézségek, változnak a dolgok, én oda meg vissza voltam a gondolatért, hogy van a pocimban egy kicsi Lewy vagy egy kicsi én. Picurka.
- Nem is értem miért, pedig láttam valahol olyan pici pókit meg Deadpoolt, tök édik voltak. - De, éppen megértettem, miért nem szabad. Végül csak kicsit lassan totyogva hagytam, hogy vezessen a kiút felé, hogy a „kindertojásosan” elrendezett puhákba vessük magunkat. A pulcsis kis huzavona után itt azt hiszem éppen a nem szeretek vásárolnis Maját én is beállítottam a pénztárhoz, mert eléggé elvesztem a picikben. Mondtam, hogy cukikat láttam, sajnos. Mikor aztán sikerült a polcból kimásznunk szépen elpakolták tasakokba még Lewy fizetett, én is magamhoz vettem belőlük, hogy aztán kifelé még egy picit megálljak ágaskodni felé egy puszira. A fodrászos után még mindig kicsit rosszul éreztem magam, hogy buta voltam, de azért reméltem, hogy nem lesz belőle már nagyobb baj, és ahová ma még tartunk, az már marad ilyen boldogságosban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kicsit úgy éreztem, neki nem volt vicces, pedig én nem akartam rosszat, az arcára pillantva viszont nem úgy tűnt elsőre, mint aki hasonlóan nevetne. Picit össze is szégyelltem magam menten és a padlót nézegettem, aztán pont arra a fogkrémes vigyorra néztem fel, amit Stitchtől is örökölhetett volna. Én tudom, hogy a kékség rettegett a víztől, mert fél, hogy belehal, de azért a végére már komálta. Mondjuk azt nem kedveltem úgy, mikor Lilo azzal a sprickával nevelte. Nem jó ötlet pofin fröcskölni az embereket azért, hogy hallgassanak rád. Én is csak félrecéloztam, ma nem csillogtatom a hajtóerényeim. A mellkasa lett volna a cél, csak ahogy rájöttem, hogy ló, már kint is volt a vizecske.
Kicsit dörmögve vonogattam a vállam, hogy aztán bólogassak, hogy de, az lennék, nagyon nem szeretném a szőke Maját, a szőke nem Maját, a nem szőke nem Maját. Szóval úgy egyiket sem kedvelném ebből valami nagyon. Persze az biztos más lenne, ha nekem már nem volna itt keresnivalóm, és ő mással boldog, de erről nem volt szó szerencsére, a brekivel nem nagyon szeretnénk, ha más ohanába költözne az Apu. Nem szeretem, ha valami megismétlődik, ami nem szép.
- Valami olyasmi, de örömében, csak ő ilyen. Akkor is ezt csinálta, mikor elballagtam az oviból, emlékszem, meg mikor beköltöztem a suliba és elmentünk anyával Pécsre lakni - meséltem el neki, ahogy ráébredtem, hogy szegény nagyit többször sirattam meg, mint azt lehet szabadna. Tudom, hogy nem csináltam rosszat, már a legtöbbször biztos nem, de azért ez elég furcsa. Az unokanővéremnek csak adtak egy kis pénzt, mikor a barátjával összeköltözött meg integettek a kapuból… és annyi. Most meg még akkor is sírtak - a papival együtt -, mikor eljöttünk átmenetileg Münchenbe.
- Igen, azt hiszem el - mosolyogtam rá, ahogy az asztallapon koppintottam párat az ujjaimmal. Kicsit össze kellett szedjem a gondolataim, nem a nevek vagy a mesék miatt, hanem mert tudtam, hogy nem nézhetek ki túl vidáman, ha ennyire nagyon érzi, hogy az a rendben nem olyan rendben. Végül csak kiböktem, mi bánt éppen, ő pedig próbált megnyugtatni vagy olyasmi.
- Lehetséges, anya meg anyukád is azt mondta, de én nem tudom. Fogalmam sincs mi lesz majd akkor, mikor érkezik a kicsilány és nem szeretném, ha baja lenne - simiztem a keze mellett meg a pocim, hogy aztán pár nagyobb levegő után picit hozzá dőljek. - De… ott leszel velünk, ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

#Puhaság |15. első percei | München, Németország

Ahogy a négylábút figyeltem igyekezve nem nagyon kinevetni őt, rá kellett jöjjek, hogy már most is nagyon szép és nagy ohanánk van, gyakorlatilag tényleg nem is volna mit kérnem a szülinapomra, nem is lett volna kérésem. Az utolsó kis hiányzó láncszem a közeljövőből pedig délelőtt ott kalimpált a pocimban lelkesen, hogy itt van és már számol vissza ő is, ahogy mi is. Bár a pontos időt hármunk közül csak ő tudhatja.
- Úúú, alul-felül, szeretem. De jó lesz később, majd elosztjuk, jó? Nem kapsz semmi ilyenkét, ha létezne ez, amivel a nagyiék is gyakran ijesztgettek engem, már régen nem is lennék - közöltem nagyokat bólintva saját magamnak. Az a helyzet, hogy volt időszakom, mikor elég rosszul ment minden. Nem kedveltek a suliban, piszkáltak, a család sem volt egész és a barátaimat, vagy miket se nagyon érdekeltem. Olyankor ültem a köveimmel és a matricáimmal a papi csinálta kis faházban és megettem egyszerre vagy négy kindertojást meg mellé még egy tábla milkát, azt a nagyot ám! Fhu, utána napokig hányingerem volt és fájt nagyon a hasam, de nem haltam bele, meg nem mérgezett meg, csak kicsit megfeküdte a pocim. Brr, nem szép emlék az, inkább gyűjtöm a jókat, mint most is.
Sikerült elhelyezkednem az ölében mosolyogva még a fejem is oldalra döntöttem kicsit és úgy figyeltem őt átkarolva még nem jött az a bizonyos kérés, aztán eddig a javallat, hogy hát akkor menni kéne.
- Én… tudom, azt hiszem. Megvárom, nem baj - mondtam végül figyelve őt, azt hiszem a türelmem nem megnőtt, inkább csökkent az elmúlt időben. Lehet nem kellett volna ennyire tragikusnak érezni, de nem ment olyan jól már egy ideje ezeknek a kizárása, csak érzékenyebb voltam a viccekre, amit nagyon sajnáltam, nem szerettem volna rosszat. Amikor a tekintetünk találkozott egy picit jobban megnyugtatott, hogy tényleg nem kell magam rosszul érezni azért, mert esetleg szeretnék valamit. Nem volt világháború, csak egy pillanatra rosszul esett a dolog és most nem tudtam, hogy útban lennék-e bárhol, avagy sem, szóval egyelőre csak odahajoltam hozzá, hogy a tenyereim az arcára tapadjanak, az ajkaim pedig az övére, de még előtte egész halkan beszéltem.
- Tényleg? - kérdeztem előbb a zoknikat figyelgetve, aztán beszívva az ajkaim emeltem rá a barnáim, hogy kicsit húzva az időt elmosolyodjak.
- Nagyon köszönöm… - mondtam, majd le is hunytam a szemem.  Nem csak a zokninak szólt. Egész közel araszoltam a térdeimen, így még egy picit magasabb is lettem a csücsülése miatt, ahogy a kezem lassan visszacsúszott a nyaka köré.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nagy volt nap közben a sürgés, mert szerettem volna, ha ma már minden kis szép és csinos, beleértve ebbe a nagyfiút is, akit reggel megpróbáltam megfésülni, nem volt túl sikeres művelet, de pár óra után feladta, így ebédre csomó és plusz fehér pamacsok mentesen tipegett a lakásban fel és alá. Én közben masnikat kötögettem fel erre meg arra. Fehér és piros váltakozott, ahogy az egy-egy felaggatott díszecske is ehhez idomult. Ugyan még volt pár hét karácsonyig, a mikulás bizony huszonnégy órán belül leszáll a szánjával a tetőre, behupog a lakásokba és megtölti a… ó, még nem voltak kitéve a zoknik. Ennek orvoslására feltúrtam pár szekrényt, ebben a lakásban bármennyire lett volna jó, ha nem így van, de nem ismertem még mindent, így voltak felfedezetlen szekrények. A mai nap után nem lesz, azt gondolnám. Lewyre nézve is így éreztem a dolgot.
Lassan kezdett a nap múlni, már közelgett a vacsiidő, a kicsi brekilányka még szuszogott, vagyis én ezt gondoltam, mert a fehérke gyanúsan eltűnt. Legtöbbször a kiságy mellett állt őrt és bámult befelé a rácsok között, mint egy babafigyelő, aztán a legapróbb zizzenetre is morogva kereste az aput vagy az anyut, hogy valami szerinte borzasztóan polibigyógalibás. Nem mindig volt így. Megesett, hogy pocifájás miatt álmában nyüszögött a kislányunk, de aztán elszundizott tovább, meg az is, hogy valami kis fénytörés villant meg, ami a kutyának nem volt kedvére való. Nem hibáztattam, az első két napban percenként hajolgattam én is a kiságyba, hogy azért minden jó lehet-e, nem-e baj, ha csak jobbra néz a buksija, vagy a lába nincs kinyújtva, nem-e szoros a pelus? Fogalmam nem volt egy csomó-csomó dologról és ez picit ijesztő volt. Aztán itt vagyunk, elmúlt egy hónapos és imádom.
- Nyuszóóó, nálatok mikor jön a Mikulás? Este már vagy csak hatodikán reggel?
Hallottam, ahogy apró mancsok kopognak a padlón, felemeltem a fejem a kukoricából, amit éppen szálra fűztem, hiszen jó lesz ez még karácsonyra, aztán a pizsim ujjába harapva meg lettem rángatva. A fejem forgatva lestem, hol a férjecske, ekkor hallottam meg a sírdogálást is, szóval repesztettünk a mancsossal a kiságyhoz. Ő éhes volt, amit a pizsim is prezentált már éppen, szóval vigyorogva pusziltam meg a homlokát, mielőtt leültem volna vele a kanapéra. Úgy negyed órával később már a csöppség fölé hajolva csücsültem a szőnyegen, ő éppen nagyon mozgósnak látszott, Volt meg egy Mikisapin tapicskolva lesett.
- Sziiia hercilányka…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Igazából azoknak a táborát erősítettem, akiknél minden jóval hamarabb ütött be. Általában már november végén tudom, hogy ideje a Mikulásnak levelet írni, hogy el is érje őt, el kell kezdeni előszedni a dekorációkat, megnézni minden égő minden kicsi csatlakozója rendben van-e és átgondolni, milyen színben fog pompázni majd egy hónap múlva a fa, mert ugye az fontos, hogy a többi dísz, ami addig felkerül, passzoljon, meg hát olyan nagyon karácsonyos legyen. Ablakra matricák és világítós dolgok, a lakásban a gömbök, a szaloncukrok, a girland vagy éppen az elengedhetetlen illatos dolgok, mint a narancsba böködött szegfűszeg a radiátorok környékén, hogy a melegben jó illat legyen, vagy a fahéjrudak, amik a vaníliákhoz voltak kötözve és pici csomagként libegtek a díszek között. Igazából túlságosan is imádtam az ilyeneket mindig és ha őszinte akarok lenni, nem biztos, hogy erről bármikor le akarnék mondani, pláne, hogy most már nem is csak simán fontos, hanem olyan ohanásan. Most viszont, ami azt illeti december első hétvégéjéig egészen le voltam kötve, bár egy pillanatát se bántam, éppen ellenkezőleg. Azt hiszem minden kicsit nehezebb percet többszörösen kárpótolt az, mikor meghallottam, ahogy bizzeg vagy gügyög a mini leányzó az ágyacskájában, vagy az ölemben vagy éppen Lewyében. Olyan édes volt és pici és babaillatú. Nem tudtam, hogy ilyen tényleg van, de bizony mennyire, hogy létezik!
Éppen ezért a levélkém is csak negyedikén került a posta közé és szintén tegnap este robbantottam ki először a dekorációs forradalmat, vagyis hát nagy lelkesen kezdtem az illatos dolgok gyártásába, meg ha már bolt, egy csomó fűszer és gyümölcs hazajött, nem is véletlenül.
- Mármint mi? Áh, értem, mooondjuk nálunk is, sosem vártuk meg a reggelt, vagyis mindig mondta a nagyi, hogy megjön este a Télapó, de reggelig nem szabadna meglesni, deee - emeltem a kezeim, még ha éppen nem is biztos, hogy látta, csak úgy megtörtént. Valahogy mindig kint voltam a meleg takaró alól és a cipőimet meg a kis kiaggatott dolgaim néztem, leginkább nem is azt kerestem mi van benne, de mostanra már nem várom, hogy valaki ott álljon. Azt hiszem már itt van, akinek itt kell. Még gyorsan felkötöztem a csini karácsonyi zoknis vagy csizmás - kinek mi tetszik - puha zsákokat, félbehagyva az egy tál popcornnal csücsizést, amit éppen fűzögettem fel, egyet-egyet elcsalva belőle, hogy a kislányunkért menjek.
- Nincs meg a hasam… - mondtam neki picit méregetve magam, mert nekem inkább ilyenek voltak furák, de azok nagyon. Mármint már másnap meg harmadnap is csak úgy figyeltem, mennyire más, még járni is fura volt eleinte, most meg már leelőzném a cukorkaboltos ént, bár ez inkább a motiváción múlhat. Közben már a picike fölé hajolgattam a szőnyegen, néha kipillantva a férjecskére, ahogy a dünnyögéseire reagáltam Klaranak. - Nagyon édes… meg pici, meg kis puha. Imádom - mondtam a szám sarkára harapva, aztán a feje alá nyúltam meg a popsijához, hogy hátracsússzak és oldalra az apu felé, aztán a hátam a kanapénak döntve a felhúzott combjaimra fektessem a törpit. Az egyik kacsómmal a buksiját tartottam a másikkal meg a mini, zoknis lábait simiztem, miután egy kisebb mikulássapkát adtam volna a kezeibe. Megfogni nem igazán tudta még jól, de nézegette, szóval legalább tetszett neki.
- Köszönöm - fordultam a szerelmecském felé, hogy egy puszit adjak neki aztán csak figyelgettem a brekikét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bár nem volt túl szívderítő a gondolat se, hogy a férjecskének esetleg egy másik lány kelljen vagy ő tegye boldoggá, az teljesen helytálló volt, hogy nem lettem volna túl mosolygós. És azt hiszem nem egyedül szomorodnék el ettől. Persze vannak ilyen eshetőségek, de engem megnyugtatott az, hogy nem szeretne máshol vagy éppen mással lenni. Vagyis én így gondoltam. Akkor megtehette volna már sokszor, még az esküvő előtt is, hogy úgy dönt, ezt inkább mégsem szeretné. De ő mellettünk döntött, tudom, hogy szeret minket. Most meg már több minket is.
- Igen, biztosan, csak azért mégis jobb, mikor boldogok pityergés nélkül - mondom neki el a véleményem végül, aztán még picit mosolyogtam is. Ismerem a helyzetet rám is büszke volt anya, aztán a nagyiék is, mikor olyan eredményt értem el, bár ezt csak táncban osztottuk meg egymással. Anya egyetlen egy meccsemen tudott csak ott lenni, azon is majdnem infarktust kapott, a papi meg egyedül lévén mugli és nincs közvetlen kötődés, nem mászkálhat csak úgy a világban, szóval egy dolognak, de annak mindenki mindig nagyon örült.
- Mert cuki és szép - és nekem is tetszik persze, de azt már kifejtettem. Egy picit megkönnyebbültem, mert azt hittem, ennél nehezebb lesz, vagyis, hogy mit gondoltam pontosan, azt senki nem tudja, de bizonyosan aggódtam ezen is. Mint mindenen az elmúlt egy-két napban. Lehet csak mert a szokottnál is rosszabbul aludtam, talán, ha ma sikerül, megint kipihent és jobb kedvű leszek, ki tudja.
- Szeretlek Nyuszó. Tudom, hogy te se tudsz többet, de azért örülök, hogy te hiszel bennem - mondtam úgy leginkább magam elé bámulva lefelé, majd a fejem nekidöntve szuszogtam kicsit, a kezem meg az övére csúszott a pocakomon. - Majd megpróbálok. Már nincs is messze, hogy jöjjön…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

#Puhaság |15. első percei | München, Németország

A drága szavai ellenére csak pillogtam rá bután és értetlenül, mint aki meg sem hallotta a mondata nagyobbik részét. Egyrészt azért, mert nem igazán tesz boldoggá, hogy nem elég, milyen sokat eszem néha össze, de még egyedül is kell, másfelől nem annyira mókás az embernek enni úgy, hogy a másik csak nézi azt. De tudom, hogy mi a gondja, azt is, hogy ő sokkal sportolóbb ebből a szempontból. Valószínűleg, neki már akkor számolgatták, hogy mennyi szénhidrát lehet az ebédjébe, mikor nekem még csak a tejet mérték a cumiüvegembe. Szóval ez egy picit nehézkes, én azért próbálkozom. Például a szülinapi tortájában is csak tej és karamella volt, amit annyira nem kéne neki, a cukrot is helyettesítettem ügyesen meg a liszt is olyan volt, amit szabad. Nyöh, nekem is inkább nyuszitápot kéne enni.
- Azt, nem olyan halálos az és nem egy kis fagyika csinálja meg az öntete… - jegyeztem meg neki még mosolygósan, mielőtt lassan az ölébe kerültem volna. Ezután picit ingadozott a hangulatom meg talán a helyzet is, de lehet csak nálam.
Gyakorlatilag minden alkalommal, ha éppen azt szeretném, hogy velem foglalkozzon, vagy csak úgy szeressen nagyon, kicsit tartok tőle, mi van, ha rosszkor kérdezem, nem ér rám vagy nem akar, és azt mondja nem, vagy csak elhajt. De végül azért picit én is megnyugodtam és bólogattam, hogy persze, értem, csak a ruha miatt vagyok útban. Reméltem, nem csak túl fancsali pofim volt és azért mondja, szóval vissza is csúsztam a közelébe, hogy az arcát simogatva nézzek rá, meg a zoknira is, ami naaagyon-nagyon csinos volt. Rá is sikerült vigyorognom egy pici, megkönnyebbült sóhaj kíséretében, aztán csak az orrom alatt mosolyogva néztem a combjára, majd rá, aztán a mutatóujjamra harapva bámultam a kékjeibe, ahogy picike csuszikkal koccantam a lábának, majd átemelve az enyém szembe csücsültem vele újra. Kicsit oldalra billentettem a fejem, ahogy lassan széles mosoly, sőt, egészen vigyor ült a pofimra, a kezeim pedig kicsit a haját igazgatták mielőtt odahajoltam volna hozzá lehunyt szemmel, az ajkam az övéhez ért, de nem volt még meg az a bizonyos puszi csak forgattam a buksim az enyém meg az ő száján siklott végig párszor. Amennyire a pocim engedte még közel is csúsztam az ölében. Azért igyekeztem a fejemre vigyázni, mert a korona szépen csücsült rajta, nem hiányzott az, hogy lepotyogjon, a hercegnők se szokták elhagyni!
- Nagyon tetszik ám a hercegem talpitól tetőig - nyitottam ki a szemem huncut mosollyal az ajkaimon, hogy a nyelvem hegyére harapva végül megcsókoljam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Talán egy picit olyan sárga szörnyisen éreztem magam az elmúlt napokba, főleg, mikor vásárlás közben egyszer csak elkezdtek gyűlni a nem is Lewy választotta dolgok a kocsiban. Fahéjrudak, szegfűszegcsomagok, citrusfélék, almák meg a pici, piros bogyós ágacskák. És a masnik, amik higgyétek el, hogy fontos dekorelemek. Csak úgy álltam ott, néztem rá, mert én tényleg nem akartam túlzásokba esni, de az mind kis fontos volt. Az illatok, a színek, meg úgy az egész hangulat az. A brekikénk is ennyit érzékel a világból nagyjából rendesen, akkor meg pláne megéri, igaz? Hát persze! Meg ön a Mikulás és a Jézuska is nemsokára, muszáj mindennek időben klappolnia. Életem legnagyobb vívódását még meg sem beszéltük: igazi lesz-e a fenyőfánk majd. Eleve lesz-e az azt hiszem nem kérdés. Nem maradhat ki, az a leglegleg az ünnepek alatt.
- Csak meg - tettem hozzá egészen elhalkulva, mindketten tudtuk ez mit is jelent, de én tényleg próbáltam a lehető legjobb kislány lenni mindig is, mert azt mondták a nagyiék, ők mindig megkapják, amire a legjobban vágynak. Nem éreztem mindig azt, hogy igazuk lenne, most egy picit máshogy gondolom, vagy talán mostanra lettem elég jó, hogy felkerüljek arra a kívánságteljesítős listára kacskaringós betűkkel.
- Le fog esni a csokikocka a földre - jegyeztem meg szomorúan, mert ez nagyobb baj, mint holmi tányér. Mondjuk ahogy lefelé pillogtam ez éppen nem fenyegetett, de nem tudtam, hogy ez is elmúlik-e vagy sem. Igazából még azt sem értettem teljesen, a pocimnak, hogy sikerült ilyen kisebbre összemenni. Persze, azért volt, mint egy jóllakott ovisnak, de az máskor is. Meg egy-két csíkocska, amiket nem éreztem valami csininek, de ez a legkevesebb, ha cserébe ilyen szépünk lehet, mint a brekikénk. Már evett a picilány még a kanapén csücsültem a karjaimba tartva, és kivételesen a böfi sem hordozott tejes nyálkupacokat a nyakamba, mondjuk nem különösebben zavart. Édes volt a bubiival.
- Shhh, ne bánts, szeretném, hogy tudja, ez nem csak olyan, amit mutatni kell - ráztam a fejem, hogy nem kis poénkodásra való, na nem mintha megsértődnék, nem akartam, csak szeretem neki is mondogatni. Mondhatjuk, hogy nem túl sokadik, akinek tehetem és szeretném is, és ez így jó most. Közben arrébb tendáltunk, most már az ölemben pihenő pindurikával, aki a nyelvét próbálgatta meg az arcizmait nagy lelkesen, ahogy a sapkát piszkálta.
- Ezt. Téged, ezt a kis minimanót, meg Voltbabát… az ohanát - mondtam éppen Klara pofijába motyogva a végét és rá vigyorogva nagyban, de azt hiszem belefért, hogy most nem volt időm oldalra fordulni. Kicsit olyan volt most, mintha ő lenne a mi Mikulásunk, és nem csak a sapi tette.
- Maajdnem, majd megcsináljuk később. Szeretnél az apuhoz menni? - kérdeztem most már forgatva a fejem köztük, közben a kis kacsói alatt átnyúlva a babunak megtámasztottam a hátát és az ujjaimmal a fejét, aztán felemelve nyomtam egy nagy puszit a szájacskájára nem különösebben foglalkozva a nyállal, de nem tettem le, még nem nyúlt érte a férjecske vagy maradgált nálam.
- Azt olvastam - igen, néha velem is megesik, hogy csinálok olyat - ez sokszor megmarad, Sebby furin fog nézni, ha felhívod és gügyögsz neki - nevettem fel, hogy aztán a számra harapva pillogjak felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem voltam biztos benne, hogy erre számítottam és nincs is ebben semmi rossz. Azt hittem ez hosszú és nehéz kérdés lesz majd, a breki jövőjéről is szó van, ha már itt tartunk. Tényleg elég rendesen el lehetnénk késve vele, mégsem így van. Meg ahogy nézem, nem is nagyon nehezítettük meg a saját dolgunkat, lehet ez mindig ilyen könnyű, nem tudom, sosem kérdeztem meg anyát, ő mennyi idő alatt döntötte el, hogy én Maja leszek. Ezt a nevet tőle és a nagyiéktól kaptam, szeretem is.
- Egy kicsit én is, elég fontosnak hangzik, de szerintem ez így tökéletes - mosolyodtam el kicsit felé fordulva, de nem volt ez olyan soká kitartó sajnos. Hiába voltam boldog én is attól, hogy itt van nekem ő, Volt és lassan a brekikénk is, vannak, amiktől nem tudok nem előre tartani. Féltem, és ez most először eléggé rám is volt írva, talán délelőtt nem kellett volna annyit nézelődni meg gondolkodni a neten, biztos egyszerűbb lenne most. Sóhajtottam egy kisebbet, ahogy átkarolt én pedig nekidőltem. Biztonságban éreztem így magam, jó volt, tudtam, hogy itt van és persze azt is, hogy lesz, amikor szükséges, mégis sokkal jobb volt hallani mindent, megnyugtató, mikor beszél hozzám, szeretem hallgatni.
- Már jobb… egy kicsit biztosan. Lehet az izgalom is csinálja, azt is érzem a pocimban. Várom is… csak - mondtam kicsit lemondó sóhajjal, ahogy megemeltem a vállaim. Tényleg szerettem volna, ha már ott tartunk, hogy van egy kicsike lány is az ohanában, egyszerűen az a kis vége az útnak sok dolog volt, de vonzó nem. Bólintottam pár nagyobbat, hogy a sültkrumpliba meg a hamikba markoljak, ha ő addig nem tette, aztán felkelve betotyogjak. Nem voltam valami könnyed, sasszés, mint máskor, érthető okokból.
- Szeretnél valamit nézni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

#Puhaság |15. első percei | München, Németország

Minden alkalommal, mikor régebben kísértésbe estem igyekeztem magamnak hazudni és elhinni, hogy ha hárommal több kört futok és tízzel több felülést csinálok meg, akkor észre sem veszi majd senki. Nem mindig volt így. Talán ezért is nem voltam soha olyan jó legós pocicsináló, mint Lewy. A kockák csak nem voltak meg, maximum, ha Milkából kipakoltam volna magamra. Jó, néha jártam közel de akkor csak olyan dolgokat ettünk, mint a nyuszik, meg edzőtáboroztunk is egész nyáron.
- És az jó lenne, mert… - néztem rá kicsit értetlenül várva, hogy kiderüljön, ez miért is olyan szuper ötlet. Persze, néha biztos tud az fontos lenni, de rá kellett ebben a percben jönni, hogy úgyis éppen eléggé tartok tőle, hogy csak rám pillant és bármire, de közli, hogy nem, nem akarja, nincs kedve és ezek társai. Nem akarok úgy járni, mint Volt, mikor összevesztem vele, mert egyszer rászóltam véletlenül.
Lehet, hogy ezek neki semmiségnek tűnnek, sőt, az is lehet, hogy csak én látom néha borúsabban a helyzeteket, ettől még nem nagyon tudok erről leszokni. Sosem voltam túl magabiztos, most meg lássuk be, kerekebb vagyok, mint a kvaff, amit a legtöbbször fogdos, meg túl pehelyke se, és sokat nyűglődök is, főleg éjjel, ha semmi nem jó sehogy éppen. Az, hogy ma éppen nem volt semmi eget rengető a kis hajas sokkon kívül se tett biztosabbá abban, hogy ha már szülinapozni akar ő is velem, akkor azt mennyire is.
Lassan azért minden úgy nézett ki nagyon is rendben van köztünk, még én is elmosolyodtam, mire megint az ölébe kerültem és meg nem simiztem őt a hajába feledkezve kicsit, aztán meg a szám felejtve rajta. Vigyorogva néztem rá a kérdésre, a másodikra pedig csak hamiskásan ráztam a fejem, hiszen nem, nagyon nem volt azzal baj, sőt.
- Nincs, az is nagyon csinos a hercegcsomagban.
Egyszerű a dolog, fura volt, új és nem vagyok mindig jóban a hirtelen dolgokkal, nem tudtam eldönteni, milyen értelemben is hű a haja ott csücsülve a hálóban. De most már egészen érzem, hogyan is hű, pláne a csókunk közepén, amiben akaratlanul billentettem picit el a buksim, meg is csúszott a tiara, oda is kaptam a kezemmel, de csak belemosolyogva a csókba tapadtam újra a szívecskére.