Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Elnyomva egy ásítást küldöm el az üzenetet, majd a talárom zsebében elsüllyesztem a felrúnázott, tökéletesen működő telefonom. Nem nagyon akarom, hogy bármi baja essen, még csak most lett kicserélve, tiszta új, a face ID gyorsabb meg már nem is lehetne, szóval ja. Jobban vigyázok rá, mint a lelkemre. Nem mintha bármi esélyem is lehetne még a mennybe kerülni, azt hiszem, azon a vágányon már elsiklottam egy ideje. Lazítok kicsit a nyakkendőn, majd, egy hirtelen elgondolás során ki is húzom belőle a fejem, ha már úgyis ott vagyok. Bedugom a fekete anyagot a telefon mellé, közben kigombolom az ingem felső két gombját. Máris sokkal szabadabbnak érzem magam. Belesimítok egy pillanatra a hajamba, kiropogtatom a nyakam, miközben befordulok a következő folyosómra. Az emberek azt hiszik, prefektusnak lenni olyan nagy előkelőség, van egy csomó extra jogod, kedvedre büntethetsz mindenkit, a vezetőség meghallja a szavad.. Valójában minden kis szarról jelentést kell írnod, koptatod a cipőd napi háromszor körbe-körbe, és nagyjából hetente új helyeket kapsz. Ha olyanjuk van a fentieknek, akkor naponta, nehogy véletlenül meg merj szokni valamit. Az egészben annyi a jó, hogy kapsz egy papírt arról, hogy az iskola életének aktív tagja voltál, egy ajánlást, ha tovább akarsz lépni ha itt befejezted a pályafutásod, amiért valljuk be, megéri. Egy jó átlag nem elég mindenhova.
És annyi mindent lehet csinálni a prefektusi fürdőben. Halvány, féloldalas mosoly jelenik meg a szám szélében. Oké, oké, nem ide illő gondolatoknak vége, befejeztem. Legalább egyszer ezt is meg kell csinálni rendesen, hát most na.
Fél kézzel a zsebemben nyitok be a következő ajtón. Őszintén, nem nagyon számítok arra, hogy bárki is lenne idebent. Nem nagyon használják ezt a helyet, pedig van annyira ""menő"", mint a kívánságok terme, vagy tudom is én. Ez a szoba is azzá válik, amit szeretnél, nem? Ki ne akarná megismerni a saját lelkét? Okay, igazából nem nagyon értem hogyan működik a varázslata a helynek, de elég jó munkát végez. Szóval vissza oda, ahonnan elindultunk, be is nyitok azzal a gondolattal, hogy nem lesz itt senki. Aztán jól meglepődök, hogy nem a szokásos látvány fogad, hanem valami más.
- Uh. Bocsi - nem mintha bocsánatot kéne kérnem azért, mert a munkám végzem, de ez mégis csak egy olyan intim légkör, amibe nem illik csak úgy berontani. Halovány dohány - na nem az a kiállhatatlan, büdös fajta, hanem a kellemes, amit már megszoktam, és valami ismeretlen és kitalálhatatlan okból imádok -, férfi parfüm, és festék illata keveredik a bentivel. Nem egészen az otthonom illata így, hogy a másik, rajtam kívül eső is benne van az elegyben, de mégis megmosolyogtat. Szeretem. Már ezt az illatot.
- Ha nincs nálad cigi, fű, alkohol, egyéb tudatmódosító szerek, szúróeszközök, és nem csinálsz semmi szabályzatba ütközőt, már itt se vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Nem mondom, hogy különösebben számítok bármire is. Nem tűnik egy nagy illegálban settenkedő alaknak, de ha mégis, elég jól álcázza ahhoz, hogy én elégedetten baktassak tovább, teljes lelki békével. Ha megbüntetném, addig tartana, amíg el nem végzi, utána minden menne tovább ahogy eddig is, így nincs is értelme törnöm magam. Azzal viszont a legmerészebb álmaimban sem számítok, hogy leesik. Eddig az ablakon bámultam ki, kicsit az angliai tengerpart jutott eszembe, még a homokkal találkozó hullámok hangját is hallottam, de a kétségbeesett puffanásra már odakapom a fejem. Mert ha valaki lezuhan valahonnan, az véletlenül sem puha, kényelmes koppanás, még ebben a szobában sem.
- Basszus - nyitva hagyva magam mögött az ajtót lépkedek felé. Nem rohanva szelem át a szobát, mert szemmel láthatóan nem vérzik, a baj meg már úgyis megtörtént, szóval egy szívroham nélkül is megtehetem, hogy odajutok.
- Hé, ne mondd el senkinek, hogy rajtam volt a jelvény, jó? - le is veszem a piros-arany prefektusi kitűzőt, jobbommal a talár zsebébe süllyesztem, miközben balommal megtapogatom a bokáját. Már nem azért, mert vonzalmat éreznék a fájó női lábak iránt, hanem, hogy felmérjem, mennyire súlyos a helyzet. - Legalább még egy órát bent kéne ülnöm feleslegesen, amíg szólok a házvezetődnek, meg a sajátomnak, meg megírom a papírt - kezdem magyarázni, miközben felpillantok rá. Kicsit megnyomogatom az ujjaimmal, tudom, hogy fájdalmas meg minden, de szükséges.
- Elviszlek a gyengélkedőre, ott majd rendberakják, és ha szerencséd van még egy igazolást is kaphatsz holnapra - mert való igaz, hogy én is meg tudnám csinálni itt, de még mindig csak tanonc vagyok, úgyhogy bármennyire is szeretném, vannak szabályok, amiket még én is betartok.
- Egyébként nem súlyos, egy kicsit fájni fog amikor helyre rántják, kapsz rá egy szorító kötést, és ennyi - megvonogatom a vállaim, ahogy elengedem a leányzó lábát, és egyik kezemmel a térde, másikkal a háta mögé nyúlok, hogy felemeljem. Nem tervezek megmászatni vele x lépcsőt, ha egyenesben sem tud járni.
- Hova is jársz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Épp a varázspszichológia tankönyvből egészítem ki a jegyzeteim, amit épp a polcról vettem le, mert nem voltam kiadni érte egy zsák pénzt, hogy egy év után fel is rakhassam a polcra. A szépen lefűzött lapoknak úgyis ez lesz a végük, elég nekik szenvedni majd éveken keresztül.
Vagyis hogy jegyzetelnék, ha nem vonná el a figyelmem a napsütés, ami kintről árad be, az üvegnek köszönhetően vagy három fokkal melegebb kiadásban. Bambán pislogva meredek tehát ki, közben lassan, de ritmusosan kopogok halkan a tollam hegyével az asztalon, amit nyilván egyik könyvtáros sem fog megköszönni, ha meglátja. Egy szusszanással fordítom fejem magam elé, egyenesen a velem szemben, pár méterrel arrébb helyet foglaló lány felé - aki szemmel láthatóan ugyanilyen csodálatos lelkesedéssel fordul a saját dolga felé. Na most, megtehetném, hogy odamegyek, hogy szenvedjünk ketten, mert amúgy nem vagyunk teljesen idegenek egymás számára, mindketten eridonosok vagyunk egy évfolyammal jár alattam, de akkor nyilvánvalóan nem csinálnánk semmi hasznosat. Ehelyett én, a csodálatos kis agyammal kitalálom, hogy miért is ne mászhatnék be az ő csodálatos kis agyába kéretlenül? Különben sem hiszem, hogy olyat találnék, amit majd bárkinek is feltétlenül el akarnék mondani, és a gyakorlás is jól jön. Az ember pedig nem akad úton útfélen olyan emberekbe akik azt mondják neki "persze, legilimentálj meg nyugodtan". A szemem sarkában körbenézek magam körül, majd észrevétlenül lejjebb csúszok a széken, ahogy újra a lány felé pillantok. Előcsúszik a pálcám a pulcsim ujja alól, miközben magamban ki is mondom a varázsigét. Egy ideje már ezen a szinten stagnálok, és ki is használtam már, hogy prefektus vagyok: magyarul gyakoroltam olyan kölykökön, akik inkább hagyták, mint hogy szóljak a házvezetőjüknek. Így pedig nem öl meg különösebben, ha nem feltétlenül néz valaki a szemembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ez máris sokkal izgalmasabb, mint mondjuk az, hogy nulla háttérzaj és a legtisztább körülmények között, hány méterről képes egy egészséges fül meghallani a leghalkabb hangot. Már csak azért is, mert ilyen soha nem fog fennállni, így nem is értem igazából, hogy miért kell nekem mindennél jobban tudni. Ahogy találkozik tekintetünk, szórakozottan elmosolyodva intek neki a tollal a kezemben, miközben visszacsúsztatom pálcám, és felemelem a másik karom is. Így természetesen már minden tisztább. Ha eddig mondjuk 720 pixelben láttam a képeket, amiket felidéz, akkor most hirtelen 1080 full hd-ban virít előttem minden, csak azért, mert rám nézett. Jonathan arcára, és a hozzá társuló, elég egyértelmű képre jókedvűen, halkan felnevetek, mintha épp valaki most mondott volna valami igazán szórakoztatót. A szám elé emelve tetovált öklöm csúszok megint lejjebb a széken, mintha ezzel kompenzálnám az előbbi csendháborítást. De hát tényleg vicces volt, akkor is, ha nekem szánta, akkor is, ha a belga hercegnek. Arcomon marad a széles mosoly, kiül zöldes szemeimre is, ahogy lapozok a könyvemben. Mintha annyira lekötne. Nyilvánvalóan. Húzok pár vonalat a lap sarkába, hogy elhitessem, én itt most nagyon tanulok, és nagyon erre figyelek. A látványos szenvedésre megemelve egyik szemöldököm épp csak felpillantok rá, és ha ő már úgyis lefelé néz, rajta is hagyom tekintetem, leheletnyit oldalra billentve fejem. Összevonva szemöldökeim kezdenek ugrálni szemeim az arcán, nem vagyok egészen biztos abban, amit láttam, részben mert egy homályos villanás volt, részben pedig mert akkora hűhót csap köré, mintha megölt volna egy embert. Halkan megköszörülve a torkom erőltetem meg magam, hogy jobban belelássak, miközben továbbra is kémlelem az arcát. Ehhez azért már eléggé koncentrálnom kell. Kicsit olyan, mintha valamiben kutatnék, csak annál nyilván megerőltetőbb a dolog, figyelnem kell rá, arra, hogy ne zavarjam meg a gondolatait, és ki is szűrjem - esetében meg is találjam -, ami érdekel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Ne haragudj - csak halkan motyogom ki a pillantását követően, miközben, továbbra is vigyorogva megcsóválom a fejem. Elég szomorú, hogy már ez is képes kilibbenteni annyira, hogy itt vihogjak magamban. Az életem szomorú. Mindig szeretek olyan emberekben kutatni, akiknek szemetel az agyuk, és akkor sem tudnak teljesen csendben maradni magukban, amikor akarnak. Valahogy szeretem hallani ezeket az apró, igazából teljesen lényegtelen részleteket. Akkor is ott vannak, ha nem figyelsz rájuk, és nem is igazából zavarnak, mert nem erőteljesek, csak így vannak, halványan, aprón. Aztán bevágódik újra az érzés képe, ami el is sepri a többit, nagyjából úgy, ahogy Anderson Silva fog egy újságot, és lecsap egy legyet. Rá kerül a rivaldafény, minden más pedig a háttérbe kerül - én pedig úgy ugrom utána, mint egy kisfiú, aki előtt megzörgették a cukorkás zacskót. Egy pillanatra meg is feszülnek a karomon az izmok, és talán a szemeim is megrezzennek, de ez mindig csak egy másodlagos mozdulat, így mindig csak sejteni tudom, hogy megtörténik.Ha valaki látna, és tudná, mit csinálok épp, gondolkodás nélkül rám vágná, hogy Mardekáros vagyok. Elvégre a bűntudat legcsekélyebb érzete nélkül kutatok valaki fejében, valami után, ami egyáltalán nem tartozik rám, és talán nem is kellene tudnom róla. De ha már ennyire a képembe vágták, miért is ne akarnám tudni?
A hirtelen jövő, teljes mértékben váratlan és kéretlen, intenzív, hangos, vakító akármire összerezzenek akaratlanul is, mintha kirázna a hideg, és inkább elnézek mellette. Nagyjából olyan, mintha valaki két centiről vakuzna bele a teljesen kitágult pupilládba. Nem épp életem legkellemesebb érzése.
Majd, megint Jonathan. Egészen aprót szusszanok türelmetlenül, hogy észre se vegye, ahogy arrébb seprem ezt a gondolatot, mert most nem erre vagyok kíváncsi, és türelmem sincs megvárni a végét. Különben sem szabad nekem előre tudnom, hogy mit fog kiadni az Edictum, meg mit nem. Nem mintha több jogom lenne valószínűleg tiltott szerelmek után keresgélni, de hát shit happens. Úgysem fogok sokat tenni, miután az egyik tanár gyereket csinált a tizenhat éves diák feleségének, úgyhogy lapozzunk.
Ahogy újra találkozik tekintetünk, kisimulnak a vonásaim, és inkább úgy nézek vissza rá, mintha csak bambulnék ki a fejemből, ahelyett, hogy mondjuk a vizsgámra tanulnék. Persze közben nem hagyom abba a megfeszített munkálkodást Adél elméjében. Tudni akarom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Tovább nevetgélve magamban sütöm le szemeim, kicsit ki is pirulok. Olyan ez, mint amikor eszedbe jut egy jó vicc, és akárhányszor ez megtörténik, nem tudod visszafojtani a nevetést. Percekkel utána sem. Jonathan és a perverz disznó gondolata egyszerre, felér egy ilyen viccel. A saját látványomra szelídül a mosolyom, jólesően csillannak meg a szemeim, ahogy beharapom alsó ajkam egy pillanatra. Másra vágyom. Oh nem, én pontosan tudom, hogy mire vágyom, azt is, hogy kire vágyom, hol, mikor, miként, és ez annyira előttem lebeg, hogy időm sincs másra koncentrálni. A saját elmémben megjelenik egy arc, sokkal tisztább, mint Adél arca, sőt, sokkal tisztább, mint Adél összes gondolata eddig. Göndör, barna haj, barna szemek. Festék és tusfürdő illat, dohánnyal keveredve. Megint kipirosodik az arcom, ahogy elveszem a tekintetem a lányról, lassan, ráérősen pillantok körbe a könyvtár sorai között. Nyelek. Annyira élesen van előttem, hogy most még az ő fejében felderengő arcot is háttérbe szorítja, így, ha felismerhetően fel is sejlik, szebben nem is maradhatnék le róla. Újra a szám elé emelem az öklöm, ahogy lesütve szemeim szusszanok egy nagyot, és a telefonom is előkotorom a zsebemből, ha már itt tartunk. A legtöbb esetben mindig fogad egy üzenet, ha ránézek a képernyőre, úgyhogy why not. Ki gondolta volna, hogy egyetlen gondolat ennyire ki fog libbenteni a hatalmas kutakodásmból? Csak remélni tudom, hogy Adél titokban nem egy profi legilimentor, de igazából nem is tudom, hogy miért nem akarom, hogy az legyen. Ha nem az egész iskola, de a kilencvenkilenc százaléka határozottan tudja. Megfordítom a lapom, és rajzolgatni kezdek rá, majd, amikor túl felismerhetőek kezdenek lenni a vonások, a legnagyobb lelki nyugalommal firkálom össze az arcot. Jeez. Úgy viselkedek mint egy tízéves kislány, aki szerelmes a bátyja legjobb haverjába. Gondolatban megforgatom a szemeim, majd megint Adélre pillantok.
Semmi.
Most vajon megszakadt a kapcsolat, vagy csak rájött, és szórakozik velem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Részben elég rémisztő, hogy egyetlen jól irányzott gondolattal képes volt elterelni annyira a figyelmem, hogy észre vettem, mikor szivárogtam ki a gondolatai közül. Mindezt persze úgy, hogy nem is tud róla, legalábbis remélem, hogy nem is tud róla. A széklábak éles hangjára nem pillantok fel, ellenben nagyobb lelkesedéssel húzom fel-le a vonalakat, amíg már nem marad más, csak egy firkával elrejtett cigarettából felszálló halvány, fodrozódó füst. Szép munka. Tiszta déja vu. Így, Adél gondolatképei nélkül egészen csend van idebent. Megnyugtató csend, amire valamivel megkönnyebbülten szusszanok fel. Jobbommal felkönyökölök, megtámasztom ujjaimon a homlokom, ami halvány lüktetésbe kezdett az erőltetéstől. Addig is, balommal egy új firkába kezdek, ami ezúttal nem egy személy, annál lényegesen semlegesebb. Ugyan észlelem már csak az illatból is, hogy helyet foglalt mellettem, addig nem reagálok, amíg meg nem szólít. Akkor viszont az állam támasztom a kézfejemre, úgy pillantok a lányra.
- Hmmmmm - elgondolkodva húzom össze kicsit a homlokom. Nem kifejezetten nehéz így tenni, elvégre most kifejezetten tényleg nem tudom, mi jár a fejében. Azóta gondolhat spagettikre is, vagy a Van Gogh nevű fehér macskájára. - Egy elfogadható Felagundtól? - egy féloldalas mosollyal vetem fel az egyetlen tippem, ami a legtávolabb állhat a valóságtól. Ettől függetlenül még mindig eltalálhatom, mert mondom, bármi foroghat a fejében éppen, attól függetlenül, hogy az előbb még a titkos szerelmére gondolt. Aki most vagy tényleg titkos, vagy nem merte még bevallani magának, vagy megijedt attól, hogy szerelmes belé, és nem mer még gondolni sem rá. Én erre tippelnék, de csak képeket láttam, az érzések nem jöttek át ennyire egyértelműen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Elmosolyodva emelem meg szemöldököm a felszakadó nevetésre. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni neki, de végül is miért ne lehetett volna vicces. Bár én nem nevettem volna. Mondjuk én amúgy is olyan dolgokon nevetek, amiért a már kijelölt helyem van a pokolban, és úgy hívják, hogy trón. A szemem sarkából vetek egy pillantást azokra, akiknek szintén kijár Adél nevetéséből, majd bocsánatkérően megvonom a vállam, amolyan én nem ismerem ezt az embert stílusban.
- Szerintem vannak. Miért ne lehetnének? - megvonogatom megint a vállaim. Mindenkinek megvannak a maga kis csodái, úgyis mindenki másképp határozza ezt meg, ebből adódóan meg másban is látja. Nekem is vannak. És ahogy láttam, neki is megvannak a sajátjai. Magamban vállat vonok a gondolatra. Nap mint nap találkozunk velük, nem kell olyan nagy felhajtást verni pár kis csodácska köré.
Továbbra is az arcát kémlelve hallgatom végig a gondolatmenetét. Néha lepillantok a lapra, ahogy újra mozogni kezd kezemben a toll, kusza vonalakat hagyva maga után. Persze, figyelek rá, látszik az arcomon is, hogy inkább a mondandójára koncentrálok, mint a kék mintákra.
- Mi juttatott ehhez a gondolathoz? - kicsit összevonva szemöldököm pillantok fel rá, ahogy épp egy hurkon húzom át a tintát. Most úgy érzem magam, mint egy pszichológus. Miért gondoltál erre? Hogy jutottál ide? Hogy érzed magad ettől? Megfordítva megint a tollat ujjaim között emelem meg fejem, hogy ismét felé forduljak.
- Csak nem rólam? - halványan elmosolyodok. Nincs semmi rosszindulat vagy sértettség a hangomban, csak maga a kérdés, egyszerű valójában. Tudom, hogy nem vagyunk öribarik, valószínűleg nem is leszünk, legalábbis én nem vagyok az a személy, aki majd kifesti a körmét, és pletykapartit rendez vele. De ez nem is jelenti azt, hogy feltétlen rossz kapcsolatot akarok vele ápolni. Én egyszerűen csak így létezek.