|
|
|
|
Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV
cigarette daydream
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
|
Megnyitó Nyilván ideges vagyok. Nem dühösen ideges, csak ideges, vágod, amikor az embernek épp készülnek leszidni a fejét, hogy mi a francot művelt éppen, aztán az embert nem érdekli, csak úgy lelép, ezzel egy még nagyobb lecseszést előidézve, ami persze majd később lesz. Olyan ideges, amikor sokkal később érkezel mint tervezted - nem késel el hivatalosan, de nem is akkor érkezel meg, amikor tervezted. A lenémított telefonom egy gyors mozdulattal süllyesztem el a sajtótájékoztatóra (nem, nem a Coltonéra) kivasalt, mosott, tartogatott nadrágom zsebében, kilépve a hoppállomásról a szintén erre a célra tartogatott nyakkendőmön is lazítanom kell, miközben rágyújtva kezdek gyalogolni. Rágyújthatok, annak fényében, hogy nem is olyan sokára, valószínűleg már holnap, vagy még ma éjjel, két oldalról hallgathatom a hosszú történetet, ami a tettek következményéről és a nyerési-vesztési arány lényegességéről szól. Teljesen jogosan vagyok ideges, amire még rá fog tenni Cole idegessége is, biztos rá fog, pedig ez az ő kiállítása, nem lehetek idegesebb nála.
Úgyis le fogok nyugodni mire odaérek. A sétálás általában mindig megnyugtat, effektívebb lenne mondjuk futni, de ezt nyilván nem tehetem meg, amikor puccba vagyok vágva. Megrázom kicsit a szabad kezem, a bőröm még érzi az előbb levágott fásli és kesztyű súlyát, tapintását, a bemelegítésként szolgáló ütéseket. Nagyot szusszanva állok meg pár méterrel az épület előtt, az éppen aktuális csikket behajítom a mellettem levő kukába, miközben elindulok. Nem különösebben sietek már, nincs értelme, nyilván időben vagyok ahhoz, hogy még ne késve essek be szégyenszemre. Repülőgépbe nyomom a mobilom, hogy egy esetleg bejövő hívás majd ne zavarjon bele a hangosításba, majd, a biztonság kedvéért rágyújtok még egyszer, belefér. Észrevétlenül figyelem az embereket, ahogy megállnak a bejárat előtt, beszélgetnek, kisebb csoportokba rendeződve károsítsák hasonlóképp a tüdejüket, találgatnak, mit hozhat nekik a mai megnyitó.
Pontosan tudom, hogy mit fog hozni. Láttam őket, még hónapokkal ezelőtt, van, amelyiknek a létrejötténél ott is voltam, ismerem ezeket a képeket, talán még jobban is, mint azt kellene. Kifújva fogaim közt a szürke füstöt csóválom meg fejem a saját gondolatomra, ezzel tulajdonképp magamnak felelve. Veszek egy mélyebb levegőt, eldobom, kényelmes tempóban teszem meg a fennmaradó pár métert. Illedelmesen bólintok köszönésképp pár alaknak, akik veszik a fáradtságot, hogy észrevegyenek, belépve az előtérve elveszem a formális pohár pezsgőm, körbepillantva aprót kortyolok. Egyelőre nem is török különösebben előre, az órámra tekintve húzom meg magam az eddig begyűltek mögött.
|
|
|
|
|
|
|
Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV
cigarette daydream
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
|
Egyelőre köszönöm szépen, nagyon jól elvagyok egyedül, nem is igénylem löttyedt bőrű emberek társaságát, akik azt hiszik ismerik Colet, meg a képeit, csak azért mert olyan szavakkal dobálóznak, hogy színvilág, meg tudja a makkom. Farkasra is éppen csak egy pillantást vetek amikor megjelenik, és éppen nagyon magabiztosan emelgeti a poharát. Nyilván ismerem, hogy ki ő, meg hallottam is róla már ezt-azt, szóval nem lep meg a jelenléte, a viselkedésével meg épp nincs sem kedvem, sem idegem törődni. Tök jó, hogy eljött, nyilván egy szuper alkalom lenne ez arra, hogy megismerjem, és ne indokolatlanul irritáljon, de hát továbbra sem akarom megismerni. Szóval tökéletesen ignorálom a tényt, hogy éppen egy teremben szívjuk a levegőt és vegetálunk. A könyököm fölé tűröm az ingem ujját, na nem azon az ortó hanyag módon, hanem szépen feltűrögetem őket. Ebben a roppant precíz és lefoglaló folyamatban jelenik meg Emily, aki már természetesen nagyon is érdekel, nem úgy mint mások. Szóval nem túl pofátlanul szlalomozok el az emberek között, nem meglepő módon csak akkor érve hozzájuk, ha nagyon nincs más választásom, hogy magamhoz öleljem a vörös ruhás lányt.
- Úr Isten, el sem tudod képzelni, mennyire örülök most neked - egy pillanatra magamhoz is szorítom, nyomok egy puszit a hajába, majd egy fél lépést hátrálva el is engedem. Mindig örülök neki, természetesen, de ez olyan alkalom, amikor külön boldoggá tesz a létezése. Az ő létezése is. Vetek egy pillantást hátra, Mini épp a beszédéhez készülődik elő. Nyilván ezt érezheti Farkas úgy, hogy őt bámulom, de nem tehetek róla, ha épp a rálátásomban zavar a kis ácsorgásával. Összetalálkozik a tekintetem Coltonéval, egy egészen apró mosoly jelenik meg az arcomon. Nem feltétlen mondható bátorítónak, szerintem érződik rajta, hogy most feszélyez ez a rengeteg ember akik össze vannak nyomulva, de mosoly, és én nem dobálom csak úgy a mosolyaim. Good job babe. Do it. Összeráncolva homlokom nézek rá ismét Emily-re, egy kicsit confused fejet vágva mérem végig. Nem azon a zavarba ejtő módon, épp csak megnézem mit is visel ma. - Mi ez a ruha rajtad? - okay, lehet, hogy rosszabb vagyok, mint a bátyja, sőt, biztos, hogy rosszabb vagyok. Nem nagyon várom meg a válaszát, a kérdés után szinte rögtön megrázom a fejem, jelezvén, hogy mindegy, ne is foglalkozzon ezzel, majd megfogva a kezét indulok ki. Nyilván ki tudná húzni, meg hagynám is neki, ha ki akarná, de azért reménykedem benne, hogy nem fogja.
- Vedd ezt fel - a vállára is teszem szépen a zakóm, még mielőtt kilépnénk, nehogy megfázzon a lelkem, vagy akármi.
- Nem bírom ezt a tömeget - nagyot szusszanva állok meg az egyik padnál, ahogy a zakóm zsebében kinyitok egy cigisdobozt, és merészkedem rá is gyújtani. Nem veszem le Emyről közben, engem egyáltalán nem zavar a műveletben, hogy épp viseli. - Ülj csak rá nyugodtan, szerintem befér a feneked alá is - ugyan én nem telepszem le, csak nekidőlök, azért megtapogatom a pad fáját, hogy mennyire lehet hideg. Vetek egy pillantást az ajtóra, taps tompa zaja szűrődik ki, mire megcsóválom a fejem. Nem tervezem amúgy az egész megnyitót idekint tölteni, csak ameddig lemennek a beszédek, és feloszlik a tömeg, és fogok végre kapni levegőt. Meglötyögtetem a másik kezemben levő pezsgőspohár tartalmát, de nem iszok bele, inkább leteszem azt is a padra.
- Ez a te ruhád? Biztos nem a te ruhád - oldalra fújva a füstöt nézek rá ismét a lányra, összeráncolva a homlokom. Hallom Mini hangját, egy-egy szót sikerül elcsípnem belőle, ami jó, mert így tudni fogom mikor is kell visszamennem.
|
|
|
|
|
|
|
Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV
cigarette daydream
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
|
 - Ahhoz, hogy színész legyek, nem lenne időm foglalkozni a sporttal - elhúzom szám, mintha annyira bánnám ezt. Tulajdonképp meg ezt is csak most találtam ki, mert eddig tényleg nem foglalkoztam a gondolattal. - Márpedig én még híres boxoló kell legyek, utána ráérhetek másra is - kicsit megemelem az állam, hogy fennhéjazóbbnak tűnjön az egész, majd elnevetve magam megrázom fejem. Nem akarok színész lenni. Sikeres boxoló már természetesen akarok lenni, mindenki aka eredményt elérni abban, amit szeret. És ott van ugye a másik dolog is. Ott bent erőszakos vagyok, embereket verek, és véres lesz a kezem, sokszor a lábam is. Ez pedig egyenesen egyenlő az erőszakos viselkedésemmel, amit nem akarom, hogy lásson. Pontosan jól megvagyunk így, én én vagyok, ő ő, és senkit nem zavar az, hogy miből keresek pénzt, az pedig végképp nem okoz senkinek csalódást, hogy mennyire élvezem ezt.
- Amikor kicsi voltam sokszor néztem a nővéremmel felhőket - elmosolyodva dőlök hátra, és fekszem végig a naptól felmelegedett fán. - Vagy az embereket, és kitaláltunk egy egész életet nekik - lassan válik vigyorrá a mosolyom, ahogy felé fordítom fejem. - Egyszer kipróbálhatnád, vicces szokott lenni - csak egy ajánlat, a vállaim is megvonogatom közben. Hajrá Emy, ha unatkozol, bámulj idegen embereket, lehet, hogy furán fognak rád nézni, de te legalább jól fogsz szórakozni. Úgy érzem jobb, hogy én egy fiatalabb testvér vagyok, másképp őrültet nevelnék abból, aki utánam következik. Nem mintha nem szeretném a gyerekeket, sőt, imádom a gyerekeket. A legtöbbet. A rosszindulatú kölyköket utálom.
Magamhoz húzom egy ölelésre, finoman megsimogatom a hátát, és még egy puszit is nyomok a feje tetejére. Az ember nem hinné, hogy mennyire képes vagyok gyengédnek lenni a nagy kezeimmel, amik leginkább ütéshez vannak szokva. Pedig tudok. És szeretek is. Továbbra is tartom, hogy nem vagyok egy agresszív két ajtós szekrény, vagy ha mégis, akkor ezt kiélem az edzéseimen. Halványan elmosolyodom, talán egy pár pillanattal tovább is ölelem a kelleténél, mert én nagy és erős férfi vagyok, a férfiak meg nem érzékenyülnek el csak úgy.
- Nem kell olyan sok a boldogságomhoz - megvonogatom vállaim, ahogy adok még egy puszit a hajába, de nem engedem el. Ölelem még, és ha majd úgy érzi, hogy elég lesz, akkor úgyis kimászik belőle. - Te is megérdemled, babygirl - az arcom a fejére támasztom, egy pillanatra lehunyom a szemeim is. - Ha valami féltökű megkörnyékez, tudni szeretnék róla - oké oké, nem vagyok az apja, lényegében a rokona sem, és ez félig úgyis csak elviccelése a dolgoknak, de azért eléggé meg lennék sértve, ha nem avatna be ilyen információkba. - Tudod, kezelésbe venni, ilyenek.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
) de egy másikról kereshetek, hogy kárpótolhassalak 
