Lehetne finomabb is - nyilván. Viszont a finomkodás soha nem volt az ő asztala, és bárhogy is nézzük, Iza nem a nővére, hogy bármiféle gyengédséget is mutasson felé - főleg nem ilyen helyzetekben. Persze, vannak hibák a világ iránti felfogásával, de ez az egész aligha tudatos nála, és ne is nagyon okoljuk ezért. Idő kell neki, amíg el nem kezd ragaszkodni valakihez, és a saját szüleit nem bírja annyira, mint a testvérét. Ne várjunk csodákat.
- Ja, ez elég fontos. Nem mintha már nem lett volna elégszer véres a kezem, de... De érted. - rezzenéstelen arccal magyarázza el a dolgokat, még a vállát is megvonogatja mellé. Aztán felsóhajt megforgatja a szemeit, az asztalra könyököl.
- Nem feltétlenül az a célom, ispotályba kerülj, viszont meg kell szoknod, hogy ha megpróbálsz... Eltiltani valami elől, akkor annak ez lesz a következménye. - úgy hangzik, mintha be akarná tanítani a lányt. Tényleg. És bár a fejében nem épp így hangzott ez az egész dolog, nem kezd el magyarázkodni és nem kezdi el javítgatni magát. Kimondta, kész, ennyi, aztán ki hogy értelmezi. Aztán feldobja a szakítás ötletét, ami szemmel láthatólag nem töri össze. Szeret Izával járkálni, beszélgetni, hülyéskedni, sőt, még kedves is vele meg jó fej meg vicces, egyszóval mondhatni, hogy jó barát. Csak vannak heppjei, amiktől egy szinten elkattan benne valami. És a sportja egy elég nagy hepp.
És lát mindent. Látja az apró jeleket, ahogy egy izzadtságcsepp lecsordul a lány halántékán, ahogy szaporábban kezdi venni a levegőt, s erre az izmai egy szinten megfeszülnek. Nem úgy, mint mikor ütni akar, vagy mikor dühös, hanem úgy, hogy a lehető legtovább ki tudja húzni egy helyben, viszont mikor elérkezik az a bizonyos pont el tudja kapni.
És igen. Iza épp az imént bizonyította be, hogy mennyire nő, hogy egy teljesen más faj. A mondandójának a fele egyik fülén be, a másikon ki, és persze még fel is van háborodva, vérig is van sértve. Adrian ezen akár fel is húzhatná magát, viszont ő köszöni szépen, tökéletesen érzi magát ebben a semmitmondó közönyben. Szólásra nyílnak ajkai, és szinte ebben a pillanatban kezd a lány helyzete bizonytalan lenni. A másodperc töredéke alatt hagyja el a széket, s csusszan be a lány alá, hogy azért már mégse verje be a fejét. Mutató és középső ujját a nyakára tapasztja pulzust keresve, aztán odaszól a legközelebb ülőkhöz, hogy ne csak bámuljanak, hanem hozzanak már vizet. Addig igyekszik felpofozgatni a levitást - nem erőből, csak finoman. És ha ez nem hat, akkor jön a jól bevált, régi módszer - víz az arcba.
