Tóth Alexandra Néni tudodki
Mosolygok, úgy szolgálom ki a vevőket. Elbeszélgetek velük, segítek választani, melyik a finomabb, jobb, egészségesebb, megválaszolom a kérdéseket. Bár nem mindig leányálom, de szeretek itt dolgozni. Végülis, bajom még nem volt belőle, indokoltan nem vagyok suliban. Elmagyarázom a most itt lévő idős hölgynek, hogy miben mennyi a cukor, meg a tanulmányi átlagommal kapcsolatos kérdésekre válaszolgatok. Oké, hogy érdeklődik, de amikor csak itt van, kérdezget és kicsit nehézkes ez. Mikor elmegy, hálát adok az isteneknek. Holnap majd megyek cukrászkodni, ma viszont a pulthoz vagyok beosztva. Kibontom, majd összefogom a hajamat. Utálom, mert dús és hullámos, most még ki is világosodott egy csöppet, egy szóval maga a rémek réme. Komolyan kezdeni vele fésülésen kívül nem sokat lehet, de nem is nagyon bánom. Az én hajam, csakis csak az enyém, senki másé.
Jön egy kislány, ismerős. Előkészítős, már láttam nem egyszer őt. Elgondolkozva figyelem, keres valamit. Még nem szólítom meg, de ő megteszi. Meglepve pislogok rá. Én? Néni? Nem is vagyok idős! Mindegy, már szolfézson megkaptam. Rámosolygok azért, nem haragszok rá. Annyira legalábbis, hm.
- Szia! Inkább maradjunk a Lilithnél, ne a néninél, jó? Nem vagyok olyan idős. Miben segíthetek? - Kérdezem tőle mosolyogva.
- Az sajnos elfogyott, de holnap már lesz, megígérem. Csinálok neked, oké? - Komolyan gondolom, tényleg csinálok a kislánynak. Majd nézem én is a sütiket és döntök.
- Mit szólnál esetleg valami máshoz? Van valami, amit szeretsz ugyanúgy? - Reménykedek, hogy van.
- Vagy ajánljak valamit?
