Lillő
Lassan ballagott, hagyta, hogy lába vigye arra, amerre csak akarja. Nem volt különösebben dolga, egy átlagos délutáni nap volt ez is, unalmas, lassan vánszorgó, hőségtől dagadó nap.
Halkan dúdolgatott egy még számára sem tiszta eredetű dallamot, kezeit elsüllyesztette kantáros nadrágja zsebeiben. A nadrág kantárja térdét verdesték, cipője alatt vadlóként küzdött az út pora.
Elmo is vele tartott, egy ideig a magasból kísérte, színes tollain táncoltak a nap fényének sugarai, majd letelepedett vállára a hatalmas papagáj, és csak csendben fürkészte a tájat.
Ahogy bekanyarodott a sarkon kedves dalocska simogatta meg fülét, és szállt tova arra, amerre a szél vitte. Ismerős hangocska volt. Felkapta fejét, és érdeklődve nézett körbe, vajon hol is van.
Megállt, érezte ahogy válláról hatalmas súly száll fel, és a papagáj már el is tűnt a játszótér felé véve az irányt.
Ő maga is arra fordította fejét, és széles vigyor ült ki ajkaira mikor meglátta a kedves barátot. Lilith volt az, akit Lala csak Lillőnek becézgetett. Már rég nem látta őt, körülbelül azóta, mióta elrohantak abból a temetőből. Lehet maradniuk kellett volna, kit tudja milyen kalandról maradtak le csak azért, mert félelmük felülkerekedett rajtuk.
-
Lillő! - elkiáltotta magát, kezeiből tölcsért formázva, majd mohón integetni kezdett és kocogva elindult a játékokkal zsúfolt tér felé.
Mikor néhány hosszúra nyújtott pillanat múlva odaért, azonnal megölelte társát, majd kedvesen rá is mosolygott és leült a lány melletti hintára.
-
Olyan rég nem láttalak, mesélj mi van veled? - kérdezi lábával óvatosan meglökve magát. Eközben Elmo is megérkezett és rátelepedett a hinták rúdjára hogy onnan figyelje a két barátot.
- Hogy tetszik az iskola? Feltérképezted már? Én majdnem elvesztem benne, mikor egyedül indultam a felfedezésére - nevette el magát elrugaszkodva a földtől. Mintha repülne egy kis ideig. Már el is felejtette milyen mókás ha az ember hintázik. Olyan rég nem járt ilyen helyen, hogy minden szép emlék lassan megkopott és eltűnt fejéből.