Ez annyira aranyos XDDD Hogy próbálkoztok  

Ki bukik le? Ki tud még lebukni? XDDD

Nincs titkunk   annyi

Milyen kis esti csapat gyűlt itt össze *-*

Hali Marci ^^ Hogy vagy?  

Én most olyan ritka pillanatban vagyok, hogy csak egy embernek tartozok *-*

Én az animéjébe kezdtem bele naagyon duurvaaa

Aham, keress rá, vagy ne XD Nem tudom melyikkel járnál jobban XDD

Igazából csak a grafikájával van gond... XD olyan furi...

Lala néhány eridonos végzőssel karöltve érkezett a bálra. Nem igazán szerette az ilyen rendezvényeket, aranyvérűsége miatt majdnem kéthetente kényszerült buccos estélyekre járkálni, így semmiféle különlegességet sem érzett a rendezvény irányába, még ha valamilyen szinten neki is lett rendezve. Inkább csak nyűg volt és indok, hogy folyton feltegye magának a legstresszesebb kérdéseket, mint például a mit vegyek fel? Hogy álljon a hajam? Melyik cipő illik ehhez a vacakhoz? És társait.
Egyedüli vigasza az volt, hogy a nagyterem helyett a kis tavacska partja lett kiválasztva helyszínnek, így a hivatalos oldalt kicsit oldotta a nyíltabb, otthonosabb természet. És a levegő sem volt fülledt a sok embertől.
Épp a társasággal csevegett valami említésre nem méltó dologról, mikor valami a lábának ütközött. Meglepetten nézett le, s a lámpások megvilágításában egy apró, sárga testecske rajzolódott ki, ahogy a leány bokáját csipkedte jókedvűen.
Lala összevonta szemöldökét, leguggolt a kis jószághoz és ujjaival arrébb taszigálta, mire a kacsa rögvest vissza is futott a bokához, az ujjakkal dacolva. Az eridonos mosolyra húzta ajkait és megcirógatta a sárga pihéket.
Ezer közül is felismerte volna a kiskrapekot, tehát pontosan tudta, kivel volt dolga, azonban arról fogalma sem volt, hogy hogyan került ide egyedül a kis butus.
Körbekémlelt, hátha meglátja majd valahol a tanár urat, de a tömegben sehol sem látta a férfit.
- Gyere, megkeressük a papádat. - hamar tenyerébe kapta a csöpp sárgaságot és elköszönve a társaságától belevetette magát a tömegbe.
Nem kellett túl sokáig kutakodni az úr után, az ott volt a italos pultnál és épp italt kért ki. Gyorsan odalépett Lala a tanerő háta mögé, és felpipiskedve megkocogtatta annak vállát.
- Szép estét az Úrnak. - mosolyodott el kedélyesen. - Valamit vagy inkább valakit elhagyott - eddig összecsukott markát a férfi felé nyújtotta és szétnyitotta, hogy a kicsi kacsa ki tudjon kukucskálni.

A lány felvonta szemöldökét a férfi reakciójára, kellett egy idő, mire rájött a valószínűleges értelmezésére a tanerőnek.
- Én nem egészen úgy... - kezdett el magyarázkodni, majd inkább úgy döntött, hogy szavak helyett hagy beszéljen csak a madárfióka.
Lala is a kacsát nézi a markában, így az úr szerencséjére a pillanatnyi meglepettséget észre sem vette, a feleletre viszont felkapta fejét.
A szemkontaktus zavarba hozta, hátrált is egy lépést gyorsan, de ha Várkonyi nem szakította meg a szemkontaktust, akkor ő sem fogja.
- A kacsák nem nők. - jegyezte meg. - Őt esetleg elveszíteni lehet, de nem hagy el senkit. - mondta, hiszen ő adta a tanárnak a jószágot, tehát azért csak ismerte, hogy mire képes és mire nem, még ha csak egy kiszámíthatatlan állatkáról is volt szó.
- Hiszen ezt csinálom, visszaadom magának. - nyújtja ám a kicsi babát a férfi orra elé, tessen elvenni, az ővé, hát akkor óvja is ő, mert ha egyszer visszaveszi többen nem fogja Várkonyi látni, az is biztos volt.
Az ital kérdésre csak kajánul elvigyorodott.
- Hát ezért olyan harapós? Csak nem leöntött a garatra? - hajolt kicsit közelebb, hátha az alkohol szagát megérzi és akkor majd szavak nélkül is tudni fogja a választ.
- Nem tudtam, hogy maci, ha iszik. Nagyon aranyos tetszik lenni.

Ne bántsátok micimackó nagyra nőtt barátjááát

Meglepetten vonta fel szemöldökét, majd széles vigyor ült ki ajkára, ahogy leesett neki a dolog.
- Szóval hiányolni fog? Erről van szó? Ez nagyon édes - kuncogott a lány lelkesen, ritkán mutatta ki a férfi irányába, hogy azért szereti őt és nem csak az ajtón túlra kívánja a stílusa és a viselkedése miatt, és mikor eljöttek ezek a pillanatok Lala igyekezte annyira kiélvezni és kihúzni, amennyire csak lehetett.
- Ha szeretné meglátogathatom majd néha. Hoznék magának sós-karamellás süteményt, meg ha épp ráérek  beállhatok a sarokba, hogy teljes legyen a kép. - fecsegte, félig tényleges ajánlatként, félig pimaszságból, amíg figyelte, ahogy a férfi elveszi tőle a kiskacsát és mindenféle bűbájok mellett letette a fűre.
A lány nyugodtabb lett volna, ha a Pöttöm Panna inkább a szobában várta volna meg az urat, de mivel ilyet nem kérhetett, a  válaszra csak hamar biccentett.
- Igen, remek, köszönöm.
A lány észrevette a teste méricskélését, de ennek különösebben nem tulajdonított sok mindent, csak zavart mosolyt küldött a férfi felé, akit úgy tűnt már teljesen magáévá tett az ital.
- Lalácska? - nem gondolta volna, hogy Várkonyi róla nevezi majd el a kacsát. - Lalácskának nevezte el az a pihegombócot odalenn? - remekül mulatott, jót kacagott a dolgon.
- Bizonyára megoldja, már nagy fiú, Lalácskára meg tessen vigyázni, mert ha nem teszi visszajövök és magammal viszem. - intette játékosan rendre a férfit, még a mutató ujjával is mutatva a dolgokat.
A tanerő következő kérésére a válasz valószínűleg az lett volna, hogy " Maga már sokat ivott, hagyja ezt a többiekre " de mivel Lala tudta, hogy ilyen ajánlatot többet úgy sem fog kapni megvonta a vállát.
- Miért is ne?

Ez a halacskák hatalma *--* - Ricsi

Jönnek a kacsák?

A cél eredetileg az volt, hogy végre hazamenjen a már végzett lányka. Sokáig húzta, halasztgatta az utazást, de nem úszhatta meg, a családja már várta haza, hogy néhány hétig fojtogató ujjaik köré kapják Lalát, így tehát egészen érthető is volt, miért is volt annyira rosszkedvű az állomáson, s erre az is közrejátszott, hogy utolsó meccsén szépen meg is sebesül, még mindig fásli ölelte körül bal sípcsontját és a sajgás sem csitult.
Már a peronon állt, kezei között egy szem bőröndjével, fehér pettyes szoknyájának szélét ráncigálta a sínek felől érkező szél, rövid, mézszőke tincseit lágy táncba invitálta, fején ülő nagy karimás napkalapját majdnem magával is vitte.
Nem figyelt környezetére, sem arra, kik jártak-keltek erre, azonban mikor lábára egy csalfa szellő csíkos pizsama alsót fújt, már igazán nem állhatta, hogy ne lesen alaposabban körbe, s nem kellett sok, hogy a tanár urát pillantsa meg, a szaladgáló bokszerek közepette. Halk kacagás szökött ki belőle, melyet kezeivel próbált elnyomni, s felvéve a földről az alsót odalépett az úrhoz.
- Szép reggelt, csak nem elhagyott valamit? - emelte a magasba a talált ruhadarabot, széles vigyor kíséretében.
- Tetszik különben, épp olyan, mint amit megboldogult nagypapám is hordott, bár ő a kéket preferálta jobban, magának mi a véleménye róla? - pimaszkodott tovább, de hogy ne csak a szája járjon, azért serényen Várkonyi segítségére sietett, hogy minél előbb össze legyen szedve a motyó, s az alsót utoljára nyújtotta át.

Ami azt illette, a lány pimasz hanghordozása már jóval azelőtt megjelent, hogy elballagott volna, sőt jócskán azelőtt, hogy megismerkedett volna Várkonyival, de a felvágott nyelve nem társult ostobasághoz, ezért inkább hallgatott és átengedte a csinos nadrág tulajdonjogát a férfinek.
Bár kicsit ellent mondott a kérelem az előző majdhogynem keresztben lenyelésnek, azért hamar segítségére sietett és igyekezett összeszedegetni a körülötte lévő alsókat míg nem jött az a csúnya ráförmedés.
Csak megforgatta szemét, ismerte már az urat és az ingadozó természetét, nem vette a lelkére, a vasutas dolgot azonban sajnálkozva nézte ő is végig.
- Ne a... - kezdte volna vigasztalni, mikor a férfi csakúgy faképnél hagyta, s lerogyott egy padra.
Megsajnálja szerencsétlen Várkonyit, s aggódva tekint rá, majd meglepetten tapasztalja, hogy a vonat aminek a peronján a férfi is állt befutott, s türelmetlenül pöfékelne tovább, ha nem lenne egy röpke öt perces szünet.
- No Uram - sétált oda hozzá, egy lépésre tőle megállva. - Befutott a vonata. Illene felszállni, ha idáig eljött, s lám egy a járművünk és is pont ezzel tartok utamra. Elkísérhetem egy darabon, no jöjjön na! - nyújtotta apró, hófehér kezecskéit a férfi felé, remélve, hogy ezzel sikerült kicsit buzdítania a kedves tanárát.

- Bizony ám- bólogatott a lány hevesen, úgy tűnt ő sokkal izgatottabb volt, mint egykori tanára a kedves szellő érkeztéig. Nem igazán foglalkozott a széllel, nem érzékelte, hogy ennyire magasra felhúzta ruhája szoknya részét, a hirtelen támadt melegben pedig egy-két hideg fuvallatcsók épp jól is jött.
- Nincs, csak ez itt, ezt pedig magam is elbírom köszönöm. - mosolyodott el, hátra pillantva válla felett.
- Én Egerig megyek, azt viszont, hogy maga hová, nem tudom, szóval magán áll, hogy meddig megyünk -mosolyodott el, bár amint belegondolt, hogy feltehetőleg ketten lesznek egy kabinban picit elfogta a rémület. Rengeteg időt töltöttek együtt kettesben, de a bájitalos buli óta ez lesz majd az első, s bár azt hazudta a férfinak, hogy semmire sem emlékezett arról az éjszakáról, az emlékei tisztábbak voltak mint valaha, sőt néha úgy érezte, hogy nem is ürült ki szervezetéből a lötty teljesen, mert néha azon kapta magát, hogy kicsit más szemmel nézte az urat.
-Erős és független nő vagyok, megoldom magam is- kacsintott rá és fellépett a vonat lépcsőjére, de a szél újból feltámadt, s fejéről a kalapot el akarta ragadni, Lala hamar utána nyúlt, ezzel elvesztette egyensúlyát és a mögötte lévő férfi felé zuhant, hangos sikoly kíséretében.

- Sohasem beszélek hülyeséget, kikérem magamnak - kuncog halkan, de azért hamar beleegyezik, hitt abban, hogy amíg nem hozzák fel a bájitalos dolgot nem lesz baja és utána is maximum pironkodik majd egy sort és megy tovább a beszélgetés.
A szél váratlanul érte és ő csak naivan a kalapját akarta megóvni attól, hogy elválasszák tőle. A kalapot sikeresen meg tudta menteni, de magát nemigazán, még szerencse, hogy a férfi ott volt s bár Lala a földön landolt, azért valamennyit tompított az esésén a derék köré font kezek, no meg a fejét sem verte be így nem is lett semmi baja, csak egy kicsit megsajdult a lába, ami amúgy is kötéses volt a kviddics óta.
A sok figyelmet nem állhatta, hamar felpattant és heves megerősítések közepette, miben elmondta, hogy nincsen baja felszaladt a vonatra és megpróbált keríteni egy üres fülkét, remélve, hogy a férfi is majd követi őt egyszer, de azt már nem várta meg.
Mikor megtalálta a megfelelőt, egész hátul leült az ablak mellé és felhúzta lábát törökülésbe, ölébe fektetve a majdnem elragadott szalmakalapot.
- Remélem nem baj, hogy úgy elrohantam onnan, de nem esett bajom és az aggódó emberek csak az agyamra mentek - kért elnézést azonnal, amint belépett a férfi, s orcáján két maroknyi, vörös rózsa nyílt ki szinte azonnal.

- Komolyan így gondolja, vagy csak az előbbi miatt gúnyolódik rajtam? - pillant fel a férfire, sem nem vádlón, se nem kedvesen, olyan kis szerényen és halkan, ahogy általában nem szokott megszólalni, s közben szemeivel követte a férfit ahogy helyet foglalt. Az engedélyadással nem fáradt, amúgy is hasztalan lett volna.
- Ez mind? De hisz semmi bajom - pillog nagyokat, majd mikor közlik vele, hogy a ruhája bánta, valahogy nem tudta az foglalkoztatni, a férfi vigyora helyett és már valami pimasz visszavágáson törné az agyát, mikor megjelenik az a mosoly. Ezt még sohasem látta az úrtól, s mint ahogy az úr szeme a szoknyán, úgy akad meg az ő szeme az ajkakon.
Azután mikor észrevette magát zavartan köhintett és szorította össze combocskáit, miután kibogozta lábát a törökülésből.
- Semmi gond - makogtak, a ruha szakadását babrálva szórakozottan, míg tovább nem téptem véletlen. A cérna reccsenése szinte ágyú zörejével volt egyenértékű a csendes fülkében.
Hamar elkapta onnan kezét és kinézett az ablakon, már elindult a vonat, a táj gyorsan változott, de mégis ugyanolyan unalmas maradt.
- Amikor a vonat kinyírta az alsóját azt mondta, hogy az pont a holnapi. Magának fel vannak címkézve az alsói? - azután eszébe jutott valami és tekintete a férfiébe fúródott, miközben ajka szép lassan fogatvillantó mosolyra görbült. -Maga is szexyt húz a hétvégére és uncsit hétköznapokra?

- Igen, bizonyára maga miatt, még csak köze sem lehetett az elszállni kívánó kalaphoz- somolyogva forgatta meg szemét a lány, kicsit kacérkodva az úrral.
- Nekem is van vizem köszönöm, nem kérem a bazárt, amit kipakolt elém- utasította vissza udvariasan, vagy legalábbis maga számára udvariasnak tűnőn, de hangjában volt valami minimális szarkazmus is, elvégre még mindig kicsit mérges volt arra a sok bamba emberre, akik észrevették az esését és még segíteni is akartak. Borzalmas.
Amikor elővette a férfi a pizsama felsőt, Lala szeme elkerekedett, a felajánlásra ajkait elhúzta és apró fintorra húzta arcát.
- Sajnálom uram, de vissza kell utasítanom. Inkább melltartóban ülnék, mintsem pizsamapólóban - meglepte Várkonyi hangja, de még ez sem tudta meggyőzni, talán még akkor sem tudta volna a parancsoló modor, mikor még a segéde volt és kötelessége volt szót fogadni, de most még ez sem állt fenn.
A kérdésen elkerekedik a szeme és zavarában köhint párat. Picit kellett hallgatnia, hogy meg tudjon szólalni és ne csak dadogjon és makogjon.
- Ne, ne beszéljen ostobaságokat, arra sem emlékszem mit tettem akkor, hogy, hogy maradna neked eszemben ilyesmi? - vörös képpel fordult el a férfitől és igyekezett tényleg nem rá nézni, meg kezecséjével és hajával palástolni arca bőrét.

- Ha a kviddics nem öl meg, akkor semmi sem, és látja, eltalált egy hajtó és egy gurkó, mégis csak a sípcsontom tört el- szélesre húzta vigyorát - halhatatlan vagyok - dőlt hátra hatalmas elégedettséggel, bizony a sok sérülés, amit a négy év alatt összeszedett és amennyit a kviddics miatt a gyengélkedőn töltött, csak ebben a hitében erősítette meg.
Nem gondolta komolyan amit mondott és döbbenten figyelte, ahogy behúzza a férfi a függönyt, majd az eredetileg saját magának megjegyzett dolognál a lány úgy elvörösödött, mint a paradicsom és szíve vadul kezdett dobogni parányi mellkasában.
Mikor a kalauz benyitott, kicsit ő is csalódott volt, de nem mutatta ki, rákérdezésre pedig profin reagált, higgadtan megvonta a vállát és feltolta orrát.
- Maga is ezzel jön? Elestem a vonatra való felszállás közben és elszakítottam ezt a lehetetlenül lenge anyagot, de meg ne kérdezze, hogy hogyan vagyok mert menten az ablakon is kivetem magam, elég volt végighallgatni a manókat és az aggályaikat egészségemmel kapcsolatban. A függöny pedig, látom oda tévedt szeme, azért van behúzva, mert ez a kedves ember itt magával ellentétben tekintettel van szakadt ruhára, és ahelyett, hogy megbámulna inkább befüggönyözött, hogy mások ne lássák annyira. Itt a jegyem - felállt és az úr kezébe nyomta, aki köpni-nyelni nem tudott, csak érvényesítette és zavartan bocsánatot kérve elrohant.

Épp felelne, mikor az ajtó nyílik. Nem emlékezett rá, hogy ennyire forgalmas volna egy ilyen eldugott helyen lévő kis kabin, aminek ráadásul mindene le lett takarva, hogy még véletlenül se lehessen belátni, azonban a férfi arcán remekül szórakozott.
A fiút még ismerte is, boldogan intett oda neki és a nevén szólítva köszönt oda elégedetten. Nem sokat beszélt a navinés sráccal, de régebben volt egy két közös ismerős aki által tudtak pár szót váltani, ha épp oda került a sor.  Meg talán egyszer egy csók is elcsattant közöttük mikor üvegeztek egy nagyobb társasággal a faházikóban kijárási idő után.
- Ami azt illeti igen - vigyorodott el bájosan. Különben nem volt éhes, csak a férfival játszadozott egy kicsit. Jó hosszan ecsetelte, hogy miféle szendvicset is enne, milyen feltétekkel, szószokkal, még a kenyeret is megóhajtotta választani, csak, hogy húzza az időt kaján vigyorral ajkán.
Mikor pedig végül megkapta elégedetten huppant vissza az ülésre, megigazgatva kicsit a szakadást ruháján.
A fiú hamar kiment ezután és újra kettejüké lett a kabin, azonban a lány most már egészen magabiztos lett ahogy a férfi felé pillantott.
- Ahogy látom, inkább magában maradt a bájitalból valamennyi. A melltartóm a helyén marad, túl sokan járnak-kelnek ahhoz, hogy levegyem. - kacéran somolygott, hátradőlt és a férfire emelte tekintetét.
- És hova tart?

- Nekem se lett tőle semmi bajom, kicsit kiütött ennyi az egész - vonta meg hamar a vállát, kissé túl gyorsan vágva rá a dolgokat, de azért tényleg igyekezett leplezni ezt a kis hazugságát, mert ha a férfi tudná, hogy mindent tud, akkor aztán talán a világnak is vége lenne.
- A konferenciát is mondta? - pillogott fel Lala, ez az apró részlet vagy nem jutott el a füléig az előbb, vagy nem is volt benne, de az előbbi épp oly lehetséges volt folytonos figyelmetlensége miatt mint az utóbbi.
A következő kérdésre azonban a megszokott komisz vigyor ismét elővarázsolta a leányzó szemfogait, a férfivel szembe fordult és mielőtt válaszolt volna alaposan végigtanulmányozta az arcát és le sem vette róla szemét míg beszélt, hogy minden apró változást és rezzenést meglásson.
- Eriket? Persze, hogy ismerem. Nem jött rá? Különben magának is kéne ismernie, négy éve tanítja őt és kitűnő asztrológus palánta, bár navinés így nem csodálom, nála csak egy levitás lehetne szorgalmasabb - kicsit kivárt, az ajtóra tekintett és mélyet sóhajtott - Bár csókolni nem tud...
Szemei hamar visszavándoroltak a férfire, hogy lássa a reakciót, de mindezt elrondította az, hogy valaki bedugta fejét.
Fiú volt, ha nem is a bagolykőn diák, de valahol bizonyosan, mert alig múlhatott el tizennégy, béna pattanásos pofája volt és akkora fogai, amit egy nyúl is megirigyelhetett volna, no meg olyan távol, hogy két ország adóját lett volna köteles fizetni a kölyök.
Legszívesebben a lány csípőből rávágta volna, hogy nem, de helyette Várkonyira pillantott.
- Nem emlékszem, az előző utasok leszálltak vagy csak a mosdóba mentek ki? - kérdezte mézes- mázas hangon, ezzel az úrra terelve a választást.

Várkonyi

Lala nem szokott jött-ment embereknek kezet nyújtani, így most sem volt igazán szándékában, de Várkonyi felkérésére valamiért ízetlenül, de megtette. Maga sem értette miért, már nem tartozott az úrnak semmivel, nem volt többé segéde, csak egy egyszerű utas a másik utas mellett, akik véletlenül ismerték egymást.
A kéz érintése nem volt kellemes, de nem fintorodott el, nem alázta meg ezzel a fiút, meg különben is már hozzászokott nemesi körökben, hogy az ilyesmi, ha nem visel kesztyűt az ember, előfordul.
A zsepit is éppen ezen okból nem fogadta el a lányka, mert illetlenségnek találta, tehát inkább titkon, az ülésbe kente azt, ami ráragadt tenyerére, a férfi felajánlott zsebkendőjéről pedig tudomást sem vett.
- Hogy képzeli! - felállt a helyéről, tajtékzó dühvel, ruhája tengerként gyűrűzik körülötte és pár lépéssel már a férfi előtt is állt, csípőre tett kézzel, előre hajolva, hogy egészen az arcában legyen a másiknak. - Nem képzeli, hogy csitriket választok magamnak hercegül?! Ha ilyenek a hercegek inkább hagyjanak aludni. De maga is hagyjon, tapló és neveletlen, bizonyára minden gyengédebb érzésem csak a bájital utóhatása! Elmentem! - azzal már ki is viharzott a kis helyiségből, hogy a folyosón szívjon egy kis levegőt, a szerelvény végéhez sétált, ami csak alig pár lépésre volt az előbb elhagyott fülkétől és háttal mindennek nézte az elsuhanó tájat, próbálva felhevült testét és zakatoló szívét lenyugtatni.

Nem számított arra, hogy Várkonyi utána fog jönni, így mikor maga mögül lépteket hallott, a kalauzra gyanakodott, aki azért jött oda, hogy leszidja, mivelhogy nincsen kabinban. Már el is kezdett a lány agyalni valami csípős dumán, amivel elkergetheti a kellemetlen alakot, mikor a léptek megálltak és halk sóhaj tört magának utat. Meglepetten pillantott hátra válla felett, azonban épphogy rájött, hogy volt tanára volt mögötte, mikor erős ujjak megragadták a derekát és ízes ajkak az ajkaihoz préselődtek.
Köpni-nyelni nem tudott, bár egyik sem lett volna szerencsés, meglepte az, hogy a férfi ilyesmit tett, s az első reakciója azonnal az volt, hogy visszacsókolt, majd észrevéve magát gyengén, de megpofozta a férfit és elhátrált tőle.
Még mindig ott volt az, amit a fülkében mondott neki az úr. A kérdésre azonban akármennyire is pipa volt, nem tudott nem elvörösödni és elnézni azokról az élénken csillogó, kék szemekről.
- én....hát én... - makogott zavartan, hiszen amit mondott az teljes mértékben igaz volt és úgy tűnt a férfinek sem semleges, de ez a tény annyira megdöbbentette őt, hogy kiapadt a folyton lepcses szájú lányka szókészlete.
Mire észbe kapott Várkonyi megfordult és elindult a folyosón. Hallotta mit mondott és ujjai lassan hevesen lüktető szíve fölé emelkedtek. Azonnal visszarohant a régi fülkébe és lekapta a bőröndöt a felső polcról majd kirohant a kupéból, hogy kövesse a férfit és átköltözzön az úr mellé.
Már el is indult, határozott léptekkel, magában halványan mosolyogva, mikor hirtelen ledermedt és rájött, hogy nem figyelte meg, hová is ment be az úr. Zavartan fordult körbe tengelye körül, de a sötétített ablakokon nem lehetett látni semmit sem, az összesbe be kellett volna nyitnia ahhoz, hogy megtalálja Várkonyit.
Talán meg is tette volna, volt akkora elszántsága, de egy újabb meglepetés érte őt, fivére hangja háta mögül. Álmossal általában hideg viszonyt ápoltak egymással, de ez azzal is járt, hogy a fiú szerette maga mellett tudni kishúgát és cukkolni mindenféle beszólással.
S mikor meginvitálta a maga fülkéjébe Lalát, a lány nem tudott nemet mondani, szülei ugyanis borzalmasan fel lettek volna háborodva, ha megteszi, így magában hőbörögve ugyan, de kénytelen volt hagyni, hogy az aki az előbb megcsókolta, egy másik fülkében üljön, tőle távol.

Lala ért a találka helyszínére legelőbb, bizony ha mondom. Már bőven órákkal elébb ott volt, mert a vonat úgy indult, neki meg amúgy is csak néhány órája volt aznap és ráért a korábbival jönni, mint a későbbivel, amivel talán oda sem ért volna csak jó sok késéssel.
Számított rá, hogy nem fog ott találni senkit sem, így úgy döntött, hogy míg vár, addig beles egy kicsit az egyik édességboltba vásárolgatni, mert a kedves Úr mostanság kezdte elhagyni azt a jó szokását, hogy random nyalókákat húz elő a zsebéből, ami a szerencsétlen Lalának fájó pontja lett.
Végül sikerült kicsit el is nyújtani odabenn az időt, nem szerette különösebben az édességet, a sós dolgot jobban vonzották, de annyi minden volt odabenn, hogy ha csak szeme is kívánta és később a kukában fog landolni, dögivel bevásárolt, nem csak nyalókákat, de savanyúbb gumicukrokat is, kemény cukrokat is, töltötteket, csigába tekerteket, csokibékákat, ezerízű drazsékat, no és sima cseresznyéset is, mert az volt a kedvence.
Mire végre kitette a lábát a találka helyszínétől alig két boltnyira, két édesen rózsaszín tasakkal, szájában nyalókával már ott volt Várkonyi. Csak őt látta, a másik, már megérkezett személyt még nem, de lelkesedése így sem maradt el, felemelte egyik kezét üdvözlés gyanánt és kedélyesen odasétált a férfihez, még csak meg sem próbált sietni, mi az a két perc, sokat úgy sem vetett a latba.
- Jó napot - köszöntötte csicsergő hangon, jókedvűen. - Mi a meglepim?

Nem veszi magára a szurkálódó megjegyzést, sem azt, hogy estével köszönnek neki vissza, csak elégedetten mosolyog, mintha neki a mikulás idén előbb jött volna, vagy inkább gyakrabban mint az átlagos embereknek, akik évente egyszer élvezhetik csak ezt a kegyet.
Csakhogy, amint félreállt az úr és az eddig rejtett férfi felé fordult. Először nem reagált, csak állt és bámult, majd hirtelen kitört, a rózsaszín cuccot, ha Várkonyi készségesen nem vette is volna el tőle, úgyis a kezébe nyomta volna, a szájában lévő nyalókáról pedig úgy elfelejtkezett, mint plüsspóniról a kislány, ha végre igazit kap karácsonyra.
- Yarista Palarn! A Montrose Magpies legkirályabb hajtója! - lelkesedése is egészen gyermeki volt, ahogy odaszökellt a szőke férfihoz és hamar rázta meg a felkínált, szálkás kezeket. Egészen el is olvadt tőle.
- Hű igazi kemény kéz, ami megdolgozott gazdája sikeréért - mosolyodott el, még mindig kicsit zavarban attól, hogy egyik példaképe állt előtte. Egy hajtincset is eltakarított az útból mielőtt újból megszólalt volna.
- Különben nagyon tetszett a könyve, sokat segített az utolsó év utolsó meccseiben - mikor épp vörösben izzott a pofija és nem volt ura a helyzetnek, folyton fecsegett és fecsegett, a szokásos hangjánál vagy egy jó hanggal feljebb, mint a kisegerek.
- Mert én is hajtó voltam régebben, de csak az iskolai csapatban. Semmi különös tehetségem nem volt benne, csak szerettem űzni, az adrenalin meg minden... - zavartan kuncogott.
- Hogy mi? - már el is feledkezett arról amit vett, csak mikor megjegyezte Yarista akkor tekintett hátra Várkonyira és a szatyrokra.
- Oh, oh igen...kicsit lehet ellőttem a sulykot...

Lala hallása nem mindig annyira jó, mint kéne és Várkonyi szerencséjére a kisebb kommenteket sem hallotta meg, ennél sokkal jobban rákoncentrált a hajtóra.
- Természetesen - bólintott készségesen s a többi hozzászólásra is hasonlóképp reagált, vagy néhány szavas válasszal.
Mikor aztán a csomagokra kerül a sor és Várkonyira haloványan elmosolyodott, hiába volt kettejük között rengetek a korkülönbség, mikor ránézett nyalókával a szájában, selypítő hangon megszólalva, csibész tekintettel, nem tudta más szóval jellemezni a férfit, mint, hogy baromira aranyos, mint egy hétéves kölyök.
Erre haloványan el is mosolyodott meg picit el is pirult, megjegyezte magának, hogy ha Yar elmegy, majd meg kell köszönnie Várkonyinak a figyelmességet, hogy egyáltalán idehívta miatta a hajtót.
- Akár be is ülhetünk valahová, enni egy süteményt vagy hasonlókat, bár már elmúlt hat... - vakarta meg zavartan a tarkóját körbemutatva a főtéren, talán még erre is volt az egyik cukrászda, ha jól emlékezett, de ott már rég volt, inkább a kastélyban kért valami édeset, ha arra volt kedve.
A meccsjegyekre nem számított, rögvest felcsillantak a szemei és hálásan vette át őket.
- Úgy elmegyünk? Ugye el? - rohadt oda Várkonyihoz, a két jegyet felmutatva, s reménykedett, hogy kedvese gyorsan beadja majd a derekát.