Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi RPG hsz: 482 Összes hsz: 3441
|
Kolosom Ruha || TrainingWheelsÁtvetette a kezét a vállamon, először a mancsára összpontosítottam, majd vigyorogva felnéztem rá. Jaj, annyira imádtam, hogy magasabb volt tőlem és felnézhettem rá, mert így picinek és törékenynek éreztem magam. Jó, azért elég átlagos az a 172 centiméter lányoknál, de elég furin érzem magam, ha fiú évfolyamtársaim is hasonló magasságokba emelkedtek, mint én. Szóval vigyorom után óvatosan keze után nyúlva gyengéden belekapaszkodtam ujjaimmal az övéibe. Bátortalan mozdulatom hatására picit megszorítottam a kezét, aztán elengedtem. Eszembe jutott, hogy ez lehet nyomulás és olyan fucsán zavarban voltam. Lepleznem kellett, ezért gyorsan fel is ajánlottam a segítségemet neki. A kacsintásra a félénk mosolyom csak fülig érővé vált s elengedve őt hagytam, had magyarázzon nekem. - Aaah, vágesz-vágesz! Ez nagyon jól hangzik így, -bólogattam- annyira erős lesz a két kontraszt, hogy a nézők álla a padlót fogja súrolni! - jelentettem ki mutogatva két kézzel az erőket szimbolizálva, viszont kellett volna egy létra, mert a földről nem fértem hozzá a házikó tetejéhez és nem hiszem, hogy Kolosnak pont arra volt felesleges energiája, hogy engem a nyakába tartson meg ilyenek. Szóval.... LÉTRA, AKARLAK. Hümmögve, kacsaszájjal töprengtem, hogy miként növeszthetett lábakat az elébb említett lajtorja s a fiú tanácstalan arcát méregettem közben. Nem volt mit tenni, meg kellett keresni, ilyen egyszerű. A pajtim után kotorva igyekeztem neki segíteni előszedni hátulról az eszközt, mivel valaki oda elpakolta hátra. Hát komolyan, nincs szeme az embernek? Nem látja, hogy ott egy félkész házikó, erre elrejti a létrát kukutyinba?! - Azt hittem, lábai nőttek és elszaladt egy kedves kis elsős hatására - dünnyögtem, ahogy segítettem előrevinni a félkész díszlethez. Észre sem vettem, hogy hátul (amíg a létrát pakoltuk ki) belefejeltem egy pókhálóba és… hát a lakója is ott csüngött oldalt a hajamban. Tuti tipp hozzám: Rettentően félek a pókoktól, ha látsz egyet a sarokba, inkább ne is szólj róla, mert elszaladok sírva, legyen az akármilyen pinduri. - Szerintem kezdjük a szürke részének az igazításával, mert az olyan… olyan… szürke - felnéztem Kolosra és mivel éreztem, hogy picit viszketett a fejem búbja, hozzányúltam. Elkezdtem megvakarni, de... valami nem volt ott okés és hát le is húztam a fejemről egy kis darabka sűrű, szürkés pókhálót. - Ko... Kolos - cincogtam remegő hanggal - Va... van pók is a hajamban? - éreztem, hogy a félelem elkezdett úrrá lenni rajtam lassan a pókháló láttán. Undorodtam tőle és a lakójától is.
|
|
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi RPG hsz: 482 Összes hsz: 3441
|
Köszönöm! *o*
|
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi RPG hsz: 482 Összes hsz: 3441
|
igeeeeen, kaptam milka csokit, bár annyira nem vagyok csokis, de kompenzálta bögrés, tészta levessel nálad? C:
|
|
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi RPG hsz: 482 Összes hsz: 3441
|
yaaaaaaaaay egyébként is, még tanulom az erőm használatát és egyszer-kétszer felgyújtok valamit... jobb esetben a szorgalmit
|
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi RPG hsz: 482 Összes hsz: 3441
|
Kedves Kémények és Ricsi bátyó #Tag,you're it #felelősségteljesprefektusok #dramaisON?Komolyan mondom, ez a prefektus dolog egyre jobban kezd tetszeni. Főleg ez a járőrözés, még mielőtt Bubu lettem volna is sokat császkáltam kint éjjel, de most már nem köthetnek belém, hogy "Hát te meg oszt mír vagyol idekint, te lyány!" Szóval ezen az októberi csütörtök éjszakán megint csak járőrözésre voltam beosztva Ricsivel, aki nem csak Zalán, de az én bátyám is már. Tízkor kezdtünk neki körbejárni a kastélyt, igaz aznap este kicsit el voltam kenődve, hiszen Mattel nemrég szakítottunk, ami valljuk be, igen fájó volt. Majdnem, hogy 4 éve együtt voltunk. Rengeteget köszönhetek neki, mert tényleg mindig ott volt nekem, de valami történt és a végén már semmi sem volt olyan, mint előtte. Én mondtam ki néhány napja, és emiatt egy hatalmas szar alaknak gondoltam, azaz gondolom még most is magamat, mert úgy érezem, nem érdemelte meg, hogy ennyire megbántsam. Ricsinek nem mondtam semmit sem erről, sőt próbáltam mellette hozni azt a formám, aki általában vagyok, elfedve a problémám. Azt hiszem ez a kagyló megvéd, bár kitudja meddig. Valamikor bőven tizenegy után érkeztünk a déli szárnyba, ahol az erkély kivételével mindenhol jártunk és szétnéztünk dumálgatva. Na, ezek után tartottunk pont arra, ahol a két kémény épp pöfékelt. A folyosó vége felé közeledve két sötét alak körvonala rajzolódott ki a távolban, Ricsire néztem kérdőn, majd szaporázva a lépteimet megindultam nagy lendülettel kinyitottam a kétszárnyú ajtót, s az a kép fogadott, hogy egy valaki épp arcon üt egy kócos, kísértetiesen ismerős valakit. Csak a kéz lendülését láttam, majdnem hogy lassított felvételként pörögtek le a szemeim előtt a képkockák, s ekkor tudatosult bennem, hogy a kócosabbik bizony Mattracka azaz... Matt. A másikról halvány, szivárványos egyszarvú pukim se volt, hogy ki az. - Mi a szar?! - döbbenten néztem az előttem állókra, s elöntötte az agyamat az emlékek hada, orromba pedig beleszivárgott a cigaretták füstje. Nem akartam elhinni, anno Matt ezen az erkélyen mondta ki először, hogy szeret és itt is jöttünk össze, ami valljuk be ironikus ebben a helyzetben, hogy amióta szakítottunk itt találkozunk megint. A lábaim remegnek a talárom alatt. Ez tuti csak egy rossz álom és csak elaludtam Kedves Cica bácsi óráján. Tuti… Tuti!
|
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi RPG hsz: 482 Összes hsz: 3441
|
Kolosom Ruha || TrainingWheelsElkapott az a NAGYON fura érzés, amikor tudod, hogy valami, de nem tudod, mi az a valami és a valamitől majdnem összecsokiztad a bugyidat ijedtedben. Lehet hogy az Eridon a bátrak háza, de engem akkor a szortírozáskor nagyon rossz helyre pakoltak be. Mondjuk, lehet a rellonba kerülnék, mert hát tudok tüzet csiholni medzsik nélkül, mint egy sárkány és szokott zöld is lenni a hajam. Nem? Nem... Amikor azt mondta, hogy ne aggódjak, kétségbeesetten néztem rá, mire inkább megváltoztatta a mondandóját. Reménykedtem, hogy tényleg csak valami kosz volt, mert ha pók, lehet valami Chemotoxszal jövök vissza... az megöli őket egyáltalán? Mindegy is, zavartan álltam és vártam, hogy Kolos leporolja a hajam, addig a cipőm orrát néztem. Hogy lekopott róla a műbőr... Jó érzés, hogy megvédett, még ha ez a fenyegetés nem is volt akkora, mint amekkora ügyet csináltam belőle, amint megéreztem a kezét a vállamon, elvigyorodtam és bal kezem mutatóujja hegyét végig húztam gyengén az övéin, mint a pengetőt a gitárom húrjain. Jobb kedvem volt már sokkal, Neki hála. Ahogy végzett, felemeltem a fejemet és hálás mosollyal bólogattam. - Persze-persze, megfogom. Úgyis tervbe volt, mert én ma akartam még festeni is otthon. Olyankor pedig még a kutya is festékes, mert belegyalogol a festékbe vagy az orrát dugja bele. Hirtelen közeledni kezdett az arcával hozzám, jesszusom, talált még valamit a hajamba? Benne maradt a pók csak nem látta először? Ugye nem izzadtam le? Ám csak egy puszit kaptam az arcomra és ledöbbentem, próbáltam visszazökkenteni magam, de nem ment, olyan hirtelen jött és olyan helyes volt és úristeeeeeen. Éreztem, hogy ebbe belepirulok. - Hééé, nem kérdezted meg, hogy szabad-e a pusziiii - böktem meg az orra hegyét egy amolyan huncut vigyorral. - Ezért bünti jár - ezt én sem gondoltam át, viszont a kijelenés sem volt a legkomolyabb, inkább szórakozott.
|
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi RPG hsz: 482 Összes hsz: 3441
|
Kolosom Ruha || TrainingWheels- De keeeeellll! - nyújtottam ki rá a nyelvemet gyerekesen, amikor sértődötten ezt így megjegyezte. Na jó, talán ez a büntetéses ígéretem nem volt a lehető legbölcsebb döntés, amit az elmúlt tíz percben hoztam, de hát na, ilyen vagyok. Úristen, az a mosoly megöl. Most mit mondjak? Egyre jobban kezdtem zavarba jönni és éreztem, hogy az arcom megtelt vérrel. Igen vonzó volt mindig is, de ezelőtt sosem érdeklődtem úgy iránta, most pedig olyan, mintha épp flörtölne vagy mit csinálna velem. Jézusom, azok a szemek... Ahogy ott állt, támaszkodott és dőlt... várjuk, dőlt? A létra dőlt bizony, én meg reflex szerűen hátrébb ugrottam egy lépésnyit. Persze nem rám akart dőlni, de tudod, ha az ember hirtelen megijed. Először a vállamon lévő mancsát néztem, majd lassan fel rá. Közel volt a arca megint, tuti direkt csinálta! De csak ha hülyéskedik, felgyújtom a nadrágját! - Még... még nem tudom. De... de ne aggódj, mert biztos kitalálok valamit! Te is tudod, milyen színes a fantáziám - igyekeztem továbbra is magabiztos lenni, bár nem igazán akart összejönni, éreztem, hogy az arcom élénk piros színe mellett egy paradicsom elbújhat, s lebukva elmenekültem Kolos mosolya elől. Ezzel feltehetőleg kizökkentve az egyensúlyából, mert hát rám támaszkodott. Én meg elszaladtam. Vele ez olyan más volt, mármint most tényleg fel akar szedni vagy csak direkt szédít és élvezi, hogy majd meghalok zavaromban? De... igazából ez tetszik. - Inkább, inkább kezdjük el a festegetést, hogy kész legyünk az előadásra- pálcámmal legyintve a fekete és fehér festékes vödröket a létrán lévő két kis kampóra akasztottam aztán felmásztam rá, hogy lenyugodjak és az arcomból visszaáradhasson az összes testrészembe a vér. - Fogod nekem a létrát, hogy biztosan megálljon? Nem szeretnék leesni.
|
|
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi RPG hsz: 482 Összes hsz: 3441
|
Kolosom Ruha || TrainingWheelsIjedtnek annyira nem neveztem volna magam, amikor úgy gondoltam, elszaladok előle a létrához és felhagyok a legjobb támaszték szerepével, bár tuti tőlem jobb támasza nem is akadt volna a színjátszósok között Kolosnak. Csak is én. Nem láttam, hogy kibillent az egyensúlyából, akkor csak arra koncentráltam, hogy ne zavarodjak bele a zavaromba. Vagy ne zavaromba zavarodjak... mi van? Hamar megmásztam a létrát, egészen magasan álltam végül rajta. Nem kapaszkodtam -minket azt- csak nekiláttam festeni a fehér festékkel s egyre magabiztosabban álltam a két lábamon, tudva, hogy biztos nem eshet szét alattam az eszköz s már kezdtem visszakapni eredeti színemet. - Hmm? Hol? - szemeimmel kezdtem keresni a foltot, amit kihagytam Kolos szerint, de az elég magasan volt. Lábujjhegyre pipiskedtem magam, hogy elérjem a foltot ám egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyom és az ecsetemet akaratlanul elhajítottam valahova. Végső ötletként, hogy megtartsam az egyensúlyom, belekapaszkodtam a ház egyik kiálló sarkába, de az nem volt elég stabil, hogy megtartsa az 55 kilómat, egy szóval: hátraestem. Asszem Kolosra vagyis hát ha alattam volt, akkor rá, de én egy pár másodpercig tartó sikoly kíséretében lezúgtam a létráról, a festékes vödrök pedig kilögybölődtek és a festék szétfolyt mindenhol. - Auu... -nyöszörögve feküdtem és fájlaltam leginkább a hátsómat meg a könyököm. Rá se mertem nézni a házikóra.
|
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi RPG hsz: 482 Összes hsz: 3441
|
én nem szeretem a bejglit >,< viszont a zselés szaloncukrot nagyon *______*
|
|
|
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi RPG hsz: 482 Összes hsz: 3441
|
Szia Báliiint *körbe ugrálja*
|
|
|
|
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi RPG hsz: 482 Összes hsz: 3441
|
IGEN és mert elvileg az enyém :3
|
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi RPG hsz: 482 Összes hsz: 3441
|
Majd... Majd jelzek neki tűzzel
|
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi RPG hsz: 482 Összes hsz: 3441
|
Anyum se szeret, ezért ma hóesésben sétáltunk egyet a boltig meg vissza, de én alig vártam, hogy hazaérjünk. Túl hideg ez nekem :I
|
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi RPG hsz: 482 Összes hsz: 3441
|
Igeeeeeen, nagyon szép csak.... hideg xD Miért nem lehet meleg hó? :'D
|
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi RPG hsz: 482 Összes hsz: 3441
|
de de de de de ugyanígy nézne ki, fehér meg pelyhes meg minden, csak meleg mit játszunk? nem akarok a hóban fürödni O.o
|
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi RPG hsz: 482 Összes hsz: 3441
|
igen, utána a sárban hemperegnék, mint egy kismalac xDDDDDD vicces lenne, sárcsata
|
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi RPG hsz: 482 Összes hsz: 3441
|
figyelj, csontot könnyű forrasztani, szóval a nem hiszem, hogy túl nagy fejtörést okoznánk XDDD
|
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi RPG hsz: 482 Összes hsz: 3441
|
Az örökre ott fog maradni
|
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi RPG hsz: 482 Összes hsz: 3441
|
megborított délután az OFF
|
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi RPG hsz: 482 Összes hsz: 3441
|
-vigyorogva, pattogva integet-
|
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi RPG hsz: 482 Összes hsz: 3441
|
Hát, kezdenek lemerülni a megbűvölt elemeim, szóval lassan eldőlök vízszintesbe Veleeeed mizuuuujs?
|
|
|
|
|