Először koppanások, halk léptek egyenletes zaja hangzott fel, majd kisvártatva láthatóvá is vált a magas alak, ahogy az oldalutcáról kikanyarodott. Baljában seprűjét lóbálta, másik kezében jókora utazótáskát tartva bukkant fel a tér szélén, s már csak a főszereplőknek kijáró karakterdallam hiányzott, hogy filmbe illő jelenetté változzon az egész, ahogy az őszi szél belekapott vékony kabátjába, meglobogtatva... Az viszont sokkal kevésbé volt elegáns, ahogy a szemébe fújta a haját, úgyhogy enyhe bosszúsággal dobott egyet a fején, hogy helyükre kerüljenek az orrát csiklandozó szálak. Ha közelebbről vette szemügyre az ember, egészen rokonszenves vonásai voltak, bár a szeme észrevehetően fáradtságról árulkodott, ahogy tekintete a környéket pásztázta. *
- Bírod?-*Szólt hátra, egy még láthatatlan valakinek, válla felett hátranézve, de nem állva meg, inkább megfordulva egy kicsit hátrafelé sétált. Nem tartott sokáig, hogy kiderüljön, kihez is beszél, mert nyomában egy hozzá megszólalásig hasonló, ám valamivel kisebb és fiatalabb srác küzdött a saját csomagjaival.*
- Valahol itt kell lennie a boltnak,-*torpant aztán meg az idősebbik, megpördülve a tengelye körül,*- annyit magyarázták, hogy álmomból felébredve is el tudnám ismételni.-*Pár pillanatig a cégéreket és kirakatokat fixírozta, de nem volt nehéz kiszúrni a meglehetősen szerény állatkereskedést a többi között. El is indult felé, majd az ajtaja mellett megállt, hogy az üvegen keresztül megpróbáljon belesni, bár rövidesen feladta a próbálkozást.*
- Nem viszünk be mindent. Pakolj le, aztán nézz körbe és válassz valamit!-*Adta ki az utasítást, saját holmiját is a földre téve, hogy előkeresse belőle azt az erszényt, amit öccse kezébe nyom, ezennel ráruházva jelenlegi vagyonukat.

Fejét félredöntve nézett le lihegő testvérére, egyik szemöldökét felvonva.*
- Jóformán sétáltam. Te hogy maradtál így le?-*Mivel nincs túl nagy különbség a magasságuk közt, még csak nem is lép olyan sokkal nagyobbakat. Mindenesetre, Jaredet kisvártatva már sokkal jobban érdekelte a kirakat, semhogy folytassa a morgást, így az egész elfelejtődött - hogyan is ne fejeltődött volna, amikor már jóformán hetek óta tervezgették, hogy végre szert tesznek egy házikedvencre. Egyiküknek se engedték soha, hogy otthon ilyesmit tartsanak, így aztán halovány sejtelme sem volt, mit és hogyan, de bízott az eladó szakértelmében a tulajdon józan eszében. Ráadásul az öccse az első pillanattól fogva annyira lelkesedett az ötletért, hogy eszébe sem jutott akadékoskodni. Amint elviharzott, belökve a bolt ajtaját, Gareth magára maradt a gondolataival, s az épület falának dőlve megszokásból nyúlt a kabátzsebébe, hogy aztán csodálkozva meredjen maga elé, mivel csak levegőt markolászott. Na persze, el is felejtette... Sóhajtva a zsebébe gyűrte kezeit, a sápatag őszi égre emelve szemét és lábával egy ismeretlen dallam ritmusát topogta, míg várakozott. Az egész nem tartott tizenöt percig se talán - kicsit összerezzent a csengő hangjára, annyira elkalandozott, s magában tett néhány igen kevéssé hízelgő megjegyzést a saját számlájára. Lehajolva kíváncsian kandikált a dobozba, amiből egy kék szempár nézett vissza, és sok-sok-sok-sok bunda.*
- Ez se fog fázni.-*Bukott ki belőle, mert annyira nem értett az állatokhoz, hogy igazán konstruktív véleményt alkothasson. Egyébként is, dobozban, rács mögött sok dolog egész szelídnek meg aranyosnak tűnik, úgyhogy a definitív ítélettel vár, amíg kiengedik egy próbakörre újdonsült négylábújukat.*
- Na, akkor ez a tiéd,-*adja Jared kezébe a seprűt, és még mielőtt ellenkezhetne, jómaga lecsap a kofferra és a táskára, ez utóbbit vállára vetve.*
- Induljunk. Útközben meg elmesélheted a használati utasítását.-*Int fejével a távolban magasodó kastély sziluettje felé, mert addig még elég hosszú séta vár rájuk, úgyhogy ha nem akarnak sötétben beérni, vagy épp loholni, akkor érdemesebb séta közben folytatni a társalgást.

én viszont kitelepszem ide 'estét

Neked is szia, ismeretlen kisasszony

Örvendek. Gareth lennék. Hogyan telik az estéje, kisasszony?

Leginkább fáradtan, próbálok lazítani kicsit, mert holnap is sűrű napom lesz.

Jul: csak hagytam a többieket, hagy kovászolódjanak, mert láttam, hogy errefelé is beszélgetsz

nem, vasárnap. de ez van, ezt kell szeretni legalább van

nektek is *pislog*

Te Adam, miért van rajtad napszemüveg?

Szép jó reggelt!

:D miért is szamárlétráztok ezena szép, verőfényes reggelen? *derül*

//nem bírja a netem gyorsasággal ezt a sok új postot//

Nem, nekem is szakadozik.
Kééénytelen leszek
Nekem ez még vastagon reggel, előző életemben bagoly voltam.

Jul, kávézol? *épp a vízforralónál matat és van extra csupra*

Ha megteszi sima fekete, az van épp *ereszt még vizet*
Nem tudom, ez jött szembe és tetszett a kifejezése rajta de hogy színesítsek

nesze, még halacskák is vannak

Gonosz vagy a világ lényeinek nagyobbik része nem olyan színekben lát, mint mi, most őket is bántod

Ha nagyon nincs ihleted, less rá néhány youtube interjúra, adhatnak pár tippet

én valamikor a kőkorszakban csináltam jóformán nem is emlékszem rá, a többi nagyobb para volt

Azért meg tudja keseríteni az ember életét rajtam a magyartanárom állt bosszút, elég ronda módon.

Már egy ideje tervezte, hogy újból felkeresi a falut, de hétközben nem jöhetett le, meg kellett várnia az első szabad hétvégét. Míg más összekapva magát sietett, hogy minél több helyet csodálhasson meg és megtömhesse a zsebét régóta áhított vagy épp csak megkívánt dolgokkal, addig ő gondosan készülődött, mielőtt elindult volna. Jared persze nem bírta ki, hogy ne tegyen rá megjegyzéseket, miközben öltözködött és belőtte a séróját, úgyhogy remek kis szájkarate-meccset folytattak le, mire útrakész lett, de legalább feldobta annyira, hogy tényleg kedvvel vágjon a lefelé vezető útnak.
Ez azonban már órákkal ezelőtt történt és mostanra jóformán semmi sem maradt a lelkesedésből. Gondolataiba merülve sétált a téren át, miután napja eddigi részét azzal töltötte, hogy boltról boltra zarándokolva munkát keresett - hiába. Persze, az észérvek azt diktálták, hogy ne keseredjen el, elvégre nemsokára nagykorú lesz, akkor pedig újra próbálkozhat majd, ez azonban vajmi keveset segített leküzdeni csalódottságát. Ha lehetett, el akarta kerülni, hogy a rokonokra kelljen támaszkodniuk és függetlenedni szeretett volna, amennyire csak lehet. Nagy kérés, hogy kevesebb korlát, bizonytalanság legyen az életükben? Sóhajtott, aztán nagy levegőt vett, lélekben vállat vonva - még volt talán két vagy három hely, ahol eddig nem próbálkozott, ha ott sem talál helyet, akkor megfordul és visszamegy valami értelmesebbre pazarolni az idejét.
Mire idáig ért gondolatban, valami lendületből nekicsapódott a mellkasának, majd nagyjából ugyanilyen svunggal le is pattant róla, talajtájt nyekkenve. Felocsúdva egy lánnyal nézett farkasszemet, aki az arckifejezéséből ítélve az előbb szó szerint lefejelte - nem volt biztos benne, hogy a hölgy közlekedett-e rinocérosz módjára, vagy ő öklelte fel, mindenesetre, ilyen még nem fordult elő vele.*
- Nem esett baja, kisasszony?-*Hajolt le hozzá, aggódó arccal pillantva végig a földön landolón, de nem látta sérülés nyomát és a remélhetőleg a válasz is megerősíti majd ezt. A kezét nyújtotta, hogy felsegítse a szerencsétlenül járt lányt.*
- Ne haragudjon, egyáltalán nem figyeltem, merre megyek.-*Szabadkozott, mert roppant kínosnak érezte, hogy akaratán kívül padlóra küldte az első szembejövőt. Főleg, hogy nem is tudatosította, hogy gyorsan haladna, vagy hogy valaki keresztezi az útját, pedig ennyire nem szokott figyelmetlen lenni. *
- Jóvátehetem valahogy?-*Érdeklődött, mert szerette volna elsimítani ezt a balesetet.

- Ennek örülök.-*Valóban megkönnyebbül és vonásai is kisimulnak, ahogy talpra segíti a hölgyet, megvárva, amíg kicsit magához tér és helyrehozza öltözékét. Egyébként jó kedélyű, szimpatikus lánynak találta váratlan merénylőjét, hanghordozása és gesztusai alapján - semmi affektálás, kényeskedés, sértődés, inkább közvetlen, talpraesett hozzáállás. Legalább tíz perces körülményes udvariassági köröket spórolt meg azzal, hogy egy legyintéssel letudta az egész karambolt, és legalább ugyanennyi pluszpontot gyűjtött be.*
- Gareth Nightingale, szolgálatára.-*Kicsit valóban furcsa talán a beszéde, az akcentustól eltekintve is, de lányokkal szemben automatikusan ezt a roppant udvarias stílust használja, ez rögzült. Nem is esik igazán nehezére, nevelés és szokás kérdése, így könnyednek és természetesnek hat, kissé hanyag eleganciájával együtt. Ebben ugyan része volt némi hiúságnak is - mint a legtöbb fiatal, aki tudatában van előnyös kinézetének, Gareth is hajlamos volt kicsit kérkedni, ám ruhák és kiegészítők helyett sokkal inkább tartása, mozdulatai és viselkedése különböztette meg kortársaitól. Egyszerűen elképzelhetetlen volt számára, hogy görnyedten, kalimpálva és csoszogva járjon.
- Sajnos, úgy hiszem, hiába reménykedik.-*Az időjárás eleve elég őszies volt és a felhők már reggeltől lógatták a lábukat, mostanra azonban teljesen beborították az eget és a feltámadó szél esőszagot sodort. Nem is kellett sokáig várni, hogy az első cseppek megérkezzenek, majd megsűrűsödjenek. A lány javaslatára bólint, valóban jobb lenne most valahol bent - amíg tanakodnak, a legközelebbi, legalább némi oltalmat adó ernyőjű kirakat elé húzódik, remélve, hogy a lány is követi. Nem ácsoroghatnak itt sokáig, de legalább addig sem áznak bőrig - őt mondjuk annyira nem zavarta a dolog, megszokta az esőt odahaza, bár rühellte, amikor a szárítóbűbájtól tengerisün módjára meredezett a haja.*
- Merre tartott eredetileg kegyed?-*Ötlete éppen lenne, de mégsem hurcolhat magával csak úgy véletlenszerűen földbe döngölt járókelőket, miközben saját dolga után jár. Egyszerűbb, ha ő alkalmazkodik, elvégre a lakórészt és a külső területeket leszámítva már remekül tájékozódik a faluban és most már nem siet.*

Egy jó hónapba telt elkészíteni mindkét iránytűt, főleg mert mielőtt hozzákezdhetett a bűvöléshez, számos papírmakettet tett tönkre, mire rájött, hogyan módosíthatja az egyes bűbájokat a megfelelő módon anélkül, hogy közben felrobbantaná a tárgyat – vagy épp önmagát – ráadásul nem is dolgozhatott igazán sokat. Be kellett érnie azokkal az éjjeli órákkal, amikor senki sem közlekedett a kh-n keresztül és erős hangtompítóbűbáj mellett nyugodtan kísérletezhetett. Váltásban dolgoztak Jareddel, míg ő éjjel bűvölt, az öccse napközben tesztelt és a tanítás végén leültek megbeszélni a dolgokat. Aprólékos feljegyzéseket vezet az egészről, hogy ha valami rosszul sül el, akkor vissza lehessen vezetni valamelyik lépés hibásságára.
- Nemkülönben.-*Biccentett, bár izgatottsága némi fáradtsággal is elegyedett – az éjjel nem aludt, hogy befejezze a szerkezetek utolsó simításait. Az ő kezébe egy számmal nagyobb, inkább zsebbe való, rézszínű darab simult, ami első pillantásra nem tűnt túl különlegesnek. Legszívesebben élesben tesztelt volna, erdőben, de nem akart feleslegesen kockáztatni, így beérte a réttel és a kastély övező keskeny, kertes-rétes sávval. A kérdésre Jared kezébe adta jegyzetfüzetét, mert abba már előre felírta, miket akar leellenőrizni.*
- Első lépésben lássuk a tűket.-*Balja egy szemfényvesztő gyorsaságával rántott pálcát, hogy tenyerén feltartva már csaknem hangtalan Tájolj! utasítást adjon neki – az ében párszor körbepördült, aztán határozottan beállt észak-déli irányba. Jobbjában a saját iránytűjét tartva árgus szemekkel figyelte, a legkisebb eltérést is keresve, majd egy mágnest véve elő azt tesztelte, reagál-e rá a szerkezet. Végül elégedetten szusszanva pillantott fel.*
- Ez rendben. Nem lehet mágneses térrel befolyásolni és hajszálpontosan északot mutat. Most a tied jön.

A parányi iránytű határozottan beállt és tartotta az irányt, tapodtat se mozdulva a mágnes közelében. Az első lépést sikerrel teljesítette mindkét eszköz, így ahogy visszaadta öccsének a Vespert, jöhetett a következő – az egyszerű funkcióktól haladnak a bonyolultabbak felé, ha betartják, amit kitalált. Jared javaslatára bólintott, visszavéve a füzetet és a zsebéből előkotort ceruzával beírta az eredményeket. Amíg öccse eltűnt a láthatáron, búvóhely után kutatva, ő hóna alá csapva a füzetet tenyerére fektette ismét a saját iránytűjét és pálcájával mintát rajzolva a levegőbe, majd rákoppintott a tetejére. A réztok megremegett, aztán meglepő átalakuláson esett át, ahogy csak a tű üvegtokját hagyva érintetlenül, széthajtogatva mindazokat az alkatrészeket, amik érzékenyek voltak és csak a helyzetmeghatározáshoz szükségeltettek. A folyamat megfordítható volt, egy egyszerű koppintással, és párszor megismételte az egészet, hogy biztosan gond nélkül működik-e, minden alkalommal ellenőrizve, minden megjelent-e és tökéletes volt-e a visszaalakulás. Miután nem talált hibát, ezt a pontot is kipipálta, majd az iránytű eredeti alakját tartva kézben, leemelte a tok alját. A forgólap még érintetlen volt, eltekintve egy apró, csillagforma vésettől. A mutató üresben állt, így az első rovátkához forgatta, majd pálcáját a laphoz érintette.*
- Kapu.-*Ejtette, gondosan ügyelve, hogy tisztán és érthetően formálja a szót, ami kisvártatva mintha belekarcolódott volna a lapba. Talán, ha még később is lesz kedve, akkor megpróbálkozik a hangvezérlés jobb kihasználásával – sokkal egyszerűbb lenne, ha be lehetne mondani a kívánt uticélt, de egyelőre be kellett érnie ennyivel. Mivel úgy gondolta, elég idő telt már el, a véset felé fordította a lapocska mutatóját és visszacsavarta a tok alját. A tű némi gondolkodás után irányba állt, ő pedig az ösvényeket használva kezdte követni, időről időre pillantást vetve a biztonság kedvéért a tárgyra, hogy korrigálja haladási irányát. Végül egy facsoportnál lyukadt ki, és az egyik törzs mögé lesve megtalálta Jaredet.*
- Helló!-*Köszönt rá, bár lehet, hogy már hallotta jönni. Kipipálta a feladatot, aztán átadta a füzetet a másiknak, hogy szerepet cseréljenek és elügetett, kocogás közben valamilyen kényelmes hely után kutatva, ahol ülve várhatja meg, hogy megtalálják.

A kívánt jó takarású helyet egy, a kastély oldalához simuló bokor mellett találta meg végül, ahol kényelmesen letelepedhetett a viszonylag száraz fűbe, nagyrészt rejtve mások tekintete elől. Ha dohányozna, eszményi bagózózugnak tartja ezt, most viszont csak ült és az égen sodródó felhőkre bambult, kicsit lazítva. Attól nem tartott, hogy elalszik, ilyen helyen semmiképp sem nyomta volna el az álom, de azért jólesett volna egy bögre friss, gőzölgő fekete kávé. Talán útba ejthetik felfelé menet majd a konyhát és meggyőzi a helyes kis manókat, hogy készítsenek neki egyet... Amikor kezdett hosszúra nyúlni a várakozás, azzal szórakozott, hogy a napórát használva figyelte, hogyan múlik az idő, egészen míg meg nem hallotta a másik lépteit. Kilesett fedezékéből, majd összehúzta magát, amilyen kicsire csak tudta és a levelek közti résen keresztül figyelte, hogy jár körötte – kétszer is elment mellette, mire felfedezte és nem tudott nem vigyorogni rajta.*
- Eddig igen.-*Egyenesedett fel, nyújtózva egyet, amíg öccse a papírok silabizálásához fogott – nem is annyira a tükörírás, inkább amiatt, hogy Gareth félálomban leginkább kapart, semmint írt.*
- Még a pontosságukat akarom lemérni. Induláskor megjelöltem a kapu előtt egy pontot, neked van valamid?-*Nézett Jaredre, reménykedve, hogy nem kell külön sétát tenniük a Vesper tesztelésének befejezéséhez. Mindenesetre, elindultak visszafelé – ha megmutatja az öccsének, hogyan mérje a pontosságot, akkor egyedül is lefuthatja a tiszteletkört, ha meg van tárolt pontja, akkor visszafele érintik azt.*
- Ha a szerkezet úgy ítéli, a kijelölt ponton állsz, akkor a tűnek pörögnie kellene.-*Magyarázta, miközben a saját iránytűjével babrálva beállította a bejáratot célnak.

-Rendben, akkor oda megyünk először.-*Bólintással vette tudomásul az új útvonalat és nyugodt tempóban sétált Jared mellett, rábízva a navigálást és hallgatagon, időnként elnyomva egy-egy ásítást lépdelt. Úgy tűnt, öccse szörnyen élvezi az egészet, főleg, hogy eddig minden szintet sikerrel vettek az iránytűk, úgyhogy egyre közelebb kerültek ahhoz, hogy tényleg használhassák másra is tehetségüket, mint puszta időtöltésre. Kísérletezni jó volt, de ha olyan dolgokat tudtak alkotni, amiknek tényleg van haszna, az sokat lendített volna az egészen. Vagy minimum némi bevételforrást jelentett volna, ha nem sikerül munkát találnia, ami szintén nem elvetendő lehetőség...
A fánál toporgás eredményét ő jegyzi a füzetbe, hümmögve számolgatva fejben, bár nem igazán volt mihez viszonyítania – az első, vázlatos megoldásnál sokkal jobb, de azért még adódhatnak ebből problémák. Jared hasonlóan gondolkodhatott, a kérdésből ítélve.*
- Meglátjuk, hogy vizsgázik az enyém. Kicsit eltérően bűvöltem meg őket, hogy kiderüljön, melyik a megfelelőbb módszer.-*Vont vállat, mert így helyből felugrással nem tudta megmondani, de másfél méter eltérést még nagyon jónak ítélt egy első próbálkozáshoz képest. Ez azért jóval komolyabb vállalkozás volt, mint az eddig kitalált játékok és trükkös tárgyak, amikkel elviselhetővé tették a bezártság hosszú óráit.*
- Eleve kicsit mást lehet kihozni belőlük. A Vesper nagyon kicsi, nem véletlenül nem azzal kezdtem.-*Pont helyett ásított, míg a tenyerén egyensúlyozott iránytűt figyelte. Ahogy a kapu előtti térre értek, kicsit alaposabban körbejárta azt a foltot, amit a Rose a megjelölt pontként jelzett.*
- Kisebb az eltérés. Szerintem nem éri el a három lábat.-*Hümmögött, még egyszer leellenőrizve állítását, de most is ugyanarra az eredményre jutott.*
- Kérdésedre a válasz – igen, még jócskán lehet finomítani rajta. Meg is csinálom, de előbb. Kávé. Kell. Mert lenyellek keresztbe.-*Dörzsölte meg a szemét, aztán üresbe tette az iránytűt és elrakta – a konyháig eltalál, ha másképp nem, a szag után.

Ma egy pillanatra sem hagyták, hogy elfelejtse, milyen nap is van - reggeltől folyamatos emlékeztetőket kapott, ahányszor csak körbenézett, nem csak a kastély díszítései, de a diákok nagy része is teljesen halloweeni hangulatot sugárzott. Még őt is sikerült megfertőzni, pedig alapból úgy volt vele, hogy inkább elkerüli az ilyen össznépi mulatságokat, tekintettel arra, hogy nem rajongója a tömegnek, na meg az öccsét hat ökörrel se lehetne levontatni a Nagyterembe. Az Eridonban azonban gőzerővel ment a készülődés és olyan jópofa jelmezeket látott, hogy végül győzött a kíváncsisága. A belépéshez szükséges saját jelmez beszerzése viszont már jóval nagyobb kihívásnak bizonyult, mint elsőre gondolta volna - feltalálóság ide vagy oda, varrni nem tudott, így a folyosókon lődörögve keresett ihletet, azon tallózva, vajon ha beállít köznapi ruhában és közli, hogy ő egy vérfarkas újhold idején, azt elfogadják-e. Úgy tippelte, nem díjazták volna igazán kreativitása ilyetén megnyilvánulását, így tovább ballagott, a portrékat nézegetve, mígnem jóformán homlokon csapta magát, visszatolatva az imént elhagyott sarokhoz, végigmérve az eddig figyelmen kívül hagyott tárgyat. Tökéletes.

Nagyjából fél órával később már lefelé zörgött a lépcsőkön, remélve, hogy addig a kis ideig, amíg elvegyül a forgatagban, senkinek sem tűnik fel, hogy kölcsöngúnyában kénytelen menni. Ugyanis az egyik lovagi páncélt lovasította meg roppant lovagiatlan módon az imént. A készülődés egyébként az arcfestés miatt tartott sokáig - még sosem csinált ilyet, de ez tűnt a legegyszerűbb megoldásnak, bár kicsit furán néztek rá, amikor körbekopogta a lányszobákat, fehér alapozó után érdeklődve. Az eredménnyel elégedett volt, szinte a felismerhetetlenségig elváltoztatta arcát, ráadásul Jaredre is sikerült ráijesztenie, amikor a fürdőből előbukkant, immár teljes harci díszben. Még most is vigyorgott, ahogy sisakját egyelőre hóna alatt tartva, az utolsó fokokat szedte. Amikor már látótérbe került a Nagyterem, feltette a fejére és miután az ajtónálló csontvázak bebocsátották, meglepve torpant meg - odabent finoman szólva kriptásra vették a fazont, de a tetejébe még fekete-fehérré is változott minden. A kezdeti sokk után már nyugodtabban sétál beljebb, nézelődve, előbb a dekorációt, utána a bulizókat véve szemügyre, és csak legvégül áll meg az asztaloknál, picit elhúzva a száját. Édes, édes meg még édesebb. Á, mégis akad némi sós, de a kínálat java olyasmi, ami inkább a testvére kedvére lenne - majd visz neki pár darabot, békepipa gyanánt, mielőtt rá találja uszítani a macskafajzatot. Mindenesetre, egyelőre csak gyanakvó pillantást vet az üvegekre, mielőtt megfordul, hogy társaság után nézzen, a tömeget pásztázva, hátha akad hozzá hasonlóan magányosan álldogáló még.

¤ jelmez - lopott páncél és festett arc*

Kicsit fucsa üres kézzel szobrozni a terem peremén. Lehet, hogy el kellett volna hoznia a páncél kardját is? A gondolatot azonban szinte azonnal el is hessegeti - be se engedték volna a kétkezes szablyával, arról nem is beszélve, hogy azzal a súllyal azért nem egy élmény lejteni. A zenekart hosszasan nézegeti, azon gondolkodva, vajon illúziómágiához van-e szerencséje, vagy csak valamiféle bonyolult, mozgó szerkezethez, mert képtelen eldönteni, elő zenét hall-e. Jared tudná, neki sokkal finomabb a hallása. Mégis le kellett volna hoznia, ha megfelelő öltözéket eszkábálnak, akkor még élvezné is a megfigyelő szerepét, bár le merné fogadni, hogy nem ismerné be. Morfondírozás közben azért nyitva tartja a szemét, figyelve a belépőket is, de azok többsége párban érkezik, vagy rövidesen megtalálja a partnerét - úgy tűnik, egyike azon keveseknek, akik utolsó pillanatban döntöttek úgy, hogy mégis lejönnek, míg mások már előre meghívták kiszemeltjeiket.
Megakad a pillantása a kissé elveszettnek tűnő, oszladozó hölgyön, aki az asztaloktól nem messze iszogat - magányosan. Fogalma sincs, maga találta-e ki ezt az öltözéket, vagy valamilyen létező szereplő bőrébe bújt-e, de tetszik neki, bár az uszály kissé extravagánsnak hat. Mondjuk, pont ő nem szólhat semmit, ha nem bűvöli meg a páncélt, akkor csakhamar roskadozna a súlya alatt, pedig a nagyobbik része csak láncing. Nem csak a jelmez tetszetős azonban, állapítja meg, ahogy feltűnésmentesen végigméri a kisasszonyt, mert bár helytelen csupán külső alapján ítélni meg bárkit is, ami szép, az szép. Nem tudja megmondani, vár-e valakire, de egy próbát megér, elvégre, egy beszélgetés is jobb a semminél, ő pedig határozottan el tudná viselni a társaságot. Ha lenne kopjája, most előreszegezhetné, rohamra indulva, nélküle csak a jövő-menőket kerülgetve odasétál hozzá. Térdre ugyan nem ereszkedik, de szereléséhez mérten elegáns meghajlást mutat be, igyekszik hangjával és mozgásával ellensúlyozni esetleg ijesztő felbukkanását - valljuk be, azért nem mindenki repes, ha egy magas, csontvázarcú, acélvértes alak áll meg előtte.*
- Szép estét! Felajánlhatom szolgálataimat a nemes hölgynek?-*Ki tudja, a túlvilágon is ugyanazok-e az illemszabályok, mint ideát, de némi jólneveltség csak nem árthat - lehet, hogy nincs már bőr a képén, ám ettől még nem kell rögtön olyan feslettnek lennie, mint a hölgy ruhájának.*
- Ha zavarnám kegyedet, küldjön csak nyugodtan el, akár a túlvilág végére is!-*Teszi hozzá, menekülési útvonalat biztosítva a lánynak, bár felette sajnálná, ha azonnal kosarat kapna, még ha ennyit nagyobb csorba nélkül is elbír az önérzete (főleg így, maskarásan). Stílusát egyébként ahhoz igazítja majd, amilyen választ kap, de kezdetnek valahogy ez tűnt kézenfekvőnek.

Na igen, most igazán kapóra jött a rajztehetsége, bár utoljára akkor művelt ilyesmit, amikor Jaredet pingálta ki álmában, még hosszú évekkel ezelőtt. Ritkán tört szándékosan borsot az orra alá, de kisebb nézeteltérések előfordultak és egyikük sem bírta ki, hogy ne torolja meg vélt vagy valós sérelmeit - aztán idővel egyre fogyatkoztak az ilyen esetek, míg végül teljesen elmaradtak. Ez a vállalkozása jóval bonyolultabb és igényesebb volt, de mivel mindössze fehéret és feketét kellett használnia, jól tudta leplezni a kisebb hibákat és tökéletlenségeket, főleg ilyen világítás mellett.
Tényleg sikerült megijesztenie a lányzót, bár egyáltalán nem szándékosan - nemhogy összerezzen, de egyenest megugrik a megszólítás hallatán, ami az apró mosolyfodrot Damoklész kardjává változtatja. Ez az apró görbe függ feje felett és képtelen megmondani, gúnyos vagy rokonszenves-e, pedig ez fogja eldönteni, mi lesz a folytatás. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy hagyja az egész színpadias marhaságot a fenébe és elnézést kér, hogy ne vágja tovább maga alatt a fát, azonban a kisasszony elég gyorsan összeszedte magát, viszonozva a meghajlását. Remekbeszabott pukedli, állapítja meg önkéntelenül - alighanem egy gondos neveltetésű hölgybe botlott, akinek nincs túlzottan ellenére közeledése. A most ezüstösnek tűnő szempár egy villanással, némán nevet fel, folytatva a játékot.*
- Parancsoljon hát velem!-*Első lépés pipa. Még szokatlan, hogy mindaz, amit meg kellett tanulnia, játék is lehet, könnyed szórakozás, aminek nincs igazán tétje, néhány kellemes, szórakoztató percet leszámítva. Senki sem ellenőrzi, nincsenek elvárások, amiknek meg kell felelnie, csak azért csinálja, mert úgy tartja kedve... Megválaszthatja, kivel elegyedik szóba, szabadon... Rá kell éreznie, ami némi időbe fog telni, de nem reménytelen.*
- Úrnőm kegyes hozzám! Ha még lenne szívem, most repesne.-*Talán jobb is, hogy a bájos mosolyú leányzó elől legalább némiképp rejti a festék, nehéz lenne rezzenéstelen arccal, hitelesen adni elő a rozsdás fémben zörgő csontok elragadtatását, ami rontaná az összképet. Így is felsejlik egy kicsit kihívó, de barátságos mosoly valahol a fekete és fehér vonalak határán, árnyékukban lapulva. *
- Eridonházi Gareth Nightingale, szolgálatára.-*Meglehetősen kevés időt töltött kortársai között, mielőtt a kastélyba érkezett volna, így jókora hátránnyal küzd, de a lány arcáról most egy dolgot világosan le tud olvasni - derű bújkál vonásaiban, ami jó jel. Ugyan szerencséjét kísérti, de folytatja a megkezdett játékot, változtatás nélkül, bízva benne, hogy ha a másik elunja vagy soknak tartja, akkor értésére adja.*
- Mit tehetek önért, szép hölgy? Csak egy szavába kerül - csak árulja el a nevét, és megteszek bármit.-*Esdeklő pillantás, holtsápadt orcák, szív fölé helyezett csontkéz. Nehéz megmondani, mennyi valós a látszatkomolyságából, de egyfajta biztosíték is - ha netán túl messzire menne, még lehetősége van elviccelni az egészet. Egyelőre feszegeti a korlátokat, apránként tapogatózva, hogy kicsit kiismerje a másikat és merészebben is léphessen, ha épp jó ötlete támad a szórakoztatására.

Váradi Fanni
¤lopott páncél és festett arc¤

Úgy tűnik, melléje szegődött a szerencse az este, mert a lány meglepő könnyedséggel veszi a lapot és száll be a játékba. Ígéretes kezdet, mert így valószínűleg találnak még közös nevezőt és nem fullad kínos hallgatásba az egész próbálkozás.
- Nem tudom. Lehet, hogy megették a férgek, lehet, hogy elrabolták és valaki egy dobozban rejtegeti.-*Milyen választ adhatott volna? Fogalma sem volt, és csak remélhette, hogy nem ezen bukik el rögtönzött kis színjátéka.
Mielőtt belemelegedhetnének a beszélgetésbe, egy hivatalos bejelentésre kerül sor - az emelvényre lépő lányt egyáltalán nem ismeri, az emlegett Ágostont még annyira sem, viszont a tesztrálsimogatás határozottan érdekli. A jelmezverseny hallatán mindössze halk, horkanásszerű hangot hallat, mert az ő eléggé esetlegesen összetákolt maskarájával esélytelennek tartja magát. Szerencsére azonban nem kénytelen mások öltözésének mustrájával és pontozásával tölteni az estéjét, így visszafordul bájos társaságához, hogy a félbeszakadt társalgást folytathassák. Kap egy nevet, valamint egy hozzá mellékelt vérkomoly figyelmeztetést, amit ha tudna, igazán szívére venne, de mivel ilyen opciója nincs, csak jó alaposan az eszébe vés.*
- És honnan tudja úrnőm, hogy nem egy mazochistához van-e szerencséje?- *Érdeklődött, csendes derűvel, mert valahogy kizárt, hogy ennyi udvariaskodás után leFannizza, bár nem szeretné elveszíteni a lány szimpátiáját.
- Szívesen elkisértem bárhová.-*Japp. Ez egy gyenge szóvicc volt, abból a fajtából, amit az ember meggondolatlan pillanatokban enged ki a száján, csak hogy az utána beálló csendben lélekben a legközelebbi falat simogassa ütemesen homlokával. Valószínűleg itt érkezett el az alkalmas időpont, hogy lemondjon a hősies nagymonológjairól és köznapi halandóként folytassa - ha az embert nem fenyegeti, hogy lovagi becsülete védelmében leszúrja egy csontvázlény, valószínűleg inkább mer a képébe röhögni, és a világért sem fosztaná meg ettől a lehetőségtől a lányt.*
- Még sosem láttam tesztrált, de szörnyen kíváncsi vagyok.-*A brit akcentus marad, de a hangsúly kicsit változik és mintha közvetlenebbé válna. Amennyiben akarnak, később még visszatérhetnek a játékhoz, de most kényelmesebbnek tűnt megtörni egy kicsit. Mindenesetre, mivel az újság hallatán hirtelen megrohamozzák a szervezőket, egy mosollyal fordul Fanni felé.*
- Egy táncot, amíg eloszlik a tömeg? Vagy valami más, amivel kedvedben járhatok?

Miközben némítóbűbáj leple alatt rohantak a folyosókon, szinte folyamatosan szitkozódott - a varázslat eredetileg a futás csapta zajt volt hivatott megszüntetni, de most ehhez is kapóra jött. Ffff..... Miért, ó, miért nem tudtak várni reggelig? Hogy Merlin verné meg azt a hülye fejét, minek kellett rögtön tesztelni a prototípust? A ketyere nagyon kezdetleges volt, csupán az emberek jelenlétét volt képes kimutatni kis körzetben, de már így is óriási előrelépésnek számított, hogy egy ilyen bonyolult bűbájt sikerült módosítania és működőképessé tenni. Evidensen nem kellett volna élesben bevetni, a fenébe is! Főleg nem idekinn, amikor az Eridon is elég lett volna! Murphy, hogy pont mire elunták a kóválygást és vissza akartak térni a toronyba, azonnal megjelent az addig hiába keresett karhatalom.*
- Locsolóbűbájt!-*Sziszegte oda öccsének, hogy aztán kockáztatva egy rövid megtorpanást, a maguk mögött hagyott jókora tócsát megfagyassza, megtoldva az egészet egy füstbűbájjal, hogy üldözőik ne kerülhessék ki az akadályt, mielőtt megpördülve nekirugaszkodott volna. Szerencse, hogy mindketten formában voltak, mert a prefektusoknál alighanem követelmény, hogy jó futók legyenek (vagy idővel ilyen foglalkozási ártalomként kifejlődik náluk), még így is kihívást jelentett akkora előnyt tartani, hogy ne lássák őket és ne tudják azonosítani. Megtehette volna, hogy leszedi őket, de nem akarta a szabályszegést párbajozással tetézni, épp elég mély katyvaszban vannak már, nincs szükség rá, hogy még hullámozzon is. Alighogy idáig ért gondolatban, Jared hirtelen lecövekelt és arca értetlenségről riadalomra váltott.*
- Oh, for f**k's sake!-*Fakadt ki hangosan, mert ilyen is csak velük történhet. Jobb ötlet híján a másik oldalon egy vonalban gáncsátkot szórt a járólapokra és a teljes folyosószakaszt beborította füsttel, amíg öccse kiutat keresett. Tétovázás nélkül követte a rántást, beugorva az ajtón és azonnal be is zárva maguk mögött, mielőtt követte a húzást, bár a sötétben csak tapogatózva haladtak, amíg bele nem ütköztek egy szekrénybe.
- Ha még egyszer ekkora marhaságot indítványozok, küldj rám csalánártást!-*Suttogta ingerülten, miközben bemászott Jared mellé - gondolatban végigfutott azon, mit tehetett volna, de ennyi idő alatt nem tudott jobbat, mint eltakarni még a szertár ajtaját is és elvenni a kedvüket a további hajkurászástól a csapdákkal. Mire idáig ért, visszanyerte a hidegvérét annyira, hogy ne üldözőik legyenek a legfontosabbak számára. Ekkor tűnt fel neki, hogy öccse nagyon sekélyen lélegzik, szinte kapkodja a levegőt és egy másodperccel később belehasított a felismerés - búvóhelyük minden, csak nem ideális számára, ha nincsenek kutyaszorítóban, valószínűleg sosem választja ezt. El kell terelnie a figyelmét valahogy...*
- Jared! Jared, figyelj rám! Megvan még a detektor?-*Próbált beszélni hozzá, de ha nem válaszol, akkor már elkésett ezzel.

Átkozta a saját fejét - mivel eddig sosem kerültek hasonló szituációba, egyszerűen megfeledkezett arról, hogy testvére retteg a szűk, zárt, sötét helyektől, jobban, mint bármitől. Át tudta érezni ezt a félelmet, bár számára teljesen más jelentett leküzdhetetlen rettegést, pontosan ismerte, hogyan képes megbénítani az embert. És az egész elkerülhető lett volna, ha képes megülni a valagán, de neeem, neki ugrik az abrak a s*ggébe és egy ilyen idióta dolog miatt vannak most itt.
Még mozdult, ha nehezen is, és reagált a hangjára, bár értelmes feleletet már nem tudott kipréselni magából - az utolsó pillanatot kaphatta el, épp csak megelőzve egy teljes erejű pánikrohamot. Ez azonban nem azt jelentette, hogy ennyiben is hagyhatta, ha így hiperventilál, akkor tovább fog romlani az állapota. Ahogy lekuporodott, szinte azonnal mellette volt, úgy helyezkedve a szűk térben, hogy az ölébe tudja húzni és magához ölelni.*
- Itt vagyok, Sebby. Lassíts, lélegezz...-*Halk, tőle telhetően nyugodt hangon számolt - ismert gyakorlat volt már ez, hogy segítsen átvészelni a nehezét és megakadályozni a legrosszabbat.*- Minden rendben, nem lesz baj.-*Szüntelenül beszélt, hol halk utasításokat adva, hol csak azért, hogy magára vonja az öccse figyelmét. Amennyire a tér engedte, tagjai mozgatására ösztönözte, hogy ne érezze magát teljesen csapdába esve, egymás után feszítve meg és lazítva el az izmokat. Nem volt ideje bocsánatot kérni, vagy lamentálni a hülyesége fölött, bár érezte, hogy ha most bárki rájuk talál, valószínűleg csuklóból átkozza eszméletlenre, különösebb gondolkodás nélkül. Elviszi egyedül a balhét, ha kell, de nem hagyja magára a másikat.*
- Ha felérünk a toronyba, csinálok egy óriási bögre kakaót, pehelycukorral és tejszínhabbal. Aztán fogjuk ezt a vacakot és kidobjuk az ablakon, vagy szilánkosra törheted, vagy odaadhatod Sherlocknak, hogy játsszon vele, amit csak szeretnél. Aztán kitalálhatod, mit érdemel az a bűnös, aki ezt az egészet ilyen istentelenül eltolta, felírhatod világítós betűkkel a homlokára, hogy IDIÓTA, vagy akármi...-*Ringatta finoman öccsét, izzadt homlokából kisöpörve a szőkés tincseket, miközben légzését és pulzusát figyelte aggódva. Negyed füllel hallgatta csak a beszűrődő neszeket, azt találgatva, hány prefektust is csődítettek össze és hol, mit csinálnak épp.

- Alapból nekem illene vigyáznom rád, nem fordítva.-*Dohogott halkan válaszképp, mert mégis ő volt az idősebb és az okosabb, legalábbis elméletben neki kellett volna lennie (de mint tudjuk, elmélet és gyakorlat közt elméletben semmi különbség). Legalább Jared beszélt hozzá, ami jó volt – addig is tiszta maradt a tudata és kapaszkodott a jelenbe, mert az egész szekrényben való bujkálás csupán mókás csínytevés lenne, ha nincs a múlt. Azonban nyílt a helyiség ajtaja és hirtelen dermedt némaság telepedett mindenre, ahogy a lépéseket hallgatta, fejben látva maga előtt, merre jár odakint a prefektus. Csak egy ember jött be, tétován téve egy kört, idegőrlő lassúsággal, ő pedig végig támadásra készen markolta a pálcáját. Ebben a pillanatban szinte kívánta, hogy lehetősége legyen valakit megátkozni, mert annyira dühös volt – magára, a szüleikre, mindenre és mindenkire, mert még azt sem tudta eldönteni, van-e valamiféle Sors, vagy csak egyszerű véletleneknek köszönhetnek mindent. Ez viszont olyan önzőség lett volna a részéről, amit egyszerűen nem engedhetett meg magának, úgyhogy nyugalmat erőltetett magára és szemét a detektor szikráira szegezte, amik most az ajtó felé vándoroltak, majd némi tétlenség után kétfelé váltak. Valószínűleg megpróbálják őket a szomszédos folyosókon keresni még egy ideig, hátha a füst leple alatt csusszantak ki a kezük közül. Még nagyjából fél percbe tellett, hogy a prefektusok kiérjenek a szerkezet hatósugarából és a szikrák kialudjanak. Mély sóhajjal engedte ki az eddig bent tartott lélegzetet, bár a feszültség nem múlt el azonnal.*
- Sebby!-*A másik még mindig úgy kapaszkodott belé, mintha az élete múlna rajta.*- Gyere, már elmentek.-*Kitárta a szekrény ajtaját, lumost mormolva és várva, hogy öccse kicsit magához térjen, mert nem tudott csak úgy kimászni alóla, ahhoz kevés volt a hely. Nem siettette, de bátorításképp megsimogatta a fejét, beleborzolva egyébként is kócos hajába. Egyébként sem indulhattak el most rögtön vissza, mert újra a prefektusokba botlottak volna.