Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Kap egy hello-t, amire nem számítok. Mármint a köszönésre igen, de inkább arra, hogy most jól kiosztanak. Hányszor átéltem már, hogy amikor kiosztottam egy pozícióban lévő embert, megkeresett, vagy éppen összetalálkozott velem és akkor rám borította a bilit, még a szomszédéból is jutott. Megtanultam ezt kezelni, és nem éreztem túlzásnak a múltkori belépőmet. De nem nézek rá Jules-ra, csak keresem tovább a megfelelő telket, vagy lakást. Gondolkodtam társasházban is, de nem biztos, hogy azt el tudnám viselni. Továbbra is szótlanul bagóznék, ha Jules bele nem kezdene a mondandójában. Mivel ez azért mégiscsak egy gesztus, ha figyelembe vesszük az első találkozást, nem maradhatok megsértődve, gáz lenne.
- Köszönöm -  fordulok a lány felé teljes testtel, és halvány mosolyt erőltetek az arcomra. Nekidőlök a korlátnak és nem, nem fújom a lány arcába a füstöt, látványosan kifelé gomolyodnak azok a felhők, amint elhagyták az ajkaim.
- Kérsz? - mutatom fel az ujjaim között pihenő izzó végű rudat a lány felé, és ha kér, előveszek egy másikat majd neki az ezüst cigarettatartóból. Egyébként pont végzek a sajátommal, így lassan el is nyomom és ha van hamutál odateszem, egyébként lepöccintem az erkélytől a dekket.
- Egyébként, most miattam jöttél? - kérdezem, majd most végigmérem már én is. - Jó a kabátod - még hozzátenném azt is, hogy meg ami benne van, de nem hiszem, hogy nincs tisztában a testi adottságaival. Szép lány volt mindig is, a korral pedig nőiesedett, nem mintha olyan öreg lenne Jules, sőt.
- A randi még mindig áll, csak már nincs feltétele - ebből is látszik tovább, hogy mennyire empatikus vagyok, hogy szinte bárkinek adok több esélyt. Ő pedig ki is harcolta magának, de biztos vagyok benne, hogy neki más elgondolásai vannak ebben a tekintetben.
- Sokat változott a tanoda? - próbálok cseverészni egy kicsit, ha éppen maradni szeretne, magam sem tudom, hogy honnan jön ez a kíváncsiság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Meglepően nyugodt vagyok ma, vagy csak rezignált? Talán, magam sem tudom, hogy miért nem támadtam le a lányt, és mivel az ő reakciója kedves volt, már nincs is kedvem egyelőre felpiszkálni a felvágott nyelvét. Egyelőre.
- Jó neked - most mit mondhattam volna? Én meg rászoktam, volt, hogy ennyit ettem egy nap. Biztos le is lehet könnyen szokni, de akkor a mozdulat, ami a zsebem felé ment, megszakadt és csak magam mellé engedtem a kezemet.
- Beszélgetést? Hmm - inkább nem fejtem ki mégsem, hogy amit ott leműveltünk, az egymás 'szogatása volt inkább, mint komoly beszélgetés. - De azért jófejség tőled - állapítom meg, mert én magamnak sem csináltam volna, hanem ott hagyom, vagy még be is szólok, mielőtt távozok. Elkötelezett a munkája iránt, ezek szerint, még ilyet? Pedig rohadt uncsi lehet, biztos vagyok benne. na, mindegy. A kis bókom is megköszöni, de hát nem ájul el tőle, mondjuk nem pisis kislány, hogy ha megdicsérik, hogy jól öltözködik elaléljon. Jó, miattam megtehetné, mert az megint egy másik kategória, de biztos van valakije, ha már ennyire jól néz ki.
- Nézd. Abban a helyzetben szerintem korrekt ajánlat volt - nézek rá félrebillent fejjel, kicsit somolyogva a nemlétező bajszom alatt. - Nem tudtam, hogy meg kell győzni. Ma nagyon kedves vagyok, az nem elég? - vigyorgok, majd inkább tovább terelem a szót az iskolára. Rég jártam itt, és biztos sok minden más, és nagyon sok meg nem.
- Kösz a tájékoztatást, mindent megtudtam - cinkeli a lányt és látja a kezét, ahogy morzsolgatja. Valószínűleg fázik, de mégsem megy el. Kicsit fázzon még, majd később kedves lesz és elengedi.
- Nos, tanulni. Az AMB nem sokra jó. Hogy miért mentem el? Az már egy másik történet. Nem tudod, Lyra Black jó helyre került? - utána kellett volna néznem, egy találkát megérne a dolog. Megszabadult tőlem, habár... a vége felé, már nem volt olyan rossz társaság.
- Amúgy ha fázol, elmehetünk egy melegebb helyre folytatni - tessék, milyen lovagias vagyok, hogy így hívom mégis randira. Jó, hát nem az, de az is úgy kezdődik, hogy találkoznak valahol és beszélgetnek. Szóval minden csak nézőpont kérdése.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az időt mintha valaki belassította volna, valószínűleg ő volt. Mintha átlátnék rajta, ahogy megtorpan, és összefogja a kabátját. Megfordul és... én nem tudom mit látok a szemeiben, talán hitetlenség? Öröm? Bánat? A szemeivel mindig meg tudott venni, és látom, ahogy tétovázik. Majd mégis megindul. Merlin! Segíts! Nekem végem! Felállok a kút kávájáról, és... nem tudom eldönteni, hogy mit csináljak. Főleg, hogy elkezdenek potyogni a könnyei. Ne, kérlek ne. Végigfut a hátamon a hideg, ő pedig elindul. Lassan behunyom a szemeimet, és lehet, hogy meg fog ölni, de Merlinre, hagyni fogom neki. Kiül minden érzelem az arcára, és csak hallom, ahogy érkezik, egyre közelebb. A cipője puhán koppan, elkapja a kezeimet, és magához ránt. Kinyitom a szemeimet, és hagyom, hogy hozzám bújjon, a kezeim automatikusan kulcsolják át a zokogó testét. Akármennyire is kemény vagyok, ez túl sok nekem. Ez a szeretet, ez egyszerűen nem nekem való és ami a legfontosabb, egyáltalán nem érdemlem meg. Sokkal jobb lett volna, ha nekem jön és hagyom magam csapkodni. Persze ez még megtörténhet később is. Szóval ölelem őt, a legjobb barátom, aki csak örül nekem mint egy kisgyerek. Láttam már sírni, de így nem és ez egyben olyan felemelő és szégyenteljes számomra.
- Igen - nyögöm elhaló hangon, de inkább folytatom, hogy ne mindenki minket nézzen, főleg miatta, őt féltem, nem magamat. - Ne csináld, ne sírj, nem érdemlem meg - borzasztó dolog ez, én nem ezt vártam, nagyon nem erre számítottam, csak azt nem tudom, hogy miért nem jutott ez eszembe egyáltalán. Iza mindig is ilyen meglepő volt, sosem azt tette, amire kértem, sosem úgy lepett meg, ahogy gondoltam, akkor miért is fogadott volna úgy, ahogy vártam?
- Sajnálom, hogy nem lehettem ott az esküvődön, de nagyon sokat gondoltam rád. Meg úgy mindent sajnálok, a rohadt életbe - szorosabbra fogom őt, és elerednek a könnyeim. Komolyan hogy mer bárki ilyet kicsalni belőlem? Miért szeretem én még mindig ezt a lányt ennyire? Talán mert az ő fényképébe kapaszkodtam sokszor, hogy normális maradjak? Hehe, Zétény, meg a normálisság. Mindegy. Kicsit engedek a szorításon és várom, hogy történjen más is. Kisöpröm a könny áztatta tincseit a szemeiből, hogy a szép kékek az elmémbe marjanak. Én sem hittem, hogy újra látom őt. Ha visszatekerhetném az időt, nem így jöttem volna és mást csinálok. De ez van, így történt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nevet, végre nevet, Merlinre! Akkor nem fogja az összes könnyét most kisírni,habár a nevetés is könnyeket szül, szóval van még aggódni valóm. Persze szinte azonnal sarokba szorít, és muszáj mondanom valamit, amire tudom, hogy hogyan fog reagálni és kivételesen azt is kapom. Ha azt vesszük ezzel is meglepett,hogy nem lepett meg, ez kész.
- Nem akarom tudni, Iza. Nem akarok belegondolni, hogy bárki miattam bármit is csinált volna veled, ami a hátrányodra vált volna. Lehet, hogy semmit, de nem mertem megkockáztatni, egyszerűen csak így tudtam vigyázni rád. Jó tudom, ez nem megoldás, meg hülye voltam, de nem volt jobb ötletem. Konkrétan most se lenne jobb, de hát ismerhetnél már annyira, hogy ha kitalálok valamit, akkor az úgy van... már ha nem tudsz lebeszélni. Te vagy az egyetlen, aki valaha változtatott rajtam valamit és ha elmondom az egészet, biztosan nem lett volna ilyen könnyű, hogy lelépjek. Ha ezt lehet egyáltalán könnyűnek nevezni, de érted - egyre csak húzom a tésztát, az meg nyúlik és minél többet beszélek, annál rosszabb lesz. De valóban nem akartam kockáztatni, mert ha Izának bármi baja is lett volna, azt nem biztos, hogy túlélem. Megzsarolnak vele mondjuk. Hát hogy tudtam volna a szemébe nézni? És emelett oda kellett volna mennem, megtörten, szánalmasan, legyőzötten. Inkább legyen nekünk lelkileg rossz egy kicsit... hát nem jött be ez sem. Most már mindegy mi volt, a lényeg, hogy itt vagyok.
Megmutatom neki a képet, de nem sokat segít... talán csak egy pillanatra. Én nem tudom, hogy mit is kéne még csinálnom, hogy ez a találkozás jobb legyen, és tartok tőle, hogy nem lesz jobb. Ahogy kiejti a nevemet, megborzongok, végigfut a hátamon a hideg. Nem is tudom mikor hallottam utoljára tőle így, a teljes nevemet és nem is tudom, hogy miért esik úgy ahogy.
- Tudom, hogy megtetted volna és igen, nem hagytam - most a vonásaim megkomolyodnak, fel kell fognia, hogy mindent megtettem érte, amit csak tudok. gyakorlatilag feladtam a barátságunk, akkor még a szerelmem is miatta. Nagyobb áldozat volt, mint, amit bárkiért bármikor megtennék. Igen, akkor még szerettem, nem tudtam megszabadulni a zöldektől, a mosolyától és úgy tőle. Úgyhogy mindent megtettem azért, hogy a barátja maradhassak, az ominózus beszélgetésük után, náluk. Azt hiszem viszonylag sikeres volt, de a parázs megmaradt, és talán sosem huny ki teljesen. Persze, most már máshogy látok sok mindent, és nem vágyom a szerelmére, de a barátságára nagyon. Kitől tudnék bármilyen tanácsot kérni, amit el is fogadnék, akár kéretlen, akár nem? Na, ugye, öcsém!
- Szép! Akkor mégis jól alakult az életed - most ellágyulnak nekem is az arcvonásaim, nagy kő esik le a szívemről, már csak azért is, mert minden jól alakult, tehát végül is nem rontottam el az egész életét. Ez már valami. - Na, ne mond! - őszintén mosolygok és látom a megnagyobbodott hasát, lágyan visszahajtom a kabátját, miután megsimogatta büszkén a hasát. - Nehogy megfázzatok! - indoklom meg a cselekedetem. - Gratulálok, és örülök, de tényleg nagyon örülök - már elképzeltem magam nagybácsiként, amikor hasznos dolgokat tanítok a kis prücsöknek. Állj! Miket beszélek már megint, te jó ég?! Alig, hogy meglátom őt, máris ilyen gondolataim támadnak. Még hogy nagybácsi Zétény, te tényleg meghibbantál, öcsém!
- Szóval akkor lesz több, helyes, helyes. Másoknak is kellenek az ilyen barátok, jó géneket örököl majd. Az egyik részében legalábbis biztos vagyok - úgyis tudja, hogy Norbertet nem tartom teljesen épelméjűnek, de eszembe sem lenne ellene beszélni. Ez csak egy vélemény volt, soha nem ártanék a kapcsolatuknak, sőt, addig védeném, amíg Iza szereti azt a bolondot. Szerencsés bolondot. Gyorsan kizökkent a jó hangulatomból a kérdéseivel, ennek ellenére mosolyogva várom végig, miközben megsimítom a bal arcát.
- Biztos, hogy erre most kell válaszolnom, itt a tér közepén? Úgy tudom, hogy Ly jól van és boldog, de csak ennyit tudok róla. Visszajöttem tanulni, szóval itt leszek neked. A többire máskor válaszolok, mert nem akarlak sokkolni, amikor várandós vagy. Majd apránként elmondom - harapom be komorabban az ajkaim, de a legfájdalmasabban mégis az utolsónak érkező kérdése esik. Szorosan magamhoz húzom - vigyázva a babára -  és a fülébe suttogom.
- Nem, soha többé - ejtem ki a legkomolyabban, ahogy csak tudom. Elvileg okom sem lenne rá. - Csak mondj meg mindent őszintén, ahogy eddig, csak rád számíthatok. Jó, mondjuk a csajozásban nem biztos, hogy kérek véleményt - mosolygok, majd elhúzom a fejem és a szemeibe nézek, hogy megnézzem jól magamnak. Aztán pedig újra magamhoz szorítom és beszívom a hajának illatát. Egészen szerelmes párnak nézhetünk ki, de ennél nagyobbat nem is tévedhetne bárki. Ez egy őszinte barátság, sokkal többet ér, mint a szerelem. A könnyeim újra elerednek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Látom, hogy hiába magyarázom neki, de ő meg azt nem tudja, hogy az én családom meddig megy el. Kár lenne ezen veszekedni, annyira nincs értelme, hogy felesleges gerjedelmet szülne kettőnk között, a legnegatívabb értelemben. Nézek rá, ahogy próbálja belém táplálni, hogy tévedtem, de csak visszamosolygok rá.
- Nem érted. Nem kezeltelek úgy, és lehet, hogy megvédted volna magad, vagy megvédtek volna mások. De nem akartam semmit sem a véletlenre bízni. És ha Norbinak lett volna baja, vagy bárki másnak, akit te is ismersz? Szóval tök mindegy, hogy mi lett volna, ha tévedtem, ha nem. A lényeg, hogy… elmentem – inkább itt hagyom abba az egész magyarázkodást, pont elég. Remélem, elfogadja, hogy úgysem lehet semmit sem megváltoztatni már, bárhogy is cselekedhettem volna. Annyira jó lett volna, ha akkor megkérdezem erről őt, de nem tettem. Így történt, kész, vége. Amúgy is csak egyre jobban fáj, ahogy sorolja a hibáim. De szerintem meg minden jól alakult, úgyhogy mondhatjuk, hogy az idő engem igazolt. Szóval a baba. Egy kicsit cinkelem a Norbertet, ő pedig persze, hogy védi. Hányszor volt régen ilyen, vagy ehhez hasonló ellentétes véleményünk? Nem is emlékszem, de, hogy sok, az tuti.
- Hát gondolom, hogy annyira nem borzalmas, ha hozzámentél. Neked – vigyorodom el, majd folytatom. – De nyugi, semmi kifogásom ellene, és örülnék, ha örökre együtt maradnátok, szóval – vonok vállat. Amíg együtt vannak, nem bánom, csak szeresse Izát. Az pont elég, hogy boldog legyen, nekem meg akkor jó, ha ő boldog. – Persze azért… nem kell haverkodni vele, ugye? – nézek rá, nézem a zöldjeit, és csak egy félmosolyom tudatja vele, hogy viccesnek tűnő kérdést tettem fel. De persze Izát sosem lehetett igazán kizökkenteni, és egyből követelőzik. A legnagyobb baj ezzel, hogy igaza van, jár neki a válasz, és egy bunkó állat volnék, ha nem mondanák el mindent. Majdnem mindent.
- Nem akartam rád ijeszteni – ugrom át a kínosabb részeket. – Csak, megéreztem a parfümöd – vonok vállat újra és még folytatom. – Ha tudtam volna, máshogy kezdek hozzá, nyugodtabb körülmények között, de mindig spontán voltam, nem szeretem a túlságosan is megszervezett dolgokat – húzom el a számat, remélem ez elég magyarázat lesz.
- Ne fárassz, kismama – vigyorodok el. – Én vagyok az, aki kiforgatja mások szavait, nem te – de ezek után, megint kikívánkoznak a könnynek a csatornáikból. Hát ez van, remélem az elkövetkező jó néhány évben ez lesz az utolsó, hogy bárki így lát.
- Igen, tudom – harapom be az ajkam, és végül, ha nagy nehezen is, de összeszedem magam. Sóhajtok egy nagyot, kitörlöm a könnyeim és valódi kedvességgel nézem meg az arcát. Azért sokkal jobb ez így, mint a fényképen látni. Érzem a közelségét, a szeretetét, soha nem kaptam senki mástól ennyit eddig. Ez azért eléggé új.
- Ó, hát még sehol. A csárdában bérlek egy szobát, egyelőre keresgélek, ha gondolod, gyere el, ott folytassuk. Meg vehetünk közben valami kaját is, nehogy rám szóljanak, hogy éheztetlek. Nem mintha jogom lenne bármihez is veled kapcsolatban, de na, mégiscsak én vagyok Farkas Zétény, öcsém – most már jobban vagyok, de hogy nem fogom kitörölni ezt a napot az emlékezetemből, az már biztos. Miután elengedem, zsebre vágom a kezem és várom, hogy mi lesz. Lehet, hogy dolga van, főznie kell az apjuknak, vagy pont a másik várja haza a kismamát. Mégiscsak sok idő telt el, nehéz elfogadni ezt…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő