Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A léptek egyre közelednek. Egy fiatal srác az, érzem az illatán. Csak jön és jön felém, mígnem simán megbotlik, ahogy itt oly' sokan. A válla az oldalamnak vágódik, Ő pedig szinte tovább gördül rólam a hideg padlóra. Megzavarta az esés, és a bocsánatomat kérve próbál ösztönszerűen értem nyúlni, hogy felsegítsen. Csak hát részemről talpon maradtam. Úgyhogy én adom neki a kezem.
- Az volnék. - bólintok, ahogy bizonytalanul a nevemen szólít, és felhúzom Őt a kőlapokról. Gondoltam, hogy nem direkt jön nekem. Merészség lenne. A kastély ezen szegletén mindennaposak az ilyen balesetek.
- Jól vagy? - kérdezem figyelmesen, végigpillantva rajta. Természetesen látom és érzem, hogy nincs komoly baja, azonban nyilván jól esik neki az érdeklődés. Talán pár horzsolást szerzett, meg kissé megütötte magát, semmi több.
Hirtelen ismét a kavargó festményre kapom aztán fejem, mikor az egy másfajta mozgásba kezd. Az örvénynek vége, ezek már hullámok. Színhullámok. Elhúzódom a fiútól, vissza a képhez. Napszemüvegem sötét lencséin át szemlélem a jelenséget. Ez persze nekem mit sem csökkent az élményen.
- Ugye ezt Te is látod? - pillantok le rá mellém.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Már megint itt tartunk. Nappali. Villámokat szóró szemek. Fújtatások. Sértések. Ütések. Úgy tűnik, a nagy békében néha nem árt kiengednünk a gőzt. Az aurorban azért van rá igény, mert olyan fajta ember, amilyen, bennem meg egyszerűen ösztönlény mivoltom miatt. Miközben pedig ilyen durván fordulunk egymás felé, a harag és utálat, amit érzünk, pillanatnyi. Mondhatni nem is létezik. Kreált és teljességgel hamis. Nekünk viszont ott és akkor a minden.
Hallgatom feltápászkodó barátom további ékes szitkait. Egyre szebbek. Még jó, hogy nem hiszem el őket. Ez most a mi bizarr játékunk része. Ha így vélekedne rólam, itt sem volna. Ha meg én úgy vélekednék róla, ahogy azt az imént odavetettem, hasonló lenne a helyzet. Azonban itt vagyunk, felbőszülten, a harc hevében.
Figyelem, ahogy a szobor felé nyúl, és fejem újfent oldalra rándul, ahogy ismét hagyom, hogy elérjen a találat. Mindez a megadás persze koránt sem lekezelő, még csak nem is annyira tudatos. Egyszerűen csak így fair. Így van értelme. Visszafordítom felé arcomat. Márványhoz hasonlatos bőröm felszakadt, ahol az ütés ért. Vérem kiserken. Végignézheti, ahogyan a seb szépen beforr.
- Ezt gondolod rólam, Dwayne? - sziszegem hegyes szemfogaim közül. Nyakára fonom hosszú ujjaimat, odatolom az ablak mellé, és a falnak lököm, nekiszorítva, közelről nézve a szemébe átláthatatlan tekintetemmel.
- Akkor mégis mit keresel itt, mondd... - suttogom bele az arcába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem engedem. Ott tartom a falhoz szorítva. Nem figyel rám, nem érdeklik a szavaim. Valamire készül. Hamarosan megtudom, mire. Elég gyorsan történik: felveszi rozsomák alakját. Szép csel. Az állat ráharap a kezembe és fogódzik köntösömben méretes karmaival. Ordítok egyet, ahogy belém vágnak a bestia fogai. Megragadom állkapcsát, azzal az elhatározással, hogy szétfeszítem a száját, elengedésre bírva, azonban egyszerűbb megoldás mellett döntök...
Fogom magam és kirántom kezemet a pofájából. A heves mozdulat közben éles fogai felszakítják bőröm. Vérem egy része a padlóra csöppen, ám jelentősebb hányada a rozsomák agyarait festi vörösre. Azt hiszem, már mikor elkaptam onnan a kezem, sejtettem, mit csinálok, azonban csak most tudatosul, mit tettem. A pillanat egy töredékére lemerevedem, majd belemarkolok az állat bundájába a grabancánál és az oldalán, hogy biztosan fogjam.
Ha a szívem dobogna, most csak úgy dörömbölne a mellkasomban. Ha lélegeznék, zihálva merednék most a rajtam csimpaszkodó animágusra. Azonban ezt nem pusztán a küzdelem heve okozná. Hiszen nem elég, hogy ismét a kezeim között tartok egy élő állatot, ami nem iszkol előlem és nem reszket minden ízében; nem elég, hogy ez a bizonyos állat, akit tartok, Dwayne... akkor még ott van az is, hogy ezzel most ismét ivott a véremből. Kimoshatja a száját, próbálhatja kiköpni, azonban mint tudjuk, bőven elég akár egyetlen csepp a hatáshoz és a mellékhatásokhoz.
Legalább lesz miért verekednünk legközelebb is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Ellöki magát rólam, ki kezeim közül. Elengedem, hagyva a padlóra érkezni. Hamar újra emberi alakot ölt, és folytatja az átkozódást, köpködve véremet. A kis incidenstől egyből alább hagyott harci kedve, és látom, kezd oszlani a köd az agyáról. Állok csak fölötte még, majd a polcról felmarok egy zsebkendőt, és leejtem valahova az ölébe. Ha esetleg nem a ruháiba akarna törölni mindent.
- Nem mondanám. - közlöm mély hangon a felvetésre, lefelé nézve rá, miközben igazítok köntösömön, összébb húzva magamon. Eléggé szétnyílt az előbbi akció közben. Megkötöm övem, és levetem magam Dwayne a parkettára, hátam a falnak vetve. Nem túl közel hozzá. Két ember még bőven elférne közöttünk. Dehát mégis ki akarna most közénk ülni?
Részemről még simán folytattam volna a menetet, ám valahogy a mi bunyóink mindig félbeszakadnak valami miatt. Még mindkettőnkben van szufla bőséggel, csak éppen történik valami, ami megfagyasztja a levegőt. Múltkor az, hogy barátom arcon köpött engem, most meg az, hogy a vérem a szájába került. Nézzük a jó oldalát: a most szerzett sérüléseitől nem kell majd szenvednie. Bár valószínű, szívesebben fájlalná a tagjait, semmint hogy része legyen a már ismert mellékhatásokban.
Térdeimet felhúzva üldögélek mellette, kezeimet lazán támasztom rajtuk. Lesütöm szemem, és elfordítom arcomat a másik irányba, el a férfitól. Agyaraim még kint vannak egyelőre, hiszen még bennem a lendület. Nyelek egyet, és csak pislogok le a padlóra. Túl sok minden kavarog a fejemben. Keserű, ostoba gondolatok. Mennyivel kellemesebb volt Dwaynet püfölni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Egyszerűen rám veti magát. Érzékelem azt a kemény szívdobbanást, amivel megindul a folyamat. Épp csak rákapom tekintetem, már elvágódom a parkettán, rajtam Dwaynenel, aki azonnal magasba emeli a marokba illő, Mozartot formázó mellszobrot, hogy ismét lesújtson vele.
Megfordul a fejemben, hogy leállítom. Ledobom magamról, lefogom és addig tartom, amíg le nem higgad. De jobb, ha kiadja. És jobb, ha kiadom. Még akkor is, ha ez a hév már valami igazán szomorú és elkeseredett. Eddig pimasz volt és gátlástalan. Most fásult és szívszorító. Bennem legalábbis az.
Agyaraimat kivillantva ráfújok a férfira, ahogy a macskák szoktak, és oldalra rántom a fejem, kitérve a rám mért ütés elől, amely szétroncsolta volna az állkapcsomat, hogy az utána rögvest regenerálódjon. Hajam az arcomba, homlokomba lóg. Durva tekintettel figyelem a férfit, akinek csak úgy lüktet a halántékán az ér, a nyakán meg úgy szintén. Egyik hűs kezem oldalát markolja, a másikat feszített tenyérrel arcába nyomom, tolva el magamtól dühbe torzult képét.
Felmordulok és vállainál fogva letaszítom magamról magam mellé, rögvest fölé kerekedve. Mezítlábam összeakad az Ő bakancsával, rátérdelek kissé combjára, hogy ne tudjon úgy rúgkapálni, majd belemarkolok a hajába, és hátrarántom a fejét, közelről nézve az arcába, vicsorogva rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Fájni minden fáj nekem, ami egy halandónak, hiszen a tapintás érzéke ugyanúgy adott. Csak éppen már megszoktam a fájdalmat, és mivel kártékony hatása nincs rám, ez semlegesíti és jócskán csökkent a jelentőségén. Azt teszek az érzéssel, amit akarok. Nálam tényleg teljes mértékben fejben dől el. Éppen ezért megtehetem, hogy alap szinten foglalkozom csak vele, vagy akár előnyömre váltom. Ez utóbbit kifejezetten sűrűn alkalmazom. Nem fogom ragozni: a mazochizmus nem áll távol tőlem. A legtöbb helyzetben jól esik a fájdalom, és inkább épít, mint pusztít. Táplálkozom belőle, hiszen olyan kevés lehetőségem van nagy élményeket átélni. Olyanokat, amik hatnak rám. A fájdalom hat. Ha hagyom. Ha pedig egyszer akár az örömömre fordíthatom, miért ne hagynám?
Torokból nyögök egyet, ahogy szemembe nyomja ujjait. Elkapom a fejem, sűrűn pislogok, és már kutya bajom. Elengedem a haját és torkára fogok rá. Nem fojtogatom, csak így tartom lent. Kiegyenesedem kissé, fölé magasodva, miközben kinyújtott karral a földhöz nyomva fogom nyakánál. Köntösöm már megint nagyon ziláltan áll rajtam. Térdeim most jobban combjába nyomódnak, hiszen súlyom oda összpontosul. Testem különben nem nehéz. Az erőm az, ami mértéket ad neki. Szabad balommal megragadom csuklóját, és kezét feje fölé feszítem a parkettára. Mindezt csak azért, hogy még jobban kiszolgáltatva érezze magát. Az ütés nem a kedvencem. Azzal ritkán élek. Inkább nekimegyek valakinek, eltaszítom, eldobom, markolom, lefogom. Aztán várom, mit lép. Ez az én stílusom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Barátom a tehetetlenségtől kínlódik alattam. Már éppen arra gondolok, engedek a fogáson, hiszen bennem már tényleg nem munkál a játék heve, sokkal inkább megfáradt vagyok. Szóval lassacskán talán abbahagynám a küzdelmet. Ekkor azonban megérzem, hogy a pálcája után matat, és készülök, hogy fogadjam az átkot. Jobban mondva figyelek, mit akar rám szórni, és eldöntsem, kitérek-e előle. A varázslatok ugyanúgy betalálnak nálam, mint bárkinél, és a hatásuk is megvan, csak ugye kérdés, hogyan csapódik le az én halhatatlan testemen. El lehet kábítani, meg lehet táncoltatni, meg lehet dermeszteni. Bármit. Egyszerűen hangozhat hát egy vámpírt lefegyverezni, a bökkenő abban áll, amit az imént vázoltam: számítok a támadásra és a kimondott ige felénél már kapcsolok. Esetünkben végképp, hiszen Dwayne lehetőségei elég korlátozottak.
A férfi azonban nem készül megátkozni. Nem. Egyszerűen csak meztelen mellkasomnak nyomja a pálca végét, fenyegetően. Hát így állunk. A legutóbb Kíra tette ezt a tanoda bejárati csarnokában. Bement oda randalírozni, szétverni valamilyen tablót egy bájital befolyása alatt, én pedig leállítottam. Ő azonban nem volt igazán magánál, és semmi más nem lebegett a szeme előtt, mint a célja elérése, így a pálcáját a bordáim közé nyomta. Persze, amint magához tért, már elmondhatatlanul szégyellte. Vajon az alattam fekvő is fogja?
Leállok a vicsorgással meg úgy egyáltalán mindennel. Azonban nem engedek leszorításán. Csak nézek rá lefelé, figyelve szemeit. Gyerünk, Dwayne! Mutasd, meddig vagy képes elmenni! Megölnél? Tényleg megtennéd? A töltényemet elvetted, szóval talán még szívességet is tennél, de... komolyan képes lennél rá?
Pilláim megrezdülnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem folytatja. Nem váltja be a néma fenyegetést. Tagjai elernyednek. Feladja. Nem lépi át a határt. Mertem remélni. Úgysem hagytam volna, viszont a következtetéseimet levontam volna az esetből. De Ő hadd maradjon abban a hitében, hogy most itt volt a lehetőség. Pedig Isten igazából nem. Most nem. Persze, megvan a maga módja, hogy egy halandó hogyan tegyen el láb alól egy olyan tapasztalt vámpírt, mint én. Szóval nem állítom, hogy Dwayne ne ölhetne meg, ha akarna. Ha valaki képes lenne rá, az mondjuk Ő. Azonban úgy tűnik, szerencsére nem akar. Őszintén szólva: ha mégis folytatta volna, aminek neki kezdett, azt hiszem, megint a padlóra kerültem volna, holott most készülök felállni.
Fogaim még kint. Ez már csak a küzdelem felfokozottságának lecsengése. Majd nemsokára visszabújnak. Engedek kezem nyomásán a nyakán és fogásán a csuklón, mígnem eleresztem teljesen. Fel azonban nem kelek róla. Még nem. Mert valamire figyelmes leszek. Ajkaim finoman elnyílnak, vonásaimra enyhe döbbenet ül. Érzek valamit és pontosan tudom, mi az. Vagyis hogy ki...
- Elnézést, nem akartam zavarni. - közli egy angol akcentusú,  toronymagas, erős kötésű, megnyerő ábrázatú, szőke férfi, a nappalim közepén állva. Ráemelem tekintetem, levegő után kapok és emberi szem számára felfoghatatlan gyorsasággal felkelek az aurorról. Nyitogatom a számat, hogy az érkezetthez szóljak. A tekintetem, a kisugárzásom egészen más, mint akármikor máskor.
- Én... - szólalok meg végül rekedten, ám alig tárom ajkaimat. Mint valami kisgyerek, aki teletömte a száját édességgel, és próbál úgy beszélni, hogy közben az apja ne vegye észre, mit rejteget. Részemről az agyaraimat akarnám most fedni.
- ... mi csak... - nyökögök tovább szemfogaim közül.
- Ugyan, Adam. Minden rendben. - rázza a fejét a férfi lágyan, mosolyogva.
- Tudom. - bólogat aztán, jelentőségteljes tekintetét az enyémbe merítve, így biztosítva róla, hogy nem kell magyarázkodjak. Ért mindent. Pedig elmondtam volna, hogy nem szándékoztam az akarata ellenére inni Dwayneből. Oké, ez túlzás. Volt néhány pillanat, amikor rezgett a léc, és szívesen belé mártottam volna a fogam annak ellenére, hogy nyilvánvalóan most nem egyezett volna bele. Azonban ezt a Teremtőm pontosan tudja. Mert hogy Ő áll most előttem a maga ősrégi valójában. A jelenléte akkor is érezhető bármilyen térben, ha nem vagy vámpír és nincsenek fejlettebb érzékeid sem. Ezt mindenki érzi. Nem lehet nem érezni.
Csak állok, mint egy rajta kapott kölyök. Soha máskor nem látni így, csak atyám jelenlétében. Elég bizarrul festhet mindazoknak, akik egész más habitust szoktak meg tőlem, ám valószínűleg mégsem hat idegennek, hiszen olyan természetesen fakad belőlem, mint bármi. Pótcselekvéskét összébb húzom köntösöm és megkötöm övem. Teremtőm eközben Dwaynere tekint, és megindul felé.
- Arend Peter Brinkman. - mutatkozik be teljes nevén, miközben nagy, hűs kezét barátom felé nyújtja, arcán nyugodt, barátságos vonásokkal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Barátom csak áll ott, mint egy rakás szerencsétlenség. Noha én sem vagyok különb. Természetesen megértem a viselkedését. Akár csak ha abból indulok ki, belőlem mit vált ki Atyám jelenléte. Bár tény, az meglehetősen egyedi. Ettől még objektívan is tudom nézni, és mindentől függetlenül érezni az erejét, látni a szemében azt a fényt, ami már igazából megfoghatatlan. Míg az enyémre lehet mondani, hogy régi, sokat látott és különös, az övét nehéz leírni.
Arend áldott békével, arcán közvetlen mosollyal figyeli Dwayne tétlenségét. A férfi nem fogadja el a felé nyújtott kezet. Inkább rám néz és elhűlve, keményen kérdez. Enyhe megrökönyödéssel nézek rá. Torkom szorul, épp hogy nem remegek. Fogaim nem tudnak visszabújni. Túlságosan izgalomban vagyok.
- Ő a Teremtőm. - közlöm Vele elhalón, ezzel bőségesen megválaszolva kérdését. Volt egy beszélgetésünk pár hónapja a lakásán, ahol meséltem neki Arendről. Elárultam, hogy az első vámpírok egyike és ecseteltem létrejötte körülményeit. A koráról nem beszéltünk, csak annyit szögeztem le, hogy ősi a léte. Az én hétszáz évem szinte semmi ahhoz képest. Atyám valamikor az ókortban jött világra. Legyen annyi elég, hogy Krisztus előtti. Talán ez még egy felfogható kor. Talán.
Jelentőségteljesen biccentek egyet Teremtőm kinyújtott keze felé, hogy Dwayne fogja már meg végre. Nem arról van szó, hogy félnék, mi lesz, ha nem teszi. Vagyis de, arról van szó, csak éppen nem attól tartok, Arend hogyan reagál, hanem én hogy reagálnék. Atyámnak nem volna gond. Nem foglalkozik Ő ilyenekkel. Nem lesz haragos, nem jegyzi meg magának. Részemről viszont, ha valamire ugrom, az az, ha valaki tiszteletlen vagy durva Vele. Hogy jönnek hozzá? Hogy jön ehhez bárki?
- Dwayne Warren. Auror. A mágusiskola defenzora és... a barátom. - fordulok Teremtőmhöz, illendőn bemutatva neki az előtte állót. Atyám kedélyesen pillant felém, világos szemöldökét megemelve. Ritkán nevezek bárkit a barátomnak, főleg mert a mi fogalmaink közt ilyen kapcsolat nem szerepel. Jelen esetben is inkább csak amiatt használom, hogy behatároljam, miként tartanak minket számon, meg miként tartjuk magunkat számon, ha már szükséges. Hiszen tudom, az emberek szeretik sokféleképpen címkézni a viszonyaikat, és leszűrni belőle a következtetéseiket a kapcsolatra. Ami pedig a mi kettőnk viszonyát a halandók világában legjobban lefedi megnevezésben, az a barátság. Jó, a barátok nem agyalják meg egymást rendszeresen, dehát nem ez az egyetlen, amiben eltérünk a szokványostól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Végtelenül megkönnyebbülök, ahogy barátom mégis elfogadja a felé nyújtott kezet. Éppen hogy kieresztettük a gőzt, most ismét felgyűlt volna bennem valami. Aztán lehet, Atyám hamar lenyugtatott volna. De mégis jobb ez így. Figyelem, ahogy Arend jobban elmosolyodik, finomat szorítva csupán Dwayne kezén, aztán elengedi. Természetesen érzi rajta a feszültséget, noha az aurornak Tőle kevesebb oka van félni, mint tőlem. Persze, ezt Ő nem tudhatja.
- Hozok... öm... - kezdek bele egy mondatba és már lépek is ki, hogy elmenjek a konyhába, Teremtőm azonban felemeli a kezét, megállásra intve. Nyomban megtorpanok. Pedig koránt sem parancsolt a mozdulattal. Dehát köztünk ez már csak így van. Kérése számomra parancs. Még ha Ő ezért nem is repes.
- Hagyd csak! Nem kérek. - rázza meg a fejét.
- Köszönöm.  - bólint, lehunyva egy hosszú pillanatra a szemét, mosolyogva. Ez esetben maradok a nappaliban, és egyikükről a másikukra nézek. A végtelen higgadtságomnak jelenleg nyoma sincsen. Bár agyaraim végre visszabújtak, izgatottnak láthatóan még mindig izgatott vagyok.
- Megyek. Csak be akartam nézni hozzád. - jelenti be Arend a távozását.
- Ne! Maradj... - bukik ki belőlem csöndesen a marasztalás, ám meglehetősen lélekszakadva. Kissé zavartan nézek el Dwayne felé. Ezek a jelenetek koránt sem tűnnek ilyen röhejesnek, ha nincs itt harmadik fél, azonban ha mégis van, valahogy látom az egészet kívülről. A gyermeki ragaszkodásomat és aggodalmamat. Nem mintha érdekelne és szégyellni sem szégyellem. Csak különös lehet.
- Ahogy mondtam: nem akarok zavarni. Nyilván van mit megbeszélnetek. Ahhoz meg én nem kellek felügyelőnek. Csak tudni akartam, rendben vagytok-e. Ez minden. - magyarázza Teremtőm nyugodtan, finom gesztikulálás közben, hol barátomat, hol engem figyelve. Úgy hiszem, bár tényleg eleve tervben volt nála a meglátogatásom, talán mikor megérezte, hogy a verekedés közben feltámadt bennem a vágy Dwayne megcsapolására, valamint hogy a férfi ivott a véremből, valószínűleg sietősebbre vette az ide utat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Rögtön megfogalmazódik bennem egy válasz a srác sejtelmes mosolyú kis megjegyzésére, azonban nem adom a világ tudtára, hiszen már így is egy életre elég témával szolgáltam az iskolaújság pletykarovatai számára. Jó, nem, nem ezért nem reagálok semmit, csak egyszerűen nem akarom zavarba hozni a fiatal fiút azzal, hogy közlöm Vele: képletesen szólva igenis megtette. Hiszen helyes kölyök.
Kontaktlencse? Optika? Érdekes egy mágustanonctól ilyen szavakat hallani. Nyilván mugli környezetbe való. A varázsvilágban másként oldják meg ezeket a dolgokat. Talán idővel felfedezi és keres más módszert. Minden bizonnyal van rá valami gyógyhatású főzet, vagy egyéb látássegítő. Ez nagy mértékben függ attól, mi okozza az érzéke korlátozottságát. Már majdnem úgy döntök, megvizsgálom, aztán rájövök, ezt nem kéne, az imént említett okokból.
- Nem így szokott kinézni. Ez eredetileg egy tájkép. - magyarázom meg, mi furcsa a festményen, és nagyon remélem, hogy nem azt fogja mondani, hogy Ő még most is tájképként látja, mert azzal csak fokozódna a rejtély.
- Nos... például amiatt, hogy az imént elestél a saját lábadban. Itt mindig történik valami. - felelem meg a fiú kérdését a folyosóval kapcsolatban és körbenézek rajta. Utána visszatekintek a festményre magam előtt. Úgy döntök, kockáztatok. Felemelem nagy, fehér kezem, hogy a képhez érjek.
- Honnan ismersz különben? - érdeklődőm meg, honnan tudja a nevemet. Valószínűsítem, hogy az Edictum kapcsán ilyen jól tájékozott. Miközben kérdezek Tőle, a festményt figyelem. Mutatóujjam végét a hullámzó felületnek nyomom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem mondom, hogy kellemetlenül érzem magam a helyzetben, azonban egyértelmű, hogy nem ideális Arend társaságában lennem, ha ott van más is. Mármint ha olyan van ott, aki valamennyire is számít. Jött már el olyankor hozzám, ha voltak nálam, azonban azok az illetők fel sem figyeltek a viselkedésváltozásomra igazán, hiszen nem ismertek, talán először láttam őket. Barátom félelme különben valamennyire jogos, hiszen ezekből az előbb említett személyekből tényleg megkínáltam Atyámat. Ő az egyetlen, akivel osztozom a prédámon, sőt, úgy érzem, így tennem a helyes. Ám ők mind olyanok voltak, akik készségesen át is adták magukat Neki, mint előtte nekem. Nem volt gond. Most gond lenne, de úgy sincs eszem ágában sem, hogy Teremtőmet egy kis Dwayneből való csemegézésre invitáljam.
Ha Arend tapintatosságból magunkra hagyna, azt hiszem, onnantól főként azon járna az eszem, hogy itt volt, de elment, és nem érezném jól magam. Az aurorral pedig most úgysem vagyunk a helyzet magaslatán, egyáltalán. Nem hiszem, hogy Atyám a békülésünket hiúsítaná meg a jelenlétével. Barátom közbevetett felvetése tehát nem talál süket fülekre. Úgy sejtem, Teremtőm tudta, hogy ez lesz. Félreértés ne essék, nem manipulálásból ajánlgatta a távozását. Komolyan gondolta. Csak sejtette, hogy inkább Dwayne akarna elmenni. Jobb lesz így. Egyezményesen így döntünk hát, hagyva, hogy minden úgy történjen, ahogy történnie kell. Barátommal már nem nagyon szólunk egymáshoz. Éppen csak bólintok neki elköszönésül, Arend lágy kedéllyel búcsúzik Tőle. Magunk maradunk Atyámmal, aki ezután felém fordul, megfogja a karom és a kanapéra húz, hogy leüljünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Napnyugta után feljöttem a kastélyba, hogy beugorjak a szerkesztőségbe. Leadtam egy cikket, meg beszélgettem az egyik lektorunkkal egy keveset. Jobban mondva Ő beszélt, én hallgattam. A szokásos. Dolgom végeztével kifelé veszem az irányt a kastélyból, ám mint minden alkalommal, most is elbarangolok. Újra és újra felfedezek olyan tereket, ahol még nem jártam a tanodában. Most a konyhába nyitok be, körbenézve a szorgos házimanókon, akik éppen a vacsorán ügyködnek. Amint észrevesznek, udvariasan kitessékelnek, hiszen igazuk van, nekem aztán tényleg semmi keresnivalóm itt.
Nemsokára a bejárati csarnokhoz érek, ahol eszembe jut valami. Elnézek a hirdetőtábla felé, ahol az iskola különféle programjai, a falu rendezvényei és hivatalos információk kapnak helyet, sok minden más mellett. Pár hete kiakasztottam ide a felhívást az aláírásgyűjtéssel kapcsolatban, ami a vámpíroknak való önkéntes véradományozás törvényessé tételét szorgalmazza. A javaslat már régen elkészült, és idő közben összegyűlt a kellő mennyiségű támogatás. Tegnap adtam be a Mágiaügyi Minisztériumba az anyagot. Gondolom, jön majd néha egy bagoly arról, hol tart az ügy. Remélem, pár hónapon belül döntenek, és azt is nagyon remélem, hogy pozitív elbírálást kap a petíció! Amennyiben törvénybe foglalták, elő kell készíteni a terepet az ispotályokban, megteremtve a szükséges körülményeket, valamint tájékoztatni a varázslótársadalmat és miegymás. Lehet, kissé előre szaladtam, ám tényleg nagy reményeket fűzök ehhez. Elmerengve veszem le a hirdetményemet a falról. Hiszen erre már nem lesz szükség. Most már csak várunk. Elgondolkozva álldogálok nyurga alakommal a bejárati csarnokban, pislogva lefelé a papírra. Sötét hajam kissé belelóg sápadt arcomba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bőven járkálnak még a folyosókon tanárok és diákok, hiszen még csak késő délután van. Igaz, már egyre hosszabbak a nappalok, azonban szerencsére még így is kellemes a sötét órák száma. Érzem, olykor felém-felém pillant valaki, de annyira gondolataimba merültem, hogy most nem nagyon törődök velük. Egészen addig, míg egy almafalatozó nőszemély vészesen sokáig rajtam nem legelteti a szemét. Elég pár pillanat és már jön is.
A köszönést és minden udvariasságot mellőzve szól hozzám, elég élesen és felelősségre vonóan. Ó, pompás. Egy újabb ellenző. Az aláírásgyűjtés közben kaptam már jó néhány megjegyzést. Már aki mert olyat tenni. Nagyon lassan sandítok csak le a nőre magam mellé, majd egészen szembe fordulok vele.
- Igen, én. - bólintok, miközben rekedtes baritonomon felelek az első kérdésére, és közben szépen összehajtom a papírt és a bőrdzsekim belső zsebébe csúsztatom. Úgy hiszem, a velem szemben álló csinos teremtés az iskola gyógyítója lehet. Olyan illata van, mintha ispotályban dolgozna. Főzetek, kötszerek, papírok. Ráadásul a nála lévő táska alakja szintén elég beszédes. Egy doktornénivel van dolgom. Ez új. Már ami azt illeti, eddig milyen ellenzőkkel találkoztam. Ő viszont egy olyan, akinek valamivel több köze van a témához, mint másnak, a véleménye pedig elég elkeserítő. Noha nem közölt még semmit, csak kérdez, de már abból mindent értek.
- Parancsolsz? - vonom össze sötét szemöldököm, és használok magam is tegező formát, ha már ő csípőből vette hozzá a bátorságot. Nem kell hozzá túl merésznek lenni, sokan szólnak hozzám így, csak ők általában kedvesen. Különben pedig természetesen értem, mi a kérdése, csak örülnék neki, ha normálisan beszélne hozzám, nem csak az arcomba köpné a magának kikérő faggatózását. Jó, oda nem tudja, mert a vállamig se ér. Persze, mivel képletesen fogalmaztam, ez mondjuk mindegy is. Nyugodtan nézek rá lefelé régi fényű tekintetemmel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Nem tudok szebben fogalmazni: eget verő hülyeségeket beszél ez a kis nő itt előttem. Kezdve azzal, ahogyan kiforgatja a kérdésem formáját, egészen odáig, amit levág arról, mennyire nem fair a lezajlott aláírásgyűjtésem. Minden aláírásgyűjtés ilyen. Mindegyik. Ez nem egy szavazás, hanem megadnak egy támogatószámot, és ha az megvan, be lehet adni a javaslatot, mert akkor már komolyan veszik. Ezt a bizonyos mennyiséget, pedig a lakossági adatok alapján szabják meg. Tehát mikor lead valaki x aláírást, az számukra annyit tesz, hogy a polgárok egy jelentős százaléka támogatja a kezdeményezést. Nekik ez elég. Ez ennyire egyszerű. A bizottság pedig, amely aztán ezt a petíciót elbírálja, ugyanolyan vegyes összetételű, mint maga a nép. Attól még, mert én ezt beadtam, nem biztos, hogy elfogadják. Az aláírásgyűjtés mindössze azt szolgálta, hogy egyáltalán eljusson a megfelelő közegbe, ahol dönthetnek erről. Szóval bár annak tényleg örülök, hogy ennyien a nevüket adták, még koránt sem veszem biztosra, hogy sikerül. Hisze reálisan nézem a dolgokat. Reménykedni viszont nagyon reménykedem. Na mindezt persze nem állok neki taglalni a gyógyítónak. Csak nézek rá rezzenéstelen vonásokkal, olykor pislogva egyet, hallgatva a felháborodott ostobaságait. Azt meg végképp nem kell magyaráznia, milyen sok korlátolt észlény ellenzi a kezdeményezésemet és ágál egyből. Tisztában vagyok vele. Volt már pár száz évem megtapasztalni, az emberek nagy része ilyen. Az, hogy ez a kis nő itt előttem az egészségügyben dolgozik és úgy tépi itt nekem a formás száját, nem tudom, merre billenti a mérleget. Mert bár egy részről talán így több háttértudása van véleményt formálni, más részről viszont aki gyógyító, az jobban átláthatná.
Nem szólalok meg, csak bólintok neki egyet, hogy folytassa nyugodtan. Nincs hozzáfűznivalóm. Tőlem hihet az én elégedettségemről, amit akar. Az meg, hogy ilyen hiányosak az ismeretei az ügymenetekről, az nem az én gondom. Úgyhogy haladjunk tovább, ha van még közölnivalója...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Nem veszem magamra a provokációját. Szemem se rebben. Ismét végighallgatom az előadást. Szeretem, ahogyan az emberek kiokosítanak engem olyan témákról, amikbe nyilvánvalóan mélyen beleástam magam, ha egyszer aláírásgyűjtés kezdeményeztem és beadványt írtam. Tisztában vagyok az ispotályok és a vérkészletek helyzetével. Tisztában vagyok én a világon mindennel, ami ezt az ügyet illeti. Meg akár bármelyiket. Tudom, milyen a gyógyítók helyzete, és hogy sakkozniuk kell, melyik betegre mi jut. Nos az én a fajtámnak semmi nem jut.
- A vér az egyetlen táplálékunk, és jelenleg csak úgy kaphatunk belőle, ha valaki ad nekünk magából vagy ha elvesszük. A varázstörvények az előbbit nem tiltják, de onnantól, hogy valakibe belemeríted a fogad, egyesek szemében máris bűnös vagy, másokéban meg egy hajszálra vagy tőle. Szerinted rendjén való, hogy egy lényt megvessenek azért, amit és ahogyan eszik, és még csak nem is biztosítanak neki más lehetőséget erre? - teszem fel kérdésem egyenletes, lágy hangon, megemelve közben szemöldökömet. Nem fér a fejembe, mi olyan nehéz ezen. Minden fajnak joga van az egészségéhez. Persze, a vámpír halhatatlan, ám ettől még, ha nem ihat, legyengül és elveszti önmagát. A nő szerint helyes, hogy nekem táplálkoznom vagy törvénytelen vagy megvetendő?
Ha ezt a javaslatot elfogadják, a fajtársaim már végképp nem hivatkozhatnak arra, hogy elkeseredésükben bántottak embereket, támadtak rájuk. Hiszen lenne más módjuk. Akár még szigorúbban lehetne fellépni ellenük. Mondanom sem kell, a többi vámpír pontosan emiatt nem rajong értem és a törekvéseimért. Úgyhogy igazából jelenleg mindenki ellensége vagyok. Viszont a helyzet az, hogy ez csöppet sem érdekel. Egyszerűen azt teszem, amit helyesnek tartok.
- Sajnálom, ha plusz gondot okozunk. - reagálok arra, amit mások életének megkeserítéséről mond. Szavaim félig szarkasztikusak, félig komolyak. Értem én, hogy már így is rengeteg és kaotikus az orvosok munkája. De azért remélem, nem jutunk el oda, hogy a betegeknek bocsánatot kell kérniük, amiért betegek, és a vámpíroknak, amiért léteznek és nem akarnak szomjazni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Reméltem, hogy elfogadja a meghívásomat. Nem omlottam volna össze, ha nemet mond, hiszen az is érthető lett volna. Ő egy fiatal, visszahúzódó lányka, én meg egy különös, sötét, még a kinézetemnél is sokkal-sokkal idősebb idősebb férfi. Nem nehezteltem volna, ha udvariasan visszautasít, ám örülök, hogy nem tette. Egyáltalán nem gyakori, hogy én bárkit elhívnék valahova. Inkább csak beengedem magamhoz az embereket, vagy csatlakozok hozzájuk, vagy elfogadom az invitálásukat. Kezdeményezni kevéssé szoktam. Rám talál mindenki magától. Vagy rátalálunk egymásra. Ez a lánnyal is megtörtént, viszont úgy sejtettem, ő nem dobna be olyasmit, hogy menjünk el valahova. Megtettem hát én.
A Labirintus című film legendás sorai után szabadon: oly' sok körmölés és levélváltás után eljutottam ide a teaházig, túl Máguscsárdán, hogy találkozzam a másik füzet birtokosával. Hét előtt néhány perccel érkezem meg a hely közelébe és látom, ahogy a navinés besétál. Várok pár pillanatot, és követem őt pontban egészkor. Nincs már az előtérben, az a csinos boszorkány nyilván bevezette a teaházba. Felakasztom itt a bőrkabátom és szokásos, sötét inges, fekete nadrágos, bakancsos összeállításomban sétálok beljebb. Rögtön észreveszem Annát, és odalépdelek hozzá.
- Szia... - köszönök rá mély, szelíd hangomon, és leereszkedem a kis asztal másik oldalára vele szemben, laza törökülésben helyezkedve el a párnán. Fehér kezeimet ölembe lógatom. Érkezik közben a pincérnő a diák teájával, és már éppen fordulna hozzám, hogy én mit kérek, mikor meglátja, kivel van dolga. Némán, érdeklődőn elmosolyodik hát csak, megvárva azért, szeretnék-e valamit. Felnézek rá és csak biccentek egy jelentékenyet, így jelezvén, hogy megvagyok. Ért a néma szóból, és tovább sétál. Ismét a társaságomra tekintek.
- Earl grey. - állapítom meg, az elé rakott tálca felé pillantva, amelyen ott a tea és minden más, ami az ízesítéshez kell. Attól még, mert én már rég nem veszek magamhoz ilyesmit, az illatáról természetesen felismerem. Az ízéről is felismerném. Csak számomra nincs élvezeti értéke.
Elmerengve figyelem Annát. Úgy hiszem, nem rendelkezik túl sok gyakorlattal az ilyen találkozók terén. Nem szokás rendelni, míg a másik meg nem érkezik, főleg, ha ennyire időben jön. Igazából még annál is udvariasabb, ha odakint vagy az előtérben várunk rá, bár igaz, ez már a lovagiasság kategóriája, amit sokkal inkább a férfi gyakorolhat, vagy az, aki ilyen jellem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Nem zavar sem a tegezés, sem a sziázás. Mint azt már többször megállapítottam, rám nehezen vonatkozna bármilyen szabály. Nem vagyok fiatal, azonban öregnek tekinthető sem. A korom már nem az a mérték, amit kategorizálni lehetne, így nem is kell. Szóval bármilyen forma megállja a helyét. Megszoktam, hogy van, aki csípőből közvetlen stílust üt meg, míg egyesek magáznak, vagy éppen bácsiznak. Kinek mi tetszik. Kivéve persze, ha belém kötnek. Olyankor mások a szabályok, bár tény, olyankor a fontos is más.
A lányt mintha meglepné, hogy itt vagyok. Vagy talán nem is az, hogy meglepi, csak mintha megkönnyebbülne attól, hogy megjelentem, ahogyan azt megbeszéltük. Biztos nem mindig így esik vele. Furcsák az emberek. Mi okuk így átverni valakit, főleg, ha az történetesen egy olyan helyes kis boszorkány, mint a velem szemben ülő? Jó, nyilván mások másként látják. Sajnos. De én nem ők vagyok.
- Ez csak természetes. - bólintok mélyet, végig a szemébe nézve régi tekintetemmel, arra felelvén így, hogy örül annak, hogy eljöttem. Hiszen én hívtam meg. Szóval inkább én mondhatnám ezt. De most már nem mondom, mert így már túlzónak hatna, amolyan egymás körbenyalogatásának, hiába igaz. Az ilyen megnyilvánulásoktól pedig ódzkodom. Úgy hiszem, a navinés nem is várja el. Érti ő abból, amit mondtam és ahogyan nézem őt.
- Voltál már itt ezelőtt? - érdeklődöm meg tőle, körbetekintve kicsit a jellegzetes, párnás, kis asztalos, teaházi belső téren, amelyben pillangók röppennek ide-oda. Visszanézek Annára aztán, várva válaszát, és figyelve, ahogy elvan az ízesítőkkel, kellékekkel, viszont felhasználni nem használja őket. Ahogy békésen üldögélek vele szemben, végtagjaim persze túllógnak a berendezéseken. Főleg a térdeim állnak nagyon ki, ahogy törökülésben tartom magam, lazán egyenes háttal, hol a combjaimra, hol közéjük ejtett kezekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Örülök, hogy ahogy egyre több időt töltök itt, egyre kevesebb magyarázatra szorul a személyem. A tanoda nagy része az Edictum miatt ismer, a falusiak meg a Kins&Kens révén és amiatt, mert köztük járok, és nem titkolom, mi vagyok. Éppen ezért a nagy részük már tudja, hogyan álljon hozzám és minek tulajdonítsa az olyan kirívó jegyeimet, mint a kisugárzásom, a bőröm sápadtsága, vagy éppen a szemeim különleges, megmagyarázhatatlan fénye. Azt gondolom, a velem szemben ülő lányka szintén tisztában van azzal, hogy vámpír vagyok. Az első találkozásunknál még talán nem volt, azóta viszont valamilyen módon világossá lett számára. Kérdezgetni azonban nem kérdezget és kétségeket sem látok a szemében. Ez jól van így, persze az ellenkezője sem zavarna.
Bólogatok csak feleletére, ismét körbepillantva közben. Tény és való, elvileg nem igazán passzolok ebbe a környezetbe, gyakorlatilag viszont nincs hely, ahova ne illenék. Pontosan azért, mert alkalmazkodom. Elfogadom a körülményeket és létezem bennük. Ettől pedig egészen olyan hatást keltek, mintha odavaló lennék.
- Végre felhasználhattam őket. - bólogatok, ahogy szóba hozza a naplót.
- Pár évtizede szereztem be a füzeteket, mert érdekesnek találtam ezt a megoldást. Feleslegesen viszont nem akartam írni beléjük. - tárom elé, nyugodtan ecsetelve szép magyarsággal, csak egészen enyhe angol akcentussal levelezőalkalmatosságaink történetét. Megtehettem volna, hogy tesztelem a tárgyakat, hiszen a mindenem a kísérletezés, de gyakran megesik, hogy valamit félreteszek és kipróbálom, mikor eljön az ideje. Nem vagyok egy türelmetlen alkat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

A léptékek. Mindig visszaköszön, mennyire különböznek az embereknél és nálam. Nem szoktam hangsúlyozni és tapintatosan kezelem, hiszen tudom, milyen felfoghatatlan a számukra. Viszont nyilván nem fogok mellébeszélni sem a tényeket tekintve. Ha kérdeznek, válaszolok. Ha felvetnek egy témát, reagálok. Ilyenkor pedig megesik, hogy felfedek valami számukra elképesztőt, amit bár eddig is nyilván sejtettek, mégis más hallani tőlem. Mint most az évtizedek kérdése. Hagyom leülepedni a lányban, amennyire lehet.
Egyáltalán nem gondolok arra, mi lesz a jövőben. Tudom, ők teszik. Asztaltársaságom főleg. Sok emberhez hasonlóan kész tervei vannak, amiknek mint tudjuk a sorsa leginkább csak kudarc és csúf csőd, de tanulság. Ha halandó volnék sem terveznék. Ugyanígy csak tenném, amit jónak látok és kihoznám mindenből a kellemes maximumot. Ők azonban ábrándokat, elképzeléseket kergetnek, aztán amint elérték, gyakran fásultak lesznek, mert rájönnek, talán nem is erre kellett volna törekedjenek. Persze, van, akinek bejön. Talán a navinésnek is be fog. Nem venném rossz néven, ha a levelezésünk végével visszaadná nekem a füzetet, hiszen jól ismerem már a halandók aggodalmaskodásait és feszengéseit. Mondhatnám rájuk nagyképűen, hogy hülyeségek, mert igazából azok is, de... nekik mások a vélt vagy valós értékeik.
- Inkább a hely választ engem. - felelem nyugodt baritonomon.
- Már pár nap után világossá válik számomra, megtűrnek-e ott. - mesélem mindezt olyan rezzenéstelenül, mintha azt válaszoltam volna, éghajlat, zajszint vagy épp földrajzi fekvés alapján döntök. Ez a luxus azonban soha nem adatott meg nekem. Noha nincsenek is nagyon ilyen szempontjaim. Nyilván a sarkvidékekre vagy az Egyenlítőhöz sem érdemes költöznöm, hisz az előbbieken néha le se megy a nap, a másikon meg rengeteg ideig van fenn. Ezen kívül viszont nincs sok megkötésem. Éltem én már mindenütt. Hol több, hol kevesebb ideig. Hiszen megtehetem. Nem marasztal sehol semmi és senki. Egy idő után kihalnak mellőlem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Finoman megrázom a fejem, így jelezve, hogy ugyan, semmi gond. Nagyon értékelem, ha valaki tapintatos, engem viszont már annyi minden ért, hogy nehezen érint bármi érzékenyen. Mindenről megvan a véleményem és akadnak érzéseim, ám ez utóbbiak egy nagyon alapvető szinten mozognak csupán. Amolyan fásult kábán keringenek bennem, langyosan. Már mindenhez hozzá vagyok szokva és igazán semmin nem izgatom magam. Akadnak kitöréseim egy-egy helyzetben, de azok sem olyan jelentősek, mint amilyennek látszanak. Csak néha jól esik úgy tennem, mintha engem is mélyen tudna érinteni valami. Aztán lehet, inkább csak másokat nyugtatok ezekkel a megnyilvánulásokkal, hogy mégse csak az jusson eszükre rólam a vámpírságom mellett, hogy pszichopata vagyok. Hiszen természetesen az vagyok, csak éppen ez koránt sem kell olyan rémes legyen, mint amit a szó hallatán az emberek ehhez társítanak. Igaz, azt nem mondhatom, hogy nem vagyok elvetemült vagy sorozatgyilkos, azonban tény és való, hogy szelíd szörnyeteg vagyok.
Csöndesen pillantok körbe a teaház barátságos terében, majd a velem szemben ülőn állapodik meg tekintetem, és őt figyelem némán. Nem szólok most egy darabig. Hagyom, hogy szokja a jelenlétem meg a velem kapcsolatos gondolatokat. Ráadásul különben is már így is rekordot döntöttünk a váltott szavak mennyiségében ezen az estén. Úgyhogy csak ücsörgök a párnán, és fejemet kissé oldalra biccentve nézegetem Annát. Nem tolakodón, sem tanulmányozón, hanem csak úgy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Gyakran látom az embereken a megrökönyödést amiatt, hogy nem kérdezgetem őket az adataikról, dehát azoknál körülbelül mindent fontosabbnak tartok, ráadásul ezeknek a bizonyos adatoknak a jó részét simán leszűröm abból, amit látok, hogy aztán ezekkel mit se foglalkozzak. Hiszen nem érdekes. Sokkal érdekesebb, ki mit szeret, hogyan mosolyodik el, milyen szavakat használ, mitől csillan fel a szeme, igazgatja-e a ruháját, mitől jön zavarba, mik az elvei, hogyan látja a világot. Ezekről pedig néha sokkal többet megtudni akár szótlanul, ha pedig mégis megkezdődik egy beszélgetés, részemről szeretek inkább az ilyen momentumokra szorítkozni. Együtt gondolkodni, elemezni, filozofálni. Minden másra ott a bólintás meg a fejrázás, amitől a legtöbben idegbajt kapnak, hiszen miért nem szólalok már meg végre? Hallgatok itt sokat tudóan, biztos lenézem őket. Pedig nem feltétlenül.
- Mit szólnál egy asszociációs játékhoz? - vetem fel aztán békés hangomon, hosszú percek teaházi hangulattól zsibongó csöndje után. Szeretek játszani, bármennyire nem néznék ki belőlem a legtöbben. Mindegy, hogy sakk, kártya, társas vagy ilyen szóbeli. Ellazít, kikapcsol, közben pedig ezerszer többet megtudsz a másikról, mintha elkérnéd az anyakönyvi kivonatát, az igazolványait és minden orvosi aktáját.
- Mondok szavakat és te mindig rávágod, ami először az eszedbe jut róluk. Aztán cserélünk. - magyarázom el az egészen egyszerű szabályt, bár nem hiszem, hogy ne volna tisztában vele, vagy ne sejtette volna. Azonban így a tiszta sor. Régi fényű szemeimmel barátságosan kémlelem őt, várva, benne van-e.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Benne van a játékban. Pompás. Látom az izgatott csillogást a szemében. Kíváncsi az elkövetkezendőkre. Akárcsak én. Bólintok hát neki, lesütöm pár pillanatra a szemem, helyezkedve törökülésemben, mígnem kicsit előre dőlök, lekönyökölve magam elé a teázó asztalra, összekulcsolt kezeimet rásimítva. Ezzel némileg közelebb hajolok társaságomhoz. Aprót köszörülök torkomon -nem mintha szükségem lenne rá- és a szemébe nézek, néhány arcomba lógó tincs mögül.
- Cukor. - adom meg az első szót könnyedén.
- Bogolyfalva. - folytatom. Minden bemondás között megvárom, míg felel rá. Míg közli azt a szót, amely eszébe jut az általam megadottról. Meg persze tartok mindig egy kis hatásszünetet, hagyva lógni a levegőben közlését és pár pillanatot arra, hogy egy biccentéssel, pislogással lereagáljam, figyelve helyes vonásait velem szemben. Így, hogy könyökölök, egy magasságban vagyunk.
- Szövetséges... Kanóc... Amszterdam... Szomjúság... Ügyetlen... - érkeznek egymás után a legkülönfélébb kifejezések nyugodt baritonomon.
- Mozart... Nyugat... Király... Felelősség... Búvóhely. - zárom egyelőre a sort. Körülöttünk eközben a többi asztalnál a vendégek iszogatnak, csevegnek, nevetgélnek, azonban nem igazán figyelek rájuk. Háttérzaj mindössze. Most csak mi vagyunk ketten meg a játékunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

A válaszok egyike sem túl meglepő, noha nem is vártam ilyet. Mindet teljesen rendjén valónak találom, bár mit ne találnék rendben? Ha kézenfekvő, amit mond, akkor azért; ha meg valami egészen bizarr vagy különc képzettársítás, akkor meg azért. Mindennek van értelme és létjogosultsága, a levont következtetés a lényeg. Ezekből az asszociációkból pedig azt a következtetést vonom le, hogy Anna elméje földhöz ragadtan, teljesen praktikusan működik és jól csatol. Az iméntiekből legalábbis ez derül ki. Lássuk, velem mi a helyzet.
~ Fény. - Világosság. - ezen nincs mit sokat magyarázni, bár kitelhetett volna tőlem valami fájdalmas reakció, ez tény. De akárhogy a sötétség gyermeke vagyok, nem ez jut róla eszembe. Ahhoz túl szabadon gondolkodó bestia vagyok.
~ Rét. - Kerülgetés. - igen, a találkozásunk. Tekintetem elmosolyodik.
~ Falu. - Emberek. - mint személyek és mint faj.
~ Füst. - Pápa. - az egyházfő megválasztásának jelzése a fehér füsttel.
~ Felhő. - Takar. - elfedi a napot vagy épp a csillagokat.
~ Vihar. - Szép új világ. - idézem Shakespeare említett művéből a híres kifejezést.
~ Eső. - London. - mindkettőt szeretem, és egyik nincs a másik nélkül.
~ Falevél. - Ér. - amik végigfutnak rajta, akár az emberek bőre alatt, kínálgatva magukat nekem. De próbálok nem elkalandozni, figyelek a továbbiakra.
~ Ősz. - Nyugalom - talán a kedvenc évszakom. Az illatok, a színek, az elmúlás.
~ Hideg. - Kéz. - természetesen az én kezemre gondolok. Ha a sápadtságom, szemem fénye, érdekes kisugárzásom, vagy más jellegzetességem ne volna elég árulkodó, amint hozzáérek valakihez, minimum gyanakodni kezd.  
~ Bor. - Krisztus vére. - élek ismét egy vallásos kifejezéssel. Egy fajtámbelitől ezek elég bizarrul hathatnak. Főleg, hogy ahogy kiejtem őket, nem lobbanok egyből lángra. Dehát ez csak tévhit. Ettől függetlenül persze vámpírtársaim általában tényleg távol tartják magukat Isten szolgáitól, otthonától, ereklyéitől. Nem fér össze velük.
Ahogy megvagyok a lánytól kapott szavakkal, ismét Ő következik. Felemelem karjaimat az asztalról, újra kiegyenesedve ültömben. Kezeimet hosszú combjaimra teszem. Megnedvesítem ajkaimat és lustát pislogok
- Forr... Hús... Barátság... Occam borotvája... Méreg... Javít... Ünnep... Harry Potter... Csapágy... Halhatatlan. - tárom elé csöndesen, ráérősen az újabb kínálatot, hallgatva őszinte megnyilvánulásait velük kapcsolatban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Nem érdekel az emberek szimpátiája. Soha nem leszünk szívesen látottak a halandók társadalmában. Nem dédelgetek ilyen elérhetetlen álmokat, nem kergetek hamis ábrándokat. A vérkészleteket meg nem elveszem, ahogy a betévedő sérültek sem. Hanem remélem, részesülhetek belőle, hiszen szükségem van rá. Ahhoz, hogy rendben legyek. Ezt azonban nem taglalom tovább, mert már elmondtam, ráadásul tudom, hogy amiről a nő beszél nekem, az úgy en bloc az emberek hozzáállása. Az meg sajnos ilyen. Nincs vele mit tennem. Csak közölhetem velük, én hogyan látom, aztán vagy egyetértenek, vagy nem. Inkább nem. Ezek után meg nincs más hátra, mint élni tovább világomat, olyan tisztességesen, amennyire csak tudom, még ha mások koránt sem tanúsítanak ilyen magatartást.
Na jó, nem bírok nem elmosolyodni. Sajnálom, nem megy. Még hogy elfeledkeztem meg nem gondoltam át. Annyira helyesek az emberek az ilyen felvetéseikkel. Elképzelése sincs, mennyire körültekintő voltam, ahogy arról sem, hogy a több száz év tapasztalatommal még ha hanyag vagyok is, sokkal több mindent vagyok képes számításba venni, mint ő vagy bárki a legjobb formájában. Apró mosolyom nem lenéző vagy fölényeskedő, csak amolyan rendben, hidd ezt nyugodtan, ha így kellemesebb és jobban igazolni tudod vele magad. Nyilván ő ezt nem így fogja venni.
- Az ispotályban mindenki nyilatkozhatna róla, vámpír kaphat-e a véréből. Az ellenzők egészen nyugodtan bevéshetnek egy hatalmas ikszet a nemhez. Tudom, az átkozódásaikat meg Önök hallgatják majd. Ezt sajnálom. - bólogatok nyugodt szavaim közben, nyílt tekintettel figyelve a harcias kis doktornőt. Döbbenetes, hogy fel sem merül benne, hogy a betegeit ugyanúgy számon kérje a létezésükért, mint most engem. Őket gondolom nem szokta győzködni, hogy nincsen szükségük a vérátömlesztésre vagy a vérpótlásra, és anélkül is tökéletesen meglesznek, és nem kéne itt csinálniuk a gondot a gyógyítónak azzal, hogy idejönnek. Remélem, más kisebbségekkel és kirekesztettekkel nem bánik így azért, hogy a gyűlölőik nehogy kevesebb támogatást adjanak a kórháznak vagy csúnyán nézzenek! Azt hittem, ezeknek az időknek már vége. Jó, nem, dehogy hittem. Ez örök.
- Már beadtam a javaslatot. - közlöm vele csöndes határozottan, hogy szerencsétlen ne könyörögjön itt nekem tovább a semmiért. Persze, akkor sem állnék le, ha még nem nyújtottam volna be a petíciót, így viszont már szinte esélyem sincs. Igazán fölösleges kérlelnie. A döntés immár a Minisztérium kezében van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Verseny a budai hegyekben. Erre készülünk barátommal, ahogy megbeszéltük. Fehér Jaguar XJ-S XJ27em begördül a helyszínre, ahol az auror már ott vár a szürke Volvo S40ével. Meglehetősen másfajta verdák, az övé kevéssé alkalmas arra, amire készülünk. Úgy tudom, otthon az USAban van neki egy menőbb járgánya, de teljesen mindegy, feszültséglevezető, lélekfelszabadító céljainknak ez is tökéletesen megteszi.
A térképet kiterítjük a motorháztetőmre és kijelöljük a pályát, a teljesítendő távot. Izgalmasnak tűnik. Rábólintok. Tőlem mehet! Bepattanunk hát kocsijainkba, a starthoz hajtunk, stílusosan bőgetjük motorjainkat, letekert ablakainkon át sandítva egymásra, és megkezdjük a visszaszámlálást, fokozatosan keményedő és erősödő hanggal. Három... kettő... egy... Maga a kezdő jelzés pedig már csak valami morduló kiáltás mindkettőnk részéről. Számat összepréselem, orromat megráncolom és a gázra taposok. Csikorognak a kerekek, kavarog a por, mi pedig szépen eltűzünk.
Általában egyedül szoktam repeszteni kihalt útszakaszokon. Ez így társaságban egészen más. Még pezsdítőbb élmény. Néha barátom felé sandítok, máskor az úton tartom a szemem, és eszem ágában sincs a fékre lépni. Egyre jobban átadom magam az önfeledt száguldásnak. Sápadt ábrázatomra lassan, de biztosan egy játékos, elégedett mosoly kúszik, megállapodva rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Most már akadnak meglepőbb társításai és olyanok, amikből egyre és egyre több mindenre derül fény. Főleg Occam borotvájánál és az ünnepnél merengek el egy másodpercre, hogy csak utána folytassam a felsorolást. A halhatatlanra adott, elutasító válasz pedig kifejezetten érdekes, és látom a tekintetében, mennyi mindent hordoz ez magában. Na de ismét én következem.
~ Perem. - Leesik. - rögtön egy alak ugrott be, aki egy szakadék vagy épület szélén áll, és egyensúlyát vesztve alábukik, vagy éppen letaszítják.
~ Zene. - Hangulat. - meghatározza a szerzését, aztán a kész mű pedig kölcsönzi ezt a hangulatot. A zenéhez hangulat kell és hangulatot teremt. A zene által minden más színben tűnik fel. A zene érzéseket hív elő, erősít fel.
~ Föld. - Bolygó. - amit szívesen megszemlélnék egyszer a világűrből.
~ Élet. - Lét. - az embereknek sokkal inkább elfogadható kifejezés az, hogy én létezem, mint az, hogy élek. Holott én mind a kettőt igaznak tartom magamra.
~ Oklevél. - Elismerés. - legalábbis egy írott formája.
~ Tanítás. - Adni. - átadni a tudást. Az egyik legnagyobb ajándék.
~ Gyerek. - Kezdet. - vágom rá nyugodtan, holott igazából az idegen szóval holtversenyben jutott ez eszembe. Azonban az átfogó gondolkodás győzött a személyes hozzáállás felett. A gyermek egy olyan új kezdet, amit én nem adtam meg és soha nem is adhatok meg a világnak, és Isten igazából eszem ágában sincs. Még a magam módján sem. Hiszen, ha átváltoztatok valakit, a Gyermekem volna. Ilyen terveim viszont szintén nincsenek. De persze megesni megeshet.
~ Játék. - Kikapcsolódás. - ami ellazít és szórakoztat.
~ Freud. - Szex. - hagyom a szót egyszerűen kigördülni számon.
- Utolsó kör. - jelentem be aztán az asszociálással kapcsolatban. Három a Magyar Igazság és még nagyon sok minden három. Mindig érdemes nem megállni kettőnél és nem tovább menni négyig, azonban nem kívánok most ezzel kapcsolatban sem filozofikus, sem memetikai, sem monthy pythoni fejtegetésekbe belemenni.
- Köd... Sors... Kíván... Edgar Allan Poe... Diadal... Szerep... Öngyilkosság... Fej... Herceg... Sóhaj... Féreglyuk... Alázat. - zárom az újabb komótos felsorolást, várva megnyilvánulásait, majd az utolsó feladványokat, amelyeket nekem szán. Továbbra is csak ücsörgök vele szemben a párnán, és mit sem törődöm a repdeső pillangókkal, a csészék zörejeivel, a kanalak koccanásával, a beszélgetőkkel. Csak az ő és a saját gondolataimat figyelem. Minket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az én lidércszerű vonásaim is eltorzulnak olykor a vezetés hevében, máskor visszasimulnak mámorittas elégedetté. Tökéletesen tisztában vagyok azzal, milyen veszélyes, agyament sportot űzünk éppen, azonban nincs okom rá, hogy ez engem eltántorítson. Nekem nem igazán lehet bajom, maximum a kocsimat tehetem tönkre -természetesen kár lenne érte-, azonban kétlem, hogy bármilyen baleset érne, hiszen az ösztöneim, fokozott érzékeim ezt nem engedik. Nagyon el kéne bambuljak, hogy bármi tragikus bekövetkezzen. Barátom miatt aggódhatnék, persze, dehát nem fogok. Minek tenném? Csak ő felelős saját magáért, ráadásul tapasztalt sofőrnek tűnik. Tudja, mit csinál. Az adrenalin meg úgyis besegít neki, hogy végképp a toppon legyen.
Nem a száguldás az, ami különleges a számomra ebben a mi kis feszültséglevezetésünkben, hiszen én magam sokkal gyorsabban mozgok és tudok le bármilyen távot, mint egy autó. Itt az a lényeg, hogy egy ekkora géppel döngetek és hogy versenyzünk egymással. Nagyjából fej-fej mellett haladunk. Néha az egyikünk tör előre, néha a másikunk. A kanyaroknál akadnak főleg izgalmak. Ilyenkor összes-összeszorítom a fogam, vicsorítva szinte. Élvezem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Érdekes, érdekes. Egyre-egyre érdekesebb. Tényleg belejöttünk. Már azoknak a társításoknak is megvan a maga pikantériája és különlegessége, amelyek önmagukban hagyományosnak tűnnek. Hangulatuk a játék lendületében áll. Abban, hogy belemelegedtünk és mintha egyre jobban kitárulkoznánk. Főleg a lány. Nekem nem nagyon van hova tárulkoznom.
Van néhány momentum, amelyre úgy döntök, majd visszatérek. Ha nem most, majd a levelezéseinkben. Néhány asszociációja megragadt bennem. Nem feltétlen kéne ezt magyarázni, hiszen önmagában helytálló, azonban kár volna egy-egy remek témát veszni hagyni, ha már egyszer megmozgatják az elmémet. Most viszont tényleg nem maradok itt náluk, hanem koncentrálok az utolsó részre. Én jövök.
~ Hártya. - erre nem vágok rá rögtön valamit, csak lesütöm a szemem egy pillanatra. Veszélyes egy játék ez. Igazából kifejezetten illetlen. Nem hiába nem szokás azonnal a világba ontani, amit gondolunk. Úgy marad csak rend, ha megfelelő köntösbe öltöztetjük mondandónkat, vagy hallgatunk. Ennek a játéknak viszont a nyers őszinteség az alapszabálya. Mód viszont akad rá, hogy az ember közben mégis úriember maradjon...
- A másodikat mondom, ami eszembe jut. - közlöm vele jelentőségteljes tekintettel, ahogy nyugodtan visszaemelem rá pillantásom.
- Réteg. - bólintok, könnyen túllépve a kis megakadáson. Mehetünk tovább.
~ Sírás. - Vétek. - jutnak eszembe olyan könnyek, amiket én okoztam.
~ Kapar. - Köröm. - szinte hallom, ahogy sercegve súrlódik a fának.
~ Kendő. - Hölgy. - sokszor láttam, miként nyújtják át kecsesen a lovagoknak.
~ Dohos. - Pince. - mondom egyszerűen, színtelenül, magától értetődőn.
~ Harmadik. - Beteljesülés. - a szent, bűvös szám, amely mindenkor megjelenik, mindenhol jelen van. Eddig számolunk, ennyiszer próbálkozunk, ennyi részre tagolunk... és sorolhatnánk még ezt napestig.
~ Iszony. - Undor. - közlöm, ahogy rögvest elhűlt, torz arcok ugranak be.
~ Húsvét. - Feltámadás. - ejtem a szót kellemes áhítattal.
~ Feltámadás. - kapom vissza a szót.
- Élet. - suttogom révetegen, szinte lehelve csupán. Ahogy Jézus mondta, én vagyok a feltámadás és az élet. Számomra a feltámadás az élet. Meghaltam és feltámadtam, új életet kapva. Megmenekültem. Ami velem történt, nem átok. Ami velem történt, az áldás. Mert az élet áldás, bármilyen hitvány alak próbálja is meg elhitetni velem, hogy halott vagyok és hogy az enyém nem élet. Pedig ugyanannyira élet, mint az övé vagy bárkié. Ahogy ezek a gondolatok elmémben kavarognak és tompán lüktető érzésekkel töltenek meg, régi tekintetem homályossá válik, és úgy pislogok Annára, hogy abból egyértelműen kivehető, nem teljesen vagyok most jelen időben és térben. De lassacskán visszatérek. Legalább annyira, hogy a velem szemben ülő diáklány jelenlétét befogadjam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Dwayne Warren és a valami
Budai-hegység
késő éjjel

Egy újabb kanyar, barátom mögém kerül. Rátekintek a visszapillantón át, és hasítok tovább az úton. Valamire aztán figyelmes leszek. Hiába van sötét, amelyet csak a fényszóróink világítanak be, nekem ez a természetes közeg. Látni mégsem annyira látom azt a valamit, mint inkább érzékelem. Dwayne kocsijának tetején landol, nem sokkal azután, hogy a férfi nagyjából felzárkózott mellém. Odakapom a fejem, még mielőtt becsapódna az auror feje fölött az a dolog, és hamarosan látom, ahogy kapaszkodik csontos kezével. Dehát mégis mi ez?
Versenytársam elrántja a kormányt. Nem lassítok még, hiszen akkor nekem jön. Hajtok tovább, így bár csak pár centi híja, de nem koccan nekem. A szalagkorlátnak viszont szépen nekifut. A fékre lépek, félreállva az úton valamivel távolabb, majd kipattanok a kocsimból és egy pillanat múlva már a szerencsétlenül járt verdánál vagyok. Éppen csak elnézek a szerzet felé, ami a balesetet okozta, de most első sorban barátommal foglalkozom. Az az akármi ráér utána. A fél szemem persze azért rajta tartom. Lehajolok, benézve a sofőrülésre, és kinyitom ajtót.
- Dwayne... - szólítom meg a férfit.