Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Na azért mindennek van egy határa! Például ennek a rettenetes időjárás-ingadozás elviselésének. Mert, hogy Adélnak kezdett kicsit elege lenni az esőkből, melyek csak úgy egyik pillanatról a másikra megtámadták az utcán. Bizony, biztosan kimondottan rá pikkelve fújtak gyülekezőt azok a fránya felhők, és kezdtek bele módszeres köpködésükbe (vagyis elkezdett esni az eső) a nap folyamán már vagy harmadszor, hogy aztán a következő órákat átadják kollégájuknak, a Napnak, aki pedig lelkesen sütött, de úgy, hogy meg lehetett tikkadni. Ebből a furcsa kettősből aztán olyan fülledt, és nedves levegő keletkezett, amit ha valaki, hát Adél nagyon, de naaaaagyon nem tolerált. Haja nem viselte túl kedvezően, azt pedig a lány viselte még kevésbé kedvezően.
De nem kuksolhatott otthon, amúgy sem tudott volna magával mit kezdeni, és szülei kiparancsolták a házból a levegőre. Persze mikor jöttek a felhők, akkor már hiába nézték, felbukkan-e a sarkon, hogy visszaiszkoljon a házba; a szabadság az szabadság, és Adél kihasználta a mozgásterét, amit a falu területe jelentett.
Tetszett neki az új rend: régen, még Tatabányán szabályosan rejtegették, mint valami mumust, de aztán a "környezetváltozás" magával hozta azt is, hogy végre hagyták kicsit egyedül is barangolni. Persze nem túl messze, és nem túl sokáig, de a kislánynak már az is hatalmas dolog volt, hogy egymagában végigmehetett az üzletsoron. Persze némelyik üzlet elől elhessegették, hiszen felnőtteknek szánt portékával kereskedtek, de máshol mosolygós, kedves emberek fogadták. A többség már névről ismerte, és ő is egyre több falusit tudott már beazonosítani.
A cukrászdában is járt már párszor azóta, hogy Emmáékkal beültek ide. Sőt, azóta törzsvendégnek számított, és a legtöbb alkalmazott már készítette is neki ki a mignont, mikor meglátta. Ezúttal azonban nem édes szája vezette ide, egyszerűen csak nem akart megázni, és megcélozta a legközelebbi ajtót. Ahogy betette maga mögött, már hallotta is, hogy odakint rákezd a zuhi. Levette napszemüvegét, melynek már igazából odakint se volt sok szerepe, és nagyot szippantott a levegőbe. Végtére is.. ha már itt van, ehetne is egyet.
Beállt a sorba, és nekiállt nadrágja zsebeit kiforgatni. Minden egyes üres zsebet egy-egy nyögéssel kommentált, és közben haladt előre.
- Nemár. - Eképp foglalta össze véleményét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Sok zsebes nadrágot húzott, így bőven volt hova tennie a cukorkát, a kulcsát, meg az üveggolyóit is, amikből rendszeresen elhagyott (persze nem direkt) itt-ott párat, hogy aztán valaki egy hangos nyekkenéssel elessen benne. Ilyenkor mindig lelkesen ment, hogy visszakérje a üveggolyót, de egy idő után leszokott róla, miután megpróbálták több ízben is nyakon csípni érte.
Most megvolt valamennyi golyó, de pénz után hiába forgatta a zsebeit. Pedig máris annyira ráhangolódott az édességekre! Cukormáz, finom marcipán, itt-ott egy kis hab a tetején, és persze mindenféle krémek, töltelékek, amerre csak ellátott. Még fagyi is volt, bár egyik-másik rekeszből már jókora adagok hiányoztak.
Miután hangot is adott nemtetszésének a zsebei tartalmát illetően, búspanda tekintettel fordult a pult mögött dolgozó fiatal nő felé, de sajnos új volt, olyan, akivel ő még nem találkozott, így annak esélye, hogy majd a két szép szemére kap sütit, kissé csökkent.
Már épp egy alternatív ötleten dolgozott agyacskája, mikor egy fiú lépett mellé, és megszólította. Nem lehetett túl sokkal idősebb nála, de elég magasra nőtt máris, az biztos. Adél pislogott kettőt rá, aztán gyorsan elfordult.
- Anyukám azt mondta, ne álljak szóba idegenekkel - közölte az előtte álló tarkójával. Igazából anyukája idősebb férfiakkal kapcsolatban beszélt neki erről, és hogy bármi finomat is akarnának venni neki, vagy mutatni valamit, ne hallgasson rájuk, hanem fusson el onnan. Ez a fiú felajánlotta, hogy vesz neki sütit, és ez elég csábító gondolat volt, és nem volt nagy bácsi, szóval lehet, hogy rá nem vonatkozik a dolog. Anyukája nem beszélt arról, hogy a fiúkkal mi a teendő. Csak arra kérte egyszer, hogy ne bántsa őket annyira. De ezt azért, mert Adél egy vele egykorú fiút jól megcsapkodott, miután az megfogta a haját.
- Mugli pénzt itt úgyse fogadnak el, itt csak a varázssuska jó - pislantott vissza egy pillanatra a papírpénzekre utalva. Találkozott már velük, hiszen Tatabányán szülei ilyenekkel fizettek. Adél nem is értette, hogy egy darab papír hogy lehet értékes. Bezzeg a szépen csillogó knútok, és sarlók! Azok szépek. Azokról tudta, hogy jobban kell vigyáznia rájuk, mint az üveggolyóira.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Milyen egy béna helyzet! Végre engedik kicsit egymagában kódorogni, és erre nincs nála egy knút se, hogy (v)egyen valamit! Persze eszébe juthatott volna előbb is, felmarkolhatott volna párat a konyhában lévő edénykéből, vagy kérhetett volna anyjától-apjától, mielőtt lelkesen kirontott az ajtón, de úgy, hogy az visszaverődött a falról.
És most itt áll a zsebeit forgatva, odakint meg mindjárt zuhog az eső. Béna eső! Béna pénz! Béna.. béna!
- Oda tényleg nem akarok - pislogott hátra az üzlet széles ablakán át au utcára, melyet máris milliónyi öngyilkos hajlamú nedvesség kezdett pettyezni.
Megint rápillantott a fiúra, aki meglehetősen ragaszkodni látszott hozzá, hogy meghívja őt valamire, Adél pedig hasonló mértékben szeretett volna hozzájutni ahhoz a süteményhez.
- Adél vagyok! - nyújtja felé a kezét hirtelen. Egyébként nem lenne jellemző, hogy szóba elegyedik fiúkkal, de ez az itteni édességet ajánl neki, kár lenne kihagyni a lehetőséget. Ráadásul ha végre bemutatkozna, már nem is lenne idegen, és akkor aztán nem lenne baj, ha beszélne vele, és kiválasztana egy.. vagy két süteményt. Esetleg ötöt. De ne legyünk mohók.
- És olyan rózsaszínt! - mondja, és másik kezével a mignonok felé mutat.
Persze nem szép dolog visszaélni az ilyen kedves gesztusokkal, de Adél hajlamos nem a legszebben viselkedni, így aztán hozzáteszi - a kezével is mutatva -, hogy rögtön hármat kér, mert hát ugyebár egy süti nem süti, két süti fél süti, három süti egy süti, de ugye egy süti az nem süti...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Ez a bemutatkozósdi nem az ő kenyere, az világos. Megrázogatja a a fiú kezét, de közben másfelé nézelődik. Azért a neve nem kerüli el teljesen a fülét, érti ő, csak nem érdekli annyira, hogy rendesen megjegyezze.
- Vidor? Mint a törpe a Hófehérkében? - Előre engedi a fiút, hogy rendelhessen, és vágyakozva nézi a sütiket, amiket az eladó tányérukra halmoz.
Amint megvan, és Mathias is könnyít kicsit zsebén, Adél sietve utat vág az ő példájukat követő, eső elől bemenekült emberek között egy üres asztal felé. Már nem sok van, de az egyiktől épp feláll egy enyelgő párocska, így aztán a kislány kissé fintorogva, de lehuppan az egyik székre, szemben a fiúval, és persze a finomsággal, amit hoz.
- Háromra! - vágja rá, és már nyúl is az elsőért. Teli szájjal jut eszébe először, hogy mit is mond neki édesanyja állandóan arról, hogy illik megköszönni, ha kapunk valamit. - Köffi!
Igyekszik azért illendően, nem szanaszét morzsálva az asztalt tömni magába a mignont, de olyan finom, hogy alig győz közben mosolyogni. Ez kicsit megnehezíti a rágást, meg úgy a beszédet is, ha épp szóval akarná tartani valamiért őt Vidor, aki nem is törpe, sőt, kimondottan magas.
- Már majdnem tizenkettő vagyok - feleli, noha nemrég múlt tizenegy. - Itt lakom a szüleimmel a faluban, csak elfelejtettem.. mármint ők elfelejtettek adni nekem pénzt. Hát nem hihetetlen!? Akár éhen is halhatok! Bár most már nem annyira.
Egy újabb sütit kap fel, és kezdi rágcsálni. Ezt már kicsit lassabban, nehogy aztán túl hamar elfogyjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Ahogy teltek-múltak a napok, hetek, Adél egyre többet és többet fedezett fel a faluból. Egyre kisebbnek érezte, saját magát pedig egyre magabiztosabbnak.
Már tudta, merre van a posta, ha baglyokat akar simogatni, ismerte az utat a csárdához, ha dölingélő embereken akart kacarászni, és azt is kifigyelte, hogy időről-időre ugyanazok az emberek elő- és felbukkannak ugyanott, nagyjából ugyanakkor. Mentek intézni a dolgaikat, ki-ki ment a bevásárló körútjára, az iskolából pedig néhány hetente jöttek a szabad hétvégéjüket Bogolyfalván tölteni.
Nekik biztos izgalmas volt még a falu, mert nem látták mindennap, de Adél már kicsit kezdte unni az ittlétet. Boti elfoglalt volt, ritkán ért rá felvinni őt a kastélyba, és szülei is dolgoztak, bár anyja inkább a házzal volt elfoglalva, és a lábatlankodó Adélt folyton kiküldte játszani.
Játszani. Na persze. Kivel? A legtöbb korabeli nem normális. Még Zellerke a legjobb arc, de őt meg utálta.
De aztán jött az ihlet. A falut már ismerte, a lakóit azonban kevésbé, csak a boltosokkal ápolt köszönőviszonyt, mert hát ők mindig kérdezték, mit kér, és hát illik velük szóba állni, nem ám csak úgy rábökni arra, ami kell. De nem csak eladókból állt a kis község, hanem lakókból is, sőt, belőlük több volt. Adél így hát elhatározta, hogy mindenkivel lepacsizik. Jól meg is örült magának, hogy milyen jó fej, és már fordult is be a Bogoly lakósorra, mely a falu lakóházait sűrítette össze.
Sorra bekopogott mindenhová, bemutatkozott, néhányan mondták neki, hogy nem vesznek sütit, mire Adél csak pislogott, hogy ha lenne sütije, biztos nem adná el, aztán ment tovább.
Egy ódon, régi, gondozatlan kerttel övezett ház volt a következő, mely a közeli erdő benyúló fái között bújt meg. Behúzott függönyökkel, látszólag elhagyatottan állt, annyira nem adta jelét életnek, hogy még a madarak is elkerülték a levegőben.
Persze mit érdekelte ez Adélt, ő nem madár.
- Hahóóó, csóóókolooom, helllóóó, van itthon valakii? - kiabált jó hangosan, két kézzel dörömbölve az ajtón. Pont, ahogy eddig az összes háznál. Nem mindenki volt vele kedves, de ez nem változtatott a kislány stratégiáján valamiért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Semmi válasz. Milyen dolog ez? Nem azért jött végig az utcán, hogy aztán ne kapjon választ ennél a béna háznál!
- Hahóóóóóóóóóó! - Újabb próbálkozás, újabb sorozat dörömbölés az ajtón. Még mindig semmi.
Pedig eddig olyan jól ment. Megismerte Maris nénit, Gergőt, az egyik bácsi rácsapta az ajtót, így ő Goromba bácsi lett, és ott voltak az ikrek is, akik tök vicces módon fontosnak tartották, hogy együtt nyissanak ajtót, hogy meglepjék a gyanútlan látogatót. Na, nekik már elfelejtette a nevét, de sebaj. Aztán volt egy Lori is, meg Véda néni, aki Emma kollégája volt, és állítólag leharapta a kezét egy sárkány, de aztán visszanőtt. Neki nagyon klassz kapuja volt, húú!
Szóval már egész sokakkal megismerkedett, egész jól állt a művelete, egészen büszke is volt a teljesítményére. Még a nagylányok sem ismerkednek ilyen gyorsan, mint ő!
De most hiába dörömböl ezen a béna ajtón, senki nem moccan.
- Naaa! - bosszankodik, és csípőre teszi kezeit. Ez nem járja. Ő csak kedves és udvarias szeretne lenni, az a minimum, hogy az itt lakó is rácsapja az ajtót, mint Goromba bácsi.
Az egyik ablakhoz sétál a verandán, és megpróbál belesni a házba. Elég alaposan be van húzva a függöny, így nem igazán látni semmit. De azért a biztonság kedvéért bezörget az ablakon is, mielőtt keresne egy másikat. Itt már több szerencséje van, egy vékony csíkban belátni a házba. Úgy néz ki, mint amit felforgattak. Lehet, hogy a lakója már rég meghalt, és ott van valahol a sok szemét alatt.
Akkor nem árthat, ha még egyszer megpróbálkozik az ajtóval, a halottakat úgyse lehet felverni. Azok végtelen álmot alszanak, ahogy anyukája mesélte.
- Ugye nem halt meg? Hahóóó! - kiabál ismét, jó alaposan megzörgetve szegény ajtót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Miért olyan nehéz egy ajtót kinyitni? Persze ha nincs itthon az illető, az úgy megérthető lenne, hogy nem nyitja ki neki, de ez az eshetőség csak aztán jut Adélnak eszébe, hogy végre-valahára mozgást hall a házból. Meg is pördül gyorsan, és visszasiet újból bezörgetni az ajtón, hogy világossá tegye, ő bizony még mindig itt van.
- Hallom ám, csóókolom! - mondja, majd gyorsan elhallgat, mert torokköszörülés majd néhány alig hallható, rekedtes hang szűrődik ki a házból. A lakója ott áll valahol az ajtó mögött.
- De hiszen csak most jöttem! - méltatlankodott Adél. - Nem lehetne, hogy egy kicsikét később távozok?
Nem annyira tetszett neki, hogy egy ajtóval kellett kiabáljon, elvégre az ajtók olyan laposak, uncsik, és még csak nem is válaszolnak neki. Szálkás természetük van, ráadásul azt hiszik, ők a kemények, pedig a faltörőkosok azok.
Persze Adél faltörőkost sem ismert, pedig most jól jött volna egy ilyen ismeretség, mert úgy nem kellett volna tovább csevegnie az ajtóval, azok ketten elszórakoztak volna a kossal, ő pedig végre bemutatkozhatott volna a ház lakójának.
Ezen fura gondolatmenet végére érve az ajtóhoz hajol, és fülét rátapasztva hallgatózik.
- Ki tetszik nyitni? Csak szeretnék bemutatkozni. Itt lakom én is nem messze, nemrég költöztünk a faluba. Tudja, ide fogok járni, mármint az iskolába, csak még azt állítják kicsi vagyok, pedig nem is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Eddig legalább mindenki ajtót nyitott neki, de ennek a háznak a lakója nem mutat rá hajlandóságot, Adél kérdésére is egyszerűen nemmel felel. A kislány meg is hökken.
- De miért? Nem koptatom ám el a verandáját, meg amúgy is elég rozoga már.
Nem biztos, hogy ezzel jobb belátásra bírja az ajtónyitással kapcsolatban, hacsak nem az a célja, hogy addig bosszantsa, míg a férfi ki nem jön, hogy elkergesse. Még az is jobb lenne, mint az ajtajával cseverészni.
Tovább fülelt hát, az ajtóhoz hajolva, készen rá, hogy elugorhasson, ha az végre kinyílik, ám erre hiába várt. Az ajtó túloldalán álló illető morcosan, fáradtan magyarázta tovább, hogy bizony nem engedheti be, és egyébként is, éppen aludt.
- Ilyenkor? Nem tetszik kis pis.. kis.. szóval kisgyereknek hangzani, hogy délutáni szunyókára kényszerítse az anyukája.
Hogy ő azokat mennyire utálta! Ki a nyavaja akar fényes nappal aludni! Akkor játszani kell, nem húzni a lóbőrt. Az úgyis csak nyihaházna tőle, nincs is nagyon értelme húzni a ló bőrét, nem igaz?
- Amúgy is, hogy érti, hogy nem nyithatja ki? Megtiltotta a mamája? Vagy nem tudja, hogy kell? Ha be tetszik engedni, szívesen megmutatom, hogy kell kinyitni - mondta lelkesen, egyáltalán nem gúnyosnak szánva szavait. Egy kicsit átgondolatlanok voltak csak, de ártatlanok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Pedig igazán nem lehet olyan nagy dolog kinyitni ezt az ajtót, gondolja Adél, hiszen nem tűnik azért annyira nagyon rozogának. Meg aztán ki hallott már ilyet, de tényleg, hogy egy felnőtt ember átalussza a napot? Ezt hívják naplopásnak, nem? Bár Adél nemigen értette, hogy lehet ellopni a napot, ha az illető csak fekszik valahol. Mert ellopni egy egész napot, vagy akár a Napot elég komoly munkának hangzik.
- Akkor meeeeg? - toporog egy sort, de aztán a ház lakója tovább ecseteli, miért is kényszerül szegény lány tovább cseverészni egy béna ajtóval.
Milyen magyarázat ez? Nem bírja a napfényt? Adél leveszi a napszemüvegét, és megkocogtatja vele az ajtót.
- Odaadom addig a napszemcsim, az úgy nem jó? Nincs is annyira nagyon világos itt ám. - Fene tudja miért, nagyon eltökélt, hiszen eddig valóban sikeres volt, és még egy csomó ház van hátra, nem is az, hogy a legvégén bukik bele a küldetésébe.
- Az a baaaaj, hogy én éjszaka nem jöhetek ám el otthonról, szóval olyankor nem tudok jönni látogatóba.
Újból megkocogtatja az ajtót a szemüveggel, de aztán elhúzódik tőle, és felfújja magát. Szó szerint: arca puffadni kezd, ujjai is apró kolbászokká válnak.
- Netessékmárcsinálniiiii! - mondja, és ismét emeli kezét, hogy zörögjön, noha tudja, hogy a férfi ott áll az ajtóban. Ellenben észreveszi felpuffadt kezét, és felsikolt. Már megint átváltoztatta magát!
Leguggol és előre-hátra ringatva magát próbál megnyugodni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Na tessék! Most aztán megcsinálta! Adél egész idáig derűs, és lelkes volt, küldetése, hogy megismerkedik az egész lakóutcával teljesen rendben ment, és most ilyen béna kifogással valaki teljesen elszúrja neki. Ugyan ki ne bírna ki egy kis napfényt? Talán vámpír, vagy micsoda? Ekkora butaságot, a vámpírok kastélyokban élnek, nem ilyen rozoga, ócska házakban!
Eluralkodik rajta a bosszúság, mérge felfújja őt, és bármilyen sokszor is megesett már, a kislány egyszerűen képtelen megszokni ezt. Nem akarja, hogy meglássák, torzszülöttnek nevezzék. Épp elég tudni, hogy az, mástól nem akarja hallani vagy a szemükben látni. Most már nem is akarja, hogy a férfi kinyissa az ajtót.
- Igen, jól! - kiabálja a könnyeivel küszködve, miközben ujjait figyeli. Nem nagyon mutatnak hajlandóságot egyelőre, hogy visszaváltozzanak.
- Bár mit érdekli magát! - szalad ki a száján, miközben arcát törölgeti. Az is puffadt, ez pedig csak méginkább megrémíti. Felnyög és úgy összehúzza magát, amennyire csak képes.
Valami vidámra, kellemesre igyekszik gondolni. Elképzeli például Zellerkét, hogy kikap az anyukájától, aki tök jó fej, Adél nem is érti, hogy lehet ilyen kis idegesítő gyereke. Aztán Emmára gondol és persze Botira, és Dol nénire, aki szintén nagyon kedves volt vele, pedig jó kis galibát csináltak a Levita konyhában.
- Elmegyek. Sajnálom, hogy zavartam - mondja végül, és feláll. Megtapogatja arcát, és ajkába harapva körülnéz. Normálisnak tűnik, elmúlt a puffadtság, de bármi más is történhetett, amit nem lát. Ismét elhatározza, hogy mostantól mindig tartani fog magánál egy tükröt, miközben elindul visszafelé, le a verandáról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A karácsony ugyan véget ért, de a szünetből még volt pár nap hátra, mielőtt vissza kellett volna mennie az előkészítő iskolába. Vissza a sikongató gyerekek közé, akiket néha nagyon nem bírt elviselni. Főleg azt a szőke kis.. Zellert.
Ennyit arról, hogy a környezetváltozás majd milyen jót tesz neki, ha majd olyanok közé kerül, akik hasonlóak őhozzá, akik megértik, ha egyszercsak más színű lesz a haja, vagy átváltozik az ábrázata. Pedig nem, épp ugyanolyanok voltak ők is, mint a mugli gyerekek, csak tudatában voltak annak az egyszerű ténynek, hogy a mágia létezik. De ettől még nem hasonlítottak őrá. Ők nem változtak meg külsőre attól, hogy rosszkedvük támadt, vagy épp jobban lelkesedtek valamiért. Az ő érzelmeik hiába csapongtak, nem néztek rájuk olyan döbbenettel, mint ahogy őrá. A különbség mindössze annyi volt, hogy ezekkel a gyerekekkel nem kellett minisztériumi dolgozóknak elfeledtetniük, amit láttak. De Adél pont ugyanolyan szörnyen érezte magát, mint azelőtt.
Szeretett volna inkább a faluban járkálni, az idősebbek között, vagy az iskolában lenni, és végre tanulni. Talán ott arra is rájönne végül, hogyan irányíthatná ezt az átkot, ami benne van. Mert a metamorfmágusoknak nem voltak tanítóik, nem szakosodtak iskolák rájuk, mert olyan ritka képesség volt, és olyan keveset tudtak róla, hogy nem volt lehetőség rá. Legalábbis apukája ezt mesélte. De mások is, akikhez elvitték őt, ugyanazt mondták: valamennyi metamorf magától tanulja meg irányítani átváltozásait. És Adél nagyon meg akarta ezt tanulni. Nem azért, hogy vígan átváltozhasson, amikor kedve szottyan, hanem inkább azért, hogy lehetőleg soha ne változzon át magától. Hogy ne nézzenek rá elkerekedő szemekkel, ne akarják azt hazudni neki, hogy ez milyen csodálatos.
Ő csak önmaga szeretett volna lenni. Miért olyan lehetetlen ez?
- Nahát! - Megtorpant, és pislogott párat, mert azt hitte egy pillanatig, rosszul lát.
De nem, valóban egy egyszarvú ugrált nem messze tőle egy idősebb lány előtt.
Adél körülnézett, hogy vajon nem-e sétált be véletlenül az erdőbe, de nem. A faluban volt, nem hagyta azt el, ahogy azt megígértették vele otthon, egész pontosan a Boglyas téren állt.
Eljött otthonról, miután ráerőszakolták a sapkáját, sálat tekertek a nyakára, és vastag, fehér pufi kabátba bújtatták. Úgy érezte magát, mintha egy hóember lenne. Ezen kicsit rontott is a helyzet, mikor az orra átváltozott egy nagy répává, de ezt szerencsére rövid, de hangos kiakadását követően sikerült eltüntetnie. A sapkától persze azon nyomban megszabadult, mikor már kint volt a szabadban.
- Ez egy.. igazi? - kérdezte, le sem véve a tekintetét az állatról, lassan lépdelve felé. Hirtelen megfeledkezett sötét gondolatairól, egész idáig hollófekete színben ragyogó haja most kivilágosodott, visszanyerve eredeti sötétbarna árnyalatát.
- Meg lehet fogni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Utált itt lenni. Máris gyűlölte, pedig még csak néhány pillanattal ezelőtt csukódott be az ajtó a szülei után, és még annyi ideje se volt, hogy körülnézzen. Igazából nem is akart, csak ült, durcásan, maga elé bámulva, vagy épp az egyik bútor sarkát fixírozva, mindegy, csak ne kelljen ránéznie a pszichológusnőre.
Haja úgy fodrozódott, mintha víz alatt lett volna, színe hol sötétebb, hol világosabb lett, de most az egyszer nem érdekelte, mert ebből jól láthatták mind, hogy mennyire nem akarja ezt az egészet.
Ő a bátyját akarta! Arról volt szó, hogy ő is pszichológus, majd ő segít neki. Akkor most miért kell itt lennie? Mit akarnak ezzel? Mindenki tudja, hogy abnormális, nincs szükség rá, hogy még valaki megállapítsa.
Egy könnycsepp gördült le az arcán, de sietve letörölte, és úgy tett, mintha csak megvakarná a szeme sarkát. Haragudott a szüleire, amiért idehozták, és nem értette a dolgot. Miért kell újabb beszélgetés? Már megállapították, hogy mi a helyzet vele, azt mondták, hogy a varázsvilágban kell legyen, olyanok között, akik hasonlóak hozzá, csak hát ezzel az átkozott adottsággal még a seprűn repkedő, pálcáikból virágokat idéző varázslók és boszorkányok között is különlegesnek számított. És az előkészítő iskolában nem voltak különbek a gyerekek, mint a muglik között, csak ők legalább tudták, hogy mágia van a dologban, és nem akarták bántani érte. Szóval felesleges volt az egész felhajtás.
Legalábbis most így érezte. Most nem jutott eszébe, milyen sok jó dolog történt vele, mióta itt volt, nem jutottak eszébe a Levitában töltött órák a kék ház lakóival, ahol a világon semmi baja nem volt. És nem jutott eszébe Emma sem, és a többi tanár, akik fantasztikusak voltak. Mert most felülkerekedett rajta az érzés, hogy elárulták, hogy megint csak taszigálják. És ebből már nagyon elege volt.
- Mikor mehetek el? - szólalt meg hirtelen, de továbbra sem nézve a nőre. Szeretett volna határozott hangot megütni, de a gombóc a torkában kissé megnehezítette a dolgát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem mintha rajongott volna az egyszarvúkért, de mégiscsak olyasmi volt, mellyel ritkán fut össze az ember lánya. Nem volt éppenséggel egy sárkány, vagy egy zsiráf, de akkor is olyasmi volt, ami érdekelte őt. Nem mehetett csak úgy el mellette, és igazából fel sem merült benne a lehetőség. Amint meglátta, kikergette szeleburdi ugrálásával és a hóban fetrengésével gondolatai közül az előbbi kesergést.
Mire közelebb ért, már a lány is észrevette őt, és mivel ő nem a csikót bámulta nagy szemekkel, Adél viszonylag hamar kikövetkeztette, hogy hozzá tartozhat, és már megszokta, hogy igen, ez egy unikornis. És a kislány kérdésére ezt meg is erősítette egy széles mosoly keretében.
Adél ezt akkor látta, mikor az őfeléje intézett kérdést hallva a lányra kapta tekintetét. Rémület ült ki az arcára, majd egy kengyelfutó gyalogkakukkot megszégyenítő gyorsasággal előkapott sapka került a fejére, minden ellenérzése ellenére. Amennyire tudta, ráhúzta hajára, és ami kilógott alóla, azt is kabátja alá tűrte.
Már megint csinálta. De nem, nem akarta elijeszteni sem az állatot, sem a gazdáját.
- Én nem.. a fények, tudod.. - mutogatott felfelé, az utcai lámpákra, a házakra, közben pedig többször ellenőrizte, hogy a haja változatlan-e, és közelebb araszolt az unikornishoz.
Kissé remegő kézzel, ajkába harapva közelítette meg, és érintette meg a fejét, majd simogatta meg, miután kiderült, hogy nem fogja az állat leharapni az ujjait. Ekkor már szélesen mosolygott.
- Olyan aranyos! Nem annyira, mint egy pingvin, vagy egy zsiráf, de azért az! - állapította meg nevetgélve, immár két kézzel simogatva a csikót.
- Adél vagyok, és te? Nem vagy magyar, ugye? - rápillantott a másikra, érdeklődve, kíváncsian. Sok külföldi járt ide, Botitól tudta, de a legtöbbje tudott szépen magyarul, de a kiejtésükön mégis lehetett sokszor érezni, hogy nem ide születtek.
- És őt hogy hívják? A tiéd? Lehet rajta lovagolni is? Mármint unikolni?
Záporoztak a kérdései, és közben persze nem hagyott fel az állatka simogatásával sem. Ha most látná az anyja, biztos ki lenne akadva, hogy nehogy felnyársalja őt vagy hasonló butaság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Próbálta kizárni a lány szavait, amíg arról volt szó, amit látott. Nem akarta ezt, nem akart róla beszélni. Ha pedig nekiállna győzködni őt, hogy de igen, rosszul látta, a végén annyira felbőszülne, hogy valami látványosabbat művelne. És akkor már biztosan megijedne tőle. Volt már rá példa. És ha ő mégse, az állatkát bizonyára nem készítették fel ilyesmire.
- Persze, csodás - morogta egészen az orra alatt azért, de mivel már nagyban a simogatással volt elfoglalva, csakhamar elterelődtek gondolatai vissza a vidám újdonság varázsába, amibe az egyszarvú rántotta.
- Szerintem aaz a legviccesebb bennüük! - kacagott fel jókedvűen. - Meg persze a hoooszzú nyakuk. Imádom, hogy olyan hosszú!
Az egyszarvúnak pedig szarva volt, de azt nem merte megérinteni, mert tudta, hogy különleges. Sőt, azt mesélték neki, hogy...
- Az unikornisok tényleg tudnak a szarvukkal szivárványt rajzolni? - kérdezte lelkesen vigyorogva, miközben szegény lány épp bemutatkozott neki. - Bár elég nagy butaságnak hangzik.. jaj amúgy nem, nem olyan vészes, csak észrevettem. Jól tudok észrevenni.
Nagyon érdeklődő természet volt, szóval igen, minden apróságra odafigyelt, apró részletekben veszett el, így az sem kerülte el a figyelmét, hogy furcsán ejt Grace egy-két szót ki. Meg most már a neve is világossá tette, hogy nem magyar.
- De jó neked! Én hiába nyaggatom Anyut, hogy akarok egy zsiráfot.. mármint, hogy na, szeretnék - gyorsan javította magát, mert sokszor rászóltak már emiatt. Nem akarunk, szeretnénk, mondta neki az anyja mindig. - Még pingvint se kapok. Csak plüsst. De az is aranyos ám, csak nem igazi.
Ám ez az unikornis csikó az volt, és ezt alig győzte lelkesedésével. Pedig tényleg nem volt egy unikornis fan, mi lett volna, ha egy zsiráffal fut össze?
- Nem egészen negyven kiló vagyok! - mondta a méretét firtató Grace-nek, miközben az állat a kezéhez dörgölte orrát. Adél rámosolygott. - Az nem sok, ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Éppen csak eszébe jutott a jókora nyelv, ami a zsiráfokhoz tartozott, és máris nevethetnékje támadt. Annyira jópofák voltak, és a hosszú nyakuk, na az meg aztán végképp!
- Igen-igen! - bólogatott sűrűn a kérdésre, majd felszegte fejét, kinyújtotta nyelvét, és úgy tett, mintha valamire rácsavarná, aztán behúzná a szájába, és zsákmányát megcsípve lerántaná azt a fáról. - Valahogy így! Nagyon ügyesek, nem ám akármilyen leveleket kapkodnak le, az szárazakat meg a piciket nem szeretik, válogatósak.
Sokat tudott a zsiráfokról, elvégre a zsiráfok a legjobbak. Ehhez kétség sem férhet. Lenyűgözte Adélkát az egész állat, hosszú végtagjaival és még hosszabb nyakával, amit egy páratlan izomrost mozgatott.
- A nesönáldzsírafikon mondták, hogy naponta tizenkét órát is eltöltenek csak evéssel. Rágcsálnak meg őrülnek meg lenyelik, aztán visszaöklendezik, hogy tovább rágcsálják, szóval elvannak nagyon.
Nem volt benne biztos, hogy Grace-t ennyire részletesen érdekelte a dolog, de ő azért elmondta.
- Amúgy nem baj ám, ha fura! - mondta gyorsan, mert arra gondolt, talán megbántotta szavaival. - Szeretem a furát! Én is biztos furán beszélnék brittül, ha tudnék úgy.
Miközben Grace azt mesélte, hogyan tett szert az állatra, Adél tovább simogatta, és beszélt hozzá, kérdezgette, mizújs, jó a hó, mi? és hasonlók, de közben fel-felpillantott a lányra is, aki láthatóan őt mérlegelte.
- Juhúú! - jegyezte meg, mikor Grace végül felemelte, és felültette az unikornisra. Hallott róla, hogy túl büszke állatok az ilyesmihez, de ez a példány még fiatal volt, játékos, és ezért jobban viselte az ilyesmit. De azért csak kellhetett Grace jelenléte is.
- És és és tényleg! Az igaz, hogy ott nálatok északon a férfiak viselnek szoknyát? - biztos volt benne, hogy apja csak a bolondját járatta vele, de most végre megkérdezhetett valakit, aki arrafelé született.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Egyszer nemrég ő is ki akarta próbálni a tizenkét órán keresztül evést, úgy, ahogy a zsiráfok csinálják, de miután a kihűlt, és már pépesre rágcsált harmadik vagy negyedik falatnál járt a második órában, elment az étvágya, és a kedve is a további próbálkozástól, és az is eszébe jutott, hogy ő nem szívesen rágódna tovább ezen, ha egyszer már lenyelte.
- Nem valami guszti - eleveníti fel emlékeit fintorogva. - Bár lehet, hogy akáclevéllel jobb, de olyat anyu nem főz, azt mondja, ha vegetáriánus akarok lenni, akkor keressek hozzá egy saját szakácsot.
Megcsóválta a fejét, egész hitetlenkedve, hogy milyen anyukája van már, hogy nem szolgál fel neki ágon hagyott levélrakást dióval és forrásvízzel.
- Szóval még nem vagyok zsiráflány, de tök igyekszem. Apu mondta, hogy most vagyok igazán növésben, most néhány hónap alatt is jó sokat nyúlhatok, és akkor egyszercsak majd jó nagy leszek, mint a zsiráfok.
Már most is hosszúkás, nyurga alkata volt, a korosztályában gyakran ő volt a legmagasabb, ha nem is a legérettebb testileg, és ez nagy megelégedéssel töltötte el.
Akárcsak az, hogy egy igazi unikornison ülhet, még akkor is, ha fogta őt Grace, mintha kislány lenne, aki leesik, és sír, pedig ő nem. Ő nagy volt, és nem esik le. De ha mégis, akkor se sírna, csak legyintene, ahogy a nagyok szoktak.
Arwen - mert, hogy közben jól kifülelte, hogy Grace így hívja a csikót - úgy látszott nem nagyon akadt ki azon, hogy valaki ráült, sőt, még az ugrabugrálással is felhagyott. Nagyon értelmes állat volt, még ilyen fiatal kora ellenére is.
- Igen, aaz! Kockásak! - jót nevetett a lány meséjén, hogy neki kicsinek milyen észrevétele volt a skót férfiakkal kapcsolatban, aztán megsimogatta az egyszarvú nyakát, és boldogan rámosolygott a lányra, hálájául, amiért feltette rá.
Mikor aztán már lent volt ismét a földön, és simogatással hálálkodott egy sort Arwennek is, amiért nem dobta le magáról méltatlankodása gyanánt, újabb kérdést intézett Grace-hez:
- Te még sulis vagy? A bagolykőbe jársz? És be lehet oda vinni unikornist? Mert ha igen, akkor biztos egy zsiráf ellen se lenne kifogása a diribának, nem? Ugye? Vagy mégis?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Elhatározta, hogy nem fog megszólalni. Hogy egy mukkot sem fog szólni, meg se nyikkan majd, és tüntetőleg elnéz másfelé, és akkor majd akár kiabálhat is vele ez a néni, ő akkor sem fog semmit mondani. És akkor majd kénytelen lesz elengedni.
Persze ez rögtön ott megbukott, hogy az első pillanatban felhalmozódó érzéseinek hála máris elmorogta azt, ami a leginkább foglalkoztatta: hogy mikor mehet el. De miután ez a pár szó elhagyta száját, összezárta, képzeletben még be is ragasztotta, lelakatolta, és várárokkal vette körül, na meg persze sárkányokkal őriztette. Kár, hogy ezt mind csak ő látta, és a nő nem, mert akkor biztos is, hogy nyomban felhagy a hiábavaló próbálkozással!
Egy kakaót mondjuk szívesen ivott volna. Egy pillanatra felépillantott, de aztán visszarántotta tekintetét a már jól megbámult asztal sarkához, és tovább fixírozta, mintha ettől megváltozna a formája, kevésbé lenne asztalsarokszerű. Mert nem, nem hagyhatja megvesztegetni magát, majd iszik ő kakaót otthon, ha végre elengedték, és nem csinálják ezt a béna cirkuszt már megint.
Hogy mit érzett, mikor megtudta, hogy el kell jönnie? Erre csak ciccegett egyet, és megforgatta a szemét. Így szokták a nagyobb lányok is. Ő is nagy már, miért kell itt ülnie? Hát ezt érezte. Meg azt, hogy elárulják. Mintha megfésülték volna a haját, hogy aztán megint megfésüljék, pedig utána úgyis kimennek a szélbe, akkor nem mindegy, hogy egyszer vagy kétszer lett megfésülve?
Egész sokáig kibírta, aztán színészien nagyot sóhajtva, összefonva karjait hátradőlt a kanapén.
- Velem nem tud megbékélni senki! - mondta. - Tudom, hogy mit gondolnak rólam, hogy fura vagyok, meg abnormális! Folyton azt lesik szerintem, hogy mikor változom át valami.. izévé!
Megint érezte, hogy mondandója végére a gombóc a torkára ülepedik. Nincs min kiakadnia, nem fog sírni az idegen néni előtt. Hiába van kakaója.
- Azt mondták, hogy majd Boti segít, meg hogy majd ha varázslók és boszik között leszek, akkor rendbe jövök, és nem változok meg csak úgy! De az előkészítő suliban is tök ugyanolyanok a gyerekek, mint a mugli suliban voltak, csak nekik még lehetett is suvickolni a fejüket!
Némelyik varázsló a varázsbűn üldözési osztályról már jó ismerősük volt. Adél most már biztos volt benne, hogy ezzel az egész költözéssel csak annyit értek el, hogy a minisztériumnak kevesebb lett a munkája őmiatta.
- Mindenkinek csak púp vagyok a hátán! De nem olyan cuki púp, mint a tevének, mert annak örülnék - szipogott egyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Elege volt, másra sem vágyott, minthogy elmehessen. Mondjuk világgá, megnézni, hogy vannak-e még jetik, és repülő bálnák. De nem mehetett, nemhogy világgá, de úgy tűnt sehova sem.
Itt egy újabb pszichomókus, aki azt hiszi, tudja, mi az ő baja, pedig fogalma sincs róla. Miért nincsenek metamorfmágus pszichológusok? Azok talán! Talán tudnának mondani olyat, amit még nem tudott.
- Sehogy - fordult el, és tért ki a válasz elől, vagy legalábbis próbált, de aztán duzzogva folytatta: - Másmilyen a haja. Olyan furaszínű, meg nem áll jól. És az arca is néha másmilyen. Meg nem tetszik. Mérges, ijesztő. Félnek tőle mások.
Megtörölte a szemét megint, de erőteljesen koncentrált valami másra, nem nézett a nőre, míg az beszélt hozzá. Elmondta ugyanazt, amit a legutóbbi doki is elmondott, aminek hatására ide költöztek. Hogy fontos, hogy neki, Adélnak szüksége van arra, hogy olyanok között legyen, akik előtt nem kell titkolózni, akik elfogadják őt úgy, ahogy van. De hiába nem kellett titkolózni, hiába nem volt óriási botrány abból, ha valaki előtt megváltozott, a tekintetek, melyek rászegeződtek, ugyanolyanok voltak. Zellerkét is megrémítette, látta rajta, és nemrég az az unikornisos lány is, Grace is felismerte a képességét. De ő nem látott szinte semmit, ő nem látta azt az arcát, amelyet látva a mugli gyerekek sírógörcsöt kaptak.
A következőkre csak a vállát rángatja, mert úgy érezte, a szülei csak kísérletezgetnek. Először kipróbálták ezt, aztán azt, majd emezt, végül itt kötöttek ki. Adél úgy érezte magát, mint akit zsinóron rángatnak. Nem volt ő Pinokkió, bár egyszer megnövesztette úgy az orrát, mikor eszébe jutott, hogy mi van, ha az ő orra is megnő, ha hazudozik? És megnőtt. Pedig épp nem füllentett.
Összerándult, mikor a nő hirtelen odaült mellé, és megfogta a kezét. Nyomban elrántotta, és acélkék tekintetét felé fordította. A színek kavarogni kezdtek benne, először elsötétült, majd vöröses árnyalatot, lilát, és ismét kéket vett fel, de tovább fodrozódott, mintha bájitalt kevergettek volna íriszében.
- Azért, mert ide kell küldeniük, meg egyáltalán ide kellett költözniük miattam, és mindenki másnak is csak probléma vagyok, tudom! Mert nem vagyok normális, mint a többiek! Riri bezzeg tök normális. Mármint egy idegesítő kis vakarcs, de nem csinál semmi furát, a haja mindig szép és jól áll és mindenki szereti, mert semmi furát nem művel soha. Annyira kis irritáló!
Könnybe lábadt a szeme, szóval gyorsan elrántotta megint a tekintetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Egy darabig nem tudta megállni, hogy ne mutasson némi érdeklődést, és nézzen érdeklődve a nőre, aki a saját különlegességéről mesélt. De végül vissza, elrántotta tekintetét, és csak megforgatta nagylányosan a szemét. Értette ő, hogy mire megy ki a dolog, csak ellentétben ővele, Zója néni gyönyörű volt, semmi nyoma nem volt annak, hogy bármi fura lenne rajta vagy benne.
- Magának könnyű, nem fog soha úgy kinézni, mint egy sellő, csak mert felhúzza valaki. Maga nem lesz csúnya és visszataszító a képességétől, bármi is az.
Úgy tett, mintha nem is érdekelné, miféle képessége lehet a nőnek, még saját magának is elhitte, hogy nem érdekli. Bármi is az, nem olyan, mint az ő baja, nem értheti őt meg, ez biztos. Őt senki sem érti meg. Legfeljebb...
- Vannak mások is itt? Olyanok, mint én? - pislogott nagyokat. Ez új volt neki. Mivel nem volt számon tartva, ki metamorf, hiszen az személyiségi jogokat sértett volna - ezt az apukája mondta -, nem lehetett tudni hányan, és kik rendelkeznek ezzel a képességgel. De aztán megrázta a fejét.
- De én nem akarom, hogy változzak! Ilyen akarok lenni, mint most! - vörösbe forduló, összekuszálódó haja persze nem azt jelezte, hogy erre a hajszínre vágyna, épp ellenkezőleg, csupán érzelmei csapódtak ki képességén keresztül.
Felsikoltott, mikor meglátta, hogy mi történt, és megragadta haját, húzkodta, hogy kisimuljon, és közben behunyta szemét, próbált valami másra gondolni. De úgy, hogy közben magyaráztak neki, nem volt könnyű.
- Én ezt nem kértem, nem akarom! Nem akarom, hogy valami szörnynek nézzenek!
Most már sírt, hiába próbálta meg visszatartani, és haja ahelyett, hogy eredeti formáját vette volna fel, most fakó kék színt öltött, és úgy lelapult, mintha vizes hínár lett volna a fején.