Egy röpke, apró mozdulattal törölte megy gyors kezeit, melyre a morzsán kívül a rönk maradványai is kerültek, majd ölébe fektette azokat. Még mindig érezte kissé, hogy szíve kalimpál, de már egészen menetelt a nyugalmas felé. Most így belegondolva egészen kedvelt szokás ez, hogy így viccelik meg őt, mivel akaratán kívül ijedősebb kissé. Szerencsére nem veszi nagyon a lelkére sem, sőt, nem szokott hisztériázni komolyan sem, általában csak tréfálkozás szintjén. A nyuszi lelke ellenére értékeli a viccet, a poént, néha megpróbálja ő maga is alkalmazni, de akiket így akarna ijesztgetni, azok nemigen azok a fajták, kik beveszik. Gyanítja, Bence sem olyan, aki csak úgy fel-felkiált, mikor valaki mögélopakodik. Pech.
De el is felejti már ezt, nem is igyekszik felhozni többé, hiszen nem az a fajta, aki hetekig ezen lovagol. A szendvics is a múlté, nem siratja tovább, hiszen lapul még egy a táskájában, hiszen gondolt arra, hogy hosszabb távot tesz meg, de jelenleg nem is éhes már. Persze az előbbi jelenet azért is mókás volt, ki nem hagyta volna, Bence is mulathatott legalább rajta. A csendesebb percekben viszont figyelt, illetve várt, hogy a másik is szóra nyissa ajkait, hisz nem akarta elárasztani egyből a gondolataival, szavaival. Biztos neki is van olyan dolga, amit megoszt vele csak úgy, de ha nem, akkor se baj. Nem veszi le a fejét, viszont tényleg nem akar egy idegesítő fecsegőláda lenni.
- Na nem mondoood? – vágott kissé meglepett arcot – persze direkt – amikor a fiú megjegyezte az erdő egyik tulajdonságát. Bár, ő nem mindig látta annak, sőt, általában csendes helynek ismerte, eltekintve a fák leveleinek susogását. Így viszont valamilyen szinten igaza van Bencének is, csak épp ő gondolt másra.
- Úgy értettem amúgy, hogy közel volt az erdő széléhez, és reménykedtem, hogy valami kedves őzgidához hasonló dugja ki a fejét, ha kidugja, nem pedig valami emberevő vadállat. – borzongott meg kissé, hisz hallott elég mendemondát erről-arról, no meg egyes diákok meséit, akik egy kaland után a gyengélkedőn kötöttek ki egy erdei kaland után. Persze, hogy ebből mi igaz, és mi nem, az már más tészta, de alapja mindegyiknek van. No meg, a házirend szerint nem is mehetnek be oda, tehát csak igaznak kell lennie. Ezen csak röpke ideig morfondírozott, arcára kissé ki is ült a komoly, elgondolkodó kifejezés, de hamar megrázta fejét, és az időközben melléült Bencére pislogott fel. Nemigen mondott semmi konkrétumot, hogy hol is volt, de nyilván okkal, és nem is kötelezheti arra, hogy elmondja neki. Nincsenek olyan mély viszonyban, és joga sincs arra, hogy kérdőre vonja a másikat. Így, inkább helyezkedik kicsit, fordul ültében a fiú felé, és megtámaszkodik a rönk szélén.
- Áhááá, értem én, értem. Biztos izgi lehetett. – mosolygott rá a másikra, hogy beéri ő ennyivel is, nem mutatja magát mindenre kíváncsi kisasszonynak, és pálcát sem ragad, hogy igazán kivallassa. Na még az kellene..
- Hmm.. is-is. Lementek a kötelező körök, tudod vizsga, évzáró, ilyenek. Volt valami buli is a faluban, de nem mentem el végül. Izgalmasabb dologról aligha tudok valamit mondani, bár fél füllel hallottam, hogy volt valami fura dolog, amikor is pár diák megkergült, és hihetetlenül rózsaszínben látta a világot. De csak ennyi, bár lehet eszembe jut még valami. – gondolkodott el, miközben a cukikórt emlegette fel, amit megúszott, bár hallott olyat is, hogy neki nem lenne gond, eléggé rózsaszín tud lenni amúgy is. Inkább gyorsan végigpörgette fejében, hogy nem-e hagyott ki valamit, majd miután tényleg a semmire jutott, felszusszan.
- Nem, több nem jut az eszembe, ne haragudj. – bámult fel bociszemekkel a másikra, hogy nem direkt csinálja.
- Na de na.. arról azért mesélhetsz, hogy hogy is vagy? – érdeklődött inkább egy egyszerűbb témában, amely kikerüli azt, amiről nem szeretne nyilatkozni.
nem akarok senkinek keresztbe tenni 
*pillog felé*
