fúúúú, volt, hogy sikítottam is egyet, mert annyira meglepett XD

sziasztok off lakók

Mi újság erre?

elmegyek tusolni és lemaradok

üdv az érkezőknek!

Renée Faraday - 2014.05.09. 21:11


Renéeee *-----* *viszontölelget*

amúgy nekem is van szemüveges képem!
puttyide

Keiko Cukorborsócska Sama - 2014.05.09. 21:30


jajaaaj, az "különcködsz" akart lenni, gondolom >< *bökte a bociszemeit*

Gwennél a pont. az ilyeneket nem tudom nagyon szó nélkül hagyni  

ne tudjátok meg milyen rosszul voltam, amikor le kellett írnom a magyar érettségin azt, hogy "lécci"
pfúúúú >.<

miért kérsz bocsánatot?

a rövidítés nem zavar, az még elviselhető téma nálam. a nagyon csúnya elírások azok, amiktől csúnyán pislogok

Tilda: a szövegértés rész a netnyelvről szólt, lényegében arról, hogy mennyire "igénytelen" és elsietett írás, teli hibákkal, meg, hogy új szavakat alkotnak, stb. tehát amit már az idősebben nem értenek. ez a "nemtom", "vok", stb
és a feladatban be kellett írni egy táblázatba négy szót, és az melyik fajtába tartózik. ez a "kiejtés szerinti" részbe tartozott. de volt rövidítés, szóösszerántás, meg még az, amikor így írunk valamit ---> 7fő, 1szer, 1ik
bleh

Gryllus Matilda - 2014.05.09. 22:11


igen, de az arckönyvi helyesírásmesterek nem fogják kitenni a vonalkát, mert az már büdös nekik
de amúgy maga a szöveg nagyon jól értelmezhető volt, ahhoz képest, hogy pl. tavaly milyen nehéz szöveg volt O_O

akkor lehet nem az, hanem az az előtti. de voltak olyan szövegek, hogy pfűű ><

de most az érvelés is nagyon jó szöveg volt, az osztályban egyedül én nem választottam azt... XD
remélem nem buktam ez miatt sok pontot T-T

jaj de le vagyok maradva

ki tudja, lehet hadititkokat lelek a soraitok közt!

mindet ami csak van

Remélem nálatok naposabb az idő, mint itt
sziasztok

Az itt is, pedig nem hiányzott :/

Hát a felhők ide is gyűlnek, ki se teszem ma a lábam

Vigyázz Kiva, odazavarom a felhőket innen  

     Barna táska lógott az oldalán, pántja vállán átvetve pihent. Fonott copfjai is ott pihentek, miközben a leányzó tekintetével hol előre, majd egy kopottas könyvbe pillantott bele. A szöveget bújta, miközben előre lépkedett párat, az erre az alkalomra lábára húzott bakancsában, az utat egyelőre nem figyelve. A könyv amúgy nem az ő példánya, könyvtári kincs, az ötlet pedig, amiért a rettegett erdő közelébe merészkedett, gyógynövénygyűjtés, és a sikeres házi feladat letudása. No, persze előbb fel kellene bármit is ismerni, vagy helyesen megítélni, hogy ha hasonlít rá, de eddig nemigen sikerült a nehezebb, a tárgyban szereplő dolgokat meglelnie. De nem aggódott, megoldja.
A könyvet leeresztve végül, megtorpanva bámult az erdő szélét képző fák sokaságára, hátradöntve fejét pedig, a hatalmasságra. Egy kis bambulás után, rázta meg fejét, zárta össze a könyvecskét, persze ujját könyvjelzőnek ott hagyva, és tovább lépdelt. Ahogy egyre előrébb ért, úgy sejlett fel előtte a vadőrlak kunyhójának alakja, a pici, de annál hívogatóbb lak sziluettje. Ismeretei szerint lakatlan, a vadőr valamiért nem vállalta tovább, hogy itt munkálkodjon, bizonyára az alulfizetettség, vagy a diáksereg miatt. Persze, aztán ki tudja, mi volt az igazi oka. Ellenben, ő közelebb merészkedett a kunyhóhoz, a ketrecekkel mit sem törődve, hiszen láthatóan üresek voltak, és bepillantott az egyik ablakon. A semmi fogadta, úgy, ahogy azt el is képzelte, bár pár, berendezési tárgyat látott, mintha csak elutazott volna nyaralni, és bármikor visszatérne. Elengedte a párkányt, mivel birtokháborítást egyelőre nemigen szeretne elkövetni, és körbetekintett. Borsódzott a háta, ahogy az erdő felé tekintett, hisz elég mesét hallott már róla, és persze, egyedül is volt ahhoz, hogy a frász ne kerülgesse. Persze, sejtése van, hogy a siker érdekében, no meg a keresett dolgok lelőhelye odabent pihen. De a frászkarika megy be oda egyedül.
Inkább elfordult, és egy vén fa egykori törzsének szolgáló tuskóra telepedett. Lábait kényelmesen felhúzva pihentette meg, a táskából előkerült egy kis sajtos szendvics is, és rögtönzött piknikbe kezdett. Persze szunnyadó paranoiája az erdőt figyelte, hisz meggyőződése volt, hogy valami van itt a közelben, de nem, még nem kezdett sikongatni. Viszont, pálcáját, még ha nem is a legjobban képes forgatni, de előkészítette, felkészülve bármire.

Szendvicsének apró morzsáit fújta le a néha-néha feltámadó szellő a földre. Nem volt gond, legalább a madarak is jót lakmározhatnak belőle majd, ha idemerészkednek, de egyelőre csak szép dallamos hangjukat hallotta a távolból. Nem is galambetetésre érkezett. A könyvet időközben kinyitva fektette ölébe, a pálcáját pedig, nehezéknek a lapokra, hogy ne kaphasson beléjük a szél. Néha-néha rápillantott a fura kinézetű növények egyikére, de nem lett okosabb tőle. No meg, még mindig ott volt, hogy az erdőben tuti megtalálna őket. Továbbra sem mozdult meg viszont, nem vitte rá semmiféle akart. Felszusszant csak, és eszegette a szendvicsét vígan tovább. A füstölt sajt ízével eltelve bámult tovább az erdő felé, ahonnan minta hangosabbak lettek volna a reccsenő ágak, és minden egyéb nesz zajai. De lehet, csak a szél járta a fák közt a táncát, és az adott ennek így hangot. Nem tudhatni.
Bambulása ára azonban az volt, hogy más dolgot nemigen észlelt, nemigen szentelt neki figyelmet. Így, továbbra is egyedül tudta magát a környéken - kivéve azt a valamit az erdőben, amely talán nem is létezik. Mindegy is. Épp egy nagy falatott rágcsált, majd nyelt le, miközben az orvul közeledő alak becserkészte, ő pedig, hűen egy szoborhoz, nem reagált rá semmit, hiszen megint csak a képzeletével volt elfoglalva. Ahogy viszont egész közel került hozzá a másik, sőt, meg is szólalt, nagyot ugorva sikkantott egyet, elejtve a szendvicset, és a hirtelen fordulás következtében, még az ölében heverő dolgok is a földön kötöttek ki. De ezekkel most nem is törődött.
- Jesszus! - sóhajtott egy nagyot, miután a hang tulajdonosának arcát is megpillantotta, és megcsóválta a fejét.
- A szívbajt hoztad rám. - vágott kissé durcás, de látszólag mégsem komoly arcot, miközben meglökte a másik vállát finoman. Bence már csak ilyen, hozzászokhatott volna. Majd fog.
- Hát.. jelenleg.. - szedte össze a kérdésre a választ, miközben az ijedelemtől még mindig kissé hevesen kapált a szíve, és lepillantott a földre.
... az áldozatul esett szendvicsemet nézzük. Például. - hajol le gyors, megkapaszkodva a rönkbe, hogy könyvét, pálcáját felszedje, majd azért, a szendvicset is felvette, a szalvétára tette, melyből kipottyant és a fiú elé tartotta, hangyástól, piszkostul.
- Most nézd meg, mi lett szegénnyel. De.. amúgy szia. - tette le az áldozatot végül, mintha a csatabárdot ásta volna el, és felpillantva a másikra, elővette a szokásos mosolygós énjét.

Grimaszolt párat, ahogy a fiú felnevetett, hisz biztosan a hatalmas erején, és a nagyszerű támadásán mulatott. De hát, egy ilyen apró lány nem is tud nagyobb kárt tenni senkiben sem, viszont, próbálkozni mindig is szabad volt, ahogy most is.
- Ha-ha-haaa. – grimaszolt tovább, majd elrejtette azt, és megrázta lágyan a fejét. Copfjai meglebbenve ringatóztak oda-vissza kissé vállain, de hamar egy helyben maradva nyugodtak tovább. Remélte, hogy azért a fél iskola, és a falu nem hallotta az iménti sikoltását. Szép lenne, ha bárki ideszaladna, azzal az irammal, hogy segíteni jött a bajban lévőnek. Akkor aztán magyarázkodhatna, hogy csak sikeresen megijesztették, és még ő lenne bolondnak nézve. Na ez nem hiányzik neki, de nem is hiszi, hogy olyan hangos és velőtrázó sikoly volt. Ahhoz azért több kell, ez tény. Az erdő neszeire immáron nem is nagyon figyelt, ellenben pár perccel ezelőtt még minden figyelmét lekötötte, de ennek szerepét, helyét vette át a fiú. Nem is tudja hirtelen, hogy mikor látta utoljára, talán a tavalyi év végén, ha volt hozzá szerencséje. Nem emlékszik pontosan már rá, de nem mostanság volt. Meglepte, hogy eltűnt, mert általában azért, ha nem is találkozik sűrűn valakivel, a Nagyteremben meg szokta pillantani az arcát, de ott sem volt semmi, emlékei szerint. A hangjára viszont visszahozta magát a jelenbe, nem keresgélt tovább a „képek” között, és felvéve a fonalat, nagyokat bólintott, komoly arccal.
- Pontosan. Rettentő finom volt és így végezte. – gondterhes sóhajjal pillantott a piszkos falatokra, amelyeket ő már nem fog megenni, de a hangyák bizonyára örülnek a nagy kapásnak. Vagy majd valami vadállat, aki épp erre jár. Csak nem most kellene. A köszönésre tekintett fel rá, majd összébb pakolva holmijait, arrébb húzódott, hogy a fiú elférhessen a tuskón, ha akar, hiszen nem ez nagy darab ő, nem foglal sok helyet. Persze, csak ha él ezzel. A kérdésre viszont, elsőnek az erdő felé pillantott, amelyre eddig csökkent figyelmet szentelt, de most újfent fülelt. Már nem hallja azt, mit egyedül töltött perceiben.
- Hallottam valamit, mintha ott.. – nyújtotta ki kezét az irányba, pontosítva válaszát - ..mozgolódott volna valami. De hivatalosan ilyen szép növényeket keresek, hogy ne legyen lenullázva a házidoga. – azzal keze helyett már a könyvet emelte fel, melyben a vadászott növények képei sorakoztak, és, amelyeket most már ráér kutatni. Le is tette a könyvek, becsukva az ölébe, és nyújtózott egy aprót.
- Rég láttak amúgy. Merre kószáltál? – érdeklődött holléte felöl, hiszen nem ismeretlen emberrel áll szemben, ezért is cserfesebb, mint egy bokor, vagy egy kuka. Így már könnyebb érvényesülnie.

*bekukucskál*

sziasztok

beszéljünk puha cicákról *-*

Igen *--* most mutattak a Fókuszban ilyen naaagyon nagy cicukat.

A maine coon cicusok voltak benne. Azok nagyon szépek *-*
Ilyen 10 kg-os volt. Kisebb kutyaméret

ott is magyarázta a gazdi, hogy az egyiküktől félnek, de nem is morci, csak olyan a bundája és annak a mintája

Ombozi Noel - 2014.05.19. 21:49


Ő a közepes cicaméret a maine coon-t nem tenném mellé, mert lehet lepofozná szegényt

szió

pedig az cuki *-* gondolkodtam csak sima cicában Lillusnak, de egyelőre elég lesz a süni

de itt van varázslat! próbáld meg, lehet elég annyi, hogy huss és pöcc!

az is igaz az izgalom fontos