[Ashley -  későn, mert ő azt mondja,az Eridon-Rellon meccs előtt]

Nos, ha van valami, amire nem számítok, az az, hogy egy ilyen pici lány, ilyen hangon kér számon. Már majdnem meg is szeppenek, de csak majdnem. Az igazság az, hogy ebben kifejezetten hasonlít Virágra. Legalábbis ő jut eszembe, amikor tilosban járkál, így hamar összeszedem magam, és a sötétben talán nem is látja, sem a pillanatnyi meglepettségemet, sem az utána kiülő mosolyt az arcomon.
- Ezt akár én is kérdezhetném tőled - válaszolom, aztán még hozzáfűzöm, hogy - Friss levegőre vágytam.
Ami persze nem teljesen igaz, hiszen a cigaretta minden, csak nem a friss levegő jellemzője, de... Mondjuk, hogy Ashley nem az a személy, akinek tudnia kéne, hogy vannak ilyen rossz szokásaim. Főleg, hogy nem is szokás csak ööö... hagyjuk.
Közelebb megyek, és rá is kérdezek, ő mit csinál. Mivel Mana elmenekül, óvatosan a helyére mászom, és letérdelek Ashelyvel szemben. Így kényelmes, őt is látom, és a gyertyáknak sem lesz semmi baja. Nagyon komolynak hangzik, ahogy belekezd, és ennek megfelelően én is komolyan bólintok. Felkészülök magamban mindenféle butaságra, ezzel elkerülve, hogy majd kinevessem. Ebben van gyakorlatom. Virágnak is szoktak elképesztő ötletei lenni, amik elsőre talán nevetségesnek hatnak, de aztán jobban belegondolok és az ő szemével nézve értelmet nyer minden.
- Nem nevetlek ki - mondom ki hangosan is, és tényleg teljesen komoly vagyok. Akkor is az maradok, amikor megtudom miről van szó. Nem hangzik olyan butaságnak, sőt! Nagyon is logikus. Legalábbis el tudom képzelni, hogy van mögötte logika.
- Rendben. Mit kell csinálni? - érdeklődöm, miközben vidáman, tettre készen összecsapom a tenyereimet, és össze is dörzsölöm őket. - Egyébként, ez nem számít csalásnak?
Vetem fel, csak mint mellékes gondolatot. Ekkor mond valami furát, én meg csak pislogok.
- Te mondani, micsoda? - Nem felejtettem el magyarul, de ő lehet igen, ugyanis fogalmam sincs, mit ejtett ki az előbb a száján. Lehet valami káromkodás... De nehezen tudom róla elképzelni, hogy csúnyát mondjon, így csakis az lehet, hogy valamilyen idegen nyelven mondott valamit. De nem értem, miért gondolta, hogy én értem majd.

Helló, én meg csak úgy random beköszönök, mert csomó dolgom lenne XD

Gryllus Matilda - 2014.06.25. 05:58



Tilda! Na de ilyet!!! Miért nem?

Abszolút jól megnéztem! Nem az én stílusom... De biztos örök klasszikus... XD

Yasmine

Megírtam egy rakat levelet, már csak el kell valahogy juttatnom őket a családomhoz. Illetve van kettő, aminek Koreába kéne elmennie. Nincs is más hátra, mint találni pár vállalkozó szellemű baglyot. Igaz, abban nem vagyok biztos, hogy a világ másik felébe is elrepülnek, de biztos van erre valamilyen szolgáltatás, amit a baglyok jobban ismernek mint én. Ha meg nem... Hát akkor repül pár hétig. Nekem az sem baj, bár lehet utálni fog a bagoly, de túlélem.
Szóval levelet kell küldenem, így a bagolyház felé veszem az utam, és a levelekkel a kezemben azon gondolkozom, vajon mindent leírtam-e anyámnak, hogy nem fogalmaztam-e túl bonyolultan Virágnak, és hogy Bogi, nem fogja-e keveselleni a két oldalt, amit magyaráztam neki a koreai nyelvtanból? Apám nem lesz elégedett, neki megint csak tíz mondatot tudtam összekaparni... Meg is állok a folyosó közepén és a hajamba túrok egyet bosszankodva, aminek a következményeképp kócos leszek. Nem veszem észre, így nyugodt szívvel nyitok be a bagolyház ajtaján. Egyébként sem számítok rá, hogy ilyenkor másba is belefutok, de a benti zajokból hamar rájövök, hogy tévedtem.
- Helló! - köszönök óvatosan, nem kívánom megzavarni a mókát. Innen nézve legalábbis mókásnak tűnik, viszont nekem más dolgom van, így egyelőre nem csatlakozom, csak keresni kezdek a baglyok között.
Nincs nagy szerencsém, mindegyik szúrósan nézeget, így kénytelen vagyok bevetni a csalit: bagolycsemegét. Szerintem valami szárított egérmaradványok lehetnek, a szaga legalábbis arra emlékeztet, épp ezért is tartom egy apró üvegben, nehogy itt bűzölögjön nekem. Viszont, hogy nem találok egyetlen baglyot sem, előveszem a zsebemből a már említett edényt, és kinyitom, hogy kivegyek belőle néhány szemet. A hangulat hirtelen változik meg. Az összes bagoly érzi, hogy itt valami készül. Érzem, ahogy az összes szempár rám szegeződik. Még azok a baglyok is rám figyelnek, amik eddig vidáman játszottak az ismeretlen lánnyal.

[Ashley -  későn, mert ő azt mondja,az Eridon-Rellon meccs előtt]

Várok, mert nem tudom mit néz, azt sem tudom, hogy mit kell csinálni, így csak ezt tudom tenni. Aztán mondd valami nagyon furcsát, és csak pislogok, de erre is érkezik egy logikus válasz. Már amennyiben logikus, hogy meg akart bűvölni egy mugli szerkezetet.
- Értem, de mire kellett neked egy mugli szótárgép? Nincs a könyvtárban megfelelő szótár? - utóbbit kétlem, bár még nem ismerem annyira ezen a téren az iskola felszereltségét, ugyanis nem volt szükségem még szótárra, és remélhetőleg nem is nagyon lesz.
- Ki az a Kornél? És mi köze a nyerésnek, ahhoz, hogy mit csinálsz? Nem a tanulmányi eredményedet rontja le, a kviddics meg egyébként sem rajtad múlik, hanem a csapaton - Kérdezek, majd próbálok megnyugtató dolgokat mondani. Egyébként ezt tényleg nem értem, bár a felsorolása valóban hosszú, és lehet én sem engedném neki, hogy ennyi mindent csináljon, nekem viszont nincs beleszólásom. Na meg, ha szereti csinálni, akkor nem is büntetném azzal, hogy eltiltom. De nem ismerem az Anyját, és ezt a bizonyos Kornélt sem. Nyilván ő is valami rokon.
Kérésére odanyújtom a kezem, és figyelem, hogy mi történik. Egyelőre nem sok, és beletelik pár másodpercbe, míg rájövök, hogy be kell csukni a szemem. Leginkább abból, ahogy Ashley kinyitja a sajátját és rám néz. Gyorsan lehunyom, és várok. Nem tudom mire, de türelmes vagyok, nem zavar a csend. Egészen kellemes így, már-már elkalandoznának a gondolataim teljesen másfelé, amikor megszólal.
Most viszont, hogy tudom, mi történt, mosolyra húzódik a szám, amikor egy újabb furcsa szó csúszik ki a száján. Nem nevetek, nem is kuncogok, de a mosolyt nehéz elfojtani. Aztán meg csak várok, és magamban kérlelem én is a szellemeket, akikben (ily módon) nem hiszek, hogy jelenjenek meg, és visszasiethessünk a kastélyba, mielőtt lebukunk, hogy takarodó után kint vagyunk.

Nálunk meg meggyszósz van meggy nélkül, mert húgom allergiás a meggyre   

De amúgy mi ez a csend itt?

Én is akarok menni *-* akárhova, csak el innen XD *elege van a munkából*

*elkapja Krisztiánt* Sohaország jó lesz? Soha nem növünk fel!!! *-*

Nekem is volt könyvtárismeret én nagyon szerettem akkoriban gondolkoztam rajta, hogy könyvtáros leszek, aztán nem az lettem, pedig jó lett volna XD

[Ashley -  későn, mert ő azt mondja,az Eridon-Rellon meccs előtt]

- Áh értem! Én nem szeretem azokat a kütyüket, nem tűnnek megbízhatónak... - egy könyvben sokkal több információ fellelhető egy szóról, mint amit egy ilyen programozott masina tud. Persze praktikus, és sok mugli életét megkönnyíti. Engem akkor is jobb érzéssel tölt el, egy szótár használata, mint egy ilyen. Lehet régi módi vagyok? Na mindegy. Figyelek tovább Ashleyre, aki a családjáról mesél, és kicsit meglep Kornéllal, de abból, ahogy megakad, ahogy elpirul, tökéletesen tudom, hogy ki Kornél. Virág pont ilyen, ha szóba kerül Ricsi. Valószínűleg azért, mert Ricsi is eszembe jut, elromlik a kedvem, és ez a hangomon is érezhető, ahogy megszólalok.
- Értem. Kornél... - nem kérdezem tovább, mert sejtem, hogy ezt nem velem akarja megbeszélni, na meg, amilyen gondolatok eszembe jutnak róla, jobb is ha nem fejti ki. Ha hasonló butaságokat hordana össze, mint amiket Virág, akkor kicsit csalódnék azt hiszem. Elhúzom a számat, aztán inkább a feladatra koncentrálok, próbálva nem agyalni Ricsin, Kornélon sem senki ilyesmin. Hallgatom a varázslatot, és koncentrálok, hogy jöjjön az a bizonyos szellem.
Végig csukva a szemem, mivel nem mondja, hogy kinyithatom nem teszem. Csak akkor nyitom ki, amikor valami zajt hallok, akkor is reflexből, és egy pillanatig, azt próbálom felmérni, mit csinálhatott, aminek ilyen hangja volt de úgy ítélem meg nem Ashley a zaj forrása.
Oldalra fordítom a fejem, abba az irányba amerre Ashley néz, közben pedig a racionális magyarázatokon töröm a fejem.
- Lehet lebukunk, hogy kint járunk takarodó után. Vagy csak egy eltévedt erdei állat. Folytassuk! - mondom teljesen nyugodtan, mivel nem látok semmit, és nem is hallok további hangokat - Mi jön most?
Érdeklődöm, és megpróbálok a könyvbe is belelesni, hogy elolvashassam a következő lépéseket.

[Ashley -  későn, mert ő azt mondja,az Eridon-Rellon meccs előtt]

Ahogy rám néz, kedvem lenne nevetni, de nem teszem, mert megígértem neki. Csak mosolyogva csóválom rajta a fejem, hogy hagyja és ne agyaljon rajta. Ízlések és pofonok. Nekem a könyv az igazi, és azzal még az a veszély sem fenyeget, hogy egy félresikerült bűbáj miatt képtelen leszek rendesen beszélni.
Kornélról nem tudom ki, de csak Ashley reakciójából sejtem, hogy fontos neki, viszont ettől még nem gondolom, hogy beleszólhatna az életébe. Inkább, hogy fontos a véleménye. De miért is agyalok én ezen? Semmi közöm hozzá. Virághoz és Ricsihez annál inkább és csak remélem, hogy anyáék figyelnek rá(juk) helyettem is.
- Értem - tökéletesen tisztában vagyok vele, mi az az áldozatbemutatás. Elvégre rengeteget tanultam erről, viszont áldozati oltárt sem semmi ehhez hasonlót. S ahogy Ashley tovább magyaráz az a gyanúm támad, hogy nem értelmezte teljesen jól az áldozat lényegét. A kézenállásos ötlete egyáltalán nem tűnik helyénvalónak.
- De ha te kézen állsz, én meg az órát nézem, akkor ki koncentrál közben a szellemekre? - mert kizártnak tartom, hogy enélkül lehetne bármi ilyesmit is csinálni. Ugyanakkor ő már lendül is fel. Meglepetten pislogok, nem gondoltam volna, hogy komolyan gondolja. De elég hamar megtalálja az egyensúlyt és csak akkor kapcsolok, amikor megszólal.
Előkapom a pálcámat, és a máskor is használt bűbájjal beállítom az órámat, hogy 5 perc múlva jelezzen.
- Ne beszélj, koncentrálj! - mondom neki, mert szerintem nem tesz jót, ha beszédre pazarolja az erejét. De közben az is megfordul a fejemben, mennyivel egyszerűbb lenne, ha itt lenne a vércukorszint-mérőm, mert akkor könnyedén meglenne a véráldozat. Szét is nézek, nincs-e az millió óra között egy, ami érdesebb, de elvetem ezt azt ötletet, és inkább koncentrálok én is, meg Ashleyt figyelem, mégiscsak veszélyes, ha beleesik valamelyik égő gyertyába... Lehet el kéne fújni a közelében levőket?

Jó reggelt

[Ashley -  későn, mert ő azt mondja,az Eridon-Rellon meccs előtt]

Nem parancsolgatok, éppen csak szeretném, ha jól sikerülne ez az akármi, ha már neki ennyire fontos. Rossz lenne, ha egy ilyen apróságon bukna el dolog, és én még mindig férfi vagyok, aki képtelen lenne egyszerre több dologra figyelni, így magából kiindulva, arra kéri, ne beszéljen. Érthető és logikus, nemde?
Ámulva figyelem Ashley-t mert bár én is tudok kézen állni, azért nálam a dolog kimerül öt maximum tíz másodpercben ő viszont már most többön van túl. Az órám szerencsére jelez majd, és mielőtt feltűnővé válna, hogy egy teljesen mással foglalkoztam, kettő leesett az állam, gyorsan a gyertyák felé fordítom a figyelmem, még mindig azon agyalva, mi történik ha. Pedig semmi ilyesmi nem történik, az aggodalmam alaptalan.
Összerezzenek, ahogy hirtelen megszólal, hiszen jó néhány perce csendben próbálunk - én legalább is - koncentrálni a szellemekre, és majdhogynem megfeledkeztem róla, hogy ilyen állapotban van. Az órámra pillantok, aztán válaszolok.
- Mindjárt letelik az 5 perc, nagyon ügyes vagy! - utóbbit csak biztatásnak fűzöm hozzá, nehogy most hagyja abba. Bár nem tűnik olyan lánynak, aki ilyen könnyedén félbehagyna valamit, abban biztos vagyok, hogy ő sem bánja, ha kap némi pozitív visszajelzést.
Néhány másodperccel később megszólal az órám, s Ashley egy igencsak látványos mutatvánnyal áll talpra. Röviden meg is tapsolom, de aztán inkább abbahagyom, nehogy elijesszem, az egyébként nem létező, szellemeket. Mosolyogva nézem, ahogy ő is örül a sikerének, majd a szavait követően felállok, hogy segítsek eloltani a gyertyákat. Megfordul a fejemben, hogy bűbájjal könnyebb lenne, de valamiért elvetem az ötletet, és egyszerű mugliként fújom el őket szépen sorba, majd segítek Ashleynek összeszedni mindent, hogy aztán együtt induljunk vissza a kastélyba, mielőtt elkapnak minket.

[Ashley - Késő este az Eridon-Rellon meccs előtt, a Kviddicspályáról visszafelé tartva szeánsz után]

Miután összepakoltunk felvetettem, hogy hozom én a cuccokat. Ashley mégis csak furán nézne ki, ha ő vinné a plédet benne a sok gyertyával meg az órákkal és a könyvvel. Amúgy nem nehéz, szóval nincsen semmi bajom a dologgal. Óvatosan megyünk, meg-megállva, figyelve, nehogy belebotoljunk egy prefektusba vagy egy tanárba. A kastélyig gond nélkül feljutunk, a bejárati csarnoktól azonban, úgy gondolom még figyelmesebbnek kell majd lennünk. Meg is torpanok, hogy szétnézzek, aztán jövök rá, hogy Ashley Eridonos és nekem fogalmam sincs, merre van az Eridon, márpedig biztos, hogy nem hagyom magára.
- Elkísérlek, merre megyünk? - kérdezem halkan, nehogy most bukjunk le, és várom a választ, hogy most merre. Bár gondolom titok lenne, és semmi közöm nincs hozzá, de nagyon illetlen lenne, ha nem tenném. Na meg... valahol jó lenne tudni, merre is keressem az Eridont a jövőben, ha esetleg össze szeretnék vele, vagy valamelyik háztársával, futni.
A helyzet miatt, hogy tilosban járunk, kissé feszült vagyok, és valami arra ösztönöz, hogy minél gyorsabban feljussunk az Eridonba, hogy utána átmehessek a Levitába és ott szépen megnyugodjak. Nem jó a vércukorszintemnek az izgalom, bár ennyi még egyáltalán nem vészes. De még mindig úgy vagyok ezzel a sulival, hogy itt új vagyok, fontos az első benyomás, és nem lenne jó, rosszat tenni. Igaz, ezzel a gondolattal már elkéstem.
- Sietnünk kéne - jegyzem meg suttogva és kicsit gyorsabbra veszem a lépteimet, hogy minél előbb átszeljük a csarnokot a megfelelő irányban.

Helló

Gondoltam ma este inkább itt rontom a levegőt

Helló *-* Vélahaj... kezdjek félni?

Dehogy, csak az ép eszemet féltem elvégre a vélák megbolondítják a férfiakat

Tökéletesen Köszi

Aisha, te ilyen tapasztalt vagy a témában? Vagy honnan tudsz ilyen bölcsességeket?

Én ezek után kételkedem XD bocsi XD

Igen a néni terhes *-*

*bepofátlankodik csak úgy* Helló

Az összessel én sem csak a GSZF-et szeretem

Lillus *-* írsz majd rajzórára? *-*

Belgium-Argentina

Lillus, semmi baj <3 majd írj ha ráérsz :3 én meg most balra el.

Kornél a GSZF az gemmológia szorgalmi feladat szeretek gemmológia szorgalmit írni

ah, gyerekek nálunk ennél jobb rendszer van! Chipkártya, odatartod kinyílik a kapu átmész pápá... a ciki az, ha csomagod van, babakocsid vagy ilyesmi, mert az ajtó csak egy embernyi ideig van nyitva aztán rád csuk XD és ami még jobb, amikor elromlik, ergó nem tudsz kimenni, s mivel a vasút/metró társaság nem tudja hol szálltál ki, ezért egy nagyobb összeget levon a számládról, amit utána nem kapsz vissza *szeretinagyon*

jah és akkor azt még nem is mondtam, amikor egyszerűen közli 5 perccel indulás előtt, hogy ez a vonat ma nem megy

*kipanaszkodta magát*

Ashley és a Mesélő

A szerencse forgandó, szól a mondás, de egyelőre a mi oldalunkon áll, ezért is sürgetem Ashleyt. A portréra, ahogy horkant egyet vetek egy ijedt pillantást, de aztán békésen szuszog tovább, én meg kifújom a levegőt, ami egy másodpercre bent ragadt. Tovább haladunk, és a tanácsot megfogadva kérdés nélkül lépem át a harmadik lépcsőfokot, hiszen ráérek később is megtudni, pontosan mi is a baj azzal a bizonyossal, mondjuk holnap vagy holnap után, amikor éppen nem tilosban mászkálunk. Magamban persze jegyzetelem az utat, ha legközelebb szükségem van valamire, már könnyen eltalálok majd az Eridonhoz.
Felérve viszont, amikor már azt hinném minden rendben a sötétséget valami hangos csörömpölés töri meg, és ahogy szétnézek fel is villan néhány fáklya lángja velünk szemben.
Nyelek egy nagyot, aztán nem is gondolkozom, megragadom Ashley karját, Manának meg a fejemmel intek, hogy mi bizony, most az ellenkező irányba megyünk. Lehetőleg hangtalanul, amilyen gyorsan csak lehet. Ha már eddig nem buktam le, hogy dohányzom késő este a kastély falain kívül, nem most fogok, hogy épp visszajöttem, és Ashleyt tudnám elsőre biztonságban. Szóval a batyuval a hátamon, sietni kezdek, ami azért nem éppen halk, elvégre a benne lévő órák-gyertyák össze-összeütődnek, de nem számít ez sem, amíg nem kapnak el. Bár lehet jobb lenne, bevonulni valahova, csak éppenséggel a kastélynak ezen a felén nem vagyok ismerős. Magamban fohászkodok, hogy minden oké legyen. Néhány lépés után, egy ajtó előtt megállok, és Ashleyre pillantok, bár nem vagyok biztos benne, hogy lát, bízom benne, ő tudja mi ez a hely, elbújhatunk-e itt, vagy szaladjunk inkább tovább?



//Előzmény: Rentai Bálint - 2014.07.03. 01:18//

April Lyla Dicklin

Tudom, tudom, legalább vasárnap nem kéne tanulnom, de kivételesen tényleg érdekelnek a koboldháborúk mágiatöriből, és gondoltam szétnézek, hátha találok itt valami témába vágót. Persze mehettem volna a könyvtárba is, Tilda biztos nem haragudott volna, sőt! De ma valahogy egy kis csendre vágytam. Hétvége lévén a szobámban hagytam a talárom, és csak a világos kék ingem árulkodik róla, hogy melyik ház tagja vagyok. A fekete farmerem nem túl szorosan simul a lábaimra a tornacipőmön pedig megjelent az első lyuk, de szerintem senki nem fogja a talpát bámulni és kicsi az esély rá, hogy idebent vízbe lépjek.
A Tanulószobában tehát nyugodtan nézelődöm, és több könyvet is a kezembe veszek, ami érdekesnek látszik, vagy amiről úgy gondolom, hogy a témához kapcsolódik. Miután összegyűjtök annyit, amennyit egy hét alatt sem olvasok ki, letelepszem az egyik babzsákhoz - imádom az ilyeneket - és amint kényelmesen elnyúlok benne, kezembe veszem az első könyvet. Gyorsan átfutom a tartalomjegyzéket és a megfelelő oldalra lapozok.
Olvasás közben, néha, körbe pislantok, annyira mégsem izgalmas ez a könyv, és nem is igazán arról szól, amiről szeretném. Le is teszem a másik oldalra, és egy újabb könyvet veszek el, de közben rájövök, hogy jobb lenne, ha a mellettem lévő könyvoszlopot is kettőbe szedném, így még egy kicsit rendezkedem. Annyira belemerülök, hogy azzal kezdek foglalkozni, hogy nagyság és vastagság alapján tegyem sorban egymásra a könyveket, és észre sem veszem, mennyire elmegy közben az idő. Ráadásul olyan szépen szétpakolok, hogy tulajdonképpen úgy hathat, mintha erődítményt építenék magam köré.

Annyira belejövök a rendezgetésbe abszolút nem tűnik fel, hogy már nem is vagyok egyedül. Össze is rezzenek, amikor megköszörüli a torkát valaki tőlem nem messze. A hang irányába fordulok, és eddigre már meg is szólal. Egy lány az, akit még korábban nem láttam. Nálam fiatalabbnak látszik, de ez egyáltalán nem zavar, sőt, kifejezetten megnyugtat, hogy nincs semmiféle veszély. Persze egész biztos, hogy nem is volt, csak a koboldháborúk olvasása miatt, egy pillanatig azt hittem esetleg egy kobold támad majd meg. Elmosolyodom a gondolatra, és úgy válaszolok az ismeretlen lánynak.
- Szia! Nem egészen tanulok, csak olvasok a Kobold háborúkról. Mágiatörténelmen beszélgettünk róla és érdekelt...
Gondolom ez elég kielégítő válasz, de persze nem lenne illendő, hogy én itt ülök, ő meg áll, és még a nevét sem tudom, így felállok, és előre nyújtom a kezem, hogy ha bemutatkozzam.
- Bálint. Te tanulni jöttél? Megtaláltad már, ami kell, vagy szeretnéd, hogy segítsek?
Érdeklődöm kedvesen, mert én miközben válogattam a koboldos könyveimet egész jól felmértem, mi-hol van, szóval biztos tudok neki segíteni, feltéve, hogy szüksége van rá. Ha nem, az sem baj, akkor miután kezet rázunk szépen visszaülök a babzsákomba.

Krisztián *-*

Nagyon meleg van! Ilyenkor strandra szoktam menni, csakhogy az teljesen más dolog muglik közt, mint varázslók közt. Egyetlen egyszer követtem el azt a hibát, hogy varázslók közt öltöztem, de nem teszem soha többet, mert nem bírom, ha megbámulják a műtéti hegeimet, meg kérdezgetnek aztán közlik, hogy el lehetne tüntetni, vagy ami rosszabb a mugli orvosláson háborognak. Persze, tisztában vagyok vele, hogy meg lehetett volna oldani másképp is a betegségemet, ha előbb tudjuk, hogy létezik a mágusvilág, és azt is tudom, hogy a szüleim akkor sem hagytak volna valami "sarlatán" kezei között. Szóval mindegy is. Egyébként engem nem zavar az a néhány vonal, sőt kifejezetten szeretem, hogy emlékeztetnek azokra az időkre. De ezt ebben a világban kevesen értik, így nem mutogatom, ha nem szükséges. Szóval a strandolás nehéz dolog. Párszor azért elmentem, de szigorúan csak pólóban fürödtem arra hivatkozva, hogy érzékeny a bőröm. Ez általában bevált bár mindenki ajánlgatta a szuper jó naptejét. Na mindegy.
Szóval a meleg miatt, vagy annak ellenére?, kimerészkedem a kastélyból. Krém színű rövidnadrág, kék-fehér kockás, rövid ujjú ing, baseball sapka - a kedvenc csapatom a Samsung Lions logójával -, papucs és napszemüveg. A zsebembe bedobtam a pálcám is, illetve a nadrágom övén most is ott van a kis fekete tokom, amiben a végszükség esetére tartogatott két szem cukor foglal helyet. Nem rég ettem, így jó néhány óráig nyugodt lehetek. Magamhoz vettem még egy üveg vizet is, és azt lóbálva haladok a falu határa felé, mert ott van egy kis tó, és ha jól sejtem, a stégről talán be tudom lógatni a lábaimat a vízbe.
Épp csak rálépek a stégre, meg is látok egy apró fiúcskát, ahogy vetkőzik. Mosolyra húzom a szám, nem sok kis srácot ismerek errefelé, de Krisztiánt nyomban felismerem. Óvatosan, lehetőleg hangtalanul lépkedek felé, bízva benne, hogy meglephetem. Ha sikerül akkor a vállaira teszem a kezem, miközben azt mondom, hogy:
- Hú! - persze fogom rendesen, nehogy ijedtében a vízbe essen, aztán ha észrevesz és megnyugszik, akkor mosolyogva folytatom - Szia! Pancsolni jöttél? Ugye bekented magad?
Nézek szét a stégen, de csak a ruháit látom, gyanús hogy nem. Igaz én sem, és krémet sem hoztam. Hmm... Le fogunk égni.

Boczim-Sárim
kinézet

Végzős bál. Nagylevegőkifúj. Huh. Ezt is megértem. S bár ez egy nagyon örömteli esemény kéne legyen, mégis zavar, hogy nem azokkal együtt ünnepelek majd, akikkel az egészbe belekezdtem. Persze semmi okom panaszra. Azt hiszem, nagyon is szerencsés vagyok, hiszen az évfolyam egyik legszebb lányával táncolok. És még csak nem is kellett hosszú órákig könyörögni neki, hogy jöjjön el velem. Sárával az első találkozás óta elég jóban vagyunk. Nem mondom, hogy nem örültem volna, ha kicsit több is van, mint barátság, de azóta rájöttem, hogy jobb így. Nem kéne elrontani a kapcsolatunkat felesleges hülyeségekkel. Az pedig, hogy egy lány szép, és tetszik, nem jelenti rögtön, hogy járni is akarok vele. Ettől függetlenül szeretnék jól kinézni, hogy ne kelljen szégyenkeznie miattam.
Lazára veszem a stílust, a nyakkendőt hagyom a fenébe. Na jó, betettem a zakóm belső zsebébe, ha valaki esetleg bánkódna, amiért nincs rajtam, akkor fel tudom még venni, de nekem abszolút nem hiányzik.
Kivételesen megfésülködtem, úgy rendesen, és nem egy szénakazal a fejem, bár nem vagyok biztos benne, hogy ez jobb, de ráfogom, hogy csak szokatlan. Aztán, amikor ezzel is megvagyok, még ellenőrzöm az órámat, meg hogy meg van a cukorkás dobozom. Sosem lehet tudni. A nagy izgalmak, meg a stressz, és a tánc... Na jó, nem lesz semmi bajom, én tudom. Még csak ideges sem vagyok. Nincs miért. Keringőzni már tíz évesen is tudtam, most sem fog gondot okozni, a többi dolog, meg csak szórakozás.
Nyugodt léptekkel megyek le a nagyteremhez és az ajtó előtt megállok. A szememmel Sárát kutatom, hogy aztán, amikor meglátom, lélegzet-elállva bámuljam vagy fél percig. Aztán összekapom magam és mellé sietek.
- Csodásan nézel ki - mondom neki mosolyogva és feltartom a karom, hogy belém karoljon aztán együtt menjünk be. Csak most jövök rá, hogy nem is tudom mi a program. - Te, amúgy most mi jön?
Érdeklődöm közelebb hajolva hozzá, mert addig meg van, hogy lesz valami beszéd, meg valamikor táncolunk, és hogy van rengeteg ennivaló. De nekem még nem kell ennem, így az egyelőre nem érdekel különösebben. Viszont a többi dolog... nem ártana tudni valami többet.