Ombozi.* Miközben vár a fiúra, gondolatai visszakalandoznak az otthon töltött időre az Awer birtokon. Szánalmasnak érzi magát attól, hogy a vékony kis anyja így el tudja látni a baját, neki, aki esténként fekvőtámaszozik meg guggol keményen, hogy a kviddicsben ne maradjon majd alul. Még jó, hogy arról nem szerzett Anny tudomást, különben nem úszta volna meg ennyivel. Ha belegondol, fogalma sincs, miért és hogy jöttek össze a szülei. Az egyetlen támpont amit megtalált, az az anyja által elrejtett cigarettás doboz volt, amiben már csak egy cetli volt azt hirdetve, hogy nem sokkal utána az apja megtalálta és kicsente a szálakat. Meg a neve. Fura, Ombozi csak az apja vezetéknevén szokta szólítani, nem teszi hozzá a másikat. És ebben a pillanatban úgy érzi, ez a legkedvesebb gesztus, amit a fiú valaha is tehet érte. Összébb húzza magán a sötét, vastag talárt, kezd hűlni a levegő, nemsokára lenyugszik a Nap is. Felpillant a temető felé vezető útra, azon pedig meg is látja a feléje közeledő sárkányt. Láthatóan nagyon jó kedve van, sőt, elég feltűnően hozza magával a csicsás ásóját, de Eris ennek most inkább nem ad hangot, a köszöntésre némán biccent. Ezzel viszont nem elégszik meg Noel, vagy észrevett valamit, amit nem kellett volna, mert a lány csak arra eszmél fel, hogy a másik ásója a hóban landol, Ombozi pedig már előtte van és lerántja a csuklyáját. *
- Hé, eressz el!* Kiálltja felkapva a vizet és azonnal visszacibálja a fejére az eltakarást segítő ruhadarabot. Hogy jött rá Noel, hogy ki volt? Meg ilyen jó szeme lenne, hogy a gyógykenőcsök és varázslatok ellenére kiszúrja a nyomokat? *
- Semmi közöd az életemhez.* Morogja, bár sosem vallaná be, hogy az iménti megszólalás, mégha csak pillanatnyi is kijelentés volt, jól esett neki. Van valaki, aki törődik vele, legalább annyira, hogy vele együtt dühös. De akkor sincs több köztük puszta szövetségnél. A fiú kikelve magából rúg bele a hóba, majd kiabálva elindul a temető felé. *
- Ne kiabálj már te idióta.* Morog ismét, ám ebből nem biztos hogy bármit is hallott Noel, annyira előre viharzott. Az alig fél méteres kerítés egyikőjüknek sem okoz gondot, könnyedén átjutnak az első akadályon. A másik sárkány úgy közlekedik itt, mintha minden hétvégéjét a sírkövek között töltené, amit Eris egy kicsit szokatlannak vél. Még ő sem olyan hülye, hogy esetleg kísértetekbe akarjon botolni. Még zombik is lehetnek errefelé. A szokásosnál jóval csendesebb most, amit talán még Ombozi is észrevesz, de más elfoglaltságuk van, úgyhogy ez a kis momentum eltörpül. A világuralomra törő férfiú megáll az egyik sírkő előtt, mikor valahol a temető közepén járhatnak, s a világító tűzgolyó csak egy vékony vöröses csíkot fest a horizont aljára. *
- Ez lenne az? - Fut végig a tekintete a feliraton, de különösebb érdekességet nem talál rajta. -
Mi van itt olyan értékes?* Fordítja a fejét a fiúhoz, ám az ő izgatottsága most valahogy átcsapott másba. *
- Te hallod, ne foglalkozz már velem, ez az én dolgom. Most pedig meséld csak el, mit is rejt ez a sír.* Igyekszik a hangjába belecsempészni egy kis nyugtatást, meg, hogy ő úgy is képes bármit megoldani az életben, de nem erőssége mások vigasztalása. Amúgy is, mit érdekli ez Ombozit? Tekintete inkább újra a sírkövön van, leguggol és elsöpri a havat, hogy megtapogassa a földet. Jó nehézkes lesz itt ásni. *
- Fel kéne melegíteni a talajt, úgy könnyebb lenne ásni.* Morfondírozik el, ezzel is rávenni végre a másikat, hogy azzal törődjenek, amiért idejöttek. *
Elkaptunk a családdal valami vírust, karácsony óta mindig visszahozza valaki a többiek meg visszaesnek. Most már hagymaszirupot csináltam öcsém köhögésére meg fújkodom magamnak az orrsprayt az arcüreggyulladásra. -.-
