Kilt úr

 Korához képest nagyon választékosan beszél ez a fiú, gondolom magamban, ahogy hallgatom hozzám intézett szavait. Elkísér a pultig, ahol az eladónő szakszerűen beblokkolja és csomagolja is a köteteket, melyeket kifizetek. eközben Kilt úr körbenéz és látom elmereng, néha jó is az ha megmártózunk emlékeink hűsvízű tavában.
 Elnézést kér azért, hogy egy társa fellökött az imént, ez számomra furcsa, de persze jól esik. Elgondolkozom vajon melyik ház tagja lehet. Rellonos talán, mert bár illedelmes valami végtelen elszántság bujkál a hangjában, Ombozi úr az aki beugrik róla. De nem, azt hiszem mégsem a Sárkányok gyermeke, inkább az enyéim közül való lesz mégis. Ezt bizonyítja az is, hogy felajánlja elkísér és cipeli könyveim, Szfinx a lelkem, immár nem vitás, igazi Levitás.

- Köszönöm. Akkor indulhatunk is vissza a Kastélyba, egyenesen a házvezető helyettesi laktérbe. Közben pedig elárulhatja mitől lett hirtelen ilyen zaklatott?

 Kérdezem, mert tekintetében furcsa fényt láttam csillanni és minden rezdülése ezt sugallja számomra. Mintha marcangolná magát mélyen legbelül és nem értem az okát, hiszen nemesen cselekedett, hogy segítségemre sietett és most málhásomként cipeli terhemet. Becsületére válik mert elég nehezek azok a fránya köves könyvek, pedig csak papírok nem malachitlapok.

- Ha azért aggódik, hogy segít és ez nem válik javára, ne tegye. Az önfeláldozás képessége áldás. A gyógyításhoz kötődők egyik mértékadó jellemvonása.

 Nem kell semmilyen különleges adottság, hogy sejtsem valami a pillanat töredéke alatt változott meg benne és mivel szeretek tisztán látni ilyen ügyekben ezért érdeklődtem nyíltan arról, ami foglalkoztat vele kapcsolatban, s nem titkolt célom kizökkenteni is egyeben az előbbi nyílt rákérdezéssel és utóbbi mondataimmal.

Nagyterem -Év záró/nyitó ünnepség -Ádám

 Egyre csak jönnek és jönnek diákból és kollégából egyre több és több lesz. Nekem csak foltok ők, suhanó árnyak, testtelen hangfoszlányok zümmögő tömege. Minden a kék-bronz pompában töltött perccel egyre szürkébbnek érzem most magam, csak smaragdbaglyom zöldell örök, mély-sötét reményként szívem felett. Érzem bevonja, átjárja energiája, de a sebek nem hegednek hiába, csak mélyültek a szünet alatt és ebben a minutumban is. A szüleim nem vettek ebből észre semmit, jól titkoltam bánatom, előttük megszokott-mosolygós álarcot hordtam, Vőlegényem hiányát munkahelyi kiküldetésével odáztam.
 Amikor szinte minden éjjel álmatlanul forgolódtam feladtam, inkább kiszöktem sétálni a közeli folyópartra. Végighallgattam minden kedvenc számomat és néha csak hajnalban tértem haza. Egyik ilyen kóborlásomkor belebotlottam Blasba, aki jött meglátogatni minket, és szabadidejét azzal töltötte, hogy a napfelkeltét fotózta a víz mellett. Észrevette a könnyeket amiket törölgettem, rögtön tudta mi történt velem. Nem mondott semmit, csak átölelt. Tudta hiába szólna, hallgatott és hagyta, hogy vállán zokogjak. Szörnyű időszak volt, de elmúlt, ahogy a nyár is.
 Lélegzetvételnyi idő, hosszú órák és napok vágyai öltöttek előttem hirtelen testet, mert végre megérkezett. A pillantásom azonnal rávetült és újra élesen láttam, úgy mint talán soha ezelőtt. Ő is észrevett engem, de hiába szándék, ha a harag fala, mi közénk épült magas gát és áttörni egyikünk sem kész még. Ádám elfordult és más után néz. Egy szőke hajzuhatag, egy nálam sokkal arányosabb alkat köti le immár figyelmét. Bennem pedig a világ víztiszta tükre szilánkjaira omlik össze. Nem látja senki, ki venné észre, hisz zsibong a lég, hogy egy furcsa nő szívét idebenn a Nagyteremben ismét összetörték.
 Felkelek a Tanári asztal mellől és olyan könnyedén, mintha nem fájna semmi kín sétálok el mellette, majd észrevétlen ejtem le a gyűrűt, ami minket és engem az élet biztonságával köt össze. Amíg tart az est kibírom, erős vagyok és nem haldoklom. Ahogy véget ér azonnal elutazom Szegedre és ott, majd új követ állítanak e kettő helyére. Még nem érzek semmit, csak a lassuló ki-ki maradó dobbanásokat, amíg mozgok gondom remélem nem akad, ám ebben biztos nem lehetek.
 Viszont lassan eltelik az este és indulhatok a megoldást keresve. Ha nem kellek neki hát legyen szabad, engem erre tanítottak, engedd el, s örökre veled marad, ha nem testben hát emlékezetedben. Fülembe csengenek ezek a szavak, ahogy Apámé is, és lásd igaza lett ismét. Ha gondja akad elhagy majd hamar egy másikért, és te ott maradsz megint egymagad, mondta. Így lett. De nem bánom, van családom és számtalan Levitás gyermekem, életemet nekik és a köveknek szentelem.      

Év-záró/nyitó - Vécsey kolléga

 Magamon érzem Kedvesem pillantását, ahogy elhaladok mellette, de nem hagyom, hogy felkavarjon az a ragyogó Peridotszín szempár. Az csak ártana. A pici gyűrű koppanását még látom a padlón, de zaját teljesen elnyeli a tömeg zúgolódása. Nem követem hová vetődik el, okkal ejtettem le és további sorsa most már nem érdekel. Sétálgatok a Kékek asztala táján és látom, ahogy Ivy elbotlik és belehuppan annak a fiúnak a karjába, aki pár napja segítette néhány szakkönyvemet felcipelni a lakterembe, elmosolyodom magamban, de arcom mozdulatlan marad, tekintetem szomorú és fénytelen.
 Mozognom kell, hogy ne lassuljon le a pulzusom túlságosan, így akkor is razziázom épp a Zöldek térfelén, amikor hozzám szól és nevemen illet egy ismerős hang. Odafordulok forrásához és Andrást pillantom meg magam előtt, jól eső a látvány számomra, mert ritkán találkoztunk mostanában. Amikor idekerültem ő volt az első akivel közelebbről megismerkedtem az új kollégáim közül. Az eltelt év alatt jó ismerősök lettünk, mondhatom barátomnak is talán és most jócskán felvidít, hogy az estét mégsem kell egymagamban, bánatommal és bajommal eltöltenem. Lesz magam helyett kire odafigyelnem és ezzel gondolataimat vidámabb mederbe terelnem.
 
- Jó estét András. Öröm itt látnom téged.

Több férfival vagyok jó viszonyban mint nővel és ez az élet minden területére elmondható, s talán természetemnek róható fel. A nőkhöz túl férfias vagyok, úgy hiszem. Nagyon megörülök Vécsey kollégának, mert most jól esik egy kis kellemes és bölcs társaság, tőle pedig pontosan ezt kapom. Kapóra jön hát kérése, hogy kalauza legyek. Pár pillanatra elmélázik, ezt kihasználva felöltöm a nyugalom és kiegyensúlyozottság nehéz és tömör álarcát, majd kedvesen mosolygok rá miközben ismét beszélni kezdek.

- Előbb sétáljunk egyet, a fontos dolgok úgyis később lesznek. Menjünk körbe a teremben és beszélgessünk közben. Mesélj miért nem láttalak mostanában? Nem hoztad el a fülbevalót sem, talán már neked sincs kinek odaadnod?

 Utolsó mondatomból bármennyire is próbáltam kordában tartani érzéseimet szinte süt a keserűség és a fájdalom. Remélem nem haragszik meg rám és nem veszi zokon, hogy ennyire megnyíltam előtte. Gyorsan el is kapom a tekintetem felőle és saját kezeimre viszem le. Balommal szokásom szerint, ha ideges vagyok szegycsontom tetejét érintem. Keresztben vetve karomat mellkasomon védekezés gyanánt elzárom szívem tájékát, lelkem lakhelyét.

Az engem szólongató (Nayar kisasszony)

Az év kezdete óta nem sokat kószálok a Kastélyban, épp csak teendőimet látom el a Levita háza táján és a termemben is csak oktatás címén fordulok meg. Dolánszky úr kezelése szépen halad, most értünk el ahhoz a ponthoz, hogy a rehabilitációjába egy másik személyt is bele tudok vonni.
 Aileen Aurora kisasszonyt fogom felkérni, hogy legyen a segítőm. Ennek két oka van: Először is az, hogy a hölgy gyógyítói ambíciókkal van megáldva, a második pedig az, hogy jó érzéke van az emberekhez. Kelleni fog a segítsége, mert a felállás nagyon kemény erőpróba lesz a fiatalember számára, és támaszra lesz szüksége. Ezért igyekszem most a folyosón, amikor egy hang megüti a fülem. "Halihóóóó... köves néni"... Elindulok a hang irányába és meg is látok egy lányt.

- Jó napot! Hallom szólított, bár a Rubya professzor megszólítást jobban kedvelem. Segíthetek önnek valamiben kisasszony?

 Nézek a lányra szigorúan, nem szívlelem ha nem adják meg nekem a tiszteletet, s ezt hangom ridegségével érzékeltetem is, miközben tudakolom miért hangoskodik ezen a szép kora őszi napon, ahelyett, hogy tanulna odakinn. Valami oka biztos lehet, hogy kifejezetten engem keres, tudtommal én vagyok ebben az Intézményben az egyetlen aki kövekkel foglalkozik.
 Míg várom válaszát megcsap az egyik nyitott ablakon át beáradó levegő. Illata friss és megidézi bennem azt a napot tavaly ilyenkor, amit a játszótéren töltöttem és megismerkedtem Ádámmal, a gyors elkalandozás után elmémet ismét visszaélesítem és koncentrálok a fiatal lányra és fahéj szín íriszemmel fürkészem tekintetét.

Lány aki túl sokat csacsog

 Összevont szemöldökkel hallgatom végig a lány litániáját, eléggé ellenemre van az effajta madárkaféle csacsogó hangnem, de nem ítélem el előre, az nem szokásom. Lehet zavarát palástolja ezzel. Érthető persze mindez, hisz idegen a hely, s a légkör sem ismerős még.

- A nénizést kérem mellőzze, a megszólításom Rubya professzor vagy egyszerűen tanárnő.

 Szúrom közbe hidegen és minden érzelemtől mentesen. Határt kell szabnom, s még csírájában a jó irányba terelnem. A lány hozzám való, nyalókával történő közeledését egy fej és kézmozdulat kombinációval hárítom. Nem pazarlok szavakat annak kifejtésére, hogy ez nem illendő és ráadásul a nyalókát sem szeretem. Neki aztán látom mindegy, folytatja tovább a csipogást, amit némán hallgatok tovább.
 Végre megtudom a nevét, amiből keleti származásra asszociálok. Nincs ezzel gond, az ég világon semmi, ahogy azzal sem, hogy a nővérét jött meglepni és vele lenni. Nem úgy a lopással, mert hiába javította gyorsan nyelve botlását azért ahhoz nem elég gyorsan, hogy ne tudjam kikövetkeztetni az első szótöredékből mit tett valójában és, hogy honnan is szerezte a követ, amit a kezében tart és felém nyújt.

- Nos ez egy szép Realgár, avagy Vámpírkő, ezt a nevet azért kapta mert kemény tárgyhoz koppantva fokhagyma illatot áraszt, mely az őt képező Arzén miatt van. Elég instabil ásvány, látom már kezd sárgás színt ölteni, vagyis Auripigmentté változni. Ez egy mérgező kő, melynek malíciája a bőrön át ivódik be a szervezetbe. Ezért jobb, ha most elszeparálom önt tőle.

 Előveszem pálcám és egy átlátszó tetejű dobozt varázsolok a lány keze és a kő közé. Jobb a békesség és a nyugalom a fő szempont. Nem hiányzik, hogy hulljon a haja, vagy görcsrohamot kapjon és egy idő után meghaljon. Mert igen az Arzén ez a veszélyes félfém sajnos erre is képes.
 Remélem ezzel valamicskét komolyítottam a leányzó hozzáállásán. Gondolom nem szándékozott bántani sem testvérét sem magát, de ehhez vezet a felelőtlen viselkedés. Idegentől elvenni valamit bűn, mely mint most is kiderült megbosszulja önmagát anélkül, hogy én vagy bárki más papolni kezdene róla.

- Ennek fényében javaslom keressen egy megfelelőbb ajándékot a nővérének Kisasszony. Ami pedig a Realgárt illeti jobban jár, ha visszajuttatja annak akié, vagy ha ez nem megy, kellő megbánás mellett adja át nekem és én elhelyezem a Gemmológia szertárban annak ígéretével együtt, hogy nem vesz el máskor senkitől semmit, mert lehet, hogy magának árt vele.
 Ajándék ügyben pedig esetleg a javasolnám a Rózsakvarcot, mely teljesen veszélytelen és a szeretet kövének is nevezik. Nem csak szerelmesek, de testvérek is adhatják egymásnak a köztük lévő kapcsolat megerősítésére. Ha nincsen pénze venni, akkor adok egyet önnek, annak jeléül, hogy megbízom önben.

 Azt hiszem ez a felajánlás sorozat hatásos lesz és nem fogja visszautasítani a lány. Nem fogom bepanaszolni, kár volna, de a tanulópénzt meg kell fizetnie. Szerencsére időben összetalálkoztunk, így nem eshetett komoly baja, ám ha belemegy a kő átadásába leget meg is vizsgálom. Míg válaszára várok pálcám segítségével kettőnk között a levegőben tartom a Realgárt dobozával együtt. Csodaszép vörös és aranyló színe van, de a szépség néha veszélyesebb mint gondolnánk.

Év nyitó/záró - Vécsey kolléga

 Valahogy ma nem megy a beszélgetés. Jobban esik hallgatni Andrást mint hittem, hangja eltereli figyelmem. Ahogy lassan sétálunk figyelem szavait, szája mozgását szeme pillantását. Látom őt is összezúzták, lelke romokban van de ő férfi másként dolgozza fel a veszteséggel járó traumát. Jobban teszem, ha én is a munkámba temetkezem, mert azzal legalább házamnak és az iskolának hasznára leszek. Gyógyítom Dolánszky urat, mert most már mindennél jobba akarom, hogy lábra álljon, talán még nála is erősebb bennem az ez iránti vágy. Ha általam érhetné el óhaját az nekem öröm lenne, igazi tiszta és szívből jövő. Jutalom. ...Olyan jó volna megint átélni a betegségből gyógyult ember adta boldog mosoly okozta eufóriát, ami semmi mással össze nem hasonlítható...
 Megint elkalandoztak gondolataim, ezért gyorsan visszarántom magam a valóságba és agyamat ráveszem, hogy feldolgozza azokat a szavakat, melyeket András eddig elmondott. Szerencsére ezzel nincsen gond és elmerengésem lehet neki fel sem tűnt. Kedves ember, erős elhivatottsággal tárgya iránt, amit nagyra becsülök. Hirtelen megcsapja orrom egy érdekes szag, nem kezdek el fuldokolni mert sokszor a laborgyakorlataimon sokkal undokabbat is szagoltam már, és a halál illatánál semmi sem rosszabb, de kellemetlen az szent igaz. Aztán hirtelen, mintha elvágták volna tűnik el a bűz, s az ájerbe az ibolya jellegzetes illata árad, Tőle. Tudom, hiszen elemi mágus és kedvenc eleme a levegő, ez annyira jellemző. Kerülni akarom és mégis minden hozzá vezet vissza, de tartom magam és nem fordulok felé. Maradok Kollégámé testben és szellemben, csak lélekben és gondolatban kalandozom Ádám mellé.  

- A diákok mindenütt elevenek, csak itt sok színes és szagos eszközük is van hozzá, hogy mindezt számunkra egyértelművé is tegyék.

 Nevetek egyet, szívből, de nem mélyről. Jól érzem magam, a felszínen, de odalenn és odabenn már készülnek gyűlni a viharfelhők, a ritmusom szabálytalan, amikor lelassul akkor nehezen nyelek, ettől megrémülök, amitől meg az égbe szökik és akkor vadul kalimpál éltetőm. De ezt nem mutatom, bár a sápadtság jelezheti, hogy épp nem vagyok a legjobb formámban.

- Azt hiszem itt az ideje leülni. A tanári asztal ott van, én a bal szélen ülök, te pedig, ha gondolod foglalj helyet mellettem. Azt hiszem nem soká kezdődnek a díjátadók. Doléance már ugyan átvette a házkupát, de a java még csak most jön. Szerintem idén nagyon jól teljesítettek a Levitások, és a Rellonosok sem szégyenkezhetnek, köztük is vannak kivételes tehetségek. Jövőre lehet ők nyernek. Te mit gondolsz erről?

 Miközben beszélek elindulok és leülök az asztal mellé, vállalva annak a kockázatát, hogy esetleg gond lehet. Nem számít semmi, akkor is kibírom és akkor sem fogom megkeresni a gyűrűt. Én döntöttem így és vállalom minden következményét. Ha Ádámnak ennyit jelentett, akkor nekem miért jelentsen sokkal többet. Akit halálra szántak úgyis meghal egyszer és, hogy ennek ideje mikor érkezik el azt csak sorsfonalunk szövőnői döntik el. Ha úgy íratott, hogy ma éjjel még életben maradok, akkor úgy is lesz, ha pedig el kell mennem, hát méltósággal teszem és örökké független szabadon. Érzem szédülök, majd kisvártatva émelyegni kezdek, ezek az első jelek. Egy perc sem telik el és hiába nyitom ki lecsukott szemem nem látok semmit, ez a látóidegem vérellátási zavara miatt van. Testemből minden erő elszáll és lassan csúszom le székem mellé. Az ájulás sötétségében vakként keresi öntudatom a kiutat, tapogatózik, emlékek nyomán halad, hogy visszatérjen, de minden kísérlete kudarcba fullad.

Két megmentőm Ádám <3 és András

 Tu-pup...Tu-pup...Tu-pup...Először hatalmas elánnal dörrennek az ütések, majd mind finomabban erősödik pillanatról-pillanatra normál iramra életetőm. Remélem ez a kis lelassulás elég pihenő volt neki. Még így a sötétség börtönében is érzem valami felszabadít, lilás fény villan fel és pulzálni kezd lelki szemeim előtt. A dobbanásokat Ametisztjeim generálják újra, és vérkeringésem reagál is az új egyenletes ritmusra. Kezdek magamhoz térni. Furcsán lassan kecmereg azonban vissza öntudatom, lassan tisztul ki elmém, melyben egy dallam sorai cikáznak mantraként.

~...I'm gonna run to the edge of the world
Run to the edge of the world
Feel that i'm gonna get home if i try
I'm gonna run to the edge of the world
Run to the edge of the world
Need to find my way home...~

 Kinyitom szemem, látásom még kicsit kusza és homályos, de egy Peridotszín szempár megragadja tekintetem. Hangokat hallok zörejek zúgó egyvelegét, de élek és ez a lényeg. Óvatosan nyitom ajkam szóra, hiszen ki tudja hangom akad-e még. Agykárosodást is okozhat a vérellátási zavar, ha nem kezelik hamar. Szerencsére azonban működik mindenem, ezt onnan tudom, hogy aprót rezzen a testem és ezt érzem. Erősnek kellene lennem és keménynek, de ez most nehezemre esik. A rémület most uralkodik el rajtam, ami miatt könnyezni kezdek.

- Sajnálom...

 Egyetlen szó, ennyire futja nem többre, és még pár mozdulatra amivel jelzem a mellettem lévő két férfinak, hogy fel szeretnék kelni a földről. Amikor végre ismét a széken ülök a könnyeket szemem alól letörlöm és rendezem vonásaimat. Nem mutathatom ki mennyire riadtnak és kiszolgáltatottnak érzem magam ebben a pillanatban. Szerencsére nem lett nagy körülöttem a riadalom, így talán majd csendben és feltűnésmentesen távozhatok az est végén. Ádám és András, róluk megfeledkeztem és a gyűrűről, ami most a mutatóujjam második perce fölött pihen.

- Most már jól vagyok!

 Lehúzom és átteszem a gyűrűsre, ahol a helye van. Mindezt úgy viszem véghez, hogy csak esetleg Ádám lássa és egy halvány mosollyal jelzek neki. Nem tudom mit mondhatnék, nem tudom mit vár tőlem, de az, hogy most itt van sokat jelent nekem, de vagyok olyan fenemód dacos, hogy ezt nem mondom el neki. András felé egy néma - Köszönöm! hagyja el a számat és pillantásommal jelszem, hogy később mindent elmesélek neki, ha igényt tart rá. Közben lassan az Igazgató ismét beszélni készül így igyekszem inkább arra koncentrálni. Miután elhangzott a beszéd feltűnés nélkül, Ádámmal együtt távozom.

Írország - Ardmore

Egy különleges útinapló margójára


 A szirt szélén állva karomat enyhén már gömbölyödő pocakom köré fonva állok. Előttem a tenger mögöttem a zöld dombok ölelte vidék. Hajnal van, a szél lágyan leng körül és simogatja arcom, ahogy a víz felől érkező sós permet is egyként vele. A nap kelet felől lassan bújik az ég felé, ahogy szerető párjához édesdeden. Magam vagyok, szeretek egyedül sétálni és közben gondolataimon mint csónakon sodródni messze-távol a nyüzsgő világtól.
 Mostanság sok bánat és sok öröm ért, s most és itt jött el az ideje, hogy magamban rendezzem ezekből adódó érzelmeimet. Sikerült is talán, mert már nem fáj semmi és mosolyogva nézem a tájat, ahová mindig is visszavágytam. Gyermekként éltünk itt úgy egy évet, de már akkor megfogadtam, hogy eljövök újra és beváltottam ígéretemet. Bakancslista, volt, van és lesz is. De már sok dolgot kihúzhattam róla, ami jó.
 Ádám még aludt amikor kiléptem a kis házból, amit egy domb tetején vettünk ki nem messze innen. A karját féltőn körém fonta, alig tudtam kikecmeregni az ágyból, de szerencsére nem ébresztettem fel. Egy cetit hagytam a párnán, hogy aggodalmát,ami mostanság egyre erősebb valahogy lenyugtassam. Kellett egy sóhajnyi magány, egy könnycseppnyi igazi magány, amit én választottam.
 Egy dal jutott az eszembe, amit nem régen hallottam először és azóta az elmémben motoszkált, nem hagyott nyugodni. Nem tartva a lámpaláztól elkezdem dúdolni, ám alig hagyja el ajkam az első pár akkord távolról, mintha csak kíséretet akarna adni, egy furulya szólal meg mögöttem. Hátrapillantok gyorsan, de egy lélek sincs az ég egy adta világon rajtam kívül a vidéken. Nem ijedek meg, hiszen ez a varázslatos Írország, ahol mindennaposak a rejtelmek és az apró csodák. Folytatom hát tovább a dúdolást és élvezem a végtelen nyugalom eme véges és értékes pillanatát. Közben eszembe jut egy ötlet, amire remélem Ádám is helyeslően reagál majd, ha felvetem neki.

Írhon - Ádámom

 Ajka a nyakamhoz ér, átjár az a jóleső bizsergés ami hónapok óta mindig. Örülök, hogy utánam jött és most átölel. Szemem  a tengerre függesztem, miközben köszönök neki, majd elmosolyodom, hogy azután kisvártatva elé tárjam az imént elmémből kipattant ideát.

- Neked is szépet, Álomszuszék...Házasodjunk össze! Itt, ma vagy holnap! Tudom korán van és még kávét sem ittál, de ennél szebb hely és jobb alkalom sosem adódhat. Csak mi ketten, semmi cicoma és családegyesítés...

 Felé fordulok, hogy lássam vajon sokkot kapott-e vagy sem és, hogy pillantásom erejével hassak rá, persze csak finoman lágyan, hiszen a szabad akarata fontos nekem és tiszteletben tartom azt is, ha nemet mond.
 Sosem vágytam nagy esküvőre, erről látott álmaimban is inkább megszöktem a férjemmel a násznép elől és elszáguldottunk egy motoron a naplementébe úgy menyasszonyi és vőlegényi díszben. Így hát adta magát a dolog, hogy ha már itt vagyunk miért ne válthatnám valóra egy részét álmaimnak.

- Azt hiszem, most aztán elvetettem a sulykot. Ramóna elájulna ha nem lehetne örömanya, ahogy az Apám sem repesne, hogy nem ő vezetett oltárhoz, de ez a mi életünk...

 Mondom halkan és nagyon, nagyon óvatos hangon mert mindkét említett arca megjelenik lelki szemeim előtt, ahogy közöljük velük, hogy már házasok vagyunk. Persze látom kedves öcséim elfojtott vigyorát is és Ádám Apjának helyeslő arckifejezését is és persze Anyuét.
 Ő tudja mi ebben a kérdésben a véleményem és mint eddig mindenben ebben is a pártomra állna a konokokkal szemben, de majd kiderül mi lesz, ha Kedvesem végre felocsúdik és válaszol. Gyomromat enyhe görcs rántja meg, és az a bizonyos émelygés is elfog kissé, de legyőzöm mindkettőt.

Ádámom <3

 Beszéd és csók mindkettőt szeretem és mindkettő kell nekem, s most amit mond talán jobban mint puha ajka sajátomon. Beleegyezett, hogy összeházasodjunk, s bennem máris ezer kérdés és megoldandó ügy képe gyülekezik hadseregként állva csatába hevesen dobogó szívem ellen.

- Adj nekem hat órát, addig szerezz egy öltönyt meg két gyűrűt és légy a város főterén álló templom előtt pontban kettőkor.

 Rákacsintok Kedvesemre és szenvedélyes csókot adok neki mielőtt beszaladnék a házba, hogy ott gyorsan magamra kapjak egy farmert egy pólót és egy kardigánt, majd belebújjak túracipőmbe. Ismét kilépve a házból varázspálcám segítségével egy vasparipát kreálok magamnak, majd gyakorlott mozdulattal pattanok fel a motorra. Mindig is imádtam nyeregben lenni, tudtam ezt a szabadságot mugli körülmények között, ahol nem célszerű hoppanálni, semmi sem adhat.
 Persze a szüleim kitértek tőle a hitükből, de mivel az öcséimnek van jogosítványuk nem aggodalmaskodtak tovább. Öles gázzal farolok ki az útra és már száguldok is a város felé, hogy ruhát, cipőt és ehhez hasonló csacskaságokat szerezzek, valamint, hogy legszebb mosolyomat előszedve a talonból rávegyem Ardmore papját, hogy bár a magam részéről nem vagyok megkeresztelve, de eskessen össze bennünket Ádámmal.

Egyetlenem

 A gépet leállítottam a templom mögött, majd bementem és átöltöztem, szerencsére az Ír vendégszeretet a papra is jellemző volt, így egy hatalmas kacagás és egy jóféle barna sör ajánlata mellett az esküvő után elvállalta a szertartás lebonyolítását. Magas volt, negyven év körüli és vörös haja kócosan meredt mindenfelé mint egy szalmaboglya, de rendkívül jó lelkűen állt hozzám, ami tetszett. Most hogy átöltöztem, a sebtében bérelt ruhámba és megszépítettem magam pár egyszerű fodrász és sminkbűbájjal kisétálok az épület elé. Nyomban észreveszem Ádámot.

- Én készen állok, ha Te is.

 Lépek oda hozzá és megfogom a kezét. Sajátom egy kicsit hideg, ha izgulok ez általában így van. Remekül fest, csodásan áll rajta az öltöny, amit választott, ha nem lennék belé szerelmes, most biztosan totálisan beleszeretnék. Remélem ő is hasonlóan érez irántam, mert igencsak kitettem magamért, már ami a ruhát és a többi kiegészítőt illeti. Szerencsére Dublinban mindent meg tudtam szerezni, a legutolsó hajtűig és még egy csodás diadémot is tudtam venni egy antikvitásban. Míg várom, hogy elinduljunk körbepillantok és látom páran már figyelnek bennünket.

Roxforti kiküldetés

 Az utolsó feladat, amit ellátok mielőtt várandóssági szabadságra megyek. Már lemondtam a Levita házvezető helyettesi posztjáról, a folyamatban lévő egyéb iskolai ügyeimet lassan sikerül lezárnom, férjhez mentem néhány héttel ezelőtt és gyermeket várok a férjemtől. Ennél jobb már nem is lehet az életem és ez tényleg boldoggá tesz. Ez a kirándulás is inkább izgalommal mint aggodalommal tölt el, pedig Ádám kicsit ezt is túlaggódja, de imádom őt és csak mosolyogtam tegnap este is amikor arról beszélt mennyire hiányzom pedig még el sem mentem. Néha picit besokallok de olyankor ott a Kastélybeli lakom. Most is innen indultam el a felügyelő tanári tisztem betöltésére. Egykori fogadott gyermekem Keiko Sama és egy Rellonos leányzó a két szerencsés, akik eljuthatnak a Roxfortba ebbe a méltán világhírű intézménybe, melyre én magam is kíváncsi vagyok.
 A jegyemnek lába kélt, de minden megoldódott, s ha ez nem következett volna be sem estem volna pánikba, hiszen Blas öcsém vasutas így én magam is elég jól kiismerem magam a sínbohócok világában és tudtam volna valahogy jegyet szerezni, magamnak de szerencsére nem kellett bevetnem eme ismereteim széles skálájú tárházát. Tehát nem volt más hátra mint az út, amit szokásom szerint félre vonulva,-a diákokat szemmel tartva persze- fülemben megbűvölt zenelejátszómra feltett zenéim hallgatásával és olvasással töltöttem el. Szerencsére egyszerre több dologra is oda tudok figyelni és még pihentetni is tudom közben az agyam, így kipihenten szálltam le a vonatról. A peronon már vártak bennünket és amikor a szerelvény kihúzott mögülünk és túlestünk a kölcsönös tiszteletkörökön, úgy mint bemutatkozás és hasonlók kísérőinkkel elindultunk a csónakok felé, ami nekem kicsit kénye téma mert nem tudok úszni és a víztől is félek, de úgy voltam vele, hogy majdcsak túlélem ezt is valahogy, elvégre a Roxfort megér ennyi szenvedést.

Jó estét, bekukkantok már ide is. Mi újság errefelé?

Ajjé, ez nem hangzik valami fényesen. Szólj ha segíthetek, bár nekem csak íjam és nyílvesszőim vannak amivel harcba szállhatok.

:D Rendben.

Ugyan már, megesik nem lehet a fejedben a szinonima szótár.

Estét kollegina

Előbb magam, majd Ombozi Zsigmond
[zárt játék]

 Ahhoz, hogy életet adj szembe kell nézned a halállal, az létezés mulandósága ott van minden pillanatban, a legboldogabban is. Számomra most olyan időszak következik, amikor tisztának és kiegyensúlyozottnak kell lennem lelkileg. Testileg és szellemileg a táncpróbák teljesen egyben tartanak, hiszen mióta kiderült, hogy továbbjutottunk -ráadásul másodikként- a tehetségkutatón újra gőz erővel készülünk a férjemmel, hogy megint valami olyat mutassunk, amit még nem nagyon láttak a tisztelt egybegyűltek és persze a zsűri tagjai.
 Ám most itt sétálok a temetőben kora reggel, amikor még a faluban sem sokan járnak. Furcsa álmom volt emiatt jöttem, hogy békére leljek a néma sírok közt. Az olyan embereknek, akik mellett kísérőt játszik a halál néha kell, hogy együtt legyenek vele, s bár én félek tőle mégis megteszem ezt. Megállok egy egy kőnél és elolvasom a rávésett szavakat, az idézeteken gondolkozom, megérintek egy egy síremléket és elképzelem hogyan élték túl családtagjaik elvesztését a gyászolók.
 Kelni nap nap után, tenni a dolgodat és közben bízni abban, hogy egyszer még viszontlátjátok egymást a túloldalon, odaát a boltív alatt. Hinni, hogy egy halvány függöny válasz csak el és néha hozzád oly közel van akit szeretsz, de elvesztettél. Most az új életekkel magamban ez olyan félelmetesnek tetszik, és olyan veszélyesen közelinek. Rettegem a napot amikor világra hozom majd a kicsiket, mert álmomban három drágakőből kettő szilánkokra tört, s csak egy vérből kiemelkedő gyöngy maradt ép ám sötéten ragyogó. És én hiszek az álmaimban.

Ombozi Zsigmond
[zárt játék]

 Messze repülő gondolataimból egy arc és egy hang ránt vissza a valóságba. Fahéjszín íriszem emelem rá előbb és nézem meg magamnak jól. Egy férfi az, hangja is ezt támasztja alá. Furcsán átszellemülten bámul ő is, és alig értem mit mond és kérdez, de végtére is eljut a tudatomig.

-  Jó reggelt önnek is. Deákék, nos azt hiszem a főkaputól balra a harmadik sorban vannak elhantolva. Netán a rokonai, hogy ilyen korai órán ellátogat hozzájuk?

 Érdeklődöm puszta illendőségből, hiszen, ha már így összehozott a sors szeszélye nem lehetek vele sem szótlan sem faragatlan, nem de? Az arcát nézem továbbra is, ahogy ő az imént az enyémet fürkészte. Nem hoz zavarba, olyan vagyok amilyen. Közben az egyszerű, sablon kérdést már fel is teszem neki, s épp elégnek érzek ennyi közeledést.
 Ahogy nemrég a pubban Adammal megismerkedtem, úgy most itt is alkalmam nyílik újabb férfi rokonszenvét elnyerni és ezzel nincs is baj míg megvan a határ. Férjes asszony és várandós hölgy révén semmi komolyat nem kívánok egyetlen úrnál sem elérni, nekem már van Kedvesem, akihez hű vagyok.

Ombozi Zsigmond
[zárt játék]

 Végighallgatom a férfit és mosolyommal jelzem, hogy megértem a muglik közt való élethez szokott tévelygők érzéseit. Számomra az a világ vonzóbb, sosem tudtam igazán varázslóvá válni, s ehhez Szüleim életszemlélete is hozzájárult, akik inkább neveltek bennünket emberré sem mint muglivá vagy mágussá. Megismertettek mindkét világgal és hagyták, hogy válaszunk vagy épp két világ határán éljünk, ahogy én magam. Gyermekként a varázsló iskola mellett mugliba is jártunk és kviddics ugyanúgy szerepelt szabadidőnk eltöltésének módjai közt mint a zene tanulás vagy a hagyományőrzés. És ez így is volt jó. Sajt gyermekeimet is ebben a szellemben szeretném nevelni, és ehhez szerencsére férjem kiváló partner.

- Artemisia Rubya de Merkovszky, Gemmológia professa, örvendek. Nem, nem ismerem a nevezett hölgyet, de ha ön a csárdában lesz, akkor biztosan be fogok térni, feltéve, hogy készítenek tárkonyos vadragulevest. Fenn van a menüsoron, ugye?

 Először távozni készül, majd észbe kap és bemutatkozik, viszonzom és szóba igyekszem elegyedni vele. Ennek módját ő adja meg amikor jelzi, hogy egy itteni intézményben lesz dolgozó, ami ráadásul csárda, tehát ételeket lehet benne kapni. Számomra az evés élvezet ezért keresem fel sűrűn a legkedvesebb éttermeimet. Remélem a szóban fogó is egyszer az lehet.  

 

 

St-t látom itt sincs valami nagy mozgás.

Ádám

 Utoljára még! Ezzel a jelszóval lépek be a terembe, vállamon a nálam magasabb táskával. Ugyan elég méretesre nőttem horizontálisan mégis úgy érzem szükségem van egy kis kikapcsolódásra, s erre nincs is jobb ,mint az íjászat. Leteszem a táskát egy padra a lőtér mellett, kiveszem belőle az én szépségemet, hogy felajzzam. Miután ezt megtettem, elláttam magam védőeszközeimmel vesszőket veszek magamhoz és odalépek a pástra, jó 8-10 méterre a céltáblától, mely nőként egy kényelmes távnak mondható.
 Az első vesszőt felillesztem az idegre, majd finom és begyakorolt mozdulatsorral feszítek, célzok és lövök, mindezt néhány másodperc leforgása alatt. Nem zavar senki és semmi ezen szombati kora délutánon, amikor mindenki tanul vagy csavarog. A vessző a cél közepétől pár centire ér táblát, s ez örömmel tölt el. A többit kell most már csak mellé küldenem. Döntöm el magamban és megnyugtat a tudat, hogy nem rozsdásodtam be a kihagyott hónapok során.  


Írj az egyik játékba olyat, ami egyértelműen a Húsvéttal kapcsolatos (pl. Címlapba nyuszifüles kép).
1 PONTÉRT

A kivitelezés linkjét küldd a Szervezői Mesélőnek!

Jó estét! Rég jártam erre, mi újság?

Ombozi Noel - 2014.10.05. 18:52


Köszönöm, jól. Rend szerint mocorognak vagy körmérkőzést játszanak odabenn.
Ön hogy van kedves Ombozi úr?  

Pontosan. Január végére várjuk őket.

Ombozi Noel - 2014.10.05. 19:09


Cseppet le vagyok maradva, mik a jelen körülmények, okítson ki kérem. Persze csak ha nen gond.

Sajnálom. Szívesen meglátogatom, ha szeretné.

Kő van, buktában meg reszelő.

Julien Armand Saint-Venant - 2014.10.05. 19:33


Tegyen bele erővágót inkább.

Érkezésem
Öltözékem - képzeld el mindezt fehérben

 Mint a világ legnagyobb fehér bálnája úgy libegek be a Nagyterembe, persze Halloweenhoz illőn hullaszínre festve. Na jó ez azért barokkos túlzás. Nagyságom oka jókorára nőtt pocakom, de nem zavartatom magam miatta különösebben. Egy fehér ruha van rajtam, mely kicsit úgy fest mintha megszaggatták volna, a szemem alá pedig az összhatás kedvéért vörös-szürke karikát pingáltam. Szellemesen nézek ki, azt hiszem. Csinosnak most úgysem kell éreznem magam, de szabadnak mindenképp. Végre ugyanis tudtam adni magamnak némi kimenőt, aminek nagyon örülök. Elegem lett már az ágynyugalomból és a heti egyszeri Kastély vizitből, pedig Ádám fogadott leánykája Runa ott van velem és nagyon kedves hozzám, ám ez mégsem igazi szabadság.
 De most, itt vagyok, ünneplésre készen, s partnerem egy kivételes ember, egy új kolléga Rothman Anton. Legutóbbi látogatásomkor ismerkedtünk össze, amikor bejöttem, hogy Dettinek segítsek egy nagyobb csapatnyi kő beprogramozásában, a mestertanoncok képzéséhez. Anton odajött bemutatkozott, s nekem rögtön felcsillant a szemem. Az egyetemen az Aurorok által tartott önvédelmi és harctéri elsősegély nyújtási gyakorlatok voltak a kedvenc fakultációim. Szóval, ha ma este mást nem is de beszélgetni biztos fogunk, bár szívem szerint többet is tennék, táncolnék például.
 Minden esetre most megállok nem messze az ajtótól és várom őt. Hogy hol van a férjem, nos elutazott. Haza a szüleihez, de azt mondta nekem nem kell jönnöm, nehogy megterheljem magam. Chö...Majd azt én tudom Kedvesem, hogy mi terhel meg és mi nem. Kuncogtam amikor kitette a lábát a küszöbön túlra, alig tűnt el a látóhatáron én már szedelődzködtem is, hogy ideiglenesen visszaköltöztem a saját lakrészembe. Ez volt két napja, azóta persze beszéltünk és elmondtam mit tettem és hová megyek ma. Nem engedélyt kértem, csupán jeleztem, mondtam mosolyogva. Pár perc csönd után szusszant egyet és csak annyit kötött a lelkemre, hogy vigyázzak a helyes Kollégákkal.
Ez csak természetes...