Szenteste Ádámmal és a Családommal

 Az eltelt napokban az Öcséim és Kedvesem lejátszották az első meccsüket, aztán a többit is, naponta egyet minimum. Bolondoztak akár a kamaszok, s ezalatt közelebb is kerültek egymáshoz, ahogy számítottam rá. Úgy is mondhatnám, hogy a haver hadművelet rendben lezajlott és az is kiderült mi lapult Párom táskájában.
 Sajnos Apu már keményebb diónak bizonyult. Pont elkaptam egy pár mondatot, melyben Juant és Bertot faggatta Ádámról. Azután pedig Szenteste délutánján, ahogy jöttem lefelé az emeletről kezemben az ajándékokkal amiket odafenn az imént csomagoltam, meghallottam Szüleim hangját, kikukkantottam a korlát takarásából, hogy lássam közrekapták Szerelmemet és faggatják, illetve inkább oktatást tartanak neki, melynek témája én vagyok.
 Anya azt kérdezte tőle "Szereti ön Temit, képes elfogadni a tényt, hogy nem olyan mint a többi korabeli nő?" Apám szavába öltve sajátját folytatta "Tudom, hogy maga híres és gazdag, a lába előtt hevernek a nők, adódik hát a kérdés: Miért épp az én lányomat választotta? Mert szép és jól mutat majd maga mellett a címlapokon? Ő nem olyan erős mint amilyennek hiszi, törékeny és sebezhető. Ha csak hírét veszem, hogy kihasználja, vagy csak a pillantását szomorúnak látom, higgye el lépéseket fogok tenni."
 Anyám erre csitítani kezdte déli habitusú férjét "Bízunk magában, csak azt szeretnénk, ha óvná őt, sokat szenvedett már, megérdemli, hogy valaki boldoggá tegye és őszinte legyen hozzá."
 Ekkor futottak be az öcséim akik kórusban kántálni kezdték ugyanezt. Betelt nálam a pohár. Letrappoltam, mire felkapták a fejüket és szétrebbentek. Nekem sem kellett több, el akartam terelni a szót magamról ezért múltam árnyfüggönyének takarásából előhúztam egy emléket.

- Tudjátok mi jutott eszembe, az előbb? A hagyományőrző rend karácsonyi ünnepsége. Emlékeztek fiúk, amikor egy bemutatót kellett összeállítanunk? Mit szólnátok ha megint megcsinálnánk?

 Nagyon furán néztek rám mindannyian, aztán Blasnak felcsillant a szeme. El is vártam tőle, kiskamasz volt és imádta. Megbökte Juant akivel nagyon beszédesen összenéztek, beugrott neki is a dolog és rájött mire is megy ki a játék.

- Oké, próbáljuk meg.-helyeselt Juan
- Rendben, legyen. -Bólintott rá nagy nehezen Berto
-Próba szerencse, max beégünk, ennyi év után tuti be vagyok rozsdásodva.

 Fejtette ki véleményét végül Blas, amire a többiek is egyöntetűen bólintottak. A szüleim és párom értetlenül néztek ránk. Megkértem őket üljenek le a nappaliban és Anyát, hogy csináljon helyet, mi pedig mindjárt itt leszünk. Ezután libasorban felrohanunk az emeletre. Gyors megbeszélést tartunk, míg előbányásszuk gyakorló botjainkat és azokkal felszerelkezve, szinte teljesen egyforma apród öltözetben térünk vissza nézőink elé.
 Juan egy gombnyomással elindítja az aláfestő zenét, hogy azután kezdőpozíciót vegyünk fel. A dallam ritmusára botjainkkal koppantunk, közben Öcséim körbevesznek engem és támadni kezdenek rám, előbb hárman egy ellen, majd Blassal párban folytatva a csatát. Botharcot vívunk egymással, mely tűzben izzó tánc is egyben.
 Rúdjaink hangosan csattannak egymáshoz, fejeink felett, elhajolva testünk mellett suhannak el az ütések. Nem érintjük egymást, nem ez a lényeg, épp az hogy elkerüljük, vagy megállítsuk a botokat pár milliméterre a másiktól ebben rejlik a harcos hatalma. Mozgásunk finom, mégis erőt sugároz, pusztítani képes hatalmat.    
 Végül egy körtámadásos bekerítés után fegyvereikre lépve ők kiemelnek engem, hisz könnyű vagyok akár egy tollpihe. Nem magasra, mert tériszonyom van, de ahhoz épp eléggé, hogy látható legyen én diadalmaskodtam felettük. Ennyit arról, hogy gyenge vagyok és törékeny.

Bálra érkezésem

Öltözetem


 Eljött ez a nap is. Karácsonyi Bál lesz ma este. A múlt jut eszembe, régi történetek, egy szellem és az ő testet öltése. Régen volt, réges-rég, dőlt a fény a terembe...Ismerős, bennem él...Már felsejleni sem mer... Dúdolok magamban egy dallamot ahogyan mélyzöld estélyimben igyekszem a Nagyterem felé.
 Hajamat az alkalomra félig feltűztem egy malachitdarabokkal mozaik szerűen kirakott csattal, sminkem lágy de nőies, fülemben a két szokásos pár fülbevalón kívül egy termetesebb rombusz alakú darab van, nyakéket nem viselek és gyűrűt is csak egyet az ónix köveset. Lépteim zaját visszavetik a vaskos, masszív és hűvös kőfalak.
 Belépve teljesen ámulatba ejt a csodás díszítés, a hófehér varázs, akár egy jégbe zárt tündérvilág olyan lett a miliő. Pislogva nézek körbe, s egy pillanatra kislánynak érzem magam akit átjárt a karácsony igézete. Szabadon lévő vállaimra hópihék hullnak a megbűvölt mennyezetről, de nem fázom tőlük mert eltűnnek olvadás helyett.
 Látom a Kastély lakói jórészt már megjelentek, de nincs még itt az akire várok. Csendben elsétálok a tanári asztalsor felé és kíváncsian szemlélődöm tovább, nem elegyedem szóba senkivel csak, ha megszólítanak. Úgy tűnhet petrezselymet árulni jöttem, ám igazából leperegnek előttem annak az öt évvel ezelőtti hasonló bálnak az emlékei.  
 A heg eltüntető bűbájt alkalmaztam ugyan, de a tetoválás láthatatlanná tevőt nem. Azt hiszem itt az ideje a felvállalásnak, ha már a szeretet és elfogadás ünnepe van. Ennek értelmében gerincem mentén a szürkeárnyalatos borostyán indákat, melyek felfutnak a tarkómig, a ruha alatt pedig le egészen testem támaszát adó csontjaim végéig, és a bal csuklómra varrt, szintén szürke, arcot formázó levélmotívumot is láthatják a szemfülesek.
 Kíváncsi leszek a Levitások reakcióira, ha egyáltalán lesz ilyen. Kiismerve a többi ház diákjait, talán a Rellonosoktól számíthatok bármiféle megjegyzésre. De valahol el kell kezdeni a valódi Artemisia Desideria Rubya adagolását, aki nagy dózisban eléggé mérgező tud lenni. Tehát most csak egy cseppnyi lesz belőlem itt jelen. Azután meglátom, hogy legyen.

Karácsonyi Bál - Ádám és Kalászi úr


 Mint űzött vad ki prédaként fut keresztül a vad pusztaságon, úgy kerülget embert, s asztalt Kedvesem, hogy ne lepleződjünk le. Megéreztem jöttét, ahogy belépett megláttam mert tudat alatt belém ivódtak testéből áradó sejtszintű rezgései. Na jó ezt mondanám Gemmológusként, nőként inkább azzal magyarázom a jelenséget, hogy szíveink közt a szerelem arany szálat húzott mely megpendül, ha egymáshoz közeledünk.
 Romantikus vagyok, legbelül mélyen, ám ezt igyekszem palástolni mert gyengének tüntet fel, bár mások szerint ez tesz kívánatossá egy nőt. Nem osztom ezt a nézetet, hiszen az életet nem nézhetem csak rózsaszín szemüvegen át mert akkor nem veszem észre, hogy kik és hányan ejtenek éppen át. Ezért csak elmémben és szívem legmélyén élem meg a meghitt érzelmeket, illetve csak azok felé akiket erre érdemesnek ítélek és Ő ezek közt a személyek közt van.
 Odaérve hozzám némán meghajol előtte és táncra kér. Rámosolygok, mert ha látom ezt érzem helyesnek és biccentek felé, majd kezem kezébe helyezem és hagyom had vezessen a táncparkett felé. Tetszik a külleme, nagyon elegáns, milyen is lenne más, csodás és férfias. Karjában megnyugvást lelek és finoman ringatózom a zene ritmusára.
 Hirtelen tör rám a vágy és az ötlet, melyet szinte azonnal tettem követ. Szegve szabályomat, hogy védjük titkunkat - kettőnk ügyét, megszegem és ajkam az övére helyezem. Finoman érintem nem tolakszom, ha akarja saját száját csak elhúzza és a csóknak vége is, ám ha kívánja tovább tarthat egy lélegzetnél, hogy ezzel lebbentse fel végérvényesen a fátylat és hozza tudtára a világnak: Egyek vagyunk Ő és én. Miután a táncunkat Ádámmal eljártuk észreveszem, hogy néhány Levitás diák megérkezett.

- Ne haragudj Kedvesem, de egy tartozásom le kell törlesztenem.

 Mondom Szerelmemnek és rákacsintok majd elindulok a Kékek asztala felé és meg sem állok addig míg eléjük nem érek. Megvárom míg a diákok beszélgetésüket befejezik, majd illőn köszöntöm őket, most nem csak professzorukként, hanem Házvezető helyettesükként is jelen vagyok közöttük, s egy nebulóhoz külön szavakat is intézek.

- Jó estét! Ugye csodás ez a Bál? Nekem nagyon tetszik, a díszítés mesés, jövőre a Levitát öltöztethetnénk ilyen hólepelbe, mit szólnának hozzá?
 Oh, jut eszembe Kalászi úr köszönöm az ajándékot, nagyon hasznos és kedves volt öntől, hogy gondolt rám. Ezért cserébe és mert kérte azt hiszem itt az ideje, hogy táncoljunk, nemde?

 Kérdezem a fiatalembert és mosolyogva főt hajtok előtte. Kíváncsi leszek hogyan reagál erre a hölgyválaszra, mivel kiskamasz még, lehet zavarba hozom, ki tudja majd az idő ezt is kiforogja. Ádám biztosan nem lesz féltékeny, hiszen ez egy ilyen este, tudjuk be annak hogy a karácsony a fagyos hideg kőszívebe is becsempészi a szeretet remény melegét. Amíg az ifjúra várok körbepillantok és egyre több tanulót és kollégát látok, s az a vicces mindebben, hogy mivel főleg a lakteremben vagy a termemben tartózkodom egy részüket nem is láttam csak talán az évnyitón, így szinte idegenek a számomra.

Ádám és a különös Karácsonyi séta

 A családommal való megismerkedés kisebb zökkenőkkel ugyan, de sikeresen lezajlott. Szerencsére mindenki rájött ez a férfi tényleg nem arra hajt, hogy skalpgyűjteményének díszévé tegyen. Persze Apámnak továbbra is vannak fenntartásai, mert ő a tettek embere és bizonyíték gyanánt szavak helyet cselekedetekre vágyik, ám ennek ellenére úgy fest elfogadta a helyzetet.
 Eljött végül a Szenteste és a szép arany-vörös köntösbe öltöztetett fa alatti ajándékbontás ideje is. Kedvesemtől egy édes rőt kis cicát kaptam, őt rejtette a táskája. Meglepett, de mivel macskabolond vagyok azonnal beleszerettem az ártatlan ábrázatú szőrgombócba, s nyomban nevet is adtam neki. Selva lett a fiatalúr, aki mint kiderült nevéhez illőn vadóc, de imádni való.
 Ma, vagyis az ünnep első napján reggel még indulás előtt Ádám megkért menjünk el egy kicsit kettesben sétálni. Gyanakvón pislogok rá pár pillanatig, majd természetesen beleegyezem és most kéz a kézben bandukolunk a faluban. Puha szőrmével bélelt, natúr színű velúrbőr kabátomban vagyok, melynek csuklyáját a házból kilépve menten felhajtottam, s így kissé kizárom a körülöttem lévő rideg-csendes világot.
 Nem fázom, kivételesen, pedig farkasordító hideg van a szél pedig csontig hatóan velőt metsző. A környék hólepel alatt alussza téli álmát, egy lélek sincs a Főtéren, csak a csinosan feldíszített fenyő árválkodik magányosan a fagybiztossá tett szökőkút előtt. Megrázó látvány szívderítő helyett. Nesztelen lépkedünk egymás mellett, ahogy ő úgy én is belefeledkezem gondolataimba. Nem gyors-e a tempó? Nem túl sok ez az egész? Mi lehet a következő lépés? Elértük-e azt a pontot ahonnan már nincs visszaút és kell-e az egyáltalán?
 Nagy elmélkedésemből mozdulatai és szavai rántanak vissza a valóságba. Először nem is fogom fel miről beszél, pedig tekintetemet szemei és szája mozgása közt járatom, azután mint egy ködfátylon át eljutnak tudatom értelmes részéig az általa kimondott szavak. Nem tudok felelni, torkomon akadnak a hangok, s amikor még egy kis mélykék dobozkát is elővesz és felém nyújtja lovagias féltérdről a szívem furcsán-fájón nagyot dobban. Megkéri a kezem, s én csupán egyetlen szót vagyok képes kiejteni hidegtől megdermedt ajkaimon miközben könnyek gördülnek le arcomon.

- Igen...

 Elhal a szó messze viszi a szél, mint egy ígéretet a jövő titkának különös neszét. Lehúzom kesztyűmet és remegő balomat elé nyújtom. Nekem a tett most könnyebben megy mint bármi más kifejezési módja örömömnek. Nem visongok, nem ájuldozom, hiszen tudom nagy ára lesz ennek a boldogságnak, komoly dolog az elköteleződés, talán nekem nehezebb is lesz mint gondolnám.
 Felnyílik a dobozka teteje, s amit megpillantok benne az maga a fémbe-kőbe zárt eskütétel. Fektetett nyolcasra, az önmagába visszatérő idő jelképére hasonlító foglaltba helyezett két lágy fényű, levendulaszín ametiszt, a bölcsesség és hűség köve ragyog rám, elmosolyodom. Kedvesem ujjamra húzza a gyűrűt, s közben én elsuttogom a télnek szerelmi fogadalmamat.

...Te és én örökre együtt, talán még tovább! A végtelen köt össze, s ő a határ. Melletted maradok míg el nem ragad a Halál...

 Lehet nem hallja, nem tudom, de most ebben a pillanatban ezt gondolom és ki is mondom. Sikerül. Biztos vagyok benne, hogy mindenkit éppúgy meglep majd ez a lépés, mint most engem. Amikor ismét egymással szemben állunk csókban és ölelésben válunk eggyé, s tán órákig tart ez a helyzet mire áthűlünk annyira, hogy rászánjuk magunkat és lassan elinduljunk haza.
 Idegesen lépem át küszöbünket, mert nem tudom hogyan fogadják a hírt szeretteim, ám legnagyobb meglepetésemre a Szüleim és az Öcséim mind elismerően, meghatódott szeretettel és kötözködés helyett kitörő örömmel koccintanak velünk egy pohár különleges, épp annyi idős konyakkal amennyi én vagyok. Jó pár órával, ebéd és hosszas búcsúzás után Vőlegényemmel, milyen furcsa erőt adó szó, visszaindulunk a Kastélyba, hogy onnan Ádám Szüleihez utazzunk egy nappal később tovább. Immár mint Jegyespár.

Kalászi úr és a KékKisasszonyok

 A lányoknak tetszik az ötletem, miszerint a Levita klubhelyiségét is hasonlóan kellene feldíszíteni a következő évben. Amikor táncba hívom Kalászi úrfit felpattan a hölgyek szeme, furcsállják a dolgot, amit nem csodálok.
 Különösen Sama kisasszony viselkedik félreérthetetlenül, aki mint észrevettem gyengéd érzelmeket táplál iránta, hiába a tagadás ez látványos áhítozás, ám a fiú kissé csapodár és hetyke. Ami nem baj, de tőle az ember nem várhat mélyenszántó érzelmekre, egyelőre. Mentsége erre kora és kedves külleme, amit jól használ fel.
 Kiérünk a parkettre és elkezdünk keringőzni. A fiú átfogja derekam és egészen jól vezeti a ritmust, nem tiszteli meg azzal, hogy nem lép rá és ezt örömmel konstatálom. Közben feltett kérdésére az ajándékával kapcsolatban csak ez után reagálok.

- Nem fogom velük sem fenékbe, sem hátba lőni, ettől ne féljen. A vesszők itt maradnak a Kastélyban. A tegezt pedig holnap haza fogom vinni és egy rakat magában veszteglő nyilat tervezek tárolni benne.

 Lépéseink lassúak az idő ólomlábakon jár míg táncolunk, szó nem hagyja el számat. Tekintetemmel Ádámot keresem, de eltűnt szemem elől, remélem szerez egy egy pohár innivalót. Jól fog esni, eléggé megszomjaztam. A zene utolsó taktusa is elhal, mire én kecsesen meghajtom fejem és beszélni kezdek.

- Köszönöm a táncot és további kellemes estét, illetve békés ünnepeket kívánok. Viszlát Kalászi úr!

 Elbúcsúzom majd komótosan sétálgatni kezdek a teremben, érdeklődve sorjázok az egyre sűrűbb embertömeg között. Amikor végül megtalálom Kedvesemet megegyezünk, hogy szép csendben eltűnünk mindketten és kihasználva a pillanat háborítatlanságát összepakolunk a holnapi útra.
 Korán reggel találkozunk a falu határában majd útra kelünk, hogy meglátogassuk a Családomat Spanyolországi otthonunkban és ezzel együtt megejtsük Párom bemutatást. Már előre tartok az egésztől, de talán a Karácsony hangulata enyhíteni fogja a helyzet kellemetlen komolyságát. Csak remélni merem, hogy végül mégis minden rendben lesz.

Karácsony második napján, Ádám Szüleihez tartva

 Korán reggel, még napkelte előtt indultunk, szinte teljesen sötét volt és hideg, de engem átjárt a nyugalom melegsége, ahogy belekaroltam a férfiba aki mellettem sétált kifelé a Kastély kapuján. Ujjamon ott a békét hozó Ametiszt, kettő is. Szakmai ártalom, de ahogy tegnap kora délután hazaértünk és visszavonultam lakrészembe egy kézi nagyítóval, úgynevezett lupéval tüzetesen megszemléltem a köveket.
 Az egyikben csodaszép, a lila ásványra jellemző toll alakú zárványt, vagyis a kő belsejébe növekedés közben bezáródott levegő és víz megjelenési formáit találtam. A rávetülő fényt is érdekesen töri, színt változtat ami ritkán mutatkozik ennél a fajtánál, egyfelől levendula másfelől rózsába hajló az árnyalata. Beleszerettem, ahogy abba is akitől kaptam, teljesen és visszavonhatatlanul.
 Eddig nem kedveltem ezt a nemeskövet, mert arra emlékeztetett milyen szürkéslila, idegen szóval cianotikus voltam a betegségem miatt, de ez megváltozott tegnap délután óta. Olyan lágy a hangja ahogy megszólít, szinte simogató, mintha maga Ádám fogná vele a kezem, és lenne mellettem általa.
 Úton vagyunk. Fogalmam sincs ugyan hol laknak pontosan Vőlegényem szülei, annyit árult el csupán, hogy Pest környékén. Na szép ez azért elég tág fogalom, de nem türelmetlenkedem, hiszen a nehezén, az én díszes kompániámon már túl vagyunk és jó vége lett a dolognak.
 Az ő szülei nem lehetnek rosszabbak, ráadásul egyke így testvérekkel sem kell megbarátkoznom, mint neki az én három öcsikémmel. Szóval nyert csatába indul a bátor úrhölgy. Gondolom én, nem számítva arra, hogy esetleg egyik felmenője keményebb dió lehet mint az én családom összes tagja együttvéve. Nos mindez nem soká kiderül. Addig is naívnak tűnő nyugalommal a szívemben ballagok mellette és csak egy kicsit remeg a gyomrom attól ami vár.  
 

Ádám és a Szülei

 Egész úton házuk felé azon gondolkodám, hogy tud ennyit beszélni az én édes egyetlen Drágám. Hallgatom csendben néha bólintok, hangja olyan nekem mint a méz az égő toroknak. Lágy, kellemes és nyugtató gyógyír. Nem gátlom, gondolatmenetét meg nem szakítom, had mondja el mindazt, amit a gyermekkoráról és a családjáról szeretne. Jobb, ha nem én szólok helyette, hiszen nekem azért ennyi mondandóm úgysem lenne.
 Megtudom úti célunk hamar oda is érünk és már mire gondolataimat összeszedem, s egy lopott utolsó csóktól kipirul arcom az ajtóban állunk, mely hirtelen kinyílik magától, vagyis pontosítok Ádám apjától magától. Merkovszky úr morózus, hangja szigorral teli, szeme nem fürkész inkább pillantásomba váj, fahéj szín íriszem nem rebben, állom tekintetét. Bemutatkozásában kemény pattogók a szavak, mintha azt hinné nem értem nyelvét. Nos talán meglepem, talán nem tiszta magyarsággal mondom el én is a nevem, főleg mivel erre rá is kérdez.

- Igen, Artemisia Rubya vagyok, örvendek a találkozásnak Uram!

 A férfiú már indul is tovább útja elszólítja, nem sértődöm meg ezen, de az meglep, hogy még visszaszól fiának és láss csodát szája szegletén egy halvány mosolyféle suhan át. Arcom rideg marad, de magamban elteszem ezt emlékbe, és megállapítom, hogy Ádám saját mosolyát tőle örökölte. Ahogy az atyai szó is jelezte odabenn már várnak ránk, érzem a meleget mely nem csak a fűtésnek köszönhető.
 Két Hölgy repdes felénk és köszönt bennünket, kicsit leblokkolok, nincs mit tenni hiába szándék, ha a tudatalattim tiltakozik az ölelgetés és női csacsogás ellen. Udvariasságból persze viszonzom amit kell és mosolygok is szívből őszintén. Azonban azok után, hogy halálra cikizik szegény Szerelmesemet egy kissé megkeményítem lelkemet és vonásaimat egyaránt.

- Hogy valóban én volnék-e az aki értelmet ver belé? Nos azt erősen kétlem. Nincs rá ugyanis semmi szüksége, helyén a szíve és az elméje.

 Felelem és talán lélegzetnyit élesebben ejtem a szavakat mint az várható, nem szeretem ha ok nélkül aláznak meg embereket, még ha viccnek is szánják a beszólásokat az illető személyek. Ezt valahogy egy ilyen helyzetben soknak ítélem, az én lökött Öcséim is visszafogták magukat és ez náluk nagy szó. Eléggé érzékeny vagyok az ilyesmire így a Hölgyek enyhe mínusszal indulnak nálam, még a beharangozás szerint kemény szívű apához képest is. Azután Ádám bemutat engem Menyasszonyaként.

Ádám és Szülei - a vallatás

 Jó kicsit talán túllőttem a célon ez íjjal a kezemben ritkán esik meg, de az emberi kapcsolatok terén sajnos annál többször. Ennek okán állok most Vőlegényem mellett is, de az legalább jól sült el. Viszont most kivont karddal állnak előttem s arcukat a kedvesség csuklyája fedi el előlem.
 Rémeket látok, gyorsan megérintem gyűrűm két Ametisztjét, mielőtt még elborulnának gondolataim. Egy észrevétlen simítás és a nemeskövek azonnal énekelnek nekem. Kezdek lehiggadni, épp időben, hiszen állnom kell Ádám mostohájának pillantását, ami még hagyján lenne, ha nem akarna bevonni a "mézeskalács ház" készítésbe. Közben a gyűrűm is mustra alá kerül Gabriella részéről.

- Azt hiszem mindannyian jobban járunk, ha nem kontárkodom bele az építkezésbe, nagyon rossz a térlátásom, a kézügyességemről már nem is beszélve.

 Szabadkozom egy elodázó mosollyal és imádkozom, hogy a Családfő mihamarabb visszatérjen. rá nagyon  kíváncsi vagyok, mert olyan hűvös erőt éreztem felőle áradni, ami saját magamra emlékeztetett és a saját Apámra. Alig, hogy kimentem magam a sütésből Megint újabb szóáradat következik Kedvesem tanítójától, mire ő vehemensen mentené a menthetőt de hiába. Nagy a fölény, tehetetlen az "egyszem" a helyzet menthetetlen.
 Figyelemelterelése a lehető legrosszabb hatást váltja ki. Ramona asszony nekiáll kérdezni a megismerkedésünkről. Előtte azonban megjegyzi, hogy észrevette nem rajongok azért ha zsonganak körülöttem. Ez tény kár volna tagadni. Épp elég a saját Családom, őket is jobb távolról szeretni. De vissza a kérdéshez. Felelek, hiszen mi sem könnyebb ennél. Közben Ádámot elküldi mellőlem. Az oroszlánok közé vetett bárány érezheti így magát, azt hiszem.

- Nem sokkal év kezdés után történt, zsongott a fejem a sok újdonságtól, öt év távollét után tértem vissza a Bagolykőbe oktatni és rögtön felkértek az egyik, a Hollóháttal rokon ház vezető helyettesi posztjára. Kimentem levegőzni és mivel animágus vagyok állat alakomban tettem meg mindezt. A faluban lévő játszótéren kötöttem ki. Egy hintán aludtam épp amikor zajt hallottam. Felébredtem és megláttam közeledni Ádámot.
 Észrevett engem ő is, illetve egy hintázó apró fekete macskát. Odajött hozzám. Simogatni kezdett, az ölébe vett. Úgy éreztem ez nem helyén való ezért leugrottam karjai közül és deanimáltam. Látványosan szedegette az állát a földről, majd szó szót követett és nekem vissza kellett mennem a Kastélyba, de szerettem volna még látni. Ezért elhívtam táncolni a családom egyik jó barátjának és nejének táncstúdiójába, ide Budapestre kérésemet pedig egy arcára adott csókkal erősítettem meg. Végül ismét állat alakot öltöttem és elszaladtam. Röviden ennyi.

 Mesélem és kicsit megenyhülök, ahogy a kedves emlékek mind sorra bevillannak lelki szemeim elé. Még el is sikerül mosolyodnom és ez nagy előrelépés. Azonban tartok tőle történetem után megdől az "Én vagyok a komolyabb, a megfontoltabb, aki majd megzabolázza és vigyáz rá" hipotézis. Mit szépítsem néha nekem is lehetnek flúgos időszakaim és a KőSzív érző lelket takar.
 Más kérdés persze, hogy mit fog mondani a mese másik hőse, mert őt is biztosan megkérdezik azért, hogy mégis hogy gondolta ő ezt az idegen macska simogatósdit. Mert ugyebár lehet, hogy hebehurgyának hiszik mégis úgy látom Apja után ő a legmegfontoltabb és ez szerintem így van jól. A férfi legyen ilyen.  

Ádám és Szülei - Akkor jó az anyós, ha porhanyós, főleg ha kettő van belőle

 Megkapom az első "bókot" a kedves Mamától. Akárminek is szánta én csak egy boldog mosollyal nyugtázom, hogy emlékeztetem őt Merkovszky úrra. Legalább előre láthatóan egy tagnak Kedvesem családjából tetszeni fogok, mert ahogy Mentornője szavaiból kiveszem igencsak elástam magam mindkettejük előtt éles nyelvemmel.
 Ki tudja lehet az a gondja, hogy féltékeny? Ugyan hiszen idősebb jóval Ádámnál. De attól félhet, hogy elveszti a legkedvesebb "játékát" vagyis a sütés közben is engem védő Szerelmemet. Megismerkedésünk története tehát nem győzte meg őket. Valahogy ezt lelkem mélyén sejtettem. Elkerülte figyelmem, hogy több kérdés is elhangzott az előbb. Ebben a dupla támadásban az ember azt sem tudja hova kapja a fejét és ki mit beszélt.
 Mindegy ki kell köszörülnöm ezt a csorbát is. Ráadásul most is egymást kontrázva faggatnak tovább, szóval nagyon figyelek, míg beáll végre a régen várt csend. Mély levegőt veszek, bólintok egyet miközben ismét megérintem gyűrűköveimet majd megszólalok.

- Most gondolom azt várják, hogy a külseje és a hírneve lesz a válaszom. El kell keserítenem önöket, nekem ezek mit sem számítanak. Szörny csúfan és koldusszegényen is szeretném a Fiukat. Remek emberismerő vagyok és érzem, hogy Ádámból árad a jóság. A szeme tükörként mutatja meg mindezt, csak látni kell és olvasni belőlük.
 Miért lesz jó férjem? A válasz egyszerű, mert kiegészítjük egymást. Ami benne megvan az belőlem hiányzik, és fordítva. Egymás jobbik felei vagyunk. A kalandjai a múltja részei, ha minden este hozzám tér haza és a szemében lobogni látom azt a tüzet, amit idefelé és mióta megismerkedtünk minden nap, akkor nincs okom kételkedni benne.

 Tartok egy lélegzetvételnyi szünetet. Kimondom az igazat felfedem magam, kerül, amibe kerül, különben örök kétkedés lesz osztályrészem. Nem fognak hinni nekem, tudom, hiszen azt gondolják és ezt sugallja minden mondatuk, hogy ráakaszkodtam szeretett gyermekükre. Talán az én szüleimmel neki mégis könnyebb dolga volt, szerencsés flótás. Nem hittem volna, hogy így lesz, de ahogy látom ő sem erre számított. Eláraszt a kétség és a félelem árja, egy út vezet napvilágra. Folytatom tehát.

- Önnek nem kell féltenie Asszonyom, higgye el jobban féltem én őt saját magamtól és attól ami a velem való élettel jár. Mint láthatja nem vagyok tipikus korombeli nő, nehéz a természetem, ennek az az oka, hogy szívbetegen születtem s nőttem fel.
  A mellkasomat és a hátamat hegek szabdalják, amiket okkal nem tüntettem el, gyermekem szintén emiatt nem lehet a tudomány jelenlegi állása szerint. Rettegtem tőle, mit fog szólni Ádám ehhez a tényhez, de elfogadott úgy ahogy vagyok. Felnőtt férfi, ahogyan önök is mondták. Engem választott, s én áldom érte.

 Ahogy utolsó szavam elhagyja ajkaim becsapódik mögöttem a bejárati ajtó.  Rémülten kapom hátra a fejem. Vajon mióta van itt Merkovszky úr? Mennyit hallott ebből az egészből? Igen, ezzel eddigi összes párom családjában szembesülnöm kellett.
 Féltik a fiaikat az anyák egy olyan nőtől akit csak a sors kegye tart az élet tenyerén, aki védelemre és elfogadásra kárhoztatott halála napjáig, bármennyire erősnek is mutatja magát. Az apák pedig, a vérvonalat óvandó szólalnak fel keményen. Ez esetben pedig még a karrier is bejátszik a képbe, a hírességi státusz. Mit szól majd a világ? "A kviddics sztár és a kripli!" vagy ehhez hasonló szalagcímek.
 Menekülnöm kellene, kifutni innen, elrohanni, mindent hátrahagyni és eltűnni. Szívem nagyokat keményeket dobban érzem ahogy szinte a szegycsontom is beleremeg. Meg kell nyugodnom, intem magam és görcsösen szorítani kezdem a jegygyűrűmet, míg a Család ítéletére várok bűntelen vétkesként.

Ádám és a Szülei - amikor az Apai szív hívebb az Anyai szónál

  Némán, mint sírjába szálló lélek követem Merkovszky urat, akinek reakciója mindenkit megdöbbentett, legfőképp engem és Kedvesemet. A két Hölgy sem tudott hirtelen megszólalni sem, talán az általam mondottak, talán a férfi jelenlétének súlya forrasztotta torkukra a szót. Nem tudom, minden esetre nagyon megkönnyebbültem, hogy magam mögött hagyhatom őket. Mély lélegzettel engedtem el gyűrűmet és a kő dallamának rezgését, mint hegedű hangját hallva fordítok hátat a hármas kompániának.
 A férfi udvariasan enged be a lakás ezen részébe, ahol kellemes, csendes nyugalom és meleg fogad. A kandallóhoz legközelebb eső különálló fotelben helyezkedem el, míg vendéglátóm az íróasztalához sétál és elővesz belőle valamit, hogy ezután ezt átadja nekem. Egy ékszeres dobozka pihen kezemben. Értetlenül nézek fel a Családfőre, de hamar megtudom mit kell tennem. Kinyitom a dobozt és megpillantok benne egy ezüst láncra fűzött medált. Meghallgatom a hozzá fűzött szavakat, s csak ezután kezdek beszélni.

- Csodás darab, egy félbevágott kabosonra csiszolt Almandin gömb díszíti, a foglalata alul nyitott, hogy átjárhassa a fény.

 Egyelőre ennyit mondok, majd szemem elé tartom a medált és átnézek rajta. A kövön áthatoló vérszín fénysugár megfesti fahéj árnyalat íriszemet. Először csak halkan észlelem a kő hangját, zongorafutam formájában veszi fel velem a kapcsolatot, majd kellemes meleget sugároz, biztonságérzetet kelt. Elmosolyodom, közben Merkovszky úr tovább beszél hozzám ezért óvatosan visszahelyezem tartójába az ékszert, majd pillantásomat felemelve, ismét minden figyelmem neki szentelem. Minden rezdülését de főleg a szemeit nézem, melyekben megcsillan a szeretet és az aggodalom szikrája táncot lejt a pattogó tűz lángjainak tükörképével.
 A férfi nem idős, nem reszketeg apóka, élete teljében lévő férfi, aki olyan felelősséggel viseltetik szerettei iránt, mellyel azok talán nincsenek is tisztában igazán. Tiszteletreméltó. A legendát a kőről igaznak ítélem, de látom ő kétkedik hitének valóságalapjában. Miután nagyobb szünetet tart úgy érzem itt az ideje, hogy mint egy arra érdemesnek ismét kaput nyissak lelkemen és leendő apósomat beengedjem. Azonban még mielőtt megszólalhatnék felveti az elemi sakk ötletét. Elmosolyodom és elkezdek beszélni.

- Gránát van a medálban, ezt jól tudja. Sok legenda szól arról, hogy ez a nemeskő színe változásával jelzi, ha baj közelít ahhoz, akihez kötve van. Olyan varázslat ez melyet már évszázadok, sőt év ezredek óta alkalmaznak. Régebben sokkal többen voltak rá képesek. A középkorban még a muglik közt is elterjedt, hogy hölgy a lovagjának vagy vitéz szíve választott asszonyának ezt ajándékozza talizmán gyanánt. Ráadásul az ő világukban nem is fejti ki teljes valójában az erejét, csak azok birtokában, akiknek ereiben, legalább heted íziglen mágus vér csörgedezik. Ezt a különleges kötést manapság már csak egy igen képzett Gemmológus tudja létrehozni kő és ember között, ami elszomorító, tekintve, hogy a kövek ereje jottányit sem csökkent az eltelt idő alatt, mint azt ez a darab is bizonyítja. Sajnos, amint azt halhatta a továbbadása nem rajtam múlik, hanem az orvostudományon és higgye el minden alkalommal átkozom a sorsot, hogy elvette tőlem a gyermekáldás csodáját, de bízom benne, hogy egyelőre legalább én magam méltó legyek rá, hogy viseljem az ajándékát. Nagyon köszönöm, hogy megbízik bennem.

 Mondom, miközben lassan egy pillanatra megemelve és az égi erők oltalmába ajánlva felveszem a nyakéket, s ezzel együtt az Őrzőkő hatalmát elfogadva magamra veszem. A két dallam, az Ametiszteké és a Gránáté harmóniává olvad össze bennem, ekkor megértem mi is történik velem. Arra azonban nem fogok reflektálni, amit a Ádám apja a kő egyszeri elsötétüléséről és arról a nőről mondott. Megesküdtem Vőlegényemnek, hogy szülei előtt nem említem, tartom tehát szavam. Szerencsére megérkezik elénk a különleges sakktábla, figyelmemet most inkább erre összpontosítom.
 Telnek a percek és szokás szerint már megint vesztésre állok, nem vagyok jó sakkozó, ahogy Családomban senki sem az. Nálunk a kártya a divat, abban vagyunk szinte verhetetlenek. Ennek ellenére nem szégyenkezem, hanem megfelelve Merkovszky úr óhajának inkább a beszéddel terelem el figyelmét szánalmas játékomról. Nagyon jól esik, hogy rám kacsint és biztosít arról nem én voltam modortalan nebáncsvirág, már ami Ádám két Anyját illeti. Tehát átveszem ismét a szót és mesélek egy kicsit magamról neki, hálagyanánt.

-  Tudja igazából Gyógyító is vagyok a tanítás a másik szakom. Nem sokkal az után, hogy végeztem az egyetemen elhelyezkedtem a Bagolykőben, de nagyjából két évi oktatás után el kellett mennem, mert egészségügyi gondjaim nem engedték, hogy tovább maradjak. Ezután utazgattam és ápolónőként vagy épp gyógyítósegédként dolgoztam szerte Európában. Végül Prágában kötöttem ki, innen vezetett vissza az utam ismét a Bagolykőbe.
 Nagyon szeretek tanítani és gyógyítani is és szerencsére nem kellett soha választanom a két tevékenység között mert az élet mindig úgy hozta, hogy mindkettőbe belekóstolhattam és alkalmazhattam sokévi tanulásom eredményeit. Emellett persze számtalan dolgot csinálok még, ott van a Levita ház vezetőjének helyettesítése, a Levita Lovagrend szervezése és a legnagyobb szerelmem Ádám után persze, az íjászat.

 Elbukom, víz királyom mattot kap és párává válik mégsem szomorkodom egy percig sem, sőt jót nevetek mamlaszságomon. Teljesen feloldódtam és nyoma sincs a nem sokkal ezelőtti ideges merev görcsnek bennem. Hálás pillantást vetek apósomra és várom hogyan oldjuk meg a kintiekkel való újra találkozás kérdését, mert orromat megcsapja a kintről beszökő sült hívogató illata. Gyomrom is megkordul, bocsánat és tanácskérő arckifejezésem minden szónál többet mond. A férfitől kapott medált egy finom mozdulattal berejtem galambszürke V-nyakú pulóverem alá, amihez remekül illik a nagyon halvány kék farmer, valamint a pulóvernél két árnyalattal világosabb színű bő szárú, nőies vonalvezetésű, bőrcsizma. Ezeket viselem ugyanis ma. Nem túl ünnepélyes, mégis elegáns összeállítás, megfelelőnek érzem a bemutatkozáshoz, remélem nem lőttem mellé még ezzel is.

Jó estét Mindenkinek.

Engem ritkán találnak meg mostanság ask-on.

Azt hol lehet látni?  

Feleltem is a kérdésére Matilda.

Megnéztem 29, ami egészen jó. Most viszont megyek. Jó éjszakát Mindenkinek.

Szeged (Egy januári hétköznap este, egyelőre egymagamban)

 Miután a szilvesztert Keresztapámmal töltöttem, (amiről jó pár fotó is készült, még az utcán is...a népszerűség átka...) úgy döntöttem kicsit kitolom ott tartózkodásom idejét és nála maradok. A helyiek által "Napfény városa" néven emlegetett település számomra keserédes emlékek tömkelegét takarja, minden épület mesél nekem. Itt operáltak meg, többször is, itt kaptam a ritmusszabályzómat és igen, itt készült a megbűvölt kövem, mely életben tart. Dél-Magyarország legszebb városában Szegeden töltök tehát most még pár napot, mielőtt visszatérnék a Kastélyba.
  Egymagamban sétálgatok a Tisza partján, majd megállok s az árvízi emlékmű tövében csendben figyelem a fények játékát a víz színén. Elgondolkozom az elmúlt idők eseményein. Túl gyors, túl szép és tökéletes mindez, hogy igaz legyen, valami úgyis elrontja ezt a csodát, ami köztem és Ádám között kialakult.
 Apjától kapott medálom színe tiszta, átható vörös, tehát kedvesem jól van és ez nyugalommal tölt el, ám mégis belül a lelkem mélyén félelem ébred és kúszik felfelé torkomig, hogy elszorítsa azt. Ott kezdődött, azon a vallatós délutánon, erős dobbanásokkal, melyek felhatottak szegycsontomig. Pedig nem féltem, nem volt okom rá, mégis megremegtem beléjük és szinte fájtak az ütések.
 Lassan ideje visszamennem a keresztszüleimhez, nem laknak messze, pár perc séta a Dómon át, még pár pillantás és elindulok hát. Lépteim lassúak, komótosak de erőteljesek. A kihalt szűk utcák sötétje körbevesz, mintha nem akarna elereszteni, s én megint érzem azokat a fájdalmas szívveréseket.
 A félelem hirtelen utat tör magának bennem, s szinte fuldokolni kezdek. Tudom hol vagyok, az Apáthy utcában, de hiába szándék, ha torkomra forr a sikoly, a kiáltás. Lerogyok a földre, erőm elszáll, szemem előtt mindent fehér "rizspor" von be, hányingerem támad, forog velem a világ. Nincs más reményem a hideg földön fekve utolsó erőmmel előveszem kabátom zsebéből pálcám, közben mélyeket lélegzem, ami segít pár pillanatra visszanyerni tiszta öntudatomat. Átjár az emlék, egy másodpercre csupán, de most ennyi is elég.

- Expecto Patronum!...

 Mondom remegve, mire pálcám hegyéből előszáll a kékesen derengő fénysugár, hogy kisvártatva egy apró macskává inkarnálódjon. Sikerült a varázslat, még éppen időben az újabb kínzó roham előtt. Patrónusom előttem áll és mintha várna, pedig csak erőm tartja ott, az emlék ereje. Újabb lélegzetekkel enyhítem a görcsös fájdalmat és odahajolok az állathoz, hogy suttogjak néhány szót neki.

- Hívj segítséget...Siess...Kérlek...

 Alig ejtem ki e szavakat a kékes fénylény szertefoszlik, elillan szemem elől, akár a füst. A szívem, mint rab, kit bordák rácsa tart féken ismét eszeveszett tombolásba kezd mellkasomban, ám ezt már nem bírom elviselni éberen. Fejem lehanyatlik és függesztőszálait vesztett marionettbábuként heverek a fal tövében, egymagam a sötétben.

Doléance (A Klinikán, pár órával később)

 Az ébredés a legrosszabb. Altatás után a fejem kavarog, benne kósza szürreális képek járják útjukat, míg szemem fel nem nyitom. Először egy szempárt látok tisztán, azután az arc is élessé válik előttem. A felettesem az, akit én magamban csak Kékasszonynak hívok, annak ellenére, hogy jó pár évvel fiatalabb nálam. Torkom száraz, akár a sivatag pedig még lélegeztetőgépre sem voltam kötve. Hangom halk, erőtlen, mégis megszólalok.  

- Ne haragudjon...Remélem a patrónusom nem zavarta meg semmi fontos dologban...

 Szabadkozom, mert nem rá számítottam. Szüleim, Öcséim, Keresztapám és Ádám voltak azok, akikre akkor gondoltam amikor megidéztem a macskát, s ő mégsem egyiküket értesítette. Nem értem mi vezette Doléancehoz, ám ez már nem számít mert sikeresen eljuttatott a Varázsragály Kezelő Központi Klinikáig, mely a mugli Sebészeti klinika igézetekkel elrejtett ikerépületében található.
 Már épp folytatnám, amikor egy ismerős hang üti meg a fülemet. Fejem az üdvözlő szavak forrása felé fordítom és halványan elmosolyodom. Egykori párom, jelenkori jó barátom áll az ajtóban, nevezetesen Dr. Darányi Zoltán aneszteziológus. Besétál miközben gyorsan, érthető szavakkal elmondja mi is történt tegnap este velem. Inkább hozzám beszél, a mellettem ülő nőre csak ritkán pillant, talán mert nem ismeri és nem is emlékszik rá, mint családtagomra.

- Nem akarlak megijeszteni, de tegnap este megtapasztalhattad milyen az, ha a köved felmondja a szolgálatot és lemeríti a ritmusszabályzód telepét. Szerencsére időben érkeztél, hála a melletted ülő hölgynek. Gyorsan kicseréltük a telepet és a gyógyító kollégák új köveket programoztak be a varázsvilági működésre. Az a fekete kő, ami eddig volt ugyanis teljesen működésképtelen lett.
 Az okát nem tudták megmondani, úgyhogy most a lilák, azt hiszem Ametiszt a nevük, na azok lettek a vezérlők. Letesztelték őket, ezek teljesen biztonságosak. A nagyobb lett a fő vezérlő, a kisebb pedig a vésztartalék. Így legalább hat évig megint bírnia kell, sőt tudod, mivel van saját ritmusod is néha, ezért talán még tovább is kitart a telep szuflája. Szóval nincs okod aggodalomra. Most mennem kell vizitre, de még benézek. Vigyázz magadra!

 Mielőtt bármit is mondhatnék orvos barátom már el is tűnik a szemem elől. Visszafordulok hát Doléancehoz, látom rajta, hogy fáradt és talán nem ért semmit abból ami az imént elhangzott. Vagyis lehet, hogy mindent ért, csak nem akar rákérdezni a történtekre. Nagyon tapintatos és barátságos, ezt becsülöm benne, még ha néha szédült és furcsán habókosnak is tűnik megvan a maga bája és jósága.

- Köszönöm, maga nélkül már biztosan nem lennék az élők sorában...Tudja betegen születtem és több műtéten estem át, de nem akartam, hogy ennek alapján ítéljenek meg...Ezért titkoltam szinte mindenki előtt, hogy mi is a helyzet...Kérem bocsásson meg nekem. Tudom talán nem alkalmas rá az idő, de el kell, hogy mondjam nagyon jó önnel dolgozni. Azért fogadtam el a felkérését, mert különlegesnek találtam, olyannak akinek a kiegészítője lehetek. Kihívás egy önhöz hasonló különleges emberrel munkálkodnia egy hozzám hasonló különcnek. Aztán később az Igazgató úr megbízott azzal, hogy figyeljem és ellenőrizzem a módszerei helyességét. Visszautasítottam a kérését, mert nem tartottam etikusnak, ahogy akkor úgy most sem. Főleg az eltelt idő tükrében, tudom helyesen cselekedtem.

 Kezdek fáradni, a sebem, mely a rekeszizmom felett van fáj, a kartotékomban benne áll, hogy nem kérek mágikus eltüntetést, így most szenvedek a gyógyulás első jelétől. De hamar lohad a kín ereje így megint teljes figyelmemmel a felettesemre tudok koncentrálni, várva reakcióit az általam elmondottakra. Mert biztosan lesz hozzáfűzni valója, miután bevallottam, hogy kémévé kellett volna avanzsálnom.

Ombozi Noel - 2014.01.31. 20:46



Végre valaki...

Dol és Ádám <3

 Sok téma feljön beszélgetés közben, kolléganőm nem vette nagyon a lelkére vallomásomat, aminek jelen körülmények között nagyon örülök. Most már tudja és ez a lényeg, hogy a későbbiek folyamán mit kezd a birtokába jutott információkkal, konfrontálódik-e esetleg az Igazgatóval, az már csak rajta áll. Ezek után felhozza egy kirándulás ötletét. Nekem rögtön beugrik az egyik ismerősöm és az ő élmény építménye.  

- Van egy szellemes-logikai és ügyességi játékokkal telerakott varázskastély Norwichben, Angliában. Esetleg meg tudok beszélni oda egy időpontot. Régi ismeretség fűz a tulajhoz. Szerintem a Levitásoknak is tetszene, mert nem csak az eszüket, de az erejüket is próbára tudnák tenni. Lovagrendünk beavatását is megejthetnénk ott egyúttal. Mi a véleménye?

 Még a nő kérdésére nem is jutott időm felelni, máris, szinte a semmiből berobban közénk Ádámom. Nagyon zilált és szemében félelem csillan. Túlzott aggodalma most jól esik, látom felfogta mivel is jár velem élni és engem asszonyának tudni. Cirógat, mint kincsét a fösvény. Szerencsére nem kegyetlen, irigy ragaszkodással érint és fordul szíve szívem felé.

- Minden rendben van, Doléance időben behozott és most már kutya bajom...Ne aggódj Kedvesem.

 Rámosolygok előbb a Kékasszonyra elodázón, majd igyekszem erősnek lenni és megnyugtatni a mellettem ülő magába roskadt férfit, életem jövendő társát. Remélem érzi milyen jó, hogy itt van, de nem viszi túlzásba az aggódást. Tudom, csak szerető féltés az övé, mégis ha fojtogatna egy percig sem hagynám, elűzném mint elődjét, aki nemrég lépett ki a kórterem ajtaján.

 

Jó estét! Mi újság errefelé?

Felnőtt? Aki itt van az lélekben valahol még mindig gyerek, nem?  

Keiko Sama - 2014.02.24. 20:49



A bukás érdekesebb? Vagy az 1-es osztályzat?

ST-t a frissen érkezettnek.

Ennyi sarok... *beül az egyikbe és nagyon mosolyog.*

Sarokba állítás megvolt  

Gryllus kisasszony.

Én kérek elnézést.  

Jó napot! Ott lesz ma valaki rajtam kívül az esti Within Temptation koncerten?

A PeCsában.

Év záró/nyitó ünnepség

 A szünet olyan gyorsan telt el, ahogy a szél fújja a lehullott leveleket az udvaron. Szaladtak a napok és most azon kapom magam, hogy már itt ülök megint a tanári asztalnál bal oldalt, legszélen. Levita kék-bronzban áll a helység és a teríték, aminek örülök és büszkén vezetem körbe pillantásom, de korán van még a diákok jó része odakinn tobzódik és csevegi el társainak a nyár élményeit. Jó nekik, gondolom magamban és eszembe jut saját diákkorom. Nosztalgiázgatok szépen csendben és figyelem, ahogy lassan mégiscsak megtelik a Nagyterem.
 Fekete dísztalárom alatt egy vérszín estélyit viselek, hozzá a szokásos ékszereimet, egyet kivéve. Vőlegényem apjától kapott medálom nincs rajtam, veszekedésünk óta az most talonban, egy puha selyemmel bélelt dobozban pihen, szerelmünkkel együtt. A féltékenységet nem tűröm, szabad vagyok de hűséges, ha ezt nem tudja felfogni nincs közös jövőnk. Kár féltenie, mert fogadtam: Az övé vagyok. Hordom a gyűrűjét, nem tehetvén amúgy sem mást mert egészségemnek is záloga az ékszer, illetve a benne lévő kövek. Azért jöttem ide ilyen hamar, hogy lássam bejönni. A vitánk, vagyis év vége óta nem találkoztunk. Ahogy én úgy ő is családjához tért haza. Furcsa lesz ismét a közelemben tudni, hogy vajon megbocsátottunk-e egymásnak az majd ezen az estén kiderül.
 Addig is míg várok csendben tovább szemlélődöm. Nézek, de nem látok, lélekben máshol járok, fahéj íriszem fénytelen ürességgel fixíroz immár egyetlen pontot és valami látenset keres, ami sohasem volt ott. Koncentrálok, kizárom a világot és csak a mellkasom közepét érzékelem. Smaragd baglyom zölden ragyogó fénye világítja be lelki szemeim előtt szívem s negyedik csakrám, gyógyítva sebeit, mint a hegedűből kicsalt édesbús dallamok, ez a kő is így szól hozzám. Befelé figyelek csupán,  hiába vesz körül a mind hangosabban zsibongó ember orkán.

Kilt úr

 Még van pár nap évnyitóig, a nyár utolsó meleg napjai ezek, a levegőben már az őszi avar illata árad, sorra veszi be a házak közé, s az én szívembe is magát a komor barna bánat. A csend ami egész nyáron táram volt most még erősebben körülölel. Előző este érkeztem vissza a Kastélyba és ma elindultam, hogy pár könyvet beszerezzek, amikben hiányt szenvedek.
 Utam komótos léptekkel teszem, ruhám hollófekete, cipő, szoknya és blúz, hozzá mell alatti fűző, csak a vadság kedvéért. Hajam fonatból tekert kontyban tarkómra tűzve viselem, szemüvegem a nap sugarától sötéten ül orromon. Belépve a könyvekkel zsúfolásig pakolt boltba a zárt térhez hozzá kell még szoknom. Pár pillanat után odalépek az eladóhoz és megérdeklődöm merre találom a Gemmológiával foglalkozó köteteket. A hölgy irányt mutat én pedig elindulok mélyen a helység hátuljába.
 Böngészek, kezemre halmozok vagy öt-hat írást és azokkal balanszírozok kifelé, hogy fizessek, amikor egy bohó diák, ismereten, elsős fajta hirtelen kilép elém és meglök. A lendület engem nem, de a könyvhalmot leborítja amit hordoztam. Nagy csattanás, pergő lapok hangja hallik, és én csak magamban szitkozódom nagyot. Leguggolok és elkezdem felszedegetni a könyveimet, a gyermeket keresem szememmel, de az már eliszkolt, s árkon bokron túl jár.

Kilt úr

 Egy ifjú toppan elém a semmiből és kapkodja fel villámnál gyorsabban a könyveimet. Miközben lehetőséget kér, hogy segíthessen és szólni sem tudok, pislogok kettőt és már volt-nincs szertehullott kötetkupac. Mind a kezében van és nyújtja őket felém. Átveszem a szakirodalmat miközben csak egy halvány mosolyra futja megjegyzésére. Nincs jó kedvem, nem tudok még annyira sem kedves lenni mint szoktam, ami úgy szólván alapjában véve is morózus természetemből fakad. Amíg ez átjárja agyam tekervényeit a fiú bemutatkozik, a neve ismerős, de talán csak Zoli miatt, ó a fene vigye már megint eszembe ötlött az az átkozott levél. Gyorsan elterelem gondolataimat és viszonzom az illendő üdvözlést.

- Artemisia Rubya, örvendek. Ön is vásárolni jött, vagy csak azért ugrott be, hogy egy ügyetlen professzornő segítségére siessen lovagként?

 Kérdezem és közben megindulok a boltos nő felé, asztalára teszem a könyvet és míg a hölgy azokat beblokkolja és fizetek várom az ifjoncot. Ilyenkor szoktak megszeppenni és elinalni, mert ugye azért az a felnőtt aki őket egyenrangúként kezeli elég szokatlan, bár lehet, hogy csak én vagyok e témában tudatlan. Mindig így bántam a környezetemben élő gyermekekkel, a betegeimmel sem úgy beszéltem egykor, hogy ők alacsonyabb rangúak nálam és ezért sokszor meg is kaptam, hogy lealacsonyítom a Gyógyítók rendjét. Nem érdekelt, mert a visszajelzések mást mutattak, míg utánam a gyógyulni vágyók kutattak, pedig csak segéd gyógyító voltam, addig a neves öntelt kollégáimat messze elkerülték.