Dwayne

- Én sem bánnám. Inkább járnék haza esténként tíz centis koszpáncéllal - megmosolyogtam az elképzelést. Pont én, aki tisztaságmániás és imád fürdeni... végül is, legalább lenne értelme az órákig tartó hátsóáztatásnak. Utoljára olyan koszos talán a záróvizsgán voltam, a régi szép időkben.
- Milyen hely Alabama? Soha nem voltam még külföldön, egy-két szomszédos országot leszámítva - habár meglett volna a lehetőségem arra, hogy valahol a világ másik felén helyezkedjek el, úgy döntöttem, hogy nem teszem. Én is ingázhatnék innen oda, onnan ide, hogy láthassam anyámat és azt a pár barátot, akikkel megajándékozott a sors.
Úgy éreztem, nem igazán lenne helyénvaló, ha elkezdeném a miértekről faggatni. Nyilván megvolt a nyomós oka rá, hogy ilyen sokáig ne keresse a családját.
- Normális? Nekem ez alapjáraton nem normális. Az erdőben élek egyedül. Papírokat tologatok az irodában. Valljuk be, ennél minden csak jobb lehet - ezzel egy hajtásra leküldtem a pohár tartalmát.
Talán eljött volna a kitörés ideje? Kezdenem kellene valamit az életemmel.
- Ennyire szörnyű volna? Akkor miért vállaltad?
Intettem a pincérnek, kértem még egy kört mindkettőnknek. Ezekhez a témákhoz muszáj egy kis kísérő.

Dwayne

 - Azt hiszem, kikapcsolódásképp nekem is utazgatnom kellene. Nem tartana semmiből, csak félek, hogy akkor már nem lenne kedvem visszajönni ide - ujjaimmal szórakozottan mindenféle furcsa alakzatot rajzoltam az asztalra. A húzóra bor megtette a hatását, kezdtem kicsit kimelegedni. Ez a baj, ha én alkoholt iszom. Túl gyorsan a fejembe száll.
Nem arról van szó, hogy nem szeretem a hazámat. Sőt, nagyon is. Magyarország szép hely, Baja annál inkább, de jó volna már világot is látni. Besavanyodtam az évek során, az az igazság. Hiányzik az életemből az izgalom, az adrenalin.
 - Tényleg - széles vigyor ült ki az arcomra - méghozzá egy fán. Már nem úgy, mint egy majom. Vettem egy kis faházat, kipofoztam. Építettem hozzá egy kis hidat, amin fel lehet sétálni. Hangulatos, jelenleg az egyetlen olyan dolog az életemben, amivel elégedett vagyok - az otthonomra mindig is büszke leszek. Nem mindenkinek adatik meg az ilyesmi és meg kell hogy mondjam, sokkal, de sokkal jobban érzem magam ott, mint mondjuk Nicolék fullextrás kúriájában. A luxus messze áll tőlem, szeretem az egyszerű, letisztult, természetes dolgokat.
- De ha jól sejtem, ez a pihenés nem éppen pihentető - igen, a logikám rengeteget fejlődött az utóbbi időben.

Dwayne

- Már csak az indák hiányoznak és akkor én lehetnék Jane - sóhajtottam fel, aztán kezelésbe vettem a következő pohár boromat is - volt már rá példa, hogy elhasaltam. De kárpótol a csend és a nyugalom.
 - Nekem is megmondták, hogy nem nekem való szakma, aztán csak itt vagyok - csuklottam egyet, mire a kezemet a számhoz kaptam. Nem szoktam inni, általában csak a vasárnapi ebéd mellé egy kicsit vagy esténként a kandalló előtt, akkor is csak azért, hogy ne legyek teljesen egyedül. Be kellene szereznem egy kutyát vagy egy macskát.
 - Nyilván neked kell kiszűrni, hogy ki alkalmas és ki nem. Remélem azért megnyúzod őket egy kicsit. Van pár kolléga, aki nem szereti komolyan venni a munkáját és igencsak hátráltató személy a csapatban. Bár ők azt mondják, én vagyok a leggyengébb láncszem - és mégis az ilyen rendbontókat részesítik előnyben, csak mert férfiak. Soha sem lesznek egyenlők a férfiak és a nők, bármennyire is kapálóznak érte a gyengébbik nem képviselői.
Éreztem, ahogy a fejem lángba borul. Kezdett egyre inkább melegem lenni, megbántam, hogy reggel nem rétegesen öltözködtem fel. Egy szál ingből már nem sok mindent lehet levenni ilyenkor.

Dwayne

Viháncoltam én is egy sort, mint egy pubertás korba lépő tinédzser, aki még két copfban hordja a haját és titokban nyalókát szopogat esténként.
- Szerintem rájuk kellene engedni egyet a dementoroknál rohadók közül. Kíváncsi lennék, hogy melyik mit kezdene vele - ez az ötlet persze csak elméleti síkon megvalósítható. Ha valaki bekerül oda, azt épeszű ember meg sem próbálja kihozni.  Nem sok ilyen példányhoz volt szerencsém eddigi életem során, de ha valaki igazán felhúz, annak nincs kegyelem.
- Érdekesen hangzik. Csak vigyázz az életükre. Még a végén téged lincselnének meg, ha valamelyik lenne olyan hülye és megetetné magát a sárkánnyal - teljesen elképzelhető. Van pár olyan öngyilkos hajlamú diák a kastélyban, aki megunta az életét és simán megtenné ezt. Annak viszont más látná a kárát.
- Énnnnnem - valahogy sikerült egybe építenem a szavakat. Ilyenkor szoktam felcsapni nyelvészprofesszornak - csak... nem szoktam inni. Főleg nem itt - mutattam a kifogyhatatlan alkoholforrás, vagyis a bárpult felé.

Én az egyetemen csak visszafelé fejlődöm. XD
Egyébként tegnap olvastam a kollégiumi Fb csoportban egy kiírást: "Ha valakinek szüksége van egy kis foghagymára írjon nyugottan!!"
No, hát ilyenkor gondolkodom el azon, hogy milyen emberek járnak felsőoktatásba.

Dwayne

Nagy sóhaj kíséretében terültem el a fűben. A közelben vadkacsák pacsáltak a vízben, jól esett a lelkemnek hallgatni őket. Minden olyan nyugodt volt egész nap, megérkezett az igazi tavasz.
Délelőtt nagy munkában voltam, rávettem magam, hogy elkezdjem lecsiszolni és újralakkozni a verandán a korlátot. Kicsit kikezdte az időjárás, de a tartógerendákról már nem is beszélek, amit az őzek használnak vakarózófelületnek előszeretettel. Előbb vagy utóbb, de a földön fogom találni magam házastól.
Három óra környékére beszéltünk meg találkozót Dwayne-nel a tóhoz. Ha lehet azt mondani, a múltkori ivókás esetünk kicsit közelebb hozott minket egymáshoz. Már nem olyan értelemben, csak legalább nem unatkozom. Vagyis ő nem unatkozik... illetve olyan elveszettnek tűnt, na. Nem ez az otthona, nem ismeri az országot, a kultúrát és úgy egyébként mindent. Tudom, milyen szinten begubózhat az ember, ha nem foglalkozik vele valaki. Nem mellesleg legalább én sem ülök mindig otthon egymagamban vagy a papírok társaságában.
Félszeg mosolyra húzódott a szám. Napszemüvegem a helyére illesztettem és becsuktam a szemeimet. Szokásomhoz híven most is korábban érkeztem, mint kellett volna, így legalább volt egy kis időm kiterülni és élvezni a mindent átjáró melegséget.

Dwayne

Már kezdtem volna teljesen eggyé válni a természettel, persze csak lélekben, amikor árnyék vetült az arcomra. Egy pillanatig azt hittem, hogy beborult, amíg én majdnem elbóbiskoltam, aztán az árnyék lábat öltött és letelepedett mellém.
 - Próbáltál már egyedül fenntartani egy faházat? - kérdésre kérdéssel feleltem. Szerencse, hogy ilyen talpraesett, kicombosodott nő vagyok, aki ennyi mindent meg tud csinálni. Sütök, főzök, takarítok, csiszolok, lakkozok, kalapálok és még így is van időm sütkérezni. Ezért jó az egyedüllét.
Egy gyors pillantással végigmértem a férfit. Kevésbé tűnt nyúzottnak, mint általában, ez pedig jó jel.
 - Milyen napod volt? - tettem fel egy teljesen semleges kérdést. Nem igazán tudtam, mit mondhatnék, viszont azt tudtam, hogy egyszerű kérdésre egyszerű választ fogok kapni. Egy férfitől mi mást is várhatnék el.
 - Őőő. Hoztam valamit. Remélem szereted - előhalásztam a táskámból egy brownies tartalmazó dobozt. Igen, a nők tudnak egyszerre több dologra figyelni.

Dwayne és Mina

- Ó - ezt mind ki tudtam nyögni értelmes megnyilvánulásként. Előbb fel kellett dolgoznom, hogy ismét beletenyereltem valamibe, amibe nagyon nem kellett volna - Hát... akkor átjöhetnél segíteni. Felújítom a verandát.
Csinálhatnám mágiával is, semmiből sem tartana az egész, mégis valahogy jó érzéssel tölt el, ha a két kezem munkájának eredményét nézegethetem. Sok aranyvérű varázsló az ilyet megveti, hiszen szerintük azért van képességünk, hogy kihasználjuk és ne kelljen ilyen dolgokkal pocsékolnunk azt a drága időnket.
Tényleg nem lepődtem meg a totálisan egyszerű válaszon, pontosan erre számítottam. Dwayne-ről messziről lerí, hogy nem igazán a szavak embere.
A következő mondatára viszont egyáltalán nem számítottam, így sikerült szörnyen zavarba hoznia. Tekintetemet lesütöttem, még jó, hogy a napszemüveg ápol, de leginkább eltakar.
Azzal sikerült magam lehűteni, hogy biztosan csak úgy értette, hogy legalább nem unatkozik vagy valami ilyesmi. Igen, gyenge magyarázat.
- Ha jársz is, akkor is csak munkát hozol nekem - ráharaptam a számra és elfordítottam a fejem. Mostanában rászoktam az ilyen kényszercselekedetekre. Még mindig jobb, mint ha a vörös ezer árnyalatában játszana a fejem folyamatosan.
Sikerült nagyjából kizökkentenie gyermeki örömével. Utoljára talán Misi örült nekem ennyire, amikor megszárítottam a ruháit.
- Örülök - széles mosoly játszott arcomon, ahogy átnyújtottam a dobozt. Nyilván a hazai étel váltotta ki ezt a hatást.
Nem igazán figyeltem fel a közeledő kislányra. Megszoktam már, hogy amióta az előkészítő működik a faluban, mindenfelé kiskölykök rohangálnak, játszadoznak. Nem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet addig, amíg oda nem lépett hozzánk. Ismerősek voltak a vonásai, de nem tudtam hová tenni.
- Ennyire öreg lennék? - kicsit túldramatizálva lebiggyesztettem az ajkaimat a csókolomra.

Dwayne és Mina

- Huszonhat... Huszonhat éves vagyok - hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Egyszerűen nem tudtam hova tenni az egészet, csak kapkodtam a tekintetem a férfi és a kislány között. Aztán leesett a tantusz.
- Hát... szia Mina, Léna vagyok. Örülök - nyújtottam a kezem a lányka felé. Úgy gondoltam, egy ilyen nagy és okos gyereket illendő felnőtthöz méltóan köszönteni.
Mindezek ellenére gondolatban az államat keresgéltem valahol a fűben. Nem mondhatnám, hogy olyan túl jól ismerném Dwayne-t, na de egy ilyen dologra egyáltalán nem számítottam. Eddig soha sem említette, hogy volna egy lánya... egy nagy és gyönyörű lánya. Nem tértem magamhoz, csak nagy szemeket meresztettem, amikor kalandos útját mesélte.
Nem azért volt ismerős nekem, mert már láttam valahol, hanem mert le sem tagadhatná a férfi. Apja lánya.
- Nem-nem! Öhmm.. khm - gyorsan magamba fojtottam a tiltakozást. Azt sem tudtam, hová nézzek zavaromban. Mindig is tudtam, hogy ami a gyermekek szívén, az a száján, de hogy ennyire egyszerűen és leplezetlenül kimondják, amit gondolnak vagy éppen megkérdezzék, amit nem tudnak, na ez nekem teljesen új volt. Arcomra egy mosolyt erőltettem, de szándékosan kerültem mind a gyermek, mind a férfi pillantását. Soha sem volt titok, hogy a párkapcsolati témákkal nem boldogulok, de ezt egyikőjük sem tudhatta.
- Is? Esetleg van testvéred is? - fogaskerekeim őrült módon száguldottak. Az egyik pillanatban még az járt az eszembe, hogy én erről eddig miért nem tudtam, a következő pillanatban az, hogy szegény kislány, a harmadikban már az, hogy vajon hány testvére van... aztán itt le is ragadtam.
Sajnos túlságosan is jó a fülem - nem hiába, auror lennék, vagy mi a szösz -, és ha ez eddig nem lett volna elég az én tiszavirág életű idegrendszeremnek, a következő megjegyzés még inkább zavarba hozott. Ilyesfajta meglepetésekre egyáltalán nem számítottam.
Kezeimet a hátam mögé dugtam, hogy ne lássák, amit az ujjaimat morzsolgatom zavaromban. Úgy álltam ott, mint egy ötéves, akit éppen megdicsértek azért, mert nem pisilt be.
 - Akarjátok, hogy esetleg én...? Mármint... Gondolom szívesen lennétek kettesben - felvetettem az ötletet, mint egy lehetőséget.

Dwayne

Csak bólogattam a kislány mondandójára. Nem igazán tudtam, mit mondhatnék. Más esetben teljesen egyszerűen elcsevegtem volna a nőcis dolgokról, de ez sajnos nem a más eset volt. Ilyen információkat nem tudok egyik pillanatról a másikra feldolgozni.
Rájöttem már, hogy a gyerekszáj nem nekem való, főleg, ha én vagyok a téma. Soha sem szerettem a feltűnést, nem szeretek a középpontban lenni. Én mindig az a háttérben meghúzódó figura voltam, a szerény kislány, aki már attól zavarba jött, ha csak ránéztek. Ezt a rossz szokásom sikerült annyira fejlesztenem, hogy már csak a szavak és érintések hatására változom homárrá. Hatalmas fejlődés...
A következő és egyben utolsó lépcsőfok Dwayne nevetése volt a lány megjegyzésére. Hiába igyekeztem folyamatosan valami célpontot keresni, amit bámulhatok, mondjuk egy fát vagy egy kacsát, azért a szemem sarkából csak sikerült elkapnom a bólintását. Mivel ennél jobban elpirulni már fizikai lehetetlenség, ismét ráharaptam az alsó ajkamra, majd jobb dolog híján és mert már égtek az ujjaim is a morzsolgatástól, a hajam kezdtem el csavargatni a mutatóujjam körül. Bátran kijelenthettem, hogy ez nem az én napom és hogy megint sikerült bemutatkoznom.
 - Szia Mina! - némiképp megkönnyebbültem, amikor a férfi felküldte a kastélyba a lányát. Nem azért, mert zavart a jelenléte, egyszerűen csak nem bírtam volna elviselni még egy ilyen kijelentést. Mimóza lelkemnek ez is túlságosan sok volt egy napra.
 - Ne-nem... nem kellett volna elküldened. Kevés időtök lehet együtt - eldadogtam a mondat elejét, majd összeszedtem magam egy kicsit. Kislányos zavaromban még mindig nem tudtam, hová nézzek, aztán úgy döntöttem, hogy megacélozom magam és bár még mindig rákvörösen, de a férfiébe fúrtam a tekintetem.

Dwayne

Miután Mina eltűnt a kastély felé vezető úton, hangtalanul, de annál nagyon megkönnyebbüléssel engedtem ki a levegőt. A problémám azonban még mindig nem oldódott meg, hiszen zavarodottságom tárgya még mindig mellettem feküdt a fűben.
Felhúztam a lábaimat, szorosan átkulcsoltam őket a karjaimmal és a fejemet a térdemre helyeztem. A napszemüvegem már rég a fűben hevert ekkor, még a kislány érkezésekor eldobtam csodálkozásomban.
 - Nem megyek el - jelentettem ki nemes egyszerűséggel szabadkozására. Nem az a fajta ember vagyok, aki megfutamodik a problémák elől, főleg ha a probléma nem is probléma igazából. Már miért lenne baj, hogy a férfinek van egy gyereke? Semmi baj sincsen ezzel, sőt a kiscsaj szörnyen édes. Tehát ahogy olvastam egyszer, nem a probléma, a probléma a hozzáállásom a problémához... és talán nem is az a tény a problémám, hanem az, hogy egyáltalán nem akartam magamhoz senkit sem közel engedni, főleg nem egy férfit és mégis megtettem. Megfogadtam, hogy soha többé nem teszem. Ismét az ujjaimat morzsolgattam és a számat harapdáltam. Nem igazán tudtam, mit mondhatnék, de a csend kezdett kínossá válni.
 - Jópofa kislány. Meg talpraesett - sikerült megállapítanom ezt a két igen komoly tényt. Nyilván a férfi nélkülem is rájött már ezekre a dolgokra.

Dwayne

Kérdésére csak bólintottam egy mosoly kíséretében. Jó látni, hogy vannak még ilyen őszinte gyerekek. A mai világban sokan csak érdekből foglalkoznak másokkal.
Kijelentésére csak egy csodálkozó, ugyanakkor sötét pillantást vetettem a férfire. Ekkor döbbentem rá, hogy tulajdonképpen semmit sem tudok róla, az akták nem mesélnek el mindent, csak a karrierjébe adnak betekintést.
- Nem te vagy a hibás, amiért nem becsültek meg. Nem te vagy a hibás, amiért téged nem akartak... - motyogtam neki, ahogy én is elfeküdtem mellette a fűben. Így már megértettem, miért nem tudtam eddig az egészről semmit, hogy miért nem lehetett eddig a kislányt a faluban vagy a kastélyban látni.
- Azért lennél szar ember, mert két éve láttad először a gyerekedet? - tettem fel a milliárdos kérdést. Igen, hülye kérdést, ugyanis pont ezt nyilatkozta az előbb - Szerintem az ilyen dolgokhoz két személy kell.
Ez az egész nem hogy őt, a volt barátnőjét minősíti leginkább. Nem ő hagyta el a családját, a családja hagyta el őt. Ez az én véleményem, persze lehet, hogy így sem tudok nagyon sok mindent.

Dwayne

 - Talán mert fájó pontod? - nem mertem egyértelműen kijelenteni. Általában ahová az ember egyszer nem kell, oda másodszor nem szívesen megy vissza. Megértettem az álláspontját, valahol talán hasonló is az előtörténetünk. Tisztában vagyok a saját elcseszettségemmel, de sajnos nem tudok vele mit kezdeni. Ez az a dolog, amin nem lehet csak úgy változtatni.
- Senki sem kezd tökéletes szülőként - félszeg mosolyt küldtem felé, hiszen nem tudhatom igazából, milyen érzés, ha valakinek gyereke van, akivel foglalkozni kell - legyél vele sokat. Azt az időt már nem lehet bepótolni, de jóvátenni talán igen.
Osztogattam a jó tanácsokat, holott tényleg nem tudtam, mi járhat a férfi fejében. Jó lett volna már előrébb tartani a legilimencia tanulmányokban.
Lehet, hogy totálisan mellélőttem ezekkel a dolgokkal, de muszáj volt valamit reagálnom az egészre. Én végig azon az állásponton voltam az üggyel kapcsolatban, mindenhez, főleg egy gyerekhez két ember kell. Ha az anyja annyira akarta volna, hogy a kislány ismerje az apját, akkor lépéseket tett volna.
- Nem untatsz. Legalább jobban megismerlek - vörösségem alig javult a beszélgetés során. Még mindig szörnyen frusztráltan éreztem magam az egész dolog miatt és egyszerűen nem igazán tudtam mit kezdeni magammal.

Dwayne

 - Pedig nem sok közöm volt eddig gyerekekhez - és ha rajtam múlik, már pedig rajtam múlik, nem is a közeljövőben lesz sajátom. Sokszor megkaptam már, hogy meg kellene állapodnom és gyereket kellene szülnöm, mert közeledem a harminchoz és a biológiai óra bizony ketyeg. Általános baromság, nekem az első a hivatásom, a munkám, ez az életem.
- Én... én... - megint eljött az a pillanat, amikor a torkomon akadt a szó. Soha életemben nem mondtam el senkinek anyámon kívül a problémámat, azt a dolgot, ami miatt ennyire bizalmatlan vagyok a férfiakkal és leginkább magammal szemben.
- Én egy elcseszett ember vagyok, Dwayne. Az egész életem el van cseszve - bukott ki belőlem. Lehet, hogy túldramatizálva adtam elő az egészet, mert alapjáraton jól érzem magam a bőrömben és az életemben is, csak hímnemű ne kerüljön a közelembe.
Ismét felültem, nem tudtam tétlenül heverészni a fűben. Kezeim remegtek, ahogy a füvet tépkedtem magam előtt.
- Nekem... nekem nem volt még normális kapcsolatom. Huszonhat éves vagyok.. és tapasztalatlan. És utálom. Egyszer engedtem közel magamhoz valakit. Kihasznált - az utolsó szóval hatalmasat sóhajtottam, talán azért, hogy legyűrjem a feltörni készülő bőgést. Nem akartam gyenge nőnek látszani.

Dwayne

- Mert a ház nem minden - megengedtem magamnak egy apró, egészen kicsi mosolyt. Tényleg gyerekkori álmom volt egy kunyhó az erdő közepén, egy szerető férj na meg egy tündéri kisfiú. Ha azt nézzük, a lehetőségekhez képest valóra váltottam az álmom. Hiányosan, de valóra.
Részvétkifejezésére fájdalmas fintor ült ki az arcomra. Nem vártam mást, félreértés ne essék, csak az egész úgy jött ki, mintha az elszalasztott tinédzserlámuromat temetnénk.
 - Tudom, de az a fiú eltört bennem valamit. Az önbecsülésem... azt hiszem - haboztam egy kicsit, nem tudtam eldönteni, megosszam-e a következő információt a férfivel, aztán csak rávettem magam, ha már eddig eljutottam - Nem tudok senkit sem közel engedni magamhoz. Félek.
Bár a sütit elsősorban Dwayne-nek szántam, muszáj volt egy szeletért nyúlnom. Muszáj volt valamivel betömni a számat, mielőtt megindul a lavina és elárasztom őt végtelen szenvedésemmel. Legkevésbé elijeszteni akartam.
- Most biztosan idiótának tartasz - közöltem vele két falat között, majd tekintetem egy kacsára szegeztem.

Dwayne

Őszintén meglepődtem azon, milyen megkönnyebbülést jelent, ha az ember megoszthatja valakivel azt, ami a lelkét nyomja.
- Mindenhogy - lesütöttem a szemem, ahogy kimondtam a szót. Mintha az én bűnöm lett volna... mindig is magam hibáztattam érte. Közel engedtem magamhoz, nem voltam elég körültekintő, nem voltam elég jó... én nem akartam és ahogy a mondás tartja, nem akarásnak nyögés a vége.
- Nem tudok segíteni magamon. Ezt csinálta belőlem - tekintetem félve a férfire emeltem. Egy pillanatra csak, aztán ismét a tó felé fordultam. Rengeteget ültem már a partján, némán tépelődve. Sok bánatot rejt már e vidék.
 - Soha sem felejtem el a szavait... és az ütéseit sem - az összes fájdalom, amit az emlék kapcsán éreztem, egyetlen egy könnycsepp formájában gördült le az arcomon. Nem foglalkoztam vele, inkább haraptam még egyet a sütiből. Rájöttem már, hogy a könny a barátunk, azt jelenti, hogy tisztul a lélek. Sajnos eddig akármennyit sírhattam, csak pillanatnyi javulást hozott, aztán visszaestem az önmarcangolás mély gödrébe.

Dwayne

- Ez valahogy nem vigasztal - ezeket az emlékeket már semmi sem fogja kitörölni a fejemből, maximum egy jól irányzott exmemoriam, de azt nem szeretném. Akkor nem tudnám, ki is vagyok, milyen mélyről jöttem vissza és hogy lettem az, aki.
Nem tartott sokáig a csokis álom, ami a kezeim közé került. Megint evésbe fojtottam a bánatom.
- Én... nem, mármint... nem megyek... - ezzel feltápászkodtam a fűből. Mintha ezeregy hangya szaladgált volna a nadrágomban, észre sem vettem, hogy ennyire elültem a hátsóm.
- Fel kellene menned Minához - jegyeztem meg halkan, majd mögé léptem és a kezem gyengéden a vállára helyeztem - Elkísérlek, ha gondolod.
Egyáltalán nem voltam biztos magamban, abban főleg nem, hogy jó ötlet-e ez az egész. Remegő kezem pár pillanatig pihent csak a vállán. Bátorításnak szántam. Csak tudatni akartam vele, hogy nincsen semmi gond sem.

Dwayne

Egy ökör voltam. Egy címeres barom. Elég sok idő kellett ahhoz, hogy ezt bevalljam magamnak és legyen annyi erő bennem, hogy ennek hangot is adjak, mégpedig egyetlen bizonyos ember előtt.
Amióta visszajöttem Amerikából, még dolgozni sem mentem be. Beadtam az egyébként elhihetetlen sztorit a nagyfőnöknek, miszerint ágynak döntött a tavaszi megfázás, na meg a fáradtság, így parkolópályára tehettem magam egy hétre. Eléggé unatkoztam ahhoz, hogy akarva-akaratlanul is ezen az egészen rágódjak és bár utólag, de rájöttem, hogy Dwayne-nek tulajdonképpen igaza volt. Jogosan akadt ki, veszélyeztettem az egész küldetést, őt is meg magamat is. Igazán a hátsómon maradhattam volna, ahogyan azt kérte, de annyira meg akartam mutatni, hogy én nem az íróasztal mögé való vagyok... hát, talán tévedtem.
Totálisan kialvatlan és lehangolt fejjel battyogtam végig a kastélyon, a férfi szobáját kutatva. Nem tudtam, mit fogok neki mondani, ahogyan azt sem, hogy hogyan fog reagálni azok után, hogy elrohantam, mint egy óvodás. Mintha azzal mindent meg lehetne oldani.
Bátortalanul koppintottam párat az ajtaján, majd a választ meg sem várva, résnyire nyitottam azt.
- Dwayne?

Dwayne

Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy a férfi így fog reagálni a jelenlétemre. Vagyis hogy legalább sehogy, közömbösen. Ha valamit tudok róluk, akkor az az, hogy akkor ilyenek, amikor meg vannak bántva, csorba esett a férfiasságukon és tulajdonképpen megértettem a reakcióját. Elrohantam, meg sem vártam, hogy ez az egész ügy le legyen zárva, így pedig csak még inkább elmélyült a dolog.
- Hát... én... Mármint én csak elnézést akartam kérni - az ajtón belépve megálltam, mint a cövek, kezeimet hátul összekulcsoltam és lesütöttem a szemeimet. Nem tudtam, hová nézhetnék, csak abban voltam biztos, hogy Dwayne pillantását nem tudnám állni, így hát kerestem egy biztos pontot a padlón.
- Igazad volt - nyögtem ki végül. Nagyon szerettem volna, ha ennyivel le lett volna zárva az egész téma, de volt egy olyan sejtésem, hogy ennyivel nem úszom meg. Nem olyannak ismertem meg, mint aki bepanaszolna vagy megemlítené a jelentésében, hogy ezt meg ezt szúrtam el, de mégis ott lógott a levegőben a büntetés gondolata.

Dwayne

Nem igazán tudtam, mit vár tőlem. Megtettem az első lépést, a legnagyobb lépést a jóvátétel felé, mégsem értékelte. Úgy tűnt, menthetetlen a szituáció, egész addig, amíg rám nem emelte a tekintetét. Én ugyan még mindig a padlót bámultam, de az ember megérzi, ha valaki őt vizslatja.
 - De, érthető voltál - megengedtem magamnak egy gyors pillantást a férfire, aztán újra lesütöttem a szemeimet. Nem bírtam elviselni azt a maró gúnyt, ami a szavaiból és a nézéséből áradt. Fogalmam sem volt, mit is csinálhatnék, aztán még egy utolsó, kétségbeesett próbálkozást követtem el.
- Én csak... csak ennyit akartam. Tényleg... ne haragudj az ostobaságomért - összerezzentem, amikor a labda a fejem mellett pattant ismét a falon. Ráharaptam az ajkaimra, úgy nézhettem ki, mint akit éppen az apja szid le, mert a tiltás ellenére mégis felmászott a fára és majdnem leesett. Szerettem volna azt hinni, hogy ez a harag nem tart majd örökké, de ott, abban a pillanatban pontosan az ellenkezőjét éreztem.
- Nem is akarlak tovább zavarni.

Dwayne

Mintha egy kő esett volna le a szívemről és ért volna hatalmas puffanással földet, amikor kimondta. Ekkor mertem először, hosszabb ideig felpillantani.
- De nem haltam meg, itt vagyok.. és megérteném, ha többet látni sem szeretnél - motyogtam én is alig érthetően. Totális zavar állt be a fejemben, nem igazán tudtam, mire véljem az egész helyzetet. Az, hogy én meghalhattam volna, csak egy apró tényező. Az aurorok azért vannak, hogy ha kell, az életüket adják a nemes célért. Ezt már akkor közölték velem, amikor elkezdtem a kiképzést. Az aurorok nem hibázhatnak, ha pedig mégis, el kell viselniük a következményeket. Nekem egy szerencsém volt, hogy Dwayne-nel voltam.
Merev, megadó testtartásom némiképp feloldva az ablakhoz sétáltam, ügyet sem vetve a fejét idegesen forgató bagolyra. Soha sem voltam jóban velük, ezután sem leszek. Nyilván némelyik agresszív viselkedése miatt.
- Egyébként... hogy vagy azóta? - néha-néha előfordul, hogy megakadok a mondat közben egy nagy levegő- és erőgyűjtés erejéig. Nekidőltem az ablakpárkánynak, majd végignéztem a kétségkívül nyúzott ábrázolatú férfin. A választ sejtettem.

Dwayne

Csak biccentettem egy aprót. Nem akartam tovább feszegetni a témát, elég volt az ingoványos talajból a lábam alatt.
Szörnyű lelkiismeretfurdalásom volt, miután elrohantam. Tudtam, hogy ő is megsértült, vérzett a feje, ráadásul miattam. Ha én nem csesztem volna el az egészet, akkor neki sem lett volna semmi baja. Én pár napnyi fájdalmas mozgással és pár zúzódással megúsztam az incidenst, viszont ő...
- Remélem komolyan is veszed a szobafogságot - egy egészen apró mosoly jelent meg az arcomon erre az abszurd gondolatra. A fejemet tettem volna rá, hogy nem feküdt egész nap az ágyában.
- Ühm.. hát. Én megúsztam ennyivel - kissé felhúztam az oldalamon a pólót, látni engedve így azt a nagy fekete foltot, ami Amerikára emlékeztet minden egyes nap - meg van pár a combomon. Nem nagy dolog.
Az igazat megvallva szörnyen fájtak, de tudtam magam annyira tartani, hogy ez ne látszódjon az arcomon. Az alvás - már ha annak lehet nevezni, amit leművelek éjszakánként - elég fájdalmas műveletté vált, de magamnak csináltam, nem lehet okom panaszra.

Dwayne

- Az, hogy fáj, gyenge kifejezés, de direkt nem kezelem - villantottam felé egy szende mosolyt. Csak emlékeztetni akartam magam arra, hogy mi lehet a következménye annak, ha legközelebb is ilyen meggondolatlan leszek.
A hátamat kezdte törni az ablakpárkány, így a szoba legkényelmesebb pontja, a kanapé felé vettem az irányt. Lassan ereszkedtem le az ülőalkalmatosságra, vigyázva arra, hogy a szisszenések és a fájdalmas arckifejezések rejtve maradjanak. Óvatosan lecsúsztam én is annyira, hogy a fejtámla a tarkómra simuljon.
Meg is feledkeztem az otthagyott ruháimról. Mindenképpen el akartam onnan tűnni, el akartam rohanni a probléma elől, eszembe sem jutottak.
- Pedig igazán jól állt volna neked. Öhm.. mondjuk egy feszülősebb darab - szélesen elvigyorodtam, közben az arcom is két-három árnyalattal pirosabbra váltott. Na igen, az a felsőtest...
 - Köszönöm azért, hogy elhoztad. Legalább lesz mit felhúznom, ha végre bemerészkedek dolgozni.

Dwayne

Gesztusára válaszolva én is oldalba böktem a könyökömmel, de a hirtelen mozdulatot meg is bántam rögtön.
- Szerintem igenis szexi lennél benne - karjaimat összefontam magam előtt és bár a szemeim továbbra is nevettek, egy óvodás szintű csücsörítésre kényszerítettem, ezzel kívántam kifejezni, hogy ebben a témában ellentmondást nem tűrök el.
- Tényleg, még a veranda sincs kész - nyögtem egyet - Szóval akkor hozzácsaphatjuk azt is a tetőácsoláshoz, hogy minél többet gyönyörködhessek benned és a pandás pólómban.
Ami a munkát illeti, nem igazán volt kedvem összetörve bemenni. Azonnal levágták volna, hogy mi történt, holott valószínűsítem, hogy ezt az apró gikszert Dwayne kihagyta a jelentésből. Másrészt pedig... akkor valahogy nem akartam vele összefutni és bár kevés volt az esélye annak, hogy betéved a Minisztériumba, nem akartam megkockáztatni a dolgot és egy újabb veszekedést.
- Hétfőn. Muszáj lesz, nem bujkálhatok örökké - megvontam a vállam. Nyilván tudta, mire célzok ezzel.

Dwayne

Igazából nem is gondoltam bele az egész helyzetbe. Az egyik pillanatban gondolkodás nélkül válaszoltam a tetőjavítós kérdésére azt, amit, de a következő pillanatban meg is bántam ismételt meggondolatlanságom. Kényelmetlen helyzetbe hoztam őt, de legfőképp magamat. Megint magamra öltöttem a garnéla már annyira megszokott színét és nyeltem egy nagyot. Kezeimet magam mellé ejtettem, körmeimet a tenyerembe vájtam. Összezavarodtam teljesen, csak abban voltam biztos, hogy szerettem Dwayne társaságában lenni. Ezt azt egy dolgot kár lett volna tagadnom, teljesen nyilvánvaló volt. Talán ezért is éreztem magam ennyire rosszul az elmúlt napokban...
- És ezt honnan veszik? - felhúztam a szemöldököm. Nem igazán tudtam mire vélni az egész pletykát, hiszen nem sokan, sőt szinte senki sem tudhatta, hogy milyen sérüléseket szereztem és főleg nem azt, hogy hogyan. Az egy dolog, hogy vele voltam Alabamában, de az, hogy megvert volna, teljes abszurdumnak tűnik.
- Azt hiszem, tényleg ideje lesz tiszta vizet öntenem a pohárba. Rólad nem feltételezhetnek ilyet - kissé felháborodtam a dolgon. Még ha úgy is történt volna, ahogy állítják, akkor sem lenne hozzá senkinek sem köze. Az egyik olyan dolog, amit leginkább utálok, az az, hogy ha a magánéletemben akarnak turkálni. Feláll a hátamon tőle a nem létező szőröm is.

Dwayne

- Ezek szerint te nem ismered azokat odabent - kétségbeesett pillantást küldtem felé. Pontosan tudtam, hogy a csapatomból a fiúk nem fognak leszállni a témáról, hetekig, akár hónapokig a célpontjuk lehetek így, ami valljuk be, nem a legjobb dolog. Már előre láttam, mi vár rám.
- Ideges vagy? - szememmel követtem a pattogó gumilabdát. Még nem láttam Dwayne-t ilyen kényszercselekedeteket végezni, így jóformán nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy valami nincs rendben.
- Ühüm, nem rossz hely. Bár gondolom a poros kis városkánál vannak sokkal szebb helyei is - ami Alabamát illeti, ott tényleg nincsen semmi különös dolog, a Minisztériumot leszámítva. Elég nagy kontraszt van az itthonihoz képest.
A következő dobásnál a férfi keze elé nyúltam és elkaptam a labdáját, megmentve ezzel a szemben lévő fiolás szekrény ajtaját. Egyszerűen csak nem volt kedvem takarítani.
- Nem fogok - félszeg mosolyt küldtem felé, majd a labdát az ujjaim között forgatva meredtem ismét a padlóra.

Dwayne

Talán még sem volt olyan jó ötlet a labdát elkobozni tőle. A reakciójára köpni-nyelni sem tudtam, csak bámultam rá nagy szemekkel pár pillanatig, közben éreztem, hogy forróság járja át a fejem megint. Az előző bárgyú mosoly lefagyott az arcomról, aztán gyorsan vissza is erőltettem rá, nehogy újra az legyen a reakció, mint a verandán.
- Nem hiszem, hogy tudok neked olyat mutatni, amilyet még nem láthattál - nyeltem egy nagyot, nem mertem a szemébe nézni. Felültem én is rendesen a kanapén, lábaimat felhúztam magam elé.
- És különben is... az nem lenne fair  - motyogtam ismételten meggondolatlanul. Sejtettem, hogy Dwayne előbb vagy utóbb ki fogja tapasztalni a gyenge pontomat és ezáltal azt is, hogy lehet a legkönnyebben leszerelni. Az utóbbi pár napban volt időm gondolkodni a mi már cseppet sem munkakapcsolatunkról. Ha a férfit zavarta volna eddig, hogy én olyan vagyok, amilyen, már rég hagytuk volna egymást a francba. De valamiért mindig egymás társaságában kötöttünk ki ebben a röpke pár hétben.
A labdát őrült sebességgel pörgettem a kezemben, majd eldobtam, hogy nagy puffanás kíséretében visszapattanjon a szemben lévő falról.

Dwayne

- Nem, én kérek elnézést - miután elkaptam a visszapattanó labdát, az ölébe raktam azt. Egy bocsánatkérő pillantást küldtem felé, majd igyekeztem a lehető legfájdalommentesebben felállni a kanapéról. Az akció végeztével rendeztem az időközben fájdalmas fintorrá lett ábrázatom, meg az össze-vissza álló pólómat is.
- Örülök, hogy időt szakítasz rá. Jobb lesz mindkettőtöknek - őszintén örültem neki. Láttam, hogy a kislány mennyire ragaszkodik hozzá és hogy mennyire boldoggá tette, hogy az apjával lehet. Az elvesztett éveket visszahozni már nem lehet, de a kapcsolatukat jobbá és jobbá lehet még tenni.
- Én viszont most megyek. Nem akartalak zavarni amúgy sem... - az ajtó felé hátráltam, kezemet a kilincsre helyeztem, közben egy hirtelen ötlet fogalmazódott meg bennem - Ha esetleg van kedved, gyere át este. Mondjuk hétre. Csinálok vacsorát.
Kitártam az ajtót, majd egy apró mosoly és egy intés kíséretében elhagytam a szobát.

Dwayne

A lehető legsötétebb napszemüvegemet vettem fel, mielőtt elindultam a stéghez. Így próbáltam elrejteni a fekete karikákat, amik a kialvatlanságtól a szemem alatt éktelenkedtek, bár ez volt a legkisebb problémám. A legnagyobb viszont pont az, akihez igyekeztem. Sajnos még az incidens előtt megígértem neki, hogy segítek átnézni a következő év tantervét, anyagát, nem volt mire hivatkoznom, muszáj volt elmennem.
A fejem előző este óta mindenféle sötét, de leginkább vöröses árnyalatokban tetszelgett, Dwayne távozása után órákig csak az ágyamon fekve bámultam a plafont.
Túl váratlanul ért. Egyáltalán nem voltam felkészülve arra, hogy távozásakor csak úgy egyszerűen lekap, aztán elsétál az éjszakában. Teljesen lefagytam, azt sem tudtam, mit csináljak hirtelen, percekig csak pislogtam utána. Eljött a teljes zavar időszaka.
 - Ühüm - ennyire futotta. Tisztes távolságban ültem mellette, csapongó gondolataimat próbáltam a tekintélyes papírhalomra összepontosítani, kevés sikerrel, de még véletlenül sem akartam szóba hozni az egészet. Úgy ültem ott, mint akit odaragasztottak, csak a folyamatosan kiszabaduló hajam tűrtem a fülem mögé, hogy azért valamicskét kilássak a zűrzavaros fejemből. Dwayne sem szólt egy szót sem az egészről és volt egy olyan érzésem, hogy nem is fog. Nem tudom, mi volt a szándéka ezzel az egésszel, de ha ismét az idegesítésem, hát akkor sikerült neki.

Dwayne

Kérdésére nem válaszoltam, pontosan tudtam már akkor, mikor elindultam, hogy ebből a munkából semmi sem lesz és pontosan így is lett. Dwayne néha-néha hozzáfűzött valamit, hogy a tananyag mennyire gáz és hogy azokból nem lehet megtanulni, amit tulajdonképpen kellene, ezért ezt és ezt át kell írni, én meg csak bámultam a papírokat és bólogattam, mint egy jó kiskutya. Gondolatban nem ott jártam.
Leraktam magam elé a papírköteget, amit addig morzsolgattam és feltoltam a szemüvegem a fejem tetejére, félrefogva ezzel a hajamat is.
- Te szórakozol velem - jelentettem ki nemes egyszerűséggel. Ez lehetett az egyetlen magyarázata az egész ügynek és talán a legjobb válasz a bajos kérdésre. Nem tudtam tovább magamban tartani, megint kedvem lett volna elrohanni, de az előző esetből megtanultam, hogy az a legrosszabb, amit tehetek. Nem megoldás semmire sem, ha elrohanunk a probléma elől és ez az egész az én nézetemben így problémát jelentett. Lehet, hogy nőből vagyok és túlbonyolítok mindent, de ha Dwayne nem tisztázza ezt, akkor még jobban belegabalyodok a szálakba és annak nem lenne jó vége.