Lencsi, Gryllus, BenMestermű. Fűszeres ízvilág. A bors, petrezselyem, babérlevél, vöröshagyma, paprika, oregánó, rozmaring és az olaj szédítő, izgalmas keveréke. Pulyka és csirkemell apróra vágva, kellemesen pirosra sütve. Lágyan vágható, puha fehérhús. Mmmmmm...Paradicsomos, salátás, hagymás, mozzarellás, ananászos, uborkás saláta. Tzaziki. Ahw. Ropogós sültkrumpli és piták. Ahwmmmhhmmm.
Gyros házilag.
A gyrosnak hagyománya van, a gyros bármikor jó. Ínycsiklandó. Gondos, gyors elkészítéséhez Keith még a festékes kezeit is megmossa, és az adagok összeállításához még a haját is hátratúrja, olyannyira nagyon, de nagyon koncentrál a tökéletes kivitelezésre. Sütés közben rak még hozzá egy kis borsot, a krumplihoz kis sót. Az olaj oliva, extraszűz.
Sokat csinál, mert Leonie mindig megpróbálja megenni az ő részét is, aminek a vége rendszerint, hogy mozdulni se tud, olyannyira teletömi magát, de persze másnak is ígérte, hogy hagy az eridonos konyhában (amit már Leonie remélhetőleg a saját maga teletömése után lát meg, különben nagy a valószínűsége, hogy azt is eltünteti). Persze ő és az ő elsőként elkészített extrahúsos gyrosa leginkább édes magányra vágyik; ez az az öt perc, mikor Keith maradéktalanul kiélvezheti gasztronómiai remekelését, mikor magának nyammogva és nyummogva megveregetheti a vállát, kezdetben izgatottan nekiesve, jó alaposan megrágva, néha aprólékosan szétszedve a darabokat, hogy egészben s külön-külön is élvezhesse őket, a tökéletes boldogságban úszva teletömött pofazacskókkal, hogy a végén már nyögni-nyelni nem tudván hátradőlhessen valami puha fűben, amikor már csak a tzazikibe mártogatott hüvelykujját nyalogatja boldogan...De szörnyű sors, ezt kiélvezni mégsem tudja teljesen, mert a réten, mikor már épp az utolsó szakaszba ér, mennyországába idegen tolakszik; egy Zénó névre hallgató kis elsős.
Zénó, miután nagy sietve előadta zavaros történetét valami szertárról, egy erőszakos barna hajú negyedikesről, Leonie-ról meg arról, hogyan követte Keith nyomát egészen idáig az Eridonból, ahol azt mondták, hogy épp most lépett le valami irdatlan nagy tányérral, boldog gyermeki mosollyal, gyorsan közli is Keith-szel, hogy többé nem vállalkozik küldönci feladatokra - nem neki való furcsa utasításokat vinni mindenféle furcsa szerzeteknek.
Keith igen nagy s saját véleménye szerint díjat érdemlő erőfeszítéseket tesz, hogy lerángassa szellemét és gyomrát az imént megnyíló végeláthatatlan gyrosparadicsomból, de mindezt csak azért teszi, mert Zénó viszonylag a történet elején kiejtette Leonie nevét. Leonie ügyei, annak ellenére, hogy már számtalanszor, megszámlálhatatlanul sokszor meggátolták őt a gyros-katarzis elérésben, mindig elsődleges figyelemben részesülnek; természetes, hogy most se halogatja az indulást, s eszébe se jut, hogy esetleg Sárkánytanon lenne a helye. Tanul ő egyáltalán olyat? Itt van egyáltalán az iskolában? Az épület most csak a Szertárból áll, ahol a vörös lobonc randalírozik.
Biztos megint megpróbálta gyeppé változtatni a köveket és minden csupa sár meg kosz lett, és el kell játszanunk, hogy ő a prefektus, én meg utána viszem a jelvényét. Gondolja ímhol Keith naivan, de nézzük el neki; tele a hasa.
- Annabell, szia! - Közli jó hangosan már a folyosó közepén - kicsi rá az esély, hogy Leonie a szertárból pontosan meghallotta mit kiáltott, de talán megismerte a hangját, Keith pedig éppen nagyon vigyorog festékes haját menet közben újra összeborzolva, mert Gryllus-al, hiába évfolyamtársa, ezidáig nem beszélt sokat, s most úgy néz ki, végre lehetősége adódik.
- Mi a helyzet? Épp tegnap beszélgettem pár szót rólad a nővéreddel, valami olyasmit mondott, hogy sehogy se tud téged rávenni valami esszé megírására...Zénó rólad beszélt, amikor az agresszív barnát emlegette? Tudsz valamit Leonie-ről? - Milyen ártatlanul, nyugodtan mosolyog...milyen ártatlanul, nyugodtan nyúl a kilincshez...
- Miért van zárva a szertár?
