Mesmesélő
04.03. 22:00 körül

Tegnap plüssökkel álmodott, ma plüssöket fest a káosz folyosóján. Szereti ezt a folyosót, illik hozzá - a falaknak öt perc se kell, hogy tökéletesen idomuljanak az ő festékes meztelen felsőtestéhez. Már megint nem vett pólót, undorító. De egy pirosra színezett, kis eridonos címer-mozaikokkal díszített iskolai talár ott hever a fal tövében a háta mögött, egy tollas kalapos páncél mellett, aki már réges-rég megszokta, hogy Keith folyamatosan feldíszíti őt.
- Háh! - Közli diadalmasan, és nagyot lendít egy szamár csóváló lila farkán. Kissé drága mulatságnak tűnhet arra használni a különleges falfestékeit, amelyből a született kreációk már rögtön a mű befejezte után életre kelnek, hogy kétnaponta kijárjon az iskola különböző pontjaira, de örömittasan vigyorgó, nevetős arca arról árulkodik, hogy nem is tudná szebben elfoglalni magát a minimális Leonie-mentes órákban. Leonie most elaludt, ő meg így is majdnem egy óráig ücsörgött mellette, mielőtt kijött.
- Úgy gondolod te is, hogy elkéne egy kecske? - Kérdi a páncélostól, hátrébb lépve, szakértően vakargatva a lila mókusszőrrel az állát, amitől az természetesen teljesen lila lesz.  
- Ühm...- Lett kecske. Kissé absztrakt módon akkora, mint a szamár patája, de legalább nagyok a szemei. Jó. Jó festmény - pont olyan kaotikus, színes, expresszív mint most Keith. A tíz színű, nagy fejű papagájok a 160 centis plüss-szamár felett repdesnek, a szamár meg egy kicsit meg van zavarodva, mert egy oázisba került, de azért vigyorog. Fent egy felhőn sír egy orrszarvú.
Mikor aztán a fiú piros festékes ujjával megvakarja a piros festékes orrát és megfordul, hogy egyetlen Lellolie-hez menjen (vagy ahhoz a manóhoz, aki egy hajnalban elmesélte neki, mennyire sajnálja, hogy le kell mosnia a festményeit) egy fel nem festett, de pontosan oda illő lényt lát maga felé rohanni.
 Pislogás, kettő is, négy is. Első lehetetlen, de meglepően makacsnak bizonyuló gondolata az, hogy a festők -tanácsának láthatatlan dimenziójából pottyant ide a kis oroszlán, hogy megbüntesse/segítsen neki, amiért kihagyta őt az élénk freskóból, és ezzel -életében először- talán rosszat tett az ecsettel. Már szinte bűntudatos képpel várja, hogy odaérjen hozzá a lény.
- Miért jöttél? - Kérdi barátságosan vigyorogva - már az általános norma szerint barátságosan, saját magához mérve talán inkább óvatosan.

Zordon

- Még többet? - Vágja rá mohón, szélesen vigyorogva, csillogó szemmel, és már fel is kapja a földről a plüssállatot. Jogos a kérdése, hiszen elég végignézni a srácon, hogy rájöjjünk, az ő életéből aztán abszolút nem hiányzik se a vidámság, se az öröm, ellenben persze néhány felesleges aprósággal, mint a házirendre való figyelem, a szorgalom, vagy legalább néhány társadalmi norma.
Ennek tetejében most még egyenesen felszabadultnak látszik, hogy kiderült, a furcsa lény nem a festményt jött kritizálni, ő meg önmagában annyi furcsaságot generál maga körül, hogy Zordon nem is tűnik rendellenesnek - ott van nagyszerű példának Kumagoro, az ugráló rózsaszín bolykupac, például ő is teljesen ártalmatlan. Keith egy percig se haboz, ha arról van szó, hogy meg kell bíznia a puha játékszerben, noha ő maga viszonylag ritkán szokott plüssöket ölelgetni, ismer valakit, aki annál inkább - minél puhább a játék, annál édesebb ajándék.
- Elviszlek az Eridonba és megmutatlak Leonie-nak, imádni fog. Meg Wowbagger is, ő a kutyánk. - Közli vigyorogva és gondosan felülteti a vállára a jószágot, elvégre ha boldogságot oszt, biztos az se fogja zavarni, ha Keith önkényes módon szállítja ide-oda. Azt nem tudja megígérni, hogy Leonie nem tesz-e majd ennél rosszabbat vele, de mókában nem lesz hiány, és a plüss biztos, hogy így is-úgy is boldogságot fog okozni kettejüknek, ez akkor is így lenne, ha nem ez lenne a konkrét célja. Keith úgy okoskodik, hogyha az oroszlán épségben megéli a reggelt, majd átviszi Ririnek (ha ki tudja rángatni Leonie karjaiból).
- Várj. - Közli magával és megpördül a sarkán, hogy visszabaktasson az ottfelejtett köpenyéért és az irdatlanul koszos oldaltáskájáért, ami csak azért színes, mert sokszor csak fent mossa el az ecseteit. Persze közben se hagyja abba a beszélgetést.
- Állati szerencse ám, hogy találkoztunk, nagyon örülök. Különben pontosan mióta vagy beszélő oroszlán?

A fejlécem...o_O

A fejlécünk...o_O

Mondja egy olyan, aki tagja a Kumagoro háznak.  

Igen, örüljünk, a láma és a mosómedve tényleg jófejek.   Csak mostanában az ilyenek megpiszkálják ártatlanul szendergő rellonos éneimet.  

Hála az égnek a rellonosaim biztonságban vannak.  

A medvéset a fejed felett.  

Zordon

A pakolászás és a beszéd közben az agya félig még mindig a festésen jár, így egyáltalán nem veszi észre Zordon roppant édes próbálkozásait a nyalogatásra - egyszer-kétszer hajolgatás közben megfogja a plüsspopóját, hogy visszatolja a vállára, majd a másikra dobja a köpenyét, így most úgy néz ki -gondolja ő-, mint egy kalóz, vér helyett festékkel, papagáj helyett plüssel, faláb helyett királyi köpennyel amit éppen most bitorolt. A táska a kincsesláda.
- Mindenkinek. - Bólogat sűrűn, hogy még véletlenül se maradjon egy helyben a feje se. Ezek után úgy meglepődik a kisállat követelésén, hogy rosszul mozdul és le is ejti őt.
- Sajnálom, azt hiszem azt nem lehet. -  Felveszi a földről és továbbindul a folyosón, de a válla helyett most már a kócos szőke hajára teszi, ahol talán könnyebb egyensúlyozni.
- Majd Leonie-t megpuszilhatod. - Mondja engesztelésül, miközben kikapar a táskája zsebéből két bon-bont, és feladja az oroszlánnak az egyiket. Egyáltalán nem tanácsos még egy plüssnek se puszilgatnia, ha épp a padlás felé tartanak, még akkor se, ha a plüss fiú. Keith egészen biztos benne, hogy Leonie nem támogatná Zordon közvetlenségét. Ha Zordon megpuszilná, azzal nem okozna boldogságot, így elvesztené a funkcióját, jobb mindenkinek szárazon.  
Befordulnak egy sarkon, Keith köszön egy járőröző prefektusnak és ezúttal 3 másodpercig bírja, hogy néma maradjon, mert ennyi ideig tart lenyelnie a csokit. NNéhány jóleső nyami-hang után tehát megszólal.  
- Mivel nem tudom honnan jöttél, fel kell, hogy készítselek, a padláson a többi plüssállat nem beszél, de még az élő kutya és a nyúl se - szó mi szó, próbálkoztunk már azzal, hogy megtanítsuk őket beszélni, de egyelőre csak egy padlizsánt tudtunk Trillian farka helyére varázsolni. - Magyarázza vigy-vigyorogva, miközben felnyúl, hogy megsimogassa a vad oroszlán puha sörényét.

*Megmutogatja, milyen eb a világ, és ki a kapitánya*

Krisztián

Hopp sasszé balra kettő, hopp sasszé jobbr kettő, hopp sasszé balra kettő, hopp sasszé jobbra kettő, ugrás pörgés, fordulat!
Gyönyörű érkezés.
Hopp sasszé balra kettő...
Az élet szép. Bájos bolyhos felhőkből áll, meg gyönyörű zöld fűből, kedves emberekből, aranyos gyerekekből. Keith mindig is vidámnak látta az életet, de most mintha cukormázat öntöttek volna őrült kis világára. Miközben táncikálva halad a főutcán a a ribizlis-csokoládés fagyiját nyalogatja, csak úgy lobog utána frissen mosott szőke haja és citromsárga, vékony talárja. Szerencsére volt jó pár ruhadarabja, ami átment a "cukisági" rostán, a taláron kívül ilyen egy kék mesehősös póló és egy narancssárga trapéznadrág, amin jó pár fagyinyom található, mert mikor megszólított embereket mindig nagyon hirtelen állt meg, és amúgy se győzi hova kapkodni vigyorgó fejét; mindenhol csoda vár rá.
- Szervusz pajtás! - Közli kedvesen és barátságosan nevetve, miközben pihegve lecsüccsen egy kisfiú mellé. Furcsa gondolat suhant át a fején, amint meglátta a kisfiút; eszébe jutott a húga, és felbuzgott benne a határtalanul aranyos testvéri szeretet. Jó lenne egy öcs, például egy ilyen kisfiú, mint aki mellette ül. Látott már valaki nála gyönyörűbb gyereket? Keith kis híján az ölébe kapja és megölelgeti, de egyelőre még csak ámulva-gyengéden néz rá.
- Hogy vagy? - Kérdezi lelkesen, és oldalra fordulva gyorsan törökülésbe helyezkedik, hogy szemből csodálhassa a gyermeket, miközben eszi a fagyiját. A gyerekek csodálatosak.
- Ne haragudj, kéred? - Ismeri a szabályt, ami arról szól, hogy minden édességügyben a kisebbeké az előny. Mikor ez eszébe jut, szinte ijedten tolja el magától a fagyit, hogy beletuszkolja a kisfiú kezébe.
- Tessék, vedd el. - Ő maga a másik kezével már a talárja zsebében turkál, hogy előkeresse az erre a napra kicsiny napocska matricákkal díszített pálcáját. Ám még mielőtt ez megtörténik, sok minden előkerül a zsebéből; cukorkák, 2-3 apró plüssfigura, néhány muffinos és cuki figurás bábu, meg egy kis csillám, hátha valakinek szüksége lenne rá az utcán, sose tudni. Ezek mind-mind az ölében landolnak, hogy Keith egy-két ujjával játszhasson a plüss-kutyák aranyos fülecskéjével.
- Invito jégkrém! - Volt ám neki táskája, de lerakta a régi munkahelyén, a cukrászdában, hogy ne kelljen az óriási jégkrémes dobozzal rohangálnia, hiszen megolvadna - most ez száguld kettejük felé két kanállal, amit Keith ugyanúgy a kisfiú felé nyújt, mint imént a fagyit.
- Hogyhogy nem játszol éppen a játszótéren, vagy miért nem a testvéreddel vagy? - Ha neki ilyen testvére lenne, egész nap vele akarna lenni, mint Ririvel. Hiányzik neki Riri.  

Akkor mostantól Noellel alszok...?

Épp leírtam volna, hogy nyugodtan fenyegetőzhetsz, mert Leonie a te testedben fog virágot szórni a folyosóra és a te testedben fog mindenkit megölelgetni, de látom rájöttél magadtól is.

Vajon Keith -akiről ne felejtsük el, hogy még mindig fertőzött, ami nem gyorsítja majd meg a felfogóképességét - ha találkozik valamelyikőtökkel, melyikőtökkel fog először? o.O
Ha Leonie testével, akkor Noel lesz megszorongatva..úgyhogy Noel Leonie testében fertőzötté válik, ami nem okozna nagy változást. Kivéve persze, ha kézzel-lábban védekezni kezd.
Ha Noel testével, akkor némi értetlenkedés után Leonie lesz megölelgetve, aki ezáltal Noel testében fertőzötté válik...és akkor ketten együtt úgy fognak kinézni, mint két...szerelmes fiú.

Szerintem nem kéne találkoznia senkivel.

Egye fene, kezdj valahol...

Népszerűvé válsz majd, Noel ^^ És ezért vállalom majd a szexualitásomra vonatkozó jövőbeli kérdőjeleket is, úgyhogy jössz eggyel.  

Még az előző témához fűzném hozzá, hogy ez most találtam; katt XD

Leonie...mondjuk.  

Tata tatta tattata...Egy aranyos hegedűdal jár a fejében egész nap, és mindez rejtély, hogy hogyan, de arra ösztönzi, hogy muffint süssön.
Tatta ttata taatatta. Mosolyognak majd, rak rájuk színes cukorkákat, meg vastag cukormázt.
Tattatatta tatttata - élet! konyha! Imádni fogják az eridonosok. Muszáj lesz vinnie Kahlilnak és a HVH-nak is, amiért ma reggel odaadták neki a szép fényesre suvickolt (azóta festékessé vált) prefektusi jelvényt. Meg persze ott van az a két tanár is, akik ma ki akarták küldeni őt óráról, amiért virágokat varázsolt a talárjukra...Egy muffin mindenkit megvigasztal.
És igen, Keith állapota súlyosbodik. Mit ad Isten, ma már nem is citrom-narancssárga kombinációt visel, hanem egy iszonytatóan édes kiskutyával díszített inget, szabadon lévő mellkasára pedig egy festett tulipán kerül. Az új jelvénye nincs itt, valószínűleg elhagyta a padláson.
Miután belépett a konyhába és néhány kedves lány manót megtáncoltatva eljutott a pultig, rögtön el is kezdi a hozzávalók összegyűjtését. Korábban kétszer-háromszor már főzött itt Leonie-val, úgyhogy a manók maximum meghökkennek, amiért ma a szokásosnál is furcsább, de nem kérdeznek rá terveire. Persze ha így lenne, Keith biztos, hogy boldogan mesélne nekik a muffin csodálatos erejéről, az imádott tanárairól és arról a rengeteg eridonosról, akiket legszívesebben egyenként ölelne meg, hogy kifejezze, mennyire szereti őket.
- Mit sütsz, kis szűcs...- Motyogja nevetve, lisztes orral, noha a lisztet még ki se bontotta, miközben nagy lelkesedéssel törni kezdi a tojásokat a hatalmas fém tálkába, ami az érintésére citromsárgává változott. Az elmúlt néhány napban még kevésbé tartja kontroll alatt az erejét, mint a fertőzése előtt.

Leonieszerűség

A tálka fölé hajolva éppen a napocskás matricával ellátott pálcája hegyével igyekszik kiszedni a tálba került apró tojáshéjakat, mikor egy artikulálatlan állati ordítást hall maga mögül.
Felegyenesedve ártatlan érdeklődéssel fordul az új jövevény felé, de nem sok ideje van nézelődni, mert rögtön összeroskad egy nála nagyobb test súlya alatt - pontosabban majdnem összeroskad, mert a pultnak dőlve az utolsó pillanatban valahogy sikerül elkerülni azt, hogy rögtön a földön fetrengjenek.
- Vigyázz...a tulipán...- Nyögi elhalóan a vész pillanataiban is csak a kis festményére gondolva. Nem látszik rajta, hogy rossz néven vette volna az ismeretlen fiú barátságos közeledését, az utolsó pillanatban még vissza is öleli, bár tőle szokatlan módon nem kezd el rögtön beszélni, vigyorgás helyett pedig csak pislogva masszírozza a nyakát, amibe az imént szokatlan erővel martak bele. A gesztusok, a beszéd, a vörös haj emlegetése, meg a barátság, meg minden, eléri, hogy Keith második reakciója se a boldog ugrálás legyen, a szépségre vonatkozó kérdésre pedig tisztán látszik, hogy felszökik a bal szemöldöke. Nem reagál a tál feldöntésére, noha az elérve a pult szélét ráfolyik a trapéznadrágjára, nem rohan rögtön oda, mikor a fiú elsírja magát, helyette vet egy méltánytalanul hosszú, fürkésző pillantást a hosszú sötét hajtól egészen a lóbáló lábakig, és vissza.
- Öhh...- Korai volt a próbálkozás, mert az agya még nem töltött be, viszont most már a száját se csukja vissza.
- Hmmmmmmmmmm. Leonie? - Ez élete legdiszkrétebben feltett kérdése, ami azért nagy szó, mert máskor nevetve kérdez rá arra is, ha valakinek életre szólóan megátkozták a testvérét.
- Leonie! - Mintha csak most jött volt rá, jól ugrik egy nagyot, és oda is szökken a fiúhoz...lányhoz...hozzá, aki a pulton ülve sírdogál. Mert aki a pulton ülve sírdogál, az nem lehet más, mint Leonie. Hülye volt, hogy nem ismerte meg rögtön.
- Most te látsz át az én fejem felett! - Közli az örvendetes hírt, mert ez az első ami eszébe jut, miközben előszed egy mesefigurás zsebkendőt a nadrágja zsebéből, a másik felé nyújtja, majd valamiféle ismeretlen belső késztetés hatására megöleli őt. Nem baj, hogy Leonie a pulton ülve meglehetősen látványosan magasabb nála, így az ölelés talán nem hat olyan vigasztalóan, mint általában. Keskeny hát helyett erős testalkatot érez a keze alatt, a vörös lobonc helyett pedig fekete fürtöket.
- Megváltoztál. - Nahát. Igen, talán mások nem vették észre, de Keith-t, Keith-t, aki ennyi időt tölt Leonie-val, még az ilyen apró változások se kerülhetik el a figyelmét.
- És nem, nincs szakállad. De nézd! - Ekkor ő hajtja fel a fejét, hogy Leonie megtapizhassa az állán és az állkapcsán újonnan előbújt szőke szőrszálakat. Aztán felnevet, bár ő se egészen érti, miért.
- Látod? Ma reggel már ott voltak. Mondd csak, eddig is képes voltál alakváltozásra? Ugye, igazából lány vagy? Csak mert...- Nem fejezi be a mondatot, helyette zavartan lehajol a leborult tálért és felemeli. A manók időközben eltakarították a kiömlött hozzávalókat, és most már csak messziről figyelik a furcsa párost.
- Csak mert elég férfias vagy, és akkor többé nem emelgetlek át a küszöbön. - Mondja végül elvigyorodva, és újra törni kezdi a tojásokat. Bár ez alapvetően megmagyarázná, hogy miért hordta mindig Keith ruháit, azért sok egyéb, zavarba ejtő kérdést is feltenne a kapcsolatukat (a jó barátságukat) illetően - Keithnek most épp nem jutnak eszébe ezek a kérdések egyrészt, mert Leonie-ra pillantva így is-úgy is egy szeretett embert lát, másrészt pedig jobban leköti a figyelmét, hogy Kahlil kék, vagy rózsaszín cukormáznak örülne-e jobban, de azért valahol mélyen ott motoszkálnak benne.
- Muffint sütök. Segítesz? - És megszokás diktálta mozdulattal jól összecukrozza Leonie nóziját.

Lenoel
-cukikórral megfertőződve-

Úgy néz ki a pár perces sokk után megint helyreállt közöttük a sajátos harmónia. Keith megnyugszik, Leonie megnyugszik, és minden sokkal szebb és jobb - úgy viselkednek, mint bármikor máskor, csak épp ez még abszurdabb, mint általában. Ennek ellenére Keith nem bírja visszafogni magát és prüszkölve felnevet, amikor Leonie újdonsült mély basszusával fennhangon kijelenti a nemi hovatartozását, amikor pedig lecsúszik a pultról és vörös arccal félbevág egy mondatot, Keith is krákogni kezd, és olyan indiszkrét pillantást vet Leonie nem-leonie testére, hogy azért az eredeti tulajdonosa egészen biztos, hogy behúzna neki egyet.
Hopp a tojás, a kakaó, cukor, liszt, meg ami kell. Kettejük közül, megszokott módon jobbára Keith dolgozik, bár meg kell hagyni, a sütés-főzés-jelleg is ad némi érdekes ferdítést a külső megjelenésüknek.
- Hát persze! Vagyis... - Látszik rajta a pillanatnyi elbizonytalanodás, miközben kétségbeesett arccal rápillant barátjára. Érdekes így egymás mellett állni, hogy szinte szemmagasságban vannak egymással. Leonie nagyjából öt centivel nőtt túl Keiht-t, nagyobb lett és valószínűleg nincs már olyan jó illata, de akkor is Leonie. Hiába, Keith nem tud ellenállni ennek a reménykedő, cukormázas arcnak.
- Akkor is mellettem aludhatnál, ha nyálkás csigává változnál. - Jelenti ki határozottan és el is vigyorodik, miközben hagyja, hogy Leonie közelebb lépve díszíteni kezdje a haját. Ruhájuk van elég, majd maximum éjszaka nem Keith fogja átvetni a karját Leonie vállán.
- Ühm...szóval ez egy átok? Akkor el kell múlnia. Különben ismerős vagy így, ez valaki más teste? Mi történt pontosan, Leonie? - Különös, hogy a "miért váltottál nemet" kérdés csak most kerül elő, és most se úgy, mintha ez lenne a legfontosabb dolog a jelenlegi helyzetben. Keith kérdezés közben dalolászik és fütyül, aztán pedig kinyújtott nyelvvel koncentrál, hogy a megfelelő tésztamennyiséget töltse a pici muffinformákba. Fontos, hogy finom sütiket adjon a barátainak, hogy Leonie mostantól férfi, az maximum néhány dolgot módosít....
- Bepisilni? - Kérdezi szórakozottan kuncogva, miközben berakja a sütőbe az első adag muffint.
- Ja, hogy úgy...- Persze rögtön rájön a dolog problematikájára, amint megfordul és újra szembetalálja magát a sután tébláboló Leonieval.
- Ööhhm...szeretnéd, hogy esetleg...Megmutassam? - Mert egy igaz barátnak mindent meg kell tennie a másikért.
- Mármint nem úgy...csak, hogy hogyan működik...mármint mit kell csinálni. Használni. Érted. - Sose beszélt még ilyesmiről a lánnyal, rendben, egy lánnyal se, és most se lenne kellemesebb, ha Keith nem látna mindenhol mindent ölelgetni-és szeretgetni valónak, hiába vesszük úgy, hogy most bizonyos szempontból sokkal jobban hasonlítanak egymásra.
- Jaj, gyere ide.... - Nagy ölelés. A két jó barát, a tulipános szőke, meg a sírós szemű fekete.
- Invito ruhák! - Közli ölelés közben a pálcájával, mert hirtelen eszébe jutott, hogy tudná még boldogabbá tenni Leoniet. Azt szeretné, ha a lány ugrálna és szökdécselne, mert az olyan édes, hogy nagyon.
Mire végeznek az öleléssel, persze meg is érkeznek az idehívott ruhák - Keith legrikítóbb, legaranyosabb, legfeltűnőbb nadrágjai, ingei, talárjai.

*Becsoszog és dülöngélve lecsücsül egy piros párnára*

Szervusz Lúcia, remek napod van? ^^

Sose értettem, hogy az emberek miért vesznek bele egy olyan nevet a "listába," amit nem szívesen hallanak.  

Éppen szemezek néhány étterem telefonszámával és ódzkodok attól, hogy felhívjam őket.   Meg várom, hogy feljöjjön néhány ember és nagyon nem azzal foglalkozok, amivel kellene.

Fúha, itt van kókuszos süti, csokis-barackos muffin, meg puncsos süti. ^^ És mindegyik nyammnyammnyamm. Viva Húsvét!

Holnap meg franciasalátát kapok *_____*

Tudom, azért írtam.   Képeket kérsz? Mert szívesen...

Hát, ha azt mondod, a piszkálással elérem, hogy a Talánból átkerülj a biztosba...
Akkor közlöm, hogy még lesz egy csokitorta is.

Háhá, mindenesetre most még nem reszketek a félelemtől, úgyhogy csak simán örülök, hogy lejössz.   De mi az, hogy mi férünk bele? Hát minimum mi élvezünk elsőbbséget.  

Pirítós. ^^

Igeeen, engem általában nehéz megverni, mert a fiatal éveim kemény edzésben teltek a nővérem által, de a legtöbben nem is bírnak hozzámérni, túl lehengerlő a személyiségem.  
Hát ez a süti addigra nem marad meg, de lehet, hogy csak a kedvetekért készítek újat  

de Kiva, olvasd a konyhát és dobj egy püt, ha úgy gondolod, hogy túlságosan beteg lett a játékunk, és azt már igazán nem lehet ép ésszel elviselni.  

Leonie
cukikórosan


Kacagva nézi Leonie reakcióját - Keith számára most semmilyen téma nem lehet olyan kínos, amire ne kerülne rá a "bájosaranyos" cédula.
- Igen, azt hiszem kénytelen leszel hozzáérni...Ha nem haragszol, én azért mégse csinálnám meg helyetted. - Ezt azért mégiscsak jobb leszögezni, mintha egy, a kelleténél vadabbra sikerült lebegtetőbűbáj miatt kiesne az irányítás Leonie kezei közül.
- Majd szerzünk neked valami gumikesztyűt...tudom, hogy undorító, de rögtön belejössz majd. - Mondja végül komolykodva, együttérzően pislogva barátja felé, miközben háttal nekidől az asztalnak, két kezével pedig a pult szélét kezdi piszkálni. A hirtelen beiktatott ölelés után is ebbe a pozícióba tér majd vissza, és összehúzott szemöldökkel nagy töprengésében hol Leoniet nézi öltözködés közben, hol pedig a mellkasára festett szép tulipán körvonalain húzogatja hosszú mutatóujját.
- Azért örülök, hogy nem fojtott meg. - Mondja egyszerűen pár perc hallgatás után, mikor felpillant az épp nadrágot húzó lányra. Egy pillanatra ugyan úgy tűnt, hogy ez az információ kibillentette a friss világnézetéből, ami néhány napja aranyos apróságokkal és szeretettel pumpálja a vérét, de végül újra felkúszik arcára jellegzetes vigyora, ő meg beletúr szőke hajába.
- Biztos vagyok benne, hogy hamarosan visszakapjátok a saját testeteket, a Bagolykőn még soha semmilyen varázslat nem volt maradandó hatású. - Motyogja immár ismét a földet fixírozva, félig azon agyalva, elég lesz-e, ha csak az eridonosoknak készít muffint, és csak akkor pillant fel kicsinosodott barátjára, mikor az esetlenül lóbálva végtagjait odaáll elé egészen közel. Keith most kivételesen nincs kihúzva, Leonie meg magasabb is nála néhány centivel, úgyhogy a fejét alig feljebb billentve néz bele az ismerős-ismeretlen szempárba.
- Nem fogsz fiú maradni. - Ismétli megnyugtatóan vigyorogva, de mivel úgy érzi, ez még mindig nem elég meggyőző, feljebb nyújtózkodva ad Leonie-nak egy eszkimópuszit - ezt olyan ritkán csinálják, hogy ha mégis, az mindig nagyon különleges hangulatot teremt. Persze erre azóta nem került sor, hogy Keith találkozott a fertőző plüssel, úgyhogy most, engedve a több napja körülötte kószáló kísértésnek, a nózik ártatlan összebirizgálása után még nyom egy ráadás puszit Noel Leonie orrára.



// Megfertőződtél.   //

Leonie
cukikórosan

Van két különös pillanat a puszi után; az első, amikor egy szívdobbanásnyi ideig olyan furcsán néznek egymásra, a második, mikor Leonie elvörösödve elfordul, és hasonló történik Keithszel is, bár az ő árnyalatnyi kis édes-bájos pirulása talán sok tekintetben különbözik barátjáétól. Elég megfoghatatlan helyzet, hogy mégis egyszerre látja maga előtt Leoniet és Noelt, miközben hiába próbálna az agya néha egy cseppnyi ideig gondolkozni, már csak azért, hogy kiigazodjon abban a kaotikus halmazban, ami a fejében van; nem megy. Minden rózsaszín és bolyhos, pont, ő jelenleg ennyit tud felfogni a világból. Azért jó lenne minél közelebb létezni Leonie mellett.
- Jó is, hogy mondod, elméletileg nem kell több idő nekik 10-15 percnél. - Feleli felhagyva az ismételt görnyedős padló-fixírozással, miközben nevetve ellöki magát a pulttól, és odalépked a sütőhöz.
- Majd hagyunk itt nekik. - Készségesen beleegyezik, micsoda remek ötlet! Eszébe se jutott megjutalmazni a manókat, pedig tényleg megérdemlik. Hányszor, de hányszor kellett takarítani utána...Ezen tűnődve futólag szét is néz az üres helyiségben, de láthatóan nem foglalkoztatja túlzottan a manók távolléte, mert felvéve egy tulipános sütőkesztyűt (hogy passzoljon a mellkasához) inkább a muffinokat emeli ki a sütőből.
- Még szép, megkóstolhatod, és díszíteni is segíthetsz, szükségem van a kreativitásodra. - Válaszolja újra nevetgélve, majd büszkén Leonie felé mutatja a szépséges barna muffinokat, mielőtt elkezdené kiemelgetni őket a tartóból, hogy azt gyorsan újratölthesse a kétféle tésztájával. A cukormáz, az olvasztott étcsoki, a csokigyöngyöcskék és egyéb díszítő kiegészítők természetesen már rég ott nyújtózkodnak az asztalon csak arra várva, hogy végre rájuk kerüljön a sor.
- Mondtam már, hogy különben mázlid van ennek a fiúnak a testével? Elég rossz lenne, ha nem is tudom, valaki olyat kaptál volna, akire nem jók a ruháim. - Kérdezi futólag megpaskolva Leonie lábát, miközben újra utat tör magának a készen lévő muffinok felé.
- Ja igen, és ma reggel prefektus lettem. - Teszi hozzá mintegy mellékesen, de azért bőszen vigyorogva - ám először, nyilván egy ördögien kitervelt ötlet alapján, időt se hagy a reakcióra, mert egy sebtiben elkészített csokimázas-piros cukorkás (a cukorkák mosolyognak) muffinnal nyomban Leonie előtt terem, és bedugja a szájába a felét. A biztonság kedvéért azért ott marad, már nem azért, mert reméli, hogy Leonie telibe köpi, hanem, hogy ő adhassa neki az ízletes falatokat.
- Muffinsütés után elmegyek Ririhez, tegnap vettem neki egy új plüsst, mert olyan szomorú volt, hogy Toby elveszett...- Keith búslakodó arcán pontosan látszik, mennyire szomorú is az, ha valaki elveszíti a plüss zsiráfját.
- Elkísérsz? Jó lenne, különben se voltam már vele egy hete. Este pedig Lucával készültünk járőrözni, de ő biztos nagyon fáradt lesz, mi lenne, ha helyette eljönnél velem te? Festhetnénk húsvéti mintákat az ablakokra. - Járőrözésen, igen. Keith prefektus, igen. Egészen biztos benne, hogy Leonie nem mond nemet a játékra hívó ártatlan vigyorának, amivel azután néz rá, hogy a beszéd végén kijátszotta magát az eddig ismeretlen sötétbarna tincsekkel.
- Finom? - Teszi hozzá kíváncsian pislogva, miközben hátrébb lépve újra díszíteni kezdi a muffinokat. Most hirtelen minden helyreállt, minden csodás.

Kiva, tudok valakit, mondjuk egy kutyaszeretőt, akitől jobban félhetnél.  

Igazad van Leo, én is azóta utállak, mióta találkoztam veled...hülye.  

Kiva, egy lehetetlen természetű macskásöszvéresnek csak ennyit üzenek; cssss!