Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Mostanában jóval több szabadidő szakadt rám, mint általában, ami részben annak is betudható, hogy szünet van, másrészt viszont az én érdemem, melyért meg is kaptam magamtól a képzeletbeli vállveregetést: előredolgoztam, és most nem maradt egyéb feladatom, mint várni, hátha benéz valaki. Ez viszont ugye az előbb említett szünet révén nem volt annyira valószínű. Még az elvetemültebb könyvmolyok is ritkábban néztek be a könyvbirodalomba, mint egyébként, most mindössze két diák szívta a könyvtár kissé dohos levegőjét velem, így figyelmem a lapok közé fűzhettem.
Csak a mai nap a második könyvet fejeztem be már majdnem, pedig még egy kis portalanításra is fordítottam időmből. Tulajdonképpen a kutatásaimmal kellett volna foglalkoznom, és a rejtéllyel, melyet nagyapám rám hagyott, de megrekedtem, és képtelen voltam tovább jutni egy problémán. Inkább nem is akartam törni rajta a fejem, mert szó szerint, valóban belefájdult már többször is. Valami hiányzott, valami, amit szintén tőle kellett volna megkapjak, de talán még nem jött el az ideje. Nem tudhattam biztosan, de kinéztem belőle, hogy halála ellenére még évek múlva is tanítani fog valamit nekem.
Újabb oldalon vagyok túl, és pont véget ér a mondat is, így a lapozást követően felnézek az Ezer És Még Két Legenda Rövid Ám Figyelemreméltó Elbeszélése Tótövi Tóbiás Tollából című vaskos kötetből, így pont láthatom, amint egy alacsony, sötét hajú lány lépked felém. Arcán tisztán kivehetőek ellenérzései, melyeket a hely iránt táplál. Süt róla, hogy nagyon nem szívesen van itt. Rólam ellenben a meglepettség tükröződik, észre se veszem, hogy lecsúszik orromról a könyv lapjai közé nagyapa szemüvege, és csak igen sokára jut eszembe, hogy levegőt kéne venni. Ekkor viszont a meglepettséget felváltja az öröm, és miközben ő lustán int egy köszönésfélével megspékelve, én szinte kirepülök a pult mögül.
Mielőtt bármit tehetne ellene, jól elcsípem, hogy megölelgessem. Nem tudom, hogy lehet, hogy alig látom az iskolában, lehet én nem járok ki eleget a könyvtárból és a szobámból, mindenesetre most itt van, és egy pillanatig nem fogom fel, hogy egyértelműen nem önszántából. És hogy az csak azt jelentheti, hogy küldték. Vagyis rossz fát tett a tűzre. Lassan le fog esni, de most még a szeretgetésem szenvedi el, melyet szintén nem veszek azonnal, hogy pont annyira nem kíván, mint itt lenni. Aztán persze egyértelművé válik, és azt is sikerül összetennem, hogy mit is magyarázott Révay tanár úrról, mielőtt a nyakába ugrottam volna.
- Megbünte.. Na de mégis, mit csináltál? - kérdezem meglepetten. Néha egyszerűen nem tudok Annabellre másként gondolni, mint amilyen régebben volt. Nekem még mindig a csöpp kis édes húgocskám, akivel játszottam, és akivel együtt hallgattuk Nagyapa meséit. Ő ugyan még keveset foghatott fel belőlük, de elaludni nagyon tudott rájuk. De már nem az a lány, és hajlamos vagyok ezt elfelejteni.
- Egy pillanatig azt hittem, hogy engem jöttél meglátogatni - mondom kissé révetegen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az előbb valóban úgy tűnt, mintha repültem volna, én legalábbis úgy éreztem az örömtől, mely húgocskám felbukkanását követte. Hiába vágott oly fancsali képet egy boldog vigyor helyett, az, hogy láthatom, nagyon boldoggá tesz. Mikor ide jöttem dolgozni, először eszembe se jutott, hogy miatta tenném, de így utólag belegondolva nagyon is benne volt a pakliban.
Azonban örömöm ahogy jött, úgy zökkent is egy nagyot, mert nem csak az ábrázata, de szavai is elárulják, hogy nem azért jött, mert szeretett volna. Az ölelést mindenesetre nem tudja hárítani, csak bosszankodik miatta egy sort, mire nekiállok kisimítani a ruháját, míg válaszát hallgatom. Elképedve nézek rá végül.
- Felrúgtad? Annabell!
Vádló pillantásomból érezhető, hogy ennél több magyarázatot várnék arra, hogy egy diáktársát miért is bántalmazta, ez a nyálfolyós dolog nem tűnik a legkielégítőbb válasznak.
- Nem is tudom, min akadjak ki jobban, azon, amit csináltál, vagy ahogy most közölted.. - sóhajtom lemondóan, miközben a füle mögé vonok egy tincset hajából. Olyan kedvesnek látom az arcát minden kiülő negatív érzelem ellenére is, hogy alig akarom elhinni, hogy tényleg arról beszélünk amiről. De mivel ide küldték büntetőmunkára, kénytelen vagyok elfogadni. Hisz másként nem lenne itt. Ezt is kénytelen vagyok elfogadni.
- Ugyan már, te engem sosem zavarsz, kicsi húgocskám - mosolygok rá minden körülmény ellenére, mert ha akarnék se tudnék haragudni rá egy fél percnél tovább. Pedig ezt sem úgy mondta, mintha aggasztaná, hogy esetleg megzavar.
Végre kapok egy mosolyt is tőle, de persze a mondanivalóját nem édesíti meg vele eléggé. Csak túl akar lenni az egészen.
- Jól van. Egy óra, mi? - bólintok, és közben már töröm is a fejem, hogy mégis mivel büntethetném meg, miközben nekem sincs egyéb dolgom, mint esetleg.. nem, még annyi sincs. Nem is értem, miért épp a nővéréhez küldték büntetésre. Ja, talán mégis értem a tekintetét elnézve. Akkor hát a legjobb lesz, ha nem valami könyvtári melót kap valamelyik sor végén, hanem megkap helyette engem.
- Na gyere, ülj ide - ragadom karon, és kísérem a pult mögé. Közben nem mulaszt el nekem szegezni néhány kérdést. Leültetem a helyemre, én pedig az asztallapnak támaszkodom mellette.
- Szoktam máshol is lenni, igen - válaszolok kissé dacosan és majdnem el is kezdem sorolni, kezdve a szobámmal, ami lényegében egy második könyvtár.
- Meg is mutatom, ha gondolod, legalább több időt tölthetnénk együtt - mosolygok rá, és már tervezgetem is, hova rángassam el őt először. Biztos nem a szobámba.
- Elmesélhetnéd például, hogy neked van-e valakid - fecsegek tovább, azon igyekezve, hogy nekem ne kelljen hasonló kérdésre válaszolnom, mert biztosan zavarba jönnék.
Közben nagyban rendezgetem a pulton felzsúfolódott kupit, hogy el lehessen férni, és persze, hogy meglegyen, amire szükségem van a büntetőmunkához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Még mindig anyáskodva rendezgetem a haját válaszát hallgatva a nyáladzó lányt ért nem túl kedves megmozdulásáról, és hogy én sem jártam volna el másként. Megcsóválom a fejem.
- Hát hoogyne, sőt, én egyenesen leharaptam volna a fejét.
Én is hasonló hangnemben mondom, de azért remélem nem adok neki ötletet a következő esetre. Még csak az kéne, hogy nekiálljon másokat harapdálni.
- Nem tudok dönteni - rántom meg a vállam, és olyan képet vágok, mintha komolyan elmerengtem volna a dolgon. - Hogy igazságosak legyünk, válassz inkább egy harmadikat legközelebbre. Az se baj ám, ha annak örülök!
Vigyorog, és alig tudom leküzdeni, hogy vele vigyorogjak, de megkeményítem valahogy az arcizmaimat. Most szigorúnak kell lennem, hisz rám bízták, hogy megbüntessem. Ami mondjuk nem fair, majd szóvá is teszem a tanár úrnál. Vagy inkább mégse, legalább Annabell kénytelen velem lenni.. hát, minden rosszban van valami jó is.
- Igazság szerint én örülök. És Nándorka tanár úr - javítom ki, miközben a pult felé tartunk.
A kezemet ellöki, mondván ő tud magától is menni, és bizonyítandó, tényleg el is érjük az asztalt szökési kísérlet nélkül. Nekilátok a keresésnek, de csakhamar azon kapom magam, hogy nem találom az albumot, amit Bell elé szeretnék tolni.
- Ebédelni? - kérdezek vissza kissé értetlenül, mert egy pillanatig nem tudom miről beszél. Leköt a keresgélés, de mire összeraknám, már újabb érthetetlen dolgot magyaráz beporzásról, meg eltévedt méhecskékről. Miközben pislogok, ő jót nevet rajtam, és aztán megértem, hol értettük félre egymást.
- Úgy értem.. mutatok helyeket, ahol szoktam lenni a.. könyvtáron kívül. Mert szoktam - magyarázom kissé elpirulva, amiért azt hitte, van valakim. Hogy is lehetne?
Ellenben neki sincs, legalábbis azt állítja, csak bolondozásra telik tőle a kérdésben.
- Ó igen? Csak vigyázz, nehogy ő is így vélekedjen rólad, mert akkor már két csaj fog az őrületbe kergetni.
Feladom közben a kutatást, és a pálcámért nyúlok.
- Invito album! - mondom, és suhintok egyet. Nem hallani vagy látni semmi mozgolódást. Akkor bizony a szobámban hagytam.
- Ez eltarthat egy darabig azt hiszem - mondom, és közben körülnézek, mi mással büntessem meg addig is. Az össze-vissza túrt asztalra pillantok.
- Csinálj itt egy kis rendet, jó? - bár büntetésnek kéne szánnom, inkább kérem, mint utasítom. Valahogy az nem akar menni. Miért pont nekem kell megbüntetnem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az ajkamba harapok, mert bizony tényleg sikerült ötletet adnom neki, bár persze sejtem, hogy nem próbálná meg konkrétan egészbe bekapni mások fejét. Nagy a szája a kiscsajnak, de azért nem annyira. A végén még ő sérülne meg. Az a lehetőség sem épp jó.
- Csak, ha muszáj. De neked egész biztosan nem volt kötelességed elhallgattatni azt a szerencsétlen lányt - mutatok rá a lényegre, de érzem, hogy igazából talán még jobb is lett volna nem kommentálni az egészet. Csak simán megbüntetem, aztán ennyi, és közben beszélgetünk valami egészen másról. Megtanulhatnám már, hogy ha terelgetni akarom, csakazértis pont az ellenkezőjét fogja csinálni. A fordított pszichológia pedig szintén nem játszik, azt is próbáltam már.
- Igazán örülök! - sóhajtok, megcsóválva a fejem, így aztán láthatja, hogy valójában egyáltalán nem. - Néha igazán inspirálva érezhetnéd magad olyankor is, mikor a tanulás fontosságáról beszélek. Vagy csak az olvasásról, az meghozná a kedved a tudásod növelésére. Múltkor például nem hiszed el, miről olvastam!
Azzal, miközben kiosztom neki az elő-feladatát (mert nem ez lesz ám a büntetése, hogy egy pálcamozdulattal elintézze, aztán a hátralévő ötvenöt percet láblógatással töltse, de nem ám), elkezdem ecsetelni, hogy milyen érdekességeket olvastam a mocsári átkokról, és hogy ez miként is kötődik a kötöző bűbájhoz, valamint a vízköpő szörnyekhez, és hogy mindez a tudás mire is inspirált engem. Persze csak miután jót pirultam a pasi kérdésben. Igazság szerint volt egy ügy nemrég.. de talán nem most kellene neki elmesélnem. Habár elterjedtek pletykák, még az újságban is megírták, de úgy látszik hugocskám nem olvassa. Persze, ha könyvet se olvas, miért fáradna az Edictummal? Most mindenesetre kicsit örülök. Inkább a saját verziómat hallja, még azt hallva is halálra cikiz majd, nemhogy a kíváncsi szemek beszámolói alapján.
- Hogy.. hogy érted? - kérdezem gyanútlanul, és értetlenül, mikor végül mégis a férfi nem mellé teszi a voksát a kérdésben. Nem tetszik, ahogy kacsint a végén. Anről van szó, szóval csak valami olyasmi lehet, amivel bosszantani akar, de én persze kérdezek, mert még nem elég lapos az orrom a pofára esésektől.
- Szóval a vörösöket szereti? - kuncogok, és elraktározom az információt. Nem mintha ilyen technikákhoz akarnék folyamodni, vagy valami.. csak.. jól jöhet a tudás. Az bármikor jól jöhet.
Kicsit kiakad azon, hogy rendrakásra fogom, és egy pillanatig azt sejteti, hogy lángba borítja az asztalt, de szerencsére ennyire még nem elvetemült.
- Egyébként, elnézve a te bűbájod, neked se ártana külön órára sietni - jegyzem meg mosolyogva. Nem akarom bántani, szinte majdnem jó is a varázslat, legalábbis olyan rend van az asztalon amilyet már régen nem láthattak itt, a beköltözésem óta egész pontosan. Nem mintha nem tudnék pakolni, de ez a dolog kimerül többnyire a polcok rendben tartásával.
- Tudok jó helyeket - bólogatok egy sort, majd hozzáteszem: - És képzeld, legalább a.. majdnem a feléről nem is olvastam, és csak úgy találtam.
Kap egy nyelvnyújtást is a végére, és abban a pillanatban befordul az ajtón az album, amit magamhoz rendeltem. Átrepül a két diák feje fölött - igaz, csak azért, mert ijedten az asztalra borultak, hogy elkerüljék - és berepül a felemelt kezembe. Kicsit gyorsan érkezik, és a lendület majdnem tovább viszi, de valahogy sikerül megtartanom anélkül, hogy felborulnék vele.
- No, meg is jött - mutatom felé, majd, mielőtt megkérdezhetné, hogy mi ez, folytatom: - Amúgy jó is, hogy mondod, hogy ismerek-e más helyet. Ez ugyanis csak napfényben működik, szóval ezennel áthelyezem a büntetőmunkád helyszínét. Én persze veled tartok.
Nagy ünnepélyesen az ajtó felé intek a kezemmel.
- Csak utánad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A könyvtár a lemenő nap narancsos fényében fürdött, mikor Matilda becsukta a Kalandor Krónikások Kalandjainak Krónikái című vaskos kötetet. A mű még számára is kissé unalmas volt, noha ezt a világért nem ismerte volna el. Belekezdett, és most már a végére akart jutni, már csak azért is, mert nem akarta elhinni, hogy kétezer oldalon keresztül taglalni lehet, hogy ezek a jóemberek ezer éve amerre jártak, mindenhol hat-hét fogás ételt ettek, és ezt rendkívül fontosnak találták részletesen elbeszélni az utókornak. A könyv nagyrésze valóban a különféle ételkülönlegességek gyakran receptekkel kiegészült felsorolásából állt, és mellesleg olyan kalandokat is említett, mint griffekkel és hárpiákkal való viaskodás.
Levette a szemüvegét, és a kötetre helyezte, majd körülkémlelt a könyvbirodalomban. Csupán egyetlen diák volt bent rajta kívül, így aztán nekiállt készülődni a záráshoz. Még ugyan bőven volt ideje, de nem akart fáklyafényben dolgozni, így amit lehetett, el akart intézni most, hogy mikor idő van, csak az ajtót kelljen bezárnia maga után. Fáradt volt, így legszívesebben rábízta volna a dolgot a lányra, csak az nem lett volna szép tőle. Mégiscsak az ő munkája, vagy mi a szösz.
Ha már szóba került a szösz, nem ártott volna pár polcot leporolni sem, de ehhez végképp nem érzett most lelkierőt. Majd holnap - határozott immár negyedik napja.
Valahogy nem volt most annyira toppon, elakadt a kutatása is egy ideje, és a húgát se tudta elcsípni soha, hogy kicsit a fejére nőhessen. Ez nyilvánvalóan azért volt, mert Annabell nem akarta a dolgot túlzottan hagyni megtörténni.
Az egyhangúság, az kezdte kicsit kikészíteni. Hihetetlen módon szeretett volna mást is csinálni, mint a könyvbárban ülni, dolgozni és olvasni. Ez a felismerés egészen meglepte, hiszen azt hitte ennél jobb dolga nem is lehetne neki. Úgy tűnt azonban, hogy az apjának igaza van, és többre született. Csak még nem találta meg azt a könyvet, amiben választ találhatna arra, hogy mire is.
Ez a könyv pedig nyilvánvalóan nem lendíti a dolgot előrébb, gondolta, de mit volt mit tenni. Gondolatai fonalán aztán az ajtó halk nyikorgása akadt fent, figyelme így aztán a belépő Szendrei Véda tanárnőre terelődött. Mosolyogva visszabiccentett, és türelmesen várta, míg a nő közelebb lép hozzá. Kicsit mintha feszélyezve érezte volna magát. Talán ki kellett volna szellőztetnie - ötlött Matildának eszébe, majd további kellemetlenséget okozó jelenségek kutatásából szétnézett, hátha kiszúr valamit, ami miatt egész nap senki nem nézett be hozzá, de nem látott ilyesmit, és a levegő sem volt különösebben áporodottabb a szokásosnál.
- Sz.. öhm, helló - köszön kissé bizonytalanul, mert bár már pár alkalommal beszélt vele, ez nem jelenti azt, hogy biztos benne, hogy tegeződhet, vagy a nő a kölcsönös magázódás híve még akár diákokkal is. De végül nem is tűnődik sokat a dolgon, mert kérdéssel is fordultak hozzá, ami fontosabb.
- Nos, vaaan, igazából több is - vakarja a fejét, és pálcáját előhúzva néhányat suhint a polcok felé, mire két-három kötet suhan elé, és rendeződik szépen egymásra előtte a pulton. - A zárolt részlegben is van egy, de az.. nos, hogy is fogalmazzak.. olyan praktikákat taglal, melyeket nem biztos, hogy manapság megtűrnének főleg egy iskola falai között.
Nevetgél is egy sort mellé, de zavartan abba is hagyja gyorsan, mert még azt sem tudja, milyen céllal is kutat a tanerő. Lehet komoly dologról van szó, és nem kéne viccre vennie a dolgot.
- De persze előkereshetem.
Közben nekiáll fellapozni az elé került könyveket, és egyenként félretenni őket. Közben olyasmiket motyog, hogy "ja nem, ez kissé elavult" és "hoppá, ez nem is az", végül felpillant Védára.
- Ami azt illeti, kaptam néhány címet Chaskétől.. mármint izé, Tsosie gyógyítótól.. - kissé elvörösödve folytatja: - És már sikerült is találnom egy boltot, ahol beszerezhetek közülük egyet-kettőt, csak még nem kerítettem sort rá.
Látszik, hogy kissé kényelmetlenül érinti, hogy bár roskadásig van némelyik polc, mégse tudja maradéktalanul teljesíteni pláne egy tanár kérését.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Már kint járunk a réten, az iskola jókora ajtaja pedig nyikorogva zárul be mögöttünk, de még mindig húgocskám szavain jár az agyam. Egyáltalán nem mutatta jelét, hogy kicsit is bánná, hogy egy társát bántotta, sőt, kifejezetten büszkének tűnt, és úgy beszélt róla, hogy bár nem ő akarta, de muszáj volt megtennie. Mintha valami szent küldetés, vagy hasonló lett volna.
Ráhagytam végül, a szavaim úgyse győzték volna meg az ellenkezőjéről, de a büntetéstől sem remélhettem hasonlót. De legalább eltölthettünk egy kis időt, méghozzá hasznosan. Legalábbis reméltem, hogy ő is érdekesnek találja majd, amit feladatul kap, de ha mégse, hát, legalább tényleg büntetésnek érzi majd.
Hónom alatt a kötettel, kissé fázósan húzva össze magamon kardigánom Annabell mellett lépdelve nézelődök. Végül kiszúrok egy dombot, melyre letehetjük magunkat, és a nap ha nem is túl meleg, de annál kellemesebb fényének háttal elhelyezkedhetünk.
- Most pedig mutatok valamit, amit biztosan nem láttál még korábban - mondom neki lelkesen, bár kissé elszontyolít a gondolat, hogy még szép, hogy nem látott hasonlót se, de talán egy egyszerű könyv is pont annyira újdonság lenne neki, mint ez. Pedig tudom én, hogy csak úgy ragadna rá a tudás, ha akarná, régebben még hajlandó volt befogadni az új dolgokat, most viszont... de ezúttal legalább köteles megcsinálni, amit kérek tőle, vagy kaphat a nyakába még egy jó adag büntetést, de azt már nem a jószívű nővére fogja behajtani rajta.
Kinyitom a kötetet, és az ölébe helyezem, hogy megnézhesse. Teljesen üres. Minden egyes oldala megsárgult lap, még annyi sem áll benne, hogy ecere. Ám amint forgatja, nézegeti, a napfény lassan előhozza a betűket, egyre sötétülő körvonalakat rajzol a papírba, és lassan megtelik egyszerűbb rajzokkal is, ábrákkal.
- Tadaa! Varázslat! - mondom, mintha a mágia valami rejtélyes dolog lenne, és nem a mindennapjaink része.
- Ezt a kötetet Nagyapa hagyta ránk - kicsit sajnos itt hazudok. Rám hagyta. Ahogy lényegében mindenét. De sosem akartam, hogy a testvéreim kisemmizve érezzék magukat, csak mert nagyapám engem tüntetett ki figyelmével, mert engem érdekeltek a történetei a leginkább, és bennem látta azt, aki folytathatja, amit elkezdett. Most biztos csalódott volna, ha látná, hogy egy könyvtárban kuksolok, míg Dórián bejárja a világot. Igaz, ő nem elfeledett kincseket keresgél.
- Északon találta, azt hiszem Norvégiában, szóval ne lepődj meg, hogy nem tudod elolvasni. Rúnaírással van írva. Nem tudom, te tanulsz-e rúnaismeretet, most mindenesetre kicsit kénytelen leszel foglalkozni a dologgal, ugyanis nekiállunk lefordítani.
Azzal papírt, és tollat húzok elő a táskámból. Muglik használják, tudom, de én a tintával csak pacákat tudok csinálni, szóval jobb szeretem ezt.
- És itt a rúnatáblázat is - azzal egy másik könyvet is előhalászok, ami a különböző rúnaírások és azok jelentéseit taglalja.
- Tudod, az a helyzet, hogy sose voltam túl jó rúnaismeretből. De te tehetségesebb vagy nálam, tudom, csak te nem tudod még - kacsintok rá. Kicsit gonosznak érzem magam, hogy már megint mással akarom a saját dolgomat megcsináltatni, de hátha bele tudom vonni egyúttal Annabellt is Nagyapa örökségébe. Klassz lenne közösen rájönni, miről is szól ez az egész, amit rám hagyott megfejteni.
Előhalászom a levelet is, melyet megpróbáltak tőlem ellopni Pesten.
- Ez is tőle van. De semmi értelme látszólag, mintha nem is nekem.. mármint nekünk írta volna. Csak egy valamit sikerült belőle megtudnom, és azt sem a szövegből, hanem ebből itt - mutatok a borítékra, melyet egy egyszerű ábra díszít a pecsét alatt. Ha Annabell belekukkant az ölébe nyomott könyvbe, jól láthatja, hogy minden egyes oldal alján ott van ugyanez az ábra.
- Szóval ebből arra következtettem, hogy nem ártana elolvasnom ezt a könyvet. De nem szeretek rúnákat olvasni. Úgyhogy tied a pálya, húgocskám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Kénytelen vagyok egyetértően bólogatni, mikor az időjárásra és ahhoz képest nem túl rétegesen való felöltözésével kapcsolatos megjegyzését közbeszúrja, ahogy a kiszemelt dombocska felé tartunk.
- Igen, nos.. szólhattál volna, hogy meg fognak büntetni és hirtelen ki kell majd találjak valamit - vágok vissza negédes mosollyal, de azért a kastély felé intek pálcás kezemmel.
Nem veszem észre, hogy gúnyosan válaszol, olyan izgatottság uralkodik felettem - na nem mintha nem láttam volna már korábban, csak most közösen is megtapasztalhatjuk, és ez milyen jó - , miközben a kötet titkát várjuk, hogy felfedje a napsütés.
- De még milyen! Nem sok könyvet titkosítottak így, mert egy idő után már nem lett divat a föld alatti útvesztők végére helyezni a könyvtárakat, de ezt valami okból mégis így készítették el, mintha előre tudták volna, hogy hol lesz tartva, és hogy ott majd senki kívülállónak nem jut majd eszébe felvinni a föld fölé is.
Szívesen belefolynék jobban a témába, de tudom, hogy Annabellt nem annyira kötném le vele, és most úgyis feladatunk van ezzel az írással. És egyébként is felbukkan végre a szöveg, és megjegyzését követően mosolyognom kell egy sort.
- Nem, de tényleg varázslatos. Ez azért sokkal izgalmasabb könyv, mint a többi, nem? - nézek rá nagy szemekkel, remélve, hogy egy icipicit legalább sikerült felkeltenem az érdeklődését azáltal, hogy valami a szokványostól picit eltérőt láthat, még ha az a számára unalmas könyvek közül való is. Hátha meg tudom vele szerettetni egy jó témával az olvasást. Jonathan Samwell kalandjait biztosan ő is élvezné, csak rá kéne vegyem, hogy a kezébe vegye.
És bár próbálom, nem tudom becsapni őt, tudja, hogy Nagyapa nem neki szánta ezt, vagy bármelyik másik könyvét. Legalábbis amiről eddig tudok. Sok titkot tartogatott még, ebben biztos voltam.
- Még nem is olvastam ki a felét.. - sütöm picit le a szemem megjegyzésére, mintha szégyellném, hogy még csak a közelében járok a felének, de odáig nem jutottam, de igazából az szomorít el, hogy nincs teljesen igaza. Nagyapa nem örülne, ha azt látná, hogy csak a könyveket bújom. Ő is rengeteget olvasott, de út közben főleg, miközben egyik kalandjára ment, illetve vissza onnét, vagy mikor nem tudott ilyen és olyan okokból elutazni.
- Az egyik polcról például még egyik könyvet sem olvastam, és van egy csomó olyan kötet, amit még mindig nem hoztak vissza a diákok. De azt hiszem azokat már nem is fogják, mert egyik-másikat húsz éve vették ki.
Arra a válaszára, hogy elkerüli az ilyen tárgyakat, már nem is reagálok, mert bele akar fogni a munkába, talán, hogy túlessünk rajta, talán - bár nem valószínű - mert érdekli, mi ez a nagy rejtvény, én mindenesetre nem ellenkezek. Ő kikeresi, én leírom, de néhány sor, és vagy fél óra eltelte után fejemet vakarva nézek hol a papírra, hol vissza a könyvre és húgomra. Nem mutathatom, hogy gőzöm sincs, mi értelme volt ezeket lefordítani, így csak bólogatok egy sort.
- Na jó, ez így túl időigényes.. biztos, hogy nincs szükség az egész könyv lefordítására. Nagyapa szeretett régi könyvekkel foglalkozni, de a holt írásokkal ritkán bajlódott, pláne ennyit. Talán olyan pofonegyszerű a megoldás, hogy nem is hinnénk.
Miközben Annabell lapoz egyet, hirtelen megakad a szemem egy későbbi lap szélén, mely ellentétben a többi, sárga lappal, úgy tűnik, teljesen színtelen. Nem úgy, hogy fehér, hanem áttetsző.
- Várj csak! Ez mi a mantikór? - odanyúlok, és az áttetsző oldalhoz lapozom a könyvet. A szélei enyhén fodrozódni látszanak, úgy tűnik, akárcsak a betűket, ezt is a napfény hozta elő. Egy teljesen normális oldalnak tűnik, csak épp átlátszó, és egyedül az az ábra található az alján, ami a többi oldalén, és a Nagyapától kapott levél borítékján.
- Talán megváltoztatja a szöveget alatta.. - tippelek, és az utána, meg előtte levő oldalak rúnáival is megpróbáljuk, ha az átlátszó lapon keresztül nézzük, mást látunk-e, de semmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Mosolyognom kell, mert láthatóan meglepem a visszavágással, és úgy tűnik inkább lenyűgözve van, mint megsértve, aminek nem tudok nem örülni. Talán egy kis tiszteletet tudok kivívni magamnak nála. Kár, hogy úgy, hogy tanulásra inspirálom vele. Áh, talán majd a következő lépcsőfok az lesz (kizárt).
Nagyban magyarázok, míg ő csatát vív egy pillangóval, majd a hajával, és mindkét esetben győzedelmeskedik. Csak ezután szúrja vissza, hogy bizony nem találja izgalmasabbnak a könyvet a többinél. Pedig ha valami csoda folytán nekivágna a Kalandor Krónikások Kalandjainak Krónikáinak, megtudná, milyen az, ha egy könyv nem izgalmas.
- Még egy olyan könyvet sem találnál izgalmasnak, amelyik megpróbálna megharapni? - kérdem egy jó pár évvel ezelőtt kiadott kötetre utalva, mely mára igazi ritkaságnak számít, mert a legtöbb néhány nappal a megjelenése után elpusztult, mert szétharapdálták egymást a boltban, vagy a türelmetlenebb varázslók megszabadultak tőlük, miután több sebből is véreztek már. - Szerintem neked a Láthatatlanság Nagy Láthatatlan Könyve való, mert nem találnád meg soha, és így kénytelen lennél nem elolvasni.
Igazából nem hiszem, hogy volna ilyen könyv, de azért jót derülök a gondolaton. Nem sok értelme lenne egy olyan könyvnek, amit nem lehet látni. Legfeljebb, ha kell egy nehezék, vagy egy alátámasztás valahova, de nem akarjuk, hogy látszódjon, hogy egy könyvet tettünk oda.
Jól elszívogatjuk egymás vérét munka közben, így aztán talán nem unatkozik húgocskám annyira, sőt, úgy tűnik nem is akar igazán bántani, mert vicceskedve a vállamba boxol élcelődése után. Tudom én, hogy jó lány a felszín alatt, vissza is mosolygok rá, és direkt kissé gunyorosan válaszolok:
- Igen, képzeld, de majd a szünetben behozom a lemaradásom, szóval ne félts.
Mikor aztán úgy döntök, hogy ezzel a gyakorlat nélküli fordítgatással nem sokra megyünk, jobban megnézegetem a levelet, melyet Nagyapa úgy írt meg, mintha nem is nekem címezte volna, sőt, mintha nem is ő írta volna. Hónapok óta gondolkodtam a látszólag átlagos szövegen, amelynek azonban ránk nézve semmi jelentősége nem volt. Azt hittem elrejtett benne valami utalást, de semmit sem hámoztam ki belőle. Eleve nem vallott Nagyapára, hogy ilyen módon titkosítsa az üzenetét, az meg pláne nem, hogy ősi nyelvvel adjon neki értelmet. Pedig minden jel erre mutatott, ha nem az unokája lennék, nem is tudnék másra gondolni... és talán pont ez volt a célja!
- Azt hiszem itt valami csavar van. Nyilván arra gondolt Nagyapa, hogy ha valakihez hozzákerülne ez a levél, az nyilván titkosírásként gondolna rá, és elkezdené keresni a kulcsot hozzá - kezdek hangos gondolkodásba, miközben Annabell feláll, láthatóan megelégelve a büntetőmunkát. Magyaráz még valamit arról, hogy talán a Nap felé kell tartani ezt is, de azzal már próbálkoztam, bájitalokkal pedig szintúgy, már amelyikkel mertem. Már épp megfordulna a fejemben egy újabb gondolat, de Annabell szavai visszarántanak a földre.
- Nahát! Jaj de örülök! - villanyozódom fel a hallottakra, és majdnem meg is ölelem érte, de sikerül visszafognom magam. Valószínűleg nem örülne neki. - Én mindenképp nagyon büszke vagyok rád, Bellus!
Én is felállok, és az egyszerűség kedvéért a levelet úgy ahogy az imént a kezembe nyomott könyv volt, a lapok közé dugom, és összecsukom, majd pedig a többi cuccot is összekapkodom, és felállok.
- Hát nem tudom. Azt hiszem, bár úgy tűnik hiába, de eleget dolgoztál, szóval büntetés letudva. Csak kérlek ne csinálj ilyet többet! Ha egy szájzáró átokkal sújtod, még az is jobb, mintha bántalmaznád.
Már megint ötleteket adok neki, jut eszembe, és gyorsan a számra vonom a kezem, mintha így akarnám magam elhallgattatni. A könyv kicsúszik a hónom alól a mozdulatra, és szétnyílva a földre esik. Éppen az áttetsző lapnál.. és a mögé betűzött levélnél.
- Te jó ég! Ennyire egyszerű nem lehetett! - tátom el a szám, mikor meglátom, hogy az áttetsző lapon át nézve a levélen álló szöveg teljesen más. Fénylő, a lapra árnyékot vető nagyapám egyértelműen felismerhető betűivel írott mondatok rajzolódnak ki a papíron, elfedve az álüzenetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Sikeresen lelohasztja a mosolyomat, mikor gondolatban tűzhalálra ítéli a Szörnyek Szörnyű Könyvét. Megcsóválom a fejem.
- Naa, ilyet még viccből se! A könyveket bármilyen.. kevésbé jók legyenek is, nem szabad elégetni.
Hogy "melyik idióta" gyártotta, arra inkább nem felelek, mert úgy sejtem, hogy valójában úgysem érdekli Annt. Helyette visszacsalom újra a mosolyt arcomra a láthatatlan könyves válaszára. Ő viszont nem reagál hasonlóval, mikor a "Bellus" becenévvel illetem. Tudom, hogy utálja, így körülbelül ha ötször hívtam így életemben. Most is csak véletlenül csúszik ki a számon, és bocsánatkérő tekintettel próbálok javítani nála.
- Biztosan jó leszel - jelentem ki ellentmondást nem tűrő határozottsággal, de azért elhatározom, hogy majd alkalomadtán meglesem, hogy is megy neki a dolog. Csak még hagynom kell, hogy pár órán túlessen, belerázódjon, meg minden. De máris olyan büszke vagyok!
A munka végül letudva, ha először úgy is tűnik nem jutottunk vele sokra, sőt, szavaimra adott válaszából ítélve a helyzet rosszabb, mint volt. Olyan leleményes, hogy majdnem elnevetem magam, de azzal csak felbátorítanám, így próbálok szigorúan nézni rá. Lehet be kéne szerezzek egy tükröt, és gyakorolni.
- Ann, nem vicces!...
Megrázom a fejem, mert látom, hogy a fejmosással semmire se megyek, egyik fülén be, a másikon ki, és amúgy se hagyja, hogy tovább mondjam a magamét, mert most ő ölel meg, mint aki hálás a jó tippért. Tudom, és érzem is, hogy nem szeretet-ölelést kaptam, de még így is örülök egy kicsit neki. Főleg, mert a megfejtés a földön vár.
De hiába lelkesedem, már épp nekiesnék, hogy elolvassam a lelepleződött levelet, erre Annabell elköszön - elvégre az előbb már elengedtem, és ő ahogy kell, él is a lehetőséggel - és faképnél hagy.
- Annabell! Én még..! - már nem is figyel, úgy tűnik el a kastély kapuján túl, mintha az valósággal beszippantotta volna. A levélre pillantok, és az első mondat, amin megakad a tekintetem, belém szorítja egy pillanatra a levegőt.

"És nagyon vigyázz Annabellre! Nem tudhatja meg, ami történt."

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Valahogy mindig is különösnek találtam, hogy a muglik folyvást csak homályos, alig kivehető, elmosódott képeket tudtak készíteni az óriás kelpiról Lock Nessnél, és eddig csupán úgy véltem, egyszerűen csak nincs tehetségük a fényképezéshez, de ez a könyv erre is magyarázattal szolgál.
Vagyis inkább csak szolgálna, ha nem fröccsenne a közepébe valami hosszúkás, vörös izé, engem is félig betakarva. Szinte érzem, hogy a nyakamra tekeredik, és több más nedves, csúszós valami is rajtam köt ki. Nagyjából egyetlen dolog jut eszembe, és azt egy sikkantással kommentálom.
- Aaavavvavavaaa! - artikulálom ijedten, miközben próbálom leverni magamról a rám tekeredő rémséget, ami nem is lehetne más, mint tengeri kígyó. Teljesen egyértelmű, mi más lenne, mint amiről épp olvasok? Persze ilyen vészhelyzetben, melyet most annak érzek, az ember elfelejt gondolkodni, hogy ugyan mit is akarna egy tengeri kígyó egy apró tóban, és főleg mióta ilyen baromira kicsi, de ki tudja, talán tengeri kígyó kölykök, vagy akármi, édesmindegy, hiszen rám támadtak! Még az sem zökkent ki ebből a gondolatból, hogy nem jegyeztek föl korábban támadást ember ellen erről a bestiáról. Most jelenleg teljesen leköt, hogy meg legyek ijedve.
A dolgot pedig természetesen csak tetézi, hogy hirtelen kibukkan valaki a vízből, első látszatra meztelenül, de ez az amúgy nem elhanyagolható részlet csak azután tudatosodik, hogy miatta is jól összerezzenek.
- Mi.. ki..? Mi ez..? - hebegek, miután elmúlik a halálfélelmem, és rájövök, hogy nem egy állat, hanem növények terítettek be. A férfi, mert hogy az, nekiáll eltávolítani rólam a növényeket, én pedig felismerem, és arra gondolok, hogy most nagyon praktikus lenne köddé válni. Vagy kámforrá. Görcsösen kapaszkodom a könyvembe, mintha az életem múlna rajta, és levegőt is elfelejtek venni, míg van rajtam a növényeiből, merthogy szabadkozásából nem tudok egyebet leszűrni, hogy az ő hibájából terített be a tó alja. Hogy került ide, és mikor? Már itt vagyok egy ideje, és nem láttam bemenni a tóba, biztos köszönt volna, vagy valami, de legalábbis nem dobott volna nyakon egy rakás káposztával. Cikáznak a gondolataim, akárcsak a tekintetem közte, és a tó, vagy az ég, vagy valami egészen nagyon más dolog között, és egyszerre úgy érzem, hogy nemhogy a pulcsi sok, de még anélkül is hihetetlenül melegem lenne. Pedig csurom víz lettem.
- Nem.. Izé, nem, nem haragszom - motyogom válaszom miután gyomírtott engem egy tisztító bűbájjal, de nagyjából olyan halkan, hogy szinte beleveszik a tücskök ciripelésébe. Az este valóban szép, de én valahogy most inkább a térdemet bámulom, legalábbis amíg fel nem öltözik.
Ekkorra egészen ránk sötétedik, csak a holdfény, a csillagok, és a közeli falu fényei állnak szolgálatunkra, és a pálcám után is hiába kutatok, nincs nálam. Így mondjuk egyébként sem olvastam volna tovább, ha nem tudok némi fényt csikarni magam mellé. De most inkább örülök a sötétnek, eltakarja az arcomba szökő pírt. Idekerülésemkor nem teljesen ilyen helyzetekben képzeltem el az iskolai gyógyító megismerését, mint amilyeneken túlvagyunk.
- Nincs egy kicsit késő taviszörnyeset játszani? - kérdezem nevetgélve, próbálva oldani magamban a feszültséget. Lehet nem a legjobb módja, de legalább már újra rá merek nézni. Szinte én érzem kellemetlenül magam, amiért útban voltam a hínárjainak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő