36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2013. szeptember 23. 14:06 | Link

Tilda

Nem értem, hogy miért kellett ott lennie pont egy tanárnak, amikor felrúgtam a kis szőkét. Nem is rúgtam fel igazán, csak pont arra jártam, ő meg elbotlott a lábamban. Azonnal nekem ugrott, hogy én szándékosan vezettem bele a falba a fejét, miután elbukott és nekiesett. Talán volt benne ilyen is, mert márt untam hallgatni, ahogy arról a harmadéves pasiról beszélgettek, és az első két figyelmeztetésemre („unalmasak vagytok”, „hányni fogok, ha tovább folytatjátok”) nem reagáltak, csak annyival, hogy röhögcsélve elfordultak. Ilyenkor nyilván kihúzzák a gyufát az ember lányánál és muszáj cselekednie. Sajnos akciómat látta Révay is, és amennyire emberbarát elküldött a könyvtárba büntetőmunkára. Láttam az arcán az örömöt, amikor megtudta a nevemet, nem volt nehéz levágnia, hogy ki a rokonom. Azért ballagok ilyen lassan és morcoson Matilda dohos bunkere felé, mert egyébként igyekszem elkerülni a helyet. Egyébként is, de a hely vezetője miatt is, ha mondhatjuk Matildát annak, mert ő a könyvtáros. Mindig ott van és olyan élvezettel bújja a könyveit, mintha megváltást kapna tőlük. Amúgy sem vagyok oda érte, de mostanában még megkapom az „okos” tanácsait is, mindenbe bele akar szólni. Anyám helyett anyám akar lenni, csak tudnám miért. Dorián el tud fogadni olyannak, amilyen vagyok, Matilda meg állandóan irányítana. Hát engem nem fog, az tuti! De tényleg, két évig olyan jól elvoltam, most meg rájön az anyáskodhatnék. Előbb szerezzen be valami pasit inkább… Azt sem tudom, hogy van-e neki, de nem hinném, mert mindig elvan az ő kis birodalmába, amit én csak luknak hívok. Lustán belököm a könyvtár ajtaját, és hagyom, hogy becsapódjon.
- Bocsi – jegyzem meg hangosan és cinikusan, ahogy pár könyvmoly felriad delíriumos álmából, szóval a könyve olvasásából. Unott arccal és kiengedett hajjal lépek a testvérem elé.
- Csá – üdvözlöm flegmán, még a kezemet is felemelem kicsit.
- Révay ideküldött büntetőmunkára, szóval adj valami órás elfoglaltságot, aztán húzok vissza a dolgomra – instruálom őt, majd karba tett kézzel várakozom. Tudom, hogy nem annyi lesz úgysem, hogy „tedd a polcra ezeket a könyveket”, hanem valami szónoklattal is megspékeli a mondanivalóját. Már alig várom…
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. szeptember 23. 19:01 | Link

Annabell

Mostanában jóval több szabadidő szakadt rám, mint általában, ami részben annak is betudható, hogy szünet van, másrészt viszont az én érdemem, melyért meg is kaptam magamtól a képzeletbeli vállveregetést: előredolgoztam, és most nem maradt egyéb feladatom, mint várni, hátha benéz valaki. Ez viszont ugye az előbb említett szünet révén nem volt annyira valószínű. Még az elvetemültebb könyvmolyok is ritkábban néztek be a könyvbirodalomba, mint egyébként, most mindössze két diák szívta a könyvtár kissé dohos levegőjét velem, így figyelmem a lapok közé fűzhettem.
Csak a mai nap a második könyvet fejeztem be már majdnem, pedig még egy kis portalanításra is fordítottam időmből. Tulajdonképpen a kutatásaimmal kellett volna foglalkoznom, és a rejtéllyel, melyet nagyapám rám hagyott, de megrekedtem, és képtelen voltam tovább jutni egy problémán. Inkább nem is akartam törni rajta a fejem, mert szó szerint, valóban belefájdult már többször is. Valami hiányzott, valami, amit szintén tőle kellett volna megkapjak, de talán még nem jött el az ideje. Nem tudhattam biztosan, de kinéztem belőle, hogy halála ellenére még évek múlva is tanítani fog valamit nekem.
Újabb oldalon vagyok túl, és pont véget ér a mondat is, így a lapozást követően felnézek az Ezer És Még Két Legenda Rövid Ám Figyelemreméltó Elbeszélése Tótövi Tóbiás Tollából című vaskos kötetből, így pont láthatom, amint egy alacsony, sötét hajú lány lépked felém. Arcán tisztán kivehetőek ellenérzései, melyeket a hely iránt táplál. Süt róla, hogy nagyon nem szívesen van itt. Rólam ellenben a meglepettség tükröződik, észre se veszem, hogy lecsúszik orromról a könyv lapjai közé nagyapa szemüvege, és csak igen sokára jut eszembe, hogy levegőt kéne venni. Ekkor viszont a meglepettséget felváltja az öröm, és miközben ő lustán int egy köszönésfélével megspékelve, én szinte kirepülök a pult mögül.
Mielőtt bármit tehetne ellene, jól elcsípem, hogy megölelgessem. Nem tudom, hogy lehet, hogy alig látom az iskolában, lehet én nem járok ki eleget a könyvtárból és a szobámból, mindenesetre most itt van, és egy pillanatig nem fogom fel, hogy egyértelműen nem önszántából. És hogy az csak azt jelentheti, hogy küldték. Vagyis rossz fát tett a tűzre. Lassan le fog esni, de most még a szeretgetésem szenvedi el, melyet szintén nem veszek azonnal, hogy pont annyira nem kíván, mint itt lenni. Aztán persze egyértelművé válik, és azt is sikerül összetennem, hogy mit is magyarázott Révay tanár úrról, mielőtt a nyakába ugrottam volna.
- Megbünte.. Na de mégis, mit csináltál? - kérdezem meglepetten. Néha egyszerűen nem tudok Annabellre másként gondolni, mint amilyen régebben volt. Nekem még mindig a csöpp kis édes húgocskám, akivel játszottam, és akivel együtt hallgattuk Nagyapa meséit. Ő ugyan még keveset foghatott fel belőlük, de elaludni nagyon tudott rájuk. De már nem az a lány, és hajlamos vagyok ezt elfelejteni.
- Egy pillanatig azt hittem, hogy engem jöttél meglátogatni - mondom kissé révetegen.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2013. szeptember 23. 22:34
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2013. szeptember 23. 20:45 | Link

Tilda

Megjöttem, itt vagyok, mi kell még? Az utolsó három hely valamelyike, ahová szeretek jönni, az a könyvtár. Meglátom Matildát, ahogy tipikusan valami könyv mögött elhaló tekintettel olvas, nagyapa szemüvegén keresztül. Nekem kicsit morbid, ő viszont ereklyeként őrzi nagyapó lencséit. Mindig furcsállottam, hogyha olyan nagy varázslók vagyunk, akkor miért nem tudjuk a szemünket meggyógyítani? Még a muglik is képesek rá, valami blézer, vagy minek a segítségével. Nekünk ott a mágia, mégis sokan hordanak szemüveget és nem azért, mert mondjuk meg vannak bűvölve valamivel, hanem csak úgy, hogy lássanak. Tök hülyeség, de mindegy. A testvérem persze megörül, hogy lát engem – hehe -, és persze máris ölelgetni kezd.
- Jól van már, nem kell összegyűrni a ruhámat – mordulok rá, nem mintha egy cseppet is érdekelne, hogy mi lesz a ruhámmal, csak másszon már le rólam. Nem utálom én Matildát, csak kicsit túl közvetlen, és ha nem akarna a fejemre nőni, még egész jó kis testvér lehetne belőle. Meg, ha nem akarna a tanulással zaklatni állandó jelleggel, meg felelősségre vonni, stb.
- Semmit csak felrúgtam egy hülye kiscsajt, akinek folyt a nyála – vonom meg a vállaimat, mintha ez tényleg nem lenne szabálysértés. De ha egyszer megérdemelte? Sajnos nem jövök be a BBT tanárnak, így persze, hogy megbüntetett, pedig van róla bőven pletyka, és egész jóképű. Hát, így már esélye sincs a jó pontokra nálam. Nyilván Matildát ez nem fogja érdekelni, és végre valami, ami közös bennünk a szüleinken kívül. A két könyvjelzős lepke nagyon érdeklődő tekintettel néz felénk, én pedig jelzésértékkel a pálcám végére teszem a kezemet. Egyből folytatják az olvasást, mintha mi sem történt volna, nagyon helyes. Sajnos van jobb dolgom is náluk, Matilda folytatja a sort.
- Otthon találkozunk eleget Matilda. Nem akarlak zavarni – horkanok fel, egyébként pedig eléggé kerülöm ezt a helyet, ahogy már mondtam, a nővérem csak plusz ok, hogy csak a végszükség esetén jöjjek. Akkor pedig sokan vannak itt, szóval megúszom a testvéri széptevést.
- Egy órát kell veled töltenem, adj valami munkát, aztán megyek is – nézek rá szépen, de úgyis tudja, hogy ez álmosoly, legszívesebben be sem jöttem volna. Jó ötlet, jobb is, ha hamarosan megyek. Majd eltűnök a polcok közt, aztán kisunnyogok innen. Úgysem keres meg, és nem köp be Révaynak, negyed órát pedig még itt is el tudok lenni. Szép napom lesz, az biztos. Közben körülnézek és tényleg nincs itt, csak ez a két szerencsétlen és Matilda. Most biztos úgy érzi a nővérem, hogy milyen rossz egyedül lenni, senki se szívja magába a sok tudást és olvas érdekes történeteket. Agyrém ez az egész, hát nem elég megtanulni a minimum szintet? Minek plusz információkat is elraktározni, amit sosem használsz majd? Semmi értelme.
- Te szoktál máshol is lenni, vagy csak a könyveid között dohosodsz? Van pasid? – ravasz mosolyt engedek felé, kíváncsi vagyok, hogy mit szól majd ehhez. Egyébként gőzöm sincs, hogy van-e valakije, ha mondta is, nem emlékszem már. Ha meg nincs, biztos zavarni fogja, ami nekem meg jól fog esni.
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. szeptember 23. 23:36 | Link

Annabell

Az előbb valóban úgy tűnt, mintha repültem volna, én legalábbis úgy éreztem az örömtől, mely húgocskám felbukkanását követte. Hiába vágott oly fancsali képet egy boldog vigyor helyett, az, hogy láthatom, nagyon boldoggá tesz. Mikor ide jöttem dolgozni, először eszembe se jutott, hogy miatta tenném, de így utólag belegondolva nagyon is benne volt a pakliban.
Azonban örömöm ahogy jött, úgy zökkent is egy nagyot, mert nem csak az ábrázata, de szavai is elárulják, hogy nem azért jött, mert szeretett volna. Az ölelést mindenesetre nem tudja hárítani, csak bosszankodik miatta egy sort, mire nekiállok kisimítani a ruháját, míg válaszát hallgatom. Elképedve nézek rá végül.
- Felrúgtad? Annabell!
Vádló pillantásomból érezhető, hogy ennél több magyarázatot várnék arra, hogy egy diáktársát miért is bántalmazta, ez a nyálfolyós dolog nem tűnik a legkielégítőbb válasznak.
- Nem is tudom, min akadjak ki jobban, azon, amit csináltál, vagy ahogy most közölted.. - sóhajtom lemondóan, miközben a füle mögé vonok egy tincset hajából. Olyan kedvesnek látom az arcát minden kiülő negatív érzelem ellenére is, hogy alig akarom elhinni, hogy tényleg arról beszélünk amiről. De mivel ide küldték büntetőmunkára, kénytelen vagyok elfogadni. Hisz másként nem lenne itt. Ezt is kénytelen vagyok elfogadni.
- Ugyan már, te engem sosem zavarsz, kicsi húgocskám - mosolygok rá minden körülmény ellenére, mert ha akarnék se tudnék haragudni rá egy fél percnél tovább. Pedig ezt sem úgy mondta, mintha aggasztaná, hogy esetleg megzavar.
Végre kapok egy mosolyt is tőle, de persze a mondanivalóját nem édesíti meg vele eléggé. Csak túl akar lenni az egészen.
- Jól van. Egy óra, mi? - bólintok, és közben már töröm is a fejem, hogy mégis mivel büntethetném meg, miközben nekem sincs egyéb dolgom, mint esetleg.. nem, még annyi sincs. Nem is értem, miért épp a nővéréhez küldték büntetésre. Ja, talán mégis értem a tekintetét elnézve. Akkor hát a legjobb lesz, ha nem valami könyvtári melót kap valamelyik sor végén, hanem megkap helyette engem.
- Na gyere, ülj ide - ragadom karon, és kísérem a pult mögé. Közben nem mulaszt el nekem szegezni néhány kérdést. Leültetem a helyemre, én pedig az asztallapnak támaszkodom mellette.
- Szoktam máshol is lenni, igen - válaszolok kissé dacosan és majdnem el is kezdem sorolni, kezdve a szobámmal, ami lényegében egy második könyvtár.
- Meg is mutatom, ha gondolod, legalább több időt tölthetnénk együtt - mosolygok rá, és már tervezgetem is, hova rángassam el őt először. Biztos nem a szobámba.
- Elmesélhetnéd például, hogy neked van-e valakid - fecsegek tovább, azon igyekezve, hogy nekem ne kelljen hasonló kérdésre válaszolnom, mert biztosan zavarba jönnék.
Közben nagyban rendezgetem a pulton felzsúfolódott kupit, hogy el lehessen férni, és persze, hogy meglegyen, amire szükségem van a büntetőmunkához.
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2013. szeptember 24. 10:18 | Link

Tilda

Mindig tudtam, hogy hogyan kell elvenni a nővérkém örömét, aki határtalan szeretettel jön felém minden egyes alkalommal. Ha megbántom, ha nem, de mindig ezzel a nagyfokú, túláradó – már-már anyai – szeretettel viselkedik irányomban, amit én ki nem állhatok. Most is, ahogy megölelt, kedvem lett volna ellökdösni magamtól, csak, hogy érezze azt, hogy nem kéne állandóan rajtam csüngenie. Elmondtam, hogy mi volt, persze a reakcióján kicsit sem lepődök meg, és hasonló hangsúllyal válaszolok neki.
- Fel, mer’ már fájt, ahogy áradozott arról a pasiról. te is azt tetted volna a helyemben – incselkedem vele, és már jön is a lelkiismeretemre ható próbálkozása, amire immunitást sikerült felvennem az évek alatt.
- Majd ha eldöntötted szólj, csak azért, hogy tudjam, melyikkel kell legközelebb is jönnöm – vigyorgok rá, mint a vadalma, és sajnos az sem hatja meg, hogy le akarok lépni, még örül is neki. Pedig próbáltam, úgy fogalmazni, hogy megértse: hagyjon békén. Valahogy nem jut el a hosszú haja alá sosem az, amit én akarok, és pont ezt utálom anyáékban is. „Mindig a kitaposott úton kislányom!” Menjetek arra ti, nekem jó a mellékösvény is! Katasztrófa, komolyan mondom.
- Igen, elég sok tudom. De nyugi nekem rosszabb, mint neked. Nándorka meg olyan élvezettel adta elő, hogy ide jöjjek, majd elszállt örömében, fene a száját – mérgelődök, miközben Matilda nem rest tovább várakozni és rángatni kezd a koszos pultja mögé.
- Megyek magamtól is, nem kell rángatni, hé – húzom ki a kezemet az övéből és követem őt. Nem értem miért kezel még gyerekként, már majdnem felnőtt vagyok, azt tehetek, amit akarok. De ezt a szabálymániás nővérkémnek hiába is magyaráznám… Leülök és várom azt a nagy feladatot, amivel meg akar lepni engem. Persze nyilván nem küldd el, legyek csak vele én, az édes kis hugicája.
- Nyilván te is szoktál ebédelni – ez már kissé gonoszabb volt, de nem érdekel. nem hiszem, el, hogy őt bárki, vagy bármi is ki tudja rángatni innen. Tévedtem. Meg is lepődöm, mert nem mintha Matilda csúnya lány lenne, sőt a maga módján még csinosnak is mondanám. De meglep, hogy van valakije, még sosem beszélt róla.
- Nocsak, beporozta a kis virágszálat egy méhecske? Eltévedt? – röhögök fel, mert ezt nem lehet kacagásnak nevezni. Az más kérdés, hogy annyira azért nem akarok vele találkozni, biztos ő is valami könyvb… arát, tehát unalmas és rajong Matildáért. Hát egészségére, legyenek boldogok, pont.
- Ó, majd egyszer úgyis hazahozod, és akkor találkozunk, biztos nagyon szimpatikus lesz – azt, hogy a „többieknek” már nem teszem hozzá, nem akarom lelohasztani. Azért Matilda sem egy könnyű eset szerintem, szóval inkább vegyék, vigyék, mint beporosodjon a könyveivel együtt. Felhorkanok, amikor a kapcsolatomról kérdez, de legalább könnyű lesz rá válaszolni.
- Elmesélem, nincs. Bár a Krise lány egész csinos – lódítom, még meg is toldom egy kacsintással. De tényleg sincs pasi a láthatáron, aki felérne hozzám, nem a magasságukra gondolok, mert a 160 centimmel nem mondhatnám magam égimeszelőnek. A csajokat meg hagyjuk, a frász jön rám, ha például meglátom Rohr-t a közelben. Belé még belekötni sem érdemes… jobban fáj neked…
- Mit találtál ki nekem? Biztos nagyon élvezetes lesz – forgatom meg a szemeimet és unott arccal felkönyökölök az asztalára. Már alig várom, hogy mit talált ki.
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. szeptember 25. 20:16 | Link

Annabell

Még mindig anyáskodva rendezgetem a haját válaszát hallgatva a nyáladzó lányt ért nem túl kedves megmozdulásáról, és hogy én sem jártam volna el másként. Megcsóválom a fejem.
- Hát hoogyne, sőt, én egyenesen leharaptam volna a fejét.
Én is hasonló hangnemben mondom, de azért remélem nem adok neki ötletet a következő esetre. Még csak az kéne, hogy nekiálljon másokat harapdálni.
- Nem tudok dönteni - rántom meg a vállam, és olyan képet vágok, mintha komolyan elmerengtem volna a dolgon. - Hogy igazságosak legyünk, válassz inkább egy harmadikat legközelebbre. Az se baj ám, ha annak örülök!
Vigyorog, és alig tudom leküzdeni, hogy vele vigyorogjak, de megkeményítem valahogy az arcizmaimat. Most szigorúnak kell lennem, hisz rám bízták, hogy megbüntessem. Ami mondjuk nem fair, majd szóvá is teszem a tanár úrnál. Vagy inkább mégse, legalább Annabell kénytelen velem lenni.. hát, minden rosszban van valami jó is.
- Igazság szerint én örülök. És Nándorka tanár úr - javítom ki, miközben a pult felé tartunk.
A kezemet ellöki, mondván ő tud magától is menni, és bizonyítandó, tényleg el is érjük az asztalt szökési kísérlet nélkül. Nekilátok a keresésnek, de csakhamar azon kapom magam, hogy nem találom az albumot, amit Bell elé szeretnék tolni.
- Ebédelni? - kérdezek vissza kissé értetlenül, mert egy pillanatig nem tudom miről beszél. Leköt a keresgélés, de mire összeraknám, már újabb érthetetlen dolgot magyaráz beporzásról, meg eltévedt méhecskékről. Miközben pislogok, ő jót nevet rajtam, és aztán megértem, hol értettük félre egymást.
- Úgy értem.. mutatok helyeket, ahol szoktam lenni a.. könyvtáron kívül. Mert szoktam - magyarázom kissé elpirulva, amiért azt hitte, van valakim. Hogy is lehetne?
Ellenben neki sincs, legalábbis azt állítja, csak bolondozásra telik tőle a kérdésben.
- Ó igen? Csak vigyázz, nehogy ő is így vélekedjen rólad, mert akkor már két csaj fog az őrületbe kergetni.
Feladom közben a kutatást, és a pálcámért nyúlok.
- Invito album! - mondom, és suhintok egyet. Nem hallani vagy látni semmi mozgolódást. Akkor bizony a szobámban hagytam.
- Ez eltarthat egy darabig azt hiszem - mondom, és közben körülnézek, mi mással büntessem meg addig is. Az össze-vissza túrt asztalra pillantok.
- Csinálj itt egy kis rendet, jó? - bár büntetésnek kéne szánnom, inkább kérem, mint utasítom. Valahogy az nem akar menni. Miért pont nekem kell megbüntetnem?
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2013. szeptember 26. 13:52 | Link

Tilda

Jaj, úgy utálom, amikor Barbie-ként kezel. Most is, látszik rajta, hogy milyen kedvességgel és nagy szeretettel piszkálja a hajamat. Nagyon jó helyen volt az, majd ha zavar én arrébb teszem. De á, hiába is mondanék bármit, Tilda már csak ilyen, sajnos.
- Nem is tudtam, hogy ilyen harcias vagy nővérkém. De jó ötletet adtál – mosolygok rá, és tudom, hogy csak eltúlozta az egészet. Ő még a sajtot is apró falkatokba harapdálja, nehogy valakinek le tudná harapni a fejét, még csak verbálisan sem. Sosem láttam még nagyfokú hévvel kiabálni, vagy azt, hogy a haragját sokáig megtartaná. Persze, a könyvek nem beszélnek vissza, mint tudjuk. Én viszont nem vagyok könyv.
- Jó, legközelebb még bele is rúgok, nem csak fel. Igazán inspiráló tudsz lenni Tilda – nagyon ritka, hogy becézem őt, akkor is inkább gúnyolódásból. Megkapta tőlem az első elismerését x év után, remélem, nagyon díjazza, kac-kac. Előre látom a forgatókönyvet, annyira kiszámítható, az évek alatt kitapasztaltam a reakcióit.
- Felőlem nagyságos úr is lehet, kit érdekel? – kérdezem, széttárva a tenyereimet a testem mellett. Tök mindegy, tanárok, nem azért vannak, hogy szekáljanak, hanem, hogy tanítsanak. Révay, ha nem lenne ilyen jóképű, biztosan utálnám. De az óráján jó őt nézni, még akkor is, ha nem haladok az anyaggal, sőt sokkal jobb őt nézni, mint az órai munkát csinálni.
Eléggé melléfogok, mert még sincs pasija. Nyilván gondolhattam volna rá, de gondoltam hátha.
- Hogyne szoktál volna. Nővérkém az életed 90%-át valamilyen könyvtárban töltöd, nem menő a pasiknál, hidd el… - vonom meg a vállaimat, azonban életében először kuncogásra kényszerít, ami igazán furcsa tőle. Öniróniának is tökéletes volt.
- Igazad van! Lehet, hogy inkább maradok a pasiknál, csak hát nem találkoztam még olyannal, aki bejönne… hosszabb távon, ha érted – kacsintok a nővéremre úgy, hogy értse az utalásomat bizonyos dolgokra. Nem mintha bármi történt volna eddig, de imádom szekálni őt, és ezzel biztos elérek nála némi negatív reakciót. Miközben üldögélek, ő varázsolni próbál, ami nem tűnik sikeresnek elsőre.
- Talán gyakorolni kéne ezt az egyszerű bűbájt. Úgy hallottam Révay szeret külön órát tartani, miért nem jelentkezel nála? Csak előbb fesd vörösre a hajad – nézek rá ártatlanul. Úgy hallottam Révay a vörösökre bukik, vagy olvastam is az Edictumban? Végül is mindegy, de el kéne gondolkoznom némi hajszínfrissítésen. Elmagyarázhatná, hogy mik azok a bűbájok, meg a többit… hmm.
- Ez a büntetés? Csináljak rendet? – eléggé kiakadok, de próbálom türtőztetni magamat. Otthon is állandóan ezt hallom, most meg itt is ezzel jönnek. Az ő asztal, neki kéne rendet tartani rajta.
- Egy tűzvarázslat megteszi, nem? – kérdezem ravaszul vigyorogva és elő is húzom a pálcámat. Mielőtt bármit tehetne suhitok is és egy könnyű varázslattal próbálkozom.
- Pakolj! – szólítom fel a tárgyakat, akik el is indulnak a helyükre. A gemkapcsok visszamásznak a dobozba, a könyvek katonás rendbe indulnak egymás tetejére, a pergamenek összetekerednek. Sajnos nem mind, nem vagyok valami jó varázsló, így muszáj lesz nekem is közbeavatkoznom. Miközben pakolgatok, nézem a nővéremet és azon gondolkodom, hogy miért nem olyan jó fej, mint a bátyám. Oké, nem rossz testvér, csak idegesítő.
- Találtál már itt valami izgis helyet? Úgyis annyit olvasol, hátha van is valami használható infód az iskoláról – nézek rá érdeklődve, hogy  a könyvtár csendjét megzavarhassam. A két jómadár már nem mer ide nézni, nagyon remélem, hogy ez így is marad.
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. október 5. 20:30 | Link

Annabell
Az ajkamba harapok, mert bizony tényleg sikerült ötletet adnom neki, bár persze sejtem, hogy nem próbálná meg konkrétan egészbe bekapni mások fejét. Nagy a szája a kiscsajnak, de azért nem annyira. A végén még ő sérülne meg. Az a lehetőség sem épp jó.
- Csak, ha muszáj. De neked egész biztosan nem volt kötelességed elhallgattatni azt a szerencsétlen lányt - mutatok rá a lényegre, de érzem, hogy igazából talán még jobb is lett volna nem kommentálni az egészet. Csak simán megbüntetem, aztán ennyi, és közben beszélgetünk valami egészen másról. Megtanulhatnám már, hogy ha terelgetni akarom, csakazértis pont az ellenkezőjét fogja csinálni. A fordított pszichológia pedig szintén nem játszik, azt is próbáltam már.
- Igazán örülök! - sóhajtok, megcsóválva a fejem, így aztán láthatja, hogy valójában egyáltalán nem. - Néha igazán inspirálva érezhetnéd magad olyankor is, mikor a tanulás fontosságáról beszélek. Vagy csak az olvasásról, az meghozná a kedved a tudásod növelésére. Múltkor például nem hiszed el, miről olvastam!
Azzal, miközben kiosztom neki az elő-feladatát (mert nem ez lesz ám a büntetése, hogy egy pálcamozdulattal elintézze, aztán a hátralévő ötvenöt percet láblógatással töltse, de nem ám), elkezdem ecsetelni, hogy milyen érdekességeket olvastam a mocsári átkokról, és hogy ez miként is kötődik a kötöző bűbájhoz, valamint a vízköpő szörnyekhez, és hogy mindez a tudás mire is inspirált engem. Persze csak miután jót pirultam a pasi kérdésben. Igazság szerint volt egy ügy nemrég.. de talán nem most kellene neki elmesélnem. Habár elterjedtek pletykák, még az újságban is megírták, de úgy látszik hugocskám nem olvassa. Persze, ha könyvet se olvas, miért fáradna az Edictummal? Most mindenesetre kicsit örülök. Inkább a saját verziómat hallja, még azt hallva is halálra cikiz majd, nemhogy a kíváncsi szemek beszámolói alapján.
- Hogy.. hogy érted? - kérdezem gyanútlanul, és értetlenül, mikor végül mégis a férfi nem mellé teszi a voksát a kérdésben. Nem tetszik, ahogy kacsint a végén. Anről van szó, szóval csak valami olyasmi lehet, amivel bosszantani akar, de én persze kérdezek, mert még nem elég lapos az orrom a pofára esésektől.
- Szóval a vörösöket szereti? - kuncogok, és elraktározom az információt. Nem mintha ilyen technikákhoz akarnék folyamodni, vagy valami.. csak.. jól jöhet a tudás. Az bármikor jól jöhet.
Kicsit kiakad azon, hogy rendrakásra fogom, és egy pillanatig azt sejteti, hogy lángba borítja az asztalt, de szerencsére ennyire még nem elvetemült.
- Egyébként, elnézve a te bűbájod, neked se ártana külön órára sietni - jegyzem meg mosolyogva. Nem akarom bántani, szinte majdnem jó is a varázslat, legalábbis olyan rend van az asztalon amilyet már régen nem láthattak itt, a beköltözésem óta egész pontosan. Nem mintha nem tudnék pakolni, de ez a dolog kimerül többnyire a polcok rendben tartásával.
- Tudok jó helyeket - bólogatok egy sort, majd hozzáteszem: - És képzeld, legalább a.. majdnem a feléről nem is olvastam, és csak úgy találtam.
Kap egy nyelvnyújtást is a végére, és abban a pillanatban befordul az ajtón az album, amit magamhoz rendeltem. Átrepül a két diák feje fölött - igaz, csak azért, mert ijedten az asztalra borultak, hogy elkerüljék - és berepül a felemelt kezembe. Kicsit gyorsan érkezik, és a lendület majdnem tovább viszi, de valahogy sikerül megtartanom anélkül, hogy felborulnék vele.
- No, meg is jött - mutatom felé, majd, mielőtt megkérdezhetné, hogy mi ez, folytatom: - Amúgy jó is, hogy mondod, hogy ismerek-e más helyet. Ez ugyanis csak napfényben működik, szóval ezennel áthelyezem a büntetőmunkád helyszínét. Én persze veled tartok.
Nagy ünnepélyesen az ajtó felé intek a kezemmel.
- Csak utánad.
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2013. október 6. 12:21 | Link

Tilda

- Hát már hogyne lett volna kötelességem? Nem bírtam már tovább hallgatni a mézes-mázos enyelgését annak a libának – rázom meg a fejem hitetlenül és még a szemeimet is körbeforgatom. Nem értem, hogy Matilda ezt miért nem fogja fel, túltárgyaltuk már ezt, a kis nyálbrigád vezetője megérdemelte, hogy valaki kijózanítsa. Ha pedig már ott voltam, ki lehetett volna jobb személy nálam? Persze örültem volna, ha más is megteszi, de nem zavartattam magam túlságosan, hogy egyedül kellett megtennem.
- Sajnos ezt nem tudom megígérni nővérkém. Tudod unalmas az olvasás… izé, nem tudod – rántom meg a vállaimat, ugyan honnan tudná, ha állandóan azokat a sárga papírok bújja, mint valami… valami… Matilda. Na, igen, nem tudnék rá jobb jelzőt, de például én soha nem bíztattam arra, hogy ne olvasson és csináljon valami okosabbat, mondjuk, menjen el kirándulni, vagy mit tudom én. Nem ő boldogan halna meg, ha eltemetnék élve egy könyvtárban és még végigolvashatná utoljára a Zabhegyezőt. Igen, ő Matilda. Persze belelkesedik, és máris rám zúdítja a mostani olvasmányait. Még ha érdekelne is, most nem tud meghatni vele, mert ő mondja. Aki látta már őt mesélni biztos megért engem. Olyan beleéléssel mondja még a legunalmasabb témákat is, hogy az már fáj. Ráadásul nem vagyok éppen jó kedvemben, ő meg még untat is. Az ajkaimra teszem a jobb mutatóujjam, jelezvén, hogy elég lesz. De biztos, ami biztos, meg is mondom neki a magamét.
- Elég lesz tesókám, halálra untatsz. Inkább büntess meg, addig is csend van – csóválom a fejem, miközben megérkezik az invitója.
- Úgy értem – emelgetem a szemöldökömet és megjegyzem neki, hogy jobb lenne, ha inkább gyakorolná a tudást, nem olvasná. Én pedig elkezdek rendet rakni, de a mágiám besül, amiért újabb megjegyzést kapok, igaz, most megértem. Egy-egy.
- Na, ne mond – fordítom el a fejemet hirtelen és durcásan, még a hajam is arcon vág a sebességtől, amivel elfordulok.
- Komolyan? De utána elolvastad, igaz? – gúnyolódok, és ekkor megérkezik a könyve. Sajnos a kis könyvmolyokat elkerüli, Matildát meg majdnem fellöki. Még jó, hogy el nem harapta a nyelvét, amit rám öltött. Egész mókás volt pedig, nem is tudtam, hogy Tilda tud ilyen is lenni. Gondolom tízévente egyszer, de végül is örülök, hogy nekem mutatta meg kivételes tehetségét a nyelvnyújtogatásban.
- De jó, ott legalább jó a levegő, nincs ilyen büdös – vigyorgok rá mézesmázosan és sietve felemelkedek az asztalától. Kérésére elindulok előtte kifelé, a két srác meg kap egy nem túl kedves pofát, amit feléjük mutatok. A lényeg, hogy nem itt lesz, ez már fél siker, bár még nem tudom, hogy mit akar velem csináltatni és félek, hogy kint fogom a halálom lelni. Az unalomban.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet