Ronald



Elégedett vagyok az öltözékemmel. A bókra pedig széles mosollyal felelek.
- Köszönöm.
Aztán Ron elkezd magyarázkodni. Hát ha nem, hát nem, engem annyira ez nem zavar. Soha se érdekelt igazán mások véleménye. Ezt meg mondom.
- Semmi baj, lényegtelen dolog.
Utána Ron is elmondja, hogy ő mit szeretne tanulni. Ebből ki is derül, hogy mi szeretne lenni. Kicsit el is gondolkozom, nálunk nincs ilyen hagyomány, pedig biztos érdekes. Ezután meg kérdi, hogy le-e ülünk kicsit viccesen. Én pedig viccesen felelek.
-Hát így végig nézve, azt hiszem kibírom.
Ezzel le is ülök az asztalhoz. Miután Ron is le ült, elkezd mesélni, hogy miért is nem láttam eddig. Én pedig érdeklődve figyelem. Miután befejezte, kicsit gondolkozom a hallottakon, csak az után felelek. Elgondolkozva felelek.
- Anglia nagyon kellemes hely, biztos jó volt, a betegséget nem számoljuk.
Újra elmosolyodom.
-De most már itt vagy, és nem tűnsz betegnek.
Most már töltők magamnak egy kis töklevet. Amit úgy ahogy sikerült meg innon Ron újabb kérdése előtt. De a kérdésnek örülök. Nagyon szeretek táncolni, úgy jó nagyon találó kérdés volt.
-Igen, szeretek. Szerintem lesz.
Miközben válasz szolok észre veszem, hogy Ron nagyon figyel. Ezen egy kicsit meglepődöm, és mivel nem tudom miért, rá kérdek.
-Miért nézel ennyire? Van valami az arcomon?
Arcomhoz emelem a kezem, hát ha meg találom mi is van rajta.

Rentai Bálint

Az utolsó nap a szünetből. Ma lesz az évnyitó és holnap már tárgy felvétel és más egyéb dolgok kezdődnek. Szomorkásan gondolok a szünetre, nagyon kellemes volt. De egyben örülök is, mert idén kezdem a harmadik évem és már készülök. Hisz nem fog meg ártani egy kis tanulás, előre felkészülés. Csak sajna nincs kedvem hozzá. Inkább tervezgetek egy csöppet. Tudom, hogy valamelyik nap be kell mennem a könyvtárba, hogy átnézek pár dolgot, kicsit készülni. Talán még veszik is ki egy-két könyvet, de ez még csak gondolat. Most inkább hagyom és élvezem a napsütést a szobám ablakából és nem gondolkozom ilyeneken, hanem kimegyek és lerajzolom ezt a szép, tavaszi napot. Ágyamról leszállva felkapok egy sablon füzetet és a tolltartóm, majd elindulok kifelé. Miután kiérek a folyosóra és választok egy tetsző leges irányt kifelé, amiről a fénylő lelkek udvarára jutok egy idő után. Örülök, hogy ide lyukadtam ki. Szeretem ezt a helyet, nagyon kellemes és szép. Lerajzolni pont jó.  Körülnézek, hogy hova ülhetnék rajzolni és ki is választok egy közeli padot, amiről jó a rálátás a tájra. Szapora léptekkel megyek a padhoz. Aztán kényelmesen elhelyezkedve elkezdek rajzolni. A közelben van egy gyönyörű, majd nem teljesen virágzófa. Kecsesen hajol az ösvény fölé. ami ettől nagyon szépen mutat. Ettől meg igézve elkezdek dolgozni.

Rentai Bálint

Kezdenek kibontakozni a fa apró részleti a füzetemben. Egyelőre még csak fekete-fehérben a vázlatomon, de szerintem így is nagyon szép. Lassan kész is lesz a vázlatom. Épp kezdenék színezni, mikor valaki elkezdi köszörülni a torkát mellettem. Aztán ahogy vártam, meg is szólal. Aminek most nem igazán örülök, nincs kedvem senki társaságához. Miután végig hallgattam a dadogós kérdést. Amiből arra következtetek, hogy elsőssel van dolgom. Felnézés nélkül válasz szolok.
- Szia, ha a suliban van, akkor a szobájában lesz, gondolom.
Ezzel én le is zárom a témát és elkezdek színezni. Ha többre kíváncsi, akkor még úgy is kérdez, ha meg nem, akkor elmegy és hagy engem rajzolni békében. Most már teljesen visszatérek a rajzhoz, elő veszem a sötétbarna színesem és elkezdem színezni a fa törzsét fel-felpillantva a fára. Közben csak úgy félvállról visszakérdek.
- Minek keresed?
Nem tudom, hogy itt van-e még, de ez mindjárt kiderül, ha válasz szól, vagy ha nem.

Rentai Bálint

Hallom, ahogy sóhajt egyet. Biztos hülyének néz, hát tényleg nem adtam túl értelmes választ. Kicsit kedvesebben válaszolok a következő kérdésére. Most már ránézve.
- Szerintem a gyengélkedőben meg találod, de ha nem, keress egy tanárt, ők általában tudják hol van, ha épp a suliban van.
Jobban meg nézve; nem tűnik elsősnek a srác. Felsőbb éves lehet. Egy "elveszett" felsőbb éves. Hát ez jó. Míg én ezen gondolkozom, ő válaszol a kérdésemre. Nem igazán mond sokat, de annyira nem is érdekel. Ő dolga, nem az enyém. Közben újra elkezdek színezni. De azért észreveszem, hogy megnézi. Aztán szóvá is teszi. Hát így meg nézve lehet, hogy igaza van. Ezt meg is mondom neki.
- Lehet, kipróbálom.
Majd mosolyogva megköszönöm.
- Köszi az ötletet.
Kicsit furcsa, hogy ért hozzá, de voltak már furcsább diákok is itt. Szóval nem igazán zavar.

Ron

Kezemet végig húzva az arcomon nem találok semmit. Ettől kicsit meg is nyugszom. Ron is mondani szeretni valamit. Bár ebben nem vagyok biztos. Kérdésemre, egy gyors korty ital után válaszol vagy valami hasonlott csinál. Nem tudom. Egyenlőre csak tátog és buborékokat fúj. Ami nagyon mókás, Én pedig nem bírom ki, hogy ne nevesek. De hamar abba hagyom, mert nem akarok gonosz lenni. Most már csak vigyorgok, de az ért figyelek Ronra. Most már ő is összeszedte magát. Egy fejrázás után már beszélni is tud. Én pedig még mindig vigyorogva válaszolok.
-Inkább én kérek bocsánatot, nem akartalak kinevetni. Csak nagyon viccesen mutattál.
Ehhez már kis kutya arcot vágok, ne hogy haragudjon rám. De ez az arcot csak pár pillanatig tartom aztán megint mosolygok, mert észre veszem, hogy méz-sörös az arca. Ezt meg is mondom neki.
-Maszatos vagy.
Aztán keresek egy szalvétát az asztalon és oda hajolok hozzá, hogy meg töröljem az arcát. Egy óvatos mozdulattal letörlöm a méz-sör maradványát. Eközben Ron válaszol az előző kérdésemre. A válasz nem kicsit meglep. Zavaromban elkezdem a kezemben lévő szalvétát gyűrögetni. Kicsit pirulva, de válaszolok.
-Köszi.
Nem nézek rá, nem akarom, hogy lássa a pirulásom. Inkább felnézek az igazgató úrra. Aki most ment fel és elkezdet beszélni. De az ért még Ron utolsó mondatára válaszolok.
-Persze táncolhatunk.
Ez után viszont az igazgató rövid beszédét hallgatom meg.

Benjámin

A szobám ablakából látom, hogy lóg az eső lába. Ami nem sok jóval kecsegtet. Nekem azért elég jó kedvem van, túl vagyok a vizsgákon és nem is lettek olyan rémes jegyeim. Nagy való színűséggel átmentem. Aminek örülök, nem lett volna kedvem évet is metélni. De azért lassan elkel kezdenem újra tanulni. Eddig élveztem a szünetet, de most már le kellene mennem a könyvtárba. Már úgy is régen voltam a könyvtárban. Nem mint ha annyira hiányozna a sok tankönyv és tanulás, Bár lehet, hogy kiveszek egy-két izgalmas könyvet. Ezzel a gondolattal el is indulok a könyvtárba. Végig haladók az ismerős folyosókon. A könyvtárhoz érve meg állok egy kicsit. Még mindig fenségesen néz ki. Egy apró mosollyal az arcomon lépek be a könyvtárba. A könyvtárosi pult mellet elhaladva köszönök kedves könyvtáros nőnknek.
-Szia Matilda.
Beszélgetni most nem állok meg vele, de azért örülök, hogy látom. Aztán találomra elindulok az egyik sor felé, hát ha találok ott valamilyen jó könyvet.

Rentai Bálint

Mikor közlöm vele, hogy kipróbálom az ötletét. Meg mondja, hogy nem fogom meg bánni. Hát, ebben igaza lehet. Miközben én színezek, csak úgy mellékesen közli arra kérdésre a választ amin gondolkoztam. A válassza kíváncsisággal tölt el. Vajon a suliba jár a húga. Erre rá is kérdezek.
-Ide jár a húgod is?
Leteszem a ceruzám és ránézek. Amikor meglátom milyen arcot vág, majdnem elnevetem magam. Mivel eddig csak fél vállról válaszoltam kicsit idegesnek tűnik. De azért megpróbálja még egyszer. Kicsit sajnálom, hogy ennyit kell szenvedni-e egy értelmes válaszért, de eddig nem igazán figyeltem rá. Majd most megpróbálok segíteni. Az újabb próbálkozására mosolyogva felelek.
-Értem és bocs. Nem igazán figyeltem.
Kicsit gondolkozom, hogy hányadik szinten van a gyengélkedő, aztán válaszolok.
-Nyugati szárny második emelet, az ajtón ki van írva.
Miközben várom a válaszát becsukom a füzetem és elrakom a ceruzáim. Most már lassan én is bemegyek, és mivel kicsit gonosz voltam vele. Fel ajánlom neki, hogy elkísérhetem.
-Ha akarod elkísérhetlek.
Felállok és várom, hogy mit mond.

Rentai Bálint

Sajnálattal hallom, hogy a tesója nem ide jár. Örültem volna, ha ő is ide került volna, de ez van. Ezt meg is mondom fiúnak.
-Kár. Szívesen beszélgetem volna vele.
Bocsánatkérésemre biccent jelezve, hogy nem haragszik. Aztán még egyszer elismétli az irányt. Majd meg köszöni. Én pedig kurtán biccentek, ez csak természetes, hogy segítek. De miután felvetem, hogy elkísérem, ha akarja. Nagyon meglepődik, de kis habozás után belemegy. Én pedig gyorsan összeszedem a holmim. Míg én pakolok, bemutatkozik. Kezemben a holmimmal oda fordulok és válaszolok.
-Én Állia vagyok. Állia Szipenni.
Közben pedig meg rázom a felém nyújtott kezét. Utána pedig elindulok a nyugati szárny felé. Közben még azért kérdezősködöm.
-Hányadikos vagy Bálint?
Elsős nem lehet, ahhoz túl öregnek tűnik, de mestertanoncnak sem látszik. Olyan negyedikes, ötödikes lehet. Nem tudom pontosan megmondani ránézésről. Egy fejjel kb. nagyobb nálam, és elég komolynak tűnik, de nem mestertanoncos. Közben elérünk a folyosóhoz és elkanyarodok a lépcső felé.
 

Rentai Bálint

Hát a húgával sajna nem fogok találkozni, de Bálint is egész jó társaság. A válaszára bólintok. Majd talán meg kérem Bálintot, hogy mutassa meg, hogy rajzol a tesója. Míg én ezen gondolkozom ő újabb kérdést tesz fel a bemutatkozásomhoz kötődően. Ami nem kicsit lep meg. De azért válaszolok.
-Igen, de mért kérdezed?
Szerintem értelmesen mutatkoztam be, de lehet, hogy nem szokott hozzá a suliban használt bemutatkozáshoz.
Közben felérünk az első szintre és elkanyarodunk a következő lépcső felé. Hátra pillantva látom, hogy próbálja meg jegyezni az utat. De amikor rá kérdezek, hogy hányadikos elég hamar válaszol. Jól tippeltem ötödikes. Szöul kicsit meglep, elég sokan jönnek messziről ide, de onnan még szerintem nem ismerek senkit, de biztos szép hely. A következő lépcsőn felfelé haladva válaszolok.
-Értem, Szöul szép. Én harmadikos vagyok.
Bálinttal egész könnyű szót érteni. De azért még arra kíváncsi lennék, hogy melyik házba került. Az eddig halottak alapján Navinés vagy Levitás, de nem vagyok biztos benne. Inkább rá kérdezek.
-Melyik házba kerültél?
Lassan felérünk a lépcső tetejére. Én pedig elkezdek gondolkozni, hogy a folyosó melyik részén is van a gyengélkedő.

Dana Simpson

Majális

Tele az iskola hirdetéskel. Mindenki a majálisról beszél, ami egyre inkább kíváncsivá tesz. Azt egyik hirdetés elolvasása után el is indulok kifele meg nézni. Belépve a fénylő lelkek udvarára, elmosolyodom. Tényleg nagyon szép lett. Minden fél-e érdekes játékot láttok és finom ételt, nevetgélő csoportokat. Ahogy nézelődök, meg látok egy alakot aki egyedül áll és elég elveszettnek látszik. Pár lépéssel közelebb megyek hozzá. Innen már látom, hogy ő is zöld, de csak elsős lehet még. Kis habozás után, elindulok felé. Nem is igazán tudom mért, de úgy érzem segítségre szorul. Ilyenkor talán hasznos lesz egy háza belli.
Mellé érve köszönök.
-Szia.
Kicsit várok aztán meg próbálok kedvesen csevegni vele.
-Mit szólsz a majálishoz?

Rentai Bálint

-Oh, értem.
Cinkos mosollyal még hozzá teszem.
-Sok meglepetés fog még érni akkor.
Kővetkező kérdésemre kicsit nehezen válasz szól. Látszik, hogy csak egy 10 perces gyors talpalót kapott, valamint az, hogy nem is igazán figyel rám.
Ezt egy kisebb grimasszal nyugtázom.
Meg áll, de pár pillanat után azért meg mondja, hogy melyik házba tartozik.
Nem igazán lep meg, még egy levitás. Ő is olyan jó gyerek akkor. Ezt meg is jegyzem neki.
-Még egy koreai jó gyerek.
Aztán elindulok utána, de pár lépés után mellé érek és vigyorogva felelek a kérdésére.
-Nem tudom, hogy jó ötlet-e ha tudod melyik házban vagyok, de jó.
Kis hatás szünetet hagyok, majd folytatom.
-Rellonos vagyok, de ne hallgass a mende mondákra.
A következő kérdésen kicsit gondolkozom, csak az után felelek.
-Hát ez az iskola történetéhez fűződik.
Átgondolom, hogy mit tudok. És meg kérdem, hogy ő mit a suli történetéről. Hát ha úgy könnyeben meg érti.
-Eddig mennyit tudsz a suli történetéről?

Ronald Little-Leah

Meleg napsütéses délután van. Ehhez illően csak egy vékony, fekete farmer, laza ing és torna cipő párost választatom napszemüveggel. Kíváncsi vagyok meg ismer-e így, tegnap kicsit elegánsabb voltam. De ha már másnap elhív valahova akkor ismerjen fel így is. A falun áthaladva veszek egy kis édességet későbbre. Aztán most már egy kicsit sietve megyek a stéghez. Lassítok mielőtt kilépnék a fák mögül és feltolom a napszemüveget a fejem tetejére és kisétálok a fák közül. Határozott léptekkel elindulok a stég felé, ahol meg látom, hogy Ron már vár. Egy grimasszal nyugtázom, hogy késtem, és megyek tovább.  Közben meg ő, hogy öltözött és elégedetten nyugtázom, hogy nem öltöztem túl. A napszemüvegtől pedig nevethetnékem támad. Olyan, mintha azért vette volna fel, mert tegnap megjegyeztem neki, hogy sokat néz. De erre talán inkább nem kérdek rá, inkább én is lecsúsztatom a szememre a napszemüvegemet és mosolyogva közeledek felé. Valami elrepül mellettem és Ronnál ér földet. Egy hóbagoly, milyen szép. Kicsit emlékeztet a sajátomra. Megállok és nézem, ahogy Ron megdicséri. Aztán a bagoly elrepül én pedig újra elindulok, leplezetlen mosollyal. Pár méterre megállok és nekidőlök a korlátnak. Aztán vissza köszönök.
- Szia.
Hátra nézek az ő baglyára és folytatom.
- Ha szólsz, hogy hozod a baglyod én is elhoztam volna Moont.

Ronald Little-Leah

A korlátnak nézem a vizet és élvezem a napsütést. Egyszerűen tökéletes az idő. Ront hallgatva pedig egyre inkább mosolygok. Ahogy ránézek látom, hogy ő is mosolyog. A bókok pedig jól esnek, bár egy kicsit soknak találom őket. Ezt meg is mondom neki.
- Köszi. De ne dicsérj ennyit.
Megint a tó felé fordulok és folytatom.
- Elfogok pirulni ha így haladsz.
Aztán hallgatom, az okot amiért nem szólt és még pár dolgot. Amit elég érdekes. Tetszik a baglya neve, és érdekes a köztük lévő kötelék. Arra, hogy elfelejtette és sajnálja, helyeslően válasz szolok.
- Hát az biztos, Moon is hasonlóan szabad lélek. Bár én inkább reptetni szoktam és nem sétáltatni.
Aztán újra figyelmesen hallgatom. De azért közben bele-bele kérdezek, de inkább csak figyelek.
- Télen nincs túl hideg itt tanulni?
Elnézve a tájat télen is szép lehet, csak talán egy kicsit hideg tanulni. A következő mondatra viszont azonnal felelek. Míg ő leveszi a napszemüvegét.
- Légyszíves hagyd abba, nem kell ennyire udvariasnak lenned és mindent megköszönnöd.  
Hogy lássa komolyan gondolom belenézek a szemébe. Kis idő múlva félre nézek és inkább közelebb megyek a stég tó felőli részéhez. Innen hallgatom tovább Ront. De aztán kíváncsi leszek és megfordulok, hogy lássam. És máris egy üveg kólával találom magam szemben amit felém nyújt. Egy bólintással elfogadom.
- Kösz.
Mosolyogva helyeslek a következő mondatára.
- Ebben egyet értek.
Bele iszok a kólámba és eszembe jut az édesség, amit én vettem. A következő mondatával pillanatnyilag nem törődve veszem elő és kínálom meg.
- Ez ugyan nem abból a világból van, de attól még finom. Kérsz?
Mosolyogva nyújtom felé a papírzacskót. Közben komoly arccal válaszolok.
- Még egy bók és belelöklek a vízbe.
A mondat végén kicsit elmosolyodom, hogy lássa nem gondoltam teljesen komolyan és feltolom a fejem tetejére a napszemüveget. Aztán leülök, a lábamat a víz fölé lógatva egyik kezemben a kólámmal, a másik kezemmel pedig lerakom magam mellé a zacskót.

Ronald Little-Leah

Pedig télen is jó lehet nem csak kéne hozzá pár dolog. Én lehet, hogy ki is jövök, csak nem tanulni. Ron sátrától már jön is az ötlet, hogy itt kint sátorozzak a jó időben és pihenjek. De Ron ötlete viccesebb. Vigyorogva felelek.
- Hát ha elég nagy a sátor. Akkor szerintem nem lenne rossz.
Ron felsorolja a mellette szóló dolgokat. Amiben egyetértek, még talán jó is lenne. Ezt komoly képpel meg is mondom.
- Még siker is lehet ebben a jó időben, itt a tó mellett szerintem jó lenne.
Mosolyogva még hozzá teszem.
- Persze ha lennének törzs vendége akik híreszteljék, az is hasznos lenne, főleg kezdés előtt.
Kíváncsian nézek, hogy értette-e. Végül inkább a biztonság kedvéért hozzá teszem.
- Én például jó lennék erre a célra.
Elnézek Ron baglya felé. Már megette az első pockot és úgy látszik, kezd jól lakni. Közben ő is észrevesz és kíváncsian méreget. Szinte meg se hallom, hogy Ron mit mond. De aztán feleszmélek és még hallom a végét. Ránézek és látom, hogy viccel, ezért én is hasonlóan válaszolok.
- Hát ha igazán érdekes gondolatok akkor meg kockáztatom a pirulás veszélyét.
Aztán újra elvigyorodom. A következő mondatra nevetve felelek.
- Ebben az időben így is nyugodtan lehetne fürödni, utána a napon megszáradnánk.
Én pedig újra elnézek a baglya felé, aki mintha közelebb jött volna, valamint elég furcsán méreget. Ami nekem egy kicsit gyanús. De Ron következő kérdése kizökkent az aggodalmamból.
- Igen szeretek.
Valahogy nem lep meg, hogy nem a bagoly érdekli. De nem igazán hagy elmélkedni, mert megint feltesz egy kérdést.
- Tűzvillám 5000-em van.
Most már én is vissza kérdek.
- Neked milyen seprűd van?
Az édességet, amivel előbb meg kínáltam vesz és megköszöni. Egy kicsit még viccelődik is. Amire kicsit komolyan felelek.
- Ezt most nem, de ha akarod legközelebb saját készítésűt hozok.
Aztán újra rá nézek a bagolyra és közelebb ülök Ron-hoz és aggódva meg kérdem.
- Emberevő a baglyod?

Iria L. Ake

Remélem a társalgó üres lesz. Mindenűt emberek vannak, emiatt az esős idő miatt nem lehet semmit csinálni kint. Ezért most lehetetlen találni egy csöndes helyet. már vagy a negyedik helyiségbe nézzek be mire találok egy csendesebb szobát ahol csak egy lány van...egyenlőre. Meg köszörülöm a torkom majd belépek az ajtón, köszönök neki és bemegyek.
-Szia.
Választ nem várva be ülök az egyik fotelba és kinyitom a könyvem. Remélhetőleg most már nyugodtan olvashatók egy darabig.

Ronald Little-Leah

30-40 fő az nem is olyan rossz. Jó időben igazán jó lenne. Egy kis szervezéssel és engedélyek meg is csinálhatnánk. Ezt meg is mondom Ronnak.
- Kis munkával meg is csinálhatnánk.
Annak nagyon örülök, hogy tetszik neki a hírverési ötletem. Bár azt nem mondta meg, hogy ő hogyan gondolja. Mert posztereket én biztos nem ragasztok. Inkább valamilyen varázslat lenne jó vagy hasonló. Ezt szerintem meg is tudnánk oldani. Engedélyt lehet, hogy nehezebb lenne szerezni. Erre rá is kérdek Ronnál.
- Az engedélyt szerinted megkapnánk, ha kell hozzá?
Nem biztos, hogy Ron komolyan gondolta ezt, de szerintem vicces lenne. Bár kicsit macerás lenne. Ránézek Ronra és látom, hogy még mindig elgondolkozva néz a vízre. Ebben a következő mondata meg is erősít. Elmosolyodom és bólintok.
- Igen, szerintem már lehet van olyan jó idő.
Elnézem a vizet és elkezdek gondolkozni azon, hogy vajon él-e itt valami vízi lény. A következő mondat viszont kizökkent a gondolataimból. Ha valaki a seprűm kérdez, akkor fel kell készülnie arra, hogy sokat fogok beszélni. Azon egy kicsit elgondolkozom, hogy mennyire is tudok repülni. Hát volt már egy két vicces kalandom. Kicsit komolyabb arccal válasz szolok neki.
- Hát nem vagyok túl ügyes.
Majd egy fél mosollyal folytatom.
- Például repülés közben még nem tudok rajzolni...
Felnézek az égre és befejezem a mondatott.
- Pedig megpróbáltam.
Ez talán hülyén jön ki, Ron komoly kijelentése után, de igaz. Talán a kastélyt is lerajzolom majd, csak nem seprűről. Azt egyelőre inkább hanyagolom. Erre a gondolatra megint elmosolyodom. Ezekből a gondolataimból rángat ki Ron hangja.
Kicsit megnyugtat, hogy nem veszélyes a baglya. Bólintok Ronnak és dobok egy kis sütit a tőlem nem messze lévő Chosugának. Aki ennek nagyon örül. Nézem, ahogy nekiáll megenni az édességet. Ezért csak félvállról helyeslek Ronnak.
- Igen, már jó idő van.
Csak a csobbanásra nézek fel. Kicsit meglepődön, egy pillanat múlva már nevetek. Rájövök, hogy mért idézte fel a mondatomat Ron. Én is felállok és a cipőmet húzva felelek Ronnak.
- Naná, ki nem hagynám.
Gyorsan le veszem a cipőm és a zokni. Aztán az ingem és áldom magam amiért vettem alá egy trikót. Bár lépést hátrálok aztán beugrok a vízbe Ron mellé. A víz tényleg kellemes. A víz alatt meg keresem Ron lábát és lerántom a víz alá, magamat pedig fel lököm és odébb úszom.

Iria L. Ake

Talán egy percet sikerül olvasnom, mikor egy kérdéssel félbe szakítanak. Szúrós szemekkel nézek fel a könyvből. Egy elég fiatal lánnyal találom szembe magam aki egy perce ezelőtt, amikor bejöttem még az ablaknál ült. Nem igazán lep meg, hogy nem halottam, ez természetes ha olvasok. Azt viszont nem értem, hogy mért bámul így rám, de ezzel egyenlőre nem törődöm, most csak olvasni szeretnék amit nem hagy. Ezért nem valami kedvesen válaszolok.
-Nem zavar, hogy olvasnék!?
Arra, hogy mit kérdezett nem is figyeltem, de őszintén nem is érdekel. Hagyjon békén, én se fogom piszkálni, ha csöndben teszi azt amit tesz. Ezzel én le is zárom a beszélgetést és megint elkezdek olvasni, most már remélhetőleg megszakítás nélkül.  

Iria L. Ake

A lány úgy látszik nem érti, hogy azt szeretném hogy békén hagyjon. Újra kérdez, most már értem, hogy mit. Amikor fel pillantok a könyvből kíváncsian néz rám. Olyan mint egy kíváncsi óvodás. A következő kérdésére meg jelenik egy kis mosoly az arcomon. A válaszomat nem várja meg egy kérdésre sem. A könyvet nézi, aztán hátrébb megy és ijedten kérdez. Amire most már egy icipicit jobban elmosolyodom. Vicces, hogy ennyire nem szereti a tankönyveket, de mire válaszolnék elmegy valamiért. Amikor úgy döntök, hogy meg ijed tankönyv gondolatától és itt hagyat, újra meg jelenik. Most már egy kancsó is van nála. Becsukom a könyvet, van egy  olyan gyanúm, hogy nem fog hagyni olvasni. Az ölembe teszem a könyvet, hogy lássa feladom. A kérdésére pedig bólintok.
-Kérek.
Szinte meg se hallja úgy rohan keresni egy bögrét. Most már elmosolyodom, ez a lány nagyon mókás. Amikor felém nyújtja a teli bögrét egy kicsit habozok, de aztán a lány  arcára pillantva látom, hogy nincs esélyem. Meg kell innom, akármi ez. Elveszem tőle és iszok egy kortyot, hogy meg nyugodjon. Egész finom, bár szerintem ilyet még nem ittam. Aztán csak úgy mellékesen megkérdem.
-Mi bajod van a tankönyvekkel?

Iria L. Ake

A kérdésemre nem felel. Még egy kicsit nézi a könyvem. Aztán elkezd újra kérdéseket feltenni, de most hagy egy kicsit időt válaszolni.
-Nem,....igen ízlik.
Kicsit nehéz követni, mivel elég gyorsan témát vált. Amíg én beszélek ő feláll és meg keresi a saját bögréjét. Kevésbé vidáman jön vissza, de amint újra tölti a bögréjét megint boldog. Aztán már egy kicsit ésszerűbb kérdéseket tesz fel.  Iszok még egy kicsit a teámból és válaszolok.
-Harmadikos.
Valamiért nagyon néz de aztán kiderül mért. Egy kicsit meg lepődöm, hogy nem zavarja, hogy Rellonos vagyok, de végül is nem baj.
-Álliának, szerintem egész jó.
A következő kérdés meglep, hát ez se kérdezték még. Viszont ebből rá jövök, hogy biztos, hogy elsős, ami különben is valószínű volt.
Kicsit furcsán nézve felelek.
-Nem, tudtommal nem.
Iszok még egy kicsit a bögrémből.
-Most te jössz. Azt tudom ,hogy elsős vagy és Navinés, de a nevedet neked kell meg mondanod.

Ronald

A buli ötlete igazán jó, míg akkor is ha nem is biztos, hogy lesz belőle valami. Örülök, hogy Ronnal ilyen sok közös témánk van, bár nem minden értünk egyet. Az engedélyekkel se hiszem ,hogy igaza lenne. Ezt meg is mondom neki, mert igaz van egy részben, de a többit elfelejtette.
-A polgármestert nem kellene meg kérdezni?
De ezen se gondolkozunk sokat. Minden fél-e téma fel merül, aztán már a vízben is vagyunk. A víz nagyon kellemes, Ron pedig elsőre nem igazán figyelt. Ami után lerántom, már éberebb.Én viszont számítottam a támadásra és mosolyogva hagyom, hogy Ron lerántson. Az viszont meglepet, hogy Ron átfogja a derekam és fel úszik velem a víz felszínre. Egy pillanatra elképedem, aztán megint mosolygok. Aztán egy cinkos kacsintású kérdés után újra víz alá kerülök. furcsa is volt, hogy ilyen könnyen meg úsztam. A víz alatt oldalra fordulok és Ron hasát használva elrugaszkodom, épp olyan erősen, hogy odébb lökjem, de okozzak neki fájdalmat. Pár méterrel arrébb én is fel jövök a felszínre, biztonságos távolságban Rontól. Vigyorogva nézem  egy kicsit, hogy lássa hol vagyok aztán újra lebukok és nagy körben meg kerülöm úgy, hogy ő ne vegye észre. Halkan feljövök mögötte. Egy hirtelen ötlettől vezérelve,merész ajánlatot teszek.
-Ha elkapsz teljesítem egy kívánságod, de csak akkor ha tényleg elkapsz.
A mondatvégén pedig lenyomom Ront a víz alá. Én pedig gyors tempóban elindulok a tóközepére, közben pedig figyelem, hogy Ron mikor és hol bukkan elő.

Lotte White

Mai nap furcsaságok sokasága. Reggelinél az Eridonos lány és a hely ahol találkozni akar velem. Hát a temető körüli terület nem tudom, hogy jó-e beszélgetni egy elsőssel, milyen témáról lesz vajon szó? Vagy csak nem tudja, hova akart jönni beszélgetni?
Ezek a kérdések köröztek a fejemben úton a temető felé. Az utolsó házat elhagyva ezek a gondolatok is eltűntek, vagyis el lettek zavarva. Úgy döntöttem, hogy gyanakvás nélkül, de nyitott szemmel megyek a találkára. Az utolsó háztól elég messze, de a kerítéstől pár méterre meglátom Lottet egy padon ülni. Ebből inkább azt szűröm le, hogy nem tudja, hol vagyunk. Elmosolyodom, hogy tudná hiszen nemrég jött, ez csak egy véletlen.
A pad mellé érve meg köszönök.
-Szia.
Aztán teszek még pár lépést, hogy elé kerüljek. Amikor meglát, feláll. Udvariasan köszön. Én pedig biztosítom a kilétem felől.
-Igen, én vagyok.
Arra, hogy jól fogunk szórakozni, egy kérdéssel válaszoltam.
-Jártál már itt?

Lotte White

A kérdésemre nem kapok választ, de egy furcsa kérdést viszont igen. Ami eléggé meglep. Vajon mit akar kezdeni? És én ahhoz miért kellek? Mi lesz itt? Egy kicsit kezdek aggódni. Lotte mosolyog ugyan, de ez nem jelent semmit. Kétkedve nézek rá.
-Mit?
Remélem nem sírt akar velem fosztani vagy valami hasonló. Mert azt fényes nappal elvből hülyeség plusz én nem is vállalom.

Szentesi Alíz Zsófia

Tökéletes nyári hétvége. Ilyenkor jó lemenni a faluba meg enni valami finomat a cukrászdában. Nekem is ez a feltett szándékom. Laza világos kék egész ruhát veszek, majd kis keresés után egy hozzá illő kis táskával indulok amiben. A kastélyból kilépve hátra hőkelek a melegtől, de egy pillanat múlva már sietősen szedem a lábam, hogy minél hamarabb elérjem a cukrászdát. Így utólag úgy érzem jól tetem, hogy szandált vettem. A falu szélét elérve kicsit lassítok, de nem állok meg. A cukrászda ajtaja előtt meg állok egy kicsit pihenni, majd belépek a nem kicsit tömött cukrászdába. Beállok a hatalmas sorba és amíg várok szemmel megpróbálok keresni egy üres asztalt. Egy idő után feladom ,mivel nincs üres asztal és elkezdem nézegetni a fagylaltokat. Mire a félszolgalóhoz érek konkrét elhatározásom van.
-Jó napot. Kehelybe kérek sztracsatella, málna és citrom fagylaltot. Valamint egy pohár hideg gyümölcs teát.
Újra elkezdtem nézelődni, amíg a rendelésemet vártam. Szerencsémre most már találtam egy asztalt ahol egy ismerősnek tűnő lány ült. Vissza néztem az eladóra aki már elkészült. Gyorsan kifizettem és elindultam ahhoz az egy asztalhoz amit előbb találtam. Mosolyogva a lány elé álltam.
-Szia. Ide ülhetek melléd?
Fél lábra állva elkezdek magyarázkodni.
-Tudod nincs több üres asztal és mivel te egyedül ülsz gondoltam.
Úgy döntök abba hagyom a magyarázkodást és nem égetem magam. Kíváncsian nézem a lányt és várom, hogy mit mond.

Szentesi Alíz Zsófia


Szerencsémre a lány bólintót és nem küldött el melegebb éghajlatra. Elmosolyodom és leülök a mellette levő székre. Már emelném a kanalam amikor meg hallom, hogy a mellettem ülő lány a torkát köszörüli. Leteszem a kanalam és mosolyogva oda fordulok. Úgy látszik a fagyizásból ismerkedés lesz.
-Szép név, én Állia vagyok.
Látom, hogy alaposan meg néz. Én is meg nézem őt. Barnás vörös hajú és barnás zöld szemű. Élénk piros ruhája illet a hajához. Magam elé veszem a fagylaltom, felkészülve arra ,hogy nem lesz sok esélyem enni, mert beszélgetni fogunk. Bele kóstolok a fagylaltomba amíg Alíz kérdését hallgatom. Tényleg nagyon jó itt a fagylalt, nem hiába dicsérik. A kérdésére bólintok.
-Még mindig nagyon meleg van.
Bele iszok a teámba, aztán csak úgy mellékesen én is kérdezős ködöm.
-Melyik házba tartózol?

Szentesi Alíz Zsófia


A sztracsatella igazán kellemes íze terjed a számban. Miután megmondtam a nevem jönnek a megszokott dolgok. Elgondolkozom azon, hogy vajon hányszor dicsérték már meg a nevem. A következő kérdésére, ami elég furcsára sikeredett,félmosollyal felelek.
-Nem.
Látszik rajta, hogy nem igazán így akart kérdezni, de ez már mindegy. Nem zavar a furcsa kérdés, ezt általában megkapom. Úgy mondván, ez a nevem átka.
Kinézek az utcára, ahonnan még mindig sokan jönnek be. Tombol a hőség, teljesen  kánikula van. Erről eszembe jut a fagylaltom és újra neki állok. Közben a melegről beszélgetünk, valamint én kérdezek rá Alíz iskolai mivoltára. Nem várja meg, hogy feltegyem a következő kérdésem. Tudja, hogy mire vagyok kíváncsi. Az elején természetes az is, hogy a ruhájára pillant és közli, hogy Eridonos. Ez egyáltalán nem zavar, de a következő mondata letaglóz. Elsőre válaszolni se tudok úgy meglepődök, de aztán harsányan felnevetek. A gondolat, hogy levitásnak néz elég vicces, de látva az arcát abba hagyom a nevetést.
Szélesen mosolyogva válaszolok.
-Nem, közel sem.
Kis szünetet tartok és elkezdem tekergetni az egyik hajtincsem. Alízra nézek és még mindig mosolyogva válaszolok.
-Talán ha zöld ruha lenne rajtam az segítene.
Egy kicsit naiv talán Alíz, ha a ruhám színe így félre vezette.

Szentesi Alíz Zsófia


Már megint ez a kérdés. Milyen származású a nevem, ez valamilyen a
sulis mánia lehet, mert mindenki meg kérdezi. Bele iszok a teámba, aztán válaszolok.
-Nincs igazán pontos eredete.
Elkezdem enni a második gombóc fagylaltomat. Nézem a be és kimenő embereket. Nem láttok ismerős arcokat, csak érdekesen kinéző embereket. Eközben sikeresen elpusztítom a második gombóc fagylaltomat. Leteszem a kanalam, és elkezdek kifelé nézelődni. Ebből Alíz zökkent ki, de miután adtam neki egy kis segítségét rájön, hogy melyik házban vagyok. Elengedem az eddig tekergetett tincsemet. Alízon látszik, hogy megleptem és nem tudja, hogy mit mondjon. Szórakoztató látványt nyújt, a hogy próbálja összeszedni magát. Nevethetnékem támad tőle, de egyenlőre inkább elfojtom és csak mosolygok. Iszok a teámból, aminek következtében félrenyelek mikor meg hallom Alíz következő mondatát. Könnybe lábad a szemem és köhögök egy kicsit. Miután sikerül összeszednem magam, csodálkozva nézek Alízra.
-Tényleg?

                                                              Wolgast


Kezemben egy könyvvel, amit a titkos könyvtárból hoztam sétálok lefelé. Dudorászva sétálok a gondolataimba mélyedve. Leérve indulnék a megszokott irányba, amikor meghallom, hogy valami pukkan és füst kezd el szivárogni a fejetlenség folyosója felől. Kíváncsian elindulok arrafelé. Óvatosan haladok a rossz látási viszonyokban, de még így is nekimegyek valakinek és elesek magammal rántva az illetőt. Balszerencsémre rám esik, és nem mondhatni könnyűnek. Mérgesen szólok rá.
-Szállj le rólam!
Közben elkezdenek beszélni a festmények. Sóhajtok, hát ez nem az én napom.    

                                                                     Wolgast


Miután meg lettem tapogatva a rám esett alak hajdanvolt leszállni rólam. Még egy vicc félét is elmondott bocsánatkérés képpen. Egy grimasszal beletörődöm, egy hülye srác viccébe szaladtam bele és ő magába is. Az, hogy két emberrel beszélgetett, felkelti a figyelmem. Gyanakvóan körülnézek, de csak az előbbi fiú sziluettjét látom. Közben pedig rá is kérdezek.
- És ők volnának?
A képek megint elkezdenek beszélni. Valamilyen sárkányos témáról vitatkoznak, de nem igazán értem. Valamit arról magyaráz az egyik, hogy őt sárkány ölte meg, a másik viszont az mondja, hogy csak a kandallóba esett be. Már épp szóra nyitnám a szám, mikor megszólal a fiú. Hát ez remek, vajon minek néz, házi manónak. Mérgesen nézek a sziluettjére.
- Bezzeg megcsinálni meg tudtad ezt füstöt.
Szerencséjére tudok egy varázslatot, ami remélhetőleg eltünteti a füstöt. Bár nem vagyok száz százalékig biztos benne. A fiú felé fordulok, mivel ha jó a varázslat, akkor szeretném minél hamarabb megtudni, hogy ki is ő.
Kicsit gondolkozom, hogy is mondta a nővérem otthon, de egy pillant múlva már be is ugrik. Felemelem a pálcám.
-Tergeo!
Mázlinkra sikerül a varázslat és egy perc múlva már egy szőke, elég fiatal fiúval állok szemben. Gúnyosan mosolygok.

                                                             Wolgast


Nem igazán érdekel a magyarázata, ha megcsinálta, akkor vállalja és dadogjon nekem. Az viszont zavar, hogy míg beszél nem tudok koncentrálni. Kissé talán nyersen rászólok.
-Fogd már be.
Ez használ, végre csöndben van. Elmondom a varázslatot és végre látom, hogy kivel beszélek. Kissé meglep, mivel elég fiatal és nem úgy néz ki mint a ki ezt meg tudná csinálni, de mire rákérdeznék, hogy végül is mi történt, már beszél is.
Úgy látszik a gúnyos mosolyom beszélésre késztette. Összefonom a mellkasomon a kezem, ennek hatására eszembe jut, hogy nincs nálam a könyvem. Lenézek a lábamhoz, hátha ott látom, de úgy látszik elrúgtam. Felemelem a fejem és körülnézek meg is látom a fiú mögött. Ránézek a srácra és mivel úgy tűnik egy darabig beszélni fog.
Nem megyek oda a könyvért inkább idevarázsolom. Felemelem a pálcám és elmondom a varázslatot.
-Invito könyv!
A varázslat sikeres lett a könyv gyorsan száguld felém, de úgy látszik jobb lett volna odébb állnom, mert így a fiú tarkójával fog először találkozni. Ami azt hiszem nem lenne jó. Ezért gyorsan megfogom a talárját és teszek egy lépést balra, magam után húzva őt. Után visszanyúlok a könyvért. Kezemben a könyvvel válaszolok.
-Ha haragudnék, már megátkoztalak volna.
Elmosolyodom, most már egy kicsit kedvesebben.
-Vagy csak nem rántlak odébb és tarkón talál a könyv.
Felemelem a könyvet, hogy lássa milyen vastag.

                                                                   Wolgast


Szegény srácot eléggé megleptem azzal,hogy odébb rontottam, de miután meglátta könyvet rájött, hogy mért csináltam. A válaszától elmosolyodom. Tetszik a neve, olyan kis aranyos és mivel nem akarta leharapni a fejem úgy veszem, hogy nem haragszik. Megnézem a talárján lévő címert és valahogy nem lep meg, hogy egy levitásba botlottam. Megigazítom a talárom, hogy ő is láthassa a címerem. Majd válaszolok.
-Wolgi. Ez tetszik olyan kis aranyos. Én Állia Szipenni vagyok.
A fülem mögé tűröm az egyik kusza tincsemet, ami az arcomba logótt. Aztán a festmények felé fordulok, akik egyenlőre csöndben vannak és megkérdem, hogy mi volt a vitatárgya.
-Önök miről vitatkoztak?
Aztán amíg a festmények válaszát várom Wolg útbaigazítást kér. Felé fordulok.
-Nem vagyok biztos ebben, de szerintem végig ezen a folyóson és balra.
Újra a képek felé fordulok, jól halottam ,hogy sárkányos témáról van szó. A lovagnak adok igazat és meg is indokolom a szerzetesnek.
-Vannak sárkányok. Magyarországon két sárkányrezervátum is van.
A szerzetes fölényeskedve rákérdez, hogy láttam-e már sárkányt. Amire én mosolyogva felelek.
-Igen, egyszer két éve egy sárkányrezervátumban.
Ezzel el is dőlt a vita a szerzetes mérgesen néz rám, de ez engem nem zavar. boldogan gondolok vissza arra amikor a szüleim úgy döntöttek, hogy szülinapom alkalmából elvisznek, mivel úgy imádom a sárkányokat. Egy kicsit élvezem az emléket aztán visszafordulok Wolgi felé.