Sziasztok frissen érkezettek

Sziasztok
Van valami érdekes hír?

Mért vagy gonosz Keiko?

Halihó!
Van itt valaki?

Keiko azt elhiszem hogy élvezed én is nagyon szeretem a csöndet

hát nálunk se sűrű de én már meg szoktam

és a vizsgákkal mi van nálad?

ÓÓ,neked még nem,bocsi csak már mindenkitől ezt hallgatom és azt hitem te is már

Akkor még van időd

Nagy L. Anita

Délután

A szobám ablakából kinézve láttam, hogy ma egészen jó idő van. Ezért úgy döntöttem, hogy kihasználom ezt a kis jó időt. Gyorsan felkaptam a kabátom és elindultam lefelé. Ma valahogy vágytam a szabadba, már terveztem pár napja, hogy kimegyek, de végül mégse mentem. De most kint töltöm a délutánt. Lerobogok a lépcsőn, szerencsémre nincs nagy forgalom. Leérve beszívom a kellemes, hideg, friss levegőt. Lassan elkezdek sétálni, körül-körül nézve, hogy látok-e valakit. De üres minden, aminek kicsit örülök. Hétvége révén nincs órám, szóval nem kell sietnem. Gyönyörködöm a tájban, és élvezem a csendet. Virágok sajna még nincsenek, de apró rügyek már itt-ott láthatok. Elmosolyodom, mikor meglátok pár madarat, leülök egy padra, pont a madarak fája alá, hallgatom az éneklésüket. Elgondolkozom azon, hogy milyen kevés időm van mostanában. Sajna ez után se lesz több, mindjárt itt a vizsgaidőszak. Talán jobb lett volna, ha kihozom a jegyzeteim.
Ezen egy pillanatra elmélázok, de rá jövök, hogy felesleges lett volna kihozni. Nincs kedvem tanulni, hisz lesz időm tanulni az elkövetkező hetekben. Ebből a gondolatmenetből felráz egy zörej, ami az útról jön. Oda nézek, de nem látok senkit. Most már kicsit éberebben gondolkodom.

Anita

Jól halottam, tényleg van itt valaki. Előre lép és bemutatkozik. Miközben hallgatom, felmérem. Elég fiatal, és zavarodottnak látszik, biztos új itt. Ebben meg is erősít az elbeszélése. Miután befejezte, rá mosolygok és válasz szolok.
- Szia, én Állia vagyok. Üdv az iskolában, szerintem szeretni fogsz itt.
Kicsit sajnálom szegényt, hogy most jött. Tavaly én vizsgaidőszak közepén jöttem és nem volt valami kellemes. Neki kicsit jobb a helyzete ugyan, de az ért vizsgaidőszakban nem az igazi kezdeni. Megpróbálok készséges lenni.
- Mit szeretnél tudni? Miben tudok segíteni?
Teszem fel a logikus kérdéseket. Közben pedig elgondolkozom; mit is tudok az iskoláról, második éve vagyok már itt. Már elég jól eligazodom, de van, amelyik újítást még nem ismerem teljesen, szóval remélem, hogy azokra nem kíváncsi részletesen. Észreveszem, hogy elhallgattak a madarak és minket figyelnek. Ez ért felállok és teszek pár lépést beljebb, hátra fordulva invitálom Anitát.
- Gyere, sétáljunk egyet, miközben segítek eligazodni.
Ehhez vigyorgok egy kicsit, majd visszafordulok és válasz nélkül elindulok.

Anita

Lassan sétálunk. Várom Anita első kérdését, amit kis idő múlva meg is kapok. Elgondolkozom a kérdésen. Milyenek is a tanárok és órák, hát ez embertől függ szerintem, de megpróbálok válasz szólni.
- Általában kedvesek a tanárok, az órák is kellemesek. Bár most a vizsgaidőszak közeledtével kicsit nagyobb a hajtás, de ez normális. A tanárok nem piszkálnak, ha nem rosszalkodsz.
Megállok egy kicsit és kijavítom a mondatom.
- Pontosítok, ha nem feltűnően rosszalkodsz.
Ehhez vigyorgok, büszke, rellonos csemeteként tudom, hogy ez mit jelent. De mivel nem tudom, melyik házba került ezt még nem közlöm, inkább rákérdek.
- Melyik házba kerültél?
Nem hiszem, hogy rellonos, akkor tudnék már róla, szerintem. Elgondolkozom, hogy eddigi megállapítás alapján melyik házba kerülhet. Lassan haladva megyek, és közben gondolkozom.

Anita

Mivel lassan kapom a válasz szókat, elnézelődöm. Gyönyörű a táj, a múló tél és ébredező tavasz keveréke. Állatokat még nem gazán lehet látni sajna, de az ért így is szép. Mellettem Anita elgondolkozva sétál. A kérdésre, hogy melyik ház tagja még nem válaszolt. De eléggé ráncos a homloka, szóval biztos valami fontosan gondolkodik. Megvárom, míg kitisztul a homloka, de amint kitisztult már válaszolt. Biztos válaszon gondolkozott. Én is levitásnak tippeltem, élegetett vagyok, hogy eltaláltam. De mikor megkérdi, melyik házba való vagyok megakadok. A lépésre emelt lábam megáll a levegőben egy pillanatra. De le is teszem és elgondolkozom, hogy meg-e mondjam. Látva, hogy előbb mennyire elgondolkozott nem tudom, hogy jó ötlet-e. De nem bírom megállni, hogy meg ne mondjam, kíváncsi vagyok, mit szól hozzá. Hideg mosollyal az arcomon kezdek beszélni.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet hogy meg mondjam...de jó.
Kicsi hatásszünetet tartok, majd folytatom.
- Rellon ház büszke csemetéje vagyok.
Most már melegen mosolyogva teszem hozzá.
- Szóval, nem ajánlatos felmérgesíteni.
Pici hatásszünetet hagyok.
- De nyugi, én elég kedves vagyok, és nem túl mérges típus.
Ezzel tovább ballagok. De néha hátrapillantok egy kicsit a vállam felett, nagyon kíváncsi vagyok, mit szól hozzá.

Anita

Tetszett Anita reakciója. Általában rosszat gondolnak rellonosokról, pedig nem vagyunk olyan nagyon rosszak. Bár az furcsa, hogy rákérdez. De viccesnek találom, szóval kedvesen megnyugtatom.
- Nem,én egyáltalán nem vagyok ijesztő.
Majd végig hallgatva a folytatást, kicsit komolyabban válasz szolok.
- Örülök hogy nem zavar, és köszönöm.
Szeretem mikor dicsérnek, most már kicsit jobban mosolygok.
- Engem nem zavar, van levitás barátnőm is, szóval szerintem veled is jóban leszek.
Mosolyogva tovább sétálok, közben elgondolkozom azon, hogy ő vajon vizsgázik-e már. De mivel nem tudom, inkább meg kérdem.
- Te fogsz most vizsgázni, vagy ezt még kihagyod?
Arra emlékszem, hogy én vizsgaidőszakban jöttem, szóval meg úsztam a vizsgát, de ő vele nem tudom mi lesz. Eszembe jut, hogy nekem viszont már lassan tanulnom kéne, fent a szobámban. De mivel nincs kedvem, ezért inkább beszédtémát keresek, és beugrik, hogy nem tudom, melyik szobában lakik.
- Melyik szobába költöztél be, különben?
Közben elérünk egy padhoz, már nincs kedvem sétálni, szóval meg kérdem, hogy leülünk-e.
- Leülünk?

 

Anita

Arra az ajánlatomra, hogy üljünk le, igennel felel. Ezt ért leülök az egyik közeli padra. Kinyújtom a lábam, és várom a kérdéseimre a válaszokat. Elég hamar megkapom őket, és ráadásnak még pár kérdést is kapok. Vizsgákkal hasonló véleményen vagyok, de az ért kicsit kijavítom.
- Hát, itt azért az optimistaság kevés, de azért tény, hogy nem árt. Tavaly legalább is emlékszem, hogy nem segíttet sokat az optimizmus.
Elgondolkozom, és úgy döntök, hogy ez így kicsit ijesztő ezért  kijavítom egy kicsit.
- Vagyis; elég sokat kell rá tanulni általában, de vannak könnyűek is azért.
Ehhez bátorítóan mosolygok Anitára. Nem elijeszteni szeretném, csak nem akarom, hogy meglepődjön. Ezen egy kicsit elmerengek, de a következő válaszára már figyelek. Hát, szerintem ő biztos hamar talál szobát, jó fej csaj. Bár a beosztást nem értem, de mivel ő még nem tudja, elkezdem magyarázni.
- Nincs beosztás, általában úgy lesznek a szobák, hogy barátok vagy barátnők összeállnak és kérnek egy szobát. Ötfősek a szobák, és ha be akar kerülni valamelyik, ahol van még szabad ágy, akkor a szoba felelőssel kell beszélned.
Kis szünetet tartók, hogy fel tudja dolgozni, majd folytatom.
- Szobát nem igazán könnyű találni, szerintem, de nem tudom, hogy vannak a levitás szobák.
Elgondolkozom, hogy kitől kéne segítséget kérni.
- Azt szerintem egy prefitől kérdezd meg.
Többet nem tudok mondani, ezért elhallgatok. Közben még egyet kérdez, de én gyorsan meg nyugtatom.
- Dehogy kérdezel sokat, most jöttél nem csoda, hogy sok mindent nem tudsz.
Ehhez eleresztek egy finom mosolyt is.

Anita

Anita összefoglalja, amit mondtam. Miközben ő összefoglalja, én látom, hogy kezd sötétedni. Még nem szólok neki, meg várom, míg észreveszi, és akkor eldöntheti, hogy bemenjünk-e beszélgetni valahova vagy megy a gólyák háló körletébe. Milyen jó is volt az elő egy néhány éjszaka ott, ezen kicsit elmerengek, de Anita újabb kérdést tesz fel, szóval nincs időm ezen gondolkodni. Hát, nem is tudom mi a kedven órám, talán a jóslástan és a legendás lények gondozása. Átgondolva, igen, szerintem ezek. Az asztrológia viszont nem az én asztalom.
- Hát, én szeretem a jóslástan valamint a legendás lények gondozását. Az asztrológiát viszont én nem szeretem.
Visszaemlékezve rájövök, hogy nem igazán értem az asztrológiát, hát ez van. Ezzel én le is zártam ezt a témát. Már látom, hogy észrevette, hogy sötétedik. Elgyönyörködik a tájban, ami tényleg meseszép. Sajna nincs időm sokat csodálni, mert hirtelen újra kérdez, nem bánom, hogy kérdez, de csodálom, hogy milyen furcsákat tud kérdezni, ezt bizonyítja a következő kérdés, amin eléggé meg lepődőm. De elkezdek újra magyarázni, még mindig fáradhatatlanul.
- Kávé, hát az van, reggel általában van az asztalokon, de ha nap közben innál, akkor le kell menni a konyhába.
Nem értem mért ilyen fontos neki a kávé,d e itt elég sok furcsa dolog van, szóval nem kérdek rá.

Anita


Lehet, hogy egy kicsit furcsán néztem ,mert elmagyarázza, hogy mért szeretné tudni, hogy hol lehet kávét kapni. A választ kicsit furcsának találom, de hát ha neki kávéra van szüksége, akkor jó. Aztán ajánlatot tesz arra, hogy menjünk be, mivel észreveszi, hogy sötét van. Hát tényleg lenne még pár dolog, amit mára terveztem. Felállva válaszolok.
- Lenne még pár dolog, de rá ér. Ha viszont segítség kell még neked, akkor szólj nyugodtan.
Ehhez még egy kedves mosolyt is eleresztek. Ez után elindulunk a konyhába, Anita csinál egy kávét, én pedig egy teát magamnak. Majd elbúcsúzunk egy mástól.
- Neked is szép estét és sok sikert a beköltözéshez. Biztos találkozunk még.
Ez után egy széles mosollyal nyugtázom azt, hogy megköszöni a segítséget és megnyugtatom, hogy nem kell megköszönni.
- Ugyan, ez természetes. Szólj, ha kell még valamiben segíteni.
Ezzel elindultam kifele a konyhából a teámmal, fel a szobámba. Elégetten nyugtázva, hogy lett egy új barátom.
 

Juhász V. Máté

Kellemes az esti levegő, bár még egy kicsit nyirkos az esőtől, ami nemrég állt el. De azért kellemes kint sétálni. Gyorsan, szinte futva haladok. Nagyon elegem van a mai napból, a sok vizsga és ember, már fáraszt a sok ember. Ezért is vagyok itt, mivel már majdnem teljesen sötét van, szinte egy lélek sincs itt kint. Ahogy átvágok a falun, látok egy-két ismerős arcot, de nem törődök velük, nincs sok kedvem beszélgetni. Amint lefordulok a fő utcáról, már emiatt se kell aggódnom. A sötét, mégis nyugalmas utca egy kicsit megnyugtat, ezért lassítok és körülnézek,  hogy hol is az az utca, amit keresek. Egy lámpa fénykörében meg is látom a kis utca elejét. Most már csak gyors lépésekkel haladok. A kis utcában viszont már újra lelassítok. Most már teljesen nyugodtan sétálok ki a játszótérre. Nem látok senkit, szóval belépek a játszótér területére. A lámpák fénykörében kicsit furcsa ez a hely, mivel eddig csak nappal láttam. Az első pár lépésem bizonytalan, de utána már magabiztosan haladok. Az első gyávaságomat pedig azzal nyugtatom, hogy nincs itt senki. Ami hat is egy ideig, de mikor az egyik mellettem lévő fénykörben látható padon meglátok egy srácot, egy kis sikoly kíséretében ugrok hátra pár lépést. Az első pár másodperc után viszont feleszmélek és megpróbálok nem elpirulni azon, hogy megijedtem egy fiútól, aki még rám se nézett. Majd miután ez úgy-ahogy sikerült, gyengén elmosolyodom és köszönök.
-Szia.
A gyenge köszönés után elkezdem piszkálni a földet a cipőm orrával. Közben pedig azon gondolkozom, mit gondolhat rólam ez a srác, biztos hülyének néz.

Viktornak

A hangulatom egész kellemes volt, de most megint kezdek mérges lenni. Főleg ettől a sráctól. Kedvesen köszönök, erre ő, mintha most mondtam volna valami nyomtatást nem bírót, bunkón válaszol. Hát akkor én se leszek kedves. Gúnyos vigyor ül ki az arcomra, miután átgondoltam a történteket, már nagyon is viccesnek találom. Magamat ismerve nem csoda, hogy egy ilyen pukkancsba botlom. De ha ő így, akkor én is, elintézem, hogy leszálljon az egekből a kis srác. Még mindig gúnyosan mosolyogva felelek a kérdésre.
-Nem, szerintem nem találkoztunk még.
Egy kicsit várok, majd folytatom.
-Szerintem emlékeznék egy ilyen pukkancs kis srácra.
Egyenlőre még teljesen finom voltam, de várom, hogy mit felel. Ha tippelnem kéne, akkor most biztos mérges lesz, szegényke nem jó emberrel kezdett el bunkózni. Egy Rellonos nem jó ellenfél ehhez. Míg várom a választ, nekidőlök a lámpaoszlopnak, fél lábamat felemelem és a talpam nekitámasztom az oszlopnak, még mindig gúnyosan mosolyogva. Kíváncsi vagyok, hogy vajon mit gondol rólam, hiszen előbb még megijedtem tőle. Kár, hogy az csak azért volt, mert nem vettem észre. Túl fekete a sötétben szinte nem is látszik. De ettől még egyáltalán nem ijesztő.  

Keiko
~Ma délelőtt

Csodás a mai nap. A vizsga időszak utolsó napja,és nekem nincs vizsgám már. Élvezhetem a pihenést,amit már el is kezdtem azzal hogy ma későn keltem. De az ért még ma nem délben,mert dolgom van. Felkel köszöntenem kedves levitás barátnőmet. Csak azt nem tudom hogy hol is találom meg. Mert nincs a szobájában,és nem akarom meg várni míg vissza jön,inkább meg keresem és nem állok az ajtóban az ajándékával. Szóval elindulok,csak úgy tetsző leges irányba,és ha látok valakit meg kérdem hogy látta-e. Ezzel a haditervvel útnak is indulok. A déli szárny felé veszem utam,nem tudom mért,de ez tűnik jó ötletnek. Lassan,kényelmesen haladók. Az ajándékot óvatosan fogva,hogy el ne ejtsem szegényt. Tegnap meg vettem és az óta nagyon vigyázok rá. Most le takartam egy vékony takaróval,így kevésbe zavarja hogy cipelem. De azért jó lenne meg találni Keikot. Bár nem tudom hogy mit fog szólni az ajándékhoz. Ezen elgondolkozva nézek ki az erkélyre,de vissza is lépek azonnal mert meg látom Keikot. Gyorsan a hátam mögé rejtem az ajándékot,amit majd nem teljesen eltudok takarni. Veszek egy nagy levegőt,és újra kilépek az erkélyre. Mosolyogva köszönök Keikonak.
-Szia.
Majd mikor jobban meg nézem,leesik az állam. Egy koponyát próbál szétszedni a barátnőm. Az első meglepetés után viszont már látom hogy nem igazi koponya,hanem csak egy műanyag,ami meg nyugtat. Azért még mindig kicsit furcsának találom,de nem mutatom.

Keiko

Keiko igazán vicces. Köszönésemre majd nem ledobja az erkélyről a koponyát. Mikor pedig elkapja ő is majd nem kiesik. Hát most nagyon jó már. Vajon mi lesz,akkor ha az ajándékot is meg kapja? Akkor lehet hogy az ajándékkal együtt elrepül örömében. Bár nem hiszem hogy elbírja az ajándékom. Míg ezen gondolkozom Keiko vissza köszön nekem. Valamint észre veszi az ajándékot a hátam mögött. Amit nagyon sajnálok,nem akartam hogy már most meg lássa,de ez van. Nagy mosollyal az arcomon felelek arra hogy mi is ez. De az ért kikerülöm a teljes válasz adást.
-Ááá,semmi csak egy kis apróság.
Meg próbálom jobban eltakarni az ajándékot,aztán folytatom az eltérítést.
-Nálad mért van koponya?
Még szélesebben vigyorgok ehhez a mondathoz.
-Talán valakitől ezt kaptad szülinapodra?
Ha igen lesz a válasz,akkor az én ajándékom már nem lesz olyan jó. Mert egy koponyát nem igazán tudok csak úgy túlszárnyalni. Hiába nagyon jó szerintem az ajándékom.

Ha Eun

Első nap a szünetből. Gyönyörű napsütés van a mai nap tiszteletére. Mint ha az idő is örülne a diákokkal. Lassan haladok a iskola kapuja felé. Ebben a délutáni órában nincs erre senki,szóval nyugodtan lemehetek a faluba. Kényelmes iramban haladva közeledek a kapuhoz,amint a kanyarból kiérek meg állok. Egy alak van a kapuban,amin egy kicsit meglepődőm. Poggyászt látok mellet amiből arra következtetek hogy új diák. Újra elindulok,a nekem háttal álló személy felé. Kicsit gyorsabban haladva mint előbb. Kíváncsian fürkészve az új diákot. Majd mikor oda érek,pár lépésre tőle meg állok. Innen már látom,hogy az új diák egy lány,valószínűleg elsős lesz. Kedvesen mosolyogva meg is szólítom.
-Szia.
Majd egy pillanat habozás után folytatom.
-Vársz valakire?
Kíváncsi vagyok,hogy kinek a rokona. Ha egyel talán vár valakire. Lehet hogy csak meg állt egy pillanatra,és nem vár senkire.

Keiko

Ez nagyon vicces. Keiko a szülinapján koponyát dobál,hát ez se minden napi eset. Kicsit kuncogok,mert tényleg elég furcsán néz ki így koponyával. Nem hiszem hogy bármelyik kéket lehet ne így látni rajta kívül.
Keiko  szerencsére nem firtatja a meglepetését. Ami azt jelenti hogy egyenlőre meg úsztam. Bár nem lett volna túl nagy gond ha már most meg kapja. De ezt a témát egyenlőre lezártuk. Keiko magyarázatot ad arra,hogy mért is szorongat egy koponyát. Amitől újra mosolyognom kell. Hamlet...hát nem valami Keikos,de jó. Kicsit vicces kedve válasz szolok neki.
-Hamlet nagyon eredeti volt.
Kicsit meg próbálok komoly lenni míg Keiko elkezd szavalni. De miután ő is elkezd nevetni én sem bírom,belőlem is kiszakad a nevetés. Annyira hogy az már fáj. Miután abba hagyjuk,Keiko elkezdi ténylegesen magyarázni. Én pedig a hallottak után meg próbálok segíteni.
-Hát nem szoktam fejeket szétszedni,de ha ide adod meg próbálom.
Közelebb lépek és meg nézem hogy milyen is. Közben Keiko felel a következő kérdésemre. Kiderül hogy egy egész csontvázról van,hát érdekes,hogy a padlásukon egy műanyag csontváz van. De az ért jó mókának tűnik szét szedni egy fejet. Most már azt hiszem itt az ideje felhozni a szülinapját. De csak úgy rávezető legesen.
-Pedig viccesebb lett volna,ha a ma kapod.
Újra meg igazítom az ajándékát,aztán folytatom.
-Igazán jó szülinapi ajándék lett volna.
Ezen egy kicsit elgondolkozom,mert tényleg érdekes ajándék lett volna. Hát úgy látszik bekel érni-e az én ajándékommal. Szerintem az is nagyon fog tetszeni neki.

Ombozi Sára


Már a délutáni órákban járunk. Mégis jól esik ez a kis mozgás. Úgy terveztem, hogy csak egy negyed órát töltők itt lenn. Ez már fél órája volt, mikor beléptem. Most már lassan végzek, tudom, hogy mennem kéne. De jól érzem magam, jó itt egy kicsit kikapcsolódni. Így már felállok, és nem edzem tovább a karom. Elindulok az öltözők felé, hogy átöltözzek. Épp az ajtó mellet haladnék el, de meghallom a páncélok zaját és megállok. Kinyitom az ajtót, majd csak úgy kíváncsiságból kinézek, hogy megtudjam végülis milyen is ez a páncélfutás. Legnagyobb meglepetésemre mindkét oldalról jönnek a páncélok, köztük pedig egy lány rohan. Egy pillanatra hátralépek, nem akarom látni, hogy mi lesz a lánnyal. Aztán meggondolom magam, kicsit kilépek. Megvárom, míg elég közel ér hozzám a lány, majd egy határozat mozdulattal berántom az ajtón. Aztán becsukom az ajtót, hogy ne halljuk a páncélok csattanását. Utána pedig megnézem, hogy kit is mentetem a gyengélkedőtől. Megnézve rájövök, hogy már láttam a Rellonban. Egy felsőbb éves lány, bár a nevére nem emlékszem. Miután megnéztem várom, hogy mit szól ahhoz, hogy csak úgy berántottam. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy szidni fog vagy örülni, hogy megúszta. Elég nehéz kérdés így ránézve, de nemsokára úgyis megtudom. Előre remélem, hogy nem szid le. Bár ki tudja, lehet, hogy direkt került a páncélok közé, úgy viccből. Mert jó mókának tartotta az ötletet. Hát, most már talán megszólal.
 

Ha Eun


Rellonos. Ez ugrott be az új lányról amint meg szólalt. Ilyen goromba nem lehet más házból. Kár hogy nem tudja,hogy egy házból vagyunk. Hát számomra ez elég mókás,kicsit lehet hogy meg viccelem. Kis vigyorral az arcomon válasz szolok.
-Egy újabb Rellonos.
Kicsit várok majd folytatom.
-Ha a bátyád is Rellonos akkor valószínűleg ismerem.
Szélesebb mosolyra húzom a szám.
-Akkor majd találkozunk a klubhelyiségben. Remélem akkor kevésbe leszel pukkancs.
Meg fordulok és vissza indulok,már nekem sincs kedvem le menni a faluba. De még mi előtt elindulok felemelem a kezem és elköszönök.
-Szia.
Ezzel lassan elindulok,hát ha akar mondani még valamit. Talán egy sértést a pukkancsért. De az se zavarna,ha majd bent akar beszólni,nekem mindig van egy frappáns vissza vágásom. Vagy talán a bátyuskájától kapom vissza. Hm... nem is tudom. Úgy látszik meg kell várnom,hogy mi lesz.

Ombozi Sára

Egy kis edzésből "élet mentés" lett. Hát erre se számítottam. De Nincs sok időm átgondolni ezt,mert a lány már fel is állt,bár kicsit nyögdécselve az eséstől. ahogy előbb én,most ő is fel mér,majd kedvesen mosolyogva megköszöni,hogy meg mentetem. Viszonozom a mosolyt,de én nem mosolygok annyira. Ezután nem hiszem,hogy csak úgy elindul. Előtte inkább elolvassa a híreket. Ami nem fog meg ártani neki.
Közben látom,hogy körülnéz és meglepődik. Bár nem igazán tudom,hogy min. De ez elég hamar kiderül a kérdéséből. Furcsa kérdés,hogy mi csinálok. Vajon egy edző teremben mit csinálnék? Erre ő is hamar rájött és elmagyarázta,hogy mire értette. Hát tényleg nem vagyok gyúrós típus,de néha jó lejönni kicsit mozogni. ezt meg is mondom neki.
-Gyúrni nem gyúrok,de néha lejövök kicsit edzeni.
Elvigyorodom,de most már újra az öltözök felé nézelődöm. Ő pedig még mindig a termet méri fel. Majd újra engem faggat. Közben pedig elindul a kosárlabda pálya felé. Én pedig pártolólag válasz szolok,és elutasítom az invitálást.
-Nem játszatom,már épp indulni készültem.
Teszek egy lépést,majd folytatom.
-Köszönöm,de nem inkább nem.
Míg én a kérdéseire válasz szolok,ő palánkra dob,és betalál. Finoman meg tapsolom,majd már félig indulva még bemutatkozom.
-Én különben Állia vagyok.
Elmosolyodom,majd most már tényleges elindulok,de még meg állok és elköszönök.
-Én megyek átöltözöm,majd találkozunk még. Szia.
Ezzel elindulok a lány öltöző felé,hogy átöltözzek és mehessek.

Ronald Little-Leah

Lassan sétálok le a lépcsőn a nagyteremhez. Közben pedig végig nézek a sokaságon, mindenki itt van és várja az évnyitó kezdését. Én már nem várom annyira, harmadik évem lesz és már nem olyan érdekes mint elsőre, de még mindig kellemes. Én pedig az alkalomhoz remekül öltöztem. Dísztalárom alatt ott méregzöld térdig érő, fekete szegélyű estélyi viselek, apró kiegészítőkel, hozzá pedig szintén méregzöld magas sarkút viselek. Amiben úgy 2cm-vel magasabb vagyok. Kiengedett hajamba egy sárkányos csatot tettem, ami illik a táskámon lévőhöz. Így teljesen illek a házamhoz, de még mindig a saját stílusomnál vagyok. Le érve körülnézek, hátha látok valaki ismerőst, de csalódnom kell, mert nem látok senkit. Épp indulnék befele, amikor mellém lép egy fiú és a szemembe néz. Bemutatkozik, majd arra invitál, hogy együtt üljük végig a dísz vacsorát. Vissza mosolygok rá. Majd kedvesen válasz szolok.
-Szia. Állia én vagyok. Mért is ne.
Fülem mögé tűrőm az egyik tincsem, majd elkezdek kedvesen csevegni.
-Melyik házból vagy?

Ronald

Örömmel fogadom a bókot. Majd jókedvűen felelek. Ezzel most már elindítva a beszélgetést.
-Köszönöm. Nem is tudom pontosan, de nem csodálom, hogy nem halottad még, nincs több ilyen nevű lány a suliban.  
Sajna tényleg nincs név rokonom a suliban. Bár ezt nem is csodálom. Közben Ron válasz szol a kérdésemre. Kicsit meglepődöm. Harmadikos, nem emlékszem, hogy láttam volna eddig, szóval elég meglepő. De lehet, hogy csak én nem emlékszem rá. Rá is kérdek.
-Ez furcsa, én is most leszek harmadikos, de még nem láttalak.
Ezen kicsit elgondolkodom, de mikor Ron szól, hogy most már talán mennyünk be. Úgy hogy már nem törődöm vele. Most már újra vidám leszek, és úgy válasz szolok.
-Rendben menjünk.
Míg haladunk befele, Ron újabb kérdést tesz fel. Amire kicsit habozva felelek. De ez nem látszik rajtam.
-Mindent, ami érdekel.
Egy pillanatra elhallgatok, majd vissza dobom a labdát.
-És te?
Aztán meg állunk, én pedig csak azt veszem észre, hogy újra egy más szemébe nézünk. Majd Ron cinikusan elmosolyodik, amire én is elmosolyodom. Aztán újra helyet keresünk. Ron tájékoztat, hogy hol is van hely. Már majd nem mondanám, hogy a Rellonhoz, mikor meg kérdi, hogy melyik házba is tartózom. Erre egy apró vigyorral felelek.
-Házamhoz öltöztem, de ha ebből nem jössz rá, a hajamban ott a címer állatunk.
Kicsit oldalra fordulok, hogy lássa mi van a hajamban.

Ha Eun

Egyre mérgesebb,én viszont egészen jót mulatok rajta. De azért meg próbálok kicsit kedvesebb lenni,akár milyen arrogánsnak próbál mutatkozni,de azért nem leszek túl kedves. Mosolyogva felek a kérdésére.
-Meg ismerem a azokat akik ugyan abból a házból vannak mint én általában.
Elégedett vagyok,nem olyan borzalmas a csaj. Látom rajta,hogy felmér. Nem látom rajta,hogy bármit felfedezne ami zavarná. De azért idegesítem. Ami szerintem kicsit vicces. Ezt meg is erősíti azzal,hogy közli nem pukkancs csak ideges. Bár ezt elég halkan mondja. Közben én elindulok,de hallom,hogy elindult utánam. Amit jó jelnek veszek. A következő mondata viszont eléggé meg cáfol. Meg parancsolja,hogy kísérjem vissza. Erre kicsit gonoszul felelek.
-Nem oda megyek,de egy kérem talán segítene abban,hogy mégis oda menjek.
Kényelmesen haladok,és várom,hogy dönt. Nem muszáj kedvesnek lenni-e,de ne várja akkor,hogy segítsek.

Keiko

Meg kapom a koponyát. Kicsit meg kopogtatom a pöcöknél,majd megpróbálom fel nyitni. Második próbálkozásra meg is adja magát. Én pedig diadalittasan emelem le a koponya tetejét. Keiko felé nyújtom.
-Tadam!
Aztán kíváncsian bele nézek,meg szemlélem a műagyat. Majd azt is oda adom Keikonak. Majd viccesen közlöm,hogy legközelebb is hozzá jöjjön ha van egy szét szedni való feje.
-A legközelebbi fejnél is szólj nekem,én leszek a fejspecialistád.
Ehhez rá is mosolygok,lássa,hogy csak vicc volt. Bár ki tudja lehet,hogy van még koponyája. De ez most nem lényeges. Áttérünk a szülinapjára. Kiderül,hogy a szülei ajándéka még nincs itt. Aminek kicsit örülök,mert talán akkor az én ajándékom lesz az első. De Keiko,már kezd kíváncsi lenni,hogy mért is faggatom erről. Picit gondolkozik,majd rá kérdez. A kérdésre pedig kicsit izgulva,de azért mosolyogva válasz szolok.
-Hát tudod,az én ajándékom...
Nem fejezem be a mondatott,mert rá jövök,hogy nem jó. Kicsit várok majd újra kezdem.
-Tudod én is vettem neked valamit,de nem tudom,hogy tetszeni fog-e. A beszélgetéseink alapján vettem.
Lassan elő húzom a hátam mögül az ajándékot. Aztán egy hatalmas mosoly kíséretében át nyújtom neki a ketrecet. Amiben egy alvó füles bagoly van. Aztán várom,hogy Keiko levegye róla kis takarót amit rátettem,hogy ne zavarja a fény és,hogy legyen mit "bontani". Közben pedig felköszöntöm.
-Sok boldog szülinapod. Remélem tetszik.
Ezzel már a kezébe is teszem.

Médea

Kellemes napos délután a mai. Az ágyamon ülve gondolkozom, talán kimegyek sétálok egyet, és viszek egy könyvet és olvasok is. Ez lesz a legjobb mára. Tanulnom nem kell, más dolgom sincs. Szóval indulok is. Leveszek egy könyvet az éjjeli szekrényemről,aztán indulok.  A klubhelyiségen átvágva, a bejárati csarnok felé indulok. Kezemben a könyvel kényelmesen sétálok át a csarnokon, De nem egészen a felénél tartók mikor meg láttok egy bőröndön olvasó lányt. Ez meg állásra késztet. Új diák az biztos, de nem elsős, ahhoz túl öreg. Kicsit tétovázok, de aztán a kíváncsiságom győz és oda megyek hozzá. Közelebbről is meg nézem őt,és a madarát ami elsőre felkelti a figyelmem. Aranyos sárgás fehér tollú madár, de nem tudom milyen fajta. végül a lánnyal is foglalkozom. Megköszörülöm a torkom, hogy ne ily eszem meg. Aztán pedig mosolyogva köszönök neki.
-Szia
Mivel elég közel állok hozzá belepillantok a könyvébe. Nagyon szép képekkel tarkított könyv, ezt már jó jelnek veszem. hiszen aki jó könyvet olvas az nem lehet rossz, legalábbis általában. Remélem ez most is így lesz. Kívülről nem látszik furcsának, belülről még nem tudom.