Tolland

A kis mókus nagyon megnyugodott már, és békésen eszi a mogyorót. Már nem is kell tartanom, hogy el ne menjen, látszólag hozzászokott a kezemhez,és már nem fél. Biztos rájött már arra, hogy tőlünk nem kell félnie, nem fogjuk bántani. Szerintem az állatok is igen okos lények, néha még az embernél is okosabbak, bár ezt sokan nem akarják elfogadni, de én igen, és nem is bánt ez a tudat. Most már engedi, és nagyon bátran tűri, hogy simogassam a kis buksiját, aminek én nagyon örülök. Nagyon szeretem az állatokat, és hamar még tudok kedvelni egyet-egyet, amit közelebbről is megismerek, és hát ezt a kis szőrgombócot is nagyon megkedveltem, noha még csak pár perce tartom a kezemben.
Felnézek az égre, amin egyre több felhő gyülekezik, és egyre sötétebbek is, és ez nem sok jót sejtet. Aztán egy csepp az orrom hegyére cseppent, amit követett nem sokkal később egy második, és egy harmadik, s egyre több lett belőlük.
- Valószínű, hogy megérezte, hisz az állatok megérzik ha valami baj történik, vagy fog történni, és ebbe még az eső is beletartozik. - mosolyodom el, majd egy újabb szem mogyorót adók a mókusnak, mivel az előzőt már befalta.
- Hát, így már nem fogunk elázni. - Felelem nevetve,majd felpillantok. Nagyon szépen néz ki, ahogy az esőcseppek láthatóvá teszik a Protego-t, s ettől mosolyra húzódik a szám. Látszólag a kis mókust nem igazán zavarja a varázslat, biztos látott már egyéb varázslatos dolgot is, így nem is törődik ezzel, csak eszi tovább a mogyorót. És ekkor a szemem egy hirtelen, hamar eltűnő fényt érzékel, mi olyan, mintha valaki fényképezne, de ez nem az. Óh, bár az lenne.De nem, és pár másodperc elteltével a dörgés is megérkezik, s én összerezzenek, még a kis állat is kiesik a kezemből, ki egyenesen az ölembe pottyan. Én pedig, már reflexből, megszokásból kezem a fülem közelébe helyezem, s a szemem is becsukom. Nem szeretem a villámlást, sőt egyenesen félek is tőle, de ennyivel nem úszom meg, ismét jön egy másik, aminek a hangja hamarabb ideér, és hangosabb is mint az előző.
- Vége van? Nincs több? - kérdezem, de kezem nem merem elvenni a fülemtől, hátha jön egy újabb rémséges villám.

Tolland
elázunk és megbetegszünk másnapra XD

Úgy látszik, a dörgés nem csak engem, hanem Tollandot is megrémítette, legalább egy pár másodpercre, mert elengedi a Protego-t, de pár másodperc múlva megismétli a varázslatot. Már ez is túl sok időnek bizonyul, hisz ez alatt a kis idő alatt is nagyon elázunk, annyira esik az eső. Összeszedem a bátorságom, és kinyitom a szemem, és a kis mókusra, majd Tollandra nézek, s látszik rajtam, hogy mennyire nem csípem a viharokat, és a villámokat.
- Ez egy jó ötlet, menjünk. - vágom rá, majd felállunk,és elindulunk a kastély felé. Egy dolgot azonban nem vettem figyelembe; a kis mókus követ minket. Komolyan ennyire megkedvelt volna? Az nem lehet. Biztos csak a mogyoró miatt követ minket, bár nem tudom, de ez nagyon nem tetszik. Hisz a kastélyba nem jöhet be szerintem, de itt sem maradhat, hogy elázzon, és a végén még nagyobb baja is lehet.
- Nekem nincs szívem itthagyni szegényt egyedül. Akkor már inkább maradjunk. - Felelem, egy halvány mosolyt megejtve. Lehajolok a kis mókus hoz, aki nem ellenkezik, sőt, magától belemászik a kezembe, aztán egy elégedett mosollyal az arcomon pillantok Tollandra. - Öhm.... nem is tudom.... Talán az Evapores hatásos lesz. Végül is folyadék eltüntető varázslat, talán arra a kis helyre jó lesz. Egy próbát megér, nem? - kérdezem vigyorogva, ám ekkor egy újabb villám csap be valahova, ami nagyon közel van hozzánk, hisz a dörgés egyből jön, és olyan hatalmas robajjal, hogy attól ismét nagyon megijedek, és még egy kicsit fel is ugrok ijedtemben. Fuu, de nem szeretem a villámokat. Annyira gonoszak és hangosak. De egyhamar nem lesz vége ennek a viharnak.

Tolland

Lehet hogy kicsit melegebben kellett volna felöltöznöm, mert már kezdek fázni. De nem számítottam rá, hogy elered az eső, pontosabban leszakad az ég, mert ez tényleg olyan most, és mellé még azok a villámok is. Szóval nagyon szerencsések vagyunk, mondhatom. Azért örülök, hogy án társaságom, és nem egyedül fagyoskodom itt kinn, de azért bent mégis jobb lenne, csakhát a szegény kis mókust nem hagyhatom itt kinn, ahhoz már túlságosan is a szívemhez nőtt. Áá, Keiko! Miért vagy ilyen? Miért kell neked - vagyis nekem - mindent, és mindenkit ilyen hamar megkedvelni? Jó, ez nem minden esetben igaz, de ez a kis szőrmók annyira aranyos, hogy nem lehet nem szeretni. És a jelek alapján ő is megkedvelt, élvezi a kényeztetésemet.
- Na, én meg az idegen nyelveket nem tudom olyan könnyen megtanulni. Az angollal is nagyon sokat küszködtem, mire valamennyire megtanultam. - felelek neki, miközben a szabad kezemmel előveszem a pálcám, és a folyadékeltüntető bűbájjal szárazzá varázslom azt a helyet, ahol az előbb ültünk.
Szerencsére a vihar már kezd csendesedni, legalábbis a villámlás és a dörgés kicsit enyhült, sőt, már nincs is, viszont még mindig úgy szakad, mintha dézsából öntenék.
- Az biztos. Sártenger lesz az egész kastélyt körülvevő vidék. - vigyorgok Tollandra. - Nem tudom, bármi megeshet. Mondjuk elég értelmesnek látszik, szóval nem biztos hogy meglepődnék rajta. - mondom, közben végig a mókus fejét simogatom, és látszólag nagyon élvezi a kényeztetést. Mindeközben újból eltűnik felőlünk a pajzsbűbáj, és egy újabb adag víz esik a nyakunkba, de most már vagyunk annyira okosak, hogy használjuk az Evapores-t. Felnézek az égre, mit még mindig egy sűrű felhő borít be, ami szerintem egyhamar nem fog eltűnni innen, s ekkor egy erosebb fuvallat érint minket, és szó szerint libabőrös lettem.
- Fuu, kezdek fázni. Te nem?

Tolland

Most már tényleg ideje lenne bemennünk a kastélyba, de nem szeretném itthagyni a kis mókust. Bármi történhet vele, és én nem akarom, hogy bántódása essék. Na igen, ez van, mikor nagyon megkedvelek valamit, vagy valakit. Féltem, és megóvnám mindentől, de ez tudom, hogy nem menne úgyse, viszont próbálkoznék.
- Én nem akarom őt kinn hagyni. - nézek Tollandra kissé aggodalmas képet vágva. - Vigyük be, elvégre csak nem kapunk büntit emiatt. Ugye? Mindegy is, én akkor sem hagyom őt kinn. Aztán majd ha elállt az eső, visszahozom. - mondom, közben végig a mókus fejet simogatom, mert érzem, hogy kezd nyugtalankodni, és ezzel valamennyire meg tudom nyugtatni őt. Ilyet amúgy más esetben nem csinálnék, nem vinnék csak úgy be a kastélyba mindenféle apró rágcsálót, vagy bármiféle állatot, amit csak megpillantok, de most mégis ez történt. Sikerült ennek a kis szőrmóknak a szívembe férkőznie, és most már nem hagyhatom csak úgy magára szegényt. A lelkiismeretem nem engedné. - Akkor menjünk be, és vigyük magunkkal őt is. - Felelem kérdésére már határozottan, mosoly kíséretében.
Úgy látom, valaki kicsit megbetegedett, vagyis csak kezd megbetegedni, és ez a valaki nem más, mint Tolland. Én szerencsére még jól érzem magam, bár az igaz, hogy az immunrendszerem nagyon jó, és erős, hála a régi "edzéseknek" amiket a képességem fejlesztése miatt kellett elszenvednem. Akkoriban nagyon sokat voltam beteg, de ennek hála megerősödött az immunrendszerem, így a betegségek nem találnak meg olyan könnyen.
- Tessék, itt van egy. -nyújtom át neki a kicsit, nagyon, gyűrött zsepit, amit pár perc keresés után megtalálok a nadrágom hátsó zsebében. - De akkor inkább menjünk, nem akarom, hogy ennél is jobban lebetegedj. - fejezem be a mondandómat, egy barátságos mosoly mellett.

Yar
ruha

Az utóbbi pár napban, mióta történt az az eset a bajkeverők alagútjában, sokszor nem is ismerek magamra. Olyan lehangolt, és egykedvű vagyok, hogy olyan már nincs, még a tanulással is alig foglalkozom, csak az ágyamban gubbasztok,és ki sem mozdulok sehova. Persze azért órákra megyek, még néha a nagyterembe is ellátogatok az étkezésekre,bár ez utóbbi is gyakran kimarad. Egyetlen örömömet, ami mosolyt csal az arcomra Mogyoró adja, a kis mókus, akit nemrég találtam, vagyis találtunk Tollanddal. Igaz, úgy volt, hogy miután eláll az eső, visszaviszem őt, ki a szabadba. Hát ezt meg is tettem, csak hogy a kis szőrmók még akkor is követett, így nem tehettem mást, minthogy megtartsam, nem mintha nagyon ellenemre lenne, hisz annyira aranyos, nem lehet őt nem szeretni.
Ma, már elég korán fenn voltam, mert egyszerűen nem tudok aludni, szinte egész éjjel csak forgolódtam az ágyban, de ennek ellenére nem érzem azt, hogy fáradt lennék. Sőt, most kifejezetten úgy érzem, tele vagyok energiával, amit nem ártana levezetni. Ezért is indulok el az Erőnlét terme felé, mert ott biztos akad valami, ami majd jól lefáraszt. Hamar el is érek oda, s persze Mogyoró is a nyomomban van, mert ő mindenhova követ, mintha csak vigyázni akarna rám. Belépve a terembe rögtön még is pillantok egy fabábot, ami nagyjából akkora mint én, s tétovázás nélkül oda megyek. Mellette egy pergamen van, rajta pedig ez áll:
Harművészeti edzőbábu

Használat: Mondja ki annak a harcművészetnek a nevét, amit gyakorolni szeretne, és a bábu életre kel. Ezzel gyakorolhatja kedvenc küzdősportját, hisz mindent ismer, ami harcművészet. Az Ön szintjének megfelelőén fog támadni, és nem kell félni, hogy esetleg komolyabb sérüléséket okoz a használata, legfeljebb néhány lila-kék-zöld folttal lesz gazdagabb a használója. A teremből ki nem lehet vinni, különben használhatatlanná válik.

Na ez már tetszik. Elég jól hangzik, és hogy bármilyen küzdő sportot lehet ezzel gyakorolni? Ez remek. Mondjuk én csak egyet ismerek, amit még tudok is, és az a Kyokushin karate. Azt is csak azért tudom, mert kiskoromban apu beíratott edzésekre, de akkor nem szerettem, hisz csak kényszerből jártam arra. Most viszont örülök neki, hogy tanultam régebben karate-t, és azért remélem maradt még bennem valami, nem felejtettem el mindent. Hát, próba szerencse.
- Kyokushin karate. - mondom ki határozottan, mire a bábu megelevenedik, és beáll a kezdőállásba. Én követem a példáját, és a harc kezdetét veszi, bár eleinte csak én kapom az ütéseket, képtelen vagyok kivédeni azokat, de ahogy telnek a percek, úgy jövök egyre jobban bele, s már a fájdalommal sem törődöm, pedig igen erős, és fájdalmas ütéseket kapok be.

Yar

Az ütések eleinte nagyon kemények, és fájdalmasak voltak, de ahogy telt az idő, úgy enyhültek. Legalábbis én így érzem, talán azért, mert már kezdek hozzászokni, hogy a báb, szinte minden második ütése betalál. Beletelik egy kis időbe, mire minden fontos részletet, mozdulatot és technikát újra felelevenítek, de addig rendszeresen benázok, rossz helyre lépek, és nem tudom kivédeni az érkező ütéseket, rúgásokat. Annyira lefoglal az ellenfelem, vagyis jelen esetben ez a báb, hogy észre sem veszem először, hogy bejön valaki, csak akkor, mikor a szemem sarkából megpillantok valakit, aki a futópályán futkos. Különösebben nem izgat, hogy ki az, nem köti le a figyelmem, viszont Mogyoróra mindig figyelek fél szemmel, nehogy valami butaságot csináljon, vagy eltűnjön. Minden teljesen a legnagyobb rendben van, egészen addig, míg a kis szőrmók el nem tűnik a szemem elől. Eddig végig a fabáb tartóján csücsült, és nézett engem, most viszont már nincs ott. Akkor hol lehet? Ez eltereli a figyelmem, így nem tudom kivédeni a következő támadást, ami a lábam felé érkezik, ennek következtében elvesztem az egyensúlyom, és a földre kerülök, a küzdelem kezdete óta most először. A báb ekkor megáll, majd visszatér a helyére és ismét mozdulatlanná merevedik, én pedig ültömben nézek körbe, kicsit aggodalmasan, hogy hova bóklászhatott el az a kis rosszcsont. Természetesen a kíváncsisága miatt az ismeretlen felé ugrándozik, és csakhamar oda is ér hozzá, és egy könnyed, gyors ugrással az ölébe veti magát, az ismeretlen nem kis meglepetésére. De az az ismeretlen mégsem olyan ismeretlen, láttam már sokszor a levitán belül, és ha személyesen nem is ismerem, de a nevét már tudom,hallottam már egy párszor, ha jól emlékszem Yarista a neve, asszem. Lassan felállok, mivel a térdem kicsit fáj, attól az utolsó rúgástól, de nem vészes,járni még tudok, csak kicsit lassabban megy a szokásosnál.
- Mogyoró, gyere ide! - emelem fel a hangom, még mielőtt odaérnék hozzájuk, de a mókus a füle botját sem mozdítja, pedig tudom, hogy meghallotta, látom a fülén, hogy megmozdult, de úgy látszik jól érzi magát a srác ölében.

Eris - bünti
Október 28. délután 4 óra

Végre eljött ez a nap is, ami pont tökéletes a bűntetőmunka elvégzésére. Annyira vártam már, hogy csak na. Magyarul bár ne kelljen elvégeznem ezt a feladatot, semmi kedvem hozzá. Bár lehet, hogy csak az a bajom, hogy egy olyan személlyel kell töltenem ezt a délutánt, akit nem igazán szívlelek, és akkor még szépen, enyhén fogalmaztam. De szerintem mindenki ugyanígy érezne iránta, ha azt kellett volna elszenvedniük, amit nekem az alagútban. De hát nincs mit tenni, ezt a feladatot kaptuk, így kötelesek vagyunk megcsinálni. Ma reggel küldtem egy baglyot Erisnek, egy levéllel, amibe azt írtam, hogy délután négykor legyen a nagyteremben, a bűntetőmunka végett, bár be kell valljam, örülnék ha nem jönne. Már a megbeszélt idő előtt fel órával elindultam, mert valahonnan még takarító eszközöket is kell szereznem, így a szertárfelé indulok el, ott biztos akad valami, ami nekem, és Erisnek kell. Ott találok is néhány vödröt, felmosórongyot, és 1-2 nagyobbacska szivacsot is, még persze takarítószert is. Ezekkel a kezemben, s a hónom alatt megyek a Nagyterembe, a bűntetőmunka helyszínére. Még van tíz perc, míg négyet üt az óra, így gyorsan leszaladok még a konyhába, ahol kaptam is valamilyen csokis sütit. Ja, és a kis kísérőmről se feledkezzünk meg, Mogyoróról, aki mindenhova követ, soha nem hagy magamra,  neki kérek pár szem mogyorót, ha akad, és szerencsére volt néhány szem, azt készségesen ajánlották fel a szőrmóknak, ki jókedvűen majszolja azt. Mikor visszatérek a Nagyterembe, leülök az egyik asztalhoz, s ott várom, hogy megjöjjön Eris.

Eris és a bünti

Eris csakhamar meg is érkezik, nem túl nagy örömömre, és az ő szokásos módján - mivel én csak ilyennek ismerem őt, bár még csak most találkozunk másodjára - gorombán, szótlanul, és elveszi a cuccait. Ugyanúgy néz ki most is, mint akkor, talárja eltakarja ruháját, viszont egy apró dolog más, mint akkor. A csuklya nincs a fején, pedig én azt hittem, hogy azt mindig magán hordja. Na mindegy, úgy látszik, hogy nem igazán akar velem foglalkozni, ami egy jó pont már nála. Addig jó, míg hozzám nem szól, vagy bármit is csinál, ami ellenem van. Ő a rellonosok asztalához megy, én pedig a kékek asztalához, ami szerencsére a legtávolabb van a rellonosoktól, így nem kell a csajjal foglalkoznom túl sokat,de azért néha odapillantok, hogy lássam dolgozik-e. Szerencsére igen, legalábbis akkor, amikor én odapillantok, a köztes időben sajnos nem tudom mit csinál, hátul nincs szemem. Elég gyorsan haladok a felmosással, hisz semmi, senki nem zavar meg, bár azért az kicsit nyomaszt, hogy az itt lebzselő diákok mind engem, és Erist figyelik, és összesúgnak a hátam mögött. Mikor egy kis pihenőt tartok, afelé az asztal felé pillantok, ahol Mogyoró ült, és a manóktól kapott mogyorót eszegette,viszont nagy ijedtemre, ő már nincs ott. Istenem, miért kell mindig ezt csinálnia? Amint meglát ez a kis szőrmók valamit, vagy valakit, aki vagy ami érdekesnek néz ki számára, azonnal odamegy hozzá. És most is ez történik, csak nem tudom most, hogy hová készül. Rémülten nézek körbe, hátha meglátom, és szerencsére meg is találom, de nagyon rossz irányba megy, Eris felé. Féltem őt, mert az a csaj ki tudja mit tenne vele, ezért gyorsan eldobom a kezemből a felmosórongyot, és szapora léptékkel indulok feléjük.

Eris

Eleinte még miden rendben van, ő is, és én is nyugodtan takarítunk a lehető legmesszebb egymástól, s abban reménykedtem, hogy ez így is marad, és nem lesz semmi galiba. De a szerencse mostanában nem akar mellém állni, így természetesen most sem kerül el a baj. A kis drágaságom, Mogyoró megint csak galibát okoz, bár ez nem az ő hibája, hisz csak egy szegény, ártatlan butuska állat. Mondjuk szerintem elég értelmes tud lenni néha, de még elég fiatal, és igen kíváncsi a természete, így gyakran elkóborol, nem kis ijedtemre. Persze ebből olyan magy baj nem szokott lenni, most viszont, nagy bajba kerülhet, ha gyorsan nem lépek közbe, ugyanis bele se merek gondolni, hogy Eris miket művelne, ha meglátja őt. Rögtön elkezdek feléjük szaladni, de úgy látszik már későn, hallom a lány hangját, majd a pálcája is elő kerül, amit egyenesen a mókusra szegez. Ekkor gyorsabbra veszem a tempót, de még ez sem elég ahhoz, hogy időben odaérjek, a vízsugár eltalálja őt, és hátracsúszik egy jó pár métert, már csuron vizesen, s épp a lábam előtt áll meg. Felveszem, és megnyugtatás képpen elkezdem őt simogatni, nem érdekel, hogy vizes-e vagy sem, aztán tekintetem bosszúsan a lányra szegezem, ami szinte már villámokat szór.
- Ezt most muszáj volt?!? Hogy tehetted? Azonnal kérj bocsánatot! - rivallok rá a lányra, bele se gondolva, hogy erre a hangnemre mit fog reagálni, most csak Mogyoró miatt aggódom. Szerencsére nincs semmi különösebb baja azon kívül, hogy vizes lett, csak egy kis enyhe sokkot kapott, amit abból tudtam leszűrni, hogy valamiféle nyöszörgésre hasonlító hangokat ad ki. - Jól van, nincs semmi baj, Mogyoró. - mondom, most már a mókust nézve, aki egyre jobban megnyugszik a tenyeremben.

Eris és a bünti

Én valahogy másféle reakcióra számítottam, hogy majd kiborul és leátkoz, mint a múltkor, de nem. Most viszonylag tűrhető volt a reakciója, már amennyire, bár még ezen is van kivetnivalóm,de úgy látszik fejlődik a csaj.
- Na azt várhatod. Előbb vájom ki kanállal a szemeimet, minthogy őt elengedjem a vadonba. - Vetem oda neki ugyanabban a hangnemben, ahogy eddig is, bár azért már valamelyest érezhető, hogy kezdeti riadalmam kezd enyhülni, sőt, már le is csillapodott. - És ha nem látnál a szemedtől, ő nem patkány, hanem mókus. - mondom még utoljára, mielőtt sarkon fordulnék, hogy visszamenjek eredeti helyemre, s folytassam a munkám ott, ahol abbahagytam. Azt hittem ennyivel már le van rendezve a dolog, és többet még csak rám se néz a csaj, de a szerencse még mindig nem pártolt át mellém. Azoktól a szavaktól viszont, amiket hozzám vág, felmegy bennem a pumpa, alig bírom megállni, hogy ne rontsak neki.
- Ha csak egy ujjal is hozzá mersz érni, esküszöm nem állok jót magamért. Világos? - kérdezem felvont szemöldökkel, s arcom egyre jobban vörösödik a dühtől. Senkinek nem engedem, hogy bántsa azt, akit szeretek, és Mogyoró már azok közé tartozik, nem engedem meg holmi kis rellonos csajnak, hogy bántsa, és ha ehhez meg kell küzdenem vele, ám legyen. De eddig még úgy áll a dolog, hogy semmi nem lesz, de csak addig míg nem nyúl ártó szándékkal a kis mókushoz.
- Hogy miattam kerülnél bajba? Megint? Ugyan, ne nevettess! Ha te normálisan tudtál volna akkor válaszolni arra az egyszerű kérdésre amit feltettem, akkor most nem kéne ezt csinálnunk. - mondom neki, a végén egy halvány fintorral az arcomon, majd Mogyorót visszateszem az asztalra, és folytatom a munkát, de azért a fél szemem rajta tartom a rellonoson.

Eris és a bünti

Ez a csaj kezd az idegeimre menni. De nyugi, amíg nem támad, nekem sincs okom rátámadni, legalábbis elviekben. GYakorlatilag pedig számtalan okom lenne rá, kezdve a múltkori esettel. De nem tehetem, azzal csak még nagyobb bajba kerülnék, amihez meg semmi kedvem. Megfordul a fejemben másik lehetőségnek az is, hogy egyszerűen nem veszem őt figyelembe, mintha itt sem lenne, de azt rögtön el is vetem, mert akkor talán gyávának nézne, és csak még tovább nyomatná a hülyeségeit, azt meg már nem bírnám tovább, így is mindjárt felrobbanok.
- Chh, bagoly mondja verébnek. - csak ennyit mondok, és már sarkon is fordulok, hogy visszamenjek a helyemre, de közben még a vállam felett hátranézek, és így folytatom: - És nekem vannak barátaim. Viszont neked kétlem hogy lennének.
Visszatérek a padló felsúrolásához, ami szerintem elég hamar megvan, végül is a Levitások nem esznek disznó módom, és nem volt tiszta mocsok a padló, szerencsére.
- Törődj a magad dolgával, és inkább takaríts, mint a szádat jártasd. - Felelem neki halványan elmosolyodva, majd mivel a levitás területtel már végeztem, így átmegyek a navinés területre. Itt ugyan kicsit közelebb vagyok Erishez, és érzem is  a belőle áradó negatív érzéseket, mégsem foglalkozom vele, mégcsak rá se pillantok, mintha itt se lenne, közben halkan dudorászni kezdem az egyik kedvenc dalomat, amit anyu szokott mindig énekelni, mikor takarít. Az idő többi része viszonylag gond nélkül eltelik, s most már Mogyoró is nyugton van, és csendben figyeli az eseményeket. Ezzel a résszel szerintem hamarabb meg is vagyok, mint az előbbivel, így jó alaposan kicsavarom a vizet a felmosórongyból, majd az egyik padra ülve várom hogy Eris is végezzen.

Eris és a bünti

- Szerintem meg a barátok épphogy segítik az embert, hogy erősebbé váljon. - Felelem, már teljesen nyugodt hangnemben, és normálisan. - Mert ha a barátaim nem lennének, ez a beszélgetés sem így folyt volna le. Barátokra mindenkinek szüksége van. - egészítem ki azt az egy mondatot, közben halványan mosolyra húzom a szám. Már nem is vagyok dühös, nem érzek olyan nagy ellenszenvet a lány iránt, sokkal inkább sajnálatot, és egy kis együttérzést. Nem is, igazából nem is megérteni, hogy ő mit érezhet, így nem tudok teljesen együttérző lenni vele. Nekem mindig volt egy igaz barátom, aki mellett nem éreztem magam egyedül, aki segített a bajban, én voltaképp soha nem voltam egyedül. De ez a lány, talán csak a szülei voltak ott neki, vagy még ők sem. Tisztán látszik, hogy még soha nem volt barátja, akiben megbízhatott volna, ezért vált ilyenné.
A bűntetőmunkát eztán folytatom, mintha mi sem történt volna, s mire végzek, már Eris is végez az Eridonos asztalsorral, s a saját asztalánál ül, teljesen egyedül. Megtehetném azt, hogy úgy teszek, mint eddig, hogy nem foglalkozom vele, és visszamegyek a szobámba, de nem, én hülye épp az ellenkezőjét csinálom. A vödröt, és a felmosórongyot az asztal mellé lakom le, Mogyorós beteszem a talárom tágas zsebébe, mivel már eléggé elfáradt szegény, és ott szerintem nyugodtan tud majd pihenni, ra is fér, az előbbi nagy sokkhatás miatt. Én pedig elindulok a rellonos asztalsor felé, pontosabban Erishez megyek, aki mellé le is ülök, egy barátságos, és kedves mosollyal az arcomon, amit eddig tőlem még soha nem láthatott, ha akarja ha nem. Na, erre mi lesz a reakciója?

Eris és a bünti

Néha már fel-felvillan annak a reménye, hogy Eris, talán nem is olyan rossz, mint azt először hittem, Sokkal inkább egy lány, akinek még soha nem is voltak barátai, így nem is érti meg, hogy mi abban a jó. Igen, jelen pillanatban így látom a helyzetet, de ezt inkább nem mondom ki hangosan, mert a végén még lecsapna mint a taxiórát. Miután végzek a takarítással, egyszerűbb lenne az a megoldás, fogom magam, és kimegyek a nagyteremből, mintha mi sem történt volna, de én nem így teszek. Helyette inkább épp az ellenkező irányba indulok el, amerre Eris is van, és erre szerintem ő sem számított - be kell valljam, először én sem -, de leülök mellé, megtartva a kellő távolságot, ami már nem zavaró. Mondjuk őt láthatóan már az is zavarja, hogy én ide mertem jönni, ezt a fintorából, és hanghordozásából következtettem ki.
- Tán nem szabad ide jönnöm? - kérdem,majd halkan elnevetem magam, ami teljesen barátságosan hangzik, és kedvesen, nem pedig olyan ellenszenvesen, mint ahogy ezelőtt beszéltem hozzá. Bár akkor még másképp vélekedtem róla,de pár perc alatt sikerült megváltoztatnia a nézetemet, és most már próbálok azon lenni, hogy összebarátkozzak vele, bár tudom, hogy az nem lesz könnyű falat.
- Csak beszélgetni szeretnék. - Bököm ki végül a választ a kérdésére, közömbös hangnemben, és egy félmosolyt megeresztek a lány felé. Remélem most már valamennyire megenyhül, és szóba elegyedik velem, kedvesebb hangnemben. Ha viszont nem, akkor inkább elmegyek innen.

Eris L. Awer-Kowai - 2013.10.29. 09:46


Én is megyek Halloweenezni *-*

eszem ágában sincs inkább elkerülnélek ha lehet

Eris L. Awer-Kowai - 2013.10.29. 12:00


House *-* én már láttam végig

nekem is szünetem van a bátyámon még jót röhögtem

hmm... 3 szakma o.O
én a gimiben szenvedek, hogy aztán az orvosira felvegyenek >.<

biosz szakos vagyok és kémiát fogom felvenni faktra de én szeretem is ezeket
általános orvosira szeretnék majd de azon belül majd gyermekorvos szeretnék lenni

Pestre az közelebb van >.<

Hogy? Ki? Én?? 16

igen csak előbb fel kell hogy vegyenek oda >.< bár a bátyámat is felvették, szóval

várom

már nagyon régóta orvos szeretnék lenni

hajrá

főnök én már vagyok bár az csak az iskolai állatház

Eddie

Na szóval, akkor vegyük át, hogy milyen óráim lesznek még. Most van egy lyukas órám, a következő pedig jóslástan lesz, azután pedig reptan, és egy bűbájtan. Remek, akkor valamelyikre, mondjuk a következő órára, amim lesz, nem ártana valamit tanulni, vagy könyveket átnyálazni, hogy egyáltalán legyen valamicske fogalmam arról, hogy mi is ez az egész, mert jelen pillanatban semmit nm tudok. Jó, ez talán egy egy kicsit túlzás, nem igaz hogy semmit nem tudok, csak nagyon kevés annak a száma, amit tudok. Mivel lyukasórám van, így legalább át tudok nézni egy esetleg két könyvet is, tanulás címszó alatt. Jobb mintha megint büntit kapnék mert olyan emberbe botlok, aki még csak hírből sem ismeri a kedvességet. A könyvtár felé veszem az irányt, mivel ott valamelyik nap láttam egy könyvet, aminek a címe elég érdekesen hangzott, nem mellesleg pedig a jóslástanhoz kapcsolódik, szóval duplán jó. Mogyoró most kivételesen nem követ, mivel ilyenkor, mikor órák vannak berakom őt az állatsimogatóba, aminek nem igazán szokott örülni. Inkább lenne velem, és menne órákra, minthogy több állattal legyen összezárva. Először még szökéssel is próbálkozott, az nem sikerült neki, így kénytelen volt beletörődni, hogy délelőttönként nem lehet velem. Hamar elérek a könyvtárba, bár az már egy kisebb fejtörést okoz, hogy hol is láttam azt a könyvet, de végül is megleltem. Visszamegyek az asztalokhoz, ahol csak 1-2 diák van, kiknek szintén nincs most órájuk, és gondolom ezért választották a könyvtárat, pihenés, olvasás céljából. Kinyitom a könyvet, s elkezdem olvasni.

Halloween - Emma - ijesztgessünk

jelmezverseny: arcberendezés; ruha

Mikor odaérek a rétre, már vannak egy páran, de sebaj, nem is az volt a célom, hogy elsőnek érkezzem. Ugyanaz a jelmez van rajtam, mint a levitás bulin, át se ötlöztem, bár azért az arcomon a festést kicsit korrigáltam, mert az egy csöppet elmosódott, és már nem tűnt olyan élethűnek, de így már tökéletes. Az arcomon ott van az orvosi maszk, egészen addig, míg le nem érek a rétre, ott aztán leveszem, s a kezemben szorongatom. Egy pár percig csak állok, és csodálom az egészet, hogy mennyire kitettek magukért a szervezők. Egy egész temetőt idehoztak, és ez annyira jól néz ki. Olyan ijesztő egy kicsit, bár ettől még az ember nem ijed meg, de azért hozzá tesz ahhoz, hogy másokat jól még tudjunk ijeszteni. Lassan lépkedek a sírok között, és az orrom elé nézek, mert nem akarok semmiben megbotlani, sem egy sírkőben, sem egy csontváz-darabkában. Az egyetlen dolog, ami kicsit visszataszít, azok a pókok. Pókok vannak mindenütt, és az egyik még is próbál felmászni a lábamon, de még időben észrevettem, és leráztam. Most így hirtelenjében kedvem támadt valakit megijeszteni, és a választásom egy lányra esik, aki a svédasztalnál ácsorog. Szerencsémre nekem a hátát mutatja, így ha ügyes vagyok, márpedig az vagyok, sikerül feltűnésmentesen a háta mögé lépnem. Ekkor óvatosan megérintem a vállát, s ha hátrafordul, az én fülig érő, veres mosolyomat láthatja meg először.

Eddie

Ez a könyv valóban nagyon jó, legalábbis szerintem az. Mondjuk én szeretem a jóslástant, ezért érdekelnek is az ilyen dolgok, és így le is foglal 1-1 ilyen könyv olvasása. Mondjuk engem bármilyen könyv lefoglal, csak legyen jó vaskos, és legyen értelme, ne csak valami fura hablaty legyen az egész, aminek semmi értelme. Szokásomhoz híven, most is teljsen belemerülök a könyv tartalmába, egyre jobban rabul ejt, s én kizárok minden zavaró tényezőt, ami gátolna abban, hogy teljes mértékben a könyvre koncentráljak. Magyarul nem foglalkozom a külvilággal, még egy kis légy zizegését sem hallanám meg, ha mindenki teljes csöndbe burkolózna. Én mindig ezt szoktam csinálni, így legalább könnyebben megértem a könyvet, és az esetleges rejtett mondanivalóját, amit át akar adni az olvasónak. Ebben a könyvben mondjuk ilyenről sző sincs, mert ez csak kész tényeket közöl, és olyan dolgokat, amik mindenki száméra könnyen megérthető. És termésteresen a jóslástanhoz kapcsolódik. Különféle jóslási módszerekről van benne szó, mik mind egytől egyig nagyon érdekesek, és könnyen megérthetőek. Az ember nem is gondolná, hogy ennyiféle jóslási fajta létezik, de igen, s mindegyik más és más, különböző, de mégis vannak köztük hasonlóságok. Olvasásomból egy nagy puffanás ránt ki. Fejemet a hangforás irányába fordítom, és meglátok egy srácot azt egyik polcsornál, mellette pedig több könyv is hever a földön. Senki nem menne oda segíteni neki, neem, inkább nézik őt, és halkan kuncognak rajta, hogy milyen béna. Na, ilyen faragatlan embereket is ritkán lát az ember, nem hogy segítenének neki, nem az náluk úgy látszik luxus. Így kénytelen vagyok én felállni, és odamenni hozza, de még mielőtt ezt megtenném, egy szúros pillantást vetek rájuk, mire azonnal elhalgatnak. Legalábbis addig, míg el nem megyek onnan.
- Szia! Segíthetek? - kérdem, majd meg sem várva válaszát leguggolok, hogy felszedjek néhány könyvet.

Eddie

A srác kis műsora kizökkent a könyvből, és ismét visszacsöppenek a valóságba, ami jelen esetben nem túl kedvező a srácnak. A mutatványát, vagyis hogy véletlenül leboritott néhány - tucat - könyvet a polcról, jó kedvre derítette az itt jelen lévő néhány diákot. Persze csak bennem van annyi kedvesség, és jóindulat, hogy segítsek szegény gyereken, mert a többiek a fülük botját sem mozdítják, csak röhögcsélnek magukban. Odamegyek, és megkérdezem, hogy segítsek-e, de persze választ nem igazán várok, mert nálam ez már alap dolog, hogy segítek. Nem bírnám végignézni, hogy ő itt egyedül szenved a könyvekkel, a többiek meg csak nevetnek rajta. Mondjuk megtehetném azt is, hogy kisétálok, én mégis ezt a megoldást választom. A könyvek végül hamar a helyükre kerülnek, és sor kerül a bemutatkozásra is.
- Nincs mit. - Felelem egy mosoly kíséretében. - Én Keiko vagyok. - mutatkozom be. Látom, hogy kicsit zavarja, ami az imént történt és talán kellemetlenül érzi magát emiatt, így valamit mondanom kell, hogy megnyugtassam. - Velük meg ne foglalkozz - mutatok hátra a még mindig halkan nevetgélő néhány gyerekre. - Az ilyen bárkivel elofordul. Nem akarsz leülni? Gyere. - invitálom őt az asztalhoz, oda, ahol én is ültem, s a könyv még mindig ott van, kinyitva ugyanannál az oldalnál, ahol otthagytam.

Yar

Még ki tudja meddig "verekedtem" volna ezzel a bábbal, ha Mogyoró nem tűnne el ismét, szokásához híven. Egyszer még ez fogja a vesztét hozni, hogy mindenkihez,és mindenhez kíváncsiskodva odamegy, és lehet hogy egyszer még bajba is kerül emiatt, és akkor én nem leszek ott, hogy megvédjem. Most ugyan még nincs semmi baj, hisz a háztársam nem tűnik valami mókuskínzó szörnynek, aki csak arra vár, hogy közelebb merészkedjen az áldozata. Ez kizökkent a koncentrációmból, így egy nagy puffanás kíséretében közelebbről is megismerhetem a padlót. Miközben odamegyek hozzájuk, Mogyorót szólítom, de az a kis dög nem hajlandó még csak a füle botját sem mozdítani. Úgy látszik nagyon kényelmes neki a fiú öle, és esze ágában sincs elmenni onnan.
- Szia. Persze, minden rendben. Ez semmiség. Tűrhető. - Felelem, majd a szám mosolyra húzódik, viszont mikor le szeretnék ülni, és ezt meg is teszem, ez a mosoly eltűnik. A lábam nyújtva hagyom, mert mikor megpróbálom behajlítani, erősebb fájdalom nyilal a lábamba.
- Általában az szokott lenni. Nem tudom, most mi a baja. - mondom, s halványan elmosolyodom. - Ide adnád őt? - Ha ideadja, akkor az ölembe teszem a kis szőrmókot , és simogatni kezdem, aki így pillanatok alatt elalszik, és békésen szuszog az ölemben. Ez nekem fura, hogy ilyen hamar sikerült elaludnia, ilyet nem szokott csinálni,főleg nem nap közben. Na mindegy, lehet hogy elfáradt már csak attól, hogy nézett engem.
- Én Keiko vagyok, és szintén Levitás. - vigyorgok a srácra. - Óh, az? Karate. Vagyis pontosabban Kyokushin karate, ami azért kicsit másabb, de erősebb. - Felelem egy bájos mosolyt villantva Yarista felé.

Eddie

A srác, aki az Eddie névre hallgat követ az asztalhoz, ahol előzőleg hagytam a könyvet, ahová le is telepszünk. Időközben az a néhány diák, aki itt volt már fel is szívódott, így csak mi ketten vagyunk, még persze a könyvtáros, de ő el van foglalva a saját dolgaival, még azzal sem foglalkozott különösebben, hogy Eddie ekkora hangzavart csapott, csak egy rosszalló pillantást vet felé, ezzel el is intézi a dolgokat.
- Levitás vagyok. És te? - kérdem egy halvány mosollyal az arcomon, majd ismét kezembe veszem a könyvet, majd folytatom az olvasást, hisz ezért jöttem ide, és szerintem Eddienek is az a feltett szándéka, hogy a tudásának skáláját színesítse, vagy csak egy jót olvasson. Csak pár sorral jutottam tovább, mert figyelmemet folyton elterelte a mellettem ülő srác, noha semmit nem mond, vagy tesz, csak olvas ő is. De társaságban valamiért nem tudok az épp olvasott könyvre figyelni, hanem inkább beszélgetnék azzal, aki a társaságomban van. És most is ez a helyzet, így leveszem a könyvet, és egy bájos mosoly kíséretében Eddiere nézek.
- Hányadikos vagy? Bár ha tippelnem kéne, akkor azt mondanám, hogy gólya vagy. - vigyorgok a srácra. Remélem eltalálom, hisz a megérzéseim általában jók szoktak lenni, és ez is az volt.

Gyarmathi Mihály Ádám - 2013.11.01. 10:20


*megérezte a gumicukor illatát, így berobog*

nekem meg tanulni kéne nagyon sokat >.<

*vesz a gumicukorból és puszit nyom a kis cukorfalat homlokára*

mi oda estefelé megyünk mert anyu most ért haza a munkából >.< és alszik