Egy évvel idősebb vagyok nálad, és körülöttem is már lassan mindenki jogsival rohangál. Nekem nem ciki, és szerintem mások is örülnek neki.. Bár tény, hogy melószerzéshez nem jönne rosszul.

Akkor csak gondolj arra mekkora ihaj-csuhaj, hogy bepattansz a kocsiba, elindulsz előre, és csak mész és mész és mész, aztán egyszer csak leszel valahol, ami nem otthon van. Nekem csak ezért fáj a szívem a jogsi után.

Ha vársz egy hetet, mert akkor megnyerem a lottót, és abból majd futja rá

A halaktól én is rettegek.
Naná, hogy választhatsz majd! Kérhetsz olyat is, ami magától beparkol

Yar, szerintem legtöbbször csukott szemmel vezetnék úgy, hogy közben senki sem szólhat hozzám, mert összezavarna

A halak ijesztőek a gülü szemükkel, meg ahogy mész a vízben, és egyszer csak érzed, hogy hozzád dörgölőzik a csúnya nyálkás, pikkelyes testével, vagy elkezdi harapdálni a kislábujjad :|

Gyere Yar, próbáljuk ki

XD Ilyen szépeket sem mondanak sűrűn nekem! A rellonben ezt külön oktatják? Pedig ártatlan vagyok, esküszöm, Te meg egy gonosz pucér pasi, úgyhogy inkább öltözz fel

Most, Yar *.*

Egyszer még belőlem is lehetne gonosz rellonos *.* vagy a Holdon sajtkutató *.*
Isten ments! *szeme elé kapja a kezeit* Tartsd magadon inkább! És vegyél fel szuszpenzort is.

Most vajon arra gondolok, amire Te? O.o Mert akkor nagyon izé vagy.
Ne akarj már almát rakni a számba, és krumplival tálalni :|

Jah, hát a népszerűség átka... XD
*elszalad* Anyuuuu, segíííts!

És tanulás közben nyugodtan verd a fejed a falba. Ha vizsgán meglátod a feladatokat, majd megfejeled a tanárt vagy a padot kínodban, a hasonló érzéstől egyből minden megoldás be fog ugrani

Aximaxi

Oké, lehet, hogy sámlira kéne állnia kishölgyünknek ahhoz, hogy meglapogathassa Axe fejét, de azért az álla még csak alig pelyhedzik, ha egyáltalán… végül is ebből az alsó szögből pont rálátása van a srác nem létező szakállára, úgyhogy kicsit még lábujjhegyre is áll, hogy megvizslassa azt. Mert ha az álmodó kíváncsi erre az infóra, egyértelműen Leonie is az, hiszen oly’ nagy köztünk az egyetértés.
-Neked nő már a szakállad úgy, mint a mikulásnak? – érdeklődik abszolút nem témába vágóan, bár lényegében azzal sincs tisztában, mi is az a bizonyos téma, amit követnie kéne. Jah, pardon! Minő udvariatlanság a részéről, egyfolytában elfelejt bemutatkozni.
-Én Leonie vagyok. Meg Linnéa is – vigyorodik el, miközben pálcás kezével elkapja újdonsült barátocskája mancsát, és jól megrázza üdvözlésképpen, majd összehúzza szemöldökét.
-Az egerek nem is rémisztőek. A vakondok sokkal inkább! Jött már veled szembe vakond az utcán? Hidd el, biztosan megijednél tőle! – Állapítja meg aggodalmas arccal, s még körbe is néz, hátha valahonnét les rá egy olyan bestia. A vérnyomása is rögtön a magasba ugrik, mikor Axel elkezdi pedzegetni, hogy el kéne tűnniük innen nagyon gyorsan. Ajjaj, csak nem máris túr a vakond? Nagyon nem is kell rángatni, megy ő magától is, csak a sarkon túl hajlandó megállni.
-Most mi lesz? Most mi lesz? Meglátott? Meg fog enni bennünket? Nézd meg! Nenene, inkább menjünk, amíg lehet! – igen, ő még mindig arról a fenevadról beszél. S kívülről kész komédiának tűnhet, hogy ide-oda próbálja meg tuszkolni a nála jóval nagyobb fiúcskát. Csodálatos huzavona ez  a részükről.
-Majd inkább én megnézem! – jelenti ki határozottan, s lép is kettőt, hogy benézzen a folyosóra, de egy kéz megállítja.
-Ne is próbálj meg visszatartani! Kemény vagyok, majd én! – aztán ahogy lepillant, észreveszi, hogy tulajdonképpen most már ő maga markolássza a másik csuklóját, s nem fordítva. Axel meg sem próbálta megfékezni? Hupsz. Ez kínos.
-Hol iiiis… most mii? – miről van akkor szó? Próbálja visszavenni a fonalat, amit alig fél másodperc alatt vesztett el valahol félúton. Zavarodottan tekint a falnak támaszkodó úriemberre.
-Az én bátyám ám magasabb még nálad is – csúszik ki a száján a megállapítás, ami megint csak sehogy nem illik ide.
-Én szeretem ezeket a képeket, velük mindig lehet beszélgetni – vihogva megvonja a vállát, majd elkezd ugrálni és tapsikolni. Messze áll tőle a konyhaművészet, de egy forrócsokit csak tudna csnálni. Illetve… ott vannak azok a kedves manócskák, akik minden bizonnyal el fognak alélni a boldogságtól, ha segíthetnek nekik elkészíteni a világ legfinomabb forrócsokiját.
-Akkor menjünk gyorsan a konyhába, mert igazad van! Ha játszani akarunk, előbb energiát kell gyűjtenünk! – nyilván neki semmi szüksége nem volna rá, de azért na. Lelkesedve pattog össze-vissza, és már indul is a konyha irányába. Remélhetőleg rellonossal a nyomában.

Gumicukoor! *engedelmesen berohan* Szép estét!

Én lennék a rokonod nagyobbik Grillhusi, de a kisebbik nem örülne neki, mert akkor többször kéne befogadnia az ágyába.

Szerintem vele jobban kiszúrtál Kiva, mint velem, hogy egy posztra raktál minket

A múltkor bemásztam az ágyába, és volt olyan kedves, hogy maradhattam, és még plüssállatkát is szerzett nekem valamelyik másik lakótól..  Ebből a történetből kiderül, milyen kis aranyos ő valójában.

Ne mondd el neki, hogy elárultam: belül is piros, nem csak kívül. :|

Axl

Fejét kissé hátrabiccentve vigyorog rá a srácra. Roppant mulatságosnak találja, hogy egy oroszlánnal lett összehasonlítva, bár tény, hogy valóban találó a párosítás. Annyi különbséggel, hogy neki esze ágában sem volna senki lábát leharapni, s bármily’ meglepő, a 'zöldséget' sem szeretné megrágcsálni, akármennyire egészséges is lenne. Legalábbis nem most, mert nincsen nála szalvéta, amivel megtörölhetné utána a száját.
-Ne félj, nem bántalak! – s igencsak abszurd módon lábujjhegyre áll, hogy meglapogassa újdonsült zöldpajtása fejét. Szinte természetes, hogy Axel megrémül egy ilyen picike ribizlilánytól, elvégre terelő a hölgyemény, úgyhogy elméletileg könnyedén le kéne tudni csapnia a fiúcskát. Elméletileg. Azonban túl jó kedve van, így erőszak helyett inkább a forrócsokit választja, és a rellonos mellett pattogva, folyamatosan fecsegve közelíti meg az említett helyszínt, hogy aztán előtte vágódjon be az ajtón. Itt még mindig előkaphatja majd a főzőkanalat, hogy azzal náspángolja el a srácot, ha amaz kiérdemli.
-Sziasztok manók! – köszön vidáman földből alig kilátszó barátocskáinak, és rögtön be is ugrik Axel elé, hogy lefékezze őt. Ha ez nem sikerül, akkor pedig szimplán elgázoltatja magát, de nem hagyja szó nélkül az érkezést.
-Héé, nem is köszöntél nekik! Pedig nézd meg, milyen kedvesek és lelkesek! – feddi meg az urat, miközben az aprónépre mosolyog, akik máris ott sürögnek körülöttük, hogy segítségükre legyenek. Természetesen udvariasan visszautasítja őket, mert ki nem hagyná, hogy az Axel által prezentált csodacsokis itallal szolgáltassa ki magát. Segítőkészen fel is ül a tűzhely melletti konyhapultra, hogy onnan erősítse lelkiekben az úriembert.
-Nem is tudom, a fahéj jobban hangzik, de rád bízom. Lepj meg! Mondjuk, azért borsót ne rakj bele, mert azt nem szeretem. Egyszer beleragadt egy az orromba, és nem tudtam kiszedni. Utána meg anyáék jól leszidtak, amiért nem szóltam nekik róla, és egy fél napig benne volt – kacarászva, lábát lóbálva sztorizik, míg készül az ínyencség.
-Melyik házba jársz amúgy? – pattan fel izgatottan, gyorsan megigazgatja tündérruháját, majd ismét meglóbálja pálcáját a levegőben.
-Házszínűvé varázsolom a forrócsokinkat, mit szólsz hozzá? – mivel ma ő a jótündér (vagyis kitudja miféle klánból szalajtották a törpét), az volna a dolga, hogy kívánságokat teljesítsen, vagy legalább vidámabbá varázsolja mindenki napját.
-Mi is hozzá a varázsige? Mindig elfelejtem! – kezd sopánkodni. Pocsék egy boszorkány, az biztos. Kész életveszély pálcával a kezében. Viszont kivételesen lelkes az iparban!

Ribizlikisasszony


Végre karácsonyi bál! Minden kis- és nagylány álma, hogy csodaszép ruhába öltözzön, találkozzon a herceggel, és a mese tovább tartson, mint éjfél. Ráadásul ott az a Jetiné díj is, akarom írni, Hókirálynő választás vagy mi a csuda, amiért valószínűleg a lányok többsége kemény Harcosok klubja játékot indítana, ha tehetné. Mellesleg nem is volna olyan elvetendő ötlet iszapot hozatni a nagyterembe, aztán csak adj neki! S ezen alkalommal Leonie kivételesen nem a hölgyek táborát gyarapítaná, hanem az urakét, akik széles vigyorral figyelnék a birkózást.
Bezony. Vörös törpénk idén úgy döntött, eljátssza egy kedves ifjú leány hercegét, ha már egyszer a sajátja úgyis magasról tesz a fejére. Magasabbról, mint az égig érő paszuly tetején ücsörgő óriás, s ezt elviselni nem könnyű feladat. Viszont annál könnyebb és vidámabb lesz ma este végig partnere kedvében járni. Elhatározta ugyanis, hogy makulátlanul, igazi lovag módjára fog viselkedni, bárki is fogadja el felkérését a nagy eseményre. Így esett, hogy hatalmas vigyorral, tetőtől talpig az eridon pirosában pompázva, ámde mégiscsak férfiöltönyben és kalapban – hogy elrejtse hosszú haját - várta szíve hölgyét a Nagyterem előtt. Mérhetetlen izgatottságának hála már kora reggel nekiállt készülődni, így az illemet betartva, kivételesen nem késett el a megbeszélt időpontról. Csoda.
Kezét a háta mögé rejtve toporog az előcsarnokban, ahová a találkozót megbeszélték. No, nem mintha nem lett volna egyszerűbb és egyértelműbb, hogy már a toronyból együtt jöjjenek le, de Leonienak egy apróságot még el kellett intéznie a nagy esemény előtt.
S ha végre Kiva is megjelenik a színen, mint egy csudaszép hercegkisasszony, Leonie egyből büszkén kihúzza magát, hogy ilyen párt talált a bál idejére. Kényszeríti magát, hogy ne essen ki a szerepéből, és ne rohanjon rögvest oda barátnőjéhez, illetve ne ugrálja őt körbe, ahogy azt általában tenné. Helyette lassan odalépdel hozzá, szertartásosan meghajol, miközben rávigyorog a hölgyre, majd kiegyenesedve felé nyújt egy szál íriszt. Nem volt könnyű a megfelelő virágot beszereznie, és szinte biztos benne, hogy a pirosnak fogalma sincs róla, mit jelent, de azért ő maga örül a fejének, hogy ilyen ügyesen kitalálta a kezdő koreográfiát.
-Pazarul nézel ki! – nevetgélve karját nyújtja, hogy bevezethesse partnerét a nagyterembe. A szépséges hölgyemény és a törpe. Remek párosítás. Nagyon erősen kell koncentrálnia ahhoz, hogy ne veszítse el az irányítást saját cselekedetei felett, főleg mikor meglátja a báli fergeteget. Azta.
-Menjünk táncolniiii! - rikkant fel, és elkezdi Kivát a parkett felé cibálni, nem éppen úriemberhez illő módon. Erre maga is rájön csakhamar, úgyhogy gyorsan bepördül a leányzó elé, és kalapja alól rávigyorog.
-Öhm... bocsánat. Szóóóóval... szeretnél előbb egy italt? - udvariaskodik nagy kedélyesen.

Alegria

Úgy kezdett neki a délutánnak, hogy rengeteget fog tanulni a vizsgákra, tekintve, hogy egyelőre semmilyen tárgyból nem ment még át. Persze, ami késik, az a MÁV, úgyhogy kénytelen-kelletlen megmondta Keithnek, hogy kivételesen találja fel egyedül magát. Ám nem telt el fél óra kedvenc barátja távozásától kezdve, s máris azon kezdett agyalni, vajon a szőkeség hol és mivel múlatja az idejét. Vagy fél perces bűntudatban fetrengés után kijelentette magának: a tanárok sem akarhatják, hogy magányában megőrüljön, hiszen akkor pláne nem tudna semmiből levizsgázni.
Félrehajította a kezében tartott, megrágott – köszönet illeti érte Wowbaggert – könyvet, s hamarjában belefúrta magát a szekrénybe. No, mi lesz ma a móka tárgya? – merült fel a legfontosabb kérdés. Lelkesen kereste az ihletet adó ruhadarabokat, míg végül kezébe került egy fekete kalap. Tökéletes! Fél perc alatt körvonalazódott a nap további forgatókönyve, s máris előbányászta az összes fekete ruhadarabját: harisnya, szoknya, pulóver, hosszú kabát, napszemüveg, kalap.
Aztán eltelt tíz perc, Leonie pedig már lehajtott fejjel, zsebre dugott kézzel járja Bagolykő Fő utcáját, és kalapja alól lesi első áldozatát. Ő most itt a maffia nagyasszonya éppen, vagy ki tudja, mit szeretne előadni, de azt nagyon. Hamar rá is lel a megfelelő alanyra, egy nála alig nagyobb, békésnek tűnő leányzóra. Összekapja magát, és odalopózik hozzá, majd finoman hozzásimulva, halkan megszólal.
-Követtek? – utoljára vagy egy éve látott krimit a nagymamája cseppet sem modern tv-jén, de valahogy így szokták fű alatt rendezni a bizniszt, nem? Valahogy azok az arcok mindig olyan menőnek tűntek ilyen szövegek mellett.
-Elhoztam a szajrét, itt van a kabátomban. Még mindig áll az üzlet? – Megpaskolja a kabátja oldalát, ahol valóban rejteget valamit, de kár volna ilyen hamar lelőni a poént. Helyette inkább finoman megpróbálja szerencsétlen áldozatát betuszkolni egy kisebb beugróba, ahol takarásban lehetnek. Ha mázlija van, nem kap rögtön egy szép kis rontást az arcába.

Alegria

Már az haladás, hogy az ismeretlen lány nem próbálta meg ledugni a torkán a pálcáját ijedtében. Vállon is veregetné magát érte, de akkor oda lenne a helyzet bájos varázsa. Nem mellesleg jelöltetné magát a következő Oscarra a hiteles alakításért. Hmm… hiteles. Talán nem a legmegfelelőbb szó arra, amit éppen csinál. Főleg úgy, hogy a kalap karimája egyfolytában a szemébe lóg, és alig lát tőle valamit.
-Most szórakozol? – kérdezi fojtott hangon. Mivel úgyis sarokba szorította, tesz Alegria felé még egy lépést, hogy egészen belemászhasson az arcába. Tulajdonképpen állandóan ezt csinálja az emberekkel, de azon alkalmakkor egészen mást próbál közvetíteni. Olyanokat, hogy béke, szeretet, add oda a csokidat, stb… most meg. Most meg próbál roppant kemény lenni, bár a szemüvegét nem meri levenni, mert ugye mindenki azt mondja, hogy a szem a lélek tükre, szóval szemeinek furcsa állásából azonnal ki lehetne következtetni, mennyire nem gondolja komolyan ezt az egészet.
-Talán berezeltél? – mekkora mázli, hogy a levitás alig magasabb nála. Valahogy kevésbé lenne hiteles a szituáció, ha egy sámlira kellene állnia ahhoz, hogy egy szintre kerüljenek.
-A Főnöknek ez nem fog tetszeni – csóválja a fejét, miközben nagyot sóhajt. Leginkább azért, hogy leplezze előtörni készülő jókedvét. Újból megpaskolja kabátja oldalát, s folytatja a lelki terrort. Vagyis csak szeretné, de az is benne van a pakliban, hogy a hölgyemény már rég rájött, hogy csak szórakozik vele.
-Minden nálam van, amit kértél. Tudod, mekkora kockázatot vállaltunk ezért? – lehajtja a fejét, s vár pár másodpercet, majd újra felpillant, s elkezdi kigombolgatni kabátját. No, most ugrik a majom a vízbe, s talán kevésbé lenne mókás a szituáció, ha nem kezdene el bénázni már a második gombnál.
-Azt ugye tudod, hogy ezt nem fogod megúszni? Ki fog Téged nyírni a Főnök, ha megtudja, hogy visszamondtad az üzletet. Fene… kigombolnád ezt nekem? – nyújtja felé a kabátját, végképp megtörve a játék varázsát. Vagy legalábbis igen komikus helyzetet teremt mindösszesen fél másodperc alatt.
-Szóóóval… hol is tartottunk? – vonja össze a szemöldökét, bár ez úgysem látszik a szemüveg-kalap kombó alatt.

Alegria

Kicsi a bors, de egy nagyobb dózistól simán megfulladsz. Leonienál pont ugyanez a helyzet. Ha a maffiába bekerülne, valószínűleg a saját bandája nyírná ki őt fél óra elteltével. Meg hát… próbáljunk már elképzelni egy olyat, amiben ez a kis vörös manóképződmény is benne van. Mivel seftelnének azok; plüssökkel és pónikkal? Mamuszmaffia. Ez az ő világa.
-Még nem félsz! De majd fogsz! – ördögi vigyorra húzza a száját. – Ha eljön hozzád Kampókéz, biztosan pelenkára kell váltanod! Egyébként tudok neked hozni egy nagyobb pelenkaszállítmányt is, ha szükséged van rá – jelenti be nagyon komolyan bólogatva hozzá. Tényleg kezdenek átváltani valami groteszk komédiába. De legalább már látja a lányon a hajlandóságot a játékra. Ez haladásnak számít, főleg azért, mert ha mondjuk egy rellonost kapott volna ki magának, az lehet, hogy most fellógatta volna valahova madáretetőnek. Alegria viszont nagyon kis aranyos, még a kabátját is segíti kigombolni, amitől a kis hölgyemény még egy boldog mosolyt is megereszt. Persze csak egy fél pillanatra, mert nem szabad kiesni a szerepből.
-Ja, igen-igen, a Főnök megöl – a következő kérdésre elvigyorodik, majdhogynem körbeéri a fejét a szája. Szépen lassan belenyúl a kabátjába, és elkezd a belső zsebében turkálni.
-Ezt már szeretem. Végre a lényegre tértünk! Persze, hogy nálam van, amit kértél. Megmutatom, de csak akkor adom oda, ha cserébe megkapom, amit megbeszéltünk – dobpergés, majd végre előhúzza a kincset, amiről egészen eddig magyarázott. Az pedig nem más, mint egy nyaklánc, s ezt meg is lóbálja a lány orra előtt.
-Ez volna az! – valójában apukájától szerezte be az ékszert, s a benne lévő kő bájitallal van átitatva. Bármilyen illatot képes magába szívni, s utána órákig körbevonja vele a viselőjét. Hátránya talán, ha a konyhában jár vele az ember, később mindenki megpróbálhatja megenni. De ki ne szeretne egész nap tavaszi szellő illatot árasztani?
-Esetleg köthetünk egy másik üzletet – veti fel az ötletet, s ismét meglóbálja a lány orra előtt a medált. – Mit tudsz felajánlani azért, hogy kimentselek a Főnöknél?

Szerelemdoktornő

Az egész úgy kezdődött, hogy az edzés előtti estén nagyon furcsa és zavarba ejtő álma volt egy bizonyos illetőről. Ez az álom pedig azóta is rágja az egész lényét, és egyszerűen képtelen túltenni magát rajta. Mint valami kórság, és már elég erőteljesen gondolkozik azon is, hogy orvoshoz kéne vele fordulnia. Kormos Haj bácsi vajon mit szólna hozzá, ha Leonie bebattyogna a gyengélkedőre, és valami bájitalt kérne a rendellenes érzéseinek elnyomására? Zója néni pedig tudta szerint szolgálaton kívül van, úgyhogy nincs más hátra, minthogy egyedül birkózzon meg a feladattal.
Ezért mászkál most egyedül a réten, és ezért nem hozta magával sem Wowot, sem Trillt, Keith pedig pláne. Valami igen gyenge kifogással élve mondta le a délutáni improvizatív jellegű programjukat. Magyarázott neki kacsákról meg tündérekről, és arról, hogy a tündérek jönnek a hápogásra, de ha egy szőke srác ott van a közelben, akkor mérgesek lesznek, és megbombázzák a kastélyt tündérporral, amitől az el fog szállni... szóval csak a szokásos magyarázattal állt elő, és legjobb pajtása készségesen elhitte, hogy neki tényleg nem szabad Leonieval tartania ma.
Most már csak egyetlen kérdés van függőben – hogyan tovább? Hiába tette már meg a tízedik kört a rét körül, még mindig nem tudja eldönteni, hányadán áll. De hát könyörgöm! S könyörögjetek tik is feleim! Leonie érzelmileg analfabéta, és képtelen bármit is kezdeni azokkal a gondolatokkal, amik mostanában foglalkoztatják. Valakivel mindenképpen beszélnie kell róla, különben megőrül. Jobban mondva fokozódna az őrülete, ugyebár. S amint elhatározta, hogy teljesen mindegy kitől, de tanácsot kell kérnie, rögvest körbepillog csellengő diákok után kutatva. Egyből megakad a tekintete az egyik háztársán. Ugyan nem nagyon beszélgettek még, de épp itt az ideje, hogy elkezdjék. Ráadásul a hölgyemény idősebb is nála – vagy egy évvel –, biztos sokat tud már a szerelemről.
Odaugrándozik Lucyhoz, és nagy lendülettel levágódik elé. Nem is lacafacázik sokat, egyből a közepébe vág a témának, s roppant gondterhelt arccal ránéz a leányra.
-Segítened kell nekem! – jelenti be, s mielőtt még bármi reakciót kaphatna, belefojtja a másikba a szót, és elkezd magyarázni.
-Tegyük fel, hogy van egy legjobb pajtásod, akit nagyon szeretsz, de aztán már nem is biztos, hogy úgy szeretsz, hanem amúgy szeretsz, de csak szeretni akarod, nem úgy szeretni, mert ő biztos nem szeret úgy, meg amúgy sem kéne elrontani a szeretet azzal, hogy máshogy szereted, mert akkor aztán a végén egyikőtök sem fogja többet szeretni a másikat, és akkor én azt nem élem túl. Érted? – magyarázza el a probléma lényegét roppant profin. Az már kevésbé esik le neki, hogy aki kicsit is nyitott szemmel jár az eridonban, az pontosan tudhatja, hogy kiről beszél éppen, hiszen Keith-szel szinte össze vannak nőve a nap huszonnégy órájában.
-Vagy nem is szeretem? – tanácstalanabb, mint egy pár órás bébifóka. – A múltkor azt álmodtam, hogy megpuszilt. Akkor én most szeretem? – Nem biztos, hogy létezik még egy olyan személy, aki képes egy ötéves szintjén gondolkodni, s a helyzet abszurd mivoltát az csak még inkább fokozza, hogy ezt most képes olyasvalakivel megtárgyalni, akit lényegében nem is ismer. Mintha csak az aznapi ebédről magyarázna neki.

Szívsebész

Úgy gondolta, majd szépen név nélkül fogják végigjátszani ezt a játékot, mert senkinek nem szabad megtudnia, hogy ő miket – vagy miket nem – érez Keef iránt. Így is eléggé ki van égve az agya az utóbbi napoktól, pont az nem hiányzott neki, hogy most még azon is aggodalmaskodjon, hogy a kis titka már nem titok többé, és mint tudjuk, itt még a fűszálaknak is füle van, hát még a közelben lábatlankodó diákoknak! Nekik kettő is!
-Miiiiii? Neeeeeem! Dehoooogy! Én nem vagyok szerelmes Keithbe – olyan megbotránkozással a hangjában tiltakozik az ötlet ellen, hogy szinte meggyőző, amit állít. Ezt a súlyos kérdést tulajdonképpen még nem sikerült eldöntenie, vagyis inkább rendesen bevallania saját magának. Megvakarja a feje búbját, összehúzza a szemöldökét, és kissé közelebb hajol Lucyhoz.
-De tegyük fel, hogy esetleg mégis róla van szó… vagyis egy fiúról, akit Keithnek hívnak, csak azért, hogy könnyebb legyen példálózni vele – javítja ki egyből magát; így legalább nem tűnik olyan valóságosnak a sztori. Roppantmód gyerekesen képes viselkedni.
-És akkor ezt a fiút, aki Keef, pont úgy, mint Keef, csak mégsem ő, szóval őt ööüüümmm – nem igazán szokott zavarba jönni, de most már a haja végét tépkedi hevesen. Szabad egyáltalán ilyen témáról beszélgetniük? Hiszen ez olyan személyes… viszont ő még olyan „kicsi”, muszáj valakivel megoldatnia a problémáját, ha már anyukája nincs itt, hogy segítsen rajta. Nincs hozzászokva, hogy bármin is aggodalmaskodnia kelljen.
-Szóval igeeen… hát ott… mármint ühhüm… - rámutat a szájára, s zavartan lesüti a szemét, majd egy negyed másodperc alatt megváltozik a hangulata: felsikít, ezt követően pedig elborul a földön.
-Akkor most mi lesz, ha mégiscsak szeretem? Ez katasztrófa! Ha most jönne egy óriás, és ránk ülne, még akkor is boldogabb lennék. De egyébként ez meg is történhet ám, mert a bátyám azt mondta, hogy az óriások sosem nézik, hova ülnek – hirtelen felül, és elkapja Lucy kezét; azt szorongatja tovább a nagy tanácstalanságban.
-A szerelem csodálatos dolog lehet. Legalábbis a mesekönyvekben azt írják – álmodozva sóhajt egyet, aztán megrázza vörös loboncát.
-Azt én nem tudom, mit érezhet ő. Biztosan szeret. Muszáj szeretnie, mert ő a legjobb barátom, és mert tudja, hogy szomorú lennék, ha nem tenné. De azért nem hiszem, hogy úgy szeret, mint egy Hercegnek szokás – oké, mostanra mintha mégiscsak belenyugodott volna kicsit a saját érzéseibe. De nem kell félni, ez csak átmeneti állapot.
-Ilyenkor mit kell csinálni? Kérdezzem meg, hogy ő...? Neeeeem - egyből lehurrogja saját magát. - Akkor biztosan kiköltözne a padlásról, ha megtudná, hogy egyáltalán eszembe jutott ilyen butaság. De miért jutott eszembeee? - rángatja a leányzó kezét a nagy felindultságban. Szerencsétlen háztársa bizonyára pont ilyen remek programot képzelt el magának a mai napra.
-Te mit tennél? Csokit kéne enni... az mindenen segít. Ha megeszek egy láda csokit, akkor jobb lesz? De én nem is szeretem őt... mármint azt a fiút, aki egyébként nem is Keith, csak most hívjuk annak, hogy legyen neve.

"Ölelgess zöldeket!" nap

Szép napra virradt ma a kastély népe, s hölgyünk úgy döntött, eljött az ideje, hogy felvidítsa összes diáktársát, legfőképpen rellonos pajtásait, hiszen abban a csúnya-csúnya alagsorban még a napot is alig látják szerencsétlenek. Most végre ők is megkaphatják a nekik kijáró szeretetet, s beszüntethetik a téves pletykákat, miszerint ők az iskola leggonoszabb emberkéi. Hiszen gonosz ember nem létezik – Leonie felfogásában, és ezt ma be fogja bizonyítani minden kastélylakónak. Az előkészületeket már hetek óta végzi a padláson. Még Keith-t is megkérte, hogy segítsen neki egy kétméteres mosolygós, szivárványos sárkányt gyártani kartonból, amit kiállíthat majd. Emellett megannyi szórólapot, színes ruhába öltöztetett sárkányos plüsst, rellon feliratú, szívecskés karkötőt, plakátokat, s még rengeteg mókás, vidám dolgot összegyűjtött erre a napra.
Mindezt egy hatalmas dobozba pakolta, s maga előtt lebegtetve azt már lefelé ügyeskedik az eridon toronyból. Olyan izgatott, hogy képtelen bármire odafigyelni, így minden második dáknak nekimegy a hosszú út folyamán, mire végre leér a bejárati csarnokba. Fogalma sincs róla, mennyire szabad kidíszíteni ezt a helyet, de csak nem fognak érte annyira haragudni, így hamar nekikezd az ügyeskedésnek. Kiállítja, az integető, mosolygó kartonsárkányt. Elé egy nagy üveget helyez, amire a „Kedveskedj rellonos társaidnak!” felirat került, a plüssöket egy nagy kupacba rendezi, majd elkezdi kidíszíteni a csarnokot. A rellonosok zászlója alá egy nagy „Szeresd a rellonost!” feliratú lepedő kerül, s minden máshova „Ölelj meg egy rellonost, tegyél jót a világgal!”, és ehhez hasonló feliratú plakátok kerülnek. Remek móka lesz ez, már előre látja, bár egyedül igen nehéz lesz minden egyes erre haladó diákot rávenni, hogy szeretgesse meg zöld társaikat, hátha jobb színük lesz eztán.
Vidáman körbetáncikálja a helyet, miközben felkap egy plüsst, ami történetesen a mugli Süsüt akarja megszemélyesíteni - még énekel is, ha a hasát megnyomod -, majd árgus szemekkel kezdi várni első megtérítendő áldozatát. Vajon ki lesz az a szerencsés lélek?

A bölcs mindentudó

Ebben az iskolában az összes diákocska olyan aranyos, de Lucy überel mindenkit figyelmességével és kedvességével. Valószínűleg nem sokan viselnék el, hogy Leonie ilyen szinten műsorozzon nekik, nemhogy még megpróbáljanak tanácsokat is adni. Talán óvó néninek kéne mennie a leányzónak, annyira megy ez neki. A kis vörös törpe egyből meg is nyugszik, hogy akkor most újdonsült pszichológusa elhitte neki, valójában nem Keefről beszélgetnek.
-Éééén… - megvonogatja a vállát. Tulajdonképpen Leonie rajongó típus, és eddig is mindig volt valaki, akit éppen nagyon szerethetett, de az mind csupán plátói eset. A Keith iránti érzései ennél kissé valóságosabbak. Vagy inkább testközelibbek, hiszen a nap majdnem mind a huszonnégy óráját együtt töltik; még együtt is laknak.
-Éééén… nem tudom. Ez most szerelem? Mert akkor még nem voltam. Vagyis talán egyszer, de az csak egy délutánig tartott Nathaniellel – a mai napig nem érti, mi történhetett akkor kettejükkel. De lenne egy-két szava Cupidohoz, ha egyszer összefutnának a folyosón.
-És azzal Keith-t nagyon megbántottam ám, legalábbis azt hiszem. Szóval sosem csinálok ilyet többet, mert nem akarom, hogy haragudjon rám – meséli homlokráncolva. Akkor nagyon megijedt, hogy legjobb pajtása többé nem áll vele szóba, ami lássuk be, igen nagy érvágás volna az életében. Ezért is aggodalmaskodik annyira azon, hogy kusza lelkivilágának megnyilvánulásaival nehogy elrontson valamit. Hiszen általában különösebb gondolkodás nélkül kimondja, amit gondol, vagy megcselekszi, ami éppen eszébe villan. Herci esetében ez nem feltétlenül lenne célravezető. A következő kérdésre pláne összezavarodik.
-Nem igazán tudom, hogyan szeretnek a hercegek. Gondolom, hoznak üvegcipellőt, meg fehér lovon jönnek, meg még énekelnek is közben, és aztán megcsókolnak, amitől fellibben az ember lába. Az enyém még sosem libbent fel… a tiéd igen? – Lehet, hogy valamit rosszul csinált a Nath-es sztoriban. Lucy itt a bölcsebb, neki biztos nagy tapasztalata van a témában, és remek receptje akad a mesebéli lábfellibbentős csókra. A legabszurdabb valahol az a sztoriban, hogy mindez majdhogynem felnőtt emberek beszélgetése… a maják valamit nagyon megérezhettek abból a világvégéből, csak éppen az időpontot nem találták el.
-Én nem vagyok hercegkisasszony – rázza meg a fejét. Tulajdonképpen sosem képzelte magát annak, attól függetlenül, hogy valamiféle egészen furcsa mesevilágban ragadt, és képtelen kinőni ezt a naiv, gyermeteg agyi szintet. – Gondolod, hogy jobb lenne, ha koronám lenne? Lehet, hogy azért nem szeret, mert nincsen? – kérdezi egyre aggodalmasabban. Ez még sosem jutott eszébe, de talán igaza lehet eridonos társának. Kell egy korona! Jelenleg bármit képes volna megtenni azért, hogy Keef valami roppant romantikus gesztussal kápráztassa el. És nem feltétlenül arra gondol, hogy egy egész délutánon/estén keresztül közösen tágítsák a tudatukat, mindenféle vicces módon.
-És ha azt feltételezzük, hogy ezzel a fiúval, aki egyébként nem is Keith, csak úgy hívjuk… szóval, ha vele amúgy is egész nap a kastélyban rohangászunk, akkor mit csináljak? Te hogy vettél rá egy fiút, hogy szeressen? – mintha ez így működne. – Vagy hogyan vetted rá magad, hogy ne érezz máshogy iránta? Én normális akarok lenni. Áááá... – ismét felkiált nagy hevesen. - Én nem is szeretem Keitht! Sőt, nagyon haragszom rá, mert tönkreteszi az életemet! Utálom! – oké, kissé átesett a ló túloldalára, szóval ijedten kezd mentegetőzni, saját csúnya szavai miatt.
-Jó, hát igazából nem utálom ám, én azt nem úgy gondoltam… de tényleg nem is szeretem már.

A szeretet ünnepe

Elégedetten szemlélgeti a művét, jobbra nem is sikerülhetett volna. Mindennek olyan szeretetszaga van, hogy az ember szinte elájul tőle. Még ő maga is. Elvégre békaharcosnak készül… ja, nem is, mert ereklyevadásznak, de békés természete még jól jöhet egy-egy gonosz csapdával szemben, nemde?
No mindegy is, térjünk vissza a még hátralévő műveletekhez. Például roppant fontos, hogy az egyik nagyobbacska plüss sárkány kezében megigazítsa a színváltós szívecskét. S miközben nagy lelkesedéssel pakolgatja ide-oda a cuccokat, alig hallja meg, hogy valaki megszólítja a háta mögül. Megpördül a tengelye körül, s elmered a távolba Krisztián feje felett. Aztán kicsit lejjebb lép, s tiszta szívéből felnevet. Micsoda cuki fiúcska került a kezei közé!
-Sziaaa! – kiabálja bele az arcába roppant derűsen. – Ma meglepem a rellonosokat! Segítesz nekem? Szegényekről mindenki azt mondja, hogy olyan kis gonoszak, de ez nem is igaz, csak nincs lehetőségük kimutatni, hogy milyen aranyosak valójában! – naiv lélek. Szegény, szegény. Megfogja a fiúcska kezét, odahúzza a plüsskupachoz, és beletúr a közepébe.
-Milyet szeretnél magadnak? Kapsz te is! Ma csak adunk, és ha erre jön egy zöldecske, jól megölelgetjük. Mit szólsz? – s amint kimondja a bűvös szavakat, már meg is jelenik egy szőke leányzó. Mázli, hogy rengeteget mászkál a kastélyban, s így lassan már nincs olyan arc, akit ne látott volna még.
-Hahóóó! – odarohan a lányhoz. – Tetszik? - lelkesen tapsikolva próbál belemászni az arcába, de persze nem átall rögvest válaszolni a félig feltett kérdésre.
-Ez itt kérlek szépen a „Szeresd a rellonost” nap. Ugye te is az vagy? Meg te is? – fordul a következő érkezőhöz. Ez itt bizony a szerencsenapja. De klassz! Egyből két dinnye került a hálójába.
-Tudtam, hogy el fogtok jönni a meghívóra! Ugye milyen aranyos volt? Láttátok egyáltalán? Áhh, nem is számít, a lényeg, hogy itt vagytok – lassan fejen állva kezd pörögni a nagy boldogságban, amit érez, és egészen meg van róla győződve, hogy a többiek ugyanezt érzik körülötte. Lelkesedése nem ismer határokat.
-Van itt nektek plüss is, meg mindenféle jó! Szeretnétek színes karkötőt? Én mindig boldogabb leszek, ha ránézek az enyémre! – s mielőtt még feleszmélhetne szerencsétlen Michelle, beleveti magát a nyakába, s megöleli. Remélhetőleg nem lesz érte lerobbantva a feje a helyéről… ha nem, akkor a következő lépéssel beleugrik Máté nyakába.

micsoda hullámot sikerült itt elindítani.. *elsomfordál*

Rózsaszín agyzsibbasztás

Szeretni jó. Szeretni felemelő. Szeretni kell. Csak az ilyen alapvető dolgokkal nincs mindenki tisztában. Egyelőre. Még. vörös törpénk azonban küldetésének tekinti az ige hirdetését. De ezzel már mindannyian tisztában vagyunk. A sztori ott kezd érdekessé válni, hogy miként tudja elsöpörni az ellenállást. Merthogy abból itt akad bőven. Úgy viselkednek ezek a kis zöldikék, mintha legalábbis egy csapat predátor éppen leölni készülne őket, ami azért enyhe túlzásnak bizonyul. Magára sem veszi a figyelmeztető jeleket, ugyanúgy betámadja Michelle-t. A következő pillanatban pedig lefagyva találja magát, merevebben, mint egy kalóznak a falába. No, ilyet sem él át mindennap az ember lánya, de meglepődni sincs ideje, mert kis pajtásának köszönhetően csakhamar kiolvasztják, s ő boldogan nyalja végig a padlót, merthogy a lendület addig viszi. Végül is majdnem sikerült elkapnia Mátét. Ellenben a földön fetrengve jót nevet az egész akción, tökéletesen rendellenes viselkedést mutatva egy ilyen támadás után. Felpattan, és visszaugrál Michelle-hez.
-Ez nagyon vicces volt! Még soha senki nem küldött rám ilyesmit. Vajon, ha felugranék a levegőbe, és akkor átkoznál le, akkor úgy maradnék, mint a filmekben? – be is mutatja a híres ugrást, miközben belebokszol a levegőbe. fantasztikus menő lenne, ha úgy maradhatna.
Ekkortájt jelenik meg Keiko a színen, s egyből többségbe kerülnek a melegszívű vendéglátók. Innen már nincs menekvés.
-Sziaaa! – nevet rá a lányra, miközben odapattog hozzá, és őt is megöleli, mert nehogy már neki ne járjon. Meg aztán nagyon kedveli a kis kékséget, s igen régen találkozott már vele. Miután letudja a melegszívű köszöntést, követi a kis társaságot a rajzolós asztalkához. Nos, Michelle-nek két választási lehetősége van. Vagy megy magától, vagy Leonie húzza oda. Vagy megint leátkozza a hölgyeményt. Hopp, ez akkor három.
-Úúú, van ám nektek még valamim! – kap észbe hirtelen, s elrohan egy másik kupac kacathoz, hogy könyékig merüljön bele, majd visszatér pár színes boát lóbálva – ezeket Keeftől vette el -, s nevetgélve a jelenlévőkre csavar egyet-egyet.
-Most már nem is vagytok úgy megszeppenve, ugye? – kérdezi őket derűsen, miközben letelepszik a földre, kiszórva egy nagy adag színes ceruzát.
-Mi lenne, ha csinálnánk egy nagy közös rajzot, és akkor azt utána kirakhatnátok a falatokra! Minden napotok vidáman kezdődhetne, mikor meglátjátok! - úgy mosolyog a többiekre, mintha épp a cipőjüket pucolnák az este érkező Mikulásnak.

Mulatság

Szóval ezt a vizsgaidőszakot is sikerült kihúzni valahogy, ráadásul a vizsgákon túlteljesítette önmagát. Már amelyiken egyáltalán megjelent. De hiszen sokkal érdekesebb az unikornisok szarvállásának szögét tanulmányozni, vagy a kastélyt kívülről tökéletesen befedni krétarajzokkal. Plusz nem olyan régen felmerült benne az ötlet, hogy a tornyokra hatalmas masnikat kéne kötni, de egyelőre még nem készített hozzá megvalósíthatósági tervet, márpedig egy jó közgazdász - akarom mondani boszorkány - anélkül semminek nem fog neki. Az viszont legalább eljutott szétcsúszott kis agyacskájáig, hogy a mai nap folyamán évnyitó meg –záró van, amin érdemes volna megmutatnia magát a népnek. Különben is, Keeffel megbeszélték, hogy este rendeznek egy süti evő versenyt, ami roppant jó mókának ígérkezik, úgyhogy nem kell kétszer mondani neki, hogy öltözzön már, mert elkésnek. Kirángatja Wowbagger szájából a szerelését - alig pár fognyom maradt csupán a citromsárga, csupa csoki, vagy inkább csupa csipke, térdig érő ruhán -, s már a padlón ücsörög, és a haját fonogatja, mikor legkedvesebb pajtása bejelenti a nagy hírt. Elhívta magával Lucát. Hogy mi? Egészen a bokájáig csúszik az álla meglepetésében, de csakhamar átvált ez az érzés sértettséggé. De hát… de hát… de hát megbeszélték, hogy ők ketten! Ketten! Ki ez a Luca? Karácsonykor is Czettneréknek írt Keith a vöröske helyett, és ezt a mai napig nem tudta feldolgozni aggyal. Most meg még ez is! Hogy merészeli szétpukkantani saját kis szivárványos világuk buborékát? Sértetten felpattan, és mutatóujjával rábök a fiúcskára.
-Tudod mit? Akkor… akkor…! – hirtelen nem is tudja, mit vágjon a másik fejéhez. – Akkor mostantól add inkább Lucának az áfonyás tekercseidet, mert én nem is szeretem! Ésésés… a Wowbaggeres képed nem is tettem ki otthon, mert... mert nem... nem is tetszett annyira! Különben pedig megbeszéltem valakivel, hogy ma fogócskázunk kint a kastély körül az évzáró helyett, csak elfelejtettem szólni, szóval mennem kell – szemrebbenés nélkül kamuzik össze mindent, majd fogja magát, lecsúszik a létrán, és búcsú nélkül elszalad.
Még mindig feldúltan trappol be a terembe, és majdnem kitöri a nyakát kezdésre. Kellett neki azt a piros, enyhén magas sarkú cipellőt felhúzni. Nevetni sem tud saját bénázásán, továbbrohan az eridonosok asztalához, és leveti magát a padra. Ismét úgy érzi, egy világ dőlt össze benne, Keith teljesen kiforgatja önmagából. Talán nem kéne őt úgy kezelnie, mintha a tulajdona volna. De hiszen a tulajdonát bárkivel szívesen megosztaná; ha úgy hozná a sors, mindenét örömmel ajándékozná el… érthetetlen. Nagyot fújtat, majd körbenéz a jelenlévőkön, és mosolyt erőltetve magára odainteget pár ismerős arcnak. Többek között Elenának, Eriknek és Ronaldnak. Ha beleszakad is, ma biztos rá sem fog nézni a Luca-Keef párosra. Már azon gondolkodik, mivel kéne inkább feldobni ezt a csodálatos mulatságot.

Aisha

Gyűlöl Keeffel rosszban lenni, nagyon kimerítő feladat lelkileg, hogy távol tartsa magát a sráctól. Pláne nem tud mit kezdeni azzal az érzéssel, amit úgy hívnak féltékenység, csak kis törpénk még nem tudta beazonosítani. Mázli, hogy szökő évente egyszer fordul elő a mostanihoz hasonló sértődés, s már meg is bánta, amit a fiúnak mondott. Hirtelen jó ötletnek tűnt visszaadni pajtásának, hadd legyen legalább annyira megbántva, mint Leonie, de már belátja, hogy butaság volt. Ha Keith megérkezik, odamegy hozzá, és töredelmesen bocsánatot kér - elmondja neki az igazat, hogy az otthoni szobája tele van a képeivel. Tulajdonképpen nem csak Wowbaggerét rakta ki, hanem egy csomó legálisan és illegálisan beszerzett Keef alkotást is.
Igen ám, de ekkor megjelenik az emlegetett úriember – nem túl nehéz észrevenni -, és ahelyett, hogy vöröskénkhez sétálna, egyenesen Lucához battyog. Leonie pedig tátott szájjal, a legkevésbé sem leplezve bámulja meg őket. Szent sárgarépa! Hiszen ez a lány nem is egy bányarém! Sőt, mintha már nem egyszer látta volna a folyosókon. De hát még csak egy bibircsókja sincsen! Ez nem igazságos! Óóó, most meg Keith-t ölelgeti! Vagy fordítva? Menten befordul az asztal alá… de hiszen neki milyen szép színe van, nem olyan hulla fehér, mintha Perwollal mosták volna ki – nem úgy, mint Leonie -, és a lábai sem úgy néznek ki, mint a gesztenyeállatkába dugott fogpiszkálók. Vége! Itt most biztosan vége a világnak! És hogy örülnek egymásnak! Haaa, hiszen az ott egy ajándék! Erősen megdörgöli a szemeit, hogy jól lát-e. Keith képes volt őt leváltani! Csak úgy! Ráadásul az orra előtt. Így megy ez? Reggel kipörgette a pajtáskeréken, hogy ki lesz ma a legjobb, és Lucát dobta a gép?
Mielőtt még tökéletesen elborulhatna az agya, és elkezdene itt helyben bőgni és hisztériázni, netán mészárolni, inkább elfordul az álompárostól, és az igazgatói beszédre kezd koncentrálni. Egy darabig figyeli, ahogy a Télapó kedves arccal bejelentgeti az éves eredményeket, de csakhamar elsuhan mellette valaki, aki jobban felkelti az érdeklődését. Legfőképpen azért, mert a hölgyemény a padlót közelítette meg ilyen sebességgel.
-Élsz még? – az este folyamán először derül fel az arca, miközben megfogja a lány karját, és elkezdi felfelé húzni, hogy talpra segítse őt. Az más kérdés, hogy még mindig a padon ül, így inkább a földön húzza végig a szerencsétlent, már csak egy kissé oda kéne koccantania a fejét a pad széléhez…
-Melyik ház pontszámaitól estél így hasra? – a dísztalárt ő is otthon hagyta, mint mindig, ráadásul sárgában van, mint egy valamire való banánember. Viszont most, hogy végre akadt társasága, biztosan nem fogja Aishát elengedni maga mellől. Vet még utolsó, sértett pillantást Keith-re, majd újból megszólal.
-Versenyzünk süti evésben? – már csak az hiányzik, hogy körberókázzanak itt mindenkit. Jó volna a buli…
-Jaaa, amúgy Leonie vagyok ám! - elkapja a másik kacsóját, és jól megrángatja.

Alegria

Értetlenül pislog az ismeretlen lányra. Hé, álljunk csak meg egy pillanatra, hiszen itt ő a fenyegető keménylegény! Ő az, aki kedvezményeket tehet, és egyedül neki megengedett ebben a szituációban, hogy kegyességet mutasson, és megígérje, nem bántja Alegriát. Ehhez képest a helyzet igencsak kezd visszájára fordulni. Még meg is örül a kis extrának, és izgatottan összecsapja tenyereit.
-Milyen extrát? Megkaphatom most? – nagyon nem megy neki ez, vagy csak a akcentusos hölgyemény űzi az ipart remekül, amiért minden második percben képes Leonie-t kibillenteni a szerepéből. Vagy próbáljuk őt elképzelni, mennyire vicces maffiatag lehetne belőle ilyen temperamentummal. Esetleg fel kéne keresnie egy rellonost, akinek megvannak a megfelelő kapcsolatai, és ki kéne próbálnia magát élesben. Vajon van ott valami felvételiszerűség? Hiszen akkor ideje lesz összekapnia magát.
-Nehogy azt hidd ám, hogy akármivel meg tudsz venni. Minimum egy jetiszőrkabátot kell ajánlanod, de úgy látom, az éppen nincs nálad – szomorúságot tettetve meglóbálja a lány orra előtt a nyakláncot.
-Ajajj… jajj. Ez így sehogy sem lesz jó, tudod-e? Esetleeeeg, ha azt mondanád, hogy elviszel, és veszel nekem egy nagy adag süteményt, aztán pedig beülünk a csárdába, és reggelig isszuk a málnalevet, miközben befonod a hajam, és kifested a körmeimet szép színesre, aztán pedig másnap hazaviszel, és nálad alhatok, mert nem akarok egyedül visszamenni a padlásra, akkor még beszélgethetünk az üzletről – vigyorogva megvonogatja a vállát. Valójában így is, úgy is odaadná az ékszert, mert szeret elajándékozgatni a cuccait. Kivéve persze, ha azokat Keeftől kapta. Merthogy Keef... mert... csak! Még azt sem nézi jó szemmel, ha a srác másnak adogatja el a gyűrűit, és nem neki.
-Merre laksz? - jobb előre tudni, hol fogja tölteni az éjszakát. Például az egy fantasztikus ajánlat volna, ha Alegria bevinné őt egy másik házba. Hiszen van nagy fekete kalapja, jól az arcába húzná, és biztosan senki nem ismerné fel!

Azok az én melleim, héé! *rohan utána* fogjátok meg! Mármint Noelt, ne a melleimet..