Luca, észrevetted, hogy a bálon elmutogattam neked Kornélt? Szóval te már láttad... XD

Én elvagyok, csak... túl sok a csak. És te? *.*

Senkinek nem mutogatlak meg. Mindenkinek megmutogattad magunkat a bálon! Csak Lucának magyaráztam el kézzel-lábbal, hogy... hogy... ki vagy te. *pirul*

Hajaj, erre fogok is utalni a játéktéren, az biztos! >.<

Oké, de akkor még nem jártál a nővérével, és ő a legjobb barátnőm. De már úgy se foglak senkinek mutogatni!

Én ehhez még kicsi vagyok, és nem érthetem, nem?

Ő egyébként is egy csúnya farkas! *verybátor*

Kár, pedig még csak most kezdek belejönni a hazudozásba... az igazság elferdítésébe. *pirul*

Szerintem lenne itt pár ellenzéki, aki nem ért veled egyet. De örülök, hogy te értékeled. *.*

Oké, de Anya, és Apa felnőttek! Te is mondtad, hogy nekem nem mindent szabad, amit a nagyoknak... *.*

Miért kell Zoét félteni? Hiszen szereti a bácsit, meg a bácsi is őt... O.O

(nem tudom eldönteni, megöltük, vagy életben tartjuk-e a az offot XD)

Eszerint van egy engedélyem, és két tiltásom... ez matematikailag még mindig kevés. XD De Anya szerencsére partner a hazugságban a te... ügyed kapcsán.

Biztos nem eszi meg, hiszen akkor már elfogyott volna! O.O

[Levi]

Bogolyfalva számára egy kellemes hely, épp ezért is dönt úgy, hogy sétál egyet, na meg azért is, mert találkozni akar Faithszel, ha már itt van. Milyen jó, hogy a keresztanyuja ilyen közel lesz hozzá! Már tényleg csak Apa hiányozik, de biztos, hogy ő nem fog idejönni, sajnos. A tesókról hamarabb el tudja képzelni, de őket meg valahogy nem szeretné ide engedni... ez az ő kis szigete, mindig olyan lelkesen beszél az iskoláról, és ha betörnének ide a fiúk, az egyszerre lenne nagyszerű és borzasztó. Maga sem tudja még, melyik inkább.
Könyvet (csak egyet ám!) szorongatva a kezében sétál el a cuki előtt, hogy megtorpanjon, és visszahátráljon. Egy fagyi, ami biztos benne, hogy visszanyal, olyan édesen kéreti magát a kirakatban, hogy muszáj befordulnia... muszáj bemennie egy bűnöző-fagyi erejéig, amit nem ehetne ilyenkor, mert hideg van, és ez a tiltás bizony töprengésre készteti. Toporog, elindul, majd visszasétál, kétszer-háromszor is... majd dönt. Kornél azt mondta, túl jó hozzá... azóta hazudik Apának -oké, csak titkolja előtte, hogy a fiú vérfarkas- és csókolózni is gyakorolt... szóval ideje, hogy még egy lépést tegyen abba az irányba, hogy bizony rosszabb legyen!
Tehát dönt, és besétál. Odaáll a nagy sorba, és reménykedett benne, hogy nem lesznek itt ismerősök, de tele van... úgy tűnik, más diákok is gondoltak rá, hogy jó ötlet itt tölteni a mai napot. Megigazítja a virágot a hajában, ami a Viktortól kapott csokorból van, és hála Anyának, meg az ő földmágiájának, még mindig gyönyörű, és előre lép egyet. Jó is, hogy ilyen sokan itt vannak, legalább szemtanúk is lesznek, hogy szabályt szegett!
-Egy nyalókás duplanyelv fagyit kérek!-
Közli határozott céltudatossággal, majd kifizeti, és megfordulva elkezdi keresni a helyet, ahová ülhetne, de... tele van a cuki. Nézelődik-nézelődik, míg végül csak megakad a szeme egy üres helyen, egy üres széken, és odalép a fiúhoz.
-Szia, leülhetek ide?-
Kérdezi félénken, és ha a válasz igen, akkor lepakolja a könyvet, és kibújik a kabátjából is. Megigazítja a virágot még egyszer a hajában, amit gondosan hátraráz, majd megigazítja a rózsaszín ejtett-vállú pulcsiját, és a térdig érő rakott szoknyáját is, amihez térdig érő csizmát vett fel, mert ezt az összeállítást nagyon csininek gondolta, és mert így nem fázik annyira a lába. Szépen helyet foglal, és a fagyiját várva kinyitja a könyvet, hogy olvasson, amíg megkapja a csodaédességet.

*Sikítozva körberohangál* Megfelel?

Nem vagy egyedüül, én itt vagyok! *.* Mármint nem csak most.

Sziasztok többiek. ^^

Oli, akkor el kéne mennünk, hogy csak ketten legyetek? O.O

Akkor ide kérek puszit *mutatja a homlokát*

Ja, már nem szabad *pirul* szia Zora

Akkor KÉREM! *.*

Zoraaa... nem félsz, hogy elhódítja valaki? Persze nem én, én béna vagyok ebben. XD

Cuki, cuki vagyok, szeretnek is a nagyok! *.* *Kornél nyakába ugrik a puszijáért*

Mi az a Czettner família? Akkor én biztos azért nem félek, mert nem tudom... vagy mert engem szerettek.

[Tanárbácsi]

A homokvihar kavarog, majd egyre lassul, végül aláhull. A nagykislány csillogó szemekkel nézi, ahogy kifolyik az ujjai közül, megbűvölten.
-Hű!-
Közli egyszerűen a véleményét, azután a Tanárbácsira pillant, és bólogat a szavaira. Átveszi a papírt, és olvasni kezdi, közben figyelve az instrukciókra is, ami így nem a legalaposabb, de szeretne mielőbb végezni, hogy gyakorolhassanak tovább. Szépen végigolvassa az elsőtől az utolsó betűig, megforgatja a lapot, hátha van még szöveg, majd remegő kezekkel aláírja. Az első hivatalos dokumentuma, ami már nagyon is számít!
Visszaadja, majd követi Ádámot a kijelölt helyre, és megtorpan. Kissé félve nyúl a sárkányrókáért, de a kis jószág barátságosan trappol a tenyerébe, szóval nem kell aggódnia.
-Szia!-
Köszön neki, és mivel a kis jószág igen kedvesen billegeti meg a füleit, elneveti magát.
-Jó barátok lesztek Ruruval.-
Közli, mintegy ígéretként, felemeli fejét, pillantását a Tanárbácsira, és hallgatja, amit mond, közben pedig egy japán szó jut eszébe, ami nem is tudja, honnan jött hirtelen, hiszen a japán nyelvtudása rengeteg kívánnivalót hagy maga után, mégis biztos benne, hogy ez nagyon jó lesz névnek a kis sárkányrókának. Egyelőre azonban magában ízlelgeti csak.
Ádám belevág a tananyagba, abba, amit tudnia kell, és a hallottaktól kicsit összerezzen, és szorongani kezd a gondolatra az állatokról.
-Én félek a nagy állatoktól! Ettől még lehetek jó terromágus?-
Ez bizony félelem benne, és talán addig ki fog tartani, amíg meg nem tapasztalja az ellenkezőjét, már ha a Tanárbácsi egyáltalán kedvező választ ad erre. Hiszen az is lehet, hogy ez bizony akadályozni fogja, és akkor talán el kellene gondolkoznia, hogy leküzdje ezt a félelmet.
Leteszi a kis rókát, hogy átvegye a magot, amit neki nyújtanak, és szemlélgetni kezdi, meg a környezetet is, tetszik neki ez az erdő, barátságosabb, mint ami a kastély mögött húzódik. Letérdel, és kikapar egy kis földet, hogy szépen alá áshassa a kis magot. Arra számít, hogy ezzel kapcsolatos lesz a feladata, így meglepődik némileg, amikor a bácsi egy fűzfára mutat. Nézi-nézi a nagy fát, majd a felszólításnak megfelelően, kissé feszengve, hiszen milyen bugyután hathat már, ahogy felemeli a kezét, és a levegőt húzza, de... azért mégis ezt teszi. Kinyitja a két tenyerét, az ujjait, az egyiket előrébb tartja a fa ága felé, mint a másikat, és megpróbálja behajlítani az ujjait, hátha érez valamit, de csak megköszörüli a torkát zavarában. Aztán inkább próbál kötélhúzásra gondolni, lehunyja a szemeit, és próbálja megérezni a Tanárbácsi által többször is említett kapcsot maga, és a fűzfa között, a mágikus összeköttetést, amit az adottsága generál. Nem is telik el sok idő, és érzi, mintha a fa húzná maga felé őt, kinyitja ezért a szemeit, és maga felé húzza a kezeit, remélve, hogy a faág is felé mozdul.
-Gyere!-
Suttogja, nem szándékosan, de annyira belemerült, annyira szeretné, hogy hangot ad neki.

[Lucus]

Persze számíthatott volna arra, hogy Lucus okos, és kérdezni fog arról, hogyan került ő a Rellonba, de mindent összevetve, ezek a kérdések egyszerűek, könnyű is rájuk válaszolnia, mégcsak nem is izgul annyira, mint egy vizsgán.
-Nem találkoztam prefikkel... senkivel sem, rajta kívül. Szerencsém volt, gondolom.-
Megvonja vállacskáit, és örül, hogy nem kellett újabb fél-igazságot mondania a lánynak.
Barátnőjét vizslatja, vajon mit fog mondani, és aztán szélesen elvigyorodik a hallott szavakon. Imádja Lucát, ő annyira hasonlóan gondolkodik, és megértő is! Izgatottan összeszorítja két ökölbe szorított kezét maga előtt, majd előre lendülve megöleli a lányt, ami nem szokása, mármint ölelgetni másokat, de most szükségét érezte, úgyhogy megszorongatja, mielőtt elengedné.
-Értem, igen, én is ezekre gondoltam!-
Ez olyan, mint egy csodálatos tündérmese a számára, és nagyon várja a folytatást, bár ha őszinte akar lenni, akkor bizony van némi balsejtelme, de ezeket elhessegeti, elvégre csókot kapott, finom édeset, a Szív Királytól!
A kérdésre, a teremben van-e, arra téved a pillantása, ahol Kornél ülni szokott, és megrázza a fejét. Ezután kitör belőle a nevetés a kérdés hallatán, mármint, nem Lucát akarja kinevetni, de ez a kérdés nagyon vicces!
-Nem, nem vagyok éhes!-
Elgondolkozik a lány szavain arról, hogy utána ment, és biztos fontos neki. Igen, ezt már mondta is a rellonos, hogy ő fontos neki, Anya is azt mondja, Luca is, akkor már háromszorosan is igaz, sőt, ő is így érzi, így már négyszeresen. Azonban a következő szavak összezavarják kicsit.
-Nem... nem hiszem. Ő nagy, én kicsi vagyok, nem hiszem, hogy szeretné, ha sokan látnának minket együtt, pláne úgy nem, hogy hozzá érek... nem szereti az ilyesmit.-
Ahogy ezt végigmondja, hirtelen megvilágosodik arról, mennyi mindent is tud már a fiúról, és ez jó érzéssel tölti el, olyan biztonságosnak tűnik.
Mint derült égből a villámcsapás, kap észbe, hogy a külvilág létezik, és az iskolában iskolai dolgok is történnek, nem csak rejtélyes Szív Királyok vannak és csókok csattannak, de órákat is tartanak, úgyhogy összerezzen, majd felpattan.
-Rohannom kell órára, de majd még találkozunk, és beszélgetünk!-
Hadarja, és már el is száguld a teremből.


//Köszi a játékot! <3//

[Benji]

Lucussal megbeszélték, hogy eddzenek egyet, bár a lánynak arról nem ejtett szót a navinés, hogy a csapata is megjelenik. Mindenesetre elindul a pályára, felszerelkezve, és már nagyon várja, mert egyrészt imád repülni, másrészt szeret Lucával lenni, és izgalmasnak ígérkezik, hogy egymással gyakorolhatnak-versenghetnek kicsit, hiszen ezt élesben még nem próbálták, de hamarosan erre is sor kerülhet, tekintve, hogy külön házban vannak. Elképzelései szerint a részéről ez valahogy úgy fog kinézni, hogy még a meccs előtt odamegy hozzá, bocsánatot kér tőle azért, ha a csapattagok az Eridonból bántani fogják, és megkéri, ne keseredjen nagyon el, ha ők győznek, mert elkapja a cikeszt, ebből ugyanis nem akar a későbbiekben problémát.
Bőven hagyott időt magának odaérni, tekintve, hogy a pálya a Nyugati szárny Tornyától nagyon messze van, és meg is lepődik, hogy nem ő ért oda előbb, de határozottan lát valakit ott a pályán, nem lehet más, csak Lucus. Szaladni kezd felé, és már jó messziről odakiabál neki, vicces-nagylányosan.
-Készülj fel Czettner, hogy lemoslak a pályáról!-
Felnevet, ezt egy filmben hallotta, és határozottan ide illőnek érzi, szóval gondolatban még meg is lapogatja a saját vállát, amiért ilyen nagylányos beszólás az eszébe jutott, ami laza is. Talán ilyeneket kéne mondani Kornélnak, és akkor a fiú is több érdeklődést mutatna iránta úgy, ahogy ő szeretné, mert akkor nagylánynak gondolná.

[Bálint]


Gyakorolnia kell, ezt azért teszi, hogy jó elemi mágus legyen, hiszen az fontos, hiszen ha nem gyakorol eleget, akkor abból baj is lehet, hiszen megsértheti a társait, ha elszabadul az ereje, hiszen még nem tudja kontrollálni, hiszen... elég a hiszenből!
Mint aki valami nagyon-nagyon rosszban sántikál, mert így is van, sétál ki a kastélyból. A Nap még magasan jár, és természetesen nem tiltott kijönnie, csak az erdőbe nem mehet. Megtiltotta Anya is, Kornél is, nappal is. Mégis arra somfordál, mintha csak véletlenül ténferegne oda, de ez természetesen nem így van, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az apró magocska, amit az ujjai között szorongat. Ezt fogja elültetni, és növekedésre bírni.
Természetesen az erdőbe nem megy be, csak... csak a szélére. Így nem szeg szabályt, csak talán félig, habár pontosan tudja, hogy már ezért is megszidnák, de muszáj gyakorolnia, gyakorolni akar. Magot ültetni, és növekedésre bírni, Ádám tanárbácsi is megmondta, hogy ez szükséges, szóval le is térdepel szépen az erdő szélén, egy kis lyukat kotor az ujjaival (úgy érzi, most nem szabad használnia a varázserejét, csak azt, ami a természethez köti, mert talán úgy könnyebb lesz) és azután bedobja a kis lyukba a magot, majd betemeti. Az ujját a földhöz érinti, és próbál energiát adni a növénynek.
"Érezd, ahogy az ujjaidból az erő átáramlik a földbe, és a benne lévő magba! Képzeld el a növény növekedését!" - idézi a szavakat, és lehunyt szemekkel koncentrál is erre, egészen belemerülve, és már csak arra lesz figyelmes, hogy valaki megszólítja, és ahogy összerezzen rémületében és kinyitja a szemeit, egy arc úszik a perifériájába, oda is fordul hozzá.
-Szia, nagyon megijesztettél!-
Közli először bosszúsan a fiúval, aki jó pár évvel idősebb lehet nála. Megigazítja a talárját, hogy mégis, csináljon már valamit, aztán eszébe jut, hogy kérdést is intéztek ám hozzá, és próbál elfogadható, hazugságmentes, ámbár nem egyértelmű választ adni.
-Épp gyakorolok. És te mit csinálsz itt?-

[Bálint]

-És eddig mit fedeztél fel?-
Kérdezi kíváncsian felcsillanó szemekkel, mert a felfedezés bizony jó dolog, azt ő is szokott, vagyis, valami hasonlót. Amikor például tárgyakat bűvöl meg, az is olyan, mint a felfedezés... mint a nyaklánca, amit Kornéltól kapott, és ami sikít, hogyha nincs a nyakába, és keresni kezdi. Nagyon hasznos dolog ám ez!
Visszakérdez, mégpedig arra, hogy mit gyakorol. Próbálja felidézni a szerződés erre vonatkozó részét, hogy elárulhatja-e, hogy az elemi mágiát gyakorolja, de ha jól emlékszik, a tanárbácsi azt mondta, bárhol gyakorolhatja, ha nem árt vele másoknak, szóval... nem akar neki ártani vele, így elárulhatja - végül erre következtet.
És ha elárulhatja, és nem árt vele, meg is mutathatja! Amikor ez megfogalmazódik benne, izgatottan oda is fordul a fiúhoz, és felé nyújtja a kezeit.
-Megmutatom, add ide a kezed!-
Kéri, de türelmetlen, így már meg is ragadja, és a tenyerébe veszi a másik tenyerét. Soha, de soha nem lenne ennyire udvariatlan, ha történetesen nem lenne ennyire izgalmas az elemi mágia, hogy még az illemről is megfeledkezik. Szóval egyik kezében tartja a fiú kezét, tenyérrel felfelé, a másikkal meg felmarkol egy kis adag földet, és a tenyerébe szórja. Ezután fölé tartja a tenyerét, behunyja a szemét, és koncentrálni kezd, majd körkörösen mozgatni a tenyerét, aminek hatására a kisebb nagyobb darabok lassan körözni kezdenek a fiú tenyerében. Kinyitja a szemét, hogy lássa, sikerült-e, de a körözést nem hagyja abba.

[Ádám]

Valahol megnyugtatják a tanárbácsi szavai, valahol meg kicsit lelombozzák. "Alig párat" tud felsorolni: erejében magabiztos, érzelmileg kiegyensúlyozott... egyiket sem érzi, hogy illene rá, de azt tudja, hogy csak az egyiken képes változtatni, és az nem a kiegyensúlyozottság. Könnyebb számára az elemi erejét fejleszteni, még így, hogy alig tud róla valamit is, mint az érzelmeket elemezgetni és abban szilárdan állni. Ezt lehetetlen küldetésnek érzi... de azért nyilván mindent meg fog tenni, hogy változtasson ezen, és kihozza magából a legjobbat.
Hallgatja a választ, és a lehető legtöbb dolgot próbálja megjegyezni, el is határozza tehát, hogy figyelni fogja az állatokat. Azt még nem tudja, ezt hogyan valósítja meg, tekintve, hogy az erdőbe nappal és pláne éjszaka tilos mennie, de valamit ki kell majd találnia, elvégre fejlesztenie kell magát, gyakorolnia kell. Kis állatokkal. Talán kezdhetné a bagolyházban... bár azt nem tudja, hogy a bagoly végülis melyik elem állata, vagy egyáltalán minden elemnek van állata, vagy mivel minden állat a természetben él, így mindegyik a föld elemé legfőképp? Ezt tisztáznia kellene.
-Eszembe jutott egy kérdés... minden állat inkább a föld elemhez kapcsolódik, vagy van, ami máshoz? Mondjuk ami repül, az inkább a levegőhöz, vagy mivel ösztönösen közlekedik a természetben, inkább a földhöz és a levegőhöz kevésbé? Vagy egyenlően?-
Ezután dolgozni kezd a kapott feladatokon, elülteti a magot, és elkezdi hívogatni a fűzfa ágát, ami reagál is, így szinte ujjongva tapsol egyet, és elpirul a dicséretre. Feljegyzi a házit fejben, és már most biztos benne, hogy minden nap gyakorolni fog.
Ezután a mag felé fordítja a figyelmét, ami már a földben van. Amint meghallja a feladatot, szinte tátva marad a szája... ilyen nehéz feladatot, máris? Ez nagyon izgalmas! A földhöz érinti az ujját, ahogy Ádám, és lehunyja a szemét, úgy hallgatja az instrukciókat, hogy mit tegyen. Lelki szemei előtt próbálja elképzelni a magot a földben. Frissen került oda, de talán olyan lehet neki, mint hideg téli napon a takaró alá bújni - otthonos, melengető. Ahol pedig jól érzi magát az ember-állat-növény, ott könnyebben képes gyökeret ereszteni, és hajtást növeszteni, nem igaz? Látja a csukott szemei előtt a magot, amint szépen, nagyon lassan szívja be az energiát, amit küld neki, és mintha tényleg érezné, ahogy az ujja összekapcsolódik... valamivel. A maggal, nyilván, szeretné ezt hinni.
~Most pedig növekedj, mert szeretlek, és szeretném, ha kidugnád magad a földből, hogy bebizonyítsd, mennyire ügyes vagyok!~

[Bálint]

Nem tudná megmondani miért, de a fiú válaszára melege lesz, és el is pirul. Olyan sanda gyanúja támad, hogy köze van a kijelentéshez, de persze nem merne tovább következtetni, hiszen Kornélnál is pórul járt a dolgokkal. Az ilyen nagy fiúk nem foglalkoznak az olyan nagykislányokkal, mint ő. Habár Kornél foglalkozik, de nem úgy, szóval biztos ez a fiú sem úgy értette. Ettől még a pír az arcán van, egészen, amíg arra nem terelődik a szó, hogy mit is csinál.
Koncentrál, és sikerül is mozgatnia a földet, még így is, hogy a fiú keze a kezében van, pedig nem elemi mágus, vagyis nem tud róla, hogy az lenne, márpedig ismeri a tanoncokat, ha csak látásból is. Szóval büszke magára nagyon, és a fiú reakciójától csak még büszkébb lesz, hogy bizony, ő erre képes, mert a hanglejtésén és a tekintetén érződik és látszik, hogy tetszik neki, amire képes, és hogy nem tartja átlagos dolognak. Szóval a szavakra, hogy elemi mágiát gyakorol, bólogat.
-Minden nap gyakorolom. Ha a saját tenyerembe csinálom, akkor a levegőbe emelkedik.-
Meséli, miközben a saját tenyerébe dönti a fiúéból a földet, majd ismét körözni kezd, és a föld gyorsabban is reagál rá, meg fel is emelkedik, mint egy kis vihar. Ebben ügyes, mert már sokat gyakorolta. Elveszi a kezét, mire a föld a tenyerébe hullik, aztán meg azt is visszaszórja a talajra.
Kissé kétkedve néz a fiúra, hogy mennyire avassa be a dologba, de igazából örül, hogy társasága akadt, mert... mert nem szeret ugyan szerepelni nagyközönség előtt, de azért eridonos, és igenis is szereti és szüksége van a pozitív visszajelzésekre, szóval jó ötlet lenne lenyűgözni a fiút azzal, hogy mit tud még, és láthatóan őt nem nehéz, persze, a jó értelemben.
-Elültettem a földbe egy magot, és most próbálom növekedésre bírni.-
Kezd bele nagyon tudományosan a dologba, majd ha már idáig eljutott, úgy dönt, folytatja, és még komolyabbra és tudományosabbra vált, ahogy hozzáteszi.
-Itt maradhatsz, és megnézheted, de akkor csöndben kell maradnod!-
Közli vékonyka hangján utasítóan, majd ha a fiú beleegyezik, akkor behunyja a szemeit, és a földre illeszti az ujját, koncentrálni kezd a magra, próbálja érzékelni a közöttük lévő energiai kapcsolatot.

[Bálint]

A kérdésére kuncogni kezd, és cinkos vigyorral néz rá, mintha azt várná, a fiú is kuncogni kezdjen, pedig azt se tudja, ő miért teszi, de megmagyarázza.
-Nem tudom. Megkértem Anyát, hogy adjon egy magot amit elültethetek. Nagyon fontos, hogy az elemi mágusok megtanulják érzékelni a környezetüket, a növényeket, és az állatokat. Gondoltam megpróbálom kitalálni, milyen növény ez.-
Magyarázza tudálékosan, azután rátér a növény növekedésre bírására. Odaérinti az ujját a talajhoz, és koncentrálni kezd, hogy megtalálja a magot, mármint, a terromágusi erejével megtalálja, mert amúgy tudja, pontosan melyik kupac alatt van. Nem telik el túl sok idő, és már érzi is, olyan, mintha egy nagyon halkan és óvatosan lüktető szív lenne. Persze nem tudja pontosan, milyen egy lüktető szív önmagában, de ez a hasonlat jut róla eszébe. Most már csak koncentrálnia kell, hogy növekedjen a növény. El is képzeli, ahogy egy szál összeköti kettejüket, egy szál, ami láthatatlan, és áthatol a földön, mert ez energia, és meg is érzi a kapcsolatot maguk között, határozottan. Elképzeli, ahogy ezen a szálon keresztül táplálja a növényt, és a lelki szemei előtt még nem látja, de már az illatának gondolata megszületik a fejében, amit maga sem tudna megmagyarázni, hogyan lehetséges, mert nem érzi, de emlékszik az illatára.
-Ibolya.-
Közli, és mintegy végszóra, a növény ki is dugja a fejét a földből aprócska hajtásként. Az ujja alatt megérzi ezt, így kinyitja a szemét, és tapsikolni kezd örömében, hogy sikerült megcsinálnia, hát megérte annyit gyakorolni! És mintha csak erre várt volna, a fák közül előbukkan Mana, a sárkányróka, akit az előző órája előtt hozott ki, mert Mágiatörténet volt, és a kis jószág nem kedveli az elméleti órákat, ahol csendben kell a táskában gubbasztani. Komótosan odacaplat gazdájához, és leül mellé, szemlélve a növényt, majd a fiúra néz kissé gyanakodó pillantással, amit persze egy állatnál nem lehet megállapítani, de mivel szoros kapcsolat van közte, és Ash között, így ő érzi.
-Ő itt Mana, a sárkányrókám. Ó, és én pedig Ashley Valerie Stanwood vagyok.-

[Bálint és a rózsaszín nyuszika *.*]

Ez a fiú nagyon kedves vele. Soha, egyetlen idősebb sem figyelt még rá így, kivéve Anyát, és Apát, meg Faithit, aki a keresztanyuja, tehát neki muszáj, meg a nagyiékat, meg a tanárait, akiknek muszáj, meg Kornélt, amikor veszekednek, de akkor nem maga miatt figyel rá, hanem a veszekedés miatt, szóval ez... különleges. Nagyon koncentrál is a feladatra, hogy ügyesen megcsinálja, és sikerül is neki, így tapsikolni kezd örömében. Az elemi mágia más, mint a tudása, mert ez gyakorlat, és más, mint a varázslás, mert ehhez más energia kell. Ebben még nem olyan magabiztos, ezt még csak most tanulja, és nagyon élvezi!
Megint elpirul, ahogy megdicsérik, aztán inkább Manára figyel, mert tőle nem jön úgy zavarba, mint az idősebb fiútól. Bemutatja a kis lényt, és Bálint is köszön a rókának, amivel máris kissé barátságosabbá válik a lény számára. Ashley megsimogatja a buksiját, mire a kis lény elégedetten lehasal a földre, és onnan szemléli tovább a környezetét.
Eközben a nagykislány megtudja, hogy a fiút Bálintnak hívják - és mielőtt elgondolkodhatna, kap egy kérdést, amitől megint elpirul. Megvonja a vállát, bizony, most nagyon elkapták ezzel a kérdéssel, ekkora butaságot!
-Mert... már megszoktam.-
Mondja, és inkább a földet fixírozza, míg nem be is esik elé egy nyuszi. Első pillanatra azt gondolja, Kumagoro az, de aztán ahogy meghallja a hangját és jobban megnézi magának, máris tudja, hogy ő nem a már ismerős plüssnyúlpajtása.
-Nyuszi!-
Kiált fel a kis vattalényhez hasonlóan, és rögtön el is pirul újra, ahogy a nyuszika kijelenti, hogy ő milyen szép, de ezt a zavart próbálja nevetéssel oldani, és odanyúl a plüssállathoz.
-Hol hagytad Kumagorot?-
Kérdezi, biztosra véve, hogy jó barátok, elvégre egy rózsaszín plüssnyúl a réten, aki nem Kumagoro, csak Kumagoro barátja lehet.
-Ne félj Manától, ő nem bánt!-

[Bálint és nyuszihopp]

A nyuszi ismét kimondja azt, amivel mindig szembe kell találnia magát... hogy a nagyfiúk egyáltalán nem úgy néznek rá, mint egy nagylányra, és nem úgy találják szépnek. Éppen ezért a fiú helyeslése már nem is ér igazán célba, mert Ashley csalódottá válik, hogy megint ugyan az a lemez, de inkább nem mutatja ki. Nem, mintha szerelmes lenne Bálintba, vagy ilyesmi, neki van szerelme (kettő is, igen, megint kettő) de azért jól esett volna neki, ha végre nem kislányként néznek rá. Nem is tudja, mit tehetne még, és talán jobb is lenne, ha feladná a próbálkozást, de... olyan nehéz nem próbálni nagynak lenni 14 évesként a 17-18 évesek között. Mindenesetre most inkább a nyuszira kezd figyelni, hiszen ő ad valamiféle magyarázatot, de azért még a fiúra néz, és hozzáteszi az iménti szavaihoz, amit szeretne.
-Én mindig logikus vagyok.-
Legalábbis szereti ezt hinni magáról, és az esetek túlnyomó részében tényleg az is. Ez az ő világa, és biztonságos, csak ritkán szivárog a logikába érzelem, vagy inkább soha, ezen még vitatkozik saját magával.
-Rózsaszín ház? Sajnálom, itt olyan nincs. Csak piros, kék, sárga, és zöld.-
Vonja meg vállait, hiszen ezzel nem sokat tud segíteni, de aztán eszébe jut még valami.
-Kumagoro legtöbbször a kékeknél van, oda el tudlak vinni... vagy tudunk.-
Ha a fiú is csatlakozni akar, nem ígér a nevében, de nincs ellenére, hogy jöjjön. Kedves, és nagy is, szépnek találja őt, szóval... határozottan nincs ellenére.
-Bálint a nyúllovag!-
Nevetgél, ahogy végignézi, hogyan menti meg a fiú a kis nyuszit a nem létező fenyegetéstől.

[Bálint és a Nyuszi]

Bálint ellenkezik, de Ash szinte meg sem hallja már ezt. Kicsit elszomorodik, de azért nem is nagyon remélt többet (csak titokban, de még úgy is nehéz, magának is bevallani) szóval a felszínen még magában sem rendíti ez meg annyira.
A nyuszi a rózsaszín házról kérdez, amit nem ismer, de a fiú láthatóan igen, ő pedig összehúzott szemekkel néz rá. Sosem hallott egy ötödik házról a három itt töltött éve alatt, de a fiú állítja, hogy van. Szerinte pedig ez képtelenség, de azért nem akarja azzal vádolni, hogy hazudik, mert hát miért hazudna egy ilyen cuki kis nyúlnak? Akkor pedig csak az lehet a válasz, hogy ezt sem tudta, ami szomorú ennyi idő után, de... legalább most megismerheti!
Gyorsan fel is pattan, hogy induljanak, de a nyuszi kapálózni kezd, hogy ő márpedig meg akarja köszönni nekik, hogy kedvesek voltak. Számára ez mondjuk nem olyan nagy dolog, hiszen az illem eleve ezt kívánja, de azért elmosolyodik.
-De cuki vagy!-
Közli, majd miután Bálinttal végzett a bolyhos, odanyúl érte, és elveszi a tenyeréből, hogy aztán az arcához emelje.
-Sosem kaptam még plüsspuszit!-
Lelkendezik miközben a textilnyelv végigsiklik az arcbőrén.

[Ádám]

Érdeklődve hallgatja a tanárbácsi szavait, és próbál mindent megjegyezni, de kezd nagyon elfáradni, így az utolsó feladata sem sikerül igazán, amitől kissé csalódottá válik, és rögtön elhatározza, hogy rengeteget fog gyakorolni majd.
Ádám azonban meg tudja csinálni, amit tanít - nyilván ezért is tanítja - és ez a lányt egészen lenyűgözi, nagyon tetszik neki a színes virág. Nézi a tanárt, és a virágot, és jelenleg kissé nehezen tudja elképzelni, hogy majd egy növénnyel fog gondolatokat közölni. Számára ez kissé abszurd, és nem is logikus, totálisan mentes ez az elképzelés attól a világtól, ami benne él... tehát úgy tűnik, ideje megrengetnie a világa falait, és kitekinteni. Maga a varázsvilág az tökéletesen érthető és logikus a számára, hiszen ebbe nőtt bele, de ez, amit Ádám felvázolt, kicsit túlzás, és mint olyan, óriási kihívás - vagyis már alig várja, hogy megtörténjen!
Örömmel veszi a kezébe a cserepet, és odafordul vele a sárkányrókához, hogy megmutassa neki is. Ez lesz az egyik nagy feladatuk, jövőre nagyon szépnek, nagynak, és egészségesnek kell lennie.
Aztán a következő szavaktól kissé megszeppen. Nem szabad túl sokat gyakorolnia... már most tudja, hogy ezzel még komoly gondjai lesznek, mert ő képtelen keveset tanulni vagy gyakorolni. Születési rendellenesség. Elfintorodik a gondolatra, de most tényleg nagyon fáradtnak érzi magát, és nem szeretne beteg lenni, szóval ma már biztosan nem gyakorol, de holnap semmi sem állíthatja meg!
A lény említésére megint a rókára néz, és a kis lény is rápillant. Közben persze örömmel töltik el a szavak, hogy ügyes. Persze ezt kifejezetten elvárja magától, de mégis jó, hogy ezt gondolja Ádám, sőt, ez szuper!
A kérdések említésére elgondolkodik, majd megrázza a fejét, most nem jut eszébe, de biztos össze fogja állítani a kis listáját róla, hogy mi az, amit szeretne megtudni.
Egyik kezével elengedi a cserepet, és a sárkányróka álla alá nyúl, aki egészen éberen fürkészi új gazdáját.
-Mana.-
Mondja ki a nevét, ami nagyon is passzol az állathoz, hiszen ez japánul szeretetreméltót jelent, és ő több is, mint szeretetreméltó, ezt már most érzi rajta. Imádja!
Kezét odanyújtja Ádámnak, majd amikor már nincs több teendő, és mondanivalója, amit meg kellene hallgatnia, akkor illedelmesen elköszön, és kisétál a teremből.
-Köszönöm az órát, meg Manát, és a virágot! Szia!-

[Nagyfiúcska]

Két alak baktat a tanári irányába. Az egyik egy emberlányka, a másik meg rókakölyke - sárkányféléé. Mana kivételesen vidámnak tűnik ma, talán az ajándék arany színű masnitól a nyakában úgy érzi, annyira nem is rossz ez a kórság, ami megfertőzte a gazdit. De nem ám akármiért kapta a masnit, küldetése van - de erről majd később.
Ash még mindig pillanatonként fordulna vissza a folyosón, nem is tudja, mi veszi rá, hogy tovább pakolja a lábait, mégis ez történik. Talán a cukikórtól, talán mástól nem fest már annyira nagyon nagylányosnak, mint amikor minden áron el akarta hitetni, hogy az - és pont ezzel vágta még jobban maga alatt azt a bizonyos fát. A sminkje egészen természetes, csak alapozó, meg a szemeit húzta ki és csillogós szájfényt tett az ajkaira, ahogy mindig, ezen kívül meg természetesen talárban van, amin mondjuk az eridonos főnixet a címeren megvariálta - a madár kapott egy cuki lila boszisüveget, a háttéren meg a piros csillog! Maga sem érti, miért volt ehhez kedve, egyszerűen ez olyan... cuki.
Egy dobozkát visz a kezében, hosszúkásat, de nem túl nagyot. Ebben van az ajándék, amit az új tanárbácsinak szán. A hajába beletűzött egy szálat a virágból, amit kapott, sokat gyakorolt rajta, és Anya is segített tartósítani, mert sajnos energiát adni neki még nem tud, szóval a csokor nagy részének annyi, de azért még vannak egész szépek, mint az is, ami most a hajában van.
Ahogy az ajtóhoz ér, leguggol Manához, a nyakában lévő masnihoz erősíti a kis dobozt.
-Ügyes legyél, vidd az asztalhoz!-
Utasítja a kis lényt, majd halkan kinyitja a tanári ajtaját annyira, hogy Mana szépen bebandukolhasson rajta, amit meg is tesz, és az útját szépen Viktor asztala felé veszi.

[Benji]

Egyre közelebb ér a pályához, és el is kiáltja magát nagylányosan magabiztosan, közben meg belegondol, hogy talán van alapja az eridonos nagypo... szájúságról keringő véleményeknek, de nem jut messzire gondolatmenetében, mert alig hogy levágja a seprűjét a kviddicsfelszerelésben, hogy edzeni kezdjen, egy Lucáétól eltérő, mégis ismerős hang üti meg a fülét.
Felegyenesedik, nem is érti, miért nem nézte meg jobban magának, és azonnal rá is jön, hogy nem véletlen hallott mély fiúhangot, ugyanis ez egy mély fiú! Na jó, fiú. Luca tesója, ha jól téved, el is pirul menten-nyomban, hiszen abszolút nem neki szánta, ugyanakkor nevethetnéke is támad, hiszen pont jól jött ki, hogy csak vezetéknevet kiáltott.
Úgy dönt, belemegy a viccelődésbe, és próbálja alkalmazni a színjátszó szakkörön tanultakat, felegyenesedik, és próbál fensőbbségesen nézni lefelé(!!!) a nála magasabb fiúra.
-Helyes, talán ez a szerencsenapod, és megkapod.-
Mármint, a kegyelmet. De ha esetleg mást is szeretne a kviddicsedzés során, akkor jól elveri ő - szigorúan a szabályok keretében. Ma nagyon harcicsibe, úgy tűnik.
-Hol van a húgod? És... hogy kerülsz ide?-
Előbb Lucát hiányolja, majd Benji itt létét, elvégre ő nem ebbe a suliba jár. Vagy mégis, és lemaradt volna?

[Shania]

Legalább annyira izgatott a mai találkozója miatt, mint amennyire kedve lenne minden kastélylakóhoz odamenni, és egyesével körbepuszilni őket. Néha azt gondolja, hogy ez már komolyan beteges, máskor meg azon kapja magát, hogy a klubhelyiségben erőlködik, és próbál valakit sarokba szorítani, hogy megpuszilhassa, és mindettől jól érzi magát... ő, aki amúgy annyira nincs oda attól, hogy idegeneket puszilgasson, sőt!
De most nem gondolkozhat ezen, most a találkozón kell agyalnia, és visszafognia magát, hogy Shaniát nehogy elijessze. Igen ám, de könnyebb ezt mondani, mint megtenni, és érzi is a késztetést erősen.
Besétál a terembe, azon belül is a föld területére. Kíváncsi rá, mit tartogat a lány a számára, mit fog neki mutatni, mit fognak csinálni. Persze az órákat is nagyon élvezi, de ez most valahogy másfajta izgalom... egyszerűen úgy érzi, van mit tanulnia a navinéstől is, talán pont azért, mert nem négy elemet tud irányítani, és mert egyszerűen nem tudja a földet se még tökéletesen. Mert nyilván még ő is csak tanonc.
Kiszemel magának egy kényelmesnek tűnő sziklát, és szépen helyet foglal rajta törökülésben. Leveszi a talárját, és leteríti maga mellé, miközben Mana is odabattyog.
-Jajj, micsoda tünci-münci-bünci kis sárkányróka, igeeen, szereti a simogatást, egyelek meg, hát én vagyok a legrettegetteb sárkánykarókácska a környéken, én ám, igen én, bizony hogy én, jajjajjnyuuuujj!-
Gügyögni kezd a kis lénynek, aki határozottan megvetné érte és még el is kúszna némileg messzebb bizonyára, ha nem épp a hasát vakargatnák, ami egyszerűen olyan jó, hogy képtelen ellenállni, és itt hagyni a megveszekedett gazdáját.

[Bálint]

Seprűvel a hóna alatt, és Manával a kezében masíroz ki a kviddicspálya irányába megállíthatatlan elszántságot tükrözve, amit érez is jelenleg. Sok idejébe telt felépíteni ezt a rettenthetetlen eltántoríthatatlanságot, szóval reméli, senkibe nem botlik bele, aki majd kérdezősködni, vagy akadékoskodni, netántán lebeszélni akarná.
Felöltötte a kviddicsmezét is, biztos, ami biztos, elterelő taktikaként, hogy azt tudja mondani, gyakorolni akar - ami lényegében nem hazugság, csakhogy ő az esést fogja gyakorolni. Bizony, úgy dönt, hogy most le fogja tesztelni, valóban lezuhanhat-e mindenféle fizikai fájdalom és deformálódás nélkül a magasból, mert bár mondták neki, azért nehezen tudja elhinni. Persze önmagában a varázsló-lét, meg a metamorfsága, és az elemi mágiája is ellent mond szinte minden fizikai alaptörvénynek, de ezt aztán még annál is sokkal-sokkal meredekebbnek találja.
A pálya közepére sétál, és leteszi Manát a kezéből, mivel a sárkányrókának esze ágában sincs elhagyni a talajt. Részéről köszöni szépen, tökéletes biztonságban van a földön, és ezen abszolút nem kíván változtatni, nem kísérletezget. Ahogy Ash átveti a lábát a seprűn, tudva, mire készül a gazdája, megragadja fogaival bokájánál a talárját, és panaszos hangon kezd ellenkezni az ötlete iránt. Abban azonban nem biztos a lány, hogy a leugrálás a magasból nem tetszik neki, vagy talán az, hogy itt hagyja egyedül, de inkább utóbbira tippel.
-Nyugi, Mana, mindjárt itt leszek megint!-
Mondja, majd elrúgja magát a talajtól, és felrepül pár méterre. Lenéz, és igazából nem tartja elég magasnak, de számára már innen is ijesztő leugrani.
-Kívánj sok... hát, kívánd, hogy igazuk legyen!-
Mondja a kis jószágnak, majd egyik lábát leveszi a lábtartóról, és átfordul a seprűn oldalsó ülésbe, azután nagy levegőt vesz, és egy apró sikollyal leugrik.