EdzésFelnevetve fogadtam a másik válaszát. Na igen. Abban igaza volt, hogy talán előbb nekem kellene nyikorognom, mint neki. De ebbe már nem mentem jobban bele, nem akarom jobban öregbíteni magam annál, mint amennyi valójában vagyok. Még nekem is fura kissé, hogy már mesterképzésre járok. Mintha csak pár hónapja lett volna az, hogy először léptem át a kaput. De most nem a múltamon kell filozofálni, elvégre edzeni jöttem.
- Csss, ne buktass le. Jól be vagyok olajozva. - vigyorogtam Dave felé, szélesen, mintha menteni akarnám magam a többiek előtt. Lepillantva a kinyújtott kézre, megragadtam azt, és megejtettük a - számomra - kissé hivatalosnak számító kézfogást. Mondjuk itt ez a jó, hisz nem borulhatok a nyakába, ki tudja, ki venné furán a dolgot, ami engem ugyan hidegen hagyna, de Dave életébe, dolgaiba nem akarok belekavarni. Ahogy elengedtem, úgy léptem kissé félre, hogy mindenkihez odaférjen, illetve, hogy senkinek ne mutogassam a hátamat. Micsoda illedelmesség. Nem sokáig tart a "rituálé, az utolsó befutóra is sor kerül, a csend, ami addig ült köztünk, hamar elillan, amikor a kapitány megszólal. Figyelmesen hallgatom, ahogy bemutat mindenkit, követem a tekintetével azt, ahogyan sorban halad, igyekszem memorizálni, hogy ki kicsoda. A nevekkel nem mindig vagyok a legjobb viszonyban, de most nincs sok, talán nem lesz belőle gond, vagy ha igen, majd megoldom. A "hé, te ott!" eddig mindig bejött. Ahogy a sorban hozzám ért, megcsóváltam a fejem, persze vigyorral tarkítva.
- Ne mondj ilyeneket, mert belepirulok. Meg persze még el is hiszik, hogy ilyen vén vagyok. - löktem gyors oda, majd persze a többiekre pillantottam.
- Persze, tényleg segítek, ha kell. - tettem hozzá, majd elhallgattam, hogy be tudja fejezni, amit elkezdett, hogy elindíthassuk az edzés komolyabb részét, hisz nem csak beszélgetni jöttünk. Az utolsó tag bemutatása után azt is felmérte, hogy ki hiányzik még, hisz a késés néha neki sem idegen, de mostanság igencsak elkerülte. A feladatok ismertetése nem volt idegen, hisz majdnem minden egyes edzésen ez volt a felállás, így úgymond már indulásra is készen álltam, kicsit megmozgatva a bokáimat, a futás előtt, hogy ne legyen ebből se gond, majd már indultam is, hogy a futást mihamarabb letudjam. Már-már meg is indultam a távnak, mikor felhangzott ismét a hangja. Megállva pillantottam hátra még rá, elvigyirodva.
Ez most komoly kérdés volt? Simán. - válaszoltam a magam nevébem, majd megindultam a köröknek, fekvőknek, felüléseknek.
A fogónk is befutott, mire én már a földre kerülve estem neki a gyakorlatoknak, így csak odaintettem neki, kèt felülès közben. Azt csak a szemem sarkából láttam, hogy a másik fiúval hogy bánik, amit én biztos nem toleràltam volna, de ők tudják. Nem vagyok ebbem érdekelt. A fekvők lenyomàsa után, feltápàszkodtam, hogy a seprűmért induljak, hisz a levegőben még volt pár köröm, amit nem siettem el, de még fel se tudtam ülni a "paripàmra", mikor a csattanàst elhangzott. Meglepve kaptam oda a fejem, tájékozódva nagyjàból, hogy mi is ment végbe, majd cisszenve léptem oda hozzàjuk, Domi utàn nézve.
- Hé, hé, hé! Ez nem kocsma, menj futni és azon vezesd le a fölös energiáidat. Ha ennyire érzékenyen érint, hogy nem fogta a kezed, akkor nyeld le. Most az edzéssel kellene foglalkozni. - morogtam, mert megtehetem, és mert nem boxmeccsre készülünk, inkább most igyekszem megállítani a lavinát. Szusszanásom után Dave felé néztem, hogy egyben van-e, no meg, hogy mit akar most lépni.
- Ne üss vissza neki, ha kérhetek ilyet.. - csóváltam meg a fejem, miközben magamhoz vettem a seprűmet, hogy ha eljön az ideje, akkor befejezem végre a feladatok utolsó részét. Feltéve, ha nem robban ki a cirkusz. Az kéne még..
De azért szeretlek <3 
Tudjátok ki fog ám nektek ezek után bókolni...