Meccs után
Axel és persze a többiekNagy szusszanás, majd újabb. Kissé kényelmetlen volt hosszabb távon az, ahogy feküdtem, de nem moccantam, vagy legalább is, csak a felsőtestemmel mocorogtam, mint valami kukac. Persze, nem úsztam meg azt sem, hogy a lábam moccanjon, amelyet hangos szisszenéssel reagáltam le, de ahhoz képest, még mindig istenesebb volt a fájdalom, mint a levegőben. Szép lassan kezdtem el fekvőhelyzetből félig-meddig felülni, mert kényelmesebbnek is láttam, no meg jobban tudtam megfigyelni, illetve figyelni csapattársamra. Axelnek azt hiszem jövök egy baromi nagy hálával, amiért segített az eljutásban, és még le is parkolt velem. Tekintetem a nézelődés után az ő alakjára siklott, mert még itt is maradt, nem menekült ki a klórszagú teremből, ahogy azt épeszű ember tenné. Ő szerencsés volt, nem kapott be vasat, nem kell feküdnie úgy mint nekem, és a többieknek. Gondolom ő is örül annak, hogy megúszta, Ármin is, hogy nem hullott annyi ember, mire lefújta volna a meccset. Azért ez még mindig keserű szájíz, de jobb, mintha a csapat 80%-a itt feküdne, és jajongana.
Ahogy meghallottam hangját, úgy húztam magam vissza a jelenbe a pályáról, hiszen arra jártak a gondolataim, és bólintottam elsőre szavaira. Igen, ahhoz képest tényleg az, mint ami lehetett volna.
- Mert még nem melegedtünk bele a meccsbe. Nem sok idő telt el, alkotni nem volt időnk. - húztam el a számat, hiszen tényleg elmaradtak azok, amelyeket gyakoroltunk az edzésen, és bevethettünk volna. Pedig milyen királyul nézett volna ki..
- Ahh, ne hidd, hogy ezzel nagy ember lennék. Lehet utána lejöttem volna, mert nem lehet ezt sokáig bírni. Csak vagyok olyan vadállat, hogy amit elkezdek, szeretem végigvinni. - itt már egy félvigyort ejtettem a makacsságomat emlegetve, de ami így van, az így van. Persze, hősködni nem szeretnék, távol álljon tőlem, de azt hiszem, ennyi belefért. A kérdésre viszont lepillantottam az emlegetett végtagra, amely mozdulatlanul pihent, lüktetve adva a tudomásomra, hogy még megvan, csak ramatyul.
- Most annyira nem. Megnézni nincs erőm, hogy néz ki a nadrág alatt, de a fájdalom elég képet ad. De ha nem mozgatom, elviselhető. - szusszantam, miközben visszapillantottam a másikra, arcomon pedig ténylegesen nem tükröződött a fájdalom, amely a pályán túlságosan is odaköltözött. Talán kissé sápadt lehetek, de semmi több.
- Na de te, megvagy? Mert azt láttam, hogy üldözött az egyik gurkó, de nem fogtam fel nagyon, mi volt a történet vége. - érdeklődtem, hogy ne csak az én jelenlegi nyomorom legyen a téma, na meg valóban, az utolsó percek túlságosan életlenek, és összemosódottak voltak, így utólag visszagondolva rájuk.
*leteszi*
repüljüüünk
rendes tőled, bár én attól még félek T_T 