Edződjünkáprilis 10. 14:00Egy ideig csak csereként funkcionáltam, hiszen bokros teendőim - haha-, meg gyakori távollétem miatt nem akartam senkit sem hitegetni, hogy itt leszek, számíthat rám. Ennyi belefért, hiszen nem tunyultam el, ha alkalmam volt, gyakoroltam, csak épp élesben hagytam, hogy a többiek kibontakozzanak. Azonban most, így az egész iskolai létem vége felé közeledve félrehánytam mindent, hogy ismét belerázódhassak a dolgokba, ott lehessek a többiekkel a levegőben. Nem mondom, hogy nem hiányzott már az a fajta adrenalinlöket amelyet egy-egy meccs tudott adni, hát amik még kiemelkedőbbek, mit adtak. Így, ahogy kiszúrtam, hogy edzés lesz, felvéstem a fejemben lévő kis naptárba, hogy biztos ott legyek és lehetőleg el se késsek. Van egy olyan formám, amelyik
szeret késni.
Az edzés napjáig viszont a dátum a fejemben megmaradt, az időponttal együtt. Nagy szó, hiszen manapság sok mindent sikerül elfelejtenem, de ezt nem, különleges prioritás kapott a dolgok halmaza közt. Ahogy felhúztam magamra a felszerelést, és a seprűt is előkapartam, megindultam kifelé a pálya felé, hogy végre ismét, ha csak az edzés keretein belül is, de átmozgassam a tagjaimat. A jelenlegi csapatfelállásról nemigen volt fogalmam, bizonyára csupa új arc, csak a kapitányunk volt az, akit igazán, régtől, és egész jól ismertem. Ez volt a fő, a többiekről meg majd informálódom. Idővel.
A pályához közelítve sandítottam az órámra, és állapítottam meg, hogy nagyszerűen és - hozzám képest - időben érkeztem a vállamra vetett seprűvel, lassú, ráérős léptekkel. Ahogy lábam betettem, arcomra szokványos vigyor terült szét, futólag végigpillantottam a számomra félig ismert, de amúgy ismeretlenebb arcokon, majd Dave felé irányítva figyelmem, megálltam a közelükben.
- Nem nyikorogsz te már kicsit a kviddicshez? - mintha én kevesebb ideje lennék a csapat tagja, mint ő, sőt, talán több is kicsivel, de ez kellett most nekem, az egészséges piszkálódás. Ahogy szavaim elnémultak, úgy pillantottam ismét a többiek felé, gyors felmérve őket, majd kurta biccentéssel kezdtem a köszönést, nem elsietve semmit sem.
- Üdv, Leo vagyok. - tudtam le gyors a bemutatkozást, ha netalántán valaki a nevemet se ismerné, majd elcsendesülve vártam, hogy belekezdjünk a dolgokba. Addig is, seprűmet letéve a földre, vállaim mozgattam át, melyek apró ropogással tudatták, hogy épp helyreugrottak, vagy csak szórakozásból adnak ki ilyesféle hangokat, persze nekem maga a dolog kellemesen hatott, így továbbra is némán figyeltem az eseményeket.
