Az erdő felé sétálva lassacskán egy apró, fából készült ház tűnik fel a láthatáron. Ahogy egyre közelebb jutunk a kis viskóhoz, kivehetővé válik a ház oldalánál megbúvó melléképület - ennek belsejében kisebb-nagyobb ketrecek, boxok találhatóak, amelyekben az ápolást igénylő kisebb állatok és bestiák kapnak szállást, illetve itt raktározzák a gondozásukhoz szükséges eszközöket is. A lak mögött elterülő, Mihály által rendbetett kicsi veteményes alaposan kinőtte magát, látszik, hogy gondját viselik. Néhány növény tud vigyázni magára, ezek a veszélyesnek ítélt látogatók közeledtére elszaladnak vagy elbújnak a földben, de akadnak itt teljesen hagyományos zöldségek, gyümölcsök és fűszerek is, továbbá bájitalhozzávalókat és egyéb gyógynövényeket is lelhet az elkerített területen a szemfüles kutakodó. A nyári szezonban hatalmas dinnyék nőnek itt, amiket szívesen megoszt látogatóival.


A házikót új gazdája nem igazán alakította át. Odakint még mindig nyúzott a lábtörlő, legfeljebb terepre való bakancs és gumicsizma állnak mellette; belül is leginkább a bútorok változtak csupán. A ház három helyiségből áll – egy fürdőszobából, egy konyhából és egy nappaliból. Ez utóbbiba érkezik az az illető, aki átlépte a küszöböt. Előszoba tulajdonképpen nincs, csak egy plafonról lelógó színes függönnyel elválasztott apró térrész szolgál arra, hogy felakasszuk a kabátot a falból meredő fogasra, vagy levegyük a cipőt.
Nagyjábóli látkép, a függöny nélkül
A nappali az épület legnagyobb helyisége, bár alapból nem mondható tágasnak. Az ajtótól jobbra egy hatalmas ablak található, amin rengeteg fény áramlik be. Talán a legnagyobb változás, hogy sokkal szellősebb, több a szabad tér - a padlót az ajtótól jobbra megemelték, otthonos zuggá alakítva, a bútorok nagyobbik része eltűnt. A szoba közepén heverő szőnyeget megőrizte, ám az ágyból mindössze a kényelmes matracot hagyta meg, amin tarka takaró és jópár párna hever mindig. A szekrényt egy ügyes bűbájjal voltaképp beleépítette a falba. Az elődje által gondosan fehérre meszelt falat Radúz rajzlapnak kiáltotta ki - amikor csak ideje vagy kedve engedi, festeget rá és díszítgeti. A szekrény melletti polcról jóformán eltűntek a könyvek (csak az okvetlen szükségesnek ítélt darabok maradhattak), így már felfért a gramofon és kevés személyes tárgya. A polc szélére apró égősort utánzó mágikus fényforrást aggatott.
A nappalit a konyha követi, amelyet most fagyöngysor helyett egy másik tarka, batikolt függöny választ el a másik helyiségtől. Berendezése tökéletesen átlagos, leszámítva azt a teakészletet, ami pusztán színeivel vonzza a takintetet. A pult álló fűszertartók száma gyarapodott, míg a rongyos, mugli szakácskönyvek eltűntek. A falak itt is fehérek, a kerámiatálak helyét pedig szárítani felakasztott növénycsokrok vették át. Az ablakban fűszernövények sorakoznak egy virágosládában.
A fürdőszoba meghökkentő egyszerűséget mutat. Bambusz kilépő, törülköző, illetve a tisztálkodáshoz használatos szerek. Az apró ablakra nagy, tarka üvegragasztó került és a ház egyetlen régi növénye is itt kapott helyet, hogy nuygodtan szövögesse magát tovább a végtelen (és a plafon) felé.

Én ha innen egyszer elmegyek, soha vissza nem térek. Fogadalom volt, egy olyan kijelentés, amiben akkor nagyon hittem. Állandóan a többre, a másra a változásra vágytam. Elmentem egy faluból a városba, emelkedtem, emelkedtem, aztán süllyedtem, míg a faluból város lett, a lányból nő, ám a sikeresből sikertelen. Haragszom, mérges vagyok, szenvedek. Ám azzal, hogy önmagam ostorozom, nem jutok előrébb. Mert nem tudom, hogy melyik volt az a pont, amikor hibáztam. Mikor történt mindez? Miért nem én?
Nem ez a munka a minden, mondanák sokan, én mégsem tudok most előre tekinteni. Nem a startvonalhoz battyogtam vissza fejlehorgasztva, hiszen olyan ajánlásom van, hogy lehetetlen, hogy ne engem akarjanak. De most, még tart a gyászidőszak. Azonban, szükségem van rád. Itt vagy, és én érezni akarom a közelséged, hiszen elkerülhetetlenül a legjobb barátom lettél. Elmentem hozzátok, de már nem voltál ott, itt vagy, egy olyan helyen, ahol nekem nincs keresnivalóm. De, ha ide jártál öt évig, akkor tudod, hogy hol kell besétálnod a birtokra úgy, hogy a védőbűbájok ne szúrjanak ki. Én tudom, hogy hogyan jutok el hozzád.
Magamhoz ölelt virágzó kaktuszommal, a legféltettebb kincsemmel sétálok feléd, halkan, hiszen nem akarlak megzavarni, teljesen elmerültél, mint mindig. Ki tudja, talán, ha felpillantasz, azt hiszed, nem vagyok más, csupán csak egy délibáb. Talán nevetsz, és árnyékba húzódsz, de én még mindig itt leszek. A kerítésen ülve, lábaimat lóbálva, ahogy a lágy, tavaszi szellő bele-belekap a hajamba. Tudod, miért vagyunk mi legjobb barátok, Benő? Mert nem különbözünk a szenvedélyben. Te szenvedélyesen szereted az állatokat, én szenvedélyesen szeretem az igazságot. Csak amíg te jóságos vagy, én törtető. Néha szeretnék olyan lenni, mint te. Szenvedélyesen szeretni és közben jóságosnak maradni. Talán, sőt, akkor egészen biztosan érteném a miérteket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805838#post805838][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.04.17. 12:12[/b][/url]

Én ha innen egyszer elmegyek, soha vissza nem térek. Fogadalom volt, egy olyan kijelentés, amiben akkor nagyon hittem. Állandóan a többre, a másra a változásra vágytam. Elmentem egy faluból a városba, emelkedtem, emelkedtem, aztán süllyedtem, míg a faluból város lett, a lányból nő, ám a sikeresből sikertelen. Haragszom, mérges vagyok, szenvedek. Ám azzal, hogy önmagam ostorozom, nem jutok előrébb. Mert nem tudom, hogy melyik volt az a pont, amikor hibáztam. Mikor történt mindez? Miért nem én?
Nem ez a munka a minden, mondanák sokan, én mégsem tudok most előre tekinteni. Nem a startvonalhoz battyogtam vissza fejlehorgasztva, hiszen olyan ajánlásom van, hogy lehetetlen, hogy ne engem akarjanak. De most, még tart a gyászidőszak. Azonban, szükségem van rád. Itt vagy, és én érezni akarom a közelséged, hiszen elkerülhetetlenül a legjobb barátom lettél. Elmentem hozzátok, de már nem voltál ott, itt vagy, egy olyan helyen, ahol nekem nincs keresnivalóm. De, ha ide jártál öt évig, akkor tudod, hogy hol kell besétálnod a birtokra úgy, hogy a védőbűbájok ne szúrjanak ki. Én tudom, hogy hogyan jutok el hozzád.
Magamhoz ölelt virágzó kaktuszommal, a legféltettebb kincsemmel sétálok feléd, halkan, hiszen nem akarlak megzavarni, teljesen elmerültél, mint mindig. Ki tudja, talán, ha felpillantasz, azt hiszed, nem vagyok más, csupán csak egy délibáb. Talán nevetsz, és árnyékba húzódsz, de én még mindig itt leszek. A kerítésen ülve, lábaimat lóbálva, ahogy a lágy, tavaszi szellő bele-belekap a hajamba. Tudod, miért vagyunk mi legjobb barátok, Benő? Mert nem különbözünk a szenvedélyben. Te szenvedélyesen szereted az állatokat, én szenvedélyesen szeretem az igazságot. Csak amíg te jóságos vagy, én törtető. Néha szeretnék olyan lenni, mint te. Szenvedélyesen szeretni és közben jóságosnak maradni. Talán, sőt, akkor egészen biztosan érteném a miérteket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805840#post805840][b]Széles Adorján Benedek - 2020.04.17. 12:43[/b][/url]

A mai nap egymilliós kérdése: Miért sír az Augurey? Na? Senki? Segíthetek, de azért maradjunk abban, hogy ezt nagyon ciki nem tudni, elsős LLG tananyag. Annyit segítek, hogy be van borulva. Persze mire jó, hogy szól az Augurey, ha a szürke égről már egyébként is tudom, hogy esni fog? Semmire, legalábbis az átlagembernek. Én viszont tudom a hangleejtéséről hogy az eső nagyjából húsz perc múlva legkésőbb már esedékes is lesz. Fél órája még tűzött a nap, de az áprilisi időjárás most sem hazudtolja meg magát, és nincs is ezzel semmi baj. Elégedetten állapítom meg, hogy a frissen ültetett lopótököm és az előző Vadőr Azelái jó nap elég néznek.
Magam előtt egy közepes méretű szekrényt lebegtetek, miközben a bal karomon egy Jobberknoll csücsül, jobbomban pedig néhány jutalomfalat van neki, hogy ne akarjon meglépni. Imádom őket, annak ellenére, hogy nagyon macerás jószágok a némaságuk miatt, sose szólnak, ha bajuk van, maximum a válladra szarnak. Éppen azt próbálom kitalálni, hova lenne jó átrakni a lakhelyüket, így ezt a delikvenst cipelem körbe-körbe, tesztelve, melyik helyre hogyan reagál. Egyelőre sok nem derült ki, pedig az esőt nem várnám meg vele.
Betolakodó ül a kerítésemen. Habár annyira nem lehet betolakodó, ha a kerítésnél megállt, elvégre az nálam csak afféle jelképes eszköz, még egy csecsemőt sem tartana kint. Persze a vonalában vannak bűbájok, hogy ne érjen meglepetés, ha látogatóm akad, de mivel ő ezt nem lépte át, így most meglepetés ér. A személy kevésbé lep meg, habár nehéz volt elképzelnem, hogy Zsófi ide valaha visszajöjjön. Azt viszont tudtam, hogyha én jövök, idő kérdése, és ő is meg fog jelenni. Ezt a Nobel-díjas következtetést abból vontam le, hogy hány órát ült az elmúlt hónapokban a Holdfény utcai lakásom nappalijában. Nem kapta meg az állást, látom rajta. Össze van törve.
- Zsófi! - mondom hangosan a kert túloldaláról, a szekrényt gyorsan pár pálcamozdulattal letéve az ajtó elé, a Jobberknollt pedig egy lendületes mozdulattal felengedve a levegőbe, hirtelen ötlettől vezérelve. Akkor ezt nem ma oldjuk meg. Hadd repüljön haza, az eső előtt már úgysem költöztettem volna át sehová. Hosszabb folyamat lesz ez annál.
Pár nagyobb lépéssel ott is termek a kerítésnél, megtorpanok előtte, jobbommal a vörös tincseit kezdem birizgálni, miközben halkan csak annyit mondok, hogy "sajnálom". A nyomomban felbukkan Marci, a Szamojéd, aki magához képest egészen visszafogott, "csak" kitörő lelkesedéssel próbál felpattogni Zsófira, de legalább az arcát nem akarja végignyalni. Nézek rá tanácstalanul pár pillanatig, aztán fejemmel a ház felé biccentek.
- Gyere be, mindjárt esni fog. Még nagy a felfordulás, de csinálok neked egy kakaót - ajánlom fel, közben testemmel már inkább a ház felé fordulva. Bent majd szépen elmeséli, hogy lehettek ilyen hülyék a minisztériumnál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805844#post805844][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.04.17. 14:20[/b][/url]

Lebuktam. Sokszor teszem, na nem így, hanem, úgy, hogy a víz alá lebukok, és számolom a másodperceket, egyre hosszabban és hosszabban, mígnem a testem rimánkodik már azért, hogy a felszín felé induljak, mert a bent tartott levegő kezdi el fojtogatni. Nem vagyok szuicid. Nincsen vágyam arra, hogy meghaljak. Nem akarok nem élni. Ne érts félre kérlek. A felszínen nyugodt vagyok, ám olykor, mikor erőm végén járok, tomboló sárkány és tüzes oroszlán keverékeként, dúvad formájában tör elő belőlem a megelégeltség és az ellenállás. Azonban, ha ellenállok az ellenállásnak, lenyomom a mélybe, akkor a fókusz átesik. Miközben a víz alatt számolom a másodperceket, a harag tovaszáll, és én, mikor a felszínre jövök, már újra olyan vagyok, aki képes tiszta fejjel gondolkozni.
- Tudod mit jelent másodiknak lenni?
Kérdezlek, pedig tudod, hiszen a mellettem lévő években mást sem hallottál tőlem. Elsőnek kell lenni, elsőre tökéleteset alkotni. Megtanulni, tudni, elvégezni, mert rend kell, mert fegyelem kell, mert győzni kell. Úgy menetelek előre, mintha nem lenne más út, mintha a mellékutak nyújtotta lehetőség ne volna legalább olyan jó. Senki sem mondta, hogy Bogolyfalva kevesebbet ad majd nekem, mint Budanekeresd, de nem ma. Ma ne mondj ilyet nekem. Még te se. Te legfőképp ne, mert bármennyire is szeretlek, most nincs víz, ami alá lemerülhetek. Most nem tudok elszámolni magamban, és nem akarlak bántani.
- Te vagy az első, aki vesztett.
Közelebb hajolok arcodhoz, illatod orromba, elmémbe férkőzik. Az otthon illata vagy, a megnyugtató közegé. Elpillantok a házikó felé, amit már gyerekként is szerettél. "Miért nincs Széles az órámon?" Ők néztek engem, én tudtam a helyet, de nem árultalak el sosem. Fáj a hasa. Mondtam sokszor, és azt mondtam az én hibám, mert megkóstoltattam veled egy bájitallal teli csigát. Van közöttünk egy régi szövetség, tanárgyerekként a tanárgyerekhez menekülsz, csak amíg te imádod az apád, én nem tudom nevén nevezni. Nekem ő csak Richárd. Valaki, aki még csak a nevét sem adta nekem, és én viszonzásul a szívem zártam el tőle.
- Szép vagy.
Suttogom halvány mosollyal Marcinak, aki nem titkoltan a kedvencem, és akivel a közös titkunk, hogy egyszer megengedte, hogy hozzá bújva aludjak el. Az is egy rossz nap volt. Az ölemben pihenő vidám sárgán virágzó kaktuszt hirtelen feléd nyújtom, és valami mosolyfélét is mellékelek hozzá. A kedvencem, féltő gonddal neveltem mindig.
- Házavató ajándék. Laknia kell valahol, és megfogadtam, hogy ha ez egyszer a tiéd lesz, neked adom. Csak vigyázz rá, kérlek, sűrűn látogatom majd mindkettőtöket.
Nem akarok még menni, bár talán jobb lenne, hiszen, ha jön az eső, elázik mindened, odabent pedig egészen kicsi helyed marad csak, na nem pont Morci miatt. Őt még mindig nem értem...hogyan? Leugorva a kerítésről, szorosan melletted lépkedve haladok. El-elmosolyodom. Te vagy az én örömöm ebben a boldogtalan napban.
- Mesélj te, kérlek. Ha elered az eső, üljünk ki, és meséld el, mi lesz másként.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805849#post805849][b]Széles Adorján Benedek - 2020.04.17. 15:51[/b][/url]

Amíg élek, nem fogom tudni megérteni, és nem fogom tudni megérteni vele, hogy a tökéletesség amit hajszol, nem létezik. Megtanultam már ezzel a gondolattal együtt élni, viszonylag beletörődő vagyok az ilyesmivel kapcsolatban, bár nem mondanám, hogy nincsenek hullámvölgyek, a magamfajta érzelmes embernél mindig vannak. De most egészen nyugodt vagyok egyelőre, nem próbálok a fejébe verni semmit, amire láthatóan nem áll készen. És nem is hiszem, hogy valaha fog.
- Hülyék, Zsófi. Fogalmuk sincs, hogy mit veszítettek. Hidd el, hogy ez nem a te veszteséged - mondom egyszerűen, olyan hangleejtéssel, amely egyértelműsíti, hogy erről nem szeretnék vitát nyitni. Vagyis lehet, csak felesleges.
- Egyébként is, Vivikét valószínűleg bevásárolta a kedves apukája a pozira, ezt te is tudod - közlöm még az egyértelműt, miközben Marci csaholása közben a bejárat felé igyekszünk. Ebben a pillanatban pedig a távolban villanás látszik, három-négy másodperccel később pedig egy közepesen erőteljes dörgés hangja csapja meg a fülünket. Az Augurey mindig pontos.
Zsófi és Marci barátsága kedvemre való, így most is elmosolyodom, amikor Zsófi megdicséri. Idegbajt kapok azoktól a nőktől, akik a lelkes kutyáim láttára sikítófrászban törnek ki és menekülni kezdenek, az ilyen nőknek pedig csak a tinilány alfaja b*szarintja fel jobban az agyamat, úgyhogy erre már előre edzettem magam az ideköltözéssel kapcsolatban. Nem áltatom magam azzal, hogy az én jószívű, ártalmatlan kutyáim nem lesznek néha félreértve.
A kaktuszt elveszem, közben vetek rá egy hálás mosolyt, tudom mennyit jelent neki.
- Nagyon szépen virágzik, jól gondját viselted - dicsérem meg, mert habár sokan azt gondolják, hogy a növényápolási tehetségtelenségüket kiélhetik abban, hogy kaktuszt tartanak, mert "azzal nem kell törődni", ez speciel egyáltalán nem igaz. Elvegetálni persze tényleg bármilyen körülmények között el tud. De ilyen virágokat nem hoz akárkinek.
- Nyugodtan nézz körül, de mint látod, még minden a feje tetején áll - tárom ki végül előtte az ajtót, hogy ő is meg tudja lesni. Már inkább otthonos, mint káoszos, de azért látszik, hogy van még tennivaló. Nem szeretem, ha a bűbáj dönti el helyettem, minek hol a helye, így ezt varázslattal ugyan, de teljesen önvezérelten végzem. Így viszont kicsit tovább tart.
- Éppen most hoztam át Széles nagyapó tükrösszekrényét - mondom, Zsófi pedig tudom, hogy tudja, hogy mennyit jelent nekem ez a darab. Széles nagyapó már jó pár éve nincs velünk, engem pedig semelyik családtagom halála nem viselt meg úgy, mint az övé. Nagyon hiányzik.
- Menjünk a hátsó teraszra, ott nem ázunk el. Kilebegtetsz két széket, amíg megcsinálom a kakaódat? - kérem, miközben a kuplerájos konyhakredenc mélyéről elkezdem előásni a holland kakaóport.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805870#post805870][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.04.17. 18:48[/b][/url]

- Tudod, hogy a pénz csak fű alatt számít. A világ számára Vivien jobb, mint én. Bár végig csak azt tette, amit én, mi van, ha ő mégis jobb? Ha annyira elvakult voltam, hogy nem vettem észre?
Mi van, ha nem én vagyok a legjobb? Ha van egy jobb nálam? Ki mernéd mondani Benő, a szemembe nézve, mernéd azt mondani, hogy ő jobb nálam? Itt kezdődik a szeretet, amikor te meg én szeretjük egymást, és ezért képesek vagyunk kegyelmesebben fogalmazni, gondolván, hogy attól talán jobb lesz majd minden a másik lelkében. De talán csak annyit kéne mondanod, szíved minden szeretetével, hogy Zsófi, te csak egy Bogolyfalva szinte érsz fel, de ott brillírozol majd. Itt, a várossá lett faluban, te lehetsz a legjobb. Vágyj erre, és ne többre, de erre igazán. De te túl szép vagy belül azért, hogy ilyet mondj nekem. Te Vivient sem kedvelted, mert én nem kedveltem. Pedig talán szerethetted volna, de abba belehalt volna a rendíthetetlennek hitt barátságunk. Most már nem félek, mert tudom, hogy nem szeretnéd őt. Csak azért, mert én önző mód ellene hangoltalak, hogy ne szeresd, és te nem tetted, fel sem merült benned talán, hogy az a lány, olyan, mint én, mert ugyanazokat tette mint én, egy időben még a haját is úgy hordta, mint én. Lehet, hogy minden fordítva volt, Benő? Hogy én hasonlítottam rá, hogy én utánoztam őt?
- Annyira utálom, amikor hisztériás picsának érzem magam!
Háborodok fel saját magamon, és bár elítélem a káromkodást, de amikor érzem, hogy gyenge vagyok, hogy hogy nem tudok úgy teljesíteni, ahogy nekem megfelel, ha nem szeretem azt, ahogy vagyok, és ha szavaimmal a számomra kedves embert bántanám, akkor utálom magam. Racionalistává kell válnom, érted, értünk. A barátságunk sokszor ingoványos, hiszen se te, se én nem vagyunk nem érzelmesek lenni, de te szívvel, én ideggel érkezem egy-egy vitába, és sosem lehet tudni, melyikünk győz. Félek, Benő, hogy egyszer egyikünk elfárad, és örökre lerombolunk valamit, ami lényünk egy része. Légy reális, suttogom magamnak odabent, és érzem, ahogy lassan megnyugszom.
- Ha valóban szükségem lett volna erre az állásra, akkor én is megkérhettem volna Richárdot, hogy fizessen, de én nem nyúlok ilyen eszközökhöz. Tisztességes ember vagyok.
Jelentem ki végül neked elégedetten, ahogy körbejárva a helyet, megismerkedem a bútorok kezdeti elrendezésével, közelebb sétálok a szekrényhez, a tükörben vizsgálom arcom, ahogy megváltozott, fakóbb, így jobban látszik a millió szeplő, ami borítja. Csak a szemöldököm sminkeltem és a szempillám festettem, ajkaim is csak egyszerű szájfénytől csillognak nedvesen.
- Helló Morcos.
Köszöntöm az apró dögöt, és bár próbáltam hozzá jól állni, mégsem tudom szeretni. Nem tudom miért, de féltékeny vagyok rá, utálom azt a kisugárzást, ami a törpecirkálóból ered. Frusztrál, főleg, ahogy Benő ölébe fekszik, látványosan. Főleg, amikor itt vagyok. Engem választana, nem is kérdés, és ezt a kis bokafogó is tudja, így odasétálok hozzád, és amikor felegyenesedsz, szorosan megállok előtted, tekintetem tekintetedbe mélyesztve. Semmi. Teszek egy apró lépést. Még mindig semmi. Még egyet, és akkor ott is van, az agresszív ugatás, amitől ne haragudj, de mosoly kúszik az ajkaimra.
- Mindig kiprovokálom.
Ellépve tőled, a mogyorófa pattogósságát élvezve, egyik széket a másik mögé rendezve, ahogy kéred kiviszem őket a hátsó teraszra, és bár, ahogy beléptem, egyből kiléptem a cipőimből, remélem, hogy egy pokrócot hozol majd nekünk, miközben bekucorodok a székbe, és várlak, elered a frissítő zuhatag.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805920#post805920][b]Széles Adorján Benedek - 2020.04.17. 23:04[/b][/url]

Elgondolkodva kémlelem pár pillanatig Zsófi arcát, megállva kicsit a nagy keresésben. A (ki tudja mennyire) költői kérdésére inkább nem válaszolok, helyette azt csinálom, amit szoktam: megmondom a véleményem.
- A Vivien-féle szar emberek a közhidelemmel ellentétben nem azért jutnak pozícióba, mert az élet igazságtalan és a gonoszaknak kedvez. Ezt kapják kompenzációként, amiért mindenki rühelli őket és egyedül fognak meghalni - jelentem ki teljes magabiztossággal, mert ezt nagyjából így is gondolom. A Vivi-félék azok, akiket titkon a férjük évek óta csal, hogy érezzen még mellettük valamit, a gyerekeik pedig egytől egyig utálják őket. Ha ez a nyamvadék állás a legnagyobb öröme, amit Zsófi elől vett el - márpedig az - akkor annyit is ért az élete.
- Mi a B-terv, Zsó? Mert értem én, hogy ezt meg kell gyászolni vagy mi a tökömet magyaráznak azokban a pszichológiai lapokban, de te nem az a típus vagy, aki megengedi magának, hogy elsüllyedjen az önsajnálatban - érdeklődöm meg végül, hogy tulajdonképpen merrefelé lehetne ebből kilábalni, válaszul arra, hogy nem szeret hisztispicsa lenni. Hagyom, hadd emlegesse fel az apját, hadd nyugtassa magát azzal, hogy legalább az erkölcsi fölény az övé. Az sokat számít egyébként, még akkor is, ha teljesen elképzelhetetlennek tartom, hogy valaha is opció lett volna az, hogy tényleg megkérje Vasváryt.
Meglepődöm kicsit, amikor beleáll az arcomba. Habár nem jövök zavarba a közelségétől, azon már régen túl vagyunk, azért egy pillanatra némi döbbent értetlenség csücsül ki a képemre, ami csak akkor enyhül, amikor Morci ugatni kezd.
- Kegyetlen vagy, nem értem miért kell szegény állat idegeivel játszani, tudod, hogy elmebajos így is... Te fogsz vele járni a kutyapszichiátriára - csóválom meg rosszallóan a fejem, majd mindketten elmegyünk a dolgunkra.
Pár perccel később pedig már Zsófi kezébe nyomom a kakaóját, a saját szokásos bögréjében, amit mindig kér, amelyiken kötött hővédő van, hogy ne égesse meg az átmelegedett kerámia az ember kezét. Habár egy bűbájjal is meg lehetne oldani, ez a mugli megoldás mindkettőnk szívének sokkal kedvesebb. Az eső szakad, a villámok engesztelhetetlenül be-becsapnak pár percenként valahová, de az a tipikus jóleső, borzongató érzésed van, amikor kicsit fázol, de alapvetően biztonságban, ám egy karnyújtásnyira ülsz a megázástól. Nagyon hangulatos.
- Mi lesz másként? - dobom fel végül a korábbi kérdését, kicsit elgondolkodva - Szerintem semmi. Egy kicsit boldogabb leszek itt, azt hiszem. Neked pedig ide kell szoknod a Holdfény utca helyett. Szerintem rendben lesz - mondom, majd Zsófi felé fordulok egy cinkos, nagyon boldog mosollyal, amely kimutatja, hogy nem csak hogy "rendben lesz", de úgy érzem, hogy mindent megkaptam, amit valaha akartam. Tudom, hogy nem vagyok egy Palásthy vagy egy Wolf, de jó Vadőr leszek, csak egy kis idő kérdése. Végül aztán elfordítom róla a tekintetem, a hátsókertet bámulom, mögötte az erdővel. Tudom, hogy tud önzetlenül örülni az örömömnek, de mégis kicsit pofátlanságnak érzem a boldogságot, pont most, amikor tőle éppen elvették azt, amit én megkaptam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805929#post805929][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.04.17. 23:58[/b][/url]

- Szóval én magammal viszek valakit a sírba, hát ez... csodás.
Tudom, hogy nem így értetted, és te is tudod, hogy tudom, mégis képes vagyok úgy reflektálni egy teljesen általános kijelentésre, hogy abból akár parázsvita is kibontakozhat. Hihetetlen türelmed van, ugye tudod? Nem értem a hozzád hasonló embereket, nem értem, hogyan lehettek ilyenek, szentimentálisak, romantikusak, elrugaszkodottak. Én miért nem tudok olyan lenni, mint ti? Néha annyival könnyebb lenne az élet. Néha csak mosolyognom kéne, és megköszönni, amit adsz, amit mondasz, nem egyből keresni neki egy olyan értelmet, amitől a frász kerülgetne bárkit. Néha le kéne vetkőznöm önmagam, de akkor is mellettem lennél-e, ha nem ilyen lennék? Nem hiszem. Valami furcsa, már-már beteg perverzió tart minket együtt. Az Ember Tragédiája jut rólunk eszembe, egyetlen taktusa: Nehány golyóba összevissza gyúrva, Most vonzza, űzi és taszítja egymást. Így történik, ez van bennünk, benned és bennem, és még a taszításon túl is képesek vagyunk újra szeretni a másikat, akkor is, amikor nem érdemli meg. Főleg én nem érdemlem meg tőled, és ezt tudom, és tudod, sajnálom. Mégsem tudok tenni ellene. Csak ne utálj meg Benő, kérlek, ne fáradj el abban, hogy szeretsz.
- A vonaton ülve azon gondolkoztam, hogy nem szállok le itt, hanem elmegyek a végállomásig, bárhol is legyen az, és ott kezdek új életet. Új alapokkal, ismeretlenül. Távol a Vivike féle kompániától, egyedül. Eljöttem az egyetlen vonattal, ami csak Bogolyfalváig közlekedik.
Elnevetem magam, ahogy felrémlik előttem az elhatározásom, és ahogy a hang bemondja, hogy "végállomás". Ha nevetek, ha úgy nevetek, mint most, őszintén, szívből, szépnek érzem magam, nem annak a szigorú arcú nőnek, aki képes lett volna Vivien hátsójába feldugni a magassarkúját a mosdóban, amikor csak ketten voltak bent. Azt hiszem, ezt a történetet nem mesélem még el neked, muszáj valamit tartalékolnom.
- Elmegyek a polgármesterhez, olvastam róla, megnyerő figurának tűnik. Van egy sziklaszilárd ajánlólevelem, kiváló munkamorálom, tapasztalatom, tettvágyam és ambícióm. Egy faluból várossá vált helynél nincs jobb tanulmányozható közeg.
Friss benyomások kellenek nekem, olyanok, melyeket eddig még nem tapasztaltam. Nem akarok elkényelmesedni, cselekedni akarok, dolgozni. Impulzívan élni. Még olyan sok minden van, amit nem tapasztaltam meg, még olyan sok kiaknázatlan lehetőségem van.
- Kellett neked hazahozni. Mondtam, hogy ne tedd, mert lelkinyomorult, de neked kellett ez a kutya. Még mindig nem értem, hogy miért. Állandóan dühös, mire jó ez neked? Mit helyettesít?
Mondjuk lehet, hogy semmit, de olyan, mintha valami hiányozna az életedből Benő, amit tőle megkapsz. A szüleid nem házsártosak, a nagyszüleid sem, na jó, az anyai nagyapád eléggé parás kategória, de nem rá ütöttél, szerencsére. Hogy születnek az olyan emberek, mint te? Az anyjukat megszöktetik. Elkerülhetetlen volt tudod? A Széles gyerekek elkerülhetetlenül bájosra sikerültek. Szeretem a szüleid dinamikáját, szeretem a családod dinamikáját, szeretem, irigylem. Talán ezért is döntöttem úgy, ahogy.
- Nem jöhetek mindig a hátsó úton, mint valami titok. Egyszer úgyis kiderül, hogy illegálisan tartózkodom a birtokon. Ő már nincs a kastélyban, nekem sincs jogom itt lenni. Valami ok kell, hogy bejöjjek, itt lassan azt se tudják, hogy kik vagyunk. Nem kötnek össze minket a szüleinkkel.
Amit talán nem bánok annyira, mert nem viselem a nevét, nekem ez a kegy nem adatot meg, és talán ez a legmélyebb tüske mind közül, szinte érzem, hogy mennyire gyulladt körülötte a bőr, hogy mennyire fájdalmas lesz, ha egy nap úgy döntök, kihúzom. Márpedig. Szorosabbra fogom a bögrémet, már kérnem se kell tőled, hiszen ez az enyém, egy darab belőlem, és talán jó is, hogy Morci nem macska, mert annyira rühell, hogy ez lenne az egyetlen tárgy, amit lelökne, de ezt akár százszor is. Lejjebb csúszok kicsit, kortyolok. Kivárok, majd a nyugalomba robbanok. Mint mindig. A nyugalomban való megszólalás a legijesztőbb, és nekem ez nagyon megy.
- Úgy döntöttem, hogy meg akarom ismerni Richárdot. De ijesztő huszonhárom évesen rálépni az útra, és azon gondolkozni, mit találsz majd a végén, hogy képes vagy-e a sok sérelmet magad mögött tudni, hogy minden kérdésedre választ kapsz-e, hogy nem-e vérzel el valamely tüske kihúzásakor, vagy éppen döföd halálra a másikat eggyel. Félek a hasonlóságainktól, a különbözőségeinktől, de leginkább attól, hogy annak nevezzem, ami.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805939#post805939][b]Széles Adorján Benedek - 2020.04.18. 11:14[/b][/url]

Megrázom a fejem a hülye értelmezésére, szerencsére vagy sem, de már van tapasztalatom, hogy hogy érdemes az ilyet kezelni.
- Kicsit belehúzhatnál mondjuk, minél hamarabb teszed el láb alól, annál hamarabb lesz állásod - állapítom meg egyszerűen, majd pár másodperccel később megeresztek egy rövid nevetést is.
A B-tervét a kakaósdobozzal a kezemben figyelmesen hallgatom, a Bogolyfalvás dolgon kuncogok egy kicsit.
- Minden út Bogolyfalvára vezet - rándítom meg a vállam mosolyogva, ez számomra így is van. Itt nőttem fel, minden zugát ismerem, azon kevés gyerekek közé tartoztam, akik a bentlakásos iskola ellenére egy köpésre voltak az otthontól. Bogolyfalvinak lenni kiváltság, és értem ugyan, hogy Zsó karrierjének szempontjából nem a legcsodálatosabb dolog, ami történhetett vele, de azért mégis jó lenne, ha ezt tudná ő is. Egyébként a terve tetszik, sűrűn bólogatok rá.
Felszisszenek egy kicsit, figyelmeztetően nézek Zsófira. Nem szeretem, amikor Morcit bántja.
- Téged, amikor nem vagy itt. Ugyanúgy pattogsz, mint a kutya - jegyzem meg epésen, miközben kimászunk a székekkel és bögrékkel a teraszra. Szeretek vele szemtelen lenni, ő is az velem. Ez ilyen.
Hátrébb dőlök a fonott székben, kezeimet a karfáján pihentetem, közben a vörös eszmefuttatását hallgatom.
- Már miért kellene lopakodnod? Ha nem emlékeznél, itt dolgozom. Felteszlek a bejárós listára, két percembe se kerül - hangomon hallatszik, hogy mi sem természetesebb. Nem is értem, miért gondolja, hogy ennél jobb indok kellene arra, hogy bejöjjön ide. Majd én elintézem.
- Miért most? Mi változott? - érdeklődöm arra vonatkozóan, hogy mi katalizálta ezt a döntést. Megértem, hogy ezt el kell intéznie, előbb-utóbb elkerülhetetlen volt a dolog, de mégis próbálok némi értelmet keresni az érzelmek között.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805951#post805951][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.04.18. 13:24[/b][/url]

Nevetek, mert nevettetsz, és bele se gondolok már, hogy hajnalban mennyire dühösen hagytam el a kollégiumot, mennyire irracionális döntés volt kiköltözni, felégetni a hidakat, melyeken emberek még átjöhettek volna, segítő kezet nyújtva nekem, vagy mehettem volna én is emberekhez, hogy segítsenek. Reggel minden hidamat felégettem, ami Budanekeresdhez vagy Pécshez kötött, és az életemet két tértágított táskába pakolva, kaktuszaimat magamhoz szorítva indultam el ide. Gyakorlatilag semmi eséllyel, most mégis, mellőzve lassan a megbántottságot, nevetek veled, mert megnevettetsz, mert a barátom vagy, mert szeretlek. Szeretem az őszinteséged, a szíved, hogy jó ember vagy.
- Ez sosem volt vicces.
Jegyzem meg kissé talán hűvösen is, mivel pontosan tudod, hogy azt mondtam, soha többet, mert a magasba vágytam, feljebb és feljebb, és tudod érdekes belegondolni, hogy mi lett volna, ha tényleg én kapom az állást. Akkor mi lett volna? Huszonhárom évesen hirtelen kiégek, mert elsőre meglett az, amire a legjobban vágytam? Érett ez a pofon már nekem, ezt én is tudom, és te is, csak amíg én kimondom, te még csak gondolni se szeretnél rá.
- Komolyan egy undok, alacsony szörnyhöz hasonlítasz? És te vagy a legjobb barátom!
Ál-felháborodottan vágom csípőre a kezeimet arra, amit mondasz, és nem csak álból háborodom fel, mert nem hiszem el, hogy komolyan, ebben a bokafogóban láttál meg engem. Jó, nem vagyok magas, de kompenzálom a cipőimmel, de komolyan? Azért hoztad haza, mert nem voltam itt mindig, és nem viszed vissza annak ellenére sem, hogy most már itt vagyok, és láthatóan utál engem? Minek neked két idegbajos, ha engem is annak tartasz? Mind a százhatvanegy centim meg van sértődve Széles Adorján Benedek, és ha így folytatod, nincs több Benőzés.
- Ah, csókos leszek. Már megbocsásson az úr, hogy negyvennyolc óra leforgása alatt nem realizáltam, hogy ez nekem is kiváltságokkal jár majd.
Pillantok át rád mosolyogva. Nem, tényleg nem fordult ez meg a fejemben. Negyvennyolc órával ezelőtt azon tanakodtam, hogy mondjam majd el neked, hogy a legjobb barátod maradok, de a munkám miatt képtelenség lesz, hogy havonta két-három alkalomnál többet találkozzunk, és ki tudja, az idő előrehaladásával ez a szám is csökkent volna. Mert a miniszterrel dolgozni egy életre szóló elköteleződés. Azok az emberek, akik ott dolgoznak, egymást ismerik csak szinte, idővel kikopnak mellőlük az emberek. Az elején próbáltam volna mindig jönni, majd örültem volna, ha havonta kétszer, aztán kéthavonta egyszer, majd félévente. Nekem nem tűnt volna fel az idő múlása, de örökre megbántottalak volna téged. A szomorú pedig, hogy fel sem merült bennem, hogy ez mennyire helytelen lenne, mennyire igazságtalan veled szemben.
- Nem tudom. Talán ez az elutasítás rávilágított arra, hogy én mennyire elutasító voltam vele. Ahogy én sem tudom megmagyarázni, hogy miért, úgy neki se tudok magyarázatot adni, hogy miért. Csak utáltam, csak haragudtam rá, pedig próbálkozott. Ez a hely szentimentálissá és érző lénnyé tesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=806231#post806231][b]Széles Adorján Benedek - 2020.04.20. 12:49[/b][/url]

Jót nevetek magamban az ál-felháborodásán. Persze, úgy is lehet értelmezni, hogy egy "undok dög", meg úgy is, hogy az egyik kedvenc lényem a világon. Így máris máshogy hangzik az az összehasonlítás, dehát ez persze ilyenkor Zsófit nem érdekli, inkább duzzog. Pont, mint a kutya. De ezt inkább nem mondom ki, nehogy a műduzzogás igazi duzzogásba váltson, azzal nem mennék túl sokra.
- Hol fogsz tulajdonképpen lakni? - merül fel bennem hirtelen, hiszen ha megkapta volna az állást, valószínű, hogy Budanekeresdre cuccolt volna. De így? Főleg, hogyha egyenesbe hozza a dolgokat az apjával? Szimpatizálok a gondolattal, hogy esetleg a közelbe költözzön, a lelkem megörül a lehetőségnek, valószínűleg az arcomra is kiül, amely most nem fordul felé, és inkább nem is mondom neki, hogy ne az én kedvemért fogalmazza a választ.
- Elég szomorú, hogy nem ezen kezdtél gondolkodni először - nevetem el magamat kicsit, elvégre hát milyen jogász az ilyen, nem rögtön az újdonsült jogait firtatja? Botrány. Lábaimmal egy kiálló burkolatrészt piszkálok a teraszon, közben azt nézem, ahogyan az egyre erősebb, ám még távoli szél, az erdő fáit cibálja engesztelhetetlenül. Lehet, hogyha közelebb ér, fogunk még egy kis vizet az arcunkba is kapni, a vízszintesen hulló esőt ugyanis abszolút nem érdekli, hogy a fejünk felett van egy méter széles párkány.
- És mikor tervezed a nagy találkozást? Meg hogyan? - faggatom tovább, kíváncsi vagyok, mire lehet a közelgő időszakban számítani. Zsófi életére nincs egy olyan remek előrejelzőm, mint az Augurey az esőre. Kár, erre is lehetne valamilyen varázslény, tetszene a dolog.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=806307#post806307][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.04.20. 15:10[/b][/url]

- Bogolyfalván.
Közlöm veled teljesen egyszerűen, hiszen ha itt dolgozom, itt élek, ez tény, és tudom, hogy örülsz neki. Bár olyanok vagyunk, mint egy elcseszett film szereplői, akik egymást kergetik. Te ki, én be, te be, én ki. Valahogy sosem voltunk mély huzamosabb ideig egy helyen, ezt a kastélyt leszámítva, és bár úgy hangzik, mintha nem lenne konkrét tervem a hol lakást illetően, de hidd el, hogy van, és ismersz, te is pontosan tudod, hogy van. Vajon azt akarom-e tudni, hogy melyik társasház lenne a legideálisabb? Nem, hidd el, már az is megvan. Minden megvan, én pedig olyan nyugalommal ülök itt az elhintett ténnyel, hogy a munka - és élőhelyedtől kellemes negyed órás sétára leszek, hogy szinte már elönt az extázis. Nem akarlak bántani. Nem szándékosan piszkállak, de én ilyen vagyok, te pedig ezt pontosan tudod is. Elfogadtál ilyennek, még a legelején.
- Csss, éppen gyászolok, most vesztettem el a szerelmemet, a karrierem csúcsát, éppen a gyász öt szakaszán esek túl, meg kell emésztenem a veszteséget.
Amikor megvolt a kiválasztás, akkor volt az első szakaszban voltam, a kollégium felmondásakor a kettesben, idefelé a hármasban, és nem tudom, hogy most a négyesben vagyok-e, vagy az kimaradt, visszajöttem az elsőhöz, amikor tagadok, de tudom, hogy amikor belépek majd a polgármesterhez, az ötödik szakaszban leszek. Tudom, hogy így lesz, csak ahhoz kellett ez a beszélgetés, veled, mert a kisugárzásod, a lényed segít abban, hogy a helyes irányban maradjak, és nekem nagyon kell, hogy veled beszéljem meg az életemet. Senki másban nem bízok úgy, mint benned.
- Technikailag te csak a második ember vagy ma, akit felkerestem, de azért szeretlek.
Remélem ez a válasz megfelel számodra, és ha nem is azonnal, de végiggondolva azt, amit mondok, hogy hol fogok lakni, és mikor tervezek Richárddal szintet lépni, rávilágít, hogy egy megkezdett folyamatról diskurálunk éppen. Nem mondom ki, hogy ez mind zajlik éppen, de mind zajlik éppen.
- Reggel egy picit drámai voltam. Felmondtam a kollégiumot, és kiköltöztem. Ezért hoztam a kaktuszt, összetörne a szívem, ha ő nem élne túl egy családi viszályt. Utánad őt szeretem a legjobban. Szóval okosan engedd a hisztériás közelébe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=806417#post806417][b]Széles Adorján Benedek - 2020.04.21. 10:55[/b][/url]

Picit meg is lepődöm, meg nem is. Mármint na, logikus, hogy Bogolyfalván fog élni. Ez van közel, ennek van értelme. Közben azonban mégis meglep. Egyrészt azért, mert ismerem Őt, tudom, hogy mennyire középszerűnek és rangon alulinak tartja ezt a helyet - ami eleinte számomra sértő volt, mostanra túltettem magam rajta - másrészt pedig az is meglep, hogy eddig nem szólt erről. Miért nem szólt? Beszéltünk rosszabb esetben is kétnaponta, fájt volna beleírni a hülye bagolyba, vagy a Messenger-üzenetbe, hogy "hé, amúgy szomszédok leszünk"? Ez most fura.
- Öh oké - nyögöm ki végül szemöldökráncolva, de ekkor még nem is sejtem, hogy a feketeleves még csak most jön.
- Whaat - csúszik ki a számon a bejelentésére, hogy már meg is ejtette a találkozót az apjával. Oké, that escalated quickly. Most már tényleg kezdek megsértődni, egyébként. Na nem azért, mert előbb ment Vasváryhoz - bár azt sem értem, 23 éve kölcsönösen szarnak egymás fejére, mi viszont tudtommal nem - hanem azért, mert erről sem szólt. Próbára teszi a türelmemet ez a lány, de rendesen.
- És nem akarnál végre tájékoztatni, hogy mégis hogy ment? - kérdezem kicsit ingerülten, mire hozzáteszi, hogy hirtelen felindulás volt, és ma reggel döntötte el. Habár nem erre voltam kíváncsi, hanem hogy mi zajlott le kettejük között, azért valamire ezzel a válasszal is megyek. Kicsit megnyugtat. Ezek szerint nem titkolta előlem napokig, hanem egyszerűen csak ő sem tudta. Elkattant az agya. Oké, ezt ismerem, ezt meg tudom érteni. Bár akkor sem értem, miért nem írt reggel egy üzit azon a rohadt telefonon, de így azért világosabb a helyzet. A közelben becsap egy villám, a másodpercek múlva érkező hangja fülsértően hangos.
- Értem - bólintok a kaktuszos dologra, most már kicsit felengedve, de azért továbbra sem jókedvűen. Kell még egy kis idő, na.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=806420#post806420][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.04.21. 11:25[/b][/url]

- Ezt most ugye nem mondod komolyan?!
Egész végig hallgatok, vagy legalábbis próbálkozom értelmes válaszokat adni,de amikor azt mondod értem, na akkor elcsattan valami a fejemben, és érzem, ahogy mind a két halántékom egyszerre kezd el lüktetni, a váratlan fájdalomba pedig belekönnyezik a szemem. Ezt nem hiszem el. Ezt nagyon nem hiszem el. Hogy merészeled életem legfontosabb, legérzelemdúsabb döntését elintézni egy értemmel? Hogyan?!
Nézlek, és nem hiszlek el. Nem hiszem el, hogy ez valóban megtörtént, hogy képes vagy ennyit mondani, és sértett gyerek módjára lerendezni engem ennyivel. Ez a viselkedés egyáltalán nem méltó hozzád Széles Adorján Benedek, és ha továbbra is ezt csinálod, akkor komolyan mondom, hogy én nagyon össze fogok veszni veled.
Nézlek, és nem hiszlek el. Érzem, ahogy az eső egyre közelebb ér, ahogy melletted - na nem szó szerint, hanem ahogy rád nézek - cikázik egy villám, és alig számol az ember nyolcig, már dörren is az ég iszonyatos hangon. A vihar közel van, és be kéne húzódnunk, mert hamarosan az eső eláztat minket, mégsem mozdulok. Pillanatok, vagy percek telnek el, nem tudom, de a felháborodásom nem csillapodik akkor sem, amikor már rendesen érzem, hogy a nedvesedő hajam a testemhez tapad. A vihar hirtelen váltott fokozatot, akkor is így járunk talán, ha nem éppen úgy nézlek téged, mintha éppen megölted volna valamelyik állatod lelkét. Technikailag ezt tetted, csak az én lelkemmel. Érzelmi kötődésem, olyan igazi, csak veled és a kaktuszaimmal van. Anyával volt, de ő elment, és te képes vagy egy ennyire fontos dolgot lerendezni annyival, hogy értem. Csodálatos Benő, gratulálok a teljesítményedhez.
- Akkor bazd meg.
Közlöm teljesen nyugodtan, mintha nem épp az esőben áznánk, és sokkal kardinálisabb dolgokról lenne szó. De ez a nap egy az egyben egy borzalom volt, minden pillanata, és hiába vagy te a napom fénypontja, ez az egy értem, elcseszett mindent. Felkelve szusszanok egyet. Nem maradhatok itt, mert nagyon összevesznénk csak, így visszaindulok a házba, hogy visszavegyem a kaktuszom, még Richárdnál is jobb helyen lesz, mint nálad, aki annyit mond erre, hogy értem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=806602#post806602][b]Széles Adorján Benedek - 2020.04.22. 14:11[/b][/url]

Zsófi agya elpattan, nincs jobb kifejezés rá. Ezen sajnos szintén nem lepődöm meg, habár abszolút megalapozatlannak tartom - nyilván - itt most nekem van jogom megsértődni, nem pedig neki. De ő persze mégis berág, nem is kicsit, és nem kevésbé látványosan.
A visszakérdezése után felvont szemöldökkel nézek rá, már-már értetlenül, hogy mégis mi a f*sz baja van. Ő az, aki cseszett nekem egy értelmes szót is szólni, hogy mi történt ma vele, és ezek után én vagyok az, aki nem törődöm eléggé a dologgal? Én kérdeztem őt, ő nem válaszolt, akkor innentől hova foglalkoztasson a dolog? Na álljon már meg a menet, hogy majd nekem kell térdenálva esdekelni, hogy beavasson az életébe. Csodálkozik, ha ezek után kevés érdeklődést tanusítok? Megvan a fejemben a megfelelő kifejezés az ilyen viselkedésre, de azt biztosan nem köszönné meg egyikőnk sem, ha kimondanám.
Basszam meg? Remek. Így fog történni.
- Akkor neked is helló - rántom meg a vállamat, mikor már bent a házamban dúl-fúl, az eső most már az én bőrömet is kezdi eláztatni, de egyszerűen meg sem rezzenek rá. Nem szereti magát hisztis picsának érezni? Akkor miért viselkedik úgy, mintha az volna?
Megpróbálok rágyújtani, de a széltől és esőtől az öngyújtóm milliméternyi lángja teljesen hasznavehetelenné válik. Dühösen, lendületesen vágom neki a szemben álló bádoghordónak, amelyen hangosan kopognak a záporeső cseppjei, sikítva pattan vissza róla és esik bele a fűbe. Előkapom a pálcámat, a mágikus tüzet jóvalta kevésbé érdeklik ilyen problémák. Végre ég a cigarettám, mélyet sóhajtva tüdőzöm le, miközben azon gondolkodom, miért van közöttünk olyan kölcsönhatás ezzel a nővel, hogy két perc alatt nagyobb vihart csinálunk, mint az anyatermészet.