A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely. Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát. A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább. Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban. Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt. A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve. A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet. A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak. Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember. Gyógyítók:
- Anastasia Strakhova
- Szentmihályi L. Izabella
- Thorsten Löwenherz
Gyógyítósegédek:
- Catherine Hope Brightmore
Kedves Diákság!1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen. 2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.
|
|
|
Tánya
Arra ébredtem, hogy az ágyon fekszem és a levegőt próbálom bokszolni irgalmatlan nagy elánnal. Biztos telenyomtak valami szar bájitallal, ahelyett, hogy adtak volna pár felest a legjobb lángnyelv-whiskyjükből. A saját lábamon jutottam el a gyengélkedőre, de hogy mi történt pontosan azután, hogy puszta kézzel beleütöttem a gurkóba, már nem tudtam felidézni. Annyira azért tisztán emlékeztem, hogy ugyan kikaptunk, de a közönség folyamatosan engem éltetett. Az is rémlett, hogy nem csak az én kezem ment tropára, hanem a gurkó (Jég) is két részre (Özvegykönny és Hűség) szakadt az ütésem orbitális erejétől. Igen, ennek így kellett lennie. A nézők mindenesetre láthatták, hogy egymagam többet érek az egész Unikornis gárdánál. Sajnos a csapattársaim, a nyomoronc Álkayval az élen, teljesen inkompetensek voltak, így borítékolható volt a vereség. Ránéztem a jobb kezemre, és nagyon nem tetszett a látvány. Mintha nem is kéz lett volna, olyan szinten eldeformálódott. De legalább már nem fájt annyira. Arra viszont számítottam, hogy nem úszom meg csontforrasztással, hanem csontnövesztésre is szükség lesz, ami egyáltalán nem kellemes dolog. Csak ez lehet a magyarázata annak, hogy itt tartottak a gyengélkedőn.
|
|
|
Várffy-Zoller Róbert Tanár, Végzett Diák
-10 pont a Levitának offline RPG hsz: 492 Összes hsz: 1993
|
Írta: 2019. szeptember 13. 16:09
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=772892#post772892][b]Várffy-Zoller Róbert - 2019.09.13. 16:09[/b][/url] Tánya
Arra ébredtem, hogy az ágyon fekszem és a levegőt próbálom bokszolni irgalmatlan nagy elánnal. Biztos telenyomtak valami szar bájitallal, ahelyett, hogy adtak volna pár felest a legjobb lángnyelv-whiskyjükből. A saját lábamon jutottam el a gyengélkedőre, de hogy mi történt pontosan azután, hogy puszta kézzel beleütöttem a gurkóba, már nem tudtam felidézni. Annyira azért tisztán emlékeztem, hogy ugyan kikaptunk, de a közönség folyamatosan engem éltetett. Az is rémlett, hogy nem csak az én kezem ment tropára, hanem a gurkó (Jég) is két részre (Özvegykönny és Hűség) szakadt az ütésem orbitális erejétől. Igen, ennek így kellett lennie. A nézők mindenesetre láthatták, hogy egymagam többet érek az egész Unikornis gárdánál. Sajnos a csapattársaim, a nyomoronc Álkayval az élen, teljesen inkompetensek voltak, így borítékolható volt a vereség. Ránéztem a jobb kezemre, és nagyon nem tetszett a látvány. Mintha nem is kéz lett volna, olyan szinten eldeformálódott. De legalább már nem fájt annyira. Arra viszont számítottam, hogy nem úszom meg csontforrasztással, hanem csontnövesztésre is szükség lesz, ami egyáltalán nem kellemes dolog. Csak ez lehet a magyarázata annak, hogy itt tartottak a gyengélkedőn.
|
2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél Iskolaelső 2012/13 ősz-tél Az év hajtója 2012/13 ősz-tél Kérdezz!
|
|
|
Ardai Tánya INAKTÍV
Örök főnix offline RPG hsz: 321 Összes hsz: 1300
|
Írta: 2019. szeptember 13. 21:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=772944#post772944][b]Ardai Tánya - 2019.09.13. 21:38[/b][/url] Törött kezű Meglepő módon a tegnap estét most otthon töltöttem. Egyedül. Tudtam, hogy Robinak - akármennyire is tagadja - ez a meccs nagyon is fontos volt. Egy élő legenda a sok itteni kviddicses számára, és most élesben kell előttük játszania. Na nem mintha féltettem volna, mert egyáltalán nem. Ha veszít is, azt elbírja az egója, majd másokat hibáztat érte. Viszont nem bírtam újra meg újra meghallgatni, ahogy az egyes cselezéseket magyarázza nekem, és közben hol egyik, hol a másik csapatot szidja. Viszont a meccsre képtelen voltam kimenni. Életemben csak egyszer próbálkoztam meg ezzel, és akkor is majd'hülyét kaptam a játék stílusán. Egy iskola vagyunk, az Isten szerelmére. Azonban mostanra már sikerült elfogadnom annyira, hogy ha valaki felhozza a témát - lásd Várffy -, akkor ne kezdjek azonnal vérre menő vitát csapni. Viszont hogy újra lemenjek egy ilyet megnézni, az hótziher, hogy nem fog bekövetkezni. Így történt, hogy majdnem utolsó emberként tudtam meg, hogy Robi a gyengélkedőn végezte. Mikor az egyik kollégám elmondta nekem, akkor kikerekedett szemekkel néztem rá öt percig, mert nem akartam elhinni, aztán pedig máris rohantam végig a fél iskolán. Mire odaértem, már ébren volt. Pár szót váltottam a nővérrel, de nem sok jóval kecsegtetett. Az ágyához sétáltam, és megfogtam ép kezét. Leguggoltam az ágya mellé, és aggódva néztem rá. - Szia - mosolyogtam lágyan. - Hogy vagy?
|
K E R|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
|
|
|
Várffy-Zoller Róbert Tanár, Végzett Diák
-10 pont a Levitának offline RPG hsz: 492 Összes hsz: 1993
|
Írta: 2019. szeptember 14. 08:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=773005#post773005][b]Várffy-Zoller Róbert - 2019.09.14. 08:17[/b][/url] Tánya
Be volt kötve a fülem is, még a meccs elején horzsolta meg a vas. Lesz mit rendbe hozni rajtam, ez tény. Látogatóm érkezett. Örültem is Tányának, meg nem is. Szégyelltem, hogy így kell látnia. Mindig erőt sugároztam, de most szánalmasan festhettem. Érintése, kedves mosolya viszont megnyugtatott. Furcsa egy kapcsolat volt a miénk, olyan se veled, se nélküled dolog. Nem tudtuk feladni az addigi életünket, szokásainkat, de bármi is történt, valahogy mindig visszataláltunk egymáshoz. Nem lehetett könnyű szemet hunyni a nőügyeimnek, vagy türelemmel viselni az olykor kiállhatatlan természetemet. De Tánya volt az egyetlen, akit most szívesen láttam a betegágyam mellett. - Most már jobban, hogy látlak. - tényleg sokat jelentett, hogy itt van. - A kezemről viszont ez nem mondható el. - azzal felemeltem a jobb kezemet, és vártam, hogy elszörnyedjen.
|
2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél Iskolaelső 2012/13 ősz-tél Az év hajtója 2012/13 ősz-tél Kérdezz!
|
|
|
Ardai Tánya INAKTÍV
Örök főnix offline RPG hsz: 321 Összes hsz: 1300
|
Írta: 2019. szeptember 17. 22:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=773693#post773693][b]Ardai Tánya - 2019.09.17. 22:36[/b][/url] Törött kezű Láttam a szemében, hogy tényleg örül nekem, és nem csak úgy mondja. Jobban átláttam rajta, mint bárki más. Mindenki csak a macsó férfit látta benne, az igazi legendát, én viszont már rég nem csak a felszínt látom. Sokszor volt, hogy az ágyban fekve csak néztem, ahogy alszik. Nyugodtan, semmi színjátékkal. Most pedig megint egy újabb fal bomlott le köztünk. Ahogy felemelte a kezét, én úgy rezzentem össze. Felszisszentem, és pár másodperc után elkaptam a pillantásom. Szinte éreztem a fájdalmát. - Uram Isten, mégis mi a jószagú szent ég történt ezen a meccsen? - háborodtam fel. El se tudtam képzelni, hogy harapódzhatott el egy békés iskolai meccs ennyire. Hogy Várffy ilyen rosszul járjon. - Be kéne szüntetni ezt a játékot, ez veszélyes még a felnőttekre nézve is, nemhogy a gyerekekre - kezdtem el a kiakadásomat, mert ezek után képtelen voltam visszafogni magam. Azonnal elöntött a düh. - És mégis a Játékvezető ezt hogy hagyhatta? Neki az a dolga, hogy kézben tartsa a dolgokat. Tudom, hogy jó játékos vagy, de attól még rajtad is kellett volna tartania a szemét - adtam az égi beszédet Robinak, hiszen a tényen kívül, hogy megsérült, semmi más nem jutott el hozzám. Elmondani nem tudtam, hogy mennyire megijedtem, amikor csak annyit közöltek velem, hogy ott van. Még talán magamnak sem ismertem be, hogy mennyit jelentett számomra a férfi.
|
K E R|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
|
|
|
Várffy-Zoller Róbert Tanár, Végzett Diák
-10 pont a Levitának offline RPG hsz: 492 Összes hsz: 1993
|
Írta: 2019. szeptember 20. 21:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=774141#post774141][b]Várffy-Zoller Róbert - 2019.09.20. 21:17[/b][/url] Tánya
Tánya nem szerette a kviddicset, mesélhettem neki bármekkora lelkesedéssel is róla, ő nem rajongott a játék iránt. - Úgy döntöttem, hogy kettéhasítok az öklömmel egy gureszt. Csak ennyi történt. - vontam meg a vállamat, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Saját elhatározásomból sérültem meg, nem a szabályokon vagy a játékvezetőn múlt. A kviddics betiltása teljesen abszurd ötlet, de ráhagytam Tányára, mert tudtam, hogy csak az irántam érzett aggodalom beszélt belőle. Féltett, és melengető érzéssel töltött el, hogy fontos vagyok a számára. Nem azért mert Várffy-Zoller Róbert vagyok, az élő legenda, hanem azért, mert Várffy-Zoller Róbert vagyok, az ember. - Kapok gyógypuszit? - nem akartam most a kviddicsről beszélni, vitatkozni meg pláne nem. Egyszerűen élvezni akartam, hogy velem van a nő, akivel az eddig valaha volt legbensőségesebb párkapcsolatomat kialakítottam.
|
2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél Iskolaelső 2012/13 ősz-tél Az év hajtója 2012/13 ősz-tél Kérdezz!
|
|
|
Ardai Tánya INAKTÍV
Örök főnix offline RPG hsz: 321 Összes hsz: 1300
|
Írta: 2019. szeptember 21. 22:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=774327#post774327][b]Ardai Tánya - 2019.09.21. 22:15[/b][/url] Törött kezű Egy pillanatig csak meredtem Robira, mint aki nem hisz a saját fülének. - Hogy mit csináltál? - kérdeztem meg, bár választ nem vártam. - Mégis hogy a fenébe jutott eszedbe ilyet csinálni? - vontam kérdőre, de mielőtt bármit szólhatott volna, már folytattam is. Igazából nem is volt olyan rossz stresszlevezetés ez az ordibálás dolog. Amióta nem laktam otthon, egyre kevesebbet gyakoroltam. - Mi lett volna, ha még ennél is rosszabbul ér véget? Hm? Abba belegondoltál? Mi lett volna az iskolával? A gyerekekkel, akik látták? Vagy akiket tanítasz? - soroltam, aztán halkan, elfúló hangon hozzátettem: - Mi lett volna velem? Egy ideig csak néztem Várffyra, mint aki vár valamire. De aztán csak-csak a kiskutyaszemei győztek, és egy engedékeny sóhajtás kíséretében közelebb hajoltam hozzá. - Meg kell hogy mondjam, nem tudom mennyire érdemled meg - suttogtam egy milliméterrel az ajka előtt, hogy miközben mozgott a szám, súrolta az övét. Szabad kezemmel megfogtam a nyakát, és egy apró puszit nyomtam szája bal sarkába. Elmosolyodtam, de nem távolodtam. Tudtam, hogy kérni fog még.
|
K E R|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
|
|
|
Várffy-Zoller Róbert Tanár, Végzett Diák
-10 pont a Levitának offline RPG hsz: 492 Összes hsz: 1993
|
Írta: 2019. szeptember 21. 23:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=774351#post774351][b]Várffy-Zoller Róbert - 2019.09.21. 23:46[/b][/url] Tányuci Szó nélkül, rezzenéstelen arccal hallgattam végig, ahogyan voltaképpen kiabálva vont kérdőre. Ezt egyedül csak tőle voltam hajlandó elviselni. Az érzelmei szóltak belőle, a idegeskedés, aggódás váltották ki belőle a feszültebb hangnemet. A férfi jobban teszi, ha ilyenkor csöndben marad. Tánya meg is enyhült hamarosan, megkaptam tőle a kért puszit. Nagyon jól esett, de még többet szerettem volna. Ép kezemmel megfogtam a karcsú derekát, és gyengéden magamhoz húztam. - Kapok még? - a választ meg se várva most én kezdeményeztem, és egy hosszabb, érzéki csókot váltottunk. Ha nem a gyengélkedőn lettünk volna, biztos nem érem be ennyivel, de nem szerettem volna átlépni az illem diktálta határokat. Mégiscsak egy nyilvános helyen voltunk. Talán ha az ágy körüli függönyt behúznánk... De egyelőre elengedtem ezt a gondolatot. Meg kellett gyógyulnom, most ez volt a legfontosabb. - Amúgy hallottam a jó hírt, hogy te leszel az átváltoztatástan tanár. Gratulálok! - nagyon örültem, hogy végre egy kompetens személy kerül egy nagyon fontos alaptárgy élére. A Bagolykő Mágustanodában folyó oktatás világszínvonalra történő emelése felé tettünk egy újabb lépést Tánya kinevezésével. Lelkiismeretesen, teljes odaadással fogja tanítani a diákokat, pontosan úgy, ahogyan én, ebben biztos voltam.
|
2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél Iskolaelső 2012/13 ősz-tél Az év hajtója 2012/13 ősz-tél Kérdezz!
|
|
|
Ardai Tánya INAKTÍV
Örök főnix offline RPG hsz: 321 Összes hsz: 1300
|
Írta: 2019. szeptember 22. 18:13
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=774465#post774465][b]Ardai Tánya - 2019.09.22. 18:13[/b][/url] A gyógypuszim mindig segít Robi kezének érintése a csípőmön még mindig ugyanolyan hatást váltott ki belőlem, mint először. Jobb volt, mint a reggeli szellő az arcodon és az első korty kávé reggelente. Csókja jobban megrészegített, mint a legerősebb alkohol a világon, és mégis nem bírtam abbahagyni. Pláne most, hogy még mindig dolgozott az agyamban a féltés. - Már nagyon sok jó ötletem van - csillant fel a szemem azonnal, és nem csak azért, mert jól esett, hogy megemlítette, hanem mert nekem is nagyon sokat jelentett a lehetőség. - Úgyhogy ha felépülsz, megengedem, hogy meghallgasd őket, és építő kritikát mondj rájuk - hecceltem. Tudta jól, hogy sokat jelentett nekem a szava, pláne akkor, ha a tanításról volt szó. Néha meséltem neki az előkészítősökről, hogy miket csinálunk órán vagy hogy milyen elszólásaik voltak. Ugyanúgy szokott rajtuk nevetni, ahogy én. - Mit mondott az orvos? Csontnövesztés lesz? - húztam el a számat, még mindig ugyanolyan közel maradva a férfihez. Nem is akartam nagyon távolabb lenni tőle, egyszerűen még mindig hevesen dobogott a szívem, ha arra gondoltam, hogy megsérült, vagy ha véletlen a kezére néztem. - Ne aggódj, itt leszek veled végig, ha kell - jelentettem ki magabiztosan, bár biztos voltam benne, hogy nem csak neki, de nekem is fájna, ha látnám őt szenvedni. Viszont érte megérte erősnek lennem.
|
K E R|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
|
|
|
Várffy-Zoller Róbert Tanár, Végzett Diák
-10 pont a Levitának offline RPG hsz: 492 Összes hsz: 1993
|
Írta: 2019. szeptember 22. 19:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=774476#post774476][b]Várffy-Zoller Róbert - 2019.09.22. 19:01[/b][/url] Tányuci - Biztosan kiváló ötleteid vannak, már alig várom, hogy hallhassam őket. - Tánya lelkesedése rám is átragadt. Már az előkészítősökkel is példamutató munkát végzett, bizonyította, hogy remek pedagógus. Elég mostoha sorsa volt mostanában az Átváltoztatástannak, legalábbis nekem úgy tűnt, hogy nem hallani semmilyen kiemelkedő eredményről. A tanárokra sem igazán emlékeztem, hiába voltak kollégáim. Diákkoromból még az a pancser Holden rémlett, de ő legalább próbálkozott, csak hát a korlátolt képességeiből sokra nem futhatta. - Nekem is vannak amúgy terveim, különösen a harmadik évfolyamra vonatkozóan. - lesz mit megbeszélnünk a tanévkezdés kapcsán. - Sajnos csontnöveszés lesz, igen. - húztam el a számat. - De legalább teljesen rendbe fog jönni. Azt mondták, rendkívül szerencsés vagyok, hogy ilyen kiemelkedő fizikai adottságokkal rendelkezem, mert különben nem úsztam volna meg maradandó sérülés nélkül. - hittem abban, hogy ezt az adottságot aranyvérűségemnek is köszönhettem. Egy sárvérűnek tőből leszakadt volna a keze, az tuti. - Kontrollra azért majd még vissza kell jönnöm. - ennyi kellemetlenség volt csupán a dologban. - Jólesik, hogy ezt mondod, de nem várom el, hogy itt legyél. Úgysem leszek magamnál, meg szerintem nem is engednék, hogy maradj. - Tánya előtt nem szégyelltem volna a fájdalmamat kimutatni, de nem akartam, hogy lássa a szenvedésemet, ha nem muszáj. Közelebb húztam magamhoz a nőt, homlokunk összeért. Volt valami, amit meg kellett kérdeznem. - Figyu, gondolkodtál te már azon, hogy összeköltözhetnénk? - biztos villámcsapásként érte a kérdésem. Magam se tudtam, hogy pontosan miért, de valószínűleg az érzelmes helyzet miatt bukott ki belőlem éppen most ez a felvetés. Így sérülten éreztem meg igazán, mennyire fontos, hogy legyen melletted egy igazi társ. Hogy mennyire működne? Megjósolhatatlan volt.
|
2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél Iskolaelső 2012/13 ősz-tél Az év hajtója 2012/13 ősz-tél Kérdezz!
|
|
|
Ardai Tánya INAKTÍV
Örök főnix offline RPG hsz: 321 Összes hsz: 1300
|
Írta: 2019. szeptember 22. 20:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=774491#post774491][b]Ardai Tánya - 2019.09.22. 20:01[/b][/url] A gyógypuszim mindig segít - A harmadikosok? - húztam össze a szemöldököm. - Miért pont velük kapcsolatban? - furcsálltam a kijelentését. Tudtam, hogy igazából még rengeteg időnk lesz ezeket megtárgyalni, de egyszerűen rögtön felkeltette a kíváncsiságomat. És nem csak ezzel, de minden mással kapcsolatban is. Szélesen elmosolyodtam az önfényezésére. Ez bizonyította számomra, hogy nincs is azért annyira rosszul. - Ehhez nem kell diplomás orvosnak lenni, én is meg tudom állapítani rólad. És nem mellesleg ha meggyógyulsz, akkor rendesen ki is fogom használni - pusziltam meg a száján. Reméltem, hogy pontosan érti mire is gondolok, ha másból nem is, abból az első, hosszú csókból, az elején. Sóhajtottam. Lélekben már elkezdtem magam felkészíteni, hogy bizony erős leszek, és végig ott leszek mellette. Viszont azért egy kis megnyugvással is eltöltött, hogy még sem kell ott lennem. Csak ezt nem akartam a tudtára adni. - Jó, de én leszek az első, akit beengednek hozzád, és ebből nem engedek - jelentettem ki, ha pedig én valamit elhatározok, annak úgy is kell lennie. Közelebb húzott, jól esett az érintése. Rögtön behunytam a szemem, ahogy összeért a homlokunk. Viszont amikor beszélni kezdett, felnéztem rá. Szavai hideg zuhanyként értek, szinte teljesen lefagytam, és ez valószínűleg az arcomra is volt írva. - Hát én... öhmm... - Tudtam, hogy ez egyenlő lenne egy igazi kapcsolattal. Gyakolatilag már egészen olyanok voltunk, viszont elméletben mindig is megmaradtunk a barátság extrákkal szinten. Lesütöttem a szemem. Rögtön eszembe jutott Kirill. A két férfi nem volt egy szinten, de pont akkor romlott el minden az elsővel, amikor komolyabb lett a kapcsolatunk. - Nem akarom elrontani, amink van - ismertem be.
|
K E R|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
|
|
|
Várffy-Zoller Róbert Tanár, Végzett Diák
-10 pont a Levitának offline RPG hsz: 492 Összes hsz: 1993
|
Írta: 2019. szeptember 22. 20:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=774499#post774499][b]Várffy-Zoller Róbert - 2019.09.22. 20:39[/b][/url] Tányuci - Egy harmadikosnak már adtam olyan erős alapokat, hogy mások példájából is képesek legyenek tanulni. Úgy terveztem, hogy több vendégelőadót is meghívok az órákra. - röviden felvázoltam az elképzelésemet, hogy tudja, nagyjából miről van szó. - Hagyni fogom, hogy kihasználj. - fogadtam, majd viszonoztam a pusziját. Arra helyeslően bólogattam, hogy ő legyen az első, akit majd beengednek hozzám, ez csak természetes volt. A kérdésem viszont megzavarta az idillt. Nekem is be kellett látnom, hogy ennek a gondolatnak még érlelődnie kell. Hiszen pont én vagyok az, aki nem bír magával, és alkalomadtán még mindig csapja a szelet a nőknek. A szokásos kalandocskáimról nem tudtam volna még lemondani. Lehet, hogy soha nem is fogok tudni. Valóban jobb, ha nem erőltetjük az összeköltözést. A nyitott kapcsolat illett mindkettőnk természetéhez, így könnyebben szemet hunytunk a másik úgymond félrelépései felett. - Igazad van. Elragadtattam magam. - megint az erős, független Várffy-Zoller Róbert szólt belőlem, aki úgy érzi magát, mint a világ ura. - A lakosztályom ettől függetlenül korlátlanul rendelkezésedre áll. Most, hogy itt fogsz tanítani, szükséged lesz rá. Kapsz saját kulcsot hozzá. Persze csak, ha elfogadod. - vetettem fel. Már ez is változást jelentett volna a kapcsolatunkban. Mert az teljesen feleslegesnek tartottam, hogy saját szobát igényeljen a kastélyban.
|
2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél Iskolaelső 2012/13 ősz-tél Az év hajtója 2012/13 ősz-tél Kérdezz!
|
|
|
Ardai Tánya INAKTÍV
Örök főnix offline RPG hsz: 321 Összes hsz: 1300
|
Írta: 2019. szeptember 22. 21:03
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=774507#post774507][b]Ardai Tánya - 2019.09.22. 21:03[/b][/url] A gyógypuszim mindig segít Valahol belül tudtam, hogy ez volt a helyes döntés. Ha nem költözünk össze, akkor nem válik az egész kínossá, nem kezdünk el feltételeket szabni, csak ugyanúgy vagyunk továbbra is. Viszont igaz volt, hogy csak szimplán megijedtem egy ilyen típusú döntéstől. És azt akartam, hogy ezt ő is tudja. - Ne gondold, hogy ez miattad van, mert te fantasztikus vagy - jelentettem ki magabiztosan. Igen, tudtam, hogy van mással is. Igen, megbeszéltük azt is, mert így volt okés. És ezzel együtt is tudtam, hogy nála jobbat nem is kaphatnék. Viszont továbbra sem tudtam megmagyarázni, hogy miért mondtam nemet. - Persze, hogy el. Félig már amúgy is ott lakom, és nem is szándékozom nagyon kevesebb időt tölteni ott. Viszont csak veled vagyok hajlandó - tértem vissza a viccelődös stílusra. Most nem volt idő azon gondolkodni, hogy mi lett volna, ha igent mondok. Most csak azt akartam, hogy jobban legyen, és idegeskedéssel ez nem megy. Amúgy is, a mi kapcsolatunkban az volt a jó, hogy nem agyaltunk túl semmit. - Ha akarod, itt maradok estére - ajánlottam fel, hiszen egészen késő volt. Szinte biztos voltam benne, hogy másnap fognak vele komolyabban foglalkozni.
|
K E R|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
|
|
|
Várffy-Zoller Róbert Tanár, Végzett Diák
-10 pont a Levitának offline RPG hsz: 492 Összes hsz: 1993
|
Írta: 2019. szeptember 23. 20:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=774712#post774712][b]Várffy-Zoller Róbert - 2019.09.23. 20:30[/b][/url] Tányuci Kijelentette, hogy fantasztikus vagyok. - Tudom. - nem mondtam ki, de reflexből egyből erre gondoltam. Sokkal többet ért számomra Tánya dicsérete, mint bárki másé, ezt bizonyította, hogy szóban nem kontráztam rá önfényezéssel. - Akárcsak te. - szólaltam meg végül, és ezt most tényleg őszintén mondtam. Örültem, hogy elfogadja a kulcsot. Lehet, hogy csak jelképes volt ez az egész, mert a gyakorlatban már amúgy is sok időt töltöttünk együtt a lakosztályomban, pardon, lakosztályunkban, de számomra a szimbolikus lépések is hatalmas jelentőséggel bírtak. - Nagyon szeretném, ha itt maradnál. - ismét közelebb húztam magamhoz, jelezve, hogy nem fogom elereszteni, ha már így felajánlkozott. - Elhúzzuk a függönyt? - kérdeztem meg sokat mondó, ha érted, mire gondolok típusú mosollyal. El is húztuk a függönyt. Az én Tányucim csak elérte, hogy megfeledkezzek a fájós kezemről, teljesen feldobott, hogy velem tölti az éjszakát. VÉGE.
|
2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél Iskolaelső 2012/13 ősz-tél Az év hajtója 2012/13 ősz-tél Kérdezz!
|
|
|