A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

A fák közül lassan bontakozott ki a viktoriánus stílusú, tiszteletteljes, téglaépület. Minden megtett lépéssel egyre több és több szeglete vált láthatóvá. Jobban mondva kivehetővé, hiszen a pálcafénynél való hunyorgást kevéssé nevezhetjük valódi látásnak Kíra esetében. Tétova léptekkel közeledett a ház felé, minden második lépésnél megállva és láthatatlan bogarakat lesöpörve a lábszáráról. Folyton azt érezte, hogy mászkál rajta valami, amitől képtelen szabadulni. Lassacskán kiért a fák közül a ház elé, de egyelőre nem ment fel az ajtóhoz. Nem mert. Nem tudta biztosan, tényleg itt van-e vagy csak a képzelete játszik vele. Beharapta az ajkát, megfordult a fejében, hogy egyszerűen elhoppanál. Megint. Mert az egyszerűbb. Mégsem tette. De valahogy továbbra sem akaródzott felmennie a verandára és kopogni. Mégis mit mondjon, ha Adam ajtót nyit? És ha nem nyit? Ha nincs is a közelben? Várjon itt reggelig, míg vissza nem jön? De mit fog neki mondani? Miért jött?
Fogta magát és elült a fűbe, egyébként is húzta már a hátát a táska, jó volt végre letenni. Meg aztán így hajnalban olyan kellemes az idő, minek is akarna bemenni. Hiszen olyan hűvös a fű és puha.
Rettenetesen izgult. Bár ezt nem vallotta be magának, fel sem ismerte igazán az érzést. Ő csak egy kicsit még odázni akarta a találkozást, kicsit még felkészülni. Tudat alatt mégis az munkálkodott benne, hogy bármit is tesz, vigyáznia kell az Adamhez fűződő kapcsolatára, mert ez az egyetlen, amit még nem rontott el maga körül véglegesen. Ez az, amihez visszatérhet, amibe kapaszkodhat - legalábbis szerette volna, hogy így legyen.
Békésen üldögél, mélyeket szippant a friss levegőből, időnként végigsimít a lábán, karján, ahol éppen a rajta futkározó bogárkát érzi. Körbenéz, figyeli az erdő zajait, ami egészen minimális errefelé, hiszen az állatok többnyire kerülik Adam kuckóját. Felpillant az égre is, és rájön, hogy tulajdonképpen azt sem tudja, milyen nap van, és mióta van talpon. Összeráncolt homlokkal próbál visszaemlékezni, hogy mikor és hol is aludt utoljára.
- Által mennék én a Tiszán ladikon - suttogva elkezd indokolatlanul énekelgetni, csak mert eszébe jutott épp valami - ladikon, de ladíííkon...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=499360#post499360][b]Saragob Kíra - 2015.07.23. 15:00[/b][/url]

A fák közül lassan bontakozott ki a viktoriánus stílusú, tiszteletteljes, téglaépület. Minden megtett lépéssel egyre több és több szeglete vált láthatóvá. Jobban mondva kivehetővé, hiszen a pálcafénynél való hunyorgást kevéssé nevezhetjük valódi látásnak Kíra esetében. Tétova léptekkel közeledett a ház felé, minden második lépésnél megállva és láthatatlan bogarakat lesöpörve a lábszáráról. Folyton azt érezte, hogy mászkál rajta valami, amitől képtelen szabadulni. Lassacskán kiért a fák közül a ház elé, de egyelőre nem ment fel az ajtóhoz. Nem mert. Nem tudta biztosan, tényleg itt van-e vagy csak a képzelete játszik vele. Beharapta az ajkát, megfordult a fejében, hogy egyszerűen elhoppanál. Megint. Mert az egyszerűbb. Mégsem tette. De valahogy továbbra sem akaródzott felmennie a verandára és kopogni. Mégis mit mondjon, ha Adam ajtót nyit? És ha nem nyit? Ha nincs is a közelben? Várjon itt reggelig, míg vissza nem jön? De mit fog neki mondani? Miért jött?
Fogta magát és elült a fűbe, egyébként is húzta már a hátát a táska, jó volt végre letenni. Meg aztán így hajnalban olyan kellemes az idő, minek is akarna bemenni. Hiszen olyan hűvös a fű és puha.
Rettenetesen izgult. Bár ezt nem vallotta be magának, fel sem ismerte igazán az érzést. Ő csak egy kicsit még odázni akarta a találkozást, kicsit még felkészülni. Tudat alatt mégis az munkálkodott benne, hogy bármit is tesz, vigyáznia kell az Adamhez fűződő kapcsolatára, mert ez az egyetlen, amit még nem rontott el maga körül véglegesen. Ez az, amihez visszatérhet, amibe kapaszkodhat - legalábbis szerette volna, hogy így legyen.
Békésen üldögél, mélyeket szippant a friss levegőből, időnként végigsimít a lábán, karján, ahol éppen a rajta futkározó bogárkát érzi. Körbenéz, figyeli az erdő zajait, ami egészen minimális errefelé, hiszen az állatok többnyire kerülik Adam kuckóját. Felpillant az égre is, és rájön, hogy tulajdonképpen azt sem tudja, milyen nap van, és mióta van talpon. Összeráncolt homlokkal próbál visszaemlékezni, hogy mikor és hol is aludt utoljára.
- Által mennék én a Tiszán ladikon - suttogva elkezd indokolatlanul énekelgetni, csak mert eszébe jutott épp valami - ladikon, de ladíííkon...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=499442#post499442][b]Adam Kensington - 2015.07.23. 20:49[/b][/url]

Kora hajnalban értem haza az ispotályból. Már a sokadik heti gyógyítói gyakorlatomat töltöm ott. Immáron nem csak megfigyelek, vagy Lorelainak segédkezem, hanem önállóan kiveszem a részem a kapott esetekből. A kedves páciensek persze még mindig furcsállva állnak hozzám eleinte. Ez szerintem mindig is így lesz. Aztán, ahogy látják, hogy nem hogy nem harapok, de elég pontosan megállapítom nyavalyáikat és még a kezelésben is nagy szerepet töltök be, máris más szemmel néznek rám. Nekem pedig ez bőven elég.
Egy újabb sikeres éjszakai műszakot tudok tehát magam mögött és már éppen köntösben lófrálok a házamban, amikor felfigyelek valamire. Éppen a kórházi ruhámat hajtogatom a halószobámban, ám megállok a mozdulatban és elnézek a folyosó felé. Mintha... nem, az nem lehet... vagy mégis? Félrerakom a világos zöldes árnyalatú, puha anyagú nadrágot és elindulok, le az emeletről. Mintha... Kírát hallanám. Ahogy pedig összpontosítok rá, nem egyszerűen hallom, de érzem a közelségét. Itt van. Ő az. Megállok a lépcső aljában. Eszembe jut valami...
Hamarosan nyílik a házam ajtaja. Mezítláb, egy szál köntösömben lépek ki a verandámra. Kellemes, hajnali félhomály uralkodik az erdőn. A napnak még bőven van ideje felkelni. Mélyen szívom be a levegőt, ezzel együtt a lány édes, ismerős illatát. A lányét, aki ott üldögél a házam előtt a fűben és csöndesen dalol. Finoman, ám annál áthatóbban  mosolyodom el. Benyúlok zsebembe és előveszek egy kis tégelyt. Lecsavarom a tetejét és a számhoz emelem. A különleges, szappanos folyadék ott feszül a kis karikában, amibe csücsörítve fújok bele. Óvatosan, lassan. A buborék elválik a körtől és szépen Kíra felé száll. Ismét megmártom a fújót, miközben figyelem a lányt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=499810#post499810][b]Saragob Kíra - 2015.07.24. 22:10[/b][/url]

Még az elsőnek eszébe jutó népdalt sem sikerül tisztességesen végigénekelnie, mikor Adam már meg is jelenik a verandán. Kíra hangja hirtelen megakad, ahogy észreveszi Adamet, sóhajt egy aprót, miközben kékjeit a férfire függeszti, fejét pedig enyhén oldalra billenti. Egyelőre esze ágában sincs megtörni a csendet, amelyet egészen idillikusnak talál.  
Összehúzza a szemöldökét és fürkésző pillantásokkal követi, ahogy a férfi elővesz egy üvegcsét, amit Kíra nem tud azonnal azonosítani, és mint ismeretlen eredetű tárgy, természetesen kíváncsiságot ébreszt a lányban. Szinte lélegzetvisszafojtva figyeli, ahogyan Adam nagy odafigyeléssel fúj felé egy nagyobbfajta buborékot. A buborék azonban magától kipukkan, mielőtt még elérne Kírához, amit a lány egy ajakbiggyesztéssel konstatál.
- Miért ilyen nagyot fújtál? - kérdezi komolyan. - A nagyok sokkal könnyebben kipukkannak,mert... - kezd bele nagy szakértelemmel a magyarázatba - ..ez tény. - zárja rövidre a dolgot.
- Inkább fújj sok kis aprót meg közepeseket! Azok olyanok, mint egy egy egy aranyos kis raj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=499829#post499829][b]Adam Kensington - 2015.07.24. 23:51[/b][/url]

Na aztán most megkapom a magamét. Rosszul fújok buborékot. Szégyen és gyalázat. Egyben pedig igen furcsa is, hiszen akitől kaptam, azt mondta, ezzel a folyadékkal nagyon stramm példányokat lehet alkotni, lévén, hogy varázsfőzetről beszélünk. Rendesen össze is vonom sötét szemöldökömet, amikor az első művem rövid úton kipukkad és a lány rám ripakodik, teljes joggal.
- Egy rózsaszín plüssnyúltól kaptam. - árulom el Kírának nemes egyszerűséggel a bizarr tényt a tégellyel kapcsolatban, ami az én rekedtes hangomon és úgy egyáltalán az én számból még inkább furán hangzik. Különösen, hogy úgy közlöm ezt, mintha ezzel akarnám megmagyarázni kudarcomat.
Megpróbálom újra. A fűben ülő kedves kívánsága szerint most úgy tolom ki a levegőt finoman csücsörítő ajkaim közül, hogy sok kis apró meg közepes buborék röppenjen ki a karikából. Meg is teszik és immáron nem válik köddé egyik sem. Egy egész csapat száll tova verandámtól, hogy némelyikük máris az erdőbe vegye az irányt, a lombok felé haladva, míg más részük Kírához lebeg. Még akkor sem foszlanak a semmibe, amikor célba érnek. Ráülnek a fűszálakra, a faágakra, a lány ruhájára, orrára és egyszerűen ott maradnak. Valószínűnek tartom, hogy nem a fújási technikámmal volt a gond, hanem varázsszer lévén megvan a maga szeszélyessége. Persze, ezt a házam előtt üldögélő szépségnek nem adom elő, mert biztosan felháborodna rajta. Inkább bizonyítom. Fújok megint egy nagyot, ami ugyanolyan jól sikerül, mint az iménti kicsik. Elreppen az ég felé lassan, ráérősen. Figyelem egy ideig, majd lenézek Kírára.
Hát itt van. Újra itt. Persze, ki tudja, mennyi időre jött. Talán csak épp ideugrott látogatóba. Talán hosszabban marad. Nála sosem lehet tudni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=500031#post500031][b]Saragob Kíra - 2015.07.25. 21:56[/b][/url]

- Az nem mentség - Kíra kategorikusan söpri félre Adam magyarázatát, egy pillanatra sem kérdőjelezve meg annak igaz voltát. Bár azt ő is érzékeli, hogy Adam szájából igencsak furán hangzott ez a mondat.
A kérésének megfelelően, Kíra ezúttal egy csapatnyi kis buborékot kap, amelyek azonban egyáltalán nem úgy viselkednek, ahogy azt a lány elvárta volna. Már a mozgásukon is meglátszik, hogy kevésbé hat rájuk a külső környezet, mint az egy átlagos buboréktól elvárható lenne, de Kíra csak akkor nyer teljes bizonyosságot a buborékok különlegességéről, mikor azok nem pukkannak ki, hiába ütköznek szilárd felületnek. Kíra arcán gyermeki meglepettség tükröződik, az a fajta, amelyből még nem lehet eldönteni, hogy utána felkacag-e a gyermek, vagy sírva fakad. Kíra azonnal megpróbálja kipukkasztani a térdére tapadt közepes bubit, de hiába böki meg, a kis gömb túléli a támadást. Felpillant Adamre, aki éppen ekkor engedi útjára a kettes számú nagy buborékot, ami ezúttal könnyedén kezd az ég felé emelkedni, holott ezt a légmozgás egyáltalán nem indokolná. Kíra figyeli egy darabig, majd ismét csak a közvetlenül rajta és mellette csücsülő buborékokra fordítja a tekintetét. Megpróbál rátenyerelni az egyikre, de nem sikerül megsemmisítő csapást mérnie a buborékra, mivel az arrébb csusszan.
- Ezek nem pukkannak ki! Miért nem pukkannak ki?! - hangja némileg hisztérikus csendül, ahogy hirtelen felpattan a földről, és igyekszik lerázni magáról a varázsbuborékokat.
- Tüntesd el őket! Nem akarom... - egész testében megremeg, de nem veszíti el teljesen a fejét. Nem azért jött ide, hogy Adamnek megint csak "foglalkoznia kelljen" vele. Mélyeket lélegzik miközben szét le sem veszi a még megmaradt buborékokról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=500069#post500069][b]Adam Kensington - 2015.07.26. 10:58[/b][/url]

Nem bírok nem elmosolyodni, amikor a lány kikéri magának, hogy ilyen magyarázattal állok elő. Ez a társalgás most több, mint mulatságos. Ennek pedig főleg az az oka, hogy ezúttal én is hasonló indokolatlansággal vettem részt benne, mint ő szokott. Minden logikát nélkülözve dobtam be a beszélgetésbe a tényt, kitől származik a buborékfújó. Nem most volt az ideje közölni, én mégis megtettem. Valószínűleg mert tudtam, édes mindegy, mikor árulom ezt el kis ex-beszerzőmnek. Ugyanannyira nem lehet tudni, miként reagál rá.
Ha kipukkad, az a baj, ha nem pukkad ki, az a baj. Hatalmasat, lemondót sóhajtok és hosszan figyelem, ahogy a nagy buborék csak száll és száll felfelé, töretlenül. Kicsit emlékeztet magamra. Csak van, csak létezik, csak tart a maga útján. Állandó, természetfeletti, sebezhetetlennek tűnő és magányos.
- Majd eltűnnek. - legyintem le a masszív kis buborékokat, amik még mindig ott időznek, ahová megérkeztek. Visszacsavarom a fújó tetejét és elrakom. Két esélyes volt ez a kedveskedésem: vagy rajong majd érte a lány, vagy kiborul rajta. Mindennel így van. Persze, olykor megesik, hogy közömbösen áll valamihez, mert épp más nagyon fontos dolog köti le a figyelmét. De inkább a végletek a jellemzőek rá. Szóval most lehetnék csalódott is, amiért nem tetszik neki a meglepetésem, amit csak azért választottam - a Madagaszkárra fuvarozásáért Kumagoro által hálából kínált tárgyakból-, mert már akkor Kírára gondoltam. Hogy neki akarok buborékokat fújni. Elvárásaim viszont nem voltak azzal kapcsolatban, mit fog ehhez szólni. Csak reméltem, hogy kedvét leli majd bennük. Valamennyire talán tette is.
- Lassan felkel a nap. - állapítom meg csöndesen, miközben a tégelyt zsebre dugom és a fűben ücsörgő lányra pillantok. Végigmérem őt, majd sarkon fordulok és mezítlábas lépteimmel bevonulok a házamba. Az ajtót azonban nyitva hagyom, így jelezve, hogy nyugodtan kövessen, ha gondolja. Nem mintha ne engedné magát nyugodt szívvel bármikor.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=500089#post500089][b]Saragob Kíra - 2015.07.26. 11:59[/b][/url]

Kíra reakciója, ahogy az nála lenni szokott, teljesen spontán és független az afféle kérdésektől, hogy vajon megbántja-e vele a másikat, akit csak a jó szándék vezérelt a buborékfújásban. Nincs teljesen megelégedve Adam válaszával, hiszen ő nem azt szerette volna, hogy majd eltűnjenek, hanem hogy most azonnal szűnjenek meg létezni a ki tudja miféle sötét mágiával operáló szappanbuborékok. Jobb híján mégis be kell érnie azzal a tudattal, hogy legalább nem megsemmisíthetetlenek. Jobb, mint abban a tudatban tovább élni, hogy démoni szappanbuborékok keringenek szerte a világban, arra várva, hogy bekebelezzék az emberiséget és átvegyék az uralmat. Adamnek is tudnia kell, hogy Kíra kiborulása egyáltalán nem ellene szól, legalábbis a férfira pillantva Kírának nem úgy tűnik, mintha a szívére vette volna a dolgot.
Sóhajt egyet, mikor Adam felhívja a figyelmét a közelgő napfelkeltére. Valahogy soha nem gondolt még bele, hogy Adamet mennyire behatárolja az éjszakák és a nappalok váltakozása. Eszébe jut, ő mennyire utálta, mikor megmondták neki a szülei, hogy meddig maradhat valahol, de legalább volt lehetősége rá, hogy megpróbáljon plusz órákat kialkudni, vagy egyszerűen fittyet hányni a következményekre, ha késik. Hirtelen teljesen elszorul a szíve, ahogy tudatosul benne, mennyi minden szép dolog történik nappal, amiről Adam lemarad, már maga a nap felkelte is olyan gyönyörű tud lenni.  
Kíra felkapja a táskáját, aztán gyorsan beszalad Adam után a házba lendületesen becsapva maga után az ajtót, a következő mozdulattal pedig lehajítva a cuccait. Adam után siet a nappaliba, ahol gyorsan átszelve a kettejük közötti távolságot és melegen átöleli a férfit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=500101#post500101][b]Adam Kensington - 2015.07.26. 13:35[/b][/url]

Teljesen tisztában vagyok vele, hogy az iménti kiborulás igazából nem jelent semmit. Jobban mondva, nem jelent többet önmagánál. Nem szól se a varázsbuborékok ellen, se semmi ellen, főleg nem ellenem. Ez egy egyszerű hangulat, egy érzéstömeg, ami ilyenkor magával ragadja a lányt, ám percek múlva már nyoma sem lesz, vagy éppen pont az ellentettjét fogja gondolni, érezni.
Ám azért akad olyasmi is Kírában, ami állandó. Ami komoly. Bármilyen hihetetlenül hangozzék is sokak számára. De van. Ilyen az is, ahogy átölel. Ez nem csak szeszély. Ez annál jóval mélyebb. Tudom, hogy az. Mikor tehát utánam ered és már von is magához, lehajolok hozzá, hosszú karjaim köré fonom és vállára szusszanok, lehunyt szemmel. Pár hosszú pillanatnyi néma ölelkezést követően egy puszit nyomok füle tövébe, aztán pedig nyakához simogassam orromat.
- Kérsz valamit? Enni? Inni? - érdeklődöm meg, fejemet éppen csak annyira emelve fel, hogy a szemébe nézhessek. De maradok közel, fölé magasodva. Nem puszta udvariasságból kínálom őt, hanem mert pontosan tudom, hogy nem feltétlenül szokott hozzájutni a napi betevőjéhez. Itt viszont mindig talál valami harapnivalót. Ez azóta se változott, hogy elment. Igazából alig változott itt nálam bármi. Ez pedig most fontos lehet, tekintve Kíra állapotát az elmúlt időkben. Kell neki valami, ami biztos. Lehetőleg minél több dolog. Lehetőleg nem csak én magam, hanem a szokásaim, a környezetem, az otthonom.
Nyugovóra kéne térnem. Nálam valóban nem döntés kérdése, óhajtok-e részesülni a nappalban és annak minden velejárójában. Ha ki se teszem az orrom, akkor is maga alá gyűr. Érzem, milyen sebesen közeledik. Valószínűleg vonásaimon, tekintetem is látszik, ahogyan rám nehezedik a súlya. Ahogyan fáradok. Azonban most nincsen még kedvem ágyba bújni. Egyedül legalábbis.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=500233#post500233][b]Saragob Kíra - 2015.07.26. 19:52[/b][/url]

Jólesően szívja be Adam illatát, kellemesen bizsereg a bőre, ahol a férfi ajkai hozzáérnek. Majd szinte azonnal zavarba is jön, mivel eszébe jut, hogy ő valószínűleg sokkal kevésbé kellemes élmény most Adam számára. Kevésbé csapzott és ápolatlan ugyan, mint a legutóbbi találkozásuk alkalmával, de azért most is látszik és érződik rajta az út pora.
- Nem, köszi - utasítja vissza Adam ajánlatát. És nem, ő sem udvariasságból ejti ki ezeket a szavakat, hanem mert tényleg nem éhes, nem szomjas.Való igaz, hogy elég rendszertelenül táplálkozott az utóbbi időben.  De Kírát ismerve nem kell attól tartani, hogy ne szolgálná ki magát, ha mégis enni támad majd gusztusa.
- Inkább csak lezuhanyoznék és aludnék egyet. Tudod mióta nem aludtam? - teszi fel a költőinek hangzó kérdést, amit azonban egyáltalán nem azzal a célzattal fogalmaz meg, hogy érzékeltesse, mennyire fáradt is valójában. A kérdés sokkal inkább információ átadó szerepet tölt be, arról tájékoztatja Adamet, hogy Kíra valóban elvesztette a fonalat az idővel és néha összességében a külvilággal kapcsolatban.
Ha Adamnek nincs ellenvetése, ezzel a lendülettel már ki is penderül a nappaliból, az előszobában magához veszi a holmiját, majd kettesével szedve a lépcsőfokokat felmegy az emeletre, ahol beveszi magát a fürdőszobába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=500488#post500488][b]Adam Kensington - 2015.07.27. 11:30[/b][/url]

Engem nem igazán zavar a lány ziláltsága, sem az út pora rajta. Érzékelem  ugyan, azonban mindezeket rendezi a tudatom. Akadnak róla gondolataim, véleményezem magamban, az érzéseimet azonban nem befolyásolja. Jól tudhatja, ami engem legfőképp foglalkoztat, az a vére és bőrének természetes illata. Ezek pedig állandóak. Legalábbis nem függenek az olyan felszínes külső behatásoktól, mint hogy hány kilométert tett meg, mióta nem mosdott, vagy hány napja van rajta ugyanaz a ruha. Persze, nem mondom, hogy összhatásra nem kellemesebb egy üde, tiszta, illatos társaság, azonban egy részről nekem tényleg nem ez az elsődleges, már részről pedig úgyis mindjárt megkapom. Kíra bejelenti, hogy lezuhanyzik. Ráadásul nem csak lezuhanyzik, hanem aludni is szeretne...
Hála égnek. Lehet, önző dolog, de engedtessék meg nekem, hogy ez legyen az első gondolatom. Hogy örüljek annak, hogy le akar pihenni. Így nem kell választanom közte és az ágyam közt. Kap is ezért egy csókot az arcára, és elengedem, hadd menjen a fürdőszobába. Csak ezután üt szöget a fejembe költőiféle kérdése. Összevont szemöldökkel pislogok utána. Tehát nem nagyon figyel rá, mikor hajtja álomra a fejét. Az biztos, hogy nem olyankor, ha eljön az este vagy ha már fáradt, mint az normális lenne. Hanem teljesen rendszertelenül. Nem csodálkozom.
Szusszanok egyet, ellenőrzöm itt a földszinten a sötétítőfüggönyöket, majd megyek én is az emeletre. Hallani a víz csobogását. Lassan sétálok el a mosdó előtt, jólesően pillantva ajtajára, aztán ballagok tovább a hálószobámba. Lekapom a köntösöm, a székre dobom, és szokásom szerint egy szál semmiben bújok be az ágyba, magamra húzva csíkos paplanom. Hanyatt terülök, hagyva a balomon magam mellett bőségesen helyet a lánynak. Laposakat pislogok baldachinos ágyam teteje felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=500523#post500523][b]Saragob Kíra - 2015.07.27. 14:57[/b][/url]

Kíra egyáltalán nem sieti el a tisztálkodást. Egészen meglepő mennyiségű pipereholmit szed elő, amelyeknek a feléről már azt sem tudja, hol és miként került a tulajdonába vagy egyáltalán valóban pipereholmi-e, és amelyeket most szerteszét hagy a fürdőszobában. Hosszasan folyatja magára a vizet, kétféle samponnal is hajat mos, majd még pakolást is ken rá, körmöt vág, fület tisztít, szőrtelenít, megint folyatja a vizet, lemossa a pakolást, dörzsölgeti kicsit a sarkán a bőrkeményedést, fogat mos, a tükör előtt állva fésülgeti a haját azon morfondírozva, hogy vajon megszárítsa-e, avagy ne.
Végül nagyjából egy óra elteltével nyílik ismét a fürdőszoba ajtaja, amely mögül Kíra vizes hajjal, egy leheletvékony szürke topban és kék, csipkés francia bugyiban lép ki.
Egyenesen Adam hálószobája felé veszi az irányt, ahol az ismerős berendezés, a kellemes sötét megannyi édes emléket juttat eszébe. Ajka szegletében apró mosoly játszik, ahogy odafekszik Adam mellé az ágyba és ő is hanyatt fordul. A zuhany kissé felélénkítette, legalábbis ő így érzi, bár valójában továbbra is végtelenül fáradt.
- Olyan jó ez a matrac - sóhajt. Átfordul az oldalára, hogy rendesen lássa Adamet - Képzeld, az enyémet egyszer megették a...szuvak...szúk. Ilyet nem is mondunk. Megette a szú.  Azóta van másik, de azt meg nem szeretem, mert kókuszos. - újabb piciny sóhajtás, és ezzel már lezártnak is tekinti a témát.
- Mindenesetre nem szárítottam meg a hajam. Jobban szeretem, amikor magától szárad. Majd reggel rendet rakok magam után. - ígéri.
- Na jó, de bocsi, nem akarlak fárasztani. Örülök, hogy itt vagy - nyom egy csókot Adam arcára. Az biztos, hogy kissé nyakatekert megfogalmazását választotta annak, hogy tudassa, hálás, amiért itt lehet.
- Jó éjt - a valódi napszakot teljesen figyelmen kívül hagyva zárja le a maga részéről a beszélgetést. Átfordul a másik oldalára, felhúzza a lábait és gombóc pozícióban próbál elszenderedni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=500884#post500884][b]Adam Kensington - 2015.07.28. 14:38[/b][/url]

Már kel is fel a nap. Pompás színekkel telíti be a vidéket. Egészen káprázatos. Mindebből én persze semmit nem látok. Nem csak amiatt, mert nem tehetem, hanem mert a sötétítők behúzva és lassacskán a szemem is behunyva. Meg akarom várni a lányt. Ébren akarok még lenni. Azonban egyre ólmosabbnak érzem a szemhéjamat. Ez nálam természetesen nem az a köznapi értelemben vett kimerültség vagy álmosság. Hiszen nálam olyan nincs. Nem fáradok. Csak ezt idézi elő a nappal. Ezt teszi velem. Ha olyan vidéken élnék, ahol örök az éjszaka, igazából aludnom se kéne. De azt sajnálnám. Szeretek aludni.
Mintha már nem csobogna a víz és Kíra nem tevékenykedne olyan lelkesen. Hamarosan nyílik a fürdő ajtaja és édes illatok tömkelege áramlik ki belőle. Kék tekintetem felpattan és a hálószoba bejárata felé pillantok, ahol pontosan olyan eszményi látvány fogad, mint amire számítottam. A látvány tulajdonosa pedig hamarosan már bújik is be mellém az ágyba.
Fejemet oldalra fordítom a párnán. Lágy vonásokkal, csillogó szemekkel hallgatom a lány csacsogását, figyelem helyezkedését. Mikor a haját említi, odanyúlok és ujjaim közé veszek egy nedves tincset. Csak úgy, megtapintva. Egy ráérős pislogással fogadom a finom, meleg szájú csókot arcomra. Kíra eltájolt kívánságát és átfordulását követően már mozdulok is utána, hogy hátulról átkaroljam és magamhoz öleljem.