Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Mindig is érdekelt a színház és világa, hiszen színház volt az egész világ, s színész benne minden ember, ahogyan a mondás is tartotta. De ettől függetlenül is érdekelt ez a szabadidős tevékenység, ezért is jelentkeztem a színjátszós próbakörbe, élveztem a különféle szerepeket, amelyeket időnként magamra ölthettem. Egyik nap megbeszéltem Charlotte-val, hogy csinálunk egy közös színjátékot, hiszen gyakorlásnak is remek időtöltés meg egyébként is jó móka. Kényelmesen fel is öltöztem az alkalomra, megetettem, megitattam Hápit, majd elindultam a próbaterem felé. Én értem oda elsőként, hiszen kicsivel a megbeszélt időpont előtt indultam el. Türelmesen vártam a lányra, közben fel-alá sétálgattam a teremben. Szerencsére a vizsgák nagy részét sikerült letudnom, de még mindig volt néhány, amelyre tanulnom kellett volna, de egyszerűen nem vitt rá a lélek - egyelőre. Reméltem, hogy azért sikerül átevickélnem a megpróbáltatásokon, aztán a következő évfolyamba léphetek. Nem szívesen hallgattam volna anyámék rosszallását bukás esetén. Kicsit sajnáltam, hogy idén nyáron nem jutottunk el nyaralni, mert más elfoglaltsága volt a családnak, de megígérték, hogy jövőre mindenképpen elmegyünk valami egzotikus helyre. Persze ha nem megyek át a vizsgákon, akkor tutira nem mennénk semerre, vagy ők mennének, csak épp nélkülem. Ebbe bele se akartam gondolni, szóval azon voltam minden erőmmel, hogy átcsusszanjak azokból a fránya tárgyakból, aztán egy ideig nyugi lesz végre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Épp a Nagyteremben agyaltam rajta, mivel is lehetne feldobni a napomat, mikor baglyom érkezett. Izgatottan olvastam az üzenetet, amely végül arról szólt, hogy Várffy tanár úr vár a tanáriban. Nem is tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Beadtam a tanársegédi pályázatomat, mert a tárgy, amit tanított, mindig is érdekelt, de nem voltam biztos benne, hogy emiatt hívat. Talán rájött, hogy valami rossz fát tettem a tűzre? Pedig mióta prefektus vagyok, könnyebben mászkálhatok mindenfelé, este se kell úgy izgulnom a lebukás miatt. Vagy valaki beköpött volna minket Bencével, hogy elpostáztuk Las Vegas-ba a bibircsókos banyát? Az pedig mindenkinek áldás, csupán a jó szándék vezérelt minket, legalább nem kell elviselnie többé senkinek azt a vén pletykafészket. De biztos voltam benne, hogy egy lélek se volt a folyosón az akciónk alatt, bár sosem lehetett tudni. Mondjuk nem ez volt az egyetlen kihágásom, így esélytelen lett volna eldönteni, hogy mi miatt bűnhődhetnék. Mondjuk, mikor elkaptak, kiszabták rám a "jól megérdemelt" büntetőmunkát, amelyet mindig elvégeztem. Pedig dehogy volt hozzá kedvem... ráadásul annyira se voltak topon a prefik, hogy valami kreatív büntit szabjanak ki rám, mert például a takarítás részemről egyáltalán nem számított annak. Egyedül Masa volt az, aki ötletes feladatot adott, miután elkötöttem egyik este a seprűt és repkedtem a kviddicspályán kicsit. Azt a büntetést még élveztem is, ugyanis verset kellett írnom az egyik tantárgyról, amit legjobban gyűlöltem. Gyorsan el is végeztem a feladatot, persze nem kötöttem az orrára, hogy egész jó móka volt. Visszatérve jelen helyzetembe, tudtam, hogy indulnom kell, nem ajánlatos megváratnom a tanárt, mert ha rossz passzba kerül, akkor jaj nekem. Érdekes, hogy pont az ő tárgyára jelentkeztem, bár tudtam, mivel jár, de bevállaltam a dolgot, mindig is szerettem veszélyesen élni. Azonban azt is tudtam, hogy nem emberevő, az előző tanársegédje is él és virul, ez pedig valamennyire megnyugtatott. Másrészt nagy tekintélynek örvendett, sajátos tanítási módszerei voltak, és azokat becsülte, akik egyediek és szorgalmasak voltak. Na meg kreatívak. Egyre közeledtem a tanárihoz, majd illedelmesen bekopogtam az ajtón, persze jó hangosan, hogy azért hallja az illető, hogy jött valaki. Kicsit éreztem, hogy gombóc van a torkomban, magamhoz képest jobban izgultam a kelleténél, hogy mi fog történni. Miután úgy hallottam, hogy bemehetek, óvatos léptekkel mentem be a helyiségbe, majd becsuktam magam mögött halkan az ajtót.
- Jó napot, tanár úr. Hívatott, hát itt vagyok - mondtam neki nagy szemeket meresztve rá, majd kíváncsian vártam a fejleményeket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Óvatos léptekkel foglaltam helyet a széken, majd kíváncsian vártam, hogy végül mit takart a "meghívóm" tárgya. Azonban, ahelyett, hogy erre választ kaptam volna, Várffy a tettek mezejére lépett szó szerint, és összehozott nekem egy randit egy mumussal. Hú, hát erre aztán igazán nem számítottam. Legszívesebben faképnél hagytam volna a másik félt, mert egyszerűen nem jött be a megjelenése, azaz nem működött részemről az a bizonyos "kémia", de úgy láttam, hogy a "partnerem" is ezen a véleményen volt, mert egyre csak közeledett, ráadásul nem volt túl bizalomgerjesztő a látványa. A mumusom egy élőhalott volt, azaz egy zombi, aki kiváló szereplője lett volna valamilyen horrorfilmnek, de a mi műsorunk cseppet eltért ettől a műfajtól, amolyan fantasy-thriller szerűség volt az egész számomra. A mumus talán épp azért szerepelt ebben az alakban a legnagyobb félelmem jeléül, mert sose szerettem volna újjáéledni ebben a ronda formában. Egyébként sem akartam a halálom után temetést, hogy majd aztán a kukacok és egyéb dögevők között végezzem a földben, inkább a hamvasztást részesítettem előnyben. Egyszóval szó szerint nem akartam döglődni, pláne nem egy ilyen visszataszító testben. Szóval visszatérve a tények mezejére, nem volt semmi esélyem arra, hogy elszabaduljak a székem fogságából, ugyanis a tanárom volt olyan jó fej, hogy odaragasztott, nehogy lelépjek idő előtt. Mondjuk így visszagondolva lehet, hogy én is így csináltam volna a dolgokat, igazán ötletes volt részéről ez a kis műsor, ámde egyben rém ijesztő is. Először fizikálisan próbálkoztam megszabadulni a szék fogságából, de gyorsan rájöttem, hogy erre semmi esélyem sincs, ráadásul a rondaság egyre csak közeledett felém, így elkapott a frász is, azonban engem kemény fából faragtak. Bizonyos nézeteltéréseket vagy szorult helyzeteket úgy kezeltem, hogy foggal-körömmel védtem magam, drasztikusabb esetben a pálcámmal és a tudásommal védtem magam. Most rájöttem arra, hogy fizikálisan semmire sem jutok a másikkal szemben, így előhúztam gyorsan a pálcámat a taláromból, majd egy határozott mozdulattal a mumusra irányítottam azt. Közben minden energiámmal a lényre koncentráltam, erős képzelőerőmnek hála, na meg annak, hogy mikor megkaptuk a tankönyveket, elolvastam a harmadikos művet érdeklődés gyanánt, hogy hogyan védekezhetünk a mumus ellen, elképzeltem a "szörnyet" egy vicces változatban. A képzeletemben babarózsaszín ruhát viselt, fehér görkorcsolya jelent meg a lábán, hosszú, szőke haja nőtt, műszempillái voltak, és óriási piros szája lett, és egész vicces képet vágott. Ennek fényében mondtam ki határozott hangnemben a varázsigét is:
– Comikulissimus!
Miután a mumus az általam elképzelt kinézetet öltötte fel, nagyot kacagtam, majd abban a pillanatban szerte is foszlott. Lélegzet-visszafojtva vártam, hogy most mi fog történni... Ha a "randi" nem is sült el jól, reméltem, hogy a "karrierem" annál jobban fog alakulni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Ó, köszönöm! - feleltem mosolyogva, kissé pironkodva. Te jó ég! Most vajon álmodom vagy Várffy valóban megdicsért? Ha már ő elismerő szavakkal illet valakit, az már csak jelenthet valamit. Kavarogtak a különböző gondolatok a fejemben, szinte fel sem fogtam, hogy sikerült jól szerepelnem előtte. Persze messze nem volt tökéletes, amit csináltam, ezzel pedig tisztában is voltam, a tanárom pedig volt olyan előrelátó, hogy megmutassa, hogyan kell pontosan elvégezni a varázslatot egy mumuson. Tudtam, hogy fejlődnöm kell még ezen a téren is, ezzel pedig semmi gondom nem volt, mert érdekelt a téma, ami pedig lekötötte a figyelmemet, azt szívesen tanultam, továbbá annál nagyobb energiabefektetéssel fejlődtem azon a területen tovább. Közben figyeltem a tanárt, hogy hogyan old meg egy mumusos helyzetet egyszerűen és nagyszerűen. A halott átváltoztatás tanárnő látványán eléggé elcsodálkoztam, de nem firtattam a dolgot, nem is akartam túlgondolni semmit sem, meg láttam, hogy Várffy egyáltalán nem lepődött meg a dolgon, hiszen mégiscsak az ő mumusa volt. Végül egy másik személy került a halott nő helyébe, akit a férfi egyáltalán nem sajnált, mert villámgyorsan és sikeresen lereagálta a helyzetet. Hát ha van kitől, tőle aztán érdemes tanulni!
- Bravó! - néztem rá elismerően. Talán még tapsikoltam is volna mellé, ha mindezt egy haverom vagy barátnőm csinálta volna, de mégiscsak más volt a stájsz.
- Köszönöm, ez most jól fog esni - vettem el egy narancslevet az asztalról, majd rögtön bele is kortyoltam, hiszen sok volt most az izgalom és rettentően szomjas is voltam.
- Nos igen, ez a kérdés különösképp foglalkoztat - feleltem neki mosolyogva. Végiggondolva nem volt veszíteni valóm, ugyanis, ha valamiért megbüntetett, hát azt elég frappánsan megoldotta, ha pedig más oka volt az ittlétemnek, arra kíváncsian vártam a választ.
- Ez aztán a megtiszteltetés, remek hír! Köszönöm! - kaptam a kezem a szám elé, meghatottságomból vagy csodálkozásomból kifolyólag, mikor megtudtam, hogy miért is vagyok itt. Erre aztán tényleg nem számítottam, hogy pont én fogom megnyerni a tanár kegyeit, már ami a pályázatomat illette, úgyhogy iszonyúan boldog voltam. Ez rá is volt írva az arcomra, hiszen nehezen tudtam leplezni az érzéseimet, de nem is bántam, hiszen nagyon jól estek az elismerő szavak, amelyek elhagyták a száját. Teljesen fel sem fogtam még a történteket, ám kaptam is egy újabb kérdést tőle, amelyen kicsit elgondolkodtam.
- Tervezés, szervezés, megvalósítás a sablonosság teljessége nélkül - vágtam rá röviden, majd folytattam:
- Véleményem szerint a tanársegéd pozíció azt jelenti, hogy a tanár jobb keze az ember, mindenben segíti. Például órákat tart, részt vesz a tanulmányi dolgok szervezésében, emellett kreatív, úgyhogy ötletel, és követi a tanár utasításait. Emellett fejleszti önmagát, a tudását és igyekszik kihozni magából a maximumot, és persze felelősségteljes.
Kíváncsian vártam Várffy válaszát, hogy is hasonlóképp vélekedett-e erről a dologról, vagy némi módosításra szorult az elképzelésem, illetve teljesen másra gondolt a téma kapcsán. Éreztem, hogy kezd kiszáradni a torkom, úgyhogy ittam egy újabb kortyot az italomból, majd rá emeltem a tekintetemet, mely kíváncsiságot sugallt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Épp az sötét varázslatok kivédése óráról tartottam vissza a szobámba, amely eléggé lefárasztott, bár érdekes volt. Laura sem ért vissza, tök egyedül voltam, valószínűleg neki még órái voltak, vagy más elfoglaltsága. Lehet, hogy Thomas-al volt randija, ki tudja? Mindenesetre nagyon örültem nekik, irtó cukik voltak együtt. Miután a cuccomat leraktam, elmentem letusolni és hajat mosni, majd arra gondoltam, hogy játszom kicsit Hápival. Mikor a ketrecéhez értem meglepődve vettem észre, hogy hűlt helye volt, ráadásul a szobában sem találtam sehol sem, pedig felforgattam miatta mindent. El nem tudtam képzelni, hogy hova tűnhetett, először pánikrohamot kaptam, fel-alá és körbe-körbe cirkáltam a szobában, majd miután tudatosult bennem, hogy itt nem fogok rálelni a tollasra, leültem az ágy végére, és végiggondoltam, hogy merre lenne érdemes elindulnom. Első körben a Navine helyiségeit jártam be, a fürdőtől kezdve a klubhelyiségig mindent felkutattam miatta, de sehol sem volt. Ezután elindulta a főbb helyek felé, ahol szerintem megfordulhatott még, de nem jártam sikerrel. Végül a fejetlenség folyosóján kötöttem ki, ahol épp két festmény vitatkozott egymással egy pletyka kapcsán. Annyira aggódtam, hogy nem is figyeltem rájuk, azon kattogott az agyam, hogy hogyan tudott kiszökni a kacsám a ketrecből. Aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg elfelejtettem bezárni az "otthona" ajtaját, és annyira siettem reggel az órára, mert késésben voltam, hogy a saját ajtónkat sem csuktam be. Így persze könnyen meg tudott szökni a kis tollas... lassan sétáltam végig a folyosón, hátha rálelek. Reméltem, hogy minél gyorsabban megtalálom és visszavihetem a megszokott környezetébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Sietve haladtam előre, a festmények pedig egyre élénkebben viselkedtek. Itt mindig volt valamiféle balhé, veszekedés, összetűzés néven, időnként pedig vigadalom volt. Úgy tűnt, hogy inkább egymással voltak elfoglalva, mintsem másokkal, bár néhányan kíváncsian fürkészték tekintetükkel az arra elhaladó embereket, akikből jelenleg alig volt jelen valaki. Folytattam az utamat, majd arra lettem figyelmes, hogy egy ismeretlen diák ült a földön egy könyvvel a kezében. Rögtön megcsillant szememben a remény fénye, hogy rátalálhatok a kacsámra, ha az illető látta.
- Szia! Dana vagyok! Láttál esetleg errefelé egy kacsát? Sajnos kilógott a szobámból, Hápi a neve... nagyon aggódom érte - néztem a másikra kétségbeesetten. Reméltem, hogy tud érdemelgess információval szolgálni irányomba, hiszen mindennél fontosabb volt most, hogy ráleljek az állatkára. A kis tollas mindig is kalandvágyó volt, így nem lepett meg, hogy kilógott a résnyire nyitva hagyott ajtón, azzal is tisztában voltam, hogy én voltam az egyedüli felelőse a történteknek. Ha becsuktam volna az ajtót, akkor nem lett volna semmi gond, de mivel meggondolatlan és figyelmetlen voltam, így adott volt a lehetőség számára, hogy felfedező útra induljon a kastélyban.
- Nagyon remélem, hogy időben megtalálom, sosem hagytam egyedül ennyi időre. Sajnos nyitva felejtettem a sietségben a szobám ajtaját is kiszökött - ismételtem önmagam szinte levegőt sem véve, hogy értse a másik, mi a helyzet. A festmények közben hangosabbra vették a hangerőt, most éppen négyen vitatkoztak össze, mert nem tudták eldönteni, kié legyen a számomra eléggé gázosnak kinéző ruha. Úgy láttam, hogy ez hosszú időtartamú veszekedés lesz, nem is értettem, mit ettek azon a göncön. Én tuti tovább engedtem volna másnak, csak hogy megszabaduljak tőle. Legrosszabb esetben kidobtam volna, de ők totál odavoltak érte, úgyhogy egyhamar tutira nem jutottak dűlőre a jelenlegi álláspont szerint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Iszonyatosan fel voltam pörögve, mikor tudatosult bennem, hogy eltűnt a kacsám. Ha pedig sok volt bennem az adrenalin, hajlamos voltam hadarni. Ez egyike volt a rossz szokásaimnak, amelyet igazából észre sem vettem, ugyanis általában a környezetem hívta fel rá a figyelmemet. Most is így történt, mintha meg lett volna írva az egész történet, de aztán mégse... ráadásul tudatosult bennem, miután a másik diák megmutatta a füzetébe felírt jegyzetét, hogy ő bizony nem hall. Hát erre aztán végképp nem voltam felkészülve... próbáltam lenyugtatni magam, hogy el tudjak társalogni vele a kacsám helyzete felől, de hirtelenjében nem jutott eszembe jobb ötlet annál, hogy én is írásban fejezzem ki feléje a gondolataimat, közlendőmet. Mosolyogva melléje guggoltam, majd elkérve tőle a füzetet és a tollat, aztán én odaírtam a közleményemet.
- Szia, Dana vagyok, a Navine ház prefektusa. Sajnos eltűnt a kacsám, akit Hápinak hívnak, mivel reggel siettem, és nem zártam be magam mögött az ajtót. Találkoztál vele esetleg? Vagy, ha van egy kis időd, tudnál segíteni? Ugyanis több szem többet lát. Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszodat - nyújtottam át neki a szövegemet egy nagy mosoly kíséretében, hátha közreműködik Hápi megtalálásában. Nagyon aggódtam a kis tollasért, még sosem mászkált egyedül a kastélyban. Reméltem, hogy semmi rossz dolog nem történt vele idáig, és időben rátalálok, aztán vissza is viszem majd a jól megszokott környezetébe, hogy ne érje túl sok stressz. Bíztam benne, hogy hamarosan újra a helyén tudhatom majd, aztán végre én is megnyugodhatok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Láttam kicsit a fiún, hogy megilletődött, mikor melléje kucorodtam, küldtem feléje egy bátorító mosolyt, hogy ugyan, semmi gond, ez tőlem teljesen normális reakció. Közben megírtam neki, amit akartam, ő pedig utána mutogatni kezdett az egyik irányba. Nem igazán értettem, mit akart ezzel közölni irányomba, ám szerencsére gyorsan kapcsolt, majd leírta a mondandóját. Erre aztán rögtön megvilágosodtam, felcsillant a szemem, hogy van rá esély, hogy meglegyen Hápi. A srác megfogta a kezemet, majd felsegített udvariasan a kőről, ezt a kedves gesztust nagyra értékeltem. Ezután pedig sietős léptekkel indultunk el jobbra, a helyszín irányába, amerre a kacsám is tartott. Iszonyat gyorsra foghatta a tempót, mert semerre sem láttam, miután elindultunk feléje, de bíztam benne, hogy hamarosan rálelünk a pihés állatkára.
- Nincs még semmi nyoma - közöltem a sráccal, miközben figyeltem arra, hogy lassan betűzzem a szavakat, hogy ő is megértse. Idáig csak magammal voltam elfoglalva önző módon, de most próbáltam rá is tekintettel lenni, ha már a segítségemre sietett és a füzetet se hoztuk magunkkal.
- Köszönöm, hogy segítesz - fűztem még hozzá lassan, biztató mosollyal az arcomon, csak hogy érezze a törődést. Rendes volt tőle, hogy velem jött megkeresni Hápit, ezt pedig nagyon is méltányoltam.
- Mintha láttam volna elsuhanni valamit abba az irányba - mutattam balra a folyosó végén nagy szemeket meresztve a helyszínre, majd magam után húztam a fiút, több szem többet lát alapon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Nagyon rendes volt a fiútól, hogy segített megkeresni a kacsámat. Rosszabb esetben közölhette volna velem, hogy semmi köze sincs a pelyhes kis állathoz, én is idegen vagyok a számára, aztán elhajtott volna a csudába. De volt olyan rendes és készséges, hogy abbahagyja, amit épp csinált, aztán velem tartott, hogy támogasson. Kevés ilyen jó fej embert ismertem a barátaim kivételével a suliban, ezért igazán hálás voltam neki. Kicsit nehezítette a dolgot, hogy nem tudtunk úgy kommunikálni, ahogyan azt megszoktam, de nagy kő esett le a szívemről, mikor rájöttem, hogy hogyan tudom közölni vele a mondandómat úgy, hogy ő is megértse. Végül is simán beszélhettem vele, csak arra kellett odafigyelnem, hogy lassan formáljam meg a szavakat, szépen artikulálva, így ő is képben volt azzal kapcsolatban, hogy mit szeretnék neki mondani. Miközben a kacsa keresésére indultunk, út közben a srác hirtelen megtorpant, majdhogynem visszarántva közölte velem, hogy álljak meg. A kezemet elengedve emelt fel a földről egy sárga kis pihét, majd a kezembe adta azt egy biztató mosoly kíséretében. A tekintetéről könnyen le tudtam olvasni, hogy mit mondana nekem.
- Bízom benne - feleltem neki a szemébe nézve viszonozva a mosolyt, majd zsebre vágva Hápi tollát, folytattuk utunkat. A fiú a kezemet fogva elkezdett futni, szapora léptekkel követtem őt, majd jobbra fordultunk. Hirtelen hápogást hallottam a távolból, ez azt jelentette, hogy már nem lehet messze a kis állat.
- Hallottam hápogni - néztem a fiúra, megrántva óvatosan a kezét, hogy figyeljen rám. Nagyon izgatott lettem, hogy végre rálelhetünk a tollasra, mert már iszonyatosan aggódtam érte. Most én kezdtem el vezetni a srácot, gyorsra vettem a tempót, határozott mozdulatokkal haladtam előre szorosan fogva a kezét, le ne maradjon tőlem. A folyosó végéhez érve egy elágazáshoz jutottunk, balra és jobbra is lehetett menni.
- Szerinted merre menjünk? - kérdeztem tőle tanácstalanul. Az előbb még hallottam a tollas hangját, azonban azt már nem láttam, merre totyogott tovább.
- Úgy aggódom érte. Nem tudom, hogy neked van-e valamilyen kedvenced itt... nekem Hápi sokat jelent - formáltam lassan a szavakat a srácra nézve gondterhelt arccal.