Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Most írja alá a halálos ítéletet, ezt tudja. Amúgy fogalma sincs miért is csinálja most ezt, elvégre az élete kedves neki, a jövője is kedves neki, és akkor most itt játszadozik mindkettővel, csak mert milyen jó buli. Aha, persze. Jó buli lesz majd elmondani a családjának, hogy egy dementor készül épp kiszívni a lelkét, csak mert segített kidekorálni a kastélyt.. Igen.. Egyszerűen remek lesz.
Ő nem készült maszkkal, pedig kétség sem fér hozzá, hogy okos döntés lett volna. Viszont többször is megfordult a fejében a szászfűlé, hogy szőke lesz nagy mellekkel, meg minden, de.. Igazából ha elkapják, az sem igazán védi meg. Mert persze, mikor az a náci majd rájön a dologra, majd megsimogatja a fejét, hogy csináljon még többet, lehetőleg az iskola bájitalkészletéből, hát komolyan, mi más történhet? Szóval nem. Egyszerűen nem. Az egyetlen járható út egy láthatatlanná tevő köpeny lett volna, amiért ki kellett volna adni egy vagyont - feltéve, ha talál valahol. Pedig mindenhol megnézte, komolyan, még ebayen is rákeresett a dologra, mert hát sose tudhatja az ember, de nem.
Úgyhogy arcát egy részét egy szép, fekete - fehér mintás kendő takarja, olyan vadnyugatosan, az orráig, hátul megkötve, s fejére ráhúzta pulóvere fekete kapucniját. Igazán.. Ötletes.
A tátogásra biccent, kissé görcsösen forgatja ujjai között pálcáját, miközben ellép háztársa mellett, majd vállával nekidől a falnak. Amíg Cole alkot, addig ő figyel, meg majd a végén besegít a tökéletesítésben. Viszont addig fülel, meg néz, meg beveti minden létező és nem létező érzékét annak érdekében, hogy ha forrósodik a talpuk alatt a talaj, időben tudjon szólni. Vagy csak meglökni a másikat, hogy szedje már a sátorfáját, kiragasszák máshova. Feltéve, ha túlélik.
- Meddig tart? - amíg felteszi ezt a rövid kérdést, hátra fordítja fejét, majd vissza előle, és nagyon koncentrál arra, hogy belássa a folyosó minden apró kis részletét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Komolyan, ha valami agresszív fajta lenne, most biztos megfogná Cole két vállát és megrázogatná, hogy na, legyen már valami az arcán ami nem arról árulkodik, hogy milyen nyugodt. És hogy mennyire nem izgatja ez az egész lázadjunk-a-felügyelők-ellen-és-haljunk-meg dolog. De jó, rendben, maradjunk higgadtak, mert akkor nem áll le a szívünk és tisztábban tudunk gondolkodni mikor rohanni kell. Jó. Legyen csak így.
- Inkább vagyok ideges. - dünnyögi vissza, aztán mikor hívják, hogy segítsen, egy kicsit kelletlenül ugyan, de visszalép - elvégre melyik hülye nem figyel az ellenségre? De ha ezzel hamarabb megvannak, ő aztán vállalja a kockázatot, kezével fixálja az egyik sarkot, aztán egy másikat is igyekszik lefogni.
- Jó, jó, gyorsan csinálom, na add azt a trutyót. - az egyik kacsóját kinyújtja a levakarhatatlan zsenialitásért, aztán amint ujjai között érezheti a dolgot, neki is áll a munkának, jó alaposan, nehogy egy pici rész is kimaradjon.
- Ja, megvan, asszem' - biccent ahogy azért a biztonság kedvéért még megnyomkodja öklével az említett részt, majd arrébb is áll, hogy nekikezdhessenek a következő saroknak.
- Imádnám látni az arcukat, miközben megtalálják. - elvigyorodik, ahogy összeragacsozza a második sarkocskát is. Tökre megy ez neki, nem kell itt cicázni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Majd megszokja. Ja, mert olyan gyakran fogja itt veszélyeztetni a lelki békéjét, hogy jövőhétre már csak egy rutinos dolog lesz az egész, mint például állva pisilni - azért valljuk be, hogy egy kicsit élvezi a dolgot, még ha nem is mondja ki. Szóval ezt lereagálja egy szemöldökvonással, aztán már munkálkodik is, ragaszt, feszesen tart, nyom, és mindezt úgy, hogy még a légzésére is figyel, nehogy már túl hangosan vegyen levegőt. Az ő rózsaszín festéke most a padlón pihen teljes nyugalomban, és ha megmozdul, akkor nagy valószínűleg összefossa magát. De hát ilyen ez, szép az élet, főleg, ha az embert szívroham kerülgeti.
- Te valamit eltitkolsz előlem. - szűri ki fogai között ahogy egy pillanat erejéig háztársára néz, majd vissza is fordítja figyelmét a munkájára. Mert amúgy nem bírja a csendeket, főleg nem akkor, amikor épp a feszültségét akarja levezetni, mert bizony, most eléggé feszült.
És akkor Cole úgy dönt, hogy ő most bulikázni akar, és ereszdelahajam, és szakadjonleazég - azaz csap egy pillangószellentésnyi hangot, amire az ötödikes úgy néz rá, mint aki menten képes lenne megfojtani. De még a nyelvére tóduló szavakat is visszafogja, mert ő ilyen kedves, és nem akar meghalni.
Időközben pedig már kész vannak mindkét felső sarokkal, szóval már csak a kettő darab alsó maradt.
- Ha ezt túléljük, meg kéne ünnepelni. - suttogja el, ahogy ismét nekilát, mert itt nincs lazsálás kérem szépen, itt izzasztó munka van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ja, aha, tökre esélyes, ezért van a fejükben vagy nyolcezer megbeszélt lehetőség, hogy ha az első nem jön be akkor a második, ha az se a harmadik, és még ha az sem, akkor se essenek kétségbe. Szóval igen, ők tényleg minden eshetőségre fel vannak készülve, Adrian meg amúgy is épp most esik túl a legrosszabbján, majd szembefutni egy felügyelővel már csak kismiska lesz.
- Asszem Aidennek még kell legyen valami üzemanyagja. - motyogja, ahogy megnyomkodja a jobb alsó sarkot, majd ügyelve a kis vederre arrébb csúszik a balhoz, hogy befejezhessék a dolgot.
Fülel miközben bekeni a falat is, a plakátot is ragasztóval, elvégre dupla védelem, és ahogy guggol, akaratlanul is megfeszül az összes létező meg nem létező izma, mintha most kezdene csak igazán stresszelni, hogy készen vannak.
Még egyszer megnyomkodja a papírt a helyen ahol odanyomta, majd összedörzsölve - persze csak halkan - kezeit egyenesedik fel vigyorogva, s veszi fel a vödör rózsaszínjét. Mert milyen poén már rózsaszín festékkel flangálni így villanyoltás után, hát persze.
- Istenkirály vagy.  - suttogva lép hátra, s vet egy pillantást Colera.
- Akkor most készen vagyunk, vagy még szeretnél rajta alakítani valamit? - oldalra billentve fejét szemléli meg a művet, szerinte jól néz ki, de hát az alkotó tudja, hogy milyen a fejében, meg hogy mik a hiányosságai.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ahogy zördül a doboz, úgy vált át a kedve egyik végletből a másikba, mintha belevezették volna a 220 - at. A nyugodt Adrian úgy néz Colera, mint aki most veri a fejét a falba, hogy érezze már amit az a szegény festék. Aztán még a szíve is kihagyott, mert nehogy már a dobogása is zajt csapjon,  teljesen befeszült, és tessék, érkezett is a harmadik világháború. Hogy még jobb legyen, pont az, akiről a rajz készült. Egyetlen merengő pillanatig átfutott Adri agyán, hogy kész, vége, most viszik őket a vesztőhelyre, aztán ahogy megpillantotta társán a maszkot átcikázott lefagyott elméjén a szabadulás gondolata, s szinte minden egyes sejtje egyszerre mordult fel. Hatalmasat nyel - olyannyira hatalmasat, hogy az Ádámcsutkája még liftezik bele, keze megszorul a tartott rózsaszín festék fülén. Bőre izzad, de ujjai nem engednek. Erre még szükség van. Ez még életet menthet.
Egy szót se nyög ki miközben Kőhalmi csak közeledik, nincs arra szükség, hogy ismerje a hangját. Tekintete hol a mellette álló fiún, hol az ellenségen cikázik, miközben kivárja a megfelelő pillanatot, és nagyon reméli, hogy a háztársa is arra gondol, amire ő. Elvégre itt a nagy lehetőségük, nem szabad ezt csak úgy elhalasztani. Ugyan azt megbeszélték, hogy hova fognak mit művelni, mikor majd menekülni kell, de az valahogy elmaradt, hogy mi történik majd mikor a nem várt irányból érkezik a felügyelőbá'. Szóval tényleg marad az, hogy együtt kviddicseztek, és akkor remélhetőleg levágják egymás jelzéseit. Mikor Felicián eléri azt a bizonyos kritikus pontot, Ivan vet még egy pillantást a bajtársra, meggyőződve róla, hogy áll a buli, majd miután ez a kommunikáció is megtörtént, egyszerre mozdul ő és a kezében tartott vödör - hogy a füstölő gyárkémény valami egészen új színt kapjon, ő pedig futhasson az életéért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Minden szép és jó... Lett volna, ha jobban odafigyelnek. A vödröt az akció után futtában hagyja el, fejét lekapva, térdeit berogyasztva száguld el Kőhalmi mellett, készen arra, hogy a megbeszélt terv szerint kanyarodjon be a folyosón a Kívánságok termébe. Már akkor tudja, hogy vége, mikor meghallja az átkot, de azért a fennmaradó másodperc töredékében még megpróbálkozik - amíg a varázslat hátba nem vágja. Akkor aztán felhördülve vágódik el, egész teste összerándul, és bármennyire is próbálkozna tenni bármit is, egyszerűen képtelen rá. Pedig megfordul a fejében a Finite Incantatem, nagyon megfordul, de egyrészt nem ért a nonverbális varázsláshoz, másrészt pedig, ha képes lenne megtartani a pálcáját, még akkor sem tudná kellő tisztasággal kimondani a bűbájt. Szóval akkor ezt most hagyjuk.
Amúgy pedig hall mindent, érzékel mindent, függetlenül attól, hogy úgy néz ki mint akit még midig ráz az áram. És komolyan, képes lenne puszta kézzel lefejezni Allant, és minden vágya az, hogy kirúgja a lábát az alól a szép teste alól, mikor mellé ér - már ha egyáltalán elér odáig -, de neeeeem, ő jó gyerek, és ha már a szív, akkor hagyja futni a másikat - már ha Kőhalmi nem intézi el őt is egy jól célzott átokkal.
Újabb hördülés, mikor meghallja a minisztériumi iroda kifejezést. Na jó. Na jó. Ennyire azért nem kell elmenni, ez csak egy ártatlan kis rajz, és amúgy sem bántalmazták az öreget, az volt rosszkor rossz helyen, és véletlenül ráömlött a festék. Hát nem kell ezt vérre szívni, ez csak két hülye kölyök, hát nem kell itt már minisztériummal fenyegetőzni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Nehezen mondhatnám azt, hogy minden rendben. Persze, volt ideje leülepedni a dolognak, így mindkettőnket megkímélem az első indulatok lecsapódásától, ettől függetlenül bőven van miről beszélgetnünk. Előre lebegtetem a kávé és vajas croissant adagját, amíg becsukom magam mögött a tanári ajtaját, elvégre, csak azért, mert neheztelek rá valamiért amiben nem is vagyok biztos, nem fogok gyerekesen hadat üzenni és elfordítani a fejem. Ems még mindig fontos nekem, lehet, hogy most nem minden napfény és szivárvány köztünk, ettől függetlenül aligha szeretném elveszíteni, ezért is vártam eddig. Nem hívtam fel azonnal, miután találkoztam Coltonnal, nem vontam kérdőre, hogy akaratlanul ne emeljem fel a hangom és ne mondjak olyan dolgokat, amiket már akkor megbántam volna. Ems nem tehet róla. Most is ezt ismételgetem magamban, hogy Emily nem tenne ilyet, és aligha lenne képes befolyásolni a testvére indulatait. Emily teljesen ártatlan az ügyben, tudom, szentül hiszem, ettől függetlenül még beszélnünk kell róla.
- Jó reggelt - szusszanva érkezek meg a friss, még illatos reggeli után én is, ahogy helyet foglalok vele szemben. Egy adag kijavított dolgozatot elsüllyesztek a fiókban, majd ujjaim összefonva az asztal lapján mosolygok rá. Nem, ez nem a vihar előtti csalfa mosoly, aligha van kedvem veszekedni és megjátszani az agyam. Csak szeretném, ha tudná, hogy nem haragszom rá. Persze, jobbik esetben, fogalma sincs miért haragudhatnék egyáltalán.
- Mit mondtál a bátyádnak, Emily? - sosem tudtam szép köntösbe borítani a mondandóm, a legtöbbször egyszerűen csak kimondom, ahogy gondolom a dolgokat, nem enyhítek az élükön, és ezért is tűnhet maga a kérdés is viszonylag durvának. - Nem történt semmi baj - ó, dehogynem - csak szeretném tudni, mit mondtál neki rólam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Egészen merész húzásnak tartom tőle ezt a ruhát - például én, felnőtt és érett ember létemre is az első dolog, amit észreveszek benne, azok a mellei, és nem azért, mert még mindig ez lenne az egyetlen dolog, amit látok benne, elvégre nem tíz éves vagyok már, egyszerűen csak nem tudja figyelmen kívül hagyni az ember. Ez a ruha célja. Valahol egészen aggódom, és nem is kifejezetten értem, miért most veszi fel ezt. Itt akar találni mást? Nekem akarja bebizonyítani, hogy itt is képes találni mást? Mit akarsz ezzel a ruhával, Emily?
Megemelem jobb szemöldököm, ahogy visszakérdez. Kinek másnak? Értem, mit akar ezzel elérni, pontosan értem, időt, kiheverni a kérdés okozta első sokkot, elvégre, az ember nem feltétlenül számít erre egy napfényes, meleg reggelen, ugyebár. Aprót biccentek, ahogy karjaimra támaszkodva előre dőlök, bal térdem fel-le kezd járni, de arra kifejezetten figyelek, hogy a cipő ne kezdje el ütemesen kopogtatva verni a padlót. Nem kell itt senkit idő előtt felhergelni.
- Neki.
Alapvetően nincsenek elvárásaim. Nem terveztem el ezt a beszélgetést a fejemben, így nem is tudom majd úgy irányítani, hogy oda kössünk ki, ahova akarom, elvégre, nem is akarok sehova sem kikötni. Csak essünk túl rajta. Persze kiszedhetném a fejéből is, Emily elméje mindig is nyitott könyv volt, de, egyrészt, minden joga megvan ahhoz, hogy megmagyarázza, másrészt, még mindig nem szívesen alkalmazok csak úgy legilimenciát, miután Shay a rendelőbe került miattam.
- Ugye tudod, Emily, hogy nem miattad, és nem miatta történt? - fejem halványan oldalra billen. Nem akarom, hogy túlgondolja ezt, és kifejezetten feldühítene a tény, ha tévképzeteket kezdene bemagyarázni magának. Magam miatt történt. Ennyi az egész, bármennyire is lehetetlen elképzelés, hogy képes vagyok önmagamtól is döntéseket hozni az életemben.
- Nem bántott.
Nem alsósok vagyunk, hogy elkezdjek árulkodni anyucinak, amiért a csúnya, gonosz Cole meghúzta szünetben a hajam. Nem akarom, hogy veszekedjen vele, a legegyszerűbb megoldás tehát azt mondani, hogy nem történt semmi. Felnőttem már ahhoz, hogy magamnak oldjam meg a dolgaim.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Tudja. Aligha hiszem el, hogy tudná, hiszen még én is nehezen tudom csak megfogalmazni, egészen pontosan mi is volt a baj. Nem ő volt kevés. Emellett megrendíthetetlenül kiállok, nem ő nem volt elég, és nem amiatt történt, mert önmaga volt. Emily tökéletes, nem csak a maga módján, hanem minden elképzelhető módon, tökéletes, és képes mindent neked adni önmagából, hogy boldognak lásson. A probléma bennem volt. Talán túl hamar megszoktam, belekényelmesedtem, talán a tudat volt az, hogy tehetnék bármit, ő akkor is velem lesz, a meggyőződés, hogy Emily-t képtelenség elveszíteni, hogy Ems lénye, a jelenléte garantált. Megkaptam tőle mindent. Őszintén, tényleg megkaptam tőle mindent, és én is tudom, hogy talán soha nem fogok találkozni még egy olyan emberrel, aki ennyire fog szeretni mint ő. Ezért nem szeretném, ha magában keresné a hibát. Ez viszont, egy olyan dolog, amit nem tudok befolyásolni.
- Nem, Ems - megingatom fejem, ahogy tovább nézem őt. Egymásnak szorulnak az ujjaim, ahogy felszusszanok. Azt kívánom, bárcsak elültethetném a fejében az igazságot, vagy ha nem is, bárcsak képes lenne gyűlölni engem, amiért nem becsültem meg őt. Akkor sokkal könnyebb lenne, akkor tudnám, hogy tisztában van az értékeivel. - Te megadtál nekem mindent, amire szükségem van - végig a szemébe nézek, nem engedem el a tekintetét, fogva tartom őt a pillantásommal. Azt akarom, hogy higgyen nekem, hogy elfogadja ezt. - Az nem a te hibád, hogy amire szükségem van, és amit akarok, nem ugyanaz - nem, erről, tulajdonképp, egyikőnk sem tehet. Megpróbálhatnék változtatni magamon, de nem sikerülne, ez olyan dolog, amit az ember nem tud egyik napról a másikra felülírni.
Felszusszanok. Alapvetően nincs bajom a kérdésekkel, nincs bajom az emberi kíváncsisággal, az viszont halványan birizgálja a tűrőképességem, amikor valaki nem tudja elfogadni a nemet válaszként. Ha azt mondtam, nem bántott, az azt jelenti, hogy nem bántott, és ami köztünk történt, az ugyanúgy nem tartozik rá, ahogy Coltonra sem az Emily-vel való kapcsolatunk részletei. Ez valami családi betegség lehet náluk.
- Nem történt semmi olyan, amit ne tudnék kezelni.
Tényleg borzalmasan gyerekesen hangzana, ha elkezdenék arról siránkozni, hogy rám ugrott, hogy elverjen, majd lehordott szinte mindennek. - És szeretném, ha őt nem vonnád kérdőre, rendben? - nyilván nem tilthatom meg neki, nem vagyok az apja, és különben is, felnőtt már, azt csinál, amit akar, de kimondatlanul hálás lennék azért, ha nem avatkozna ebbe bele. Ennél egyértelműbben pedig aligha hozhatnám ezt a tudtára.
- Nem haragszom rád, ő a testvéred.
Akkor haragudtam volna, kiabáltam volna vele és követeltem volna, hogy magyarázza meg, de azóta lenyugodtam. Joga van hozzá, hogy elmondja neki. Elvégre, Cole az egyetlen stabil pont az életében.
- Mi? - tekintetem értetlenül rezdül meg az arcán. Nem, eddig sem volt szükségem Cole engedélyére, most pedig végképp nincs mire megadnia, ettől függetlenül meglepődöm, marhára meglepődöm, és először el sem hiszem. Elvégre, gyűlöl engem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Az olyan embereknek, mint Emily - akik túl sok jót látnak a világban, akik megunhatatlanul hisznek az emberekben, nem szabadna élniük. Két lábon járó boxzsákká teszik saját maguk, a többiek pedig, még ha akaratlanul is, de beléjük rúgnak. Látom a tekintetében a végtelen őszinteséget, hogy nincs amit titkoljon előttem és nem is akar, hogy még most is képes ugyanúgy érezni irántam, és ha úgy döntenék, tárt karokkal fogadna vissza maga mellé. Látom őt, ahogy viselkedik velem anélkül, hogy megérdemelném, és belül nagyon sajnálom, hogy én képtelen vagyok ugyanígy visszanézi rá. Világ életemben az egyik legnagyobb hibám volt, hogy túl sok mindent tartottam magamban. Ha fájt, nem beszéltem róla, ha boldog voltam, nem beszéltem róla, bármi is történt, azt egyedül éltem meg, és az ilyen dolgok nem csak az embert, de a kapcsolatait is tönkreteszik. Elszakítottam magam mellől Coltont, talán az egyetlen embert, akihez húzott a szívem, a nővéremmel való, leginkább hullámvasúhoz hasonlító kapcsolatomnak talán most van vége, és ellöktem magam mellől Emily-t is, ő mégis itt van. Ő mégis velem tart. Ez pedig olyan mély hűség, amiért én nem tettem semmit, amit valaki olyan iránt kellene éreznie, aki képes viszonozni. Néha úgy érzem, önmagam is elveszítem, túl labilis vagyok, a kedvem, az érzelmeim, a türelmem. Nem érdemlem meg őt az életemben.
Halványan felfelé rándul a szám, ahogy megszólal. Nagyon kimerítő itt ülni vele szemben, és úgy tenni, mintha minden rendben lenne, mintha nem lenne semmi bajom, pedig, hol kevésbé, hol nagyon is tudatosan, de egész életemben ezt csináltam, most meg fogalmam sincs hogyan kell másképp.
- Az igazság nem hibáztatás, Ems - megingatom fejem. Emily jó hozzám, szívszaggatóan jó, én pedig tényleg nem tudom, mit kezdjek ebben a helyzetben. Talán igazuk van, Coltonnak és a testvéremnek, talán tényleg önző vagyok, talán tényleg élvezem ezt a mártír szerepet, és a tudatom sarkában most is azt várom, hogy Ems figyeljen rám, hogy megcáfoljon, hogy azt mondja, nem követtem el hibát. Nem szabadna kihasználnom őt, de nem tudok nem így viselkedni, fogalmam sincs, hogyan lehetnék jobb én.
- Persze, hogy az maradok. Amíg szükséged van rám - még ha nem is ez a helyes, nem vagyok képes még egy embert a hátam mögött hagyni. Nem őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Megemelkedik szemöldököm, ahogy felkiált, aztán, ahogy hirtelen tetten éri magát, körbe is nézek a teremben. Elég korán van még, nem hallotta mindenki, ugyanakkor ezzel az apró kis jelzés értékű gesztussal szeretném a tudtára adni, hogy ez nem az a hely. Nem mintha még abban a szerepkörben tetszelegnék, hogy ilyen megjegyzéseket tegyek - már amennyiben szükséges ehhez feltétlen szerepkör. Tudtommal nem akadt más a horgára, ameddig pedig nincs senki, aki féltékenykedjen az ex-re, eszem ágában sincs visszafogni magam.
- A kiabálás már felér egy agresszív megmozdulással, tanárnő - bár a hangom és az összességében egysíkú hangsúlyozásom felér egy szemforgatással, a szám szegletében bujkáló hamis mosoly szinte ordítja, hogy közel sem sértődtem meg. Gyakorlatilag nem is lenne okom rá.
Hátrébb tolom magam a székkel, hogy kényelmesen elférhessen, és még véletlenül se kelljen az asztallal nyomorognia, karjaimmal ölelem át a derekát, s ahogy balommal ráfogok jobb csuklómra, eszem ágában sincs idő előtt elengedni. Mintha törvényszerű lenne, hogy jobbak vagyunk, amikor nincs kimondva köztünk semmi - minden mozdulatban ott lappang a mi lenne, ha?, az engedetlen gesztusok izgalma. Ha akarnám sem tudnám visszafojtani ezt magamban - amikor majd azt mondja, elég, akkor majd, ameddig viszont önként pakolja magát az ölemben, nem értem, miért kellene bármit is másképp csinálnom.
Aprót szusszanok, hagyom, hogy birtokba vegye az arcom, kicsit még kezeibe is engedem magam, érezze csak a képem súlyát. Szemeim lehunyom - nem azért, hogy kerüljem a pillantását, elvégre meggyőződésem, hogy akkor is képes az elevenembe látni, ha nem találkozik a kék íriszekkel. Ez az ő szuper ereje. Felháborító.
- Nem bánt semmi, csak év végi fáradtság, asszem' - persze elhamarkodott ilyen fiatal korban máris kimerültségről beszélni, de azt mindenki tudja, hogy egy csapat gyerek igenis képes kiszívni bárki lelkét. Fogjuk csak erre. - Türelmetlenebb vagyok, hamarabb szakad el a cérna, ilyenek. - mintha csak orvosnál lennék, elengedem jobbom, míg felmutatom neki a bütykeimen fényesen hegesedő bőrt. - Nem vészes, történt már máskor is ilyen, csak... Keresnem kell valami fárasztóbb hobbit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Erőtlen mosolyra húzódnak ajkaim a szavai közben, majd hamar el is tűnik arcomról. Nem szándékozom tovább húzni a témát, bár képes lennék folytatni és húzni anélkül, hogy bármit is észrevenne, ez most túl nagy megerőltetésnek tűnik, és szeretném, ha ő is tudná, hogy most kivételesen komoly vagyok. Jelen pillanatban nem érzem magam egy sziporkázó Humor Heroldnak.
Felmorranok, a homlokpuszi után lehunyom szemeim, s fejem a vállára támasztva hajtom arcom a nyakába. Persze tartom magam, nem várom el tőle, hogy kiálljon a karja, egyszerűen csak jól esik ezt tenni, szükségem van rá - mindig is szükségem volt rá, de most különösen jól jön.
- Attól még lehetek fáradt. - Valóban kimerített az elmúlt időszak. Már a rendelőben történtek is megtették a maguk hatását, utána Colton határozottan feltette az i-re a pontot. Szeretnék úgy tenni, mintha nem érdekelne, vagy, mintha nem vágtak volna mélyen belém a kettejük, egymást igazoló szavai, de képtelen vagyok úgy tenni, mintha tényleg nem történt volna semmi. Igenis jogom van hozzá, hogy bántson, hogy rosszul érezzem magam, hogy nyomot hagyjanak bennem. Ettől még nem válok kevésbé férfivá, nem azt jelenti, hogy nem bírom elviselni az ütéseket, de nekem is van lelkem bassza meg, nem egy árokparton heverő korhadt tuskó érzelmi intelligenciájának szintjén ragadtam meg, a kurva életbe. Mélyen felszusszanok a gondolatra, hagyom, hogy Emily parfümjének illata elnehezítse a tüdőm, hogy a vérem széthordja azt minden egyes sejtembe a másodperc töredéke alatt.
- Hát annak nem feltétlenül örülnék - ezt is csak a bőrébe motyogom. Ahogy ajkai az érzékeny felülethez érnek, végigfut a libabőr a gerincemen, felborzolódik a bőr a karomon, de a pillanat maga el is múlik, mielőtt más is történhetne.
- Szerintem is tündér vagy, Ems - egészen halványan mosolyodom el, szinte csak a szám szegletében felgyűrődő ráncokból lehetne észrevenni, ha lenne esélye látni - én viszont nem tervezek kibújni a nyakából. Ahogy elengedi kezem, lustán kezdek játszadozni egyik hajtincsével, mutatóujjam köré tekerem azt, majd elengedve hagyom, hogy fodrozódva terüljön szét kézfejemen.
- Ez nem olyan dolog, amit el lehet viccelni. - Most mégis kiegyenesedem, hátradőlve nézek rá, s elengedve derekát simítom a barna szálakat füle mögé, mindkét oldalon. Emily-nek fogalma sem lehet róla, hogy mennyire komolyan gondolom, hogy anno rengeteg problémám származott ebből, hogy azért kezdtem szigorú keretek között sportolni, hogy ne féktelenül, felindulásból verjek véresre embereket. Nem vagyok rá büszke, hogy ez vagyok, hogy valójában ilyen vagyok, senki épeszű ember nem lenne büszke arra, hogy egy agresszív állat feszül a bőre alatt. Nem is dicsekedtem soha vele.
- Szeretném, ha itt maradnánk amíg nem oldom ezt meg, jó? - soha nem lennék képes bántani őt, viszont az igazsághoz tartozik az is, hogy rémesen régen vertem már véresre a kezem. Ami pedig egyszer felveri a kezét, bármikor megtörténhet újra - és nem akarom, hogy Ems ott legyen.