Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A mókussal való kapcsolata csak úgy ível a magasba, és ez így hajnalban egyszerűen csodálatos. Jóban lenni mókusokkal, jelen esetben egyetlen darab mókussal, felemelő. Noel bágyadtan nézi a kis jószágot, amint az belekóstol a fánkba, majd elszalad, hogy faképnél hagyott mogyoróját békére bírja.
- És te már itt születtél Magyarországon? - kérdezi felpillantva Keikóra, aki szintén az ő tekintetét keresi. Állja a próbát, sőt még el is időzik kicsit a lány arcán. Igaz az is, hogy életében nem találkozott még vágott szemű leánnyal, így képtelen nem nézni a különös vonásokat. Kedves arc, csupa mosoly, élettel teli a kis hölgy, olyan típus, akivel akarva-akaratlanul mindenki jóban van. Kivéve persze azokat, akik már csak azért sem barátkoznak vele. A fiú hallgatja a lányt, és elneveti magát, amikor az a lehetséges lánykollégiumról kérdez.
- Igen, valószínűleg nagyon élvezném! - kiáltja az elsős, majd komolyra váltva a szót tovább folytatja. - Nehogy azt hidd, hogy egy fiúnak bombasztikus lányok közt élni. Ne haragudj meg, de életetek nagy részében elviselhetetlenek vagytok, a cikázó hormonjaitok, és a nyekergő hangotok, és a pletykaáradat, én nem tudom, szerintem visítva menekülnék abból a bizonyos kollégiumból.
A fiúból csak úgy ömlik a szóáradat, arcáról mindenféle jókedv és mosoly lefagy. Már-már a gondolat is megrémiszti, hogy a társadalomból rajta kívül kivesszenek a férfiak.
- Ne haragudj, te nagyon jó fej vagy, de... - védekezik ismét, Keiko tekintetét keresve, de nem tudja hogyan fejezze be ezt a mondatot. Nagyon valószínű, hogy ebből a helyzetből nem fog jól kijönni, úgyhogy már oly mindegy mond-e valamit, avagy sem. - Azért remélem nem átkozol halálra.
Zöldjei a leendő átkokat szóró pálcát keresi, de úgy látja a lány nem hozta magával, hacsak nem köntöse alatt rejtette azt el.
- Nagyon finom az itteni tej - mondja, míg az italt szürcsöli, s közben kitartóan nézi Mogyorót. A témaváltás enyhén feltűnő, de semmi baj, Keiko most biztosan nagyon élvezi a rellonos társaságát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Eris

Hogy az érzelmek gyengeségek volnának? Talán inkább mélyen az a gyenge, aki így gondolkodik. Noel mentalitása hasonló a lányéhoz, mégis érzelmileg túlfűtött, és ezt őszintén be is vallja. Összetett jellemek keverednek benne egyenes emberbe gyúrva.
- Mi vagy te, tán kalóz? - kérdez vissza az alku szóra célozva, és már ekkor sejti, hogy a kastélyban töltött első estéje ennél már nem lesz izgalmasabb, a lány nem fog titkos alagutakat, és rejtekhelyeket mutatni neki, és az is kizárt, hogy bemutatja pár értékes embernek. Ezt némileg sajnálja, hiszen többet remélt ettől a helyzettől, és többet sugallt felé ez a piszok nőszemély. Egyelőre viszont nem tehet többet, könyörögni nem fog semmiért, nem adja meg azt az örömöt partnernőjének, hogy az őt könyörögni lássa egy kis móka kedvéért. Kowai aztán megpróbálja felhívni háztársa figyelmét a rá leselkedő veszélyekre, most például egy éjszakai őrjáraton lévő prefektusra. Előfordulhat, természetesen, de Noel sem az az ijedős fajta.
- Te most ijesztgetni próbálsz? Engem? - vonja fel szemöldökét, és lehajtva fejét egy kis nevetést is hallat. Persze, ez a lány még nem ismeri őt, mint ahogy itt jelenleg senki, és ez így rendjén is van. Annyit viszont gondolhatna, hogy pár prefektustól, meg egy holdfényes éjszakától nem fog maga alá csinálni. Ezután már meg sem lepődik azon, hogy Kowai nem fogadja el a felé nyújtott jobbját. Az elutasítás várható, a fiú pozitív hozzáállása szintúgy.
- Képzeltem - feleli, s kezét visszahúzza. - De semmi baj. Reméltem, hogy emlékezetessé teszed az első éjszakámat, de mint tudjuk, a remény hal meg utoljára.
Elfordul, a sötét folyosót veszi szemügyre, majd egy apró sóhaj kíséretében ismét kis monológba fog.
- Mindenesetre örülök, hogy észrevettelek, és sok sikert kívánok a dolgozatodhoz - mondja udvarias mosollyal. - Milyen jó, hogy az én pálcám kéznél van, míg a tied valahol egészen máshol pihen... Hát akkor, jó éjt!
A mosoly gonosz vigyorrá húzódik, és Noel tekintete elválik a lány körvonalaitól. Tetszik neki ez a stílus, úgy érzi, ez megér még egy misét, és bízik abban, hogy útjuk keresztezi még egymást ezután is. A folyosók kihaltak egész útja során, nem találkozik sem kószáló diákokkal, sem szörnyekkel, de még prefektusokkal sem. A hálókörletet szinte azonnal megtalálja, de az álomba merülés ezen az éjszakán sem könnyű.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Keiko

Szülei válása nem tűnt el nyomtalanul Keikóban, ez érződik szavaiból, és látszik kényszerített mosolyából is, ami aztán hamar eltűnik arcáról. Noel érzelmek nélkül nézi és hallgatja a lányt, ő nem ismeri az elvált szülők hátrányait, de lehetséges előnyeit sem.  A családja egyben van, és ez a felállás már csak azért is így marad, míg világ a világ, mert aranyvérük nem engedi őket szét. Manapság már olyan ritka egy aranyvérű család, hogy bármi is történjen, ők hamarabb ölnék meg egymást, minthogy a válás mellett döntsenek.
- Nehéz volt megtanulni a magyar nyelvet? - tereli a szót a nyelvi nehézségekre, nincs ínyére mások magánéletében vájkálni. Ő sem szereti, ha róla kérdeznek, az csak természetes, hogy betartja a vélt határokat. - Amikor külföldön jártam, mindig csodálkozó tekintetekkel találtam szemben magam, amikor elmondtam: magyar vagyok. Képzeld, volt aki azt sem tudta, hogy az országunk merre van. És nemcsak a muglik közt vannak olyanok, akiknek gőzük sincs Magyarországról.
Valószínűleg nem mond újat, de legalább ezzel is tereli a lány figyelmét fájó emlékeiről. Aztán persze jön a botrány. Noel lányokról alkotott véleménye kicsapja Keiko biztosítékait, és lemerevedett arccal bámul fel a fiúra. Talán túl messzire ment, és lőttek a kellemes ismeretségnek, ennyi volt, mindennek vége. Idestova egy órája ismerik egymást, de a lánynak biztosan elég is volt a rellonos srácból. Nehéz a lányokkal. Nagyon nehéz.
- Hé, hé - tartja maga elé védekezően kezeit, és ajkai nevetésre állnak. - Bocsánat, nyugodj meg kérlek. Nem mondom, hogy a körmeid miatt fogsz hisztérikus rohamot kapni, de lásd be, hogy a legtöbb korunkbeli vállalhatatlan.
Keiko elmosolyodik, és az elsőéves tudja, hogy minden rendben van. Az arca egyben marad, nem fog elátkozva visszatérni körletébe. Ez a találkozás ha másra nem is, arra jó, hogy felnyissa szemeit, ha nem szeretne tanulmányai során egyedül, depressziós-antiszociális egyénként tengődni, változtatnia kell, és nem kezelheti úgy az embereket, ahogy eddigi élete során tette.
- Egészségedre! - emeli tejes poharát Keiko felé, ami szája felett finom kis tejes bajuszt hagy. Lassan ő is, és Mogyorót elnézve társasága is jól lakik, de még nem áll fel, nem tudja, hogy illetlenség lenne-e csak úgy távozni. Úgy hiszi, az rosszul venné ki magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Prefektus kisasszony
Esti órák

A tenni akarás vágya csillapíthatatlanul fokozódik a fiú bensőjében, aki a körletében fel- s alá mászkálva igyekszik lenyugtatni magát. Valami egészen újra vágyik, valami frenetikus élményre, ami az egekbe dobja adrenalinszintjét. Miután percekig köröz a szobában, úgy dönt magára kapja bőrdzsekijét, és felmegy a kastély földszintjére, hogy megfenyegesse az egyik utálatos festményt. Pálcáját zsebre sem teszi, jobb kezében tartja mozdulat készen, hogyha kell azonnal használni tudja. Nincs nála más, a bicska ládája mélyén pihen, így kizárt, hogy azzal tépje fel a rémült festmények vásznát. A folyosók kihaltak, hétvégén a diákok általában kimozdulnak, este pedig már vagy visszaérnek ilyenkorra, vagy még odakint, esetleg lent a faluban csatangolnak. Így szinte teljesen egyedül lehet a sötétedő, homályos folyosórengetegben. Csípős idő járja át a falakat, Noel lehelete itt-ott megmutatja magát, és ha világos volna, látszódnának elszíneződött körmei is. Gyors léptekkel halad, a harsogókat akarja, ha tehetné egyszerre gyújtaná fel az összeset, és boldog vigyorral nézné, ahogy visítozva porrá égnek. Nem érti, hogyan tudnak egyes diákok csevegni velük, megkérdezni hogy vannak, hogy telt a napjuk, mit gondolnak egy-egy személyről. Vannak, akik magánéletüket is elsírják egy kedvenc megfestett alakjuknak, az pedig tanácsokkal látja el a fecsegő diákot. A rellonost rázza a hideg még a gondolatától is annak, hogy bármit is megosszon egy vászonalakkal. Mégis, hogy telhet egy tintapacának a napja?
A portrék hangos kiabálását messziről hallja, mire gyorsít tempóján, szinte már-már fut, és ha van is diák körülötte, az izgalomtól azt észre sem veszi.
Az iskola legnépesebb festett része egy pillanatra sem halkul Noel megjelenésére, akinek némi undor ül ki sápadt arcára, és hunyorítania kell az érthetetlen ordibálások közepette.
- Komolyan, mint a zsibvásár... - mondja hangosan, a folyosó közepére sétálva, és onnan figyelve a festményrengeteget. - Mit csináljak veletek, hm? Égessek, színezzek, locsoljak? Ötletek, hölgyeim és uraim? Szívesen meghallgatom a személyes kívánságokat is!
Nem tudja, hogy hallják-e őt, de az biztos, hogy nem jön visszajelzés egyik keretből sem, így az egyik közeleső, nagyalakú festménylakóhoz odasétál, és pálcáját a képhez emelve, fejét oldalra biccenti.
- Mit szeretnél, mit csináljak veled? - kérdezi halkan az öregasszonytól, aki egy egyszerűnek megfestett farmon ül, és mintha tejet iszogatna éppen. - Wasser!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Prefektus kisasszony

Fénypontja a napnak, hogy egyedül semmit sem csinálhat ebben az amúgy hatalmas kastélyban. Valakinek valahogy éppen mindig akad arra dolga, amerre ő kószál, és ha szeretne sem tudna elbújni sehol sem. Talán még a rellon körlet a legkihaltabb az összes helyiség közül, és ha magányra vágyik, oda kell visszahúzódnia, mert a folyosókon mindig akad egy-egy navinés, aki már attól örömmámorban fürdik, hogy házuk jelképére, az egyszarvúra gondol. Nos, éppen a boldogságmámoros sárgáktól óvakodik, nem szívesen futna össze eggyel, s ha mégis így hozná az élet, angolosan távozna. Ittléte óta háztársain kívül a levitásokkal érti meg magát, az eridonos és navinés személyekkel viszont egyáltalán nincs összhangban, de még köszönőviszonyban sem.
A festmények fenyegetése, s az egyik vénasszony locsolása közben érkezik egy ártatlanul hangzó kérdés Noel jobbjáról. A hang szépen csengő, a lány dallamos beszédéhez szépen alkalmazkodó, amire a rellonos pálcáját a festményhez szegezve, érdeklődve figyel fel.
- Fenyítek - feleli őszinte nyugodtsággal, és könnyed pillantásával néz végig a korabeli barnán, aki nyugodtságából ítélve akár még háztársa is lehetne. Esetleg egy újabb levitás ismeretség, ki tudja. - Nem szeretem, hogy úton útfélen ott vannak, megszólítanak, a napomról kérdeznek, vagy az érzelmi életemet kántálják egymás között. Ugye, te banya! - fordul vissza mérgesen az elázott, és kétségbeesett asszonysághoz, aki mostanra már messze jár, keretét ahogy tudta, elhagyta. - Nos, mint látod nem ápolok velük mély barátságot.
Laza, jókedvű vigyort villant a mellette ácsorgó lányra, majd leereszti pálcáját, és felfülel az észrevehetően elhalkult portrékra. Talán nem szeretnének úgy járni, mint ez a szerencsétlen asszony.
- Vizes?
Gyors, velős, s rövid kérdésében benne van minden ötlet, és elképzelés, amit belőle a lány kérdése kivált. Lepereg előtte, ahogy bőrig áztatják egymást, majd vicces átkokat szórnak a másikra ebben az amúgy is hisztérikus teremben.
- Ha szeretnéd, vizes leszek, de akkor te sem úszod meg szárazon - mosolyog huncutul, szemei csak úgy csillognak az izgalmasnak ígérkező párbaj gondolatára. Nem tud még túl sok bűbájt, s átkot, de egy-kettőt már igen jól tud alkalmazni nemcsak elméletben, de a valóságban is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Köki

A nagy semmittevés nincs jó hatással rá, mindig mennie kell, nincs lassítás, nincs megállás, űzni kell az újat, felfedezni az ismeretlent, megszállottan hajszolni az elérhetetlent. Gyors léptei visszhangot vernek a kihalt épületben, valószínűleg mindenki a meleg klubhelyiségben ücsörög egy-egy tankönyv, vagy regény felett. Nos, Noel ritkán tud megülni a fenekén, és ha így is tenne, csak kevés háztársát találná a kandalló előtt. A rellonos vér nem hagy lenyugodni, az kínzó lüktetéssel korbácsol fel, ostoroz kalandra.
Bőrkabátja belső zsebét egyszerű mozdulattal ellenőrzi, hogy pálcája a helyén legyen, hiszen anélkül még az ágyból sem kel ki, a konyhába sem megy le, de még fogmosáshoz is magával viszi. Függője szőlőfa varázseszközének, ami talán a legfontosabb társa jelenlegi életében. A kastély folyosói csendesek, csak egy - két festmény szemtelenkedik, de még velük sem foglalkozik, nem szaggatja vásznaikat, és nem égeti ki kereteikből a nagyszájú alakokat.
Az egyik teljesen üres, festménymentes folyosórészlegen megáll egy nagyobb ablaknál, és egy pillanatra odakönyököl a párkányához, hogy a kinti tájat vehesse szemügyre. Nem kellene sietnie, bámészkodhatna, és nyugodtan nézelődhetne, míg elrendezi zsúfolt gondolatait, ő mégsem marad tovább egyetlen percnél, zöld tekintete ismét a kastély köveit fürkészi, hogy aztán a gigantikus csarnokba érve megütközzön az ott tétovázó ismeretlenen.
- Talán vársz valakit? Jön eléd egy háztársad? - kérdezi már a távolból, hangját csak úgy verik vissza az átfagyott falak. - Szia, Noel vagyok.
Kezét nyújtja, amit ritkán tesz meg, és most sem érti, hogy mi ösztökéli erre, de még egy halovány mosoly is kiül szája szélére.
- Látom, hogy most érkeztél. Melyik házba osztott be a süveg?
Kérdései érdeklődését fejezik ki, hangja pedig sokkal barátságosabb a megszokottnál. Olyan elveszettnek tűnik ez a szerencsétlen, hogy talán még meg is szánta a rellonos, és ha kell, lemond előző spontán jött ötletéről, és útbaigazítja az újoncot, ezzel is eggyel több lesz jó cselekedeteinek száma.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Köki

Annyi szent, hogy mostantól nem az ő nevén fog röhögni a fél kastély. Az új fiú elég jól megkapta kedves, törődő szüleitől az élet sóját, és bár a rellonos nem igen lepődik meg semmin, most egy pillanatig habozik, majd pislog párat, és tisztelettudóan bólint.
- Örvendek a szerencsének - feleli, majd megvakargatja állát, s úgy folytatja tovább. - Ne haragudj a kérdésért, de mégis hogy szoktak téged szólítani?
Elgondolkodtató, hogy emberek miképpen adnak gyermekeiknek nevet, sokszor hallja idősebbektől, hogy nagyon át kell gondolni a névválasztást, hiszen egy életen át kell viselnie a döntést az elszenvedőnek. Hogy a Noel előtt álló fiú áldozat-e vagy a szerencse fia, azt döntse el mindenki maga.
- A portaszolgálat hiánya szerintem minden épelméjű ideérkezőnek megfordul a fejében - nevet fel hangosan, aztán széttárja karjait, nincs mit tenni, mindenki úgy találja meg körletét, ahogy akarja. - Neked, barátom viszont oltári nagy mázlid van velem, segítek a tájékozódásban, aztán hipp-hopp menni fog, meglásd.
Szavai után a navine ház legújabb lakójának bőröndjeire néz, és az egyik hátitáskát szó nélkül fogja meg, és veti jobb vállára. Indulásra kész, már csak arra vár, hogy Gyalu is megfogja a maradék holmit, és kövesse őt.
- Te vagy az első szivárványeregető ismerősöm - mondja vigyorogva a fiú felé fordulván, majd megrázza fejét, és ekképp fűzi tovább mondandóját. - Nem kedvelem a házadba járó figurákat, bár nem ismerem őket személyesen, kerülöm az összes unikornis jelvénnyel ellátott mitugrászt.
Ez a srác normálisnak tűnik, és a rellonos egyenesen a sors fintorának tekinti, hogy épp egy sárgát kell útbaigazítania.
- Hogy melyik házból? - nevet fel ismét kissé gonoszan. - Az alagsorban meghúzódó sárkányok házából való vagyok, azaz rellonos.
Miután Gyalu is felszerelkezik, elindulnak azon a folyosón vissza, ahonnan előzőleg Noel érkezett. Végig figyel az új fiúra, és nem esik nehezére érdeklődni felőle.
- Honnan érkeztél ide? - kérdezi a srác arcát fürkészve, hiszen minél több mozdulatot, s reakciót elkap, annál jobban fogja ismerni. - Én székesfehérvári vagyok, a családom ősidők óta él ott. Egy elég nagy birtokunk van, tóval, és erdővel, úgyhogy mióta időm nagy részét ebben a kastélyban töltöm, azóta sokat vagyok a környező vidéken, próbálom visszahozni az otthoni légkört.
Sokat beszél magáról, méghozzá úgy, hogy azt észre sem veszi. Senkinek nem számolt be ilyen részletességgel az otthoni világról, maximum csak annyit felelt az érkező kérdésekre, hogy Székesfehérvár, s punktum. Az illető meg érje be ennyivel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Gyé

Becenevek egész kavalkádját sorakoztatja fel a mellette álló korabeli fiatal, és nem is kérdés melyiket választja a hallgatóság.
- Akkor ha nem bánod, én egyszerűen Gyének foglak szólítani, szerintem ez a legkorrektebb nekem is és neked is.
Nem tudja elképzelni, amint Gyalinak hívja a navinést, vagy épp a Gyuluska megszólítással inti magához, ha mondandója akad. Nyilván ez a becenév abban a helyi szokásban, és családi környezetben ahonnan származik, teljesen természetes, de neki nem az, és nem is akarja, hogy az legyen.
- Tehát, most a nyugati szárnyon állunk - mutat maguk elé a földre, s nem ereszti a fiú tekintetét, hiszen tudni akarja, hogy érti-e az amit mond. - A navine nincs messze, pár perc alatt eljutunk odáig, s te már mehetsz is a klubhelyiségbe, hogy letehesd a bőröndjeidet, és megismerkedhess a többiekkel. Nem lesz itt gond.
Nem félti a jókedvű társaságot, szerinte hamar beilleszkedik majd, és megtalálja azokat a háztársakat akikkel a későbbiek során eljárhat órákra, bogolyfalvára, és részt vehet velük csoportos kirándulásokon is. A navinésekről egyébként is az a hír járja, hogy igen befogadó népség, úgyhogy egészen biztos, hogy kitörő örömmel fogják fogadni az új fiút. Ráadásul még kiállása is van, a sárga lányok el lesznek ragadtatva tőle.
- Ez dicséretes - mosolyodik el a fiút hallgatva, és egy pillanatra mintha honvágya támadna. - Azt mondod, hogy kinevetnének?
Gyé hozzá intézett szavaira felnevet, egyenesen röhög, hiszen nem találkozott még olyannal, aki épp a keresztnevét hozta volna fel, mint viccnek a tárgyát. Az is igaz, hogy vezetéknevét még nem említette az újoncnak.
- A családodnak ezek szerint mindenképpen tetszene a vezetéknevem, mert az itteniek meg azon röhögnek - mondja vigyorogva, majd meg sem várva, hogy a fiú megszólalhasson, kiböki. - Ombozi. Ősrégi név, már az ükapám ükapját is így hívták, de lemerném fogadni, hogyha kicsit utánajárnék, akkor még az ő ükapja is így nevezte volna magát.
Gyorsan telnek a percek az új fiú társaságában, akivel könnyedén szótért a rellonos, és örömmel segít neki a kastély egy-egy folyosójának kiismerésében. A bejárati csarnokot már majdnem elhagyják, amikor az egyik keretlakó felkurjant, és tetszését fejezi ki Gyé iránt. Noel persze már nem jön annyira be neki, amire az érintett csak széles vigyorral felel.
- Nem vagyunk túl jó viszonyban egymással - csóválja meg fejét, és még egy laza kézmozdulattal is jelzi, hogy nem érdekes. - Bolondnak tartanak, mert bolondnak tartom őket, ilyen egyszerű.
Tehát terjed a hír a keretek között a festményrongáló rellonosról, aki előszeretettel szaggatja szét pálcája nyomán a vásznukat, áztatja el vízzel lakhelyüket, és égeti fel festett életüket. A folyosó végére érve jobbra fordulnak, lépteivel irányítja évfolyamtársát.
- Teljesen új számodra a varázsvilág, vagy hamar kiütközött, hogy furcsa dolgokat művelsz? - kérdezi a fiútól, akinek úgy tűnik szülei mugli származásúak, azaz elég nagy felfordulás lehetett náluk, amikor a Bagolykő levelet küldött a fiú iskoláztatásának ügyében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Karácsonyi bál
Kowai kisasszony oldalán



A bál napja ma nem ígér szerelmes pillantásokat, és összefonódott lassúzást, sokkal inkább hoz majd másféle, a fiú szívét ugyanúgy megdobogtató izgalmakat. Kowait a rellon klubhelyiségében várja teljes harci felszerelésben, egyik ünnepi öltönyébe bújva. Nem a megszokott színeket öltötte magára az elmúlt órában, tartózkodik az egyszerű, környezetébe beleolvadó feketétől, hiszen ma az a cél, hogy mindenki lássa: részt vesznek a karácsonyi ünnepségen, és nagyon jól érzik magukat. Nem fognak gyanút kelteni, vagyis nem többet mint általában, tánc és zene alatt tárgyalják majd meg következő bulijuk részleteit. A lányra, aki időközben belép a klubhelyiségbe, először nem is figyel, ő másra vár. Aztán az érkező odasétál hozzá, és akkor ránéz. Döbbent tekintetét végighordozza a ruháján, amelyben sokkal csinosabb, mint egy-egy fekete, hétköznapi szerelésében.
- Jól áll neked a zöld - mondja neki komoly arccal, majd jobbját tartja, hogy Kowai karoljon csak belé, indulnak a bálba.
Az iskola folyosóin kiöltözött diákok, és néhány tanerő beszélget a fal mentén, és még a kastély szellemei is izgatottan szállnak egyik folyosóról a másikra. Noel magabiztos léptekkel halad előre, nem néz senkire. Biztos benne, hogy vannak akik megnézik őket, hiszen szokatlan, igazi rellonos páros, akik nem tudnak elmenni senki mellett úgy, hogy ne kapnának rosszalló tekinteteket. Talán még a tanárok között is akad olyan, aki megcsóválja a fejét, ha rájuk esik pillantása. Egyik keze a lányét tartja, másik a zsebében tapintja elmaradhatatlan pálcáját. A nagyteremhez közeledve a lány feszült hangja búg a fiú fülében, mire egy igen széles mosollyal felel.
- Próbáljanak csak meg ártani nekünk...
Ha a nagyteremben kezdene ki velük valaki, még az ünnepre való tekintet miatt sem hagyná ki, hogy visszaszóljon, vagy megvédje magukat. Nincs olyan, aki megúszná azt, hogy éppen beléjük köt. Lenéz a fekete loknis lányra, majd a terem ajtaja előtt megáll egy pillanatra, szembefordul vele, és egy halvány, biztató mosolyt követően szólal meg.
- Showtime.
Ezzel lépnek be a feldíszített, pompás helyiségbe, ahol már több ismerős, és még több ismeretlen nevetgél, és vannak akik halk zenére már táncolnak is. Az biztos, hogy ennyi diákot egy átlagos napon nem lát sem tanórán, sem reggeli közben. Most az összes itt lakó felöltözött, kicicomázta magát, és ha van párja, ha nincs, részt vesz a bálon. Pontosan ezért vannak itt Kowaival, itt mutatják meg magukat először nagy nyilvánosság előtt.
Noel megpillantja szőke barátnőjét is Keiko, és egy fiú társaságában, de nem néz egyelőre többet oda, még nem szeretné, ha összekapcsolódna tekintetük. Túl korán van még ahhoz, s túl sok a tennivaló. Háztársnőjére vigyorog, és ezzel a lendülettel húzza a táncparkett közepére. Jobbja a lány derekát, balja a vékony ujjakat tartja. Sokan nem gondolnák róla, de jól, s könnyedén mozog a parketten, így a zöld ruhás lánynak elég, ha rábízza magát partnerére.
- A december tizenöt jól sikerült, mindenki azt gondolja, hogy nekünk ehhez semmi közünk - mondja általános hangon a fekete szemeket fürkészve. - Ez így tökéletes is, de szükségünk van egy ennél nagyobb durranásra. Több visszhangra, nagyobb balhéra.
Szavait senki nem halhatja a lányon kívül, hiszen egészen közel beszél annak füléhez, miközben apró mozdulatokkal irányítja őt a parketten a többi pár között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kifejezett meglepetésben van része, hiszen álmában sem gondolta volna, hogy háztársnője ládája báli ruhát rejt, és abban sem volt biztos, hogy a lány ismeri a fésűt. Ezzel szemben a zöld ruha nem fedi el fehér combjait, amire a fiú csupán szemöldökét húzza fel, majd a lány arcára pillant. Szembesülnie kell azzal, hogy mindenki okozhat meglepetéseket, legfőképp pedig azok, akikről a legkevesebbet gondolná. Az igazság pedig az, hogy elfelejtette azt a fontos dolgot, hogy Kowai lány, és ha úgy akarja, akkor megtudja mutatni Merlinadta idomait, amik miatt Noel most ráeszmél arra, hogy cinkostársa ha fiúk módjára is szereti a balhékat, és ha feketében is jár, akkor sem fiú. Ez talán hideg zuhany, talán csak egy félszeg gondolat, de a tény, hogy a nagyteremben jó pár tekintet rájuk szegeződik, huncut, elégedett vigyorra készteti a magabiztos elsőévest. Kowai követi pillantását, és nemcsak hogy észreveszi Lyrát, de még rá is kérdez a látottakra.
- Igen, ő - vallja be, de nem óhajt erről tovább beszélni, egyrészt mert nem a levitás miatt vannak itt, másrészt pedig nem Kowaival fogja megtárgyalni érzelmi életét.
Tovább sétálnak, Noel a többi jelenlevőt veszi sorra, égeti emlékezetébe, hogy ezen az estén kik vettek részt, kik nem, esetlegesen kiket tudnának mélyen belekeverni egy kis rellonos játékba. A karjába kapaszkodó partnernő viszont egyelőre leragadt a barátnő kérdésnél, és piszkos megjegyzéseket tesz, amire csak felnevet a fiú.
- Igazán csinos vagy ma, de nem mérhetlek hozzá, remélem megérted - mondja szembefordulva a fekete loknis lánnyal, így csábítva őt táncba. Könnyed mozdulatokkal irányítja Kowait, mire ő ugyanazt jegyzi meg a fiú tánctudásával kapcsolatban, mint amit ő is mondana.
- Egyre gondoltunk - feleli, és éppen elmosolyogná magát, mikor egy apró ütés éri egyik vállát. Oldalra néz, és úgy látja meg azt a piros ruhás ismeretlen nőt, aki talán már becsiccsentve érkezett az ünnepségre, és egy véletlen lábbotlás miatt ütközött neki. Tekintete követi a botladozó szőke nőt, aki kissé szerencsétlenül mozog, mégis van benne valami báj. A piros ruha nemsokára elveszik a táncoló párok, és a jelenlevők között, mire a rellonos közelebb hajol báli partnernőjéhez, hogy belekezdjen a lényegbe, amiért egyáltalán kiöltöztek, amiért itt vannak, és amit már régóta várt az első akciójuk után. A keresztjét  tiszteletteljesen hordó lány gyorsan felel, és bár nem teljesen érti Noel, hogy miért, de visszatérnek Lyrához, és vele együtt a levitához.
- Őket most kihagyjuk - jegyzi meg halkan, hogy aztán sokatmondóan, eltúlzott erőszakossággal forgassa meg a zöld ruhás lányt. Végig tartja vele a szemkontaktust, és a fordulat után visszarántja magához.
- A te érdekedben mondom, hogy vedd le azt a szúrós tekinteted róla - figyelmezteti a lassú zene alatt cinkosát. - Egy csapatban játszunk, ha jól tudom.
A zene mintha sosem akarna véget érni, hosszasan táncoltatja a szerelmeseket, és a Kowai-Ombozi párost is. A fiún úgy látszik a jókedv, és ösztönösség, mint ahogy kettejükről lerí a mindenkori rosszban sántikálás.
- Ó, nem, köszönöm, a festményeket pihentetem jelenleg. Most valami egészen máson töröm a fejem, drága Izabella. Érdemes lenne megfontolnunk a puffskein-ügy után valami érdekesebbet.
Szavai elhalnak, mint ahogy a keringő alatt szóló dallamok is. Noel távolabb engedi magától a lányt, és a zene gyorsaságához igazítja mozgását.
- A betöréssel, lopással, csempészettel milyen viszonyban állsz?
Kérdését akkor teszi fel, mikor arcával éppen a partnernő füléhez van közel, és a ritmusra megérinti annak derekát is. A látszat nagy úr, nincs szükségük arra, hogy itt keveredjenek gyanúba, mikor még el sem jutottak a tettlegességig.
- Nem tudok felülkerekedni azon, hogy ilyen jól táncolsz! - vigyorodik el végül ismét, hiszen Kowai jó mozgású, és az ízlése mellett még olykor némi bája is akad. Csak ne szólaljon meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Karácsonyi bál,
Kowai kisasszony oldalán.

aláfestőzene, csak úgy.

Érzékeny pont vagy sem, most nem azért vannak itt, hogy a levitás szőkéről beszélgessenek, avagy bámulják a bál minden második percében. Kowait feltűnően érdekli háztársa szerelmi élete, azon belül is leginkább gyönyörű kedvese, akit nem fél folyamatosan szemmel tartani. Le sem veszi róla sötét tekintetét, mire Noel halványan elmosolyodik. Büszke barátnője porcelánszépségére, és nem titkolja, hogy kifejezetten a szép lányokat szereti, azokat akik vigyáznak az alakjukra, szép ruhákba bújnak, és odafigyelnek frizurájukra. Úgy tartja, hogy minél inkább nő egy nő, annál inkább tud mellette férfi lenni a férfi. Finoman tartja a bársonyujjakat, miközben irányítja a lassú táncot, és mikor elkapja Kowai matt tükreit, csak akkor szólal meg.
- Most miatta vagy miattam vagy itt, he? - teszi fel hetykén kérdését, hiszen már-már zavarba ejtő Kowai viselkedése, ahogyan táncuk minden mozdulata alatt a levita ház egybegyűlt diákjai között figyeli a kék ruhát öltött Lyrát. - Ne bámuld már, nem szereti ha így nézik.
Egy újabb felhívás, egy újabb figyelmeztetés, hogy viselkedjen úri hölgy módjára, legalább egy kis ideig, csak amíg itt vannak a bálban, emberek között, a színpadon, a terem közepén.
- Engem figyelj - mondja halkan, de határozottan és kérdőn felvonja fél szemöldökét. Legalább a látszatát adják meg annak, hogy együtt vannak itt, saját magukért, nem tesznek semmi kellemetlent, és ugyanolyan tiszta állampolgárok, mint a teremben bárki más.
A fiatal nő, aki nekimegy a fiúnak úgy tűnik nemcsak egyetlen pillanatra vonja el figyelmét, legalábbis zöld vérű partnernője sértődött hangja, és hideg ujjainak érintése arcán erre utalnak. Visszapillant a lányra, és elégedett vigyorra húzza ajkait.
- Nem kell féltékenynek lenned - suttogja, s talán célba sem ér a halk hang. - Veled vagyok itt, de mint látod, vannak, akik már a csárdából érkeznek ide, és már most, kora este nem képesek koordinálni mozgásukat. Visszafordítja arcát az eltűnt piros ruha irányába, de ahelyett kék kisestélyis barátnőjét találja meg zöldjeivel. Nem tudja, hogy milyen érzés lehet ez szőkéjének, látni őt egy másik lánnyal, akivel parkettet lassú tánccal járják be, de az biztos, hogy most neki itt kell lennie, Kowai oldalán. Enélkül minden borulhat. Nyel egyet, majd elszakítja tekintetét a kék ruhától, a szőke fürtöktől, hogy fekete loknis partnernőjére terelje figyelmét. Az bosszúsnak látszik, de a fiatal rellonos már nem képes követni. Három lánytestvér után sem érti a nőket, és most csak nevetni kezd. Kowai nem leszbikus, ebben biztos, és ha akarná, bizonyítani is tudná, de ehhez sem a hely, sem az időzítés nem alkalmas.
- Amilyen képtelenségeket tudsz mondani, néha nem értem miért tartalak olyan eszesnek - mondja kacéran, kissé megrázva fejét. Okos lány Kowai, sőt, de van, hogy mellényúl. Kérdésével pedig sajnos se nem hozta zavarba a fiút, se nem talált be nála.
- Egyébként nem hiszem, hogy az esete vagy... - kezd bele mondandójába, majd amikor arca Kowaiéhoz a legközelebb van, akkor egészíti ki gondolatait. -... de egy hármasban benne volnék.
Rákacsint a fekete lányra, és rögtön megpörgeti, hogy szava se legyen. A táncról úgy tartják felszabadítja az érzelmeket, és megkönnyítik az ember életét, bármily nehéz is legyen az. Nos, Noel élete tehermentesnek mondható, hiszen nincs gondja megélhetésre, nincs gondja nőkre, és italra. Tökéletes, amit csak azzal lehet tetézni, hogy egy-egy stílusos tánc alatt megbeszéljék következő durrantásuk részleteit. Izgalmas, amire minden nap szüksége van. Izgalom-, adrenalin-, és élvezetfüggő, amit folyton ki kell elégítenie.
- Van egy fontos ember a környezetünkben - mondja lassan, vontatottan, minél inkább fokozni akarja Kowai kíváncsiságát, ami ahogy kimondta a lopás szócskát, azonnal megvillant szemeiben, egy pillanatra fényt adva nekik. - Neki pedig van valamije, ami sokkal izgalmasabb lenne, ha a magunkénak tudhatnánk.
Szavaival valószínűleg teljesen felkelti a lány érdeklődését, és nem kevésbé indul be ő maga is a balhé fantáziaízére. Csodás. Az élet legszebb, legkellemesebb érzése, amikor rosszat teszel, büntetsz, és elveszel a lebukás veszélye nélkül. Természetesen ott van az esély, hogy egyszer elkapnak, hogy egyszer téged büntetnek meg, hogy egyszer nincs tovább, de ezek az eshetőségek még csak álmaiban sem kísértik a rellonos elsőévest. Kowai félreérthető megszólalására ismét a magasba szöknek szemöldökei, csakúgy, mint szája széle is. Amikor elhangzik a test szó, és a hozzámondott szavak, Noel kénytelen-kelletlen is végignéz a zöld ruhán, és az abba csomagolt hófehér testen. A rövidke szoknyarész alól a combok is kilátszanak, s egyéb területek is, amikre csak egyszer pillant, majd azon nyomban felemeli fejét, és talán vörösség fut át arcán, amiért hol elszégyelli magát, hol pedig nagyon élvezi helyzetét. Nehéz a férfisors, túlságosan nehéz.
- Abban biztos vagyok...
Igyekszik nem nézni se balra, se jobbra, de még a loknikkal szegélyezett arcra sem, egyelőre vissza kell térnie fejben a lopásra, a bűnözésre. Na nem a nőkkel szeretné kísérteni önmagát, sokkal inkább a faluban rejlő kincsre gondol, ezzel is hűtve vérét. Ez az este túl sok. A zöld ruhás lány arca pedig közeledik, egyre csak jön, hogy végül felvigye az utolsó kenetet.
- És mégis milyen árra célzol? - kíváncsian figyeli a távolodó arcot, amelyen nem titkol gúnyos vigyor jelenik meg. Noel szíve hevesen dobog, amire talán a zene, talán a hangulat, talán a rellonos perszóna intenzív jelenléte ad magyarázatot, de az biztos, hogy ez az egész csupán játék. Erős, veszélyes játszma, amelybe belekezdeni is vétek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Karácsonyi bál
~ Kowai

Csak nem hagyja a témát, csak nem lép túl a gyönyörű levitáson a fekete tekintetű táncpartner, ami az elegáns fiút egyre inkább zavarja, és percről percre jobban idegesíti. Türtőzteti magát, és igyekszik nem mutatni a nyilvánvalót, hogy legszívesebben a nyakánál fogva cipelné Kowait a nagyterem egyik falához, hogy ott vicsorogva kényszerítse őt leszállni a kedvesről. De a matt szemek aligha pillantanak fel a fiúra, hogy láthassák a benne gyulladó tüzet, helyette csak a kék ház tagjaira feszülnek, és ez kénytelen-kelletlen arra ösztökéli Noelt, hogy cselekedjen. Gyorsít a léptein, ezáltal gyorsul táncuk is, amelyben talán most már ő rá is feltekint a lány.
- Ó, tényleg.
Nyugodt hangja gerjedő feszültséget rejt magában, ami dühös zöldjeiben valósággá válik. Belefúrja sajátjait táncpartnerének sötét íriszeibe, ezzel üzenve neki, hogy elég.
- Hagyd abba, nem sok van már hátra, az élet véges, a dolgok gyorsan megszűnnek létezni. Kérlek, Kowai, ne nézz rá többet.
Szemei lefutnak a lány arcáról, a tömegben keresi a szőkét, és mikor megtalálja, önkéntelenül is megremeg meghozott döntésére. Beharapja ajkait, majd visszaemeli Kowaira a tüzes tekintetét, hogy aztán mintha mi sem történt volna, gonosz vigyorral reagálja le annak vicsorát.
- Mi van, nem tetszik az ötletem? - kérdezi széles vigyorral, és megpörgeti a lányt, hogy egy pillanatig se álljon le, egy pillanatig se unja meg a helyzetet. - Szerintem jól mutatnál velem és valaki mással..., egy intimebb környezetben.
Szövetséges, vagy sem, szívesen ugratja a lányt, és igazán kíváncsi a kiváltandó reakcióra. Szinte biztos benne, hogy Kowai neki fog ugrani a nyakának, és itt, a tánctér közepén jelenetet fognak rendezni, mint két okos, és veszélyes elsős, akik nem tudnak viselkedni. Huncut, ám szenvedélytől mentes vigyorral irányítja táncukat, s közben le sem veszi tekintetét a lány arcáról. Az felderül, amint a tárgyra térnek, és ezen csupáncsak megcsóválja fejét, és elengedi a lány kezeit, hogy a változó zenéhez igazodva, modernebbre vegye a figurát.
- Ne ilyen hevesen, semmit nem kötök az orrodra, míg nem tudom, hogy velem vagy - rázza meg a fejét komolyan, és némileg fel is vonja szemöldökét. Lassan kialakul a szövetségi bizalom közte és a lány között, de mindez nem sokat ér, ha közben meg egymás nyakának ugranak, és ott lebeg a lehetősége annak, hogy valamelyikük lelépjen.
Egyedül is megcsinálja, ha kell, de olyan jó bulinak ígérkezik a következő, vagy az azt követő lépés, hogy vétek lenne kimaradnia ebből a fekete loknis lánynak. A kisállat kereskedésben tett látogatásuk óta sejti, hogy a lánynak szüksége van pénzre, hiszen mióta eltörött pálcája, azóta sem vásárolt magának újat, és ezen könnyedén segíthet a fiatal.
- Kapsz tőlem egy pálcát, ha segítesz - mondja, és derékon ragadja a táncos lábú Kowait. - Emellett pedig, amikor következőnek szükséged lesz valakire, ott leszek.
Fair ajánlatnak tűnik, és az is biztos, hogy nem mindenkivel lenne ilyen nagyvonalú, de jól tudja mit jelent egy rellonosnak a pálcája. Hogy mit jelent neki a sajátja.
- Zokon vennéd, ha egyedül mennél vissza a pincébe? - kérdezi háztársától, és fejével Lyra felé bök. Nem néz egyik lányra sem, helyette hol a többiek nevetésében, hol a hangos zenében veszik el. - Nekem még valamit meg kell tennem.
Hogy most szakítania kell ezzel a pár héttel, a csókokkal, a szőkéjével, furcsa, hátán futkosó hidegérzettel ajándékozza meg, és bár nem gondolkodott sokat döntésén, mégis mélyen tudja, hogy ez lesz a legjobb mindkettőjüknek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Karácsonyi bál
~ Lyra, az örök királylány

Lyra jelzése, szemöldökfelhúzása egyértelművé tette a nagyteremben kialakult helyzetet. A rellonos túllépte az egyébként is állandóan feszegetett határokat, és nem volt lehetőség tovább játszani a másik tűrésfokával. A fiú megköszönte Kowainak a kellemes estét, hogy megtisztelte őt jelenlétével, emellett pedig azt, hogy a bál, és az ő kedvéért a hétköznapoktól eltérően, csinosan kiöltözött, amit nem várt el tőle, hiszen elképzelni sem tudta, hogy háztársnője szekrénye szép ruhákat is rejteget magában.
Kowai tökéletes ellentéte volt Lyra. Csodaszép királylányként jelent meg legrosszabb pillanatában is, és porcelánbaba szépsége a legerősebbeket is magával ragadta. Noelt ez a szépség, a gyönyörű mézillatú haj, kedvességet sugárzó szemek csábították el, de hamar észbe kapott. Valahol mélyen a tudata alatt nagyon is tudta miért nem a szőke levitást kérte fel partnerének az iskola karácsonyi báljára.
- Várj!
A siető lány után kiált, és utat törve magának szalad utána. A folyosó ahova keverednek nem biztos, hogy a legmegfelelőbb hely erre a beszélgetésre, viszont a rellonos nem képes tovább várni. Itt az ideje, hogy szertefoszlassa a közös jövő képét, hogy lerántsa a tavaszra tervezett kóborlásuk álomleplét. Utolérvén a szőkét sokáig csendesen sétál mellette. Szívesen mondaná, hogy milyen csinos, és azt is tudja, hogy bocsánatkéréssel tartozik, amiért egész este elhanyagolta őt. Hagyta, hogy megküzdjön az egyedülléttel, míg ő ha nem is tökéletesen, de nagyon jól szórakozott saját körével.
- Nem akarok kapcsolatot.
Nem szokása kertelni, de ez a gyorsaság, és ez a fajta tiszta beszéd még őt magát is meglepi. Kedvesebb, és a helyzethez méltón, együtt érzőbb akart lenni. Nem néz Lyrára, csak miután kimondta szavait, és akkor sem látszik szomorúság arcán. A randevúk, és a szerelmes pillanatok nem őt képviselik, és bár csak éppen megtapasztalni volt ideje ezeket a romantikus perceket, érzi, hogy ez nem az ő útja. Baljával merengve vakarja meg füle tövét, majd leül a Bibircsókos banya portréja alatt fekvő kanapéra.
- És nem akarom veled tartani a kapcsolatot sem.
Felpillant a szőkére. Tart attól, hogy erős átkoknak lesz hamarosan kis gazdája, de vállalnia kell az őszinteséggel járó kockázatot. Ha lehetne úgy, hogy csak akkor találkoznak, amikor egymás közelségére vágynak, Lyrától neki az sem kellene. Ő ezt nem érdemli meg. Semmi kétség afelől, hogy Noelt megérdemelte volna, mert nem. Kár, hogy annak idején a rellonos behúzta a csőbe, és nem engedte sárkánykarmai közül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Királylány

A lány mintha nem értené miért történik velük az, aminek nem most kellene, nem itt, és nem így, ilyen módon. Noel nem gondolkodik túl sokat döntései előtt, és még egyetlen hirtelen felindultságából eredő ítéletében sem csalódott, így a mostani - igaz, sokkal érzékenyebb területen - történő változáson sem rágódott sokáig. Jött az érzés, majd gondolat gondolatot követett, és ő hamar elhatározásra jutott levitás kedvesével kapcsolatosan. Nincs több vele töltött perc, és nincs több beszélgetés, mert ő ezt akarja, méghozzá azonnal és pontosan így. Nem törődik azzal, hogy a másik mit szeretne, hogyan érez eziránt, hiszen csak az számít, hogy ő maga mit gondol. Csalódás lehet a szőkének, de ő mossa kezeit. Nem hazudott, és nem ígért semmit Lyrának. Jó volt, és finom ajkai sokáig hiányozni fognak neki, de majd vigasztalódik más lányok szájával, eltölti idejét más társaságában, és az élet úgy halad tovább, hogy hetek múltán már senki nem fog emlékezni erre a kapcsolatra. Elfelejtenek mindent, s lassan ők is továbblépnek.
- Szakítok veled.
Hidegen mondja, tekintetéből néma üresség olvasható csupán ki, a lány nem láthat bennük semmit, ha mégis úgy érzi, akkor csak beképzeli. Belül viszont valami egészen furcsa érzet kerülgeti a rellonost. Talán fájdalmat érez, a veszteség verejtéke csorog le gerince mentén a zakó alatt. A szőke lány jó családból való, gyönyörű, és hajlandó volna mindarra, amire a sárkány megkérné. Olyan lány, akit bemutathatna otthon, akivel a legelőkelőbb helyeken is büszkén megjelenhetne. Értelmiség, akivel megoszthatná összes gondolatát, és elképesztően dögös, akinek képtelenség ellenállni. Jövőt tervezhetne vele, gyerekeik születhetnének, és örökké szerethetné.
- Nem érzek irántad semmit, és nem látom értelmét annak, hogy együtt legyünk. Visszafogsz, én meg rossz irányba terellek téged. Lássuk be, te levitás vagy, akinek a jövőjén kell gondolkodnia, nem pedig egy rellonossal mászkálni a temetőben éjnek évadján.
A lány helyet foglalásában benne van minden. Látja rajta a fiú, hogy most érti meg: köztük valaminek vége. Csak nézi őt az érzéketlenség mögé bújva, mert hiába az őszinteség, valamit nem lehet felvállalni. Neki meg aztán főleg nem. Hogy érez-e iránta bármit is, maga sem tudja, de az túlzás, és erős amit szavakkal kimond. Nem húzza a dolgot, a fájdalommal spórol, ha hamarabb végeznek.
- Butaság volt, baklövés, amitől elönt a düh.
Előredől, térdeire könyököl, és a padlóra mered. Utálja azt, hogy volt egy kapcsolata, amit azért harcolt ki magának, mert elöntötték az érzések. Utálja, és legszívesebben megsemmisítené az összes emlékét ezzel kapcsolatban. Utálja a mellette csendesen meghúzódó lányt is, amiért belement ebbe az oltári nagy bolondságba, és nem volt annyi esze, hogy ellent mondjon a zöld szemű halálnak. Idiótának, és tehetetlennek érzi magát ezekben a percekben Noel, akinek őrült módon szökik fel vérében az adrenalin. Lyrával kellene törődnie, de csak arra tud gondolni, hogy hogyan csinálhatná vissza, tehetné meg sem történtté.
- És ez a te hibád, mert gyönyörű vagy, én pedig gyenge voltam, amiért nem tudtam másra gondolni csak rád! Elönt a méreg, ahogy eszembe jut, hogy egész nap te éltettél, a szád, meg a csókjaink gondolata. Az életem nem állhat egyszerűen belőled, érted? A magam ura akarok lenni, aki eléri mindazt, amit akar. Céljaim vannak, és olyan terveim, amikbe sajnos nem fér bele senki más rajtam kívül.
Mérge szaporán utazik vérében, elérve összes testtáját. hangja erőteljes, a lányt hibáztatja mindenért, direkt bántja, és legszívesebben felé fordulna, hogy a gyakorlatban is kifejezze haragját, bánatát, és erőszakosságát.
- Nem élhetek érted! És nem élhetek másért sem. Nem kell az életembe nő. Vess meg érte, mindenért, de ez nem nekem lett kitalálva. Sajnálom, hogy a cukrászdában nem mondtál nemet. Bosszús vagyok emiatt, és minden más miatt is. Sajnálom.
Rápillant a lányra, és ha Lyra visszanéz rá, valószínűleg azt látja, hogy halántékán dagadnak az erek. Szemeiből eltűnik a ridegség, a semmiből düh válik, és félelmet kelthető lehet eltorzult arca. Ennek nem így kellett volna történnie. Nem most, nem így, és egyáltalán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Királylány

Haragja és dühe hamarosan alászáll, a homlokán lüktető ér is megnyugszik, amint élete egy volt szereplője megosztja vele gondolatait, és a róla alkotott - valószínűleg bántó célzattal elsorolt - véleményét.
- A veled való kapcsolatomra tényleg csak ennyi telt. Nem számít már semmit, és azt gondolom, hogy a legelején a cukrászdában ülve is tudtuk, hogy felesleges a körítés, ebből nem lesz semmi valódi.
A kanapénak dőlve beszél, karjait mellkasán fonja össze, és csak és kizárólag előre néz. Nem hajlandó megtisztelni a lányt azzal, hogy ránéz, és a neki szánt szavak sem érdeklik. Nem hatják meg sem öntudatát, sem önbecsülését. Csak előre néz, csak magával törődik, és tökéletesen higgadttá válva mosolyodik el a lányból kitörő cinizmuson.
Egyértelmű, hogy összes erejére szüksége van a szőkének, hogy megpróbáljon lelket beszélni rellonos társába, de indulatait sajnos hiába sorolná a végtelenségig, Noel döntését, és céljait nem mozdítaná a saját akaratának megfelelő irányba.
- Erős vagyok, és vannak céljaim. Engem gyengítesz, a céljaim elérésében pedig nem tudsz segítségemre lenni. Ha egyszer valakinél lehorgonyzom, az olyan lány lesz, aki beállítottságában és akaratában hozzám illő.
Kijelentése mögött nem rejt élő személyt, nem céloz senkire, de érzékeltetni akarja a köztük levő különbségeket. Nem érzi magát felsőbbrendűnek a szőkénél, de egyenrangúnak sem gondolja magukat.
- A szavaiddal csak annak adsz hangot, amit már eddig is tudtunk mind a ketten. Nem hiába soroltak minket két külön házba. A levita és a Rellon más személyiségeknek ad otthont. Én vérbeli sárkány vagyok, és amerre visz az utam, ott mindent felégetek magam körül.
Halványan elmosolyodik, ahogy megjelenik lelki szemei előtt a szárnyaló magyar mennydörgő, és visszanéz rá. Hívogatja őt látomása, jól tudja: mennie kell, hogy célt érjen. Feláll, és öltönyét megigazítva indul vissza a folyosón.
- Ó, és még annyit...
Felmutatja jobb mutatóujját, de nem fordul hátra. Lyra nem érdemel több pillantást, maradjon csak meg saját kék közegénél, kioktatásával pedig hagyja a zöld házat, mert a végén még bántódása esik.
- ...Amikor végleg felégetett a bennem lakozó tűz, és a szavaiddal élve teljesen kiégtem, akkor hívd majd meg egyszerű, átlagos hétköznapi életedbe azt az embert, akit sajnálnod kell. Elmegyek, és végignézek a családodon, hogy végül boldogan léphessek ki házad ajtaján, és belőletek merítve erőt tovább repülhessek a határtalan égen.
Nincs több mondandója, mutatóujját behajtja a többi közé, kezét maga mellé engedi, és továbbsétál. Végtére is örül nyereségre vezető veszteségének, és biztos abban, hogy nem követi el még egyszer ugyanezt a hibát. Ha kapcsolatba is kezd egyszer valakivel, saját házából választ majd, és nagyon körültekintően jár el. Lyrát lezártnak tekinti, akire évek múltán úgy fog emlékezni, hogy ő volt az a lány, aki megmutatta a tojáshéját feszegető kis sárkánynak az igazi célokkal teljes utat. Történetüket így tekinti befejezettnek, és e perctől kezdve övé a szabadság, és függetlenség oltára. A folyosók visszhangozzák elégedett nevetését, de teste már homályba vész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Michelle

Szégyen, nem szégyen, még egy Rellonos diáknak is készülnie kell a vizsgaidőszakra. Az elsőéves fiatal még hónapokkal ezelőtt, egy Lyrával való beszélgetés alkalmával említette meg a lánynak, hogy jobb eredményeket fog elérni, mint ő, és ezt bár régóta nem alkotnak egy párt, a mai napig komolyan gondolja. Akkor fogadás tárgyaként szerepelt a tanulmányi eredmény, most viszont kutya kötelességének érzi, hogy ne csak gaztetteivel, de a vizsgák kitűnő teljesítésével is emelje háza színvonalát.
Hajnali ébredését követően a manók népes közösségébe, a konyhába sietett, hogy csak mint otthon, velük is nyugodt szívvel szolgáltassa ki magát. Szokásává vált az elmúlt időszakban, hogy mindent másokkal csináltasson meg, és csak azokat a dolgokat vállalja saját maga, amihez pálca, szövetséges, avagy ásó szükséges. Elkényelmesedő diákká vált az év végéhez közeledvén, és ezt cseppet sem bánja. Lustán tekint környezetére, legtöbb diáktársát szánja, másokat önmagában becsmérel, és csak keveseket ismer el.
Gondolatait még valahol hálókörletében hagyja el, a könyvtár felé sietve már csak a fontos könyvek címein jár az agya, és többször azon kapja magát, hogy attól tart, esetleg valaki meglátja őt a könyvek fölött görnyedni, és híre megy annak, hogy Ombozi Noel olvasni is tud, nemcsak sírt ásni. A reggeli óráknak hála a könyvtár üres némaságában áll, senkit nem lát odabent, még a könyvtáros kisasszonyt sem, aminek külön örül, mert még előtte sem szeretné kínosan érezni magát, amiért a délelőtt folyamán a porosodó köteteknek szenteli figyelmét. A felcímkézett sorokat járja, hol az egyikben, hol a másikban kutatja a számára értékkel bíró címeket, komoly tekintettel szlalomozik a dohos helyiségben, egy sarki asztalra pakolva az időközönként felgyülemlő tudáshordozókat. Az asztalka hamar megtelik, és Noel az egyik polcnak dőlve figyeli a jelentős mennyiségű kötetet. Azt nem tudja, hogy mikor fog velük végezni, de kedvét már csak az is lelombozza, hogy ő maga ki sem fog látszódni a könyvek mögül, ha egyszer végigér listáján, és leül az egyik székre. Halkan dúdol egy harcra ösztönző nótát, és még egy kört tesz a Magia Generalis, azon belül is az átváltoztatástannal foglalkozó sorban. Nem gondolta volna, hogy tanárai ennyi anyagot képesek lesznek már elsőben is feladni nekik, de a roskadozó asztalra pillantva mélyen csalódnia kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A kis stírölő

A nagy csend, ami a könyvtárba lépésekor fogadja, sajnos hamar a ködbe vész, hiszen alig végez a könyvekből asztalára állított toronnyal, máris társasága akad, akire nemhogy egyáltalán, de még olyannyira sem vágyik. Az itt eltöltött egy éve alatt most először teszi be lábát a dohos könyvek világába, hogy olyat tegyen, amihez csak nagy ritkán folyamodik, és lám, azonnal kíváncsi kislányok gyűlnek asztalához, mintha csak hatalmas mágnesként vonzaná őket maga köré. A lány köszönésére halkan, s hangjába csempészett elutasítással morog vissza, ezáltal is jelezve neki, hogy nem kívánatos személy, aki jobban tenné, ha áthurcolná összeszedett könyveit egy tőle jó messzire eső asztalhoz, és ha már itt tartunk, legyen szíves, és ne szóljon hozzá még egyszer. Elég neki az a megrázkódtatás, hogy itt kell lennie, és pár nap múlva vizsgákon kell kitűnően teljesítenie, nincs szüksége még több feszültségre, és mint pontosan tudjuk: a nők alig járnak mással, mint élethosszig tartó feszültséggenerálással.
Noel a mellé helyezkedő évfolyamtársával nem törődik, többet rá sem néz, helyette maga elé veszi a borítójuk alapján osztályzott, az átlagosnál érdekesebbnek ígérkező köteteket. Mindbe sorban belelapoz, majd nyitott formájukban maga elé teszi őket, hogy ha az egyiket megunná, akkor a másikkal tudja folytatni az olvasást. A pillanat, ami az első példány megunását ígéri hamar elérkezik, és bár a rellonos tizenöt oldalt sem olvasott az első könyvből, a következőhöz fordul, és megsárgult lapjait átlapozgatva megkínzott arccal fújja ki magából az időközben bent ragadó levegőt. Hátradől recsegő székén, karjait mérgesen mellkasa elé fűzi, és az egyik átváltoztatástan könyvet becsmérli. Kritikus állapotokat él át már az első tanulással töltendő napján, és zúgolódó gondolatai helyett kínos csend zaja járja át fejét. Olyan némaság, üresség, és unalom van most benne, amit már régen érzett, és legtisztább emlékei szerint már akkor sem tudta hova tenni ezt a szerencsétlen jelenséget. A dohos, száraz levegő miatt torkát megköszörüli, majd új erőre kapva egy illemtannal foglalkozó kötethez nyúl. Az író készséggel megfogalmazza
a köszönés alapszabályait, amin Noel hangosan röhögni kezd, hiszen a sorok szerint ő csak nagy ritkán jár el a szabályoknak megfelelően. Továbbhalad a sorokkal, de percek múlva már azt sem tudja, hogy pontosan mit is olvasott, így amikor felpillant az olvasásból, el sem hiszi amit lát. Hogy Michelle hogy kerül ide, az rejtély, de jelenléte gyorsan feldobja a helyiség hangulatát. Noel elvigyorodik, és az illemtan könyvre könyökölve tartja a szemkontaktust a lánnyal. Azt nem tudja mióta bámulja őt a háztársnő, de egyértelmű, hogy miért teszi, és ő semmi pénzért nem adja meg neki azt az örömöt, hogy a farkastörvényeknek megfelelően győzedelmeskedjen felette.
- Tetszik a látvány, ha? - kérdését inkább vehetjük kijelentésnek, melyet széles vigyorával párosít, aztán egy röpke pillanatra tekintete leereszkedik a lány szemeiről, hogy - már amennyit az asztal, és a rengeteg könyve miatt lát belőle -, részletesen szemügyre vegye őt. Tökéletesen elégedett a szemben ülővel, igazi bombázó, akinek jelenléte megkoronázza a férfi nem legjobb napját is. Tekintete visszakúszik a vadorzó szempárba, aztán jobbjával egy gyors mozdulattal erősen meglöki az egyik könyvet, hogy az a lány elé boruljon, ezzel is csalva kicsit játékukban, és ha lehetőség van rá, akkor így kényszerítve vesztésre a szőkét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Késsel játszó szőke leány

Hogy a napja lehetne-e ennél szebb, és izgalmasabb, arra rellonos tekintetben esély sincs. Ahogy meglátja a szőke háztársnőt asztalánál ülve, mereven őt bámulva, nemcsak vére kap új életet vékony ereiben, de a hideg is futkosni kezd gerince mentén. Na nem a félelemtől borsódzik háta, sokkal inkább a lányból áramló nőiességtől, ami ebből az asztalnyi távolságból igen nagy mennyiségben zúdul rá. Tetszik neki a Michelle által sziklaszilárdan tartott szemkontaktus, a szőke haja, a stílusa, és még a kés is vérpezsdítően jól áll a kezében. A kérdését feltéve - csakhogy tompítsa a lány területhódításra összpontosított figyelmét -, már sejti a rá érkező választ, és amint megkapja azt már villognak is fogai a széles vigyora alatt. Élvezi a helyzetet, és az időközben szaporodó asztallétszám sem képes elvonni figyelmét a pengével játszó szőke szemeiről.
- Ha tudnád, hogy miket képzelek - előredől székén, feje a könyvkupac fölött éppen, hogy csak kibukkan, de zöld szemei izzanak, többé nem érdeklik a kötelező olvasmányok, vagy a hamarosan nyakába omló vizsgaidőszak. Halkan, de annál tisztábban ejti ki a szavakat, adrenalin szintje egyre magasabban játszik érzékeivel, ő pedig rettentően élvezi, hogy mindezt úgy mondhatja, hogy közben nem engedheti szabadon a másik tekintetét.
Játéka a könyvekkel csak még inkább felborzolja a kedélyeket, ahogy a semmiből  egy egész kupac könyv borul a lány felé, az azonnal felugrik, majd mint egy igazi vadmacska ugrik Noel térfelére, pengéjét beleállítva az asztal lapjába, úgy hajol egészen közel a bátran játszadozó fiúhoz. Szavait mintha a fiú meg sem hallaná, a sajátjához közelítő ajkakban vesz el, miközben a szék támlájába nyomja hátát. Már rég nem a szemeket bámulja, sokkal inkább enged utat vágyódó gondolatainak, és ha szíve majd ki is ugrik helyéből a hirtelen történő események miatt, tekintete végig a rózsaszín, hangokat formáló szájra tapad. Miután a Saint-Venant lány nyugodt mozdulattal kiügyeskedi kését a sérült asztalból, ő felnevet, ezzel is kiengedve a feszültséget testéből, majd nyel egy óvatosat, és félrebillentett fejjel szólal meg.
- Az eminens nem nálam kezdődik, kár hogy ezt nem tudod rólam, és ha meg akarsz vágni, annak ára van.
Ezért a lányért még bőre épségét is odaadná, arról nem is beszélve, hogy milyen érzékinek és bujának találja a képzeletében lejátszódó játékot. Csókolni, érinteni, közben pedig elszenvedni a gyötrelmet, amit az éles pengével okozni képes neki Michelle. Vadállatias, pucér képzet, ami míg tűzben égő tekintetével a lányt nézi, lelki szemei előtt könnyűszerrel játszódik le.
- Na mi lesz? Elengedsz a szemeiddel, és csinálod amiért ide jöttél, vagy játszunk még egy kicsit?
A kérdés most sem valós szándékú, sokkal inkább leplezetlen felhívás keringőre, egyfajta szintlépés, amire talán nem a könyvtár volna a legmegfelelőbb helyszín, mégis ez az indulatoktól teljes fantáziakép válik eszménnyé, amiben két rellonos, egy kés, és másoknak bizonyára érthetetlen gondolatok játsszák a főszerepet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A leggyönyörűbb sárkányleány

A szőkeség vajmi keveset gondolt az őt figyelő háztársról, aki bár fiatalabb volt nála, és aranyszegélyes ásóját sem hozta a könyvtárba, hogy az esetleges késtámadásokat kivédje, ellenben képzelete könnyedén játszadozott a szőke tincsekkel, a cseresznyeajkakkal, és a hideg kék szemekkel, amelyekbe saját tüzes szempárjával szívesen pillantott volna akár vesztes félként is. Körbenéz a helyiségben mielőtt bármit is tenne, és miután meggyőződik arról, hogy senkit sem kell pálcával elhallgattatnia a látottak miatt, előredől és ajkai beszédre nyílnak.
- Tudom, hogy te is... aú... - kacér gondolatait tükröző tekintete egy pillanatra semmitmondóvá válik, s úgy néz Michelle-re, mint akire felejtés átkot szórtak, és most éppen azon elmélkedik, hogy ki is ő valójában, és mit keres ott, amiről nem is tudja, hogy mi az. Combjához kap, szemöldökei összeszaladnak, a fejéből pedig minden eddigi gondolata elszublimál. Már mindegy, hogy idáig mit látott lelki szemei előtt a szőke lányról, hogy forró képzetei miként teljesedtek ki, mert amint felpillant lábáról, és belenéz az őt vizslató szemekbe, elernyed. Egyszersmind elolvad, szája szótlanul marad tátva, teste pedig vad vibrálásba kezd.
- Eddig is hasonlót akartam tenni veled, azonban egy szempillantás alatt megváltozott valami... - suttogja felkönyökölve az asztalra, s arcával egyre inkább közeledvén a lányhoz. Szemei ide-oda mozognak, előzőleg megszűnő gondolatai pedig újraéledve özönlik el agyát. Nem mondja ki, de az ébredő érzelmekről hallgat. Amióta csak ismeri a Saint-Venant lányt, azóta ösztönösen vágyik rá, viszont az elmúlt pillanatban bevillant a felismerés, a szíve környékén érzett fájdalom nem más, mint... minthogy most már nemcsak a létező összes porcikája kívánja a másikat, de a lelke legmélyebb zuga is. Mereven nézi a gyönyörű kék szemeket, minden másról megfeledkezve közelít az ajkakhoz.
- Hogy én mit szeretnék? Elvinni téged az összes sírt kiásni a temetőben, betörni a polgármesteri hivatalba, vagy az igazgatóhoz, hogy a leghihetetlenebb helyekre jussunk el közösen. Szeretnék halálos átkokat szórni veled másokra, pengéiddel végigkínozni diáktársainkat, hogy aztán bennem is sebeket ejthess. Vért innék veled, és párbajra hívnálak. Sárkányokat szeretnék megfigyelni veled, az erdő mélyén bóklászni éjjelente, hogy végül tiltott átkokkal kínozva a másikat érjenek össze ajkaink.
Képtelen levenni zöldjeit a lányról, szavait úgy ejti ki, hogy fogalma sincs arról mit mond. Őszintén válaszol, mert Michelle kérdésére nem adhat hazug feleletet. Húzza az időt, a pillanat feszült varázsát, nem mozdul, nem tesz semmit, mert nem érzi elkövetkezettnek az időt.
- És... te... mit szeretnél? - halkan, szaggatottan kérdezi milliméterekre az ízes szájtól. Érezni akarja a lány leheletét, ahogy beszél, hallani összes suttogó szavát, állni az őt gyötrő pillantást. Nincs menekvés, Cupido nem tévesztett célt kilőtt nyilaival.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A leggyönyörűbb sárkányleány



A rózsaszín köd nemcsak a lányra, de valljuk be: a sárkányok hím tagjára is leszállt. A szerelem apró, szárnyas angyalkája bizonyára vicces kedvében volt, amikor a rellonos fiatalokra szegezte íját, és ha most nyomon követi mérgező nyilainak hatását, akkor húsos tenyereit ravaszul dörzsölgetheti, ahogy az egyébként agresszív zöldek közös, romantikus pillanataikban vesznek el.
- Mert nem nyitottad látásra azokat az életrevaló, halálos átkokat szóró boszorkányszemeid... - suttogja a lánynak, akár egy jóslástan professzor tenné. Egyre közelebb és közelebb engedi arcát a könyöklő lányhoz, mígnem a könyvkupac tetején a csúcsosodó mámorral játszadozván a lányra vigyorog. Bágyadt és sápadt arckifejezése, folyton tátott szája, és levegő után esdeklő tüdeje mindent elárul. Szerelmes lett - ha bűbáj hatására is -, mint a vak ló, és most úgy vész el a parfümös rózsaszín felhőben, mint szürke szamár a ködben. Michelle csavargatja napfény színű tincseit, mire Noel félrebiccenti fejét, és úgy bámulja a lány vékonyka ujjait. Olyan gyönyörű!
- A legcsodásabb, legfenségesebb átokkal érsz fel, tudod? - hajol még közelebb, és gyengéden súgja a lány pirosló orcájához. - Te magad vagy az átkok királynője, a kínok kínja... a Cruciatust jelented nekem, a mindenhatóságot, a fájdalmat és gyötrelmet, amelytől édes lehet az életem.
Nem képes abbahagyni, egyszerűen muszáj bókolnia háztársnőjének, aki úgy varázsolta őt el késével, hangjával és szőke hajával, hogy arról fogalma sem volt közben.
- Hálás vagyok, hogy én lehetek az első - mormogja, de szemei azonnal lecsukódnak, ahogy Michelle is lehunyja kékjeit, hogy ajkaival még tovább húzza határtalan játékukat. - Ne csináld, gyere még...
Noel kérlelőn nyitja ki zöldjeit, és úgy néz az alig érzett száj után, mintha az szomjat oltana, vagy életet mentene. A lány elhúzódik tőle, de ő ezt nem képes elviselni, vágyja a szőke közelségét, amint némi távolság üti fel fejét közöttük, az ő szíve máris sajogni kezd. Szívfájdalmát a lány szavai gyorsan gyógyítják be, viszont amint eljut tudatáig a halk, suttogó gyönyör jelentése, azonnal felpattan székéről, és a könyvekkel mit sem foglalkozva - hiszen majd elpakolja őket a könyvtáros, azért van nem? - felrántja Michelle-t is saját helyéről, hogy behúzza egy közeli sorba, és nekidöntve őt valamelyik dohos részlegnek, homlokát homlokának nyomva nézze azt a finom szájat.
- Még soha nem éreztem ilyet - mondja, s közben nagyokat nyel. Nehezére esik ilyen mélységű érzelemről számot adni, főleg, hogy egy ennyire abszurd helyen vannak, könyvek között, nemhogy a rellonban volnának, és édes kettesben beszélgethetnének puha takaró alatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Warren úr

Ha nem erről volna szó, akkor még csak erre a folyosórészre sem tenné be lábát, nemhogy megálljon az auror ajtaja előtt, és jobbját kopogásra emelje. Lassú léptekkel közelít célja felé, mialatt többször is elmereng azon, hogy biztos-e dolgában, hogy tényleg akarja-e, és hogy ez a megfelelő módja-e terve megvalósításának. Tényleg akarja. Lélekben már régóta készül az év végi nagy akcióra, az év legnagyobb durranására, ami által ha elbukik mindent elveszíthet, de ha sikerrel jár, akkor nemcsak birtokába kerül egy valós értékkel bíró kincsnek, de saját erejében, s magabiztosságában is megerősödik. Lelki csatákat vív hetek óta, félti az irháját, és tart a bukástól, mert ugyan még magának sem vallja be, de megkedvelte az iskolát, a Rellon pedig egész valója lett. A szíve, és éltető ereje lett háza, annak védelméért pedig gondolkodás nélkül adná életét.
Kowaival nem egyeztetett a ma reggellel kapcsolatban, de tudja, hogy helyén van a lány esze, és mint sok mást, ezt is megérti majd. Találkoznia kell Warren úrral ahhoz, hogy tervük ne vesszen oda. Ez az ő ügyük, de még nem készültek fel. Hiányzik valami fontos, ami nélkül esélyük sincs. Hogy a gyakorlat úgy menjen, mint elképzelték, kell valaki, aki felkészíti őt az elméletre is. Tudnia kell láthatatlannak és nyomtalannak lennie, néma magabiztossággal, és észrevehetetlen síri csenddel közlekednie, hogy az úr, akit áldozatául választott még csak fel se ébredjen jelenlétére. Élet, vagy halál - nem kevesebbet jelent ez az akció számára, és pontosan tudja, hogy Kowai is így gondolja.
Fekete gönc rejtekében lép a kastély hideg kövein, sem festményekkel, sem szobrokkal nem törődik. Haja takarja zöld szemeit, amik csak a reggeli fényben fürdő folyosót pásztázzák. Hosszú ujjaival hűvös izzadtságtól nedves tenyereit simítják, s közben torkát köszörüli, köhög is párat míg az ajtóig ér.
Kopp-kopp.
Félelmetesnek találja, hogy bár tudja kihez jött látogatóba, mégis társának érzi már most az aurort. Nem egy körhöz tartoznak, semmi közös nincs útjaikban, de bennük mégis akad egy: létezésük alapfeltétele a másik. A bűnben járónak szüksége van kopóra, míg annak üldöznie kell a rosszban sántikálót. Ilyen egyszerű.
Noel hátrapillant a folyosón ahol jött, mert biztos akar lenni abban, hogy senki nem követte, és senki nem fogja hallani ittlétének okát. Kowai meg fog bocsátani. Meg kell bocsátania.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Warren úr

Az ajtó mögött töltött pár perc kezd az idegeire menni, hiszen ő általában nem kopogtat, hanem besurran, nem várja meg az engedélyt, csak dönt szándékáról, és már teszi is amit éppen akar. Most viszont kulturáltnak kell mutatnia magát, jó fiúnak, szorgalmasnak és pedánsnak. Megigazítja magán a kissé csálén álló fekete ingnyakat, és a bársonykabát zsebeit is begombolja, haját pedig úgy rendezi, hogy egy idegen első benyomása a lehető legpozitívabb legyen róla. Példaértékű diáknak akar tűnni, aki érdeklődik ugyan egy-két izgalmas témáról, de megtenni álmában sem merné. Tanulmányt ír, vagy csak olvasott a kérdéskörről, és ki mástól kérdezhetne rá a legjobb részletekre, mint Warren úrtól.
A szobáan felhangzik a férfi hangja, mire Noel habozás nélkül nyomja le a kilincset. Széles mosollyal lép be, önmagát a lehető legjobban fedve el arcmimikájával. Mosolyogni őt még egy tanára sem láthatta, és most minden reményét, s bizalmát abba veti, hogy az asztalánál helyet foglaló auror az égvilágon semmit nem hallott még róla.
A kanapé mellett papírtömeg, a levegőt is áporodottnak érzi, így azonnal arra gondol, hogy nem szívesen látott vendég. No, nem baj, innen derék dolog csatát nyerni.
- Tiszteletem - biccent fejével a férfi felé, és mivel még soha nem látogatta meg egyetlen feljebbvalóját sem, így gőze sincs arról miképpen kell ezt csinálni. Az idevezető úton valahogy nem jutott eszébe a probléma, hogyha bejutott a szobába, akkor mihez kezdjen, és most maga előtt összekulcsolt kezeivel mozdulatlanul áll az ajtó előtt. Hol a férfit, hol a szoba berendezését nézi, és igyekszik tökéletesen szorgalmas elsőévesnek látszani. Talán csak hosszú másodpercek, talán tényleges percek vesznek a semmibe, míg a mozdulatlanságával próbálja bizonyítani, hogy nincs vaj a füle mögött, de mint mindent, ezt is hamar megunja, és az asztalhoz sétál, hogy a szék támláját megfogva az úrra pillantson.
- Szabad? - kérdezi óvatosan, s közben már le is ül. Meredten bámulja az időtlen arcot. Sok mindent megélt ember arcát nézheti, akinek bizonyára egyetlen porcikája sem vágyik a fiú társaságára. Csak hogy ez jelen esetben nem érdekli a rellonost. Kell a férfi segítsége, és így vagy úgy, de megfogja azt kapni.
Leengedi vállán kabátját, majd a szék támlájára hajtja, hogy aztán ismét a férfira nézhessen. Egyenes háttal, mintadiákként ül szemben az aurorral, és már alig várja, hogy szóra nyithassa száját.