Dziewczynka

Talán kicsit feltűnő volt, hogy mindenképpen ragaszkodtam az öltözéséhez, de ez van, anno is háklis voltam arra, hogy hol és mennyit mutat magából. Az, mikor én mondjuk a kviddicses talárom vagy mezem lepasszolom, az más kérdés, ő mégiscsak nő... Nem az én nőm, de attól még nő. Legalább a kávéba beleegyezett, amit már a magam részéről haladásnak tekintettem.
- Senki elől. Mindenki elől. Ahogy tetszik. Egyrészt nincs kedvem neked levest hozni bögrében, ha megfázol, másrészt meg utálom, ha bámulják a volt barátnőmet, mikor épp velem van - kicsit olyan idegenül hangzott az ex jelzés ebben a szövegkörnyezetben, de nem zavartattam magam azzal, hogy kijavítsam. Mit mondhattam volna helyette? Jaj, nem, jó ez így.
A süti megjegyzésre egy pillanatra elfintorodtam, aztán meg összefutott a nyál a számban. Mondhattam volna, hogy "de én még nem ebédeltem", de nem hiszem, hogy bevette volna a kifogást. Aki már legalább egyszer evett velem, többnyire megjegyezte azt, hogy a desszerttel szoktam nyitni és a levessel fejezem be. De hogy ez miért furcsa mindenkinek? Pf.
Nem tellett sok időbe az odaút, igazából alig volt pár perc és már ülhettem is le a szöszivel szemben, aki azonnal vetkőzni kezdett, hogy engem bosszantson. A rosszallásom kifejezendő horkantam fel, majd megráztam a fejem.
- Nem győzöm hangsúlyozni, hogy rettenetes vagy. Hm, nem is tudom. Mondjuk azt, hogy ezentúl kicsit többször a nyakadra járok majd... Persze, ha nem vered ki a balhét rajta rögtön - tettem hozzá gyorsan. Még csak az hiányzott, hogy meg kelljen küzdenem egy sárkánnyal. Több értelemben is. A pályán éppen elég ellenfelem volt, a magánéletben nem szerettem az ilyesmit gyűjteni.
A pincér kis híján az ölembe dobta az étlapot, annyira bámulta Szofit. Szóval sokatmondóan ránéztem, majd a pincérre mutattam.
- Látod? Erről beszéltem.

Dziewczynka

Azonnal mentette magát, hogy ő sosem balhézott velem, amit be kell lássak, hogy sajnos teljesen igaz volt. Azaz nem az a baj, hogy nem tette, hanem az, hogy ezt most nem vethettem a szemére. Fenébe, hogy nyerem így meg a vitát? Pf, Bojarski, nem vagy már a csúcsformádban.
- Nie, sajnálatos módon teljesen igazad van. Szégyelld el magad - forgattam a  szemem, de nem gondoltam komolyan. Hogy is tettem volna? Hiszen nem is csinált semmit a szerencsétlen ruszki csajszi. Kissé kérdő arccal nézett rám, de én fenntartottam a semleges arckifejezést, amit a világ nagy része számára alapban kijuttattam. Hát nem mindenki érdemli meg, hogy én rámosolyogjak. Ugyan már!
Szinte már idegesített, ahogy a pincérsrácot méregette, de nem tettem szóvá, inkább összevont szemöldökkel kezdtem tanulmányozni az étlapot. Közben az ujjaimmal idegesen doboltam az asztalon. No tessék, feszült lettem! Már csak ez hiányzott! Kösz, noname pattis gyerek, igen kedves tőled...
- Nekem valahogy nem az esetem - jegyeztem meg cinikusan, rápillantva az étlap fölött, amolyan "most komolyan, Szofi?" fejjel, de aztán inkább csak visszasüllyedtem a választék mögé. Végül egy ásványvízben és egy áfonyás pitében egyeztem ki magammal. Ha ezt az idegállapotot még megboostolom egy kis koffeinnel, tuti agyvérzést kapok...
- Nem zavar - vágtam rá elkapva a tekintetemet. Ezt a játékot én találtam fel, kisanyám, nem fogod ellenem használni, no-no. Nincs az az isten. - Miért, úgy nézek ki, mint akit zavar? Csak fura... Apukád sem díjazná...

Dziewczynka

Komolyan néha már egészen untam, hogy mindig mindenben igazam van. Na, nem Szofival szemben, tőle szinte már zokon is venném, ha nem erősítene meg ebben a képzetben...
- Hát nem tudom, erősen meg kell még gondolnom... Tak, lehetséges - bólogattam végül elgondolkozva pár pillanatra. Persze soha nem gondoltam komolyan az efféle haragban levéseket. Ha én valakire haragudtam, azt általában balesetnek álcázva "kicsit" megsértettem. Mármint testileg. Ezért nem szokott velem soha senki balhézni a csapatból, még az edző sem. Mikor legutóbb a rándulásom miatt kivett a kezdőből, fejbe dobtam a kvaffal. Szerintem annyira nem tetszett neki a dolog...
- Nagyon aranyos lenne... főleg, ha most lenne nálam egy kvaff... - sóhajtottam fel, miközben az étlapba mélyedtem. Valahogy a múltkori jelenetet itt is el tudtam képzelni, csak éppen a pincérgyerekkel. Nem bírtam a fejét. Hát mégis hogy nézett ki? Pf!
Közben Szofi a saját trükkömet akarta használni ellenem, amit persze nem voltam hajlandó hagyni, mert hát miért is tettem volna? Ugyan már, gondolkozz, szöszi és találj ki valami kreatívabbat!
- Talán egy egészen kicsit... - mondtam végül halkan és mély levegőt vettem, mikor a keze lefogta az enyémet. A dobolást így kénytelen voltam abbahagyni. Hát, ez van, legalább az ízületeim nem kopnak tovább. Persze a fejem azonnal a bugyuta srác felé kaptam.
- Egy mentes víz lesz és egy áfonyás pite - mondtam pár pillanatig habozva, ő meg csak állt ott. Szóval a másik kezemmel szépen intettem, hogy "huss... most már igazán húzz innen". Egyáltalán nem értett az időzítéshez a srác.
- Tudom, találkoztam vele pár héttel ezelőtt. - jegyeztem meg végül úgy mellékesen, visszanézve a velem szemben ülő szöszire.

Dziewczynka

Persze neki hangsúlyozni kellett, hogy nincs nálam labda, mire a szememet forgattam. Annyira rettenetes tudott lenni néha, elrontotta az ember minden örömét. Pedig mennyivel jobb lett volna, ha esetleg nálam van és véletlenül fejbe dobhatom a srácot. De még egy cikesszel is megelégedtem volna! A kis aranylabdaccsal nagyon jól lehetett célba dobni.
- Ez az ő szerencséje - tettem hozzá bólogatva, hogy aztán kicsit kinyújtóztassam a hátamat. Egészen elgémberedett az ücsörgéstől, pedig nem is voltunk itt sok ideje. Fránya lázadó csontozat.
Végül valami egészen nyakatekert módon eljutottunk addig a pontig, hogy kiböktem: Találkoztam az apjával még egy pár héttel ezelőtt. Természetesen nem ez motivált arra, hogy idejöjjek, sem semmi ilyesmi. Igazából nem lepett meg, szoktam kapni tőle a szülinapomkor üdvözlő baglyot, meg képeslapot, legtöbbször cukrászdás kuponnal, mert hogy olyan a hátam, mint a Sátáné. Tehetek én róla, hogy be van esve? Nem, akkor meg mit kell miatta molesztálni?
- Összefutottam vele, megittunk egy italt. Ő egy vodkát, én egy mentes vizet, felespohárból. Oroszországgal játszottunk barátságos mérkőzést, gondolom kijött megnézni - vontam meg a vállamat lazán, mintha ez amolyan mindennapos eseménynek számítana. Igazából nem volt az, de most mit kéne eltúloznom? Lehet, hogy csak bepánikolt a lánya rettenetes udvarlóján és nosztalgiázni akart.
- Komolyan úgy nézel rám, mint aki mindjárt letépi a fejemet. Rossz Szofi, nézz másfelé, vagy embereld meg magad, a vesémbe érzem a pillantásod, még a végén mehetek orvoshoz - közöltem végül kissé durcásan. Mielőtt azonban folytathattam volna, megérkezett a pincér, remegő kezekkel, hallottam, ahogy a villám hangosan kerepelt a tányéromon.
- Hadd adjak egy tanácsot, dziecko... ha mindig így remeg a kezed, mikor nőre nézel, akkor ezt még gyakorold, mert az lesz az egyetlen barátnőd - jegyeztem meg közömbös arccal felnézve rá, majd megveregettem a vállát. Majd csak felfogja az értelmét a mondandómnak. Azzal halálos lelki nyugalommal láttam neki a pitémnek.

Dziewczynka

Amikor kiderült, hogy ja amúgy én beszéltem az apjával, egyből jött a gyilkos tekintet, meg a faggatózás, hogy miről beszéltünk. Kalkulálhattam volna rá, de valahogy kimaradt a szórásból. Mentális jegyzet Bojarskinak: válogasd meg a szavaid, sfej.
- A szokásosról. Kviddics. Miért nem nősültem még meg. Kviddics. Még mindig annyit keresek-e, mint pár éve. Kviddics. Kire kéne fogadjon. Befolyásolja-e a fizetésem és a kviddics azt, hogy még nem nősültem meg és ennek tükrében kire kéne fogadjon? Apád kissé zakkant - jegyeztem meg, miközben körbepillantottam a helyiségben. Egészen hangulatos volt, már ha azt nem számítjuk, hogy Mr Ragya itt rontotta a levegőt.
Minden esetre annyi biztos, hogy Szofi még a szokásosnál jobban is felkapta a vizet és egy pillanatra elgondolkoztam azon, mikor is fújja magát lufi méretűre és repül más szelek felé.
- Akkor te fizetsz, nincs mese... ma még nem ettem semmit, felhúznám magam, ha elvennéd a reggelim - néztem rá figyelmeztetően. Általában nem zavart a kaja hiánya, de most már itt volt előttem, nekikezdtem, meg minden, ráadásul hogy az istenben szedek ki egy áfonya foltot a Vistula ingemből? Nem játszunk ilyet.
A fenyegetésére szenvtelen pillantással felnéztem rá, majd megvontam a vállamat. Annyira nem tudott meghatni az ilyesmivel, vele ellentétben engem a szüleim nem igen tudtak befolyásolni, legrosszabb esetben fognám a cuccom és átvinném a lakásomba Varsóban. Bumm? Isteni csapás!
- Áldásom rá, mondd meg nekik, hogy karácsonykor narancspudingot szeretnék - közöltem közömbösen, majd a vizembe ittam és hátradőltem a széken, hogy végigmérjem. - Befejezted a duzzogást, vagy fizethetek és mehetek a dolgomra?

Dziewczynka

Persze egyből rákapott egyből ő is a nősülési kérdésre, mire csak a szemem forgattam megrázva kicsit a fejemet. Ez a Chenkova család nem teljesen normális, azt hiszem. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem őket, csak, hogy eltérnek az átlagtól.
- De, biztosan lenne, csak én még attól is szenvedek, ha egy lány le akarja nyúlni a pulóveremet, nem, majd a nevemet adom neki! Esélytelen - sötétült el egy pár pillanatra az arcom, majd csak ráncoltam egy kicsit az orromat. Hiába a jó idő, oda se Magyarországnak, én nem akarok egy irányításmániás nőt a nyakamba. Nem köszönöm. - Mi túlgondolni való volt a kapcsolatunkon?
Ezt hirtelen nem tudtam hová tenni. Régebben ezt valahogy mindig elfelejtette említeni, most meg valahogy váratlanul ért. Oda se neki, lapozz, Lewy.
Szofi úgy meredt a kávés pohárba, mintha annak a mélyén lappangott volna a világ minden kimondatlan tudása. Néha nem értettem, ez pedig nagyon bosszantó tudott lenni. Csak ült ott az aranyszínű tincseivel, meg a zavarbaejtően kék pillantásával és bámult a tetves löttyébe.
- Ha minden áron a családommal akarsz találkozni, gyere el karácsonykor Varsóba. Úgyis hazamegyek arra az időszakra, nem bírnám ki itt - egyértelmű volt, hogy most nem Bogolyfalváról volt szó, hanem az egész országról. Szofi ismert már annyira, hogy értse, hogy engem a szívem mindig haza fog húzni.
- Tudom... te is - a végét már inkább magamnak tettem hozzá, mint neki, miközben nagyot nyeltem és a poharam oldalán kicsapódó kis lecsorgó cseppet kísértem figyelemmel. Sokkal könnyebb volt ilyesmiket úgy bevallani, ha nem kellett a szemébe mondanom. Mert mikor ránéztem, akaratom ellenére is feltolult bennem az a rohadt hiányérzet, ami azóta sem akart csillapodni.
- Kérsz a sütimből...? Egész finom - ajánlottam fel végül, hogy egy kicsit tereljem a témát.

Dziewczynka

Mikor sokatmondóan a zakómra pillantott, én csak grimaszolva legyintettem. Az más volt, ezt nem ő hisztizte ki, ráadásul önszántamból adtam oda neki. Amúgy is a szponzoruk volt a Vistula, ha szólok, kapok egy másikat. Ennyit a zakó ügyéről.
Közben a hölgy ecsetelni kezdte nekem, hogy mint reménybeli vej voltam számontartva, én meg persze felsóhajtottam. Ez mondjuk jellemző volt az apjára.
- Nem tudom. Azt sejtettem, hogy bír engem, de nem gondoltam, hogy ennyire. Amúgy sem voltunk annyira undin-lánykérősen egymásba gabalyodva - nevettem el magamat a hajamba túrva egy kicsit. Kínos  téma, mert ugye én is megvoltam a szüleivel, meg minden, de nem hiszem, hogy valaha arra vetemedtünk volna Szofival, hogy összekössük az életünk.
A kijelentésére megköszörültem a torkomat, majd pár pillanatig a semmibe meredtem, hogy aztán ismét ránézzek. Kényes téma volt ez mostanság.
- Anyukám nem lesz ott. Mármint... ő visszaköltözött Pestre - vontam meg a vállamat végül. Szerettem őt, meg minden, de nem bírtam volna egy pesti kis lukban ünnepelni, mikor a csapatom és  a nagyszüleim is vártak Varsóban. Nem kérhetett tőlem ilyesmit és ezt ő is tudta.
Közben elé toltam a sütit halvány mosollyal és inkább a vizembe ittam, hogy kicsit legyen időm gondolkozni. Tényleg egészen hiányoltam már Szofit és a hülyeségeit, de ez ilyenkor tudatosult bennem a legjobban.
- Szóval akkor hogy legyen...? Összefussunk néha napján, vagy maradjunk a levelezésnél? - kínos kérdés volt, de szükségszerű. Nem hiszem, hogy bírtam volna folytatni a bagolyban való üzengetést, de a lehetőségét legalább felajánlottam.

Princess Szofi

Elejtett egy kósza megjegyzést arról, hogy én fontosabb lettem az apjának, mint ő maga. Természetesen csak felnevettem erre a megjegyzésre, hogy aztán tiltakozó fejrázással jelezzem az egyet-nem-értésemet. Soha nem tett volna ilyet, hiszen a lánya volt a szeme fénye. Még akkor is, ha azért el tudott volna fogadni egy kviddicssztárt a családban.
- Azért ezt a kijelentést túlzásnak érzem, csak szeretett volna a családban tudni, hogy legyen kinek mesélni a kviddicsről.
Legutóbbi találkozásunkkor is alig bírtam belefojtani a szót, pedig lássuk be, azért az ilyesmiben elég jó vagyok. De most mit tehettem volna? Nem akartam megsérteni, kedveltem a pasast a magam módján.
Szofi kerülte a pillantásomat, miután felhozta a kis viszályát az én édesanyámmal, de nem zavartattam magam. Továbbra is figyeltem őt. Még bocsánatot is kért, holott ez nyilvánvalóan nem az ő hibája volt.
- Ugyan... Igazából ezzel zsarolta ki belőlem az egyetemet, meg ugye voltam közben sérült is párszor és csak úgy bennem maradt, hogy kéne valami a... kviddicsen kívül. De tényleg eljöhetnél velem... én örülnék neki - és ugye nekem leginkább ez számított. A nagyszüleim meg kifejezetten kedvelték Szofit, szóval így a részemről nem volt akadálya az egésznek.
Közben Szofi hajlandó volt megkóstolni egy egészen kicsi cafatot. Ha vennék magamnak egy törpe kanárit, még az is nagyobb étvággyal rendelkezne, mint a velem szemben ülő szőke.
- Nem, nem tévedsz, kivételesen igazad van. De most nem kelsz fel az asztaltól, míg be nem nyomtad azt a sütit. - közöltem végül elégedett mosollyal hátradőlve és le sem vettem róla a pillantásomat. Néha hajlamos voltam aggódni érte, pedig lássuk be: nem az erősségem.
- Jó, akkor majd igyekszem többször idelátogatni.. lehetőleg gyakrabban, mint eddig.

Princess Szofi

Végül belement, hogy velem töltse a karácsonyt, ami nem tudom, hogy mennyire volt jó vagy rossz ötlet, de azért mégis... Szükségem volt rá valamiért. Aztán hogy majd mi sül ki belőle, azt a jövő megmondja, addig is örülök a fejemnek és igyekszem nem összetörni magam.
- Akkor azt hiszem, ezt  meg is beszéltük, de szerintem apukádnak ne említsd, még a végén valami kéket kapsz tőle karácsonyra... - forgattam a szememet rosszallóan, hogy aztán az asztal fölött átnyúlva megsimítsam finoman az arcát. Mikor nem gondoltam rá, olyankor egyáltalán nem is éreztem, hogy hiányzott a lány... De mikor eszembe jutott, rémesen pocsék érzés volt. Hát, ilyen az élet, kérem.
- Őszintén Szofi, lassan a ropik dagadt tehénnek érzik magukat melletted... ha látni nem is láttam volna, biztosan észreveszem, mikor megölellek. El tudnálak cipelni a klubhelyiségedig ölben, úgy hogy utána még csak nem is szuszognék... - pillantottam rá sokatmondóan, hogy aztán megigyam a maradék vizemet és az üres poharat a két tenyerem közt gurgassam kicsit. Megnyugtató volt és addig sem paráztam rá Szofi kérdésére, ami arra irányult, hogy én miért is csókoltam meg. Sokkal jobban örültem volna, ha ezt a kérdést nem itt és nem most teszi fel, de mit volt mit tenni?
Most azonban nem mertem elkapni a tekintetem, túl komoly volt az ügy.
- Azért kérdezed, mert megint attól tartasz, hogy lelépek a fenébe és elő sem kerülök évekig? Nincs tervben  - közöltem, miközben letettem a poharat az asztalra és a kezem nyújtottam neki az asztalon. Magamhoz képest meglehetősen el voltam ma lágyulva. Az edzőm már beszólt volna.
- Princess, miért kell neked mindig mindent tudnod? Azt hittem, ez teljesen egyértelmű... - nevettem fel kicsit, miközben hol őt, hol az asztallapot figyeltem.

Princess Szofi

Balett. Megint az átkozott táncról volt szó, ez valami olyasmi volt, amit Szofi mindenre képes volt kifogásként felhozni. Szívem, mi a baj? Á semmi, balett. Drágám, miért nem eszel? Á balett. Ráérsz a hétvégén, dziewczynka? Á, nem, ne haragudj, balett. Ha rajtam múlt volna, már korábban meglátogattam volna a moszkvai létesítményt egy kanna benzinnel meg egy szál cigarettával. Csakhogy túl egyértelmű lett volna a dolog, hát egyelőre hanyagoltam.
- Te is tudod, hogy ez a kifogás nálam nem válik be, szerintem már mérlegelhetted volna - ráztam meg a fejem rosszalló arckifejezéssel, aztán összefontam a karomat a mellkasom előtt. Nem akartam semmibe belekényszeríteni, de nem volt kedvem minden alkalommal azon agyalni, hogy mikor is kerül kórházba a hülyesége miatt.
Nemet akartam mondani. Ki akartam jelenteni, hogy mind a kettőnknek sokkal jobb lenne, ha nem találkoznánk, mert ugye eddig is minden olyan frankón ment. De ahogy az ujjait az enyéimbe fűzte; minden alkalommal, mikor felnevetett, vagy elmosolyodott, úgy éreztem magam, mint aki alól kirántották a seprűt. Az, hogy Szofit szeressem, nem döntés kérdése volt, soha nem rajtam múlott.
- Nem is kell, Dziewczynka. Csak egy szavadba kerül és maradok, te is tudod... Még akkor is, ha ez abszolút nem fair - pillantottam végül fel rá. Az érzelmi dolgokban soha nem álltam a helyzet magaslatán és ezt szerintem mindenki tudta rólam. Ahogy azt is, hogy Szofi óta egyetlen lánnyal sem tartott tovább a dolog 48 óránál. Odáig ért a tűréshatárom, aztán elpattantak az idegek, én pedig továbbálltam, mintha mi sem történt volna.
- Te mindig, de kezdem megszokni - jegyeztem meg, mielőtt viszonoztam volna a csókot, a tarkójára csúsztatva a kezem. Sok dolgot állítottak már rólam, de azt, hogy Szofi jó hatással lenne rám, még senki nem merte feltételezni.
 

Princess Szofi

Csak legyintettem, hogy nem tesz semmit, ugyan, hagyja csak. Nem haragudtam rá, csak nem akartam, hogy azt higgye, hogy ez a kifogás majd nálam jól működő dolog lesz. Kicsit szerintem már elszokott a dolgaimtól, ami őszintén nem is túlzottan meglepő. Mit tehetett volna az évek során? Pláne ha még vőlegénye is volt... Kicsit jól esett volna orrbatörölni a gyereket. Egy terelőütővel. Kicsit nagyon.
Őt nem érdekelte a fair-play, engem pedig még annyira sem. Annyi volt a lényeg, hogy most itt volt, velem. Ennyi érdekelt ebben a pillanatban, szóval ott abban a pillanatban szerettem volna, ha egy kicsit legalább lelassul az idő. Mert hogy nemsokára el is kellett engedjem, ami egyáltalán nem jelentett számomra megkönnyebbülést. Nem szakítottam el a pillantásomat az övétől, csupán kissé oldalra fordítva a fejem, csókot nyomtam a tenyerébe.
- Az csak rajtad áll, Dziewczynka - jegyeztem meg szórakozottan, aztán hagytam, hogy felállva elsétáljon, még megsimítva kissé az oldalát, mikor elhaladt mellettem.
Ezek után csak csúfondáros mosolyt villantottam Mr Pattisra,majd elkértem a számlát, miközben kibámultam az ablakon keresztül. Ez a nap sem így volt eltervezve, mégis elégedett voltam. Olyannyira, hogy a nyomorult kis pincérgyereknek otthagytam még egy kis borravalót is, majd felkelve kicsit leporoltam az ingem.
Mielőtt leléptem volna, még kiraktam a kezem oldalra, épp időben ahhoz, hogy a srác felkenődjön rá, majd az ujjaim a vállába mélyedtek.
- Csak egyszer szólok: El a kezekkel - mondtam épp elég halkan, hogy csak ő hallja, majd üdvözült mosollyal léptem ki az ajtón - Do Widzenie.
Nem hiányzott a zakó.

//köszönöm a játékot   //

Egyedül, majd Lotticsek
kinézet, jan. 4, délután

Ennyi volt a hatalmas ünnepi szünetünk. Január harmadikával ismét meg kellett jelennem Münchenben, Varsó váratott még magára egy-két hétig. Az edzés kellően lenyugtatott és elterelte a gondolataimat ahhoz, hogy előszedjem a mellékes feladataimat, mint német nyelv és szociálpszichológia jegyzetek ismétlése. Mert ugyebár nem hiányzott nekem semmiféle lecseszés, vagy egyetemi bukta. Otthon nem maradhattam, mert még az után is, hogy a fiúk feltúrták a szobám, kissé Maját juttatta eszembe. Hogy lehet így nekiállni tanulni? Leginkább sehogy.
Szóval összeszedtem a hatalmas kupac papírt, hogy aztán egy kellően nyugis helyet kerítsek magamnak. A Czukorvarázs pedig pontosan ilyen volt, mellesleg pedig finom volt a teájuk.
Az egyik ablak melletti asztalt szúrtam ki magamnak, majd le is telepedtem, a jegyzeteim szétterítve magam előtt, majd lelkesen böngészni kezdtem őket, időnként el-elkalandozva. Egyértelmű, hogy nem a kviddics felé. Mély sóhajjal pillantottam fel a pincérlányra, majd nagy nehezen kibogozva, milyen nyelven is kéne megszólalnom, elregéltem, hogy egy teát szeretnék.

Lotticsek
kinézet, jan. 4, délután

Normatív befolyás: nincs új ismeret, azért alkalmazkodik, hogy a... Éppen eddig jutottam el a jegyzetemen belül, kibogozva a sebtében lefirkantott mondatokat, mikor váratlanul kis lökést éreztem. Ez alapvetően nem lepett volna meg, ha mondjuk Varsóban, Berlinben vagy egyéb olyan helyen történik, ahol vannak a kviddics iránt érdeklődő emberek. Itt azonban csak a megrángatott csávó reszketett a pult mögött, illetve belibbent a képbe egy - valószínűleg - Bagolyköves leányzó.
Mintha ez csak természetes lenne, régi barátokként üdvözölnénk egymást, ledobta magát a szemben lévő székre és olyasmit nyögött ki, hogy eszem, faaaaaaaa... kockaváram megáll. Minden. Tini. Megzakkant.
Gyorsan kisimítottam a vonásaim, majd a torkom megköszörülve felpillantottam rá.
- Ismerjük egymást? - kérdeztem rezzenés nélkül.

Lotticsek
kinézet, jan. 4, délután

Egyáltalán nem "morci" voltam, csak közömbös, amit nálam elég gyakran összetévesztenek. Pedig nem nehéz, a morci ön- és közveszélyes, a közömbös meg csak nem mutat ki érzelmeket. Igazán nem hasonlítanak egymásra!
A sütis dologra csak kissé felsóhajtva ingattam meg a fejemet. Nemrég volt szerencsém egy hasonlóan zakkant lányhoz, akivel sikerült is összekapnom jóformán a semmin és most tessék, felajánlanak nekem egy megrágott sütit.
- Kösz, de nem lehet, az edzőm így is cseszeget az édesség miatt. De értékelem a felajánlást - közben kissé összébb pakoltam a jegyzeteim, mielőtt süti alakú paca keletkezik valamelyiken és még inkább küzdhetek az amúgy sem túl olvasható írással.
Felhozta a szilvesztert, én meg egyből hátrébb rúgtam a székem, felegyenesedve és a kezeim is felemeltem, kb vállmagasságig, miközben a barna hajú hölgyeményt figyeltem velem szemben.
- Woowowowo, Was? Egy, nem dühöngök, tanulni készültem. Kettő, mégis ki vagy te? Három, mi van az én szilveszteremmel? - Azt hiszem, ez egy igen érdekes délután lesz, bárhogy is nézem a dolgot.

Lotticsek
kinézet, jan. 4, délután

Úgy tettem, mintha a megjegyzés el sem hangzott volna, sokkal könnyebb volt ez így mindkettőnknek. Elvégre kockák ide vagy oda... Azért azok nélkül is elég jól nézek ki, köszönöm szépen.
Mondhatni, enyhén kiakadtam, hogy most mi van és persze egyből sikerült bemixelnem mindent, mint mikor az első meccsem után nem bírtam megszólalni, majd mikor megtettem, egy érthető mondatot nem bírtam összerakni lengyelül.
- Nem, néha cserélem az S és az Sz betűt, de ha lengyel lennél, átéreznéd. Most nem erről volt szó - intettem le, hogy nem fontos, lépjünk is tovább, ne húzzuk ezzel az időt, jobb későn, mint soha. Mármint, lapozni.
Aztán végre borult a bili, hogy kivel is beszélek és egyből a kezeimbe temettem az arcom, hogy kicsit rendbe hozzam magam. Áh, reménytelen.
- Akkor ezek szerint említett. Lewy - jegyezte meg fáradtan, bemutatkozásképp, majd a jegyzeteim piszkáltam kicsit. - Hogy van...?
Bántott, hogy végül ott hagytam, de mentségemre, én tényleg nem gondolkozom, ha bepöccenek.

Lotticsek
kinézet, jan. 4, délután


Szinte már kényszeresen tapizta a sütit és bennem érlelődött a felismerés, hogy bizony, okosan tettem, hogy nem fosztottam meg a pillanatban adott egyetlen kapaszkodójától szegény csajt. Elég kegyetlen cselekedet lett volna a részemről és kviddicses-Lewynek tetszett is az ötlet. Normál-Lewy ezt egyből vészjelzésnek vette és még a felmerülő gondolatot is megvétózta, legalább kétszer. Csak semmi sütizés!
- Áh, én a desszerttel kezdek minden étkezést, szerintem értem, hogy miről beszélsz - biccentettem röviden, hiszen anno anyám is mindig mondta, hogy "nem tesz jót a sok cukor a fejlődő szervezetednek! Nem ehetsz desszertet, míg nem etted meg a levest!" Azóta jóformán így maradtam, kis lázadóként.
- Ezt mondtam neki. Hogy boldog vagyok, hülye lennék nem boldog lenni és ha egyszer összeszed egy értelmes pasit, az is boldog lesz vele. Meg hogy ez komplikált, mert odavagyok érte, de engem kicsinál a média, ha rájönnek, hogy én, meg egy tizenhat éves, de majd az idő... fogalmam sincs min akadt ki. Komolyan, nem tudom, mi történt - Hiába próbáltam egy értelmes képet alkotni a fejemben az aznap estéről, máig nem sikerült és szerintem már nem is fog a közeljövőben. Azt sem értem, hogy most miért mondtam el mindezt a lánynak - Lottinak, jegyezd meg! -, akit amúgy nem is igazán ismerek. Késő bánat. Lewy, hogy néha fognád be azt a nagy lepcses szádat!

Lotticsek
kinézet, jan. 4, délután


Jó, hivatalosan is kijelenthetjük: a férfiak és a nők két külön fajt alkotnak, arról nem is beszélve, hogy ezt még a korkülönbség is súlyosbította. Ahogy öregszem, egyre hülyébbnek érzem maga, de viccen kívül.
Jött a - meglehetősen rosszul kivitelezett, de azért felismerhető - szarkazmus, amire arcizmom sem rezdült, csak kevergettem az időközben megérkezett teámat teljes higgadtsággal.
- Ööööö... attól függ, súrolás is számít? Mert akkor többször. - A mai napig felemelő élmény arra ébredni az éjszaka, hogy álmomban hallottam, ahogy reccsennek a csontok az állkapcsomban, meg a járomcsontomban. Mert hogy bizony azok már csontok, nem egy.
- Igen, tudok róla, de nekem soha. Nyomatékosítsam? Soha. Nem volt egyetlen kapcsolatom sem, amiben nem törtem össze a csaj szívét két héten belül. Egy távkapcsolat, de az... - csak legyintettem, hogy hagyjuk is inkább, mert sok mindenről nem volt kedvem beszélni. Szofiról még annyi sem, mint arról, milyen érzés, mikor nem kapsz levegőt a saját véredtől. Pedig az aztán tényleg külön élmény...
- Nem a firkászoktól félek. Őt féltem. Leginkább magamtól. Engem már szedtek szét máskor is, csak kipuzzlizom majd magam.

Lotticsek
kinézet, jan. 4, délután

Egyértelmű. hogy válaszoltam. Nekem nem volt érdemes költői kérdéseket feltenni, mert bár néha elég obszcénul, de az esetek 90%-ban válaszoltam rájuk. Szakmai ártalom. Mégsem ülhetek ott interjún vagy sajtótájékoztatón némán, mint egy hal.
Lotti felvetésére felsóhajtottam, majd pár pillanatig az örvénylő, aranybarna teába bámultam, majd fel a lányra.
- Tehetek egy próbát, akár. Csak ugye az élet általában nem egy tündérmese - Ilyen szempontból realistább voltam, mint a legtöbb ember. Éppen ezért is nem akartam egy olyan baromira belevaló lányt, mint Maja, kikészíteni idegileg. Pedig abban ugyebár igen tehetséges vagyok... meg a reggel hang nélkül lelépésben, de az mellékes.
- Ezt a lehetőséget észben fogom tartani, igazán köszönöm a figyelmeztetést... és természetesen nem akarom kirángatni a régi életéből... ugyan már! Tényleg nagyon bírom... - sóhajtottam, majd inkább a teámba ittam, hogy legalább egy fél percre elhallgassak. Ha többre nem is. Lotti rákényszerített, hogy egy kicsit elgondokozzak ezen az egészen.

Lotticsek
kinézet, jan. 4, délután

Egyből az asztalra csapott, miközben fújtatott, mint egy bika. Talán egy mezei pasi még halálra is rémült volna, én azonban meg sem rezzentem hagytam, hogy kiőrjöngje magát, miszerint az élet igenis tündérmese. Csak a szemem forgattam, majd legyintettem, hogy hát nő, hagyjuk rá.
- Ha te mondod... - jegyeztem meg kelletlenül, aztán a teámba kortyoltam, ami lassan már el is kezdett kihűlni.
Végül halványan elmosolyodtam, konstatálva, hogy cenzúrázta a mondandómat fejben. Nem szóltam rá, ha ez jól esik neki így, akkor oké. A mondandójára azonban felkaptam a fejemet, miközben értetlenül meredtem rá.
- Nem hitte el? Nocsak... Ez igazán elkeserítő - biggyesztettem le az ajkamat, mivel tényleg sokkal normálisabban viselkedtem vele, mint más lányokkal és azt hittem, hogy ez teljesen egyértelmű. Neki is.
Szóval végül csak néztem a velem szemben ülő leányzót és megráztam a fejemet.
- Majd meglátom mit tehetek...

Benézegetés

Mondhatjuk, hogy egy kis idő már eltelt Párizs óta, s hogy azóta nem igazán láttam a barátnőmet. Úgy gondoltam, a hiánya majd kevésbé tűnik fel, ha az időmet nem otthon töltöm, hanem inkább Varsóban. Az edzések ideje alatt való igaz kissé jobban rá tudtam koncentrálni a dolgomra. Ez azonban mit sem segített azon, hogy milyen rohadtul másra sem tudtam gondolni, mikor nem volt semmi más tennivalóm.
Szóval mikor megbeszéltük, hogy ja, amúgy nemsokára vége van a vizsgáinak, jelentősen megkönnyebbült a kicsi lelkem. Hiszen kinek nem tette volna, hasonló helyzetben?
Már reggel arra gondoltam, hogy hát ez az, végre ma van, és azt hiszem egy "egészen kicsit" talán szétszórt is voltam.  A fejem gyakorlatilag azért van már csak a helyén, mert oda van nőve, máskülönben azt is ottfelejtettem volna valahol. Még azt is mondhatjuk, hogy egy egészen kicsit talán ki is öltöztem ahhoz képest, máskor hogy nézek ki.
A megbeszélt időpont előtt pár perccel érkeztem és hát végül értesítettek, hogy amúgy a leányzó már jelen van. Az asztalhoz sétálva lepillantottam a páromra, majd finoman megsimítottam a vállát.
- Hello, Schatz. Korán jöttél - nyomtam csókot a hajába, hogy aztán leüljek vele szemben. - Hogy vagy?

Benézegetés

Sikerült elriasztanom egy amúgy nagy népszerűségnek örvendő lepkét, ami miatt egy pillanatra le is biggyesztettem az ajkamat, de szégyen... most azt akartam, hogy csak rám figyeljen és szinte senki másra. Jó, talán a pincérnő egy egészen kicsit nyújthat. Ezen kívül jó volt, hogy egy kicsit nyugisabb helyet választott.
- Bizony - mosolyodtam el halványan, hogy miután puszit nyomtam a hajába, ledobjam magamat a vele szemben lévő párnára. Láttam rajta, hogy egyáltalán nem olyan, mint a hétköznapokban. Valahogy kiveszett belőle az az energia, amit amúgy mindig szinte dobott magából az aurája. Valószínűleg kimerítette már a vizsga, meg az, hogy olyasvalamit csináljon, ami egyáltalán nem az ő műfaja. Imádtam, nem volt buta lány, csak bizonyos dolgokban lassú és nem szerette, ha tanulnia kellett. Ezt mondjuk megértem.  - Igen, Schatz... tudom. De gondolj arra, hogy nemsokára vége...
Az ilyesfajta megnyugtatás sosem volt a szakterületem. Tudtam buzdítani meccs előtt, de az megint egy teljesen más műfaj, ott azt kell a tudtukra adni, hogy ja, amúgy legyőzhetetlenek. Az nem ilyen nehéz. Szóval ez volt minden, amivel most szolgálhattam.
- Te is nekem, drágám. Semmi különös nem történt. Czerny kiesett, sikerült megrepesztenie a kulccsontját, mostanság nem igazán tér majd vissza edzésre. Amúgy nem mentek rosszul. Válogatott? ÖÖöööö... pénteken. Bayernes majd csak jövő hét kedden, Sieger teljesen be van zsongva - sóhajtottam fel hangosan, hiszen normális gyerek volt, de egy idő után rettenetesen fárasztóvá tudott válni, olykor akarata ellenére. Fellapoztam az itallapot, nagy nehezen elszakítva a pillantásomat a barátnőmről. Egy olyat szúrtam ki, amelyik barack, vanília és keksz alkotta elegy volt egy fekete teával vegyítve.
Az ujjam ide biggyesztettem, majd lapoztam, afféle könyvjelzőként használva.
- Van valami, ami szimpatikus? És hogy vagy?  

Benézegetés

Szerencsétlenem annyira édes volt, meg kis szomorú, hogy hát ő nem éli túl ezt a nyomorult vizsgaidőszakot. Meglehetősen rossz érzés volt, hogy nem tudtam neki segíteni, pedig szerettem volna. De ilyenkor mit lehet tenni? Mármint, azon kívül, hogy megvonod a válladat és továbblépsz. Nagyon semmit. Felpillantottam rá, majd megingattam kifejezéstelen arccal a buksimat.
- Mondd csak, Engel, ha attól jobban érzed magadat... - biztattam a Navinés lánykát halkan. Ennyit igazán megtehettem érte. Érdeklődve kísértem figyelemmel, ahogyan a keze a táskájába mélyedt, majd előkotort egy pár lapot, hogy aztán az asztalon átcsúsztatva elém helyezze őket. Egy pár pillanatig hezitáltam, majd óvatosan felemeltem és olvasni kezdtem a tartalmát. A végére érve kissé megszeppenten konstatáltam a K-t, s ez még háromszor megismétlődött.
- Nocsak... valaki nekiállt tanulni? - érdeklődtem félmosollyal az arcomon, hogy aztán mély sóhajjal hagyjam kiülni az arcomra a büszkeséget. Igazából nem kételkedtem volna soha benne, hogy képes rá, ha nagyon szeretné. - Ügyes vagy, Schatz!
Megkérdezte, az a hülyegyerek megmarad-e, mire egy pillanatra elgondolkozva húztam el s számat, hogy aztán lassan bólogatni kezdjek. Biztos voltam benne, hogy rövid időn belül talpra fog majd állni. A meccset igyekeztem felidézni, de aztán az ajkamba haraptam kicsit.
- Hm, biztos rendbe jön hamar... a meccs pedig... azt hiszem, ez már selejtező. Oh, Belgium ellen, igen. - raktam le a papírokat, hogy aztán lelkesen összecsapjam a tenyeremet. Mint aki hirtelen megvilágosodott. Mert hát ugye így történt... Kissé oldalra biccentettem a fejemet, kisfiús vigyorral nézve rá. - Akkor eljössz? Velem.
Az itallapot figyeltem ezek után, megkérdezve őt, hogy mit fog választani, de pont olyan ötlettelen volt, mint amennyire én. Rám hagyta a döntést, én pedig a nevetésemet visszafojtva lapoztam vissza az iménti ponthoz. Saját magamnak találtam egy karamellás-narancs-álom néven futó valamit, ami szintén nagyon jónak hangzott.
- Mit szólsz a barackos-vaníliás feketeteához? ír valami kekszet is, nem igazán értem... - mutattam meg, hogy hol is van, áthajolva az asztal fölött. Ilyen kis hasznos pár vagyok én. Döntésképes, határozott és még cukiság is.

Benézegetés

"Halkan" felnyerítettem, de aztán abban a pillanatban vissza is fojtottam és csak rázkódtam, az ajkam harapva pár Pillanatig. Na, nem azért, mert annyira nevetséges lett volna szegény. Egész egyszerűen kiakasztotta a cukiság-mérőm a szenvelgéseivel és a szervezetem kiadta magából a dolgot.
- Entschuldigung, esküszöm, nie direkt csinálom - igyekeztem a lehető legártatlanabb fejet vágni, mielőtt még hozzám vág valamit. Mondjuk a cipőjét, mert talán az esik ilyenkor a leginkább kézre.
Tudtam, hogy csak azért kezdett el tanulni, mert nem igen volt választása - nem igaz, lehetne e nejem is -, de azért ettől függetlenül még büszke voltam rá. Legalább tisztességesen leült és beseggelte az anyagot. Van, aki erre se veszi a fáradtságot.
- Áh, felejtsd el, nem engednélek ki olyan cuccban a lelátóra. A kvaffal van dolgom, nem azzal, hogy azt nézzem, éppen ki mozdul rád! Bár... jó hírem van, szerintem nem kockáztatnák meg - biggyesztettem le a szám, hiszen tény volt, hogy aki tudott a hangulatingadozásaimról, az nem kísérelte meg, hogy olyanhoz érjen, aki fontos nekem. Volt már, hogy ütöttem ki csávót félidőben, mert igen meregette a szemét az aktuálisra. Pedig azt a csajt nem is szerettem.
Végül visszaterelődött a téma a teákra, ő pedig lecsapott a barackos-kekszes izére. Én maradtam a karamellosnál, szóval becsuktam a papírost és csak arra néztem fel, hogy hoppá, egy hatalmas cuppanóst kaptam az arcomra. Egyből kiült az arcomra az a bizonyos vigyor, hogy aztán elkapjam a csuklóját finoman, mikor elkezdte letörölni.
- Most ki mondta, hogy töröld le? - néztem rá rosszalló pillantással, de aztán csak csókot nyomtam a tenyerébe és elengedtem a kezét. Ő közölte, hogy a amúgy el fog rabolni egy napra, mire hitetlenkedve körbepillantottam, majd látványosan nagyra nyitott szemekkel magamra mutattam.
- Engem? A múltkori este után? Átgondoltad te ezt? - nevettem el magam kissé, hogy aztán kissé ügyetlenkedve, de azért megöleljem. Annyira lúzer vagyok az ilyen gesztusokban.

Benézegetés

persze a hölgyemény bedurcizott, pedig isten lássa lelkemet, tényleg nem akartam kiröhögni, egész egyszerűen megint túl sok időt töltöttem azokkal a zárt osztályról szöktetett elmebetegekkel, akiket a boldog tudatlanságban élő nép Lengyel válogatottnak is nevez. Maja szájából tényleg kissé esetlenül hangzik az a bizonyos szó, de mit van mit tenni? Én sem direkt használom. Ha nagyon bosszantani akarnám, legfeljebb lengyelül mondanék el minden fontos dolgot.
- Édes tőled, értékelem. Reméltem is, hogy kint leszel, zavar, mikor nem vagy. Tudom, rettenetes vagyok, de ez olyan, mintha nem lenne ott a kabalám - biggyesztettem le az ajkamat szomorkásan. Alapvetően nekem nem volt olyanom, de ő hasonlóan funkcionált. Többnyire jobban teljesítettem, mikor ott van. Még ilyet?
Közben ő pillázott rám nagy szemekkel, hát hajlandó voltam elengedni a kezét, de a magyarázatára nem igazán jöttem rá.
Szóval nagyfiú módjára megoldottam én magam a helyzetet. Az állát finoman megemeltem kissé, hogy aztán közelebb hajoljak és mikor kb egy hajszál választotta el az ajkait az enyémtől, finoman végigfuttattam a nyelvem az alsó ajkán. Végül a csók mellett döntöttem, még a mutatóujjam is feltartottam a pincérnőnek, hogy iiiiigen, érzékeltem a jelenlétét, csupán ignorálom. Végül a lányra néztem szépen megrebegtetve a pilláim és megrendeltem a két teát, amibe úgysem köp majd bele, mert a teában túlságosan látszik.
- Pont olyan... - vigyorogtam végül kissé rosszfiúsan Majára, megvonogatva kicsit a vállamat. Hát ha vele nem, kivel? - Málna. Azt hiszem málna...
Végül a fejemet az övének támasztottam kicsit, de hát az ember egyszer legyen cuki és máris jön a káosz. Mély, színpadias sóhajjal néztem a navinés leányzóra.
- De ne már... cuki az öreg, de én tudok aranyosabb lenni... - nyüsszögtem szinte, ami meglehetősen komikusan hangzott tőlem, de aztán csak elvigyorodva simítottam végig az arcán finoman. - Miattam semmit, én határozottan élveztem. És nincs ellenemre, hogy elrabolj, szeretek veled lenni, te is tudod...

Benézegetés

Azt hiszem, nem is vártam mást Majától, hiszen mit mondhatott volna? Borzalmas vagy, inkább ki se megyek, nehogy szurkolnom kelljen és esetleg jobban teljesíts? Ugyan már... Szóval csak vigyorogva bólogattam egy kicsit, meglehetősen elégedett fejjel.
- Azt hiszem, lassan oda is kéne szereznem neked egy bérletet - sóhajtottam aprót, de komolyan gondoltam a dolgot. Ha már egyszer szinte minden ott van, miért kéne minden alkalommal külön vacakolnom? Igazából azt hiszem, ez már eldőlt kérdés volt, kap egy bérletet, aztán kész, nem mozgatja meg már a fantáziám.
A szájfénye már annál inkább, annak ellenére is, hogy képes volt kinevetni. Persze erre csak kuncogva ráztam meg a fejem rosszallóan és rákacsintottam a pincérnőre, aki azért kicsit még elvigyorodott. Tessék, így intézd el, hogy a sértett nő semmi módon ne károsítsa a teádat.
- Feeeltétlenül, de most ebben mi is olyan vicces? - kérdeztem végül vigyorogva, miközben őt figyeltem, hogy aztán egy zsepi segítségével eltüntessem a rózsaszín csoda maradványait az ajkamról. Köszöni, így is épp elég ápolt, nincs szüksége málnás hidratálásra. Hagytam, hogy az ujjait összefűzze az enyémekkel, de a helyválasztást csak sokatmondó pillantással díjaztam. Nem szabad engem komolyan venni.
- Jaj ugyan, Schatz, azért is mentünk oda, ahova. Akartam neked egy jó estét szerezni. Örülök, hogy sikerült - vonogattam meg a vállam kissé zavartan, de aztán persze felfigyeltem, hogy vajon mi is az az ötlet. Eleve, ha Majának ötletei vannak az már nagyon veszélyes tud lenni... pláne ha ki is vitelezi azokat.
- Na, bökd ki, Életem! - cirógattam meg a lány kézfejét a hüvelykujjammal. Nem szeretek sokáig rettegni.

Benézegetés

Az én párom a kétkedés és az abszurd kérdések koronázatlan királynője. Mármint tényleg, mikor az ember egy egyszerű jegyet említ, még akkor is képes rá, hogy kétségbe vonja, egész biztosan szükséges-e az adott dolog. Szóval csak felhorkantam. Megérdemelte volna, hogy összeborzoljam a haját, de visszafogtam magam, inkább nem tettem meg, még a végén véres bosszút áll.
- Biztos. Ha nem lenne, nem ajánlanám fel - közöltem rosszallóan, hogy aztán utána csak megingassam kicsit a fejemet. Már nem annyira hatott meg az egész, hát miért tette volna?
Azt hiszem, több figyelmet kellene szentelnem a felszolgálóknak, de egyáltalán nem tud érdekelni az egész. Boldog vagyok, hogy ennyi energiám van rájuk, amúgy meg ne molesztáljanak, ha látványosan nem érek rá. Ez a munkája, ha épp akadályozom benne, jöjjön vissza később, próbálja meg újra. Őt ezért fizetik.
- Azt látom. Látszik könnyű a dolgod, nem kell szájfényt kóstolgatnod. Bizarr lenne - nevettem fel, aztán a mutatóujjammal finoman az orra hegyére koppintottam. Még csak az hiányzik, nem szeretnék ilyen jelenetre betoppanni. Én meg egyhamar nem terveztem rászokni a szájfény használatára. Azért azt a kifejezést, hogy tökéletes, nem igazán mondtam volna semmire, arra az estére is, de ha neki az, ki vagyok én, hogy kétségbe vonjam? Szóval csak elmosolyodtam elégedetten és körbepillantottam. Ez a hely is meglehetősen hangulatos volt.
- Jó, ez nem hangzik olyan ijesztően... - jegyeztem meg pimasz vigyorral, hogy aztán a fejem kicsit az övének döntsem, mélyen beszívva a samponja illatát. Csak ezután nyögtem ki valami "Hm?" szerűséget, de aztán csak megvonogattam kicsit a vállam. - Hát... tudod... megígértem, hogy nincs több "de ne", ami meg az ötleteidet illeti, gyakran kiprovokálják belőlem. Mivel nem mondhatom, cselekszem, az meg nem minden esetben előnyös.
Ilyen szép barokkos körmondatokat sem mondtam soha senkinek arról, hogy esetleg kétszer gondolja meg a terveit mert meg találom... szeretni. Neki azonban hajlandó voltam kicsit lefinomítani a mondandóm. De az a mosoly nem igazán hagyott ezen gondolkozni, szóval csak az ajkamba haraptam kicsit és megcirógattam a kézfejét ismét.
- Régi otthon? Egye fene, rád bízom magam - jelentettem ki végül, a lány pedig ekkor tért vissza a teás tálcákkal, majd lepakolta, egy zöld lepke pedig ezt az időpontot választotta, hogy keresztülgrasszáljon a kis zugon. Elég szép volt. - Kösz.

Benézegetés

Nem zrikáltam most már a szájfényes fiaskó miatt, mármint komolyan, elég finom, meg minden, de nem kell folyton tesztelni, hogy milyen. Még a végén nem marad belőle semmi, aztán mehetsz a boltba, hogy vegyél egy másikat és kezdheted az egészet előröl.
Annál a részletnél, hogy ja amúgy árthat a híremnek, hangosan fel kellett röhögnöm, ma már másodszor. Persze, eredetileg nem volt tervben, de ha valaki két cikknél többet olvasott rólam, pontosan tudta, hogy az én híremen már nincsen hova rontani tovább. De azért édes volt tőle, hogy gondolt arra is, hogy az életemet nem könnyítik meg a grupiek és firkászok.
- Csak annyira vagyok aranyos, amennyire ezt megengedhetem magamnak. Ebben biztos lehetsz - húztam ki magamat büszkén, miközben az arcomat kissé jobban a tenyerébe nyomtam. Szerettem, mikor foglalkozik velem, tőle valahogy nem irritált az sem, hogy hozzám ér. Hálistennek. Az tényleg meglehetősen gáz helyzeteket szült volna, ha mondjuk megölel, én meg így "szívem... de ne!".
Halványan elmosolyodtam a mutogatáson, meg a nyelvnyújtáson, de aztán csak bólogattam beleegyezően, hogy oda se neki, majd igyekszem elhinni neki, hogy próbálkozott, akkor is, ha sokszor nem látszik.
- Na, van új muskátli? Akkor majd igyekszem az ajtón közlekedni, ha ezt is kinyírom, Veszna kitilt a házból - temettem a kezembe az arcomat pár pillanatra, de aztán eszmélnem kellett, mert a tea megérkezett. Én azzal a lendülettel meg is fogtam a cukortartót és laza tíz másodpercig engedtem bele a fehér kristályokat, hogy aztán jóformán beleállítsam a kanalat a csészébe.
- Nekem tetszik az ötlet. Legalább anyád nem akar minden második másodpercben ajtót rúgni - kuncogtam, majd puszit nyomtam a barátnőm arcára. - De nem nézünk Némót, az szomorú. Jó?

Benézegetés

A mai találka, ha sok mindenre nem is volt jó, de legalább láttam őt, ami megnyugtatott, ő pedig kissé mintha felvillanyozódott volna. Igazából már ezért megérte eljönni. Nem szerettem, kifejezetten irritált annak a gondolata, hogy esetleg rossz kedve van vagy ideges. Hm. Ilyen ez.
- Akkor majd megszemlélem, ha egyszer úgy döntött, hogy elég érett ahhoz, hogy virágozzon. De szerintem az még nem most lesz... vagy igen? Hülye vagyok a virágokhoz. A bajoroknál is folyton látom és csak így... baaa... támadó muskátli, hát ez szökik! - gondoltam bele, hogyan is próbálnak megpattanni azok a virágok a személyes életterükből. Minden évben egyre lejjebb nyújtóznak és a gazdájuk meg mégsem bántja őket érte. Ki érti ezt? Én sosem tartanék ilyen öngyilkos hajlamú növényeket. Bele sem gondolnak, hogy milyen veszélyes, csak nyújtózkodnak egyre lefelé...
A vállbökdösésre, meg a kijelentésre kicsit elhúztam a számat, elvégre nekem tökéletesen megfelelt az ablak. És amúgy is egyáltalán nem fair, hogy még akkor is ki akarnak tiltani, mikor viselkedek. Ha aznap este elcsábítottam volna a lányát, akinek másnapra derékfájása lett volna a padlótól, mert az unikornisok elbátortalanítanának, akkor persze, megértem. De így? Azért, persze, a puszikat értékeltem.
- Anyukád igazságtalan. Az idődet meg oszd be te! - jegyeztem meg röviden és tömören. Ezek után a fehér trutyit a tea alján lelkesen kevergetni kezdtem, ami halk csilingelést vont maga után. Ez a "csend" azonban nem sokáig tartott, hiszen Maja ismét csivitelésbe kezdett.
- Hm? Egy párat, nem vagyok én burokba zárt aranyvérű ficsúr! - ingattam meg a fejem rosszallóan, majd az ajkamba harapva kezdtem el gondolkozni, mikhez is volt szerencsém - Hát néztem a Hótehénkét, de világ életemben rühelltem. A szépség és a szörnyeteget, aztán aaaa Toy Storyt, az unokahúgom eltépázott a Meridára, meeeg a Jégizére is... miaz. Tudod a szőke bige, aki elmenekül, mert nem fogadják el. Ismerem az Aladdint, meg aazzzz Oroszlánkirályt is. Nem tudom... sokat. De a némó nekem túl szomorú. Akkor inkább Szörny Rt.  
Alapvetően ez egy varázsló számára megdöbbentő lenne. De én is voltam gyerek, néztem tévét... akkor meg? Talán ez volt az egyetlen olyan tényleg "gyerekes" szokásom.

Benézegetés

Jó, tény és való, be kell látnunk, hogy a mellettem ülő, barna hajú hölgy nem áll mindig a helyzet magaslatán. Nem is szükséges, ezért nem tartom sem kis butácskának, sem pedig rosszabbnak bárki másnál, mindössze annyi, hogy más a fontossági sorrendje, mint a legtöbb nőnek. Azonban az is egy tény, hogy muskátli ügyben kivételesen eléggé a toppon volt. Nem akarok extrém feltételezésekbe bocsátkozni, de talán még az is megtörténhet, hogy ez a növény túlél nála a téli időszakig. Viccet félre téve, nincs szükségem egy olyan nőre, aki előhozakodik nekem a rózsaszín muskátli kodominanciájáról, ameddig itt van nekem Maja és a Futós Muskátli elmélet, amit nem restell szemléltetni. Kis vigyorral pöccintettem el egy kósza hajtincset az arcából
- Na, ezért nem lesz nekem ilyen virágom... ijesztő lenne. Amúgy meg, nem harapok ám, nem kell rögtön a világ másik felére költöznöd, mert hozzám értél - jegyeztem meg enyhe szarkazmussal. Persze, még mindig vltak "de ne"- pillanataim, de melyik pasinak nem? Azt viszont nem egy ölelés váltja ki, legfőképp nem egy teázó közepén.
Meglepő infó ideje következett: anyuka kérdezősködött utánam, és valószinűsíthetően ez úttal nem az érdekelte, mekkora keresztet kell ácsoljon ahhoz, hogy felfeszítsen. Kellemes változatosság.
- Nocsak, kivételesen nem kívánja a halálomat lassan és fájdalmasan? Minő kellemes meglepetés! - horkantam fel csendesen, hogy aztán az általam teának csúfolt telített cukros oldatba kortyoljak. Valószínűleg az orvosom instant Herzinfarktnak nevezné el, de valahogy nem tudott érdekelni, mert az íze viszont nagyszerű volt.
Még így, a csészével a kezemben kezdtem hallgatni Maja fejtegetését a disney meséket illetően, hogy melyikkel kapcsolatban milyen élménye van. A Verdás dologgal nem tudtam azonosulni, az a mese nekem túl creepy volt ahhoz, hogy utána legyen kedvem autóba ülni, de nem akartam kedvét szegni.
- A Bolt tényleg egészen kellemes. Elfogadnék egy olyan kutyát, olyan kis helyes kinézetre - bólogattam végül, aztán megtörtént a baki. Maja telibe öntötte magát a teával, majd nagy hevesen törölgetni kezdte. Egy csomag zsepit előhalászva tettem le az italom az asztalra, majd közelebb csúszva vettem ki egyet a csomagból és nyújtottam át a leányzónak, a csészét kitessékelve a kezéből. Jobb a biztonság. Aggódva rápillantottam, az arcát fürkészve, a farmerja száráról itatgatva a lötymőköt.
- Minden rendben, szívem?

Benézegetés

Azt hiszem, talán poénkodott, vagy em tudom, de valahogy nem tudtam elképzelni a leányzóról, hogy esetlegesen féltékeny legyen. Pláne nem egy növényre, amit alighanem kinyírnék egy hét alatt. Azt mondod, az képtelenség? Ezt is azért hiszed, mert még nem láttad a bambuszt, amit anyukám vett nekem egy éve. Szegény növény, cifra hat napot élt át a haláláig.
- Azért ilyen futurisztikus feltételezésekbe ne bocsátkozz! Maradjunk annyiban, hogy megtűrne, ha nem az első pasid lennék és esetleg úgy nyitok, hogy másfél évig kézen fogva kísérgetlek az órákról a Navine kh-ig, aztn két év múlva kaptál volna egy arcra puszit. Esetleg akkor kedvelne - nevettem el magamat, mert ennél többet nem igen néztem ki a nőből. Én sem kedveltem volna magamat a helyében, de ezt persze nem dörgölném az orra alá, hiszen az azt jelentené, hogy igaza van. Az ilyesmi a nőknél veszélyes.
Arra sem számítottam, hogy ma esetleg elkezdünk itt fanulni egy szuperkutyáról szóló mesére, de hát a sors otromba fintora, hogy éppen ez történik. Eszembe jutott, milyen édes volt azzal a sípolós répával és hát... hogy lehet azt a mesét nem szeretni?
- Én a hörit is imádom... Deee a legjobb akkor is Bolt. Hát milyen cuki már? Ki ne akarna egy olyan kutyát? - tártam szét a karjaim tanácstalanul, mielőtt felvettem volna a csészém, hogy igyak egy kicsit. Nem volt szándékomban agyon önteni magamat, vagy Maját. Ő azonban nem mondhatta el magáról ugyanezt, hiszen jóformán megborította a teát.
- Mi ez a világfájdalmas arc? - kérdeztem felvont szemöldökkel pillantva az arcára, miközben tovább itatgattam róla a teát. Jó, talán meg tudta volna oldani egyedül is, de mégiscsak milyen pasi lennék, ha csak ott ülnék és bámulnám?
Közben kissé felnevetve festette elém az alternatív jövőképet, ahol éppen az ölembe borítja a teát, nekem meg a gondolatra is összerezzentek a vonásaim. Na, nem azért, mert tea, hanem mert tudom, hogy hasonlóan segítőkész lenne, mint én vagyok most.
- Azt hiszem, jobb ez így. Furcsán néztél volna rám - kuncogtam fel halkan, majd közelebb hajolva puszit nyomtam az ajkaira.