Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
a mosdóban késő-késő délután | #ughGIF


Ez igaz. Mindenképp hatással volt rám. Csak talán nem az elvártakkal. Ami nem annyira zavar, csak az volna baj, ha az ő általa elvártaknak sem felel meg. Azonban most éppen azt tárja elém, hogy nincs neki ilyenje. Meg hogy nem szabad ilyennek lennie. Mert érzek, ahogy érzek. Vagy éppen nem érzek, ahogy nem érzek. Mármint, gondolom, ez is beletartozik. Az nem is kérdés, hogy mellette vagyok és még ha nem is tudom átérezni, befogadni, úgy cselekszem, ahogyan szerintem helyes és ahogyan neki szerintem a legjobbat tehetek. Erre irányulnak a törekvéseim. És neki ez elég. Ugye jól értem? Ez jut el hozzám a szavaiból és ettől igazán megkönnyebbülök. Nem kellett volna úgy cidriznem attól, hogy elmondjam neki? Vagy hát... nem is tudom, elmondtam-e rendesen. Talán, ha tudná teljesen, nem feltétlen lenne ennyire megértő a véleménye. De ezen kár filóznom. Egyelőre inkább örülök annak, amit kaptam.
Nem, nem neki tűnt csak hamarnak. Gyorsan történt minden. Ijedelmem is egy szempillantás volt. Azonban olyan sok minden egy szempillantás, ami aztán mégis végzetesen meghatározónak bizonyul...
A mosdókagylóra támaszkodom, mélyeket lélegezve, főléhajolva. Azt hittem, hogy hányni fogok, ami irtó fura, mert nem szoktam. Csak súlyos betegségnél és az mindig olyan, mintha kiszakadna a mellkasom. Úgyhogy most rettegek tőle, hogy megint megtörténik. Értek már fájdalmas dolgok az életben, ehhez a tapasztaláshoz viszont kevés hasonlítható. Kevéstől félek ennyire. A lényeg, hogy mélyeket lélegzek és úgy tűnik, mégsem lesz semmi. Nagy kő esik le a szívemről, lehunyom a szemem kicsit, majd iszom, megmosom arcom. Ettől még jól nem vagyok. Fogódzom tovább, émelygőn. Tompaságomon át belém villan ismét a jelenet és mindaz, amit előidézett bennem, ám amit rögvest háttérbe szorítottam, hogy barátnőm segítségére siessek, aztán pedig támaszt nyújtsak. Csak nézek magam elé a csapra, homlokomba lógó hajjal és próbálom kiüríteni a fejem. Vagy inkább jó dolgokra gondolni. Arra, hogy egész ügyesen intéztem és hogy végülis minden rendbe jött. Eltöltök viszont így bent egy pár percet, mire ráveszem magam, hogy előjöjjek.
Hátratúrom hajam, miközben Lau felé tartok. Erőtlen kis mosolyt dobok a rám néző egyik kollégája felé, aki elmegy mellettem, és próbálom ezt ott is hagyni magamon barátnőmnek is. Legalábbis valami picit bíztatót. Visszaülök hozzá. Csak tekintetemmel mondok annyit, hogy jól vagyok. Mármint ahhoz képest biztosan, ahogy elszáguldottam. Viszont magyarázkodni nem kezdek. Nem igazán tudom most felmérni, minek tűnhetett ez kívülről, vagy tűnt-e bárminek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

A Bagolykő megtanította már nekem, hogy ne lepődjek meg semmin és senkin. Sok fájdalmas élményem kapcsolódik ehhez az iskolához, de tanultam is pár nagyon fontos dolgot tőle, ezek között pedig mindenképpen szerepel az empátia és a mások felé való nyittotság. Ez nem jelenti, hogy nem kezelem fenntartásokkal legtöbbjüket, de a lány humorát most tökéletesen megértem, pedig hat-hét évvel ezelőtt minden bizonnyal megfordult volna a fejemben a gondolat, hogy mégis hogy a fenébe lehet ilyesmivel viccelődni. Most is megfordul, de sokkal kisebb a jelentősége, nem ítélem el emiatt, nem fagyok le. Elmosolyodom, értelmezve a humort (reménykedve, hogy tényleg csak humor, elvégre csak egyszer üti meg a bokáját az ember azzal, hogy nem veszi komolyan a baltás gyilkost), közben bólintok.
- Világos, mint a nap - jegyzem meg az övéhez hasonló ál-komolysággal, amíg elfoglaljuk a helyünket.
Ez a lány egyébként tényleg csupa meglepetés. Még be sem mutatkoztunk, hirtelen mégis nagyon komolyra fordul a téma. Látszik rajta, hogy amikor azt mondja, nem fél, tényleg komolyan gondolja. Elgondolkodom, miközben a villámat forgatom az ujjaim között. Azon tűnődöm, vajon honnan jön ez a nemtörődömsége a halállal szemben. Szeretném azt hinni, hogy Ő is tudja amit én, hogy Isten karjaiban jó helyen leszünk majd. Csillan bennem némi remény, hogy tényleg ez az oka. De persze lehet neki még százezer másik is, a mondata alapján pedig ki is emelem magamban, melyiket tartom a legvalószínűbbnek - hogy végtelenül belefáradt már. De biztos ami biztos, inkább kérdezek.
- Sajnálom. Elmeséled, hogyhogy nem félsz? Annyira könnyen beszélsz róla, egészen döbbenetes, kicsit szomorú is számomra, ha őszinte akarok lenni - mondom viszonylag lassan, kicsit ízlelgetve a szavakat, miközben megértő pillantást vetek rá, hogy aztán a mondat végére a bögrémet nézegessem.
- Brigi - nyújtom felé a kezem, eddigre pedig már szinte nem is tűnik furcsának a sorrend. Van Annie-ben valami, talán a könnyedsége amivel komoly dolgokról beszél, vagy csak az az érzés ami árad belőle, hogy mi mindent átélt már... Szóval valami minden bizonnyal van, amitől úgy érzi az ember, hogy abszolút helyénvaló ezekről beszélgetni, mintha mindig is ismerte volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak végén, hétköznap kora este | o
 

Nem igazán vannak elvárásaim, legalábbis nem úgy, ahogy gondolná az ember, vagy ahogy másoknak szoktak ilyenjeik lenni. Nekem az a fontos, hogy Thomas önmaga legyen, és ne akarjon másoknak megfelelni, megváltozni, vagy úgy viselkedni, úgy tenni, ahogy mások szerint kellene vagy illene neki. Az nem ő lenne. Kivéve persze, ha ő maga akarja ezt, de az más. Az érzések terén meg … pláne nem lehet megfelelni másnak. Hiszen azt érzi, amit érez, vagy épp azt nem érzi amit nem érez. Én mondhatok akármit, akkor se fog tudni mást érezni, nem? És igazából eddig mindig minden jó volt így. Nem arról van szó, hogy én belenyugodtam abba, hogy ő ilyen és ez van. Mert ez nem igaz, nem kellett belenyugodnom semmibe se. Nekem tökéletes, hogy ő ilyen. És nagyon jól eltalálja, hogy mi a legjobb nekem. Sokszor jobban tudja, mint én magam. Nem értem őt mindig ez tény, sőt, de próbálom kiokoskodni, hogy mi játszódhat le benne, hogy él meg dolgokat.
Mindenesetre meg tudom érteni azt, hogy miért zárta ezt magába, hogy miért nem felelt a kérdésemre, hogy van. Mert bár tény, hogy mi ketten teljesen másképp működünk, mint a többség, megbeszélünk mindent, elfogadjuk a dolgokat úgy, ahogy vannak; de ugye ott vannak azok a társadalmilag berögződött elvárások, amiket mindenhonnan hall az ember. Hogy mit hogy illik, meg kell. Meg, hogy gáz ha nem érezzük rosszul magunkat ha ennyire kikészül a párunk. Szóval nem egyszerű dolog elmondani, hogy ő nem így van ezzel. Mert bár tényleg nagyon megértő vagyok, és hülyeségnek tartom ezeket a dolgokat, akkor is para ilyet elmondani. Szóval az, hogy most tört így elő belőle, az teljesen rendben van. Amúgy is valami ilyesmire számítottam, hogy később fog ez beütni nála, hogy beszélni is tudjon róla.
Az asztalon dobolva várom őt, közben kérek még egy pohár vizet az aggódó arccal hozzám siető kolleganőtől.
- Nem, nincsen semmi baj. Már … már egész jól összeszedtem magamat. Jövök neked eggyel! – nyugtatom meg a lányt. Kedves tőle, hogy amint egyedül maradok már jön is, hogy minden oké-e. Ennyire lerí rólam, hogy máris kezd összeszorulni a mellkasom? Ki tudja, mindenesetre bár magamra hagy, mégis folyton ide-idepislog rám. Csupán a szemem sarkából látom, mert tényleg az ajtót bámulom. Ami hamarosan nyílik és kilép rajta a barátom. Figyelmesen nézem őt, bár nem megbámulva, csak felmérve a helyzetet.
- Kértem neked is vizet – mondom neki, amikor már leült. Nem igazi az a mosoly, de legalább valamelyest alátámasztja azt, hogy egész tűrhetően van, ahhoz képest, ahogy volt. És eszem ágában sincsen rákérdezni, hogy mennyire lett rosszul vagy ilyesmi. Most valamennyire rendben van, akár porcelánt ölelt, akár csak egy kis időre volt szüksége meg némi vizes felfrissülésre, hogy összeszedje magát. Egy lágy mosollyal az arcomon a keze után nyúlok, de hogy melyikünk miatt teszem ezt, azt nem tudom. Hogy azért mert úgy sejtem, hogy szüksége van erre a kis érintésre, vagy csak azért, mert nekem tuti hogy van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
ismét a random asztalnál kora este | #whatsnextGIF


Bizony para ilyet elmondani. És nem is csak azért, mert mit illik. Hanem, mert attól függetlenül, hogy bennem sokszor máshogy vannak a dolgok, mint a többségben, ettől még általában átlátom, mi helyes és mi helytelen. Úgy gondolom, viszonylag helytelen nem éreznem semmit egy ilyen helyzetben. Nem így kellene lennie. Ez kattog bennem. Hogy ez így talán nincs rendjén. Magunk miatt. A barátnőm miatt. Mert nem tudom, elég segítség-e neki mindaz, amit adok, és nem hiányolja-e belőle a mély együttérzést. Hogy vajon tudom-e teljeskörűen támogatni úgy, ha ezekkel nem szolgálhatok. Elég-e, ha mindazt adom, amit csak módomban áll. Remélem, elég.
- Köszönöm - bólintok és bár kiittam a csapot odabent, kortyolok még. Úgy érzem, simán legördül. Aprót sóhajtok aztán és visszafogom a lány kezét.
- Mit szeretnél most? - érdeklődöm meg tőle kedvesen, hogyan tovább. Tőle függ. Kell-e még dolgoznia kicsit, tud-e egyáltalán, ha nem, akkor meg maradunk-e itt vagy elmenne máshová. Ilyenek. Részemről bármi megfelel. Szívesen lennék még itt és ennék valami könnyűt. De komolyan, ahogy ő akarja. Minden esetre nem úgy festek, mint aki szeretne bármit is mondani arról, miért sietett el, vagy akár arról, hogyan van. Nem is tudnék. Nem tudnék most mit mondani. Majd. Egyszer. Talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak végén, hétköznap kora este | o
 

A kérdés jó, mit szeretnék most. Hm. Nem gondolkodni, azt például nagyon szeretnék. Csak úgy lenni, azt is szeretnék. Azon gondolkodni viszont nem, hogy vajon tényleg ennyire nem sikerül kimutatnom, kifejeznem azt, hogy én tökéletesen, teljesen meg vagyok elégedve mindazzal, amit ő nyújt nekem? Mindennel? Hiszen annyira meglepődött. Most ezen tényleg nem szeretnék tovább gondolkodni. Ehhez még nem egészen vagyok formában.
- Semmit. Nem tudom – rázom meg a fejemet szomorkásan egy vállvonás kíséretében. Értem én, hogy a kérdés lényege hogy hova tovább, most mi legyen, de nem tudok rá mit felelni. Nem érzek különösebb késztetést semmire. Inni is csak azért iszom, mert tudom, hogy jót tesz, nem pedig azért, mert szomjas vagyok. A sokk miatt valószínűleg cukros dolgot kellene innom, de még ez se jut eszembe. Éhesnek sem érzem magam, bár ez jelenleg nem jelenti azt, hogy nem is tudnék enni.
– A kolleganőm átvette a műszakom, de valamikor most végeznék amúgy is. Talán … talán át kellene öltöznöm? – tanácstalanul kérdezem, mert arra sem érzek késztetést, hogy megmozduljak. Az van, hogy én követtem ide Thomast, mint egy zombi, leültem, mert leültetett, és azóta így vagyok, itt vagyok. Jelenleg nekem aztán tényleg édes mindegy, hogy hol vagyunk meg mit csinálunk. Hullámokba tör rám ez a kimerültségszerű érzés. Volt valami megbeszélve esetleg? Már erre sem emlékszem.
-  Mehetünk valamerre, vagy maradhatunk is. Nem vagy éhes? – kérdezem kicsit energikusabban, ahogy őrá terelődik a figyelmem, és nem foglalkozom tovább magammal meg a gondolataimmal, érzéseimmel. Még el is mosolyodom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
ismét a random asztalnál kora este | #whatsnextGIF


Semmit. Nem szeretne semmit. Szomorkásan húzom el a számat. Nem kéne kérdezgetnem őt, hanem most inkább nekem kéne döntenem? Fogalmam sincs. Nem szokott ő ilyen kedvetlen és tanácstalan lenni. Mondjuk természetes, hogy most olyan, amilyen nem szokott lenni.
- Lehet - értek egyet visszafogottan. Ő tudja, át szeretne-e öltözni. Lehet, jól esne neki. Mármint csak egyáltalán járnia, ténykednie kicsit. Kizökkenni rendesen.
- Maradjunk akkor szerintem - határozok hát én, hogy neki ne kelljen.
- Picit kezdek. És... te? Ehetnél valamit - bólogatok, még mindig eléggé sápadt arcát figyelve. - Akár csak valami édességet, ha máshoz nincs is kedved - mosolyodom el jobban. Már amikor a vizet hoztam neki, akkor az eszemben volt, hogy egy kis csokit is kéne vagy bármi cukrosat, csak elmaradt valahogy. Pedig fontos volna, ha nem akarjuk, hogy menet közben elájuljon. Márpedig nem akarjuk. Kell neki egy kis energiapótlás. Meg némi finomság amúgy sem árt soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak végén, hétköznap kora este | o
 

Bocsánatkérően nézek rá, amikor apró grimaszt vág. Sajnálom, hogy ennyire fogalmam sincs, mit kéne most tenni. Nekem az tökéletesen megfelelő most, hogy itt van velem, mellettem. Az, hogy megkérdez az jó egyébként, mármint jól is esik. Csak tényleg nem tudom. Most ha kerek perec kijelentené, hogy legyaloglunk Kanadáig, hát egy zokszó nélkül kelnék fel és indulnék el vele. És valószínűleg pár perc séta után összeesnék, de az már más kérdés.
Bólogatok csupán, amikor egyet ért. Oké, akkor át kéne öltöznöm. És nem, jelenleg ezt sem tudom, hogy szeretném-e. Össze kell majd szednem a cuccaimat, mielőtt elmegyünk innen, ez biztos. Kabátot is vennem kell, mert megfázom, ez is biztos.
- Rendben – sóhajtok megkönnyebbülten. Döntött, hál istennek. És tessék már az is meg van, hogy akkor kaját is rendelünk. Meg is keresem tekintetemmel az esti műszakos leányzót, aki kicsit furcsán pislog ránk. Nem igazán érti, hogy miért vagyok még mindig itt a felszolgáló ruhámban. Ő ugye nem tudja, hogy mi történt.
- Én nem vagyok éhes. De rendelj nyugodtan, amit gondolsz, majd megpróbálok pár falatot legyűrni – szedem kicsit jobban össze magam. Az édesség sem hozott különösebben lázba, bár lehet, hogy csak előttem kéne lennie és az első falatot kéne elmajszolnom és már habzsolnám is be. Valószínűleg.
– Szerintem addig én átöltözöm – teszem hozzá, majd lassan, megfontoltan, két kézzel az asztalba kapaszkodva felállok. Biztos, ami biztos kapaszkodok, hátha megszédülnék. Egyelőre nincsen gond, így bíztatóan rámosolygok Thomasra, majd elindulok hátra, ahova a vendégek nem jöhetnek be. Nem vártam meg, amíg odaér a kolleganő, hogy rendeljünk. Nem tudnék dönteni úgy sem. Inkább szépen lassan elcsoszogok a szekrényemig, és remegő kézzel kezdek el átöltözni. Majd inkább leülök és kifújom magam. Előrébb csúszok a padon és homlokomat a hideg, fém öltözőszekrénynek nyomom, hogy elmúljon a szédülés. Tényleg kell valami cukros vagy sós vagy akármi. Pár perc ücsörgés után bevillan egy dolog, amit lenne kedvem enni: levest. Sima, egyszerű levest. Kár, hogy azt itt nem lehet kapni, na de majd otthon! Pár perc ücsörgés után felkelek és folytatom az öltözést, majd ugyanolyan lassan megyek vissza az asztalunkhoz, ahogy eljöttem onnan. Táskám, kabátom a karomon átvetve hozom, ma már nem megyek hátra az is biztos. Talán nem vagyok sápadtabb, mint az imént voltam, de az biztos, hogy a mosolyom az kezd erősödni. Jó ötlet volt ez az átöltözés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Nem azt mondom, hogy ideges, inkább csak rendkívüli módon irritálja a férfi és a stílusa. Vannak a vendéglátásnak bizonyos alapvető törvényszerűségei, s hogy a sokból csak egyet említsek: ha valahol bunkók az emberrel, oda nem megy vissza. Tehát máshol költi a pénzét. Sőt, nem ajánlja senkinek, még le is beszéli róla az embereket. Azért vagy kedves a vendéggel, hogy visszajöjjön - még akkor is, ha egyébként ki nem állhatod. A kastélyban úgy hallotta, ez egy jó hely, bár a tulajdonosváltás óta elkezdett lezülleni. Alátámasztja.
- Milyen humoros - lesajnáló pillantás kíséretében veti oda a másiknak, majd a pulthoz sétál utána és rákönyököl. Nem hatotta meg a primadonnás rész, ellenben gúnyos mosolya csak még inkább kiszélesedik. Úgy tűnik, hogy neki munkaidőn kívül, az ebédszünetében is mások vállalkozását kell igazgatnia, ím hát legyen. Hozzáteszem, jobb helyeken vaskos összegeket elkérnek azért, amit épp mondani készül, úgyhogy jó lesz, ha Bánki megbecsüli magát. Speciálba kaphatja a shitstormot.
- Van egy meglepő tény, amiről minden bizonnyal nem hallott. Én vagyok a vendég, aki kifizeti azt a szolgáltatást, amit nyújtanak. Ha a szolgáltatás szar, akkor a vendég nem fizet, soha többé nem jön és másnak sem ajánlja. Le tudja vezetni mi következik ebből, vagy folytassam esetleg? - az a leereszkedő stílus egyébként valóban felháborító, amit megenged magának, de lássuk be, miután leforrázták egy kávéval, majd bocsánatot sem kértek, csak elrohantak... Azért na. Ő ide azért jött, hogy a pénzét itt hagyja, nem azért, hogy parasztul bánjanak vele. Arról nem beszélve, hogy az alkalmazott pontosan ugyanolyan, mint a tulajdonos: egy gyökér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

- Ha most jött nemrég az iskolába, akkor ez nem annyira meglepő. Ritka dolog, ha az első napokban már híre megy az embernek – és egyáltalán nem biztos, hogy jó. Sőt, általában nem jó, függetlenül attól, hogy miket pletykálnak.
- Ó, értem – bólogatok szaporán. Nem anyámasszony katonája, gond nélkül megcsókol vadidegen lányokat. Hát, ezt el tudom hinni, sőt képzelni is. Az sem meglepő, hogy Danának tetszett a dolog, hiszen ő tényleg ilyen kis bevállalós pörgős csajszi volt, neki ez a fajta megközelítés pont, hogy tökéletes. Nem mindenkinek jöhet be az a fajta figyelmes, udvarias, a fontos dolgokat megbeszélő és megfigyelő hozzáállás, mint ami Thomast jellemzi. Nekem az ő módszere a tökéletes, Mihailé pedig Danának az.
- Tényleg? Az klassz – fészkelődök egy picit a székemen zavarodottan. Fogalmam sincs, hogy ezt úgy mi alapján szokták megállapítani. Mármint ha szeret vele csókolozni akkor már jól csókol, nem? Vagy valami másra gondolt a lány? Egy csomó ilyesmi beszélgetéskezdeményt csíptem már el pedig, de még mindig nem sikerült valamiféle választ kapnom erre a kérdésre. Meg eleve, annyira szubjektív az egész.
Na tessék, Dana hívta el, ő ilyen kis bátor. Rámosolygok, amikor elmeséli ezt a részletet, hiszen egyáltalán nem azért kérdeztem rá, mert hogy az olyan gond hogy nem a fiú kezdeményez.
- Jól van, remélem minden jól fog alakulni. Meg hogy klassz lesz a következő randitok is, bár eléggé magasra dobtátok a lécet kapásból azzal a csillagos ég bámulással – kacsintok rá a lányra. Ó igen, az eléggé romantikus egy elfoglaltság, és megvan a maga hangulata és varázsa. Igazából, minden egyes randinak, és egyik sem hasonlítható a másikhoz, na mindegy. És bár kicsit azért aggódom, de nagyon örülök annak, hogy boldognak látom Danát. Olyan igazából boldognak, ragyogónak. Mikre nem képes a szerelem igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Ez így van, pláne, hogy azért ez nem egy kis közösség, elég sok diák tartozik egy adott házba - helyeseltem, hiszen Lau jól látta a helyzetet. Annak se ment híre, hogy én a Navine-be járok, csak akkor kezdtem elhíresülni, mikor Bencével elkezdtünk mindenféle szabályellenes, mókás dolgot csinálni, amit még egyedül is szívesen műveltem. Persze erről nyilván nem tudhatott az egész iskola, csak azok, akikkel aztán közelebbi kapcsolatba kerültem, vagy épp meghallották. Tudtam olyanról is, aki újoncként tett szert rémhírre az egész iskolában, igaz ő keményen tett is érte, még a tanári gárdát sem kímélte.
- Hát, elég vagány - mosolyogtam a lányra, a csókos dolgot pedig inkább nem firtattam tovább, mert láttam a barátnőmön, hogy kicsit zavarba ejtette ez a téma. Kedveltem annyira, hogy tekintettel legyek rá, és tapintatos legyek irányába. Nem is kérdeztem meg tőle, hogy Thomas vajon hogy csókol, mert az ő dolguk volt, látszott rajta, hogy odavan a fiúért, és csakis ez számított.
- Én is nagyon remélem, hogy jó irányba alakulnak majd a dolgok. Még ötletem sincs mit csináljunk, de majd alakul valahogy. Tényleg, ti mit csináltatok az első pár randin? Merre mentetek? Talán még a faluba le lehetne menni vagy beülni valahova, vagy ilyesmi... hmmm... de az is lehet, hogy majd ő kitalálja, aztán közli velem ha sor kerül rá. Nem tudom, hogy szokott ez menni - néztem tanácstalanul a lányra. Tény, hogy még sosem voltam randin, vagyis egyen már igen, de hogy utána mi a helyzet, nem igazán voltam vele képben. Laura már gyakorlottabb volt a szememben, mert ő már régebb óta együtt volt a párjával. Bár tény, hogy egyáltalán nem lehetett egy kalap alá venni a két élethelyzetet.
- Azon gondolkodtál már, mivel akarsz foglalkozni, ha majd végzel? - kérdeztem a lányt, bár nekem még elképzelésem sem volt róla. A magam részéről még nem is akartam ezen agyalni, volt még rá bőven időm.
- Egyébként a lakásodra visszatérve, a szomszédokkal nincs gond? Vagy nem igazán hallatszik át hozzád, mit beszélnek, mit csinálnak? Bár az iskola is nagy zajjal jár, lehet, engem nem is érdekelne. Annál tuti nincs királyabb érzés, hogy van egy saját birodalmad, ami csak a tiéd! - mondtam neki lelkesen, igaz Lau említette, hogy elég elfoglalt, biztosan nem sokat volt otthon, de kíváncsi voltam, mik a tapasztalatai.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #omnomnomnomGIF


Már megint el kell húznom a számat. Ő nem akar enni. Az pedig így nem lesz jó. Vonásaim enyhülnek picit, amikor megígéri, hogy azért vesz majd magához valamit, valamennyit. Mikor elkezd felkelni, felállok én is. Hiszen nem itt fogok ülni, nem ide kérem a kaját. Figyelem őt, hogyan boldogul. A mosolyára visszamosolygok és nézek is még utána, ahogy elsétál. Részemről meg visszatérek az asztalomhoz az ablak mellett. Leadom a rendelést, saját feltétes pizzákat kérek most és csak kisebbeket. Mindkettőnknek, amiket tudom, hogy szeretünk. Mármint én magamról persze, hogy tudom, de remélem, barátnőmét is jól lövöm be.
Egy sóhajjal kinézek az esti utcára, amelyen kedvesen világlanak a lámpások, a kirakatok és vendéglátó helyek fényei. Némi gondolattalanság után visszakúsznak belém az elmúlt percek eseményei és kicsit búsan pislogok tovább kifelé. Hiába Lau bíztató szavai és az, hogy nem haragszik rám, mégis kellemetlenül érzem magam az egész miatt. Nem ez az első eset, csak eddig apróbb dolgok voltak, amik aztán nem hagytak nyugodni. Ez most nagy volt. Mindegy, próbálom elhessegetni. Változtatni úgysem tudok ezen, gondolom. Vagy igen? Lehet, beszélgetek Rileyval kicsit erről majd.
Ahogy körbenézek a pizzériában, rögtön észreveszem a közeledő lányt. Szelíden rámosolygok és ahogy odaér hozzám, felállok. Végigpillantok rajta és vele együtt ülök vissza, tájékoztatva róla, hogy mit kértem neki.
- Úgy hallottam, idén később nyit a korcsolyapálya. Meg a karácsonyi vásár is. De nem sokkal. Mehetünk majd megint - mesélek neki pár dolgot, amiket megtudtam, amikor Edictumhoz szedtük össze az anyagokat, híreket a következő számhoz. Ezt is nagyon szeretem ebben a feladatban, hogy elég tájékozott vagyok tőle, ami egyébként biztos nem lennék.
- Tavaly is milyen jó volt - emlékszem vissza rá boldogan csillogó szemekkel. Ha az emlékezetem nem csal, ott kezdtünk ténylegesen közel kerülni egymáshoz. Előtte éppen csak köszönőviszonyban voltunk. Picit elábrázndozok, amiből az érkező vacsoránk zökkent ki. Megköszönöm Lau kolléganőjének és állhatunk neki. Az imádság elmarad, mint nyilvános helyeken mindig. Kézzel veselkedem neki a szeleteknek, most ilyen kedvem van, nem evőeszközös.
- Mmm, olyan finomakat csináltok - szól eképpen szakértő kritikám, mintha legalábbis minden egyes alkalmazott együtt készítette volna ezt a pizzát is, amit éppen nyomok magamba. Elég sok zöldséget kértem rá, tiszta frissnek érzem. - El kell hozzam apát ide egyszer - rázom a fejem elismerően, bűvölve a kezemben fogott szeletet, és egyáltalán fel sem tűnik, mit mondtam. - Odalenne érte. Szerintem nem járt még itt - csacsogok tovább, körbenézve és már harapok is ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak után, ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este | o
 

Amikor már odaérek hozzá jövök rá, hogy ez nem is az asztal, ahonnan elindultam átöltözni. Jól megfigyeltem a dolgokat én is, de talán elnézhető ez most nekem. A lényeg, hogy a barátomhoz megyek vissza, oda ahol éppen ő van. Valószínűleg ha a pultnál ácsorgott volna, akkor oda mentem volna.
Kissé elgyötört tekintetembe melegség költözik, ahogy meglátom az udvarias gesztust, meg úgy eleve őt és szinte megkönnyebbülten ülök le. Hálásan bólogatok csupán amikor megtudom, hogy miket rendelt, szerencsére tényleg nem várt meg ezzel. Azt ugyan még nem tudom, hogy mennyit fogok enni de pár falat talán lemegy.
- Tényleg? Az klassz. Mármint, hogy lesz idén is – bólogatok egy pillanatra elcsodálkozva, hogy ezt meg vajon honnan tudja a barátom. Aztán persze rájövök a dologra és meg is csóválom a fejemet egy picit. – És nem gond, hogy csak így elhinti ezeket az információkat a főszerkesztő úr?
Persze csak viccelődöm, igaz picit nehéz eltalálnom a megfelelő hangsúlyt hozzá, de láthatja rajtam hogyan is értem, amit mondok. Nyilván nem mondaná el, ha akkora nagy titok lenne. A tavalyi vásár pedig bennem is előhív pár emléket, a közös gesztenyemajszolást, a fagyöngyös témát, hogy Benito ott találkozott először a fiúval és zárta a szívébe azonnal. Hogy ott értem először hozzá, megböktem majd megfogtam a kezét és úgy húztam végig a fél falun.  Sok szép emlék.
- Nagyon jó volt, már várom, hogy megint menjünk. Emlékszel amikor Mikulássá változtattalak és csak ho-hoztál? – felelem vidáman, majd elhallgatok ahogy megérkezik a pizza. Még kérek a lánytól egy hideg őszilevet is, azt most így szívesen innék. Majd figyelem, ahogy Thomas nekilát. Majd megérkezik az italom és aprót kortyolok belőle.
- Köszönjük, majd átadom a szakácsnak a dícséretet – biccentek egyet, és valóban így is fogok tenni. Mindig jó azt hallani, ha ízleteset alkot az ember. Panasz az nem is nagyon szokott lenni rá, de sebaj. Lepiszkálok egy brokkolit a pizzám tetejéről, forgatom a kezemben, majd már éppen a számhoz emelném, amikor megállok a mozdulatban. Apát?
- Jó ötlet, szerintem is ízlenének neki a pizzáink. Majd szólj, hogy mikor jöttök Apukáddal – felelem egy kis fáziskéséssel hiszen kissé megdöbbentem. Még sose hivatkozott Liam bácsira úgy, mint az apukájára. Én magamban rengetegszer, de kimondani sose mondta így ki előtte. Most teljesen természetesen mondtam ki ezt a szót, mintha mindig is így neveztük volna, majd térek is rá a következő kérdésemre. – Melyik a jobb amúgy? Ez, vagy az a pizza, amit a ’jó’ helyről szokott vinni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #whatdidijustGIF


Amikor a pultnál kell állnom, mindig olthatatlan vágyat érzek, hogy valami menő pózban tegyem. Néha próbálkozom is, és ugyan fogalmam sincs, milyen szokott lenni a végeredmény, de a lényeg, hogy jól érzem magam olyankor. Na ez csak eszembe jutott.
- Nem - vigyorodom el szélesen a főszerkesztő úri önmagamnak feltett kérdésre. - Ezek nyilvános infók, csak még kevés helyen találkozni velük. De mi elvisszük a híreket a kedves olvasóknak - adom elő megemelt szemöldökkel, egyenes tartással megnyerő szövegemet, mosolyogva.
- Jesszus, azt el is felejtettem - pislogok pár nagyot, széttárva a kezeimet. Derűs tekintetem elüvegesedik kicsit, ahogy felidézem ezt is. Ajj, tök jó volt az egész. Az is. Mint a közös élményeink általában. Még akkor is be-bevillan pár kép, mikor már jóízűen falatozok, de ezek már csak ilyen helyesen lebegnek elém néha, nem rabolnak el.
Most rajtam a sor, hogy megakadjak az evésben. Apukámmal? Rögtön melegség járja át mindenemet erre a szóra és egyszerre izgatottá is leszek. Ez most hogy? Aztán valahogy bevillan, mit mondtam. Komolyan csak így? Ajkaim eltárva, a fél szelet pizzám félig elemelve a tányérról és csak nézek ki a fejemből.
- T-tessék? Bocsánat... Mit mondtál? - pislogok sűrűn, ahogy rájövök, hogy a barátnőm beszélt hozzám. Kérdezett valamit. Lerakom aztán gyorsan a pizzám és megtörlöm a kezem, a tányéromra pislogva, felbolydultan. Veszek egy mély levegőt, és a szőkeségre nézek.
- Lau, a hétvégén... történt valami - jelentem be és nyelek egyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak után, ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

- Az újság megjelenése előtt jelen esetben – teszem hozzá ártatlanul. Amúgy klassz kis szöveg volt, és  örülök neki, hogy tényleg értette a furcsán előadott poénkodásomat. Hiába, azért még nem vagyok teljesen helyrejőve. Időről időre megjelenik a tekintetemben valamiféle fáradt levertség. Nem vészes a dolog, majd kialszom ezt a megrázkódtatást.
- Pedig még tapogattam is a szakálladat – és közöltem hogy még úgy is jól néz ki. Ó igen, én jól emlékszem ezekre az apróságokra. Meg arra, hogy tényleg elképesztően jól éreztem magam akkor. Felszabadult voltam és egy pillanatig sem elemezgettem a mozdulatait, a mimikáját, hogy mit fog tenni. Életemben először. Még jó, hogy belém ivódott a részletek többsége.
Rögtön észreveszem, ahogy félbehagyja az evést és csak pislog rám nagy szemekkel. Rosszat mondtam talán? Az apuka szó az olyan kedvesen hangzik, sokkal kedvesebben, mint az apáddal. Édesapjának is hívhattam volna, még az is egész kellemesen cseng, de nem tudom, hogy nem venné-e ki magát rosszul ez a szó. Mondjuk az apuddal is jó tudna lenni. Vagy … nekem inkább továbbra is Liam bácsinak kéne őt hívnom így magunk között?
- Mindegy, nem fontos – motyogom gyorsan a visszakérdezésére válaszként. Igazából teljesen lényegtelen most a pizzás téma, amit felvetettem. Gondoltam simán társalgunk tovább. Úgy tűnik, hogy még sem. Egy gyanú kezd el ébredni bennem, hogy talán nem is szándékosan hívta így. Akkor viszont lehet, hogy most kínosan érzi magát. A fenébe, ezt jól megcsináltam akkor. Visszaejtem a brokkolit a tányéromra, ahogy gombóc szorongatja a torkomat, legalábbis úgy érzem. Az evés még annyira nem jöhet most szóba, mint eddig.
- I-i-igen? – kérdezem óvatosan, bár kíváncsian.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Valahogy a szabályellenes szó hallatán nekem nem éppen a mókás szó jut az eszembe. Inkább a veszélyes, na de mindegy is. Maradjunk abban, hogy nekem inkább a szürke kisegér szerepkör a legvonzóbb. Prefektusként ezt persze buktam, de mint kiderült, tényleg alkalmas vagyok a feladatra. Már ami a példamutatást illeti. Büntetni például kifejezetten nem szeretek. Ez a hatalom dolog nem nekem való.
- Ühhüm, vagány. Hát, azt elhiszem – most már még kevésbé vagyok képbe, ami azt illeti. Most mi vagy ki a vagány? A fiú? Vagy ahogy csókol? Lehet vagányul csókolni? Aj, nem mehetnénk át inkább egy másik témára? Klassz lenne, ha nem mennénk bele ebbe mélyebben, mert tényleg nem tudok mit mondani ezekről.
- Majd kialakul, meg nem is kell úgy nekiindulni, hogy na ti most aztán hűű randiztok – vonom meg a vállamat mosolyogva. Nem kell akkora nagy feneket keríteni a dolognak, ha csak úgy elmennek valahova, valamerre, valamit csinálnak együtt és jól érzik magukat azt már mondhatjuk randinak. Szerintem.
- Hát … - kezdek bele ábrándos tekintettel mosolygósan – az első randinkon a Pillangóvarázs étterembe mentünk. Rendes asztalfoglalással, elegáns ruhás, pincéres, virágos vacsorázás volt. Utána meg sétáltunk a faluban, elmentünk a kis tavacskáig. Beszélgettünk mindenféléről, gyönyörködtünk a tájban, ilyesmi. De igazából ha csak fenn a kastélyban ücsörgünk egy ablakpárkányon akkor az is randi. Nem a hely számít, meg hogy mit csinálunk. Hanem hogy együtt vagyunk és jól érezzük magunkat. Vannak ilyen különlegesebb alkalmak nyilván – fejezem be egy újabb kis vállvonással. Igazából nem tartom úgy számon, hogy hányszor meg hova megyünk. Sokszor találkozunk, amióta dolgozom azóta fixen van például egy közös lyukasóra, amit mindig együtt töltünk. És mindig jól elvagyunk. – Ne foglalkozz azzal, hogy szokott menni. Hogy mik az előírtak. Úgy csináljátok, ahogy nektek jó.
Nem biztos, hogy a legjobb személyhez fordul tanácsért, hiszen mi barátságból váltottunk át, tehát mi már korábban is jól ismertük a másikat, sok időt töltöttünk el együtt, és már akkor is hívogattuk a másikat ide-oda. Egyáltalán nem kezeltük másképp a dolgokat azután, hogy megbeszéltük, hogy innentől egy pár leszünk. Mármint ilyen randizós, találkozgatós téren biztos, hogy nem. Nyilván van ami változott.
- Te-tessék? Öhm, nem igazán. Tudom, hogy mit nem szeretnék csinálni, legalábbis pár ilyet tudok – kicsit elmerültem a gondolataimban így eléggé nehéz volt hirtelen visszazökkenni, ráadásul egy teljesen másik témába. Ez így persze nem teljesen igaz, mert gondolkoztam már azon, hogy vajon mit kéne csinálnom. De sokra nem jutottam vele. – Most éppen úgy vagyok vele, hogy dolgozom, az is egyfajta tapasztalat, sokféle dolgot le tudok majd szűrni belőle, és nyitva tartom a szememet. Na és te?
Ezt tanácsolta Jang tanárnő is, amikor a jómúltkor elütöttem szegényt kocogáskor. Vagyis utána, teázás közben. És én pontosan ezt teszem, bár kezd valamiféle elképzelés körvonalazódni, de még túlságosan is ködbe vész, hogy meg tudjam fogalmazni rendesen.
- Egy családi ház felső szintjét bérlem. A szomszédoktól egy fél udvar választ el, így nem igazán hallok semmit sem. Az alsó szinten lakik a főbérlőm, ő egy rendes idős boszorkány, nem hallatszik fel semmi sem. És én sem zajongok, szóval klassz minden. Külön bejáratos, szóval nem is nagyon találkozunk. Csendes, nyugis, saját kis lakrész. Konyha, fürdő, háló. Jaj, imádok ott lakni. - lelkendezek tovább csillogó szemekkel. Ha nem mondanám ki, akkor is világosan le lehet ezt olvasni rólam

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #sothishappenedGIF


Az jó, ha nem fontos. Az nagyon jó, mert lehet, hogy másodszorra se tudnék rá figyelni, vagy ha mégis, felfogni, vagy ha azt is, felelni. Úgyhogy a barátnőm engedelmével hagyom elúszni ezt most, hiszen már egészen máshol járok.
- Mentem edzeni az An Dojoba szombaton. Liam bácsi már ott volt, mert ő előbb lement. Az előtérben várt rám... és... de bocs, ezek nem annyira érdekesek - akadok meg és vigyorodom el zavaromban, ahogy rájövök, mennyi fölösleges dolgot hordok itt össze. Nem akartam én mindent elmesélni. Jó, hogy azt nem mondom el, hánykor értem oda és milyen ruhában voltam.
- Ami történt, az az, hogy kapott egy levelet, amit odaadott nekem, hogy elolvassam és a levélben az volt, hogy... szóval az arról szólt, hogy... - hebegem, a pizzámra pislogva. Már amennyi még van belőle. Ujjbegyeimmel egyszerre kopogtatok a tányér mellett.- A Minisztérium értesítette, hogy elfogadták a kérelmét, így... már nem csak a gyámom. Örökbe fogadott - bontom ki a lényeget, valami fura, lebegős hangon, mintha közben próbálnám a víz felszíne felett tartani a fejemet. Mintha csak annyi időm lenne, hogy ezt elmondjam. De elmondtam. - A fia vagyok. Hivatalosan - teszem hozzá, bólogatva, majd összeszorítom lebiggyedni készülő számat és elnézek az utca felé. Belülről harapdálom kicsit ajkamat, odabent remegni kezdve és összpontosítva, hogy ne sírjam el magam. Könnycsatornáim vadul dübörögnek, kezeim az asztalon ökölbe szorítva. Én azt hittem pedig, hogy kipityeregtem már magam a hétvégén emiatt éjjel az ágyamban, a párnámat szorongatva boldogan. Hát tévedtem. Tény, nem mondtam még ki eddig. Nem meséltem még el senkinek. Úgyhogy, amilyen törékeny most az, ahogy tartom magam, már biztos nem teszem hozzá a nyilvánvalót, ami pedig eredetileg a nyelvemen volt. Azt, hogy ő ki nekem. Dehát az imént már kimondtm úgyis.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak után, ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Jaj dehogy fontos, az sokkal fontosabb, amit most mondani készül. Fogalmam sincs, hogy miről lehet szó, azon kívül hogy valami nagy, valami komoly. És hogy nem tudok leolvasni az arcáról semmit, így inkább óvatosan jelzem azt, hogy figyelek. Valóban így is teszek. A brokkolit már rég elfelejtettem, felkönyökölök az asztalra, ujjaimat összefűzöm, arcomat nekitámasztom, és egy pillanatra sem vonom el a tekintetem tőle.
Aprókat biccentek jelzésként, hogy értem, amit eddig mond. Majd gyorsan megrázom a fejemet, nem annyira azért, hogy nincsen semmi baj, hanem azért, mert érdekesek. Engem legalábbis érdekelnek, mert már meg is jelent a lelki szemeim előtt a dolog. Szóval ha végigmondaná, hogy ki milyen ruhában volt, ki mikor hol ült vagy állt és mit hadonászott össze, nos az is érdekelne. De nem szakítom félbe holmi közbekotyogásokkal, teljesen lényegtelen most az, hogy mit tartok én érdekesnek, és mit ő. De amúgy felvezetésnek is tökéletesen megfelelő volt, nem rögtön a közepébe vágott. Azt most teszi.
Felkapom a fejemet és egy halk nyikkanás hagyja el a számat, amikor elmondja hogy örökbe fogadta Liam bácsi. Aki már nem is Liam bácsi neki. Szemeimet örömkönnyek lepik el hiszen ez valóban nagy dolog, és pontosan tudom, hogy mekkora szó. Így is az apja volt neki a férfi, de most ugye hivatalossá vált, így az egész világ számára világossá válik a dolog. Nahát! Nem is tudtam róla, hogy egyáltalán tervezgeti az örökbefogadást, ami ugye egyáltalán nem probléma, sőt, így még nagyobb a meglepetés, váratlanabb, magával ragadóbb.
- Thomas, hiszen ez fantasztikus! – mondom kissé remegő hangon, egyrészt a meghatottságtól, másrészt meg mert próbálom visszafogni, hogy ne denevérhangon visítsak, vagy túl hangosan. Vetek egy pillantást a tükörképére, ami megerősíti a gyanúmat, hogy mennyire nagyon mélyen érinti az is, ahogy ezt most elmeséli nekem. Gyorsan megtörlöm a kezeimet, majd az övéire helyezem azokat egy picit rá is szorítok. Szaporán pislogok, így sikerül szárazabbá varázsolnom a szemeimet, ám még mindig csupa libabőr vagyok a pompás hírtől. – Gratulálok! Mindkettőtöknek! Ez … istenem! Ez … egyszerűen … awesome! – lelkendezek tovább, eljutva arra a pontra, amikor az amúgy a nagyon is gyönyörű és kifejező anyanyelvem már kevésnek bizonyul az érzéseim leírására. Valahogy ez a szó sokkal inkább megfelelőbbnek tűnik most, vagy legalábbis közelebb áll ahhoz, amit érzek. És nem, szó szerint lefordítva nem ugyanaz a dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Laura remek választás volt prefektusnak, én pedig kevésbé, ezt hiába is próbáltam palástolni, tisztában voltam a saját adottságaimmal, viselkedésemmel. Büntetni még sosem büntiztem meg senkit sem, de nem hittem azt, hogy élvezném, hiszen ha kihágáson kapnék valakit, az olyan lenne, mintha saját magam büntetném, ez pedig elég bizarr volt.
- Bizony - mondtam neki mosolyogva, azt meg kellett hagyni, hogy a srác nagyon vagány volt. Ez pedig számomra pozitív tulajdonságnak számított, mindig is bírtam a belevaló embereket.
- Igaz. Hagyni kell, hogy a dolgok maguktól történjenek, nem szabad semmit sem felcímkézni, erőltetni meg pláne nem - helyeseltem bőszen, hiszen Lau most nagyon rátapintott a lényegre. Az egy dolog, hogy szerettem volna, ha kialakul valamiféle kapcsolat kettőnk között, de tudtam, hogy ez az egész nem rajtam fog múlni, hanem a másik félen. Ha ugyanis nem érzett xy idő után se semmit az irányomba vagy nem voltam fontos neki, akkor fejre is állhattam volna, akkor se lett volna folytatás. Ennek ellenére azért bíztam a legjobbakban, hiszen ahogy a mondás is tartja, a remény hal meg utoljára. Közben a barátnőm elkezdte mesélni, hogy hogyan zajlottak az első randijai Thomas-sal, na meg persze hol.
- Ez annyira romantikus! De tényleg igazad van abban, hogy nem az a fontos, hogy hol vagy, mit csinálsz, hanem, hogy kivel, és az eltöltött időtartam a lényeg, mármint, hogy mindkét félnek élvezetes legyen - néztem rá álmodozó tekintettel. Lau nagyon összeillett Thomas-sal, ráadásul ők először barátok voltak, utána lett belőle szerelem. Nagyon örültem, hogy végre igazán boldognak láthatom a barátnőmet, na meg annak is, hogy jó tanácsokat tudott adni a témát illetően.
- Akkor hasonló cipőben járunk. Fogalmam sincs, mivel szeretnék foglalkozni, bár még ráérek ezen agyalni. De igazából nem tudom, mi illene hozzám. Neked van valami ötleted? Egyébként a gyógyítói poszton nem gondolkodtál? - kérdeztem tőle érdeklődő tekintettel. Simán el tudtam volna képzelni őt ebben a pozícióban, hiszen nagyon empatikus volt, jó indulatú, és szeretett másokon segíteni.
- Ó, az nagyon klassz! Azt hittem, hogy társaslakásban laksz, de ez így még menőbb! Az udvar közös használatú vagy van egy külön elkerített részed? - néztem rá kíváncsian. Nagyon szuper lehetett egy családi házban lakni, még akkor is, ha csupán egy részét bérelte az ember, hiszen sokkal nyugodtabb és kellemesebb környezet volt, mint egy városi lakás. Legalábbis ez volt az én elgondolásom, ráadásul nagyobb volt eleve az élettér is, plusz ott volt a kert, ahova ki lehetett ülni vagy akár kertészkéssel is el lehetett ütni az időt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #sothishappenedGIF


Az, hogy kimondtam, és az, hogy látom a barátnőm szemében azt a bizonyos csillogást, ami ugyanaz a fény, ami bennem van, amióta csak elolvastam a hírt, nos... ezek adnak új táptalajt, előhívják megrendültségemet. Ám ez egyértelműen a csodálatos fajta.
Végre kiengedem ökleimet a szorításból, ahogy a lány hozzámér. Visszafogok a kezére és ránézek újra, csak nem bírok túl soká. Inkább ide-oda jár tekintetem. Túl erős minden. Árvaházban nőttem ugyan, nem tartoztam azok közé a gyerekek közé, akik állandóan azért morognak, hogy nem őket vitte magával most sem egy házaspár; sem azok közé, akik folyton álomba sírták magukat, család után vágyódva. Mindigis azt szerettem igazán, amit éppen megélhettem, nem azt, ami már rég elmúlt, vagy ami majd esetleg, talán lehet. Viszont a szívem mélyén nagyon sok mindenre vágytam mindigis. Természetesen. Azonban ritkán találnak rám ezek az érzések, túlságosan lefoglal a jelen. Ám, amikor hirtelen valóság lesz az, amit addig végig csak reméltem, az... elsöprő erejű. A legapróbb dolgok is nevetségesen nagy hatással képesek lenni rám, úgyhogy, amit ez tesz velem most, arra szavaim is alig vannak. Szép történet, hogy egy otthonban nevelkedett fiú családot kap. Igen, ez másoknak csak egy történet. Aki nem élte át, nem tudhatja, mit jelent. Ahogy persze mindennel így van. De nem baj, nem is kell tudniuk. Elég, hogy én tudom. Érzem minden porcikámban. Ráadásul a család, ami rám talált, olyan csodálatos, amit én soha elképzelni se lettem volna képes. A család, aki rám talált. Aki zokszó nélkül magához vett, feladva független agglegény mindennapjait és akivel valószínűleg pillanatok alatt szerettük meg egymást ott a palacsintázóban. Én biztosan. Teljesen óvatlanul, kiszolgáltatottan zártam a szívembe rögtön és azóta ki sem engedtem. Soha nem is fogom.
Kissé ügyetlenül visszaveszem a pizzaszeletem a kezembe és eszegetek tovább. Nagyon lassan, apró falatokban, összeszorult torokkal. Dehát beszélni tényleg nem tudok. Elújságoltam, amit szerettem volna, viszont nem állok készen erről hosszabban beszélgetni. Különösen nem így egy étteremben. Majd, valamikor, kettesben, nyugiban. Remélem, tudja azért Lau, milyen jól esik nekem, hogy ténylegesen átérzi és velem örül, még ha most képtelen is vagyok ezt kimutatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak után, ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Mint mindig, most is vele együtt örülök, és mint oly gyakran most is ösztönösen jön az, hogy valamiféle fizikai kontaktussal is kifejezzem magam. Látom mit jelent neki mindez, érzem, tudom. Mint ahogy azt is, hogy mennyire tartja magát. Ha nem itt lennénk, akkor más lenne a helyzet, akkor nem szorítaná olyan erővel az ökleit, hogy elfehéredjenek. Nem vagyok tudatában annak, hogy azzal, hogy megfogom a kezét tulajdonképpen azt igyekszem elérni, hogy felengedjen egy kicsit.  Ami meg is történik, már az én kezemet fogja, és nem kifelé néz, hanem össze-vissza.
Azt mondtam, hogy tudom mit jelent neki mindez … oké, ez nyilván nem teljesen igaz. Hiszen, nem tudom milyen lehetett ott felnőni. És ha én is ilyen helyen éltem volna, sem tudnám pontosan, mert ő teljesen másképp éli meg a dolgokat, mint én. Nagyon másképp. De azt, hogy mennyire megrendítő ez neki, és mennyire magával ragadó az, hogy Liam bácsi most már hivatalosan is az apukája, na ezt értem és tudom. A múltról pedig nem fogom kérdezgetni a fiút, nem lenne értelme.
Amint újra az evésre koncentrál elkönyvelem magamban a tényt, hogy egyelőre lezártuk ezt a témát. Igen, egyelőre, ebben biztos vagyok. Követem hát a példáját, és bár kedvetlenül de elmajszolom azt a brokkolit, amit már korábban is kiszemeltem. Finom, azzal nincsen baj, de úgy érzem, mintha nem is lenne gyomrom. Majszolgatok tovább, de talán ha a negyedét bírom legyűrni az egész szeletnek. El is tolom utána a tányért, és inkább iszogatom az üdítőmet, időnként rá-rámosolyogva a fiúra. Mások biztos azt mondanák, hogy nem mutatja ki azt a bizonyos jóleső érzést, én azonban nem így látom. Kimutatja ő, csak tudni kell, mikre kell figyelni.
- Kérünk esetleg valami édességet? Vagy jól laktál? – kérdezem meg egy idő után. Én, aki a pizzájából se evett túl sokat. De, ettem! Senki nem mondhatja, hogy nem ettem. Viszont annyira eseménydús volt ez az óra? Fél óra? Több óra? Egek, azt se tudom, hogy mennyi ideje vagyunk itt, na mindegy is…szóval sok minden történt, és igen is hogy megérdemlünk valamiféle nasst. Ünneplésként vagy energianyerési célból, vagy csak mert szeretjük. – A pizzám maradékát majd hazaviszem, később biztos el fog fogyni – teszem még azért hozzá miközben a két kezem között forgatom az üres poharamat. Tekintetemmel megkeresem a kolleganőmet, ha valami finomságot nem is, de innivalót még biztos, hogy fogok rendelni mielőtt megyünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #inmythoughtsGIF


Részemről tisztességesen elfogyasztom a pizzámat, miközben annyira sok mindenre gondolok, hogy már úgy érzem, nem gondolok semmire. Csak vagyok. Nézelődöm, összepillantok olykor barátnőmmel, időről-időre megtörölközöm.
- Elfelezünk egy sajttortát? - felelek kérdéssel a kérdésre, miután átolvastam a desszertlapot és ezen megakadt a szemem. Kikérjük a kolléganőjétől a továbbiakat, aztán sóhajtok egyet és elmosolyodva kinézek az ablakon. Eddig annyira elvoltam, hogy szinte már komoly képpel üldögéltem itt. Kezdek feloldódni, magamhoz térni. Az a mély, átható öröm, amit Liam bácsi miatt érzek (akit ezentúl is fogok azért így hívni), ott zizeg tovább mozdulataimban, tekintetemben, egész lényemben. Ezzel a varázslatos érzéssel most sokáig elleszek. Valószínűleg örökre.
- Ó - akadok meg, látszólag csak úgy, de igazából az asztal alatt a zsebemet tapogatom. Mivel mozdulataim lendületesebbé válnak, amiért nem találom, amit keresek, így Lau számára is lassan nyilvánvalóvá lehet, mi van velem. Le is nézek a bal oldalira, a jobb oldalira, aztán megkönnyebbülten mosolyodok el - Hát persze, a kabátomban van - nézek el az említett ruhadarab felé a fogason.
- Fel akartam adni a levelemet a bagolyházban, de elfelejtettem. Szerinted ilyen későn is be lehet oda menni? - érdeklődöm meg, hátha ő tudja. Közben megkapjuk a rendelésünket. Miután megköszönttük, már fogom is a villámat. - Hm. Tényleg... ti mikor írtok a Mikulásnak? - dobom be a kérdést, ha már itt tartunk, miközben megszerzem az első mennyei falatot. Mindig külön kell emlékeztessem magam, hogy a magyaroknál december elején jön. Akkor ők már novemberben elküldik a listájukat? Sok mindent átbeszélgettünk múltkor az ünnepekkel kapcsolatban a lánynál az erkélyen forrócsokizgatva, erre viszont nem tértünk ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Úgy tűnik, a cukrász megint kitett magáért, Chris képes volt pillanatok alatt betermelni a kikért szeletet. Nem mintha annyira sietne, de nincs kedve egy üres tányér felett üldögélni, így eltette az újságot és kabátját magához fogva lépett újra a sorba. A családnak is kikérte az adagot, már ment is volna tovább, ha nem szúrja ki a "menyasszonyát". Elmosolyodik, mert kivételesen nem rohan, talán végre tényleg tudnak beszélgetni pár szót.
- Üdv, kedvesem - szalutált a nőnek ünnepélyesen, majd letette az elviteles dobozt a pultra. - Úgy tűnik, itt elég gyakran összefutunk - jegyezte meg vidáman.
Ahogy a nőre nézett, még ő is észrevette, hogy valami változott. Talán a front miatt nézhet ki másképp? Vagy hosszú napja volt? Nem szokása találgatni, így inkább úgy dönt, rá is kérdez egyenesen.
- Milyen napod volt? - érdeklődött azért figyelmesen. Azért nem akarja úgy kezelni a hölgyet, mint a portást az egyetemnél. Nem mintha a srác megérdemelte volna, de akkor a körülmények nehezítették Chris helyes ítélőképességét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Annyi minden kavargott még pár perce bennem, de most csak a sütemény várása köti le az összes az után a hosszú nap után megmaradt agysejtemet. Így történhet meg az is, hogy csak akkor veszem észre idézőjeles vőlegényemet amikor már előttem van, beszél hozzám és közben szalutál. - Szia Szívem - még mindig igen jóképű és kedves, sajnos - Ennek csak egy oka lehet..Az, hogy édes szájúak vagyunk - mosolyodom el utalva az első találkozásunkra és felcsillan a szemem. Időközben ugyanis elém kerül a rendelésem a pultra, ahová az én emberem egy dobozt tett le az imént, amiben úgy sejtem szintén sütemények lapulnak - Ha nem sietsz, van kedved végignézni ahogy ezeket megeszem? - kérdezem a férfitől és a tányéromon terveim szerint csak záros határ-ideig lévő finomságokra mutatok - Na jó, amiért ilyen szépen nézel még adok is belőlük - teszem hozzá egy ártatlan és bájos mosoly kíséretében, majd amennyiben úgy dönt velem tart elindulok egy épen felszabaduló asztal felé, ahonnan jól látni a fényeket. - Elég hosszú és fárasztó ahhoz, hogy ne vágyjak másra, mint a Vőlegényemre és erre a két édes kísértésre - felelek feltett kérdésére, majd elhelyezkedem a kis asztalánál. Levetem a kabátomat és a sapkámat, de a sálkényt használ háromszög alakú, puha, kötött halványuló kék kendőmet a vállamra terítem - És neked? - fordítom vissza, miközben azon morfondírozok, hogy a répatortával vagy az áfonyás sajttortával kezdjek-e. Végül a répatorta egy kis darabját tűzöm elsőként villám hegyére. Isteni az illata. Alig várom, hogy meg is kóstolhassam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak után, ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Az édességötlet telitalálat volt, Thomas rögtön rá is harap. Szapora bólogatásba kezdek, a sajttorta felezés nagyon jól hangzik, úgyhogy amikor ideér a pincérlány már ki is kérem a finomságot. Elbambulva szemlélem a kinti fényeket, dekorációkat, ugyanis általában nem szoktam nézegetni őket. Amíg melózom ugye nem sok időm van kifelé bámulni. Utána meg megyek haza vagy vissza a kastélyba őrjáratozni, nem nagyon szoktam ráérni. Mindig eltervezem, hogy na majd jól körbejárom a falut, komótosan megszemlélek mindent, de arra jutok általában, hogy még bőven ráérek. Később sokkal több dekoráció lesz, majd inkább akkor. Vagy, lehet hogy akkor is kéne és most is? Hm, na ezen majd még töprengek, egyelőre marad a sokféle szín nézegetése az ablakon át.
Csodálkozva fordulok vissza Thomashoz, nem igazán értem, hogy mire fel ez a nagy kotorászás. Mert mire ránézek, addigra már kutakodik, szóval nem sokáig kell azon tanakodnom, hogy mi az Ó tárgya, meg hogy mit csinál. Felvonom a szemöldökömet, amikor kijelenti, hogy a rejtélyes tárgy hol lapul, oda is pillantok én is, na nem mintha bármi különöset felfedeznék a kabáton.
-  Takaródóig biztosan. A baglyok alapvetően éjszakai állatok, fenn lesznek. És nem zárják a bagolyházat. De mivel prefektus vagy és ma őrjáratozol, így takarodó után is mehetsz – felelek a kérdésre. Kicsit csodálkozom ezen amúgy, mert hiszen miért ne lehetne bemenni? Oda bármikor, bárki bemehet, napközben ugyebár. Nem meglepő módon kizáró okként rögtön az jutott az eszembe, hogy vajon zavarja-e majd az állatokat. Mert ugye sokan közülük nappal is dolgozik, igaz hogy amint végeznek a kézbesítéssel elvonulnak aludni, amíg valaki ki nem választja őket egy újabb fuvarra. Kifejteném még azt is, hogy még ha nem is azon a szakaszon ügyel is felmehet oda, nem fognak szólni érte se a tanárok, se a többi prefi, tehát bajba sem kerül érte, de idáig már nem jutok el. Megérkezik ugyanis a desszert, és az üdítőm. Azonnal a kezem közé kaparintom a poharat és nagyokat kortyolok belőle. Csak ez után ragadok villát, hogy egy kis falatnyi sütit szerezzek.
- A Mi … mi? – hökkenek meg nagyokat pislogva. A Mikulásnak? Hát ezt, most mégis … ó. Már emlékszem, beszélgettünk ilyesmikről, hogy ki mikor jön, meg ki mibe hisz és ilyenek. Oké, már értem.
– Öhm … - kezdek bele, viszont ezen gondolkodnom kell. Kislány koromban írtam utoljára a Mikulásnak. Vagyis hát inkább rajzoltunk neki az iskolában. Meg ugye volt a tipikus ülj az ölébe és súgd a fülébe dolog, ami nem meglepő módon nálam kimaradt. – Én semmikor, nem … nem szoktam kérni semmit sem  - mert miért is tettem volna? Ha valamire nagyon szükségem volt, akkor általában x idő után megvettem, extra kívánságaim sose voltak. – De ha jól emlékszem akkor talán november végefelé volt mindig ez a projekt a suliba, hogy írjunk a Mikulásnak,meg rajzoljuk le, hogy mit szeretnénk. Ti mikor szoktatok? Szerinted tényleg kell írni neki? Mármint, nem tudja ő, hogy ki mit szeretne? – ha azt tudja, hogy ki volt jó meg rossz gyerek, akkor ezt is tudnia kellene nem? Érdekes, eddig ezen sose gondolkoztam el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #inmythoughtsGIF


Elgondolkozva bólogatok. Hát csak az van, hogy nem tudom, van-e a tollasoknak szolgálati idejük vagy mit tudom én. Ezért is kérdeztem rá, mert fogalmam sincs, hogy megy ez. Nem vagyok túl gyakori levélfeladó. Különben édes mindegy, ha most nem jutok oda, majd holnap. Ráér akkor is.
Jóízűen majszolgatom a sajttortát, egészen kis falatokat vágva le magamnak a villával, hogy hosszan kiélvezhessem a finomságot, közben pedig derűsen hallgatom barátnőm válaszát, milyen közös tevékenység volt ez a suliban. Bár először meglep kicsit, hogy ő semmikor, ám az okán elmosolyodom.
- Decemberben igazából bármikor lehet karácsony előtt - töprengek el kicsit, Angliában mikor szoktunk. - Az otthonban is volt néha csoportos levélírás vagy ilyesmi. Másik években meg csak begyűjtötték azét, aki készített - merengek el az árvaházi hagyományokon, csak úgy éppenhogy.
- Nem is tudom. Mármint, biztos oka van annak, hogy listát vezet róla a levelek alapján. Szerintem kell neki azért. Valószínűleg tudná anélkül is, de... - vonok vállat. Eleve nem igazán szokásom megkérdőjelezni dolgokat, hát még ha ünnepi hagyományokról van szó, meg főleg ilyen praktikus listákról. Lassacskán elfogy közben a sajttorta rám eső része. Bekapom az utolsó falatot és kellemes szusszanással rakom le a villámat, dőlök hátra.
- Én ilyenkor szoktam küldeni. Legalábbis az elmúlt években mindig ilyentájt küldtem, szerintem - térek vissza erre a témára a feladási idővel kapcsolatban, megint elpislogva a kabátom felé. - De igazából én se kérek semmit - árulom el, szényenlős mosollyal. - Csak szeretek írni neki - emelem egyik vállam kicsit arcomhoz és vidáman pislogok ki az ablakon, elképzelve, ahogy egy nagy halom levéllel együtt az enyém is megérkezik az Északi-sarkra, ahol a manók kiválogatják és végül magának, a Mikulásnak a kezébe kerül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Én se vagyok profi levélfeladásban, nem járok rendszeresen fel a baglyokhoz, vagy legalábbis nem emiatt. A lényeg a lényeg, hogy nem írok én senkinek se. Mármint iskolán kívülieknek, mert ugye volt már bagollyal küldtem üzenetet diákoknak. De egyszerűbb egy sms-t elküldeni, vagy akár Sutrát is. Igaz, ő limitált üzemmódban működik, Thomason kívül máshoz még nem is irányítottam el. Viszont ettől függetlenül tudom mi a rend odafenn a tollasoknál, hogy működik a dolog. Néha csak úgy felmegyek, amikor ráérek, viszek nekik csemegét, meg figyelem ahogy tollászkodnak, alszanak, valami. Cukik. A baglyok cukik.
A feleletem után eljutok odáig én is hogy megkóstoljam egyáltalán az édességet, és már az első falat megízlelése után elégedett mosolyra húzódik a szám. Ez egy szuper ötlet volt. A pizzával ellentétben ebből azért eszegetek rendesen. Bár csak lassan, mert nem szeretném ha rosszul lennék a hirtelen sok kajától. Falatozás közben hallgatom a barátom szavait, ritkán idézi fel az otthoni dolgokat. És még annál is ritkábbak az ilyen kis aranyos emlékek.
- … de könnyebb neki, ha van egy lista – bólintok miközben befejezem a félbehagyott mondatot úgy, ahogy szerintem igaz. A listát nem is kérdőjelezem meg, az elvileg amúgy is csak arról szól, hogy ki jó meg rossz, hogy ki kap ajándékot meg ki nem. Az nincs rajta, hogy milyen ajándékot, vagy igen? De most komolyan, miért kell megtanulni lépésről lépésre egy költő napját, ahelyett, hogy inkább erről elmélkednének a sulikban? Picit megakadok az evésben, egyrészt mert eltöprengek ezeken, másrészt meg nem is bírok többet enni. A fél sajttorta felénél, szép teljesítmény.
- Nem? Ó, értem. És … miket írsz neki? – érdeklődöm csodálkozva, majd rögtön megrázom a fejemet. – Bocsi, ez … ez nem tartozik rám. Ez csak Rá meg Rád tartozik – visszakozom rögtön mosolyogva. Kérhettem volna azt is ennyi erővel, hogy azt árulja el mit kíván amikor elfújja a gyertyák a szülinapi tortáján. Őt ismerve biztos kedves meg aranyos dolgokat, udvariasan kifejezi például abbéli reményét, hogy jól érzi magát a pirosruhás uraság, hogy sikerült kipihennie a tavalyi év fáradalmait, megköszön neki mindent, amit hozott meg ilyesmik. Csak tipp.
Bekapok még egy kis falatot, majd messzebb tolom a tányért tőlem, jelezve, hogy én részemről befejeztem a sütifogyasztást. Egy ideig még forgatom a számban a villát miközben a vonásaim töprengőből gondterheltté válnak.
- Én ezt nem értem. Nálatok a Mikulás hozza az ajándékot, meg sok más helyen is. Neki írtok hát levelet. De … nálunk a Jézuska hozza – összeráncolom a homlokom, ahogy lassan elgondolkodva ejtem ki a szavakat. – Mi miért a Mikulásnak írunk akkor és miért nem a Jézuskának? Ez így … nem oké. Furcsa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Határozottan bólogatok a helyeslésére, így van, nem kellenek a címkék. Erőltetni meg ne, azt aztán tényleg ne. Nem is lehet. Vagyis szerelmi bájitallal lehet, de erősen kétlem, hogy Dana szeretne hazugságra alapozni egy kapcsolatot. Vagy hogy eleve jól érezné úgy magát, vagy hogy megtenné egyáltalán.
- Igen, nagyon … varázslatos – mosolyodok el. Nem csupán az a randi volt az, amiről meséltem, hanem az összes. Mindegyik annyira … oltári klassz volt. Na lassan itt fogok lebegni fél méterrel a föld felett ha ez így megy tovább. Még jó, hogy a továbbtanulásra meg hasonlókra terelődik a szó.
- Mármint, hogy hozzád mi illene? Vagy hogy hozzám? – kérdezek vissza kapásból, ugyanis nem vagyok biztos abban hogyan érti a kérdését. Mielőtt felelnék  ténylegesen picit elhúzom a számat, ez betalált rendesen. – Kiskoromtól kezdve az akartam lenni. De nem gondoltam bele úgy igazán, hogy nem nekem való. Szóval elvetettem az ötletet, azt hiszem másodéves koromban.
Az egy dolog, hogy empata vagyok, meg a többi, amit felsorolt Dana a gondolataiban, de a gyógyítónak illik hozzáérnie a pácienséhez ugyebár. Azt pedig én nem igazán tudom megtenni. Szóval marad a töprengés a jövőn. Már amennyire ráérek én ilyeneken agyalni.
- Nézelődtem ott is, hátha találok. De nem igazán jártam szerencsével. Ez viszont fantasztikus és olcsó is ahhoz képest, hogy kertes ház meg minden. Közös használatú maga az udvar, nagyon szép virágok vannak benne. Két külön kapu van viszont, bár teljesen mindegy, hogy melyiket használja az ember. A.zért én a sajátomat szoktam, meg Kati néni is az övét – felelek bólogatva. Tény, hogy klassz nagyon a házikó, bár itt a faluba nem igazán van olyan város feeling, még ha lakás és társasház sem. Az én kis bérleményem azért nem nevezhető ám hűdenagy élettérnek, legalábbis láttam én ennél nagyobb, tágasabb lakásokat is. De eléggé személytelenek voltak. Ennek a helynek jó a kisugárzása és teljesen otthon érzem magam. Illik hozzám, és ezt nem csak én mondom. – Kíváncsi leszek milyen lesz majd tavasszal meg nyáron.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #letterbusinessGIF


Olykor én is benézek ám a baglyokhoz csak úgy. Főleg figyelni szoktam őket, ahogy röpdösnek vagy épp ücsörögnek a helyükön. Aztán persze megsimogatom őket, ha közel jönnek és kedvesen csipdesni kezdenek. Nade ennyit a tollas barátainkról. Elégedetten figyelem, ahogy barátnőm jóízűen falatozik az édességből. Helyes. Ez tesz neki igazán jót most.
- Nem, mert anno mondták is nekünk, hogy ne kérjünk ám nagy dolgokat, nem úgy megy, hogy mindent megkapunk; meg én amúgyis mindig örülök azoknak, amiket hoz - magyarázom meg, miért nem kívánságlistát küldök az Északi-sarkra. - Most meg alapvetően megvan mindenem - rántom meg vállam, mosolyogva. Nincsenek és soha nem is voltak hatalmas igényeim, és jelenleg bármit, amit szeretnék, csak kérnem kell Liam bácsitól vagy megvenni a zsebpénzemből. - Meg én szeretem, ha egyáltalán nem tudom, mi vár a fa alatt. Úgy az igazi a meglepetés - érkezik a harmadik ok. Aztán megrázom a fejem. Tökre nem baj, hogy ilyeneket kérdez. Szerintem ez nem olyan, mint a gyertyaelfújós dolog, hiszen itt tényleg nincsen szó kívánságokról, amik ne válnának valóra, ha elmondom.
- Nem a Jézuskának írtok karácsonykor? - kérdezek vissza szemöldökösszevonva. Mert oké, írnak a Télapónak novemberben, mielőtt jönne hozzájuk, viszont Szenteste előtt meg a Jézuskának külenek, nem?
- Hát... - kezdenék neki taglalni, miket szoktam írni neki, ám rögtön megakadok, mert olyan fura érzés lenne ezt most így elmesélni. Inkább kézbe veszem a pálcám és magamhoz invitozom a zsebemből a levelet. - Elolvashatod, ha szeretnéd. Sőt, igaziból megköszönném. Hátha valami nem érthető benne vagy ilyesmi - kérem is fel akkor már lektornak. Igazából a nevelőink mindig átnézték a leveleinket ilyen céllal. Azt már nekem nem kell tudnom, hogy egyrészt azt ellenőrizték, hogyan állunk a helyesírással, nyelvtannal, másrészt pedig kicsit jobban belénk láthattak ezáltal. Átnyújtom a még le nem zárt levelet barátnőmnek, a borítékon az akkurátus címzéssel, és amíg olvassa (ha olvassa), én elfalatozom a maradék sajttortát, ne maradjon már itt. Micsoda önfeláldozás! És inkább kifele nézelődöm az ablakon vagy éppen az étterem népét fürkészem, hogy ne zavarjam őt. KATT

Drága Mikulás, Köszönöm az ajándékokat, amiket tavaly hoztál, nagyon-nagyon tetszettek. Idén sem érkeztem kívánságlistával. Ugye ez tényleg nem baj? Röstelleném, ha megnehezíteném a munkátokat. Ezért is írtam most rá a borítékra, hogy "nem kívánságlista". Gondoltam, így nem okozok galibát a rendszerben. Remélem, hogy megfelel ez a módszer! Mindenem megvan, amit csak kérhetnék. Ha gondolod, nekem nyugodtan készülj kevesebb ajándékkal, és másoknak meg többel, amennyiben lehet ilyet. Csodálatos vagy és fantasztikus, amit csinálsz! Köszönöm neked és minden segítődnek, hogy rendületlenül örömöt hoztok a világba. Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánok! Szeretettel, Thomas Arthur Middleton

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Az egy dolog, hogy mondták nekik, hogy csak apróságokat kérjenek. De ha nem mondták volna sem hiszem azt, hogy Thomas nagyon sok mindent kért volna. Szerintem nem változott volna semmi sem. Ezt a szerénységet meg már hallottam tőle, hogy megvan igazából mindene, sok cucca van, nem kell neki úgy igazán semmi sem. Vagy valami hasonlót mondott akkor is.
- Egyet értünk – felelem végül bólogatva. Az a jó, ha az ember nem tudja mit kap. Viszont most már pláne kezdek teljesen összezavarodni, hogy jött ez az írjuk meg a Mikulásnak amit szeretnénk dolog? Mármint nem most mint téma, hanem úgy egyáltalán, mikor meg miért alakult ki. És pompás, most már azt se tudom, hogy kinek írunk mi, magyarok.
- Öö. Ja, de – válaszolok, bár látszik rajtam hogy nem vagyok túl biztos ebben az egészben. Mikulás, Jézuska, csokit hoz, ajándékot hoz, ekkor jön, akkor jön. Áh, és még keverednek is a különféle kultúrák, a filmekben a Mikulás hozza az ajándékot és nekik írnak levelet, én meg már keverem a kettőt rendesen. A végén még teljesen lemondok a magyar hagyományokról ezen téren. Vagy nem tudom. – Bocsánat, kicsit én … - rázom meg a fejemet, nem találva a szót, hogy kicsit mi is vagyok. Legyintek egyet végül, úgyse fogok rájönni.
- Tényleg? Nem gond? – elcsodálkozom a felajánláson, sőt immáron kérésen, hogy olvassam el a levelét. Megilletődötten veszem hát át a borítékot, alaposan végigolvasva a címzést, majd óvatosan veszem ki belőle a levelet. Ez hatalmas nagy dolog ám, nem lehet csak úgy kapkodva elolvasni egy a Mikulásnak szóló levelet! Rápillantok a sajttortát eltüntető fiúra, majd belekezdek az olvasásba.
Már a legelejénél mosoly költözik az arcomra, tudtam én, hogy megköszöni a tavalyit. Aztán a mosoly elhalványul, ajkaim enyhén elnyílnak, hogy bezáródjanak és egy újabb kis mosolyra húzódjanak, szemeim csillogni kezdenek, mígnem alig bírom kibetűzni a végét a könnyeimen át. Istenem, hát hogy lehet ilyet írni?
- Ez … nagyon jó kis levél – véleményezem végül elfúló hangon szipogva. Szégyen, nem szégyen, de annyira végtelenül kedves ez a kis üzenet, hogy teljesen elérzékenyültem tőle. Gyorsan átolvasom még egyszer mielőtt visszanyújtanám a fiúnak, még mielőtt elmaszatolom véletlenül ezeket a kincset érő betűket, szavakat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #littlebitconfusedGIF


Elmosolyodom. Akkor jól hittem, hogy ők a Jézuskának írnak. Kedvesen rázom meg aztán a fejemet. Megkavarodott csak, gondolom. Igazán semmi gond. Egyébként sem lenne az, most meg végképp érthető, ha picit zavart. Kimerítették a közelmúlt eseményei. Nyugodtan elolvashatja a levelemet. Nincsen benne egyáltalán semmi titkos vagy szigorúan bizalmas. Eleve nem tengek túl ilyenekből az életemben, a barátnőm előtt aztán még annyira sem.
Mialatt ő olvasgat, a sajttorta végleg elfogy. Megint hátradőlök egy szájtörlés után. Eközben belém furakszik egy megkönnyebbült gondolat amiatt, hogy milyen lazán elbeszélgettünk erről. Nem is volt bennem félsz, előállni ezzel. Pedig alapvetően van. Az egyik alkalommal ugyanis azért látták el a bajomat árvaházbéli társaim, mert hiszek a Mikulásban. Először csak nevettek rajtam, aztán elkezdték magyarázni, miért nincs semmi értelme ennek és miért lehetetlen, hogy valódi legyen. Azt mondták, ideje megtudnom, hogy nem létezik. Én meg mondtam nekik, hogy sajnálom, ha ők nem hisznek már benne, de ettől még létezik. Általában nem szájaltam vissza, ezúttal viszont kötelességemnek éreztem. Kaptam is érte. Ennek már sok éve, hitem viszont azóta is töretlen. Senki olyan nem állította még, hogy ne lenne Télapó, akinek adnék ennyire a szavára, és más módon sem bizonyosodott be nekem soha, hogy tévednék. Lehet, nem is tud bebizonyosodni. Lehet, mondhatna nekem bárki bármit. Lehet, soha nem fogok mást gondolni. Ami igazából rendben is van, hiszen a Mikulás létezik.
A lányra pillantok, ahogy megszólal. Ő... sír? Elkerekednek kissé a szemeim és csak figyelem őt, enyhén elnyílt ajkakkal, sűrűn dobogó szívvel.
- I-igen? - kérdezem, picit megkavarodottan. Mit csináljak most?
- Tényleg? Szívesen írnék még hosszabban, csak hát... nem akarom feltartani. Gondolom, ilyenkor főleg nincs túl sok ideje. Remélem, azért a lényeg benne van - mosolygok szégyellősen, miközben még mindig kissé tanácstalanul nézem Laut, visszavéve közben a levelet, vetve a borítékra egy pillantást. Talán olyasmit írtam, ami eszébe juttatott valamit? Mi lehet?
- Visszateszem - jelentem be, hova megyek és felkelek, odasétálok kabátomhoz és visszarakom zsebébe. Az nagy, abban nem gyűrődik össze. Ismét itt vagyok aztán barátnőmnél. Barátságos vonásokkal, ám fürkészőn lesve, jól van-e. És csak ekkor ugrik be, hogy talán egyszerűen csak meghatotta. Vonásaim ellágyulnak. Erről lehet szó?