Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Szép esténk volt, kellemes korai nyári idővel, szél nélkül. Se túl hideg, se túl meleg nem volt, kell ennél jobb idő egy kis repkedéshez? Persze, mikor eszembe jutott, hogy kedvem lenne hozzá, már rég takarodó volt, de persze ez nem gátolt meg abban, hogy ne tartsak egy kis esti szálldosást a seprűvel. Kényelmesen felöltözve, sport ruházatban közelítettem meg a kviddics pálya felé vezető utat. Nagy szerencsém volt, mert senkivel sem találkoztam út közben, legalábbis egy pisszenést sem hallottam, nyugodt tempóban érkezhettem meg az úti célom felé. A kviddicspályára érve rögtön a szertárba vezetett az utam, ahol egy "alohomora" varázsige segítségével be is jutottam a helyiségbe. Nem őrizték túl szigorúan ezt a területet, hiszen, ki lenne az az őrült, aki éjszaka áll neki seprűt elkötve repkedni?
Gyorsan ki is választottam egy általam preferált járgányt, majd kivonultam vele a pályára. Nem gondoltam volna, hogy ennyire egyszerű dolgom lesz, bíztam benne, hogy az este további része is ilyen zökkenőmentesen fog telni. Nagyon untam a suli tanulás részét, kivéve azokat a tárgyakat, amelyek egyébként is érdekeltek, így próbáltam feldobni a napjaim egy kis szórakozással, ami hol szabályellenes volt, hol pedig megengedett. Persze az előbbi mindig is izgalmasabb volt számomra... Ez az este is az izgalmakról szólt, hogy kicsit kizökkenhessek a szürke hétköznapokból, érezhessem azt, hogy végre élek, önmagam vagyok. Nem is láttam ebben semmi kivetnivalót, mindezt csupán magamért tettem. Miután kivittem az általam választott seprűt a pályára, minden vágyam az volt, hogy végre repülhessek vele. Vártam, hogy átjárja testemet az adrenalin, hogy végre történjen valami, ami kibillenthet a monotonitásból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Miután felemelkedtem járgányommal a levegőbe, rögvest bele is vágtam a móka közepébe. Szélsebesen kezdtem el repkedni egyik alakzatból a másikba kanyarodva. Szuper érzés volt! Máskor is élni fogok a lehetőséggel, hiszen ilyenkor a legjobb repkedni, nyugi van, jó az idő, kedvező a széljárás és miegymás. Kicsit sajnáltam, hogy a tesóm már nincs a közelben, mert régen is rengeteget mókáztunk együtt. Igaz Bencének szólhattam volna, mert ő mindig benne van az izgalmas dolgokban, de igazából tök spontán jött ez az egész részemről, úgyhogy nem is lett volna alkalmam értesíteni senki sem. Így egyedül vittem véghez ez a tettet, amelyet cseppet sem bántam. Remekül éreztem magam ezen az estén, épp bőszen cikáztam az égen, mikor hangokat hallottam lentről. Seprűmmel a hang irányába vettem az irányt, ahogy egyre közeledtem egy lány alakját véltem felfedezni. Szélsebesen elhúztam előtte mosolyogva integetve neki. Úgy rémlett, a levitás prefektussal van dolgom, így megpróbáltam a legjobbat kihozni az adott helyzetből.
- Helló! Csatlakozol? Kapj fel egy seprűt, bőven válogathatsz a szertárban belőlük - suhantam körbe-körbe körülötte, majd a járgányomat kissé feljebb irányítottam picit messzebb repülve tőle.
- Felőlem versenyezhetünk is! - szóltam neki oda biztatva, hogy csatlakozzon, majd felgyorsítottam köröket róva a levegőben, aztán kissé lelassítva újra felé repültem.
- Na, gyere már! Jó móka lesz! - intettem az egyik kezemmel hívogatóan nagyot mosolyogva rá. Ha már így alakult akár lesz bünti, akár nem, legalább lesz társaságom, ha a lány is belemegy a játékba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A lány egyelőre kötötte az ebet a karóhoz, nem akart mókázni.  Mikor megkért, hogy szálljak le elé egy picit, felvontam a szemöldökömet. Mi van, ha le akar valahogy szedni a seprűről? Hiszen nála van a pálcája is. Nyaff, nem lesz ez így jó... Kicsit hezitáltam, hogy odarepüljek-e hozzá, majd leszálljak a járgányomról, aztán végiggondoltam a dolgot, és úgy döntöttem, hogy kockáztatok. Sebesen lerepültem elé, majd pont előtte lefékeztem hirtelen, majd megálltam, de a seprűről egyelőre nem szálltam le.
- Öhm... igen, tudom - feleltem neki egy pimasz mosollyal, majd a szabad kezemmel, amellyel nem tartottam a járgány nyelét, elkezdtem rendezgetni a hajamat, mert bosszantó módon belelógott a szemembe pár kósza tincs.
- Debbie, 2. évfolyam, Rellon - válaszoltam neki határozottan, végül is nem volt rám írva, melyik házba járok, a Rellonosok meg amúgy is híresek voltak a szabályszegéseikről.
- Úgy unatkozom, játssz velem! Szeretek veszélyesen élni - feleltem vigyorogva. Inkább bevállaltam a kellemetlenebb büntetést, csak ne érjen még itt véget az este. Bár, ha nem jön rá, ki vagyok, akkor egy Debbie nevű Rellonos lesz befenyítve. Ezen jót derültem magamban, majd a valóságba visszatérve a szertár felé mutattam.
- Hozz egy seprűt, aztán csatlakozz hozzám! Csak úgy repülgetünk vagy verseny is lesz? - kérdeztem tőle vidáman, mintha csak az időjárásról és egyéb unalmas dolgokról fecserésznénk. Jó fejnek tűnt a csaj, még választási lehetőségeket is adott, a gyanúm pedig beigazolódott, miszerint prefektus volt pechemre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Így van, minden felelősséget vállalok - jelentettem ki mosolyogva a lánynak. Ki tudja, ha mégis rájön majd, hogy nem Debbie-vel van dolga, akkor is büszkén elvégzem majd a büntető munkát, de még azért van némi esélyem rá, hogy megúszom. Fela bá' büntijénél egyébként sem lehet semmi sem rosszabb. Különben is kicsit a cinkostársamnak éreztem, mert simán belement a játékba.
- Ó, ennyire szigorú vagy, hogy homokórázunk is? Lazulj el! - vágtam rá vigyorogva. Mit ér az élet, ha beszabályozza magát az ember bizonyos keretek közé? Élvezni kell minden percet, ki kell használni a jó pillanatokat.
- Szupi! - mondtam neki mosolyogva, majd meghökkenve észrevételeztem, ahogyan a lány a bal oldalamat súrolva hirtelen elindul a kezdőkör felé. Gyorsan csatlakoztam hozzá, majd hevesen rámosolyogtam:
- Te aztán temperamentumos teremtés vagy! Nagyon bírlak!
Tényleg szimpi volt a lány, egyáltalán nem volt kiszámítható, ami ellen semmi kifogásom sem volt, a monoton dolgokat ugyanis nagyon nem bírtam, na meg persze az előre kiszámíthatóakat sem.
- Na, és nem unalmas prefektusnak lenni? Mindig jól viselkedni, mintadiák lenni? Én nem bírnám ezt a szerepet, de persze valakinek bejön. Azért látom, te is élvezed a repkedést - társalogtam újdonsült ismerősömmel vidáman, miközben mellette robogtam a járgányommal. Imádtam a gyorsaságot, egyébként is egy igazi Duracell-nyuszi voltam, akit nehezen lehetett lelőni, az adrenalin pedig még adott egy nagy plusz löketet ehhez a dologhoz. Ha folyamatos mozgásban voltam vagy izgalmas történésben vettem részt, akkor végig éber és energikus voltam, ha viszont semmi impulzus sem ért, akkor az egyet jelentett számomra a halállal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Jó társaságban gyorsan telik az idő! - vigyorogtam rá a lányra, mikor a homokóráról volt szó. Lehet, hogy észre se veszi majd, mennyi idő telt el a repülés hevében. Nem kérleltem tovább ez ügyben, mert örültem, hogy ő is benne van a játékban, nem sok kedvem lett volna visszamenni a szobámba, hiszen még csak most jöttem bele a dologba.
- Hát, majd megismerlek! - kacsintottam rá, majd lelkesen leírtam egy kört a seprűmmel, miután felgyorsultam előtte, aztán újra lassítottam a tempón. Közben Masa is mutatványozott a járgányával, még pedig nem is egyszerűen.
- Wow, meg kell hagyni, nem semmi, amit csináltál! - mutattam egy "thumbs up-ot" a lánynak elismerésem jeléül. Látszott rajta, hogy iszonyatosan gyakorlott, és ő sem félt a magasban, ahogyan én sem, itt most aztán emberemre találtam.
- Áhá, értem már! Mármint a prefektusság lényegét - bólogattam bőszen, jobban ki sem fejthette volna, hogy mit is takar ez a poszt és milyennek éli meg.
- Sokszor én is elfelejtek házit csinálni, meg amúgy is inkább azokkal a tárgyakkal foglalkozom, amik érdekelnek, a többi mehet a levesbe - osztottam meg ezt az infót vele, bár gyanítottam, hogy a legtöbben ugyanígy vélekedtek a témával kapcsolatban. Egyébként sem szerettem a kötelező jellegű dolgokat, ám itt az iskolában elég sok ilyen jellegű volt, úgyhogy el kellett viselnem ezeket megszoksz vagy megszöksz alapon.
- Fogadjunk, hogy a reptan az egyik kedvenc tárgyad! Na, és még mi? - kérdeztem tőle közelebb húzva hozzá a seprűm nyelét, hogy jobban halljam a szavait. Közben gondolkodtam, hogy vajon milyen büntetést fog kiróni rám, majd egy kis idő múlva el is hessegettem ezt a gondolatot, hiszen most azt csinálhattam, amit szeretek, és ki akartam élvezni minden pillanatot.
- Amúgy mivel töltöd a szabadidőd? Én olaszt tanulok, sportolok, kacsázok. Nemrég lett egy tollasom - csevegtem vele vidáman, ha már az ismerkedésnél tartottunk. Annyira szuper volt, hogy repkedhetek, ráadásul még társaságom is akadt hozzá egy kis idő erejéig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Nem - feleltem neki röviden. Bizony még nem gondolkodtam el rajta, hogy részese legyek a csapatnak, bár igazság szerint imádtam repkedni.
- Na, és te? Fogadjunk, hogy igen! - mosolyogtam rá huncutul. Annyira jól repdesett, hogy kár lett volna, ha nem áll be a kviddics csapatba, tipikusan olyan ember volt, aki a repülésre termett. Ezt bizonyította az is, ahogyan előttem manőverezett, majd gyorsan fel is zárkózott hozzám. Tiszta profi, aki tud, az tud!
- Nem gond, én is az vagyok időnként - biztattam kedvesen, tudatva vele, hogy nincs egyedül ezzel a témában.
- Igen a reptannal egyetértek, az a gyakorlatban szuper, elméletben viszont már nem az. Igen, Sárki bá-t nagyon bírom, végre nem egy monoton hangnemű tanár, akinek az óráit átaludná legszívesebben az ember, hanem ért a diákok nyelvén, és fenn tudja tartani az érdeklődést! - kiáltottam vissza Masa-nak. Ezután én is tettem egy kört gyorsmenetben az egyik karika körül cikázva. Imádtam, hogy levezethettem a repüléssel a feszültséget, ilyenkor mindig szabadnak éreztem magam, ráadásul fel is dobhattam különböző módszerekkel a repülési technikáimat.
- Jó! Megbeszélhetünk majd egy időpontot, amikor ráérsz, aztán bemutatom neked Hápit. Irtó cuki, annyit megígérhetek! Imádni fogod! - feleltem neki vidáman.
- Milyen cicafajta Lysander? - kérdeztem vissza jókedvűen, kíváncsi voltam, hogy vajon milyen kis kedvence van neki.
- A csavargás, bandázás tetszik, ha van kedved elmehetünk sütizni a városba valamikor. Az szupi lenne - vetettem fel neki egy ötletet. Miér is ne? Jókat lehet enni, inni, beszélgetni, mi kell még?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Sejtettem! Túl jó vagy ahhoz, hogy ne fedezzenek fel! - mondtam neki mosolyogva, hiszen remekül repül, szuper malővereket mutatott be, a tehetséghez pedig volt szemem.
- Oké-zsoké. Csütörtök délután? - kérdeztem tőle felvont szemöldökkel. Örültem, hogy szakított rám időt, igazán cuki volt tőle, így Hápinak is akadt társasága, egyébként se volt egy szégyenlős típus, szeretett megismerni új embereket.
- Jajj, annyira édes lehet a cicád. Remélem, egyszer láthatom majd - mondtam neki kitörő örömmel a mutatványozása után. Tök jó fej csaj volt, nem is értettem, idáig miért nem beszéltünk egymással.
- Szupi! - válaszoltam neki a falus hozzászólására. Közben én is felgyorsítottam kicsit az iramot, majd körbe-körbe szambáztam a seprűmmel. Iszonyatosan élveztem ezt az estét, még annak ellenére is, hogy akár büntetésre is számíthattam, amennyiben kiderül a kilétem.
- Mondd csak, szeretsz bulizni is? - kérdeztem tőle, miközben a seprűmet feléje irányítottam, majd mellé repültem teljes sebességgel. Elég komoly lánynak tűnt, de biztosan szeretett ő is kikapcsolódni.
- Na, és mi leszel, ha nagy leszel, tudod már? - tettem fel neki egy újabb kérdést vigyorogva. Én még nem tudtam, hogy mi akarok lenni később, mivel szeretnék foglalkozni, de egyelőre nem is mozgatott a dolog, volt elég időm ezen gondolkozni még. Egyelőre a jelennek éltem, az mozgatott, nem kívántam a jövőmön törni a fejem, így is ért elég stressz a tanulás során, nem hiányzott máshonnan is. Egyébként is mindig az adott pillanatnak éltem, nem kívántam azzal foglalkozni, ami nem a jelenben volt, felesleges aggódásnak tituláltam az előre agyalást, az idő úgyis mindent elrendezett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Mondom én! - beigazolódott a gyanúm, miszerint a lány kviddics csapatban játszott, hiszen látszott is rajta, hogy ügyesen manőverez, érti, mi a dörgés, szóval nem is tudtam volna elképzelni azt, hogy nincs benne egy adott csapatban.
- A könyvtár szuper lesz, azt ismerem és akkor tuti nem kerüljük el egymást. Délután három körül jó neked? - tudakoltam meg tőle kedvesen az időpontot. Addigra már Hápi is felébredt, mert a délelőtt nagy részét alvással és evéssel töltötte.
- Köszi! Annyira cuki lehet, nagyon kíváncsi vagyok rá! - utaltam Masa cicusára. Mindig is szerettem a cicákat, annyira édesek voltak a maguk módját, na meg persze önállóak, amit igazán tiszteltem bennük.
- Jaj, ne. Nagyon parázok a vizsgaidőszaktól, ne is említsd! - tekintettem félénken a lányra. Nem volt egyszerű megtanulnom azt, ami egyáltalán nem érdekelt, egyedül azt voltam képes normálisan elsajátítani, ami hozzátartozott az érdeklődési körömhöz. Reméltem, hogy a nehezebb tantárgyakat megúszom egy elégséges jeggyel, a többi pedig nem számított, mert biztos voltam benne, hogy várakozáson felülivel vagy kiválóval áthidalok rajtuk.
- Értem. Hát, biztos nem voltál még jó buliban. Na, majd egyszer elviszlek egy klasszba. Meglátod, jó lesz! Remekül fogunk szórakozni! - nevettem a lányra, végül is miért is ne mehetnék vele szórakozni? Majd elviszem egy olyan partira, ami neki is tetszik, aztán szuper lesz minden.
- Mondd csak, milyen zenéket szeretsz? Mármint zenei stílust? - kérdeztem tőle a szemébe nézve, hiszen a válasza alapján derül ki, hogy milyen buliba leszünk majd hivatalosak. Persze, ha neki is van hozzá kedve...
- Oké-zsoké! Én sem tudom, hogy mit szeretnék majd csinálni. Egyelőre nem is érdekel a téma, majd alakul valahogy. Tudod, én a mának élek - osztottam meg Masa-val az elképzelésemet a jövőmmel kapcsolatban.
- Amúgy neked sikerült beilleszkedni teljesen a suliba, a házad társaságába? Én egész jól elvagyok, de azért kevés olyan ember van, akit tényleg közel tudhatok magamhoz - közöltem vele, miközben megpördültem a seprűmmel, majd elé vágtam, aztán lassan visszatolattam mellé. Nem is értettem, miért voltam vele ennyire őszinte, hiszen alig ismertem, de valahogy ő egy olyan ember volt, aki előtt úgy érezhettem, hogy kicsit megnyílhatok, ezt a lehetőséget pedig ki is használtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Örültem a megbeszélt találkának, tök jól elvoltunk most így repülés közben, szerettem volna jobban megismerni a lányt.
- Remélem. Nagyon nehéz megtanulnom azt, ami egyáltalán nem érdekel, de időnként muszáj magolni - sóhajtottam egy nagyot, majd oldalirányosan kezdtem el repülni, gyorsítva. Kicsit cikáztam fel-alá, majd visszatértem Masa mellé.
- Nem baj, akkor majd összehozunk valami csajos dolgot, pizsi parti vagy hasonló - közöltem vele vidáman. Végül is miért is ne?
- Ezzel a témával én is ugyanígy vagyok. Mindenevő vagyok műfajtól függetlenül, a lényeg, hogy tetsszen a szám, a ritmus, ragadjon meg a zene - feleltem neki vigyorogva. Ezen a téren nagyon hasonlítottunk egymásra, ez pedig jól eső érzéssel töltött el. Klassz volt, hogy ilyen pozitív kisugárzása volt a repülő társamnak, valahogy még engem is képes volt jobb kedvre deríteni, valamit nagyon tudott.
- Bizony, ezt jól látod. Nyitott vagyok alapvetően az emberekre, de abban a házban nem egyszerű barátokra találni. Több más házból vannak barátaim, úgyhogy ez nem jelent gondot számomra, de tudod igaz a mondás, miszerint ismerősből sok van, jó barátból csak néhány - feleltem a lánynak. Rég nem beszélgettem senkivel sem ennyire őszintén, furcsálltam is, hogy így megnyíltam neki annak ellenére, hogy azt vallottam magamról előtte, hogy Rellonos vagyok.
- Ó, de kár! - közöltem vele csalódottan, szívesen repkedtem volna még a társaságában. Engedelmesen követtem őt, majd miután leértünk a földre, intettem neki, hogy várjon. Előkaptam a zsebemből a pennámat és egy cetlit, amelyre egy üzenetet írtam fel.

"Kedves Masa!

Tali délután 3-kor a könyvtár előtt!

Üdv,

Dana, alias Debbie (Navine)"

Széles mosoly kíséretében átadtam neki a cetlit, úgy döntöttem, hogy felfedem neki a kilétem, hiszen ha már újra találkozunk, akkor indítsunk tiszta lappal. Végig rendes és jó fej volt velem, így megérdemelte az igazságot. Aztán ki tudja, mi lesz még? Sose lehet tudni, talán egy jó barátra sikerül szert tennem Masa személyében, az is lehet, hogy csak szimpla ismerősök leszünk, ezt előre nem lehetett tudni, de a ma este alapján úgy éreztem, hogy mi még sokszor fogunk találkozni. A büntetés pedig bármi legyen is, eltörpült amellett, hogy remekül szórakoztunk ma este ebben a röpke tíz percben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Megbeszéltem Bencével, hogy suhanjunk egyet a seprűkkel, persze kifejezetten éjszaka. Semmi veszíteni valóm nem volt, ilyenkor pedig egyébként is imádtam repkedni, mert az éjjeli órákban minden olyan nyugodt volt, senki sem zavart be, végre a magam ura lehettem. Mindig is imádtam a sebességet, a reptan órák, illetve a  kviddics mérkőzések alatt pedig megtanultam elég jól irányítani a seprűmet. Eszembe jutott, hogy utoljára Masával repkedtem egy nem megengedett időpontban, ráadásul egész jól elszórakoztunk. Most a legjobb barátommal, Bencével beszéltem meg a találkát itt, meg hogy beizzítjuk a seprűket. Reméltem, hogy tényleg eljön, aztán belevágunk majd a szórakozásba. Bár tudtam, hogy nem riadt meg semmitől, ami csínytevéshez vagy mókához fűződött, ezért is volt hű bűntársam. A szertárból máris beszereztem a hőn áhított seprűmet, aztán elkezdtem a sötét éjszakába repkedni, így ütöttem el az időt, míg a fiú ideért. Nagyon élveztem, hogy tök nagy csend volt, senkit se kellett úgymond kerülgetni, ennél jobb már semmi sem lehetett volna. Bemelegítés után leszálltam a földre, kezemben a seprűvel várakoztam. Közben azon gondolkodtam, hogy mindjárt itt a karácsony, amit a szüleim körében tölthetek. Nagyon vártam már, hogy kicsit a szeretteimmel lehessek, jó volt persze külön lenni tőlük, de azért már elég rég nem találkoztunk, így elkezdtek hiányozni. Mindig is élveztem az együtt töltött perceket ünnepekkor, ilyenkor többet tudtam csacsogni a nővéremmel is, akit mostanság szintén ritkábban láttam, mióta külön költözött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nagy sajnálkozva fogadtam, mikor megtudtam, hogy a gonosz banya megint visszakerült a kastélyba. Egyáltalán nem hiányzott, örültem, hogy végre megszabadultunk tőle, ráadásul úgy vettem észre, hogy más is így vélekedett a témáról. Még köszönő üzeneteket is kaptunk, mivel valami jó fej embereke erre a célra szolgáló falat készített a banya portréjának helyén. Szerintem titokban a tanárok is megkönnyebbültek kicsit, hogy a banya elkerült a kastélyból, mert elég sokáig megmaradt a köszönőfal, ám mikor visszakerült a némber eredeti helyére, az sajnos lekerült onnan. A nyanya nem sokat változott sajnos, ugyanolyan lepcses szájú volt mint előtte, igyekeztem kerülni azt a területet, de sajnos nem mindig volt rá alkalmam, főként, ha arra kellett járőröznöm épp.
- Helló! Ezt pont nekem kéne tőled megkérdeznem... látom, sikeresen ideértél, remélem izgalmas utad volt! - néztem rá kaján vigyorral, majd visszaöleltem a fiút.
- Mit szólsz egy kis versenyhez első körben? Kíváncsi vagyok, melyikünk a gyorsabb - felelte neki nagy mosollyal az arcán. Örültem, hogy nem kapták el út közben, mert ha mással találkozott volna össze, akkor repkedés helyett büntetőmunkával kellett volna eltöltenie az időt. Mostanság elég résen voltak a többiek, szóval aki kihágást követett el a kastélyban, annak nagyon oda kellett figyelnie, hogy el ne kapják.
- Na, készen állsz? - kérdeztem tőle vidoran, majd elkászálódtam a seprűmre, hogyha igent mond, akkor bevárva őt indulhasson a móka. Kellemesen csípős hideg idő volt, de nem olyan nagyon zavaróan, hogy ne lehessen egy jót repkedni nyugodt körülmények között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Haha, Lárifári - nevettem el magam. Tisztában voltam vele, hogy a tanárok és a prefektustársaim jelenleg inkább az ünnepekkel voltak elfoglalva és a téli időszakban egyébként se leselkedett annyi veszély, mint bármely más időpontban.
- Hééé! - kiáltottam utána, hiszen néhány másodperc alatt ki is lőtte magát, ám én sem voltam rest, azonnal utána eredtem. Nagyon sebesen repült, be kell valljam, nem volt egyszerű a nyomában maradnom, kicsit úgy éreztem magam, mintha a mugli képregényből Garfield üldözne egy fürge egeret, miután jól teletömte magát lasagne-val. Bár ő ilyet nem csinálna, az a macska mindig is a gyors és kényelmes megoldások híve volt. Közben végre sikerült beérnem a középső karikánál, mivel volt olyan kedves, és megállt.
- Hú, de kijöttem a gyakorlatból - sóhajtottam egyet, miután beértem őt és leparkoltam mellé a járgányommal.
- Benne vagyok! - feleltem neki, majd erősen megmarkoltam a seprűm nyelét, majd rá is hajoltam, hogy gyorsan kilőhessem magamat.
- Tudom ám! Viszont ez az igazi kihívás! Naná, hogy mehet! - válaszoltam neki rá tekintve, majd elkezdtem vele együtt hangosan számolni:
- Egy, kettő, három!
Ezután kilőttem magam én is, ám a fiú megint gyorsabban reagálta le a dolgot, és le is hagyott. Gyorsabb tempót diktálva folytattam utamat Bence után, szinte teljes sebességre kapcsoltam, ám beletellett egy kis időbe, mire sikerült beérnem. Járgányomat hirtelen felfelé irányítottam, miután a közelébe kerültem, hogy felette repülve hagyjam le őt mindenféle akadály nélkül. Egész izgalmas versenynek bizonyult az egész, még annak ellenére is, hogy kicsi volt a táv.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Magam sem tudom, hogyan sikerült beelőznöm Bencét, talán az az ötlet mentette meg a helyzetet, hogy repüljek el felette, így több esélyem volt a nyereségre. Szinte fel sem ocsúdtam a győzelem gyanánt, mikor a fiú már gratulált is.
- Köszi! - válaszoltam neki elégedetten, majd a következő megjegyzésére válaszul felvontam a szemöldököm és kinyújtottam rá a nyelvem. Persze, csak szeretné azt hinni, hogy hagyott győzni.
- Ez ám eléggé férfiúi büszkeség szöveg volt - tettem hozzá élcelődve.
- Ó, ez igazán remek ötlet! Benne vagyok! - kaptam fel a fogócska hallatán a fejem, azt mindig is szerettem játszani, izgalmas játék volt a "vadász" és az "űzött vad" szerepébe bújni felváltva.
- Akkor indulok is. Számolok háromig és kilövöm magam - szóltam oda Bencének derűsen, majd elkezdtem számolni, majd mikor a hármas számhoz értem, kilőttem magam, amilyen gyorsan csak tudtam. Erősen megfogtam seprűm nyelét, teljesen ráhajoltam a járgányomra, majd elkezdtem cikk-cakkban repülni a fiú előtt, hogy nehezítsem a dolgát. Egyáltalán nem akartam őt könnyű helyzetbe hozni, ha már én voltam az "űzött vad", akit el kell kapnia. Figyeltem, hogy folyamatosan ide-oda repüljek, illetve amennyire csak tudtam, gyorsítottam az adott tempón. Szerencsére volt némi fényünk is a Hold által, így nem vak sötétben repkedtünk. Jó mókának ígérkezett ez az este, na meg a játékok is, melyek közös ötleteléseink szüleményei voltak. Mindenesetre nagyon jól tudtuk, mivel is üssük el az időt, hogy adrenalinban ne legyen hiány!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Nem adom ám könnyen magam! - kacsintottam rá játékosan, mielőtt elkezdtem volna számolni. Úgy tűnt, hogy a cikk-cakk taktikám egész jól bevált, ám Bencét sem kellett félteni, mert elég rafkós és gyakorlott volt már ahhoz, hogy kezelni tudja ezt a helyzetet is. Mikor magam mögé néztem, nem láttam sehol a fiút, majd a következő pillanatban arra eszméltem fel, hogy már szorosan a nyomomban van. Én sem voltam rest, seprűm nyelét egyenesen lefelé húztam a föld felé. Az volt a tervem, hogy amennyire tudok, kitartok lefelé menet, majd az utolsó pillanatban felfelé veszem az irányt a járgányommal. Tudtam, hogy ez eléggé meggondolatlan döntés volt részemről, egyben veszélyes is, de hirtelen más megoldás nem jutott az eszembe. Bíztam benne, hogy Bence is volt már annyira gyakorlott, hogy le tudja reagálni a helyzetet. Így is tettem, hirtelen a föld felé kezdtem repülni nagy sebességgel, próbáltam felmérni a helyzetet, ám kicsit berezeltem közben, ahogy kezdtem látni a szerencsétlen becsapódás opcióját, ezért a tervemnél előbb húztam a seprűm nyelét felfele irányba. Nem is néztem hátrafelé, szívem egyre gyorsabban dobogott, ezerrel dolgozott bennem az adrenalin. Miután elértem egy bizonyos szintet, kicsit lelassítottam, majd végre hátranéztem, de sehol se láttam a fiút. Egyrészt örültem neki, hiszen ezek szerint sikeresen előnyt szereztem magamnak, másrészt elkezdtem aggódni, hogy nem-e történt vele valami baj, reméltem, nem csapódott a földbe, azt sose bocsátanám meg magamnak. Szolid tempóban röpködve kémleltem körbe, hogy hol lehet a fiú, nagyon bíztam benne, hogy hirtelen megjelenik majd a semmiből, ha nem, akkor visszafordulok, hogy megnézzem, mi a stájsz vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Úgy gondoltam, hogy részt veszek a szilveszteri bulin, mert nem volt kedvem a szobámban ülni, és mivel senki részéről nem kaptam meghívást, így egyedül vágtam neki a bulinak. Nagylány voltam már, fel tudtam dolgozni, hogy megint magamra maradtam, pedig reménykedtem benne, hogy meghív az, akivel valamiféle alakuló kapcsolatom volt. Dögösen felöltöztem, felvettem egyberészes rózsaszín ruhámat, hozzá szandált, a hajamat szabadon hagytam kis hullámokat kreálva bele, aztán megindultam a buliba. Még válltáskát se vittem magammal, csupán egy pici kézitáskát, amiben a legfontosabb dolgaim belefértek. Amint a buliba éltem, elég nagy tömeg és gyors ütemű zene fogadott. Nem igazán voltam bulis hangulatban, de méltóságteljes léptekkel a bárpult felé vettem az irányt, már amennyire a tűsarkúm engedte, és rendeltem magamnak egy martinit. Marha jól esett az első korty, le is ültem a bárszékre, közben kémleltem a társaságot. Kissé irigykedve figyeltem a párocskákat, akik tök jól elvoltak egymással felhőtlenül, közben pedig totál magányosnak éreztem magam. Nem gondoltam, hogy ennyire magamra fogok maradni, azt se tudtam, hogy egyáltalán Mihail felől hallok-e még. Igaz, barátaim voltak bőven, fiúk is, lányok is, ennek ellenére mégis egyedül éreztem magam, hiszen az a fajta kapcsolat nem pótolja a párkapcsolatot. Ittam szomorkásan egy újabb kortyot az italomból, ügyelve arra, hogy kifelé semmi se látsszon a bánatomból, abból, hogy rohadtul semmi sincs rendben, hiszen senkinek semmi köze nem volt hozzá. Akkor tömegnyomor volt, hogy heringparti volt a bejáratnál is, ám benn még annyira se volt levegő, mint kinn. Úgy döntöttem, hogy fogom az italomat, aztán levegőzök egyet a bejáratnál. Mikor kimentem, észrevettem, hogy ott áll Mihail is. Rá emeltem csodálkozó tekintetem, közben összeszorult a szívem, hogy itt van, és engem el sem hívott. Ezekkel a gondolatokkal álltam szinte földbe gyökerezve szorongatva az italomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nagyon furcsálltam, hogy Mihail eljött a buliba, főleg, hogy talán egyedül jött... nem voltam benne biztos, de mivel nem láttam mellette mást, így úgy gondoltam, hogy ő is magányos farkast játszott a partin. Számomra ez teljesen értetlen volt, hiszen ennyi erővel elhívhatott volna nyugodtan. Mikor megállt előttem mindenféle kertelés nélkül közölte velem egy olyan dolgot, amit nem tudtam hová tenni. Ajkaimat harapdálva emeltem poharam az ajkamhoz egy újabb kortyot fogyasztva a finom alkoholos nedűből, hirtelen köpni-nyelni sem tudtam, annyira ledöbbentett a közlendője. Nem tudtam elképzelni, hogy mire utalhat, hiszen a csónakos eset óta egyáltalán nem találkoztunk, nem gondoltam volna, így köszönt majd.
- Mire célzol ezzel? - kérdeztem tőle kerek szemeket meresztve rá poharamat szorongatva. Aztán folytatta az átbaszásos szöveggel, melynek hatására szemöldököm egyre magasabbra emelkedett, majd kiült az értetlenség is az arcomra.
- Pontosítanál? Mire gondolsz pontosan? Nem értelek... én nem csináltam senkivel semmi rosszat, az én lelkem tiszta - fúrtam tekintetem szúrósan a kékjeibe. Nem szerettem, ha alaptalanul gyanúsítgattak, pláne, hogy tényleg nem csináltam senkivel se semmi olyat, ami kihatással lenne ránk. Addig nem tudtam neki semmilyen magyarázattal szolgálni, amíg nem bökte ki, hogy mégis mire gondolt. Sajnos nem voltam gondolatolvasó, de azért nekem is megvolt a magam véleménye a dologról.
- Egyébként egy kapcsolat alapja a bizalom, ha az nincs meg, akkor nincs mire építeni - tettem hozzá szomorúan, és még mindig nem értettem, mi a gondja.
- Ha már itt tartunk, nem is értem, hogy gondolod, hogy csak úgy előtűnsz a semmiből, és elkezdesz gyanúsítgatni. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy bármilyen lépést tennél irányomba. Ha tényleg annyira azt vallod, hogy a tiéd vagyok, akkor foglalkozz is velem! Mégis minek vagyok neked, ha eltűnsz és nem törődsz velem? Ez nekem egyáltalán nem jó. Nem csináltam semmi rosszat, de igenis elhanyagolva érzem magam, ez pedig így sehova se vezet! - adtam ki magamból én is a kételyeimet irányába. Egyáltalán nem témaelterelésnek szántam a dolgot, hanem úgy gondoltam, igenis tudatosuljon benne, hogy milyen érzelmeket élek most át.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Csodálkozva hallgattam a másikat, miszerint én fetrengtem Somával... gőzöm se volt róla, honnan szedte ezt, de úgy gondoltam, hogy ha már ezt gondolja, elmagyarázom neki a helyzetet.
- Nem tudom, ezt honnan vetted, de akkor öntsünk végre tiszta vizet a pohárba. Szóval elmentem valakivel a karácsonyi vásárba, mert elhívott, mint oly sokan. Elhülyültünk, nem történt semmi, annyi történt a jégpályán, hogy valaki felborította őt, aztán rám esett. Kicsit sok bort ivott, megcsókolt volna nyilván, mert nem tudta, hogy mi a helyzet, nem is volt róla szó idáig. Én pedig képzeld, leállítottam, hogy ez nem lenne jó ötlet. Aztán visszamentünk a vásárba, ittunk még egy bort, én pedig rólad áradoztam neki, hogy mennyire odavagyok érted. Ő pedig ezt tiszteletben tartotta, sőt, még pozitívan is állt hozzánk, megértette a dolgot. Minden jót kívánt nekünk - szóval egyáltalán nincs semmi miatt aggódni valód - magyaráztam a másiknak ügyelve a részletekre is.
- Igen, tisztában vagyok vele, mit beszéltünk. De azért, ha már neked ígértem magam, akkor igenis foglalkozz velem. Nem bírok úgy élni, ha nem keresed a társaságomat, ennyi erővel el is felejthetsz, ha nem szeretnél tőlem semmit. De azért, ha már megegyeztünk valamiben, akkor azért örülnék, ha nem hanyagolnál el. Nem tudom, hogy adjam még a tudtodra, foglalkozz velem vagy akkor felejts el és tegyél le rólam. Nem szeretnék folytonosan úgy élni, hogy eltűnsz és nem érdekellek. Ha ezt nem tudod teljesíteni, akkor hagyjuk az egészet. Nem gondoltam, hogy ennyire el fogsz hanyagolni... Ha kicsit is megerőltetnéd magad az irányomba, rájöhetnél, hogy nagyon is jól ellennénk. De úgy látom, ezt nem szeretnéd. Akkor viszont nincs miről beszélni - feleltem neki teljes elkeseredettséggel. Így tényleg nem volt értelme az egésznek, nagyon el voltam most keseredve, úgy látszott, hogy egyáltalán semmit sem akar tőlem, hamis vágyakat tápláltam iránta.
- Egyébként nagyon mást terveztem erre a napra, de tudod, így meg se érdemled, ha így állsz hozzám - közöltem vele síró hangon, egyáltalán nem erre számítottam. Nem gondoltam volna, hogy egy lépést se fog az irányomba tenni, arra meg végképp nem, hogy még csak vonzódásból sem. Hát, ha így döntött, akkor nem volt értelme tovább folytatni a dolgokat.
- Tudod én adok neked, de én is elvárom tőled, hogy te is így tegyél. Nem egy
tárgy vagyok, én is emberből vagyok. Döntsd el, hogy mi a fontos neked, de ha én nem szerepelek abban a bizonyos listában, és nem fogsz velem a továbbiakban törődni, akkor nincs értelme az egész dolognak. Mindketten belementünk az adott feltételekbe, ez pedig közös energiabefektetést kíván tőlünk - magyaráztam neki, mert ezek szerint nagyon is félreértelmezte a dolgokat. Mégis mit hitt? Legyek az övé és aztán nem fogom érdekelni a továbbiakban? Hogy aztán egy jó ideig felém se néz? Hát ez egyáltalán nem így működik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nem tudtam leszűrni Mihail arckifejezéséből, hogy vajon mire gondolhat, miközben elmeséltem neki a sztorit úgy, ahogyan az történt. Miután a végére értem, felvontam szemöldökömet egy csodálkozó arckifejezés kíséretében, mikor észrevételeztem, hogy igencsak szórakoztatja a sztori. Annak ellenére, hogy nem történt semmi olyan, mint amire ő esetleg gondolt, nem ezt a reakciót vártam tőle. Meglehet, én is kissé túlérzékeny voltam, meg jelen helyzetben egyébként is tele volt a hócipőm mindennel, még sosem éreztem magam ennyire elkeseredettnek, mint most. Nem gondoltam, hogy ennyire képes palástolni az érzéseit, ha egyáltalán voltak, mert idáig nem úgy tűnt, hogy igazán érdekelném. Lehet könnyebben fogadtam volna, ha elkezd ordítani, csapkodni vagy bármi mást csinálni, bármit, csak váltanék ki valami reakciót belőle. Ráadásul az is nyugtalanított, hogy meg sem szólalt, hát akkor meg minek koptattam feleslegesen a szám? Ittam egy nagyobb kortyot a martiniből, mely jelen helyzetben iszonyúan jól esett. Ezután kiadtam magamból a dühömet, azt a sok-sok feszültséget, amely idáig lappangott bennem, most pedig minden kitört belőlem. Legnagyobb meglepetésemre nagyszerűen tűrte a dolgot, úgy tűnt, sikerült meghagynia a hidegvérét, pedig csak úgy záporoztak feléje a keserű szavak. Mikor hirtelen közelebb lépett hozzám, és hátrasimított egy kóca tincset az arcomból, teljesen beleborzongtam. Eszembe jutott az első találkozásunk a folyosón, majd az első randink, és most ez a groteszk helyzet, hogy idáig jutottunk, mégpedig elég gyorsan.
- Megbeszéltük igen, de arra egyáltalán nem számítottam, hogy magamra hagysz, és felém se nézel. Mégis, hogy gondolod ezt? Hogyan is alakulhatna ki bármilyen kapcsolat köztünk, ha te nem is próbálkozol bármilyen lépést tenni felém.... felénk... hogy kiderüljön? Nem egy tárgy vagyok, akit kedved szerint elővehetsz a szekrényből, a régi limlomjaid közül, hogyha kedved szottyan hozzám, aztán pedig magasról teszel rám - fúrtam tekintetem a másik jeges kékjébe.
- Hogy szomorú lennék a végén? Hát, már most az vagyok... lehet sokkal előbbre haladtunk volna, ha nem így alakulnak a dolgok. Viszont így sosem leszel boldog, ha falakat húzol magad köré, és nem engedsz be rajtuk senkit. Lett volna rá lehetőség, hogy ez változzon, de úgy látom, hogy nem szeretnél élni vele. Nagyon sajnálom... - néztem rá szomorú tekintettel a poharamat szorongatva. Iszonyatosan fájt ez az egész, de nem tudtam őt megmenteni saját magától. Ha nem akarta megtapasztalni azt, amiről beszéltünk, esetleg esélyt adva arra, hogy valami komolyabb kialakuljon köztünk, akkor nem volt miről beszélni. Így én is csak szenvedtem, magányosnak éreztem magam, ami nekem sem volt jó. Hiába voltam oda érte, próbáltam előrébb vinni a dolgot, ha ő erre nem állt készen, és teljesen más elképzelései voltak a témával kapcsolatban. Szomorúan, szótlanul álltam ott előtte, hogy reagáljon valamit, de legbelül már tudtam, mi lesz a végkifejlet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Bárcsak megérteném, hogy mihez kell ennyi idő. Szerintem vártam eleget rád, mégse történt semmilyen lépés az irányomban. Ha nem találkozunk, nem töltünk elég időt együtt, akkor nem is derül ki, hogy kialakulhat-e valami komolyabb dolog köztünk - feleltem sóhajtva a fiúnak, majd egy újabb kortyot ittam az italomból.
- Ezt a gyors dolgot se értem... idáig azt hangsúlyoztad ki, hogy nincs összefüggés aközött, hogy a tiéd vagyok, és hogy érdeklődsz-e utánam, kapcsolatba lépsz-e velem. Ebből pedig igencsak azt szűrtem le, hogy nem szeretnél felém közeledni, mert, ha te is annyira szeretted volna ezt a dolgot, amennyire én, akkor nem hezitáltál volna ennyit - feleltem neki keservesen a poharat forgatva ujjaimmal.
- Sejtem, hogy védekezési reakcióként építesz fel magad köré falakat, de abban is biztos vagyok, hogyha nem engedsz magadhoz közelebb senkit, akkor képtelen leszel átérezni azt, amit egy igaz, boldog kapcsolat nyújthat. Ez szerintem pedig hozzá tartozik az élethez. Nagyon sajnálom, hogy így döntöttél - tekintettem rá őszinte arccal, sajnáltam, hogy így alakult ez az egész. Egyrészt magába szippantott a bánat, a keserűség, ám valahogy mégse tudtam haragudni rá, inkább sajnáltam. Nagyon normálisan állt hozzám a kitörésem ellenére is, szívem teljesen összeszorult, miután egy búcsúcsókot lehelt a homlokomra. Hirtelen aztán érzelmek hada járt át, egyszerre éreztem csalódottságot, szomorúságot, fájdalmat, miután megindult másfelé.
- Nem hagyhatsz csak úgy itt! Csupán ennyit jelentettem neked?! - üvöltöttem utána, majd kiittam poharamból az utolsó korty martinit, és dühösen a földre dobtam azt, mely apró szilánkokra tört. Levetettem magam a földre, és elkezdtem keservesen sírni, könnyeim csak úgy záporoztak, iszonyúan fájt az egész, ami történt, gyűlöltem mindent, az egész hülye bulit, a vidám párocskákat, az egész létet. Úgy tűnt, hogy minden elcsesződött, ami olyan szépnek, izgalmasnak indult, és úgy éreztem, hogy ez életem egyik legelbaszottabb napja. Tudtam, hogy nem fog visszafordulni kacér mosollyal az arcán, hogy csupán csak viccelt, és velem akar lenni, folytatni akarja a dolgot. Elég nagylány voltam már ahhoz, hogy ne higgyek már a tündérmesékben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- A döntés mindenkinek a kezében ott van, csak élni kell vele - néztem rá komor arccal.
- Igen? Hát akkor most megtudhattad, hogy mi ez az egész. Nagyon mást terveztem mára, de úgy látszik, megvolt a hangulatrombolás hozzá, sajnálom - néztem rá jelentőségteljesen.
- Ha egy kicsit is vonzódnál hozzám vagy érdekelnélek, akkor nem így viselkednél, nem ezt mondanád. Ami tudod, nagyon is fáj nekem - néztem rá újra szomorkás tekintettel. Ezek szerint egyáltalán nem érzett semmit irányomba, ami igencsak sértette az önérzetemet.
- És, ha nem hallottál volna semmit, akkor vajon megkerestél-e volna vagy nem is jöttél volna oda hozzám a továbbiakban sem? Ha érdekellek, könyörgöm, foglalkozz velem, vagy ha egyáltalán nem, felejts el egy életre - néztem rá nagy szemeket meresztve. Rosszul esett, hogy csupán a hülye pletyka kapcsán keresett fel, nem pedig azért, mert valóban érdekeltem. Közben szépen sikerült tisztáznunk, hogy egyáltalán nem illik össze az elképzelésünk, már ami egymáshoz kapcsolódik, ő pedig szépen ott hagyott. Én jól földhöz vágtam a poharat ennek fényében, mely apró szilánkokra hullott, és totál kész voltam az egész helyzettől. Lerogytam a földre, és úgy itattam az egereket. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy visszafordul majd, azt hittem, hogy valóban megindul előrefelé nem érdekelve azt, hogy velem mi lesz a továbbiakban.
- Miért érdekel az téged? Úgyis itt fogsz hagyni. Egyáltalán nem izgat téged, hogy mi van velem - éreztem, ahogy derekamra vándorol a keze, majd magához szorított. Ennek hatására egyre szaporábban kezdett verni a szívem, hiszen már rég voltunk ennyire közel egymáshoz.
- Mondd csak, mit szeretnél tőlem? - néztem a szemébe határozott tekintettel, majd karommal átkulcsolva a nyakát csupán egy leheletnyi távolság választott el  ajkaitól. Vajon itt hagy újra, ahogy ígérte vagy ha érez irántam bármit is, tesz valamilyen lépést felém? Ha nem tudta betartani, ami fontos volt számomra, akkor úgy èrzem, bármilyen fájdalmas is, de nincs miről beszélnünk. Ez így nekem sem volt jó, így csak raboltuk egymás idejét.
- Azt hiszem, hogy iszom még egy martinit. Ez a pohár már úgyis széttört darabjaira.- néztem a pohár darabkák felè távolabb lépve Mihail-tól egy nagy sóhaj kíséretében.
- Szívből kívànom, hogy találj valakit magad mellé idővel, akivel boldog leszel, és aki felkelti valóban az érdeklődésed - néztem rá komoly tekintettel, hogy aztán tisztázhassam én is magamban a dolgokat, hiszen már ő is kimondta, hogy ez ennyi volt. Azon járt az eszem, hogy mielőbb kerítsek magamnak valami piát az este margójára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Tisztában voltam vele, hogy mit mondott akkor, szavai mégis iszonyatosan fájtak, főként azért, mert egyoldalú volt az egész dolog. Mint kiderült, teljesen máshogyan álltunk hozzá mindenhez, mindketten ragaszkodtunk a saját álláspontunkhoz. Ráadásul minél jobban hajtogatta a maga igazát, annál kevésbé tudtam hinni neki. Mikor elhangzott a szájából, hogy megértést szeretne, legszívesebben én is ugyanezt mondtam volna neki, csak hozzátettem volna, hogy nem úgy működnek a dolgok, ahogyan azt ő sajátosan elképzeli, valamint, hogy ha kicsit sem kompromisszumképes, nincs miről beszélni. Arra jutottam végül, hogy inkább nem mondok semmit, hiszen semmi értelme, hogy ugyanazokat a köröket rójuk újra és újra eredmény nélkül. Férfiak...a teremtés koronái... na, persze!
- Nem kell több fájdalom, hiú remény... vége - feleltem neki a szemébe nézve, miután eltávolodtunk egymástól, ám azért még kaptam tőle egy apró kósza csókot a szám sarkára.
- Neked is sok sikert! - néztem rá, közben arra gondoltam, hogy valóban nem számíthattam neki olyan sokat, ha ennyire könnyen lemondott rólam. Valahogy nem hatott meg az, amit mondott nekem, hiszen amennyire őszintének tűnt, épp olyannyira lehetett megjátszott is. Egyáltalán nem tudtam kiigazodni rajta, de már ott tartottam, hogy nem is állt szándékomban többet az egésszel foglalkozni ezek után. Egyszerűen nem volt értelme tovább erőltetni a dolgot, pláne úgy, hogy  a másik ezt nem is akarta igazán. Valamilyen szinten magam is felelősnek éreztem magam a kialakult helyzetért, de valljuk be, azért mégiscsak kettőn állt a vásár. Véget ért a dolog, ezen nem volt mit vitatni, de legalább nem váltunk el csúnyán egymástól. Intettem neki én is, majd visszamentem a buliba, hogy szerezzek magamnak valami italt, mert az most nagyon rámfért. Micsoda évzáró buli volt ez!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nagyon izgultam amiatt, mikor a föld elé irányítottam a seprűmet, hogy nem lesz-e rossz vége a manőveremnek, hiszen tudtam, hogy egyáltalán nem egy veszélytelen cselekedetet hajtottam végre. Szerencsém volt, hogy az utolsó pillanatban végül sikerült lereagálnom a helyzetet, ezzel pedig elkerülnöm a becsapódást. Sokat repkedtem, de nem tartottam magam olyan gyakorlottnak, emiatt pedig több hibalehetőséggel kellett számolnom, mint annak, akinek már jól ment a seprű irányítása, a manőverezés, a különféle helyzetek lereagálása. Az akcióm közben Bencét szem elől tévesztettem, kicsit le is lassítottam, őt kémlelve, hogy hol lehet. Hirtelen arra eszméltem fel, hogy szinte a semmiből megjelenve megkocogtatta vállamat a lábával kárörvendően.
- Hú, de rafkós valaki! - fürkésztem tekintetettem az övéit, majd egy nagy mosoly kíséretében gratuláltam neki.
- Mindenesetre szép volt - feleltem, miközben felkészültem lélekben is az újabb macska-egér hajszára, ezúttal viszont én voltam a cica. Ha ő is benne volt, hagytam magunknak egy kis szusszanásnyi időt, mielőtt nekikezdünk a második fordulónak, hogy kicsit kipihenhessük a fáradalmakat.
- Hajrá, egérke! Lássuk, elkap-e a cicus! - mondtam neki nagy lelkesen, miután kifújtam magam, majd elkezdtem számolni. Kíváncsi voltam, hogyan fog egérutat nyerni a fiú, és milyen manőverekkel fog mulattatni. Azt tudtam, hogy ő eleve gyakorlottabb volt nálam, úgyhogy felkészültem rá, hogy ez bizony nem lesz egy egyszerű játszma, és nagyon össze kell kapnom magam, ha győzedelmeskedni szeretnék felette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Na, majd legközelebb megpróbálok még több erőt, lendületet beleadni az egészbe - tekintettem rá mosolyogva. Tudtam, hogy egy tapasztaltabb ellenféllel kevesebb az esélyem a győzelemre, de sosem voltam az a feladós típus. Nem izgultam azon, hogy lebukunk-e ezen az estén, szerencsém volt ilyen téren, hogy kineveztek prefektusnak, mert sokkal könnyebben mozoghattam mindenfelé, mint előtte. Meg amúgy is felvágták a nyelvem, valahogy kimagyaráztam volna a dolgot. Egy kis pihenőidő és számolás után Bence elrajtolt, én pedig nem cicóztam, rögtön utána eredtem. Merőlegesen a lelátó felé sietett, majd a páholyok felé vette az irányt, aztán rafkósan jobbra rántotta járgányát. Bőszen követettem őt, bár kicsit túl gyorsra vettem a tempót, és ennek köszönhetően majdnem sikerült találkoznom a páhollyal. Épp egy picin múlott az egész, de aztán szerencsére sikeresen vettem az akadályokat, így újra a fiú mögött voltam seprűmet még gyorsabb tempóra fogva. Nem volt egyszerű dolgom, mivel alighogy egyenesbe jöttem, máris felfelé kellett repülnöm a páholyok mentén tovább haladva.
- Látom, nagyon elemedben vagy! - kiáltottam utána, nehéz volt tartani vele a lépést. Igyekeztem maximális tempóra kapcsolni, végre sikerült picit közelebb érnem hozzá, ám még mindig nem tudtam utolérni, közben pedig már a karikák felé jártunk. Kíváncsi voltam, hogy mi a terve arrafelé, bár valószínűleg meg is tapasztaltam idővel, mivel még nem sikerült teljesen beérnem őt, bármennyire is próbálkoztam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A fiú mindig is remek bűntársam volt, nem csupán a barátom, bár meg kellett hagyni, hogy kettőnk közül ő volt az, aki nálam józanabbul tudott gondolkodni. Én amolyan fejjel mentem a falnak típus voltam, emellett túlságosan is vakmerő, persze ő is benne volt minden mókában, de azért nálam meggondoltabban viselkedett. Ez pedig a javamra vált, mert ha időnként nem húzott volna vissza a valóságba, nem figyelmeztetett volna, hogy esetleg túl messzire megyek, akkor sok esetben rosszul jártam volna. Jelen esetben is neki köszönhettem, hogy nem találkoztam a páhollyal, mert hagyott elég helyet a manőveremre. Mindig is szerettem kockáztatni, ebben is nagyon hasonlítottam a nővéremre, ő is elég "kalandvágyó" típus volt. Bence odakiabált nekem valamit, de nem igazán hallottam, hogy mit, láttam, hogy sok értelme nincs repkedés közben dumálni, inkább csendben üldöztem őt tovább. Felvontam szemöldököm a srác karikás produkciójára, majd egy elismerő mosollyal mentem utána, nem semmi manővert hajtott végre, úgy tűnt, talán jobban élvezi az űzött vad szerepét, mint a vadászét. Mondjuk jó móka volt a fogócskás játék, remekül elszórakoztunk. Egyre sebesebbre vettem a tempót ráhajolva teljesen a seprűm nyelére, és egyre közelebb kerültem a fiúhoz. Az utolsó oszlopnál hirtelen befékezett, én pedig gyorsan tovahaladva mellette, megérintettem a vállát egy széles vigyor kíséretében. Idővel lefékeztem sikeresen, majd visszarepültem a pajtásomhoz, és kiegyeztünk egy döntetlenben igazságosan.
- Benne vagyok! - erősítettem meg, majd a közeli páholyba ereszkedtünk le. Kicsit ki is fáradtam a nagy üldözéses játékban, de persze ezt Bencének eszem ágában sem volt szóvá tenni, bár lehet, hogy látszott rajtam, sőt, biztosan.
- Hű, hogy mi van velem? Hát, tudod, zajlik az élet, ahogy illik - feleltem neki, miután kiszuszogtam magam, majd magam mellé helyeztem a seprűmet, hogy ne kelljen tartanom a beszélgetés alatt.
- Tudod, múltkor meséltem neked Mihail-ról, mikor úgy volt, hogy lehet alakulgat valami. Hát, képzeld, szilveszterkor szakítás lett a vége a dolognak. Én úgy éreztem, hogy nem foglalkozik velem, ő meg úgy, hogy nem adtam neki elég időt, bár nem tudom mire, mert ha érdekeltem volna bármennyire is, vagy esélyt akart volna adni ennek az egésznek, szerintem akkor nem hanyagolt volna úgy el. Szilveszterkor is csak azért találkozott velem, hogy kiderítse, mi történt Somával, akivel akkoriban baráti státuszban voltam. Egy ideig tépelődtem magamban Mihail kapcsán, de aztán rájöttem, hogy túl könnyen elengedett, így én is túltettem magam a dolgon - vázoltam fel a lényeget az én szemszögemből Bencének, majd egy kis hatásszünet után, hogy feldolgozhassa a hallottakat, folytattam.
- Somával barátok voltunk, nem volt köztünk semmi, míg volt barátom. Persze nem voltunk közömbösek egymás irányába, idővel pedig egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Aztán végül összejöttünk. Vele nem egyoldalú a dolog, kölcsönösek az érzelmeink egymás iránt, ráadásul egyezik a temperamentumunk is. Ő amúgy Rellonos, felsőbb éves - meséltem Bencének nagy beleéléssel. Reméltem, hogy tartós lesz a kapcsolatunk Somával, idáig remekül alakult köztünk minden.
- Na, és veled mi újság? - kérdeztem vissza érdeklődve, hiszen egy kis ideje nem tudtunk komolyabban elbeszélgetni egymással, mivel mindketten eléggé el voltunk foglalva a tanulással és egyebekkel.
- Nehogy azt hidd, hogy megúszod bünti nélkül, te rosszcsont. Legalább száz fekvőtámaszt csinálj itt helyben - élcelődtem vele. Tudtam, hogy érti a poént, hiszen mindig is egy húron pendültünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Na, nem azért, mintha nem én nyertem volna, mert hát ez nem is kérdés, de lásd, milyen rendes vagyok, simán kiegyezhetünk döntetlenben - közöltem vele határozottan, negédes hangnemben, imádtam húzni az agyát. Tisztában voltam vele, hogy sokkal gyakorlottabb nálam, így nem sok esélyem se lett volna nyerni ellene, de ezt a gondolatot megtartottam inkább magamnak.
- Bizony, abban vagyunk, kedves barátom - vigyorogtam rá jókedvűen. Nagyon egy hullámhosszon voltunk szinte mindig és folyton meg tudott nevettetni.
- Nos, igen. Hát, a szilveszterem elég szörnyű volt, remélem, hogy jövőre jobban fog sikerülni. Egy ideig emésztettem magam a történteken, de rájöttem, hogy nem érdemes, meg mindez már a múlt - feleltem neki kicsit komorabb arccal visszagondolva a történtekre. Nem volt számomra egy egyszerű időszak, de végül sikerült túltennem magam a dolgokon, ebben pedig sokat segített az, hogy Soma végig támogatott, így nem voltam magamra utalva.
- Boldog vagyok Somával, nagyon összeillünk, hasonlítunk egymásra és kölcsönösek az érzelmek - válaszoltam neki mosolyogva, majd játékosan összeborzoltam Bence haját, miután kissé megdőltem általa.
- Ismerem, ő az egyik barátnőm! Húúúúúú, aztaaa! Mekkora lehetett már, mikor Masa rájuk nyitott! Nem lettem volna a helyében. Össze is jöttek vagy csak ott aludt? - kérdeztem kíváncsi tekintettel. Micsoda kalandok, hát elég érdekesen alakult a lány szilvesztere is, na majd kikérdezem, ha találkozunk. Amúgy is lesz mit mesélnünk egymásnak...
- Jaj, igen, hallottam már a szüleiről, nem egyszerű esetek. Én is örülnék, ha lenne telója, akkor többet tudnánk kommunikálni egymással - lelkendeztem a fiúnak. Márk is jó barátom volt, belegondoltam, milyen muris helyzet lenne, ha két jó barátom összejönne.
- Igen. Ha nem baráti státuszban lennénk, akkor ennek a dupláját csinálnád - vontam meg a vállam komoly képet vágva, majd hirtelen elképedtem, mikor nekiállt valóban fekvőtámaszozni.
- Hé, csak ennyit tudsz? Na, ne már! - vontam fel a szemöldököm, majd arra az elhatározásra jutottam, hogy tovább szívatom, ha már belement a játékba.
- Ha még nyolcat lenyomsz, utána jön a nehezítés - utaltam sejtelmesen magamra, hogy bizony engem is el kell majd bírnia, ha tud.
- Lássuk, mennyit bírsz! Hajrá! - néztem rá szép szemekkel vigyorogva, majd elkezdtem pom-pom lányosan ugrándozni. Én aztán részemről mindent megtettem, hogy ösztökéljem kicsit...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Tudom-tudom, pont ezért szeretsz! - vigyorogtam rá egy huncut kacsintás kíséretében. Nagyon jól elvoltunk mindig, könnyen megtaláltuk a közös hangnemet, és ami a legfontosabb, vevő volt a humoromra. Érdekes módon szinte rögtön egy húron pendültünk, miután megismertem, ráadásul benne volt minden mókában, ami másnak szabályszegést jelentett.
- Csupán barátok? Minimum a legjobb barátok! - feleltem neki vidoran, majd belegondoltam, hogy a státusz szócska tényleg elég hivatalos kifejezés. Belegondoltam, hogy mostanság ritkábban találkoztunk, de ez teljesen érthető volt, mert egyrészt ott voltak a sulis elfoglaltságok és mindkettőnknek volt párkapcsolata. Ettől függetlenül mikor összefutottunk, úgy folytattuk a beszélgetést, mintha csak előző nap taliztunk volna utoljára. Igyekeztem azért a jövőben többet együtt lógni vele, annak ellenére, hogy elég sűrű napjaim voltak nekem is. Szerencsére ő is megértette, ha elfoglalt voltam, ebből egyikünk se csinált problémát.
- Te, lüke! - nyújtottam rá a nyelvem, az élcelődős megjegyezése után, majd elnevettem magam. Naná, hogy vettem az adást.
- Én is örülök, mindkettőnknek kijárt a boldogság - néztem rá széles mosollyal, miután jól összeborzoltam a haját. A kelleténél kicsit jobban sikerült, mint szerettem volna, de hát így jár az, aki lökdös a vállával.
- Hű, hát kíváncsi leszek, mi sül ki Márk és Karola kapcsolatából, már, ha lesz valamiféle folytatás. Fogadni mernék egy vajsörben, hogy lesz köztük valami - csacsogtam lelkesen Bencének. Nagyon bírtam mindkettőjüket, Karolára is ráfért már a boldogság, és Márkra is. Belegondoltam, milyen vicces lenne, ha a barátaim összejönnének.
- Szuper, akkor jó sokat fogok trécselni vele! - néztem rá csillogó szemekkel, egye csak meg, amit főzött. Ha már telót kap a lány, akkor használja is ki, már a lelki szemeim előtt láttam, hogy fél napig csak beszélgetni fogunk. Na, jó nem, csak pár órát...
- Tényleg, lenne kedved valamikor eljönni velem a Kísértetházba? Mondjuk valamelyik este, ha ráérsz. Idézhetnénk szellemet vagy csak szimplán felfedezhetnénk - dobtam be legújabb észveszejtő ötletemet a srácnak. Már egy ideje el akartam menni oda, Bencét pedig ki nem hagytam volna a  buliból.
- Ha tudsz többet is, akkor ne a szád járjon, édes! Bizonyíts! - szívtam a vérét, miközben majdnem elröhögtem magam, hú, de szemét tudok lenni, ha akarok... vagy nem is akartam az lenni most? Ki tudja... Miközben elkezdtem lelkesen ugrándozni, le is nyomta sikeresen a tíz fekvőtámaszt. Nagyon ügyes fiú!
- Csak poén volt! - nevettem el magam íriszeibe tekintve, majd gyorsan megindultam feléje, hogy ráüljek a hátára, nehezéket nyújtva neki. Reméltem, hogy nem roppannak meg öreg csontjai, egyszer ugyanis mindenki felett eljár az a fránya idő...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bírtam Bencében, hogy értette a humoromat, sőt, egészen egymásra voltunk hangolva a hülyeséget illetően.
- Jól van, Mr. Nem hivatalos - ötlöttem rá ki a nyelvem poénosan, jó fej volt, hogy ennyire a szívén viselte a státuszunkat.
- Ígérem, nem leszek többé ennyire hivatalos, Bencus - néztem rá vigyorogva, még a vállát is megpöcköltem játékosan.
- Én is simán el tudom képzelni, hogy aztán végül összejönnek. Én legalábbis nagyon bírnám a szitut - kacsintottam a másikra vidoran. Ha már egy ágyban aludtak, legyen bármilyen cikis is a szitu, az már azért csak jelentett valamit. Legalábbis számomra, aztán más számára nem biztos, de bírtam volna nagyon, ha a két barátom összejön végül. Talán Bencének igaza volt, túl nagy volt köztük a bolondság ahhoz, hogy ne történjen végül semmi... sose lehet tudni.
- Abban biztos lehetsz, hogy sokat fogunk csacsogni egymással, ha meglesz az a telefon - csacsogtam neki hatalmas mosollyal, végtére a telefon arra volt való, hogy kommunikáljon az ember a másikkal, az már nem volt előírva, hogy ez mennyi időt fog igénybe venni...
- Okés! Hozd a szellemidézős tábládat is! Jó móka lesz, remekül fogunk szórakozni! - dörzsöltem össze játékosan a kezeimet. Mindig is kíváncsi voltam a kísértetházra, most pedig a fiúval is ellátogathattam oda, ha valóban benne volt a mókában.
- Menj már a tudod hova.... - öltöttem rá a nyelvem gúnyosan, majd keresztbe font karokkal ültem rajta, miután helyet foglaltam a porondon.
- Igen, ezt eltaláltad. Nagyon is a kedvemre való, amit most művelsz - feleltem neki negédesen, még egy kis buksisimit is kapott, csak úgy ösztönzésként.
- Jól van, akkor mínusz tíz pont az Eridonnak - válaszoltam vigyorogva, majd felkeltem az ülőhelytemből, hogy  kapjon végre egy kis levegőt a másik fél is.
- Amúgy nehogy már elhidd! Tök jó voltál és nem is kellett volna fekvőtámaszoznod! Csak szívattalak, drága! - közöltem vele vidoran, majd miután egy oltári mosolyt villantottam a srácra, kissé hátrébb léptem tisztes távolságba, csak hogy ne legyen egyszerű bosszút állnia rajtam, már ha akart. Bírtam benne, hogy akár a végtelenségig képes voltam húzni az agyát, ez pedig fordítva is így volt, én is vevő voltam a humorára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Dancus? Haha, ez tetszik, legalább olyan jó, mint a Bencus! - nevettem el magam, miközben a vállát bökdöstem játékosan. Örültem neki, hogy mindig mellettem volt baj esetén, nem csupán akkor, mikor minden szép és jó volt. Mondhatni egy biztos pont volt az életemben, nemhiába volt ő a legjobb barátom. Már fél szavakból is értettük egymást általában, ez is azt mutatta, hogy eléggé egy hullámhosszon voltunk.
- Én bírom őt, igaz nem az a közvetlen típus és idő kell neki hozzá, mire megnyílik, de szerintem remek párost alkotnának a barátnőmmel. Igen, ismerem Karola előéletét, hát, ebben csak megerősíteni tudlak. Tényleg ráférne már a boldogság, én szurkolok nekik nagyon! - tekintettem a fiúra elgondolkodva komoly arccal.
- Szuper! Már alig várom! Remekül fogunk szórakozni! - tapsikoltam kislányosan vigyorogva, már a lelki szemeim előtt láttam, hogy izgalmas lesz a kísértetházas látogatásunk.
- Lehet, hogy megidézünk majd valami ősi szellemet, aztán ki tudja, mi lesz még ott... úúúú, ez annyira izgi! Lehet olyan lesz minden, mint azokban a kísértetes horrorfilmekben! - néztem izgatottan a fiú íriszeibe. Ahogy egyre többet csacsogtam a témáról, úgy vált egyre érdekesebbé számomra az egész, szóval iszonyatosan vártam már ezt a kalandot.
- Tudod mit? Nem szeretném megtudni - incselkedtem vele tovább. Szerencsémre Bence nem volt az a sértődékeny fajta, értette a viccet. Még akkor is képes volt megtartani a hidegvérét, mikor tudta, hogy messzire mentem.... Hát nem imádni való?
- Rendben, vigyük vissza őket. Azért jó buli volt, majd máskor is megismételhetnénk! - feleltem neki mosolyogva. Közben észrevettem, hogy kissé elszontyolodott, de nem akartam elrontani a hangulatot, nem kérdeztem felesleges dolgokat tőle. Úgy gondoltam, hogy így is jól megúsztam a túlhúzott mókát, miközben megcsikizett, jó nagyokat kacagtam. Miután visszavittük a seprűket a szertárba, egy ideig együtt bandukoltunk visszafelé, majd elbúcsúzva egymástól mindenki a saját helyisége felé tartott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Mióta Soma elutazott, azóta nem találtam a helyem a kastélyban, a társasági életben sem vettem részt mostanság. A tanulás se ment igazán, nehezen tudtam összpontosítani, ráadásul mugliismeret tanársegéd lettem. Minden erőmmel azon voltam, hogy összeszedjem magamat, nem akartam csalódást okozni, ha már ide kötött minden. Tudtam, hogy fontosak a tanulmányaim a jövőmet illetően, noha régebben egyáltalán nem érdekelt a dolog. Úgy látszik, ahogyan telt-múlt az idő, komolyabbá váltam, bár Soma mellett is megkomolyodtam valamelyest. Nagyon hiányzott a fiú, sose gondoltam volna, hogy elválnak útjaink, ráadásul úgy, hogy mindez tőlünk független módon történik. Egy darabot a szívemből magával vitt, sosem fogom elfeledni, legbelül pedig reménykedtem benne, hogy egyszer majd csak megjelen előttem, és közli velem, hogy végleg visszatért, aztán folytathatunk mindent ott, ahol abbahagytuk... a szívem legalábbis ebben hitt, az eszem viszont figyelmeztetett rá, hogy erre vajmi kevés esély van a jelen helyzetet illetően. Ma nem volt kedvem a szobámban a négy fal között ücsörögve tölteni a napomat, friss levegőre vágytam, ezért úgy határoztam, hogy teszek egy sétát a réten. Arra gondoltam, hogy ott biztosan nem botlok bele majd senkibe, bár abba is belegondoltam, hogy nem biztos, hogy jót tesz, ha magamba fojtom a bánatom, és tovább agyalok ezen az egészen. Végül üzentem Bencének, hogy találkozzunk a réten, szerettem volna kicsit könnyíteni a lelkemen, és rá mindig számíthattam mindenben. Ő már átélt egy komolyabb szakítást, így biztosan megérti, mennyire fáj ez most nekem, még akkor is, ha náluk más miatt ért véget a kapcsolat. Bence még nem is tudta, hogy mi történt, úgyhogy úgy éreztem, hogy itt az ideje felvilágosítani őt, hogy már nem fog együtt motorozni Somával. Emlékszem, hogy legutóbb azt üzente meg a fiúnak, hogy mehetnének már egy kört a járgánnyal... biztos, hogy őt is megérinti majd Soma elutazása, hiszen jó barátok voltak. Szokásomhoz híven kicsivel előbb megérkeztem a megbeszélt helyszínre, egész kellemes idő volt, bár kissé hűvöske, ennek megfelelően választottam ki az öltözetemet is. Fel-alá járkálva vártam a fiúra, miközben magamba szívtam a friss levegőt. Reméltem, hogy Bencének jobban alakultak a dolgai a bálon, hiszen azóta nem is találkoztunk, mivel eléggé magamba zárkóztam egy kis időre a történtek miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Helló Bencus! - üdvözöltem a fiút szintén egy nagy öleléssel és persze viszonoztam a két puszit is. Nem tudtam egy kicsit nem elmosolyodni a mondandóján, hiszen, amikor a társaságában voltam, vagy épp rosszban sántikáltunk, mindig jó kedvre derültem, nem volt ez alól kivétel a jelen pillanat sem, akármennyire is rossz hírt akartam vele közölni. Kicsit sikerült neki jobb hangulatra derítenie egy kis idő erejéig, azonban ez a pillanat nem tartott ki oly sokáig, mint általában, mert komolyabb témáról volt szó.
- A hangom ugyanolyan, a helyzet viszont kritikus - haraptam be az ajkaimat a válaszom közben, miközben a földet bámultam.
- Nos, az a stájsz állt elő, hogy Somával szakítottunk. Pontosabban el kellett utaznia, hogy a kis húga mellett lehessen, mert az apjánál helyezték el a testvérét... nem tudom, mit tudsz az egészről, de a lényeg az, hogy az apja egy erőszakos, gátlástalan ember, az anyukája pedig sajnos már nem él - összegeztem a dolgokat a legjobb tudásom szerint.
- Ja, és Amerikába utazott, nem is igen jön az országba látogatóba. Emiatt úgy döntöttünk, hogy jobb, ha vége az egésznek, nem érdemes húzni-vonni a dolgot, mert annál fájdalmasabb lesz az egész... sose gondoltam, hogy ez lesz a vége a kapcsolatunknak. Sőt, arra sem számítottam, hogy egyáltalán befejeződik, és semmit sem tehetünk érte... ez annyira igazságtalan - panaszkodtam a fiúnak szomorú arccal. Annyit sírtam már az elmúlt időszakban, hogy most végre anélkül sikerült elmondanom a dolgokat, hogy könnyre fakadtam volna, szerintem ki is száradtak már a könnycsatornáim. Mindenesetre jól esett, hogy újból kiadhattam magamból a keserűségemet, és kicsit újra feloldódhattam ezáltal. Kíváncsian vártam, hogy Bence mit reagál erre, abban biztos voltam, hogy nagyon meg fog lepődni a dolgon.