Ethan

Muglik, muglik mindenhol. Ilyen alkalmakkor mindig rájövök arra, hogy hiba volt ide jelentkeznem. Annyi félvér és mugli származású dolgozik itt, hogy minden egyes nap, amikor hazaérek első dolgom, hogy egy fertőtlenítő bűbájt küldök a teljes öltözékemre én pedig a zuhany alá bújok. Még jó, hogy itt lehet kapni Némethy féle szépségálpó szereket, így nem kell mindig elmennem Budapestre csak azért, hogy beszerezzem az egyébként elég gyorsan fogyó csodákat. Persze a gyors fogyás annak köszönhető, hogy nem vagyok épp egy sporolós fajta. A szüleim sose neveltek engem sporolósnak, de igaz ez a tesóimra is. Kíváncsi is leszek rá, hogy hogy fog megállni a lábán az a troll most, hogy lelépett az iskolából. Komolyan, nem is értem, hogyan kerülhetett ilyen helyzetbe, hogy lebuktassa magát. Semmit se tanult ez abból, amiket tanítottak nekünk gyerekkorunkban.
Na, de most itt a hivatalban ezt szerencsére nem sokan veszik tudomásul. Hozzájuk gondolom nem jutnak el annyira az iskola hírek, hogy itt arról cseverésszenek a hátammögött, hogy micsoda folt van a család hírnevén azzal, hogy az öcsém, aki egy színtiszta, nemes aranyvérű vérfarkass lett. Egy fura, degenerált lény. Ennél csak az lenne rosszabb, ha valami hetedhét országra szóló lakodalmat tartana egy mugliszármazásúval. Na, már tényleg csak az hiányozna... Ebbe jobb bele se gondolni.
Meg is rázom kissé a fejem, végigsímitok a ruhámon, hogy valóban olyan tökéeltesen áll-e rajtam, mint ahogy annak állnia kell. Aztán az államat arisztrokatikus tartásomhoz híven felszegve indulok el a papírokkal a kezemben a másik részleg felé. Gyakornoknak lenni csupa "móka és kacagás".

Marci
Öltözet

A nagy melegre való tekintettel most egy fagylaltot nyalogatva üldögél Eszterünk a Boglyas tér egyik árnyékos padján. Szeret a szabadban lenni. Na jó, igazából annyira nem. Kivéve otthon a házuk kertjében. Ott tudja jól, hogy mindenféle mugli hatástól elzárva lehet. Arany élet egy aranyvérűnek. Hah, micsoda szófordulat.
Na, viccet félretéve a téren ücsörögve lapozgatja a Havi igéző aktuális számát. Szeret tisztában lenni korosztálya legidőszerűbb híreivel, pletykáival. Nem egy pletykafészek fajta Eszti, tininek se volt az. De tagadhatatlan tény, hogy egy jó politikus varázsló tisztában van a környezetével. Eszter pedig politikai pályára készül. Ezért is volt ma nap közben a minisztériumban. Ugyanis jelenleg itt gyakornokoskodik. Munka után pedig édes a pihenés. Ebben a melegben egy finom fagyival még inkább. Haza még úgysincs kedve mennie, úgyis egyedül lenne otthon, és hát két testvérrel, és eddig bentlakásos léttel kicsit fura és idegen neki a magány, ha hazaér. Nem mintha nem tetszene neki, hogy nem lógnak mugli dolgok a csillárról és nem kell attól rettegnie, hogy valami tisztátalan vérű nyúl hozzá a cuccaihoz. Ez a része kifejezetten tetszik neki. Nyugalommal tölti el. Bár egyébként sem egy idegeskedő fajta, bár vannak dolgok, amikkel kifejezetten hamar fel lehet paprikázni. Például az öccsével, akire most gondolni se akar.
 - Milyen érdekes... - Motyog magában a híreket olvasva. Már természetesen bele is került az újságba, hogy a francia méltán híres aranyvérű család reménysége magyarországi iskolában folytatja tanulmányait. Ez az újság minden lehetséges hírt összeszed az országból... Néhány hír persze kacsa szokott lenni. Például itt van ez is: a Némethy család várományos örököse nősülni készül. Máté nősülési szándékairól már hallottam volna. Voltam én is aralistás, ha jól hallottam hírét. Mágus körökben semmi sem marad sajnos sokáig titokban...

Nagyon rossz volt Madagaszkár. Meleg, párás. Itt még ezekkel a borzasztó melegekkel is sokkal-sokkal - évezredek múlva - sokkal jobb itt lenni. Eszternek nem való az a fajta nagyon mediterrán, nagyon egyenlítői övezet. Maximum egy nyaralásnyi időre. Addig szerethető.
A nagy olvasgatás közepette el is gondolkozik itt-ott Eszter az egész madagaszkári "kiruccanáson", mindeközben a fagyi folyamatosan fogy. De a nagy elmerültségből visszarángatja őt egy torokköszörülést követő köszönés a keresztnevével megbolondítva.
 - Oh, khm... Szia Marcell! Hát munka után kicsit olvasgattam mielőtt hazamennék. Jobb itt, mint a lakásban megfőni. A hűtőmágia is kevés ide már. De itt az árnyékban egy kis fagyival máris jobb. - Mosolyog rá a napszemüvegét feltolva a hajába. - Látom te meg vásárlós napot tartasz. Csak így egyedül? Vásárolni pedig társaságban jó. - Pillant rá a szatyrokra, amik a férfi kezében lógnak. Az ilyesfajta dolgok egyből feltűnnek egy nőnek, aki szeret vásárolni. Eszter gazdag, még jó, hogy szeret hobbiból pénzt költeni, hiszen megteheti, hogy egy átlagos fizetést költsön el akár csak egyetlen ruhára. Ezt pedig szereti kiélvezni és mutogatni. Ezzel is jelezve, hogy ő arisztokrata aranyvérű, nem egy koszos mugliszármazék.
 - Csatlakozol esetleg hozzám itt a padon, vagy még sok elintéznivalód van ma? - Nagyon nagy modortalanság lenne nem a társaságába invitálni egy aranyvérűt. Legalább a mágustársdalom krémje tartson már össze, nem igaz?

Marci kedves fiú és aranyvérű. Két jó pont. De van egy gyereke. Ez olyan valami, ami él és mozog és visít... Eszter ilyesmivel nem hiszem, hogy meg tudna birkózni. Őszintén szólva én megkérdőjelezem azt, hogy neki lesz majd valaha is gyereke. Már csak azért is, mert az 9 hónap tömény szívás, aztán meg 18 év tömény szenvedés még pluszban. Nem éppen egy Eszternek való survivor show ez. Persze a vérvonalat fenn kell tartani, a nemességnek élnie, szaporodnia kell, szóval hát már csak puszta kötelességből is egyszer biztosan lesz majd ő anyuka. Egyszer... soká...
 - Értem. - Most minderre mást nem is tudna kinyögni. Igazából tudta ő, hogy a férfijúnak van fia, de annyira nem foglalkozott vele, de most, hogy ez meg is lett említve már jobban odafigyel erre a cseppet sem mellékes "tulajdonságra". Ha őszinték akarunk lenni, először Eszter kinevette Marcit úgy, ahogy van. Persze nem szemtől szembe, hanem csak amikor eljutott hozzá a hír. Micsoda szerencsétlen lúzer az, akit otthagynak egy gyerekkel. De így megismerve azért egész normális. Nem olyan degenerált aranyvérű, mint egyesek. Szerencsére.
 - A Minisztériumban gyakornokoskodom és bejöttem egy kis túlórára is. Ráértem és szeretem építgetni a jövőmet. - Büszkeség azért kihallatszik a hangjából. Büszke arra, hogy a saját lábán is képes építeni a karrierjét. Meg amúgy is ő egy totálisan karrierista nő. Neki ez fontos és az ilyen területen elért sikerek növelik a legjobban az önbizalmát.
 - Megértem. Gondolom nem szeretsz sokáig a fiad nélkül se lenni. - Tényleg csak gondolja, beleérezni nem tud egy ilyen helyzetbe. Nem lelkesedik fel ugyanis attól, ha meglát egy kisgyereket. Sőt, nem is csal mosolyt az arcára egy aranyos kisbaba, néha pont hogy inkább undor jelenik meg az arcán. De, hát vannak ilyen emberek.
 - Egyébként add át üdvözletem édesanyádnak! - Egy bájos mosolyt is megenged az üdvözletküldés mellé. Ezt diktálja az etikett, amely Eszter számára kőbe vésett törvényként funkcionál az élete legnagyobb hányadában. De az etikett nem tér ki igazán a váratlan helyzetekre, mint ami most is következik. Meglepődve néz a fiúra. Nem igazán számított egy ilyesfajta invitálásra. Most erre mégis mit mondjon? Nem egy randevúzgató fajta ő. Persze alkalomadtán elmegy, ha kellemes parti az illető és jót tesz a hírnevének, de a legtöbb szerencsecsomagot lekoptatja valami kellően oldalba szúrós, de mégis nemes szöveggel. Most azonban minden ilyen helyett a nevetés tör ki belőle.
 - Khm... - Próbálja összeszedni magát és kinyögni valami értelmeset is. - Ne haragudj, csak öhm... huh, hát ez váratlanul ért. - Kissé legyezi magát a kezével, hogy sikerüljön normalizálni levegővételeit. - A legtöbb fiú nem nagyon veszi a bátorságot az ilyesmire, és nem számítottam rá. - Jegyi meg mintegy mellékesen, hogy tőle általában félnek ilyen téren a fiúk. Amit persze nagyon jól is tesznek. - Na szóval, egyszer egy nem randi fagyizásra szívesen leszek a társalgási partnered. - Mosollyal még meg is koronázza az invitálás elfogadását.

Ethan

A nagy romantikus jelenetek nem is állnának túl jól nekem. Nem vagyok egy nagyon romantikus alkat, sőt... Valószínűleg, ha az Ethan által lefestett kép zajlott volna le, akkor én fennhéjázva ráförmedek: "Manapság már a tiszta vérűek is békának. Nem kell, hogy segíts, inkább csak ne árts többet." Ezt követően pedig egy pálcaintéssel összerendeztem volna a papírokat. Nehogy már én lehajoljak és a földről kaparásszak össze egy pár papírt, amikor én egy varázsló vagyok és a pálcámat nagyon is jól tudom használni.
De a fikcióktól a valósághoz érdemes áttérni, az az én terepem, nem vagyok egy álmodozó giccses tini. Még a gyomrom is felfordul, ha erre gondolok.
 - Üdvözletem Ethan! Pedig ha már mind a ketten ugyanarra a szakra járunk, akkor számíthattál volna rá. - Nincs a legjobb napja neki, szóval egy kissé most felvágottabb nyelvvel válaszol vissza Ethannek, de semmiképp sem modortalanul. De nem Madame Bűbáj ő, hogy itt tegye-vegye magát.
 - Gondolom te is a gyakorlatoddal kapcsolatosan vagy itt. Kinél leszel majd? - Tudni érdemesnek találom azt, hogy mégis kinél is lesz majd Ethan, ugyanis én jól megszívtam, hiszen nem aranyvérűhöz kerültem, hanem ahhoz az otromba Osztrovszkyhoz, akivel persze kénytelen vagyok bájologni, mert hát ő a főnököm és fontos, hogy hogyan ítélnek meg a hivatalba. Persze ennek ellenére is van, hogy azért összezördülünk a nézetkülönbségeink miatt. Meghazudtolni nem tudom önmagam.

Ethan

Igazából annak is betudható a kevésbé kedves hozzáállás, hogy a minap felolvastattam az Edictummal saját magát, mivel én magam hozzá nem érnék egy olyan újsághoz, amelynek egy vámpír a főszerkesztője és egy félvéla a társszerkesztője. Az írói gárdában meg több, a mulgi vér, mint a Mugliismeret tanár egész családfájában. És ebben az újságban volt egy igen terjedelmes interjú Ethannel, amiben arról nyilatkozott, hogy ő érdeklődik a mugli technika iránt. Na, ott is akkor tettem le inkább az újságot. Hova fajul a világ?
 - Lehet fent lett volna pedig twitteren... - Egy apró megjegyzés, amit egyszer egy muglitól hallottam és hát sajnálatos módon megragadt, de most legalább felhasználhattam valamire.
Ezek után meg őt egy aranyvérűhöz osszák be, míg engem egy kis senkihez, akinek még muglivér is van az ereiben. Ez egyszerűen vérlázító. Most szívesen leátkoznám Ethan fejéről a mosolyt. Kezd egyre unszimpatikusabb lenni a szememben, pedig eddig eléggé kedveltem. Na, persze nem olyan értelemben. Ethannek van egyfajta kisugárzása, ami sokakat levesz a lábáról, kár is lenne tagadni, de én nem vagyok ennyivel megvehető.
 - Merlinre! Te nagyon mázlista vagy. - Azért próbálok vele normálisan viselkedni, hiszen annyit tudok Ethanről, hogy vele nem érdemes rosszban lenni. És hát még ha muglista is, akkor is aranyvérű és elég jó családból származik. Bár nekik is van egy pár szégyenfoltjuk, akik az iskolai házam tagjai közt sorakoznak fel szépen.
Persze ez után jön a kérdés is, hiszen így illik, hogy én kihez vagyok beosztva. De azért észreveszem a megfogalmazásában a bicskát, amit persze ösztönösen reagálok le. Méghozzá egy nemes, nőies pofonnal.
 - Senki alatt se vagyok. Nem fekszem senkivel se össze egy nyamvadt munkáért. Mit gondolsz te? A férfiaknak áll a világ? Hát nem! Egy nő is érvényesülhet pusztán az eszével, nem csak a lábaival! Muglista idióta! - Már a pálcáját is kedve lenne elővenni, hogy néhány ízes átkot szórjon a fiú fejére, de ehelyett inkább csak megáll, kifújja a levegőt, egyenes, nőies tartást vesz fel, állát felszegi, majd elindul tovább a dolga felé. Ha Ethan akarja, akkor kövesse.

Mr. Otromba


Egyelőre még mindig itt vagyok... A Főnök utána mondhatni a legtöbb helyen ki nem mondott munkaköri leírás. Ez itt sincs másképp. Sajnos a szerződésem még mindig tart és nem akarok semmi incidenst, így szépen elviselem, hogy egy nem aranyvérű a főnököm, aki előszeretettel osztogat nekem mindenféle olyan munkát, amit tudja jól, hogy gyűlölök és csak kesztyűben vagyok hajlandó kb. még a papírját is megfogni az illetőnek.
Az élet kemény.
Most éppen reggel van, csodás munkakezdés. Szépen felöltözve, munkába illően, semmi kihívó, csak csupa elegancia, mindenki tudja csak már csak a megjelenésemből is, hogy gazdag vagyok és aranyvérű. Ezek fontos tulajdonságaim.
 - Jó reggelt! - Lépek be Otromba, akarom mondani Osztrovszky irodájába, aki most is - mint mindig - az íróasztala mögött ül. Van ennek élete? Tudom, hogy van felesége, de azt még sosem láttam szinte. Úgy hírlik, valami vámpír, vagy egyéb lény. Hát, mit ne mondjak, nem lep meg... Aranyvérű, jó családból származó ember nem áll le olyannal, aki nem szintén ilyen ismérvekkel rendelkezik.
 - Mi a mai feladat? - Teszem fel a szokásos kérdést, nem remélve semmi jót vagy pozitívat.

Mr. Otromba és gyereke...

Ha én legalább fele annyira élvezném a munkát, mint a főnököm az én szívatásomat, akkor én lennék az év legjobb munkatársa lelkesedés szempontjából. Mivel Osztrovszkynak minden bizonnyal semmilyen hobbija nincs, ezért az én munkám megkeserítése számára a hobbi.
Amikor belépek a terembe - ami gyanúsan túlzottan rendezetlen - már elfog a gyanakvás, amikor pedig felegyenesedik egy kölökkel a kezében minden pozitív reményem - már ha volt - szertefoszlik. Már itt sejtem, hogy ennek bizony rossz vége lesz.
A növényféle intek a pálcámmal gyorsan, mellette van egy kis víz, az elég lesz neki, szóval az megy a méretes földdel tömött cserépbe. Én addig pedig gyanúsan méregetem a szememmel a gyereket, akihez oda is kell mennem. Nekem. Egy gyerekhez. Utoljára az öcsémet fogtam a kezemben, és ő 3 évvel fiatalabb nálam, őt is elejtettem, ha jól emlékszem a bátyám történetére. Na, nem azért lett ilyen sült bolond, nem fejre ejtettem, csak a fenekére.
 - Hogy micsoda? Fogjam meg? Ezt a... - Mutatok elhűlve a gyerekre, aki nagy boldogan tapsikol és ismétli pöszén a nevemet. Ezt ő se gondolhatja komolyan. Ráadásul éppen ma vettem fel fehér ruhát. Csodás. Ezt a ragacsos trutyit, ami a gyereken van még ezer Suvickus se szedi le sehonnan se.
De persze nincs választásom, a gyereket a kezembe nyomja és már ki is siet az ajtón, még néhány plusz feladatot előtte a nyakamba sózva.
Elhűlve, érthetetlen tekintettel bámulok a kisiető férfire. Én nem erre lettem felvéve. Ezt még meg fogja bánni ez a nyomomurlt félvér. Ez a gyerek is az. Pfej... ha legalább aranyvérű lenne, akkor hasznosnak tartanám, de így...
 - Na, most te szépen ide leülsz. Próbálj meg ne hozzámérni. - Mondom a gyereknek, lassan, érthetően, bár nem bízom abban, hogy meg is érti ezt a valami, amit mondok neki.
Éppen ezért szépen meg is fogja a vállamat, de azért szerencsére sikerül leraknom a székre. Remek! A kezemet az asztalon található zsebkendők egyikébe törlöm, közben szemmel tartva a gyereket, utána pedig gyorsan pálcát ragadva hívom elő egy invitoval a táskámból a beszéd után író pennámat, hogy azzal megfogalmazzam a poronty anyjának azt, hogy él és virul a gyereke. Bár biztonságban egyáltalán nincs, mivel éppen most készül leesni a székről. De a varázslatok gyorsabbak, mint a gyerekek mozgásai néha, így szépen felrepül a gyerek a magasba, hála a Mobilicorpus varázslatnak.
 - Hosszú nap elé nézünk. - Fújom ki a levegőt már most fáradtan a gyerekre nézve, akit magam felé kezdek el lebegtetni. Bár tetszik, hogy ott van fent idő kérdése, hogy ne hányja el magát, azt pedig igazán senki sem szeretné, szóval visszatesszük a talajra, még most. Azonnal.
 - Jó kislány, marad szépen. Nézd csak, játssz ezekkel. - Lebegteti oda a szoba különböző szegletein található játékokat a gyerekhez, hátha valamelyik megtetszik neki.
 - Penna! Írd!
Kedves!
Fleur ép és egészséges. Délután hazaviszem, most a gyakornokom és én vigyázunk rá, jó kezekben van, nem kell aggódnod. Pihenj egy kicsit.

Üdvözlettel:
Konstantin
Bólintok egyet, a levél így megteszi, és a varázslatokkal egész jól el lehet viselni egy gyereket úgy, hogy hozzá se kell érni. Büszke lehetek magamra.