Annája
na most fogsz elhagyni

Hajnal van, még napfelkelte előtt. Kint ül a stégen és Annát várja. Éjszaka dolgozott, így esélye sem volt rá, hogy személyesen hívja beszélgetni kedvesét, hát baglyot küldött még valamikor az este.
Ennyi idő kellett hozzá, hogy eljusson arra a pontra, amikor minden befolyás nélkül, magától tudja elmondani Annának, ki is ő valójában és miért jár ismeretlen helyekre ha inni támad kedve. Most van itt az ideje, amikor kapcsolatuk már elért bizonyos pontokat, de még szabadon távozhatnak ha úgy döntenek, nem kérnek a folytatásból. Persze nem ezt akarja. Bízik a nőben és abban, hogy nem a múltja fogja meghatározni a jövőjüket, melyre csupa bizakodással gondol. Mellette akar maradni még sokáig, mert benne megtalálta a biztonságot és a szerelmet.
Szíve nyugodtan dobog mellkasában, de fejében száguldoznak a gondolatok. A stég korlátjának vetett háttal, jobb lábát felhúzva dobál kavicsokat a tóba, melynek hatására a sima víztükör fodrozódni kezd. Várakozásában néha felsóhajt és megdörzsöli szemeit és arcát. Fáradt. Tekintete néha a magával hozott sörösüvegekre téved, na meg a stég másik feléhez, hátha megpillantja a nőt. Egy percig sem gondolja, hogy nem fog eljönni, de azt sejti, hogy furcsállni fogja a különös találkát. Hisz hajnal van, vagy még éjszaka, ilyenkor összebújva aludni szoktak amíg az ablak résein át beszűrődő napfény meg nem világítja hasukat.

Annája

Gondolkodik és csak gondolkodik, már nem teljesen biztos magában. Szereti Annát és fél, hogy elveszíti. Azt viszont megtanulta, hogy a titkok nem valóak egy kapcsolatba és az ember csak akkor lehet boldog, ha a hibáival együtt fogadják el. Márpedig ő ezt akarja. A teljes boldogságot. Ezzel a nővel.
Egy pillanatra mindent elfelejt mikor megjelenik kedvese. Csillogó szemmel fordul oldalra és elmosolyodik. Finoman ujjai közé fogja állát és csókot lehel ajkaira. Még mielőtt megszólalna, kezébe nyomja az egyik sörösüveget.
- Nem igazán - szusszanva dől vissza a korlátnak és a saját kezében tartott üvegre fókuszál. - Okkal hívtalak ide. Nem történt semmi baj, ne aggódj, csak van valami, amit el szeretnék mondani - halkan beszél és szépen fogalmaz, minden egyes szóra odafigyel, mit hogyan használ.
Közben pedig képtelen a vörösre nézni. Csend.
Egy kisebb kavics csobbanása hallatszik és a mély lélegzetvétele.
- Nehéz erről beszélni. Őszinte akarok lenni veled... Mielőtt bármit mondanék, Anna, az érzéseim valódiak és ha szörnyetegnek fogsz gondolni... Én akkor is szeretni foglak, de... Megértem.
A felgyülemlett sötétség a hangján hallatszódik. Nehezen ugyan, de felnéz a nőre, sötét szemei a félhomályba vesznek. Most nem lát reményt, csak a saját szomorúságát, mert nem tudja abban a hitben ringatni magát, hogy Anna ezen könnyedén túl tud majd lépni. Keserűség telepszik a mindig vidám párra.
Lepattan a sörös üveg kupakja, ő pedig beleiszik. El kell lazulnia, vagy legalábbis kell valami, ami lefoglalja. Meg ami majd nagyot koppanthat a fején...

Anna

Soha nem akarta megbántani a nőt, vagy ilyen konkrétan a frászt ráhozni. Ezzel viszont sikerült, akaratán kívül. Tökéletesen érzi, hogy már ketten vannak, akiket ellep a sötétség és hiába akar, nem tud kikecmeregni belőle. Az élete része és most egy olyan embert is belehúz, aki nem tehet semmiről.
- Nem most történt. Csak... Nem voltam veled őszinte. Ezt csak Emma tudja, meg... - befejezetlenül hagyja a mondatot, inkább felsóhajt.
Nehezen fogalmazza meg a gondolatait, idegesen túr kócos hajába. Megremeg a keze is, ezért jobbnak látja újabbat kortyolni az italból, hátha az segít.
- A múltam nem tiszta. Nagyon nem. Nem szívesen beszélek a családomról, mert a fater tönkretett mindent. Tönkretette anyánkat, Emmát, engem is - kezd bele a történetébe.
Fojtott hangon beszél, tekintete a tó felett jár. Lassan a Nap is felemelkedik, a fák mögött már látszik az aranyszín. Mély levegőt vesz.
- Alkoholista. Verte őket és engem is. Én ezt megelégeltem és volt, hogy visszaütöttem. Aztán... Olyanná váltam, mint ő. A nőkről meséltem már. Az a legkisebb dolog. Ittunk, fogyasztottunk tiltott szereket, buliztunk és szartunk a világra - képtelen mosolyogva visszagondolni azokra az évekre, hangjából kihallatszik a megvetés.
Fejét lassan Anna felé fordítja.
- Bántottam embereket. Diákot, tanárt, félvért, muglit... Kézzel és pálcával, mindenhogy. Nem akartam olyan lenni, de az apámmá váltam.
Szemeiben könnyek gyűlnek, melyeket nem is próbál meg leplezni. Bánja a tetteit, pedig korábban nem így gondolt rájuk. Szipog, majd beleiszik az üvegbe. Kell valami pótcselekvés, mielőtt folytatná. Mert még nincs vége.

Anna

Gyűlöli saját magát, a tetteit és az apját, aki mindenről tehet. Sosem vallaná be magának, de az öccsének igaza volt. Az anyjuk menekült a férfi elől, aki pokollá tette az életét. Azt azonban sosem lesz képes megbocsátani, hogy a gyermekeit ott hagyta, a fater pedig rajtuk élte ki magát. Amint elég idős volt hozzá, minden percben a húgát óvta. Emma lett az élete, akiért küzdenie kellett.
Szeretné látni kedvese szemeit, hallani akarja a hangját, vagy érezni az érintését. Bármit, ami meg tudná nyugtatni és tovább bízhatna abban, hogy nem fogja elhagyni. De ő elfordul. Nikolai pedig nagyot nyel.
- Az utolsó ilyen alkalommal egy mugli férfit kórházba küldtem... Két évet töltöttem a balatoni nevelőintézetben - szavai elhalkulnak.
Mutatóujjával az üveg száján köröz, és nem néz már a nőre, csak maga elé.
- Nem buktam meg Svájcban, emiatt kell itt pótolnom a kimaradást. Amikor kiengedtek, nem egyedül küldtek ide. Nagyon sokáig az iskolában is a sarkamban volt egy auror. Ismered Kamilla apját? Balázs. Ő a felügyelőm - szánt szándékkal nem teszi utóbbit múlt időbe.
Továbbra is maga elé mered, de most, hogy szinte az egészen túl van, valamivel könnyebb.
- Én azóta jobb lettem. Emma... Miatta kellett talpra állnom. Ha egy pofon is elcsattan, a mecseki fegyintézetben rohadnék. De vigyáznom kell rá. Érte dolgozok, hogy soha többet ne kelljen visszamennie ahhoz az emberhez...
Ha az üveg a kezében törékenyebb lenne, bizony már eltörött volna, úgy szorítja. A könnyek csak gyűlnek a szemében, míg az első csepp le nem gördül borostás arcán.

Anna

Az, hogy valakivel végre megosztja a féltve őrzött titkát, valamelyest könnyít rajta. De mellkasát összeszorítja az, ahogy Anna néz. Látja, hogy csalódást okozott és csodálkozik, hogy egyáltalán még itt ül mellette. Hogy még nem képelte fel ezért és képes mindezek után megszólalni.
Bár ne tenné! Niko szemei elkerekednek, majd lehunyja őket és megdörzsöli szemhéját. Legszívesebben visszaforgatná az időt és hallgatna az egészről. Nem kellett volna megtudnia. Talán soha nem kellett volna elmondania és úgy élhettek volna, mint eddig. Boldogan, problémáktól mentesen.
- Remélem ezt te se gondolod komolyan... - szólal meg nyersen.
Megrázza a fejét. Szeretne közelebb helyezkedni hozzá, átölelni őt és megmutatni, hogy ő a mindene, de tisztában van vele, hogy arra nem kapna jó válaszreakciót.
- Ha alibi lennél, szerinted elmondtam volna? - sóhajtva veti fejét hátra és a sötétellő felhőkbe mered. A könnyektől nem lát tisztán, de nem zavarja. Valami odabent most omlik éppen darabokra és ő nem tud utána nyúlni.
- Elhiheted, nem büszkeségből meséltem el. Ha most elhagysz, elfogadom. Én se tudnék ilyen ember mellett élni.
Hangjából immár nem csak a düh és megbánás hallatszik ki, hanem a megadás is. Megadja magát, feladja az egészet ha a nő úgy szeretné. Hiába szereti tiszta szívéből, nem erőszakolhatja magát rá.
- Sajnálom - teszi hozzá halkan.

Anna

Akkor már tudja. Fejét kissé lehajtja, nem néz rá. Nem akarja látni ahogy távozik a stégről és ezzel együtt az életéből. Holott... Ő az élete. Minden apró tégladarab lehullását és azok porrá morzsálódását érzi a mellkasában. Végtagjai mintha nem is az övéi lennének, egyedül a fejét képes megmozdítani.
Amikor elkövette ezeket a dolgokat, királyként tekintett magára. Aztán most egy utolsó férget lát a tükörben, aki meg sem érdemli ezt a nőt. Jobb így. Menjen el, hagyja, hogy a sors utolérje a Weißling fiút és ne keserítse az életét, ami boldogabb is lehet nélküle, meg a múltja nélkül.
Aztán újra mozdul. Sajnálata nem jut el az agyáig, de közeledése igen. Azonnal feláll, zsibbadó lábaira helyezi testsúlyát és szorosan magához öleli a síró nőt. Arcát a nyakába fúrja, s útjára engedi saját könnytengerét. Talán még Emma sem látta sírni soha. De most nem számít. Csak az, hogy féltve őrzött kincsét két karjába zárja.
- Szeretlek, mindenem te vagy. Szükségem van rád - ajkai megremegnek ahogy ezt kimondja.
Szemeit már rég lehunyta és most csak ők ketten léteznek egymás karjaiban. Illata nyugtatólag hat a férfira, de nem a könnyeire. Két tenyere a nő hátára feszül, nem mozdul. Mindketten remegnek a sírástól, de ez azt is jelenti, hogy nem a hidegtől, mely körbeveszi mindkettejüket. Távol egymástól.

Gyönyörű feleségem

Huncut mosoly rajzolódik arcán. Az elmúlt percek hatása alatt van. Valahogy Annával mindketten úgy gondolták, nem lenne valami okos döntés a végzős keringőt megejteni. Törnének ott az étkészletek és borulna az összes pár, hát csinálják inkább, amihez értenek. Nem utolsó sorban pedig imádnak.
A helyszínre érve még magához húzza a vöröst egy pillanatra, és míg bal keze a derekán pihen, jobbjával megigazítja a kicsit összetúrt haját. Rávigyorog a nőre.
- Szerintem ez jobb volt, mint a keringő - jelenti ki nem törődve azzal, hallja-e őket valaki.
Egyébként is, aki ismeri, vagy látta már őket együtt, az tudhatja, hogy mindig izzik köztük a levegő. Néha pedig csak lelépnek és...mind tudjuk, a méhecske beporozza a virágot.

Kis feleségem

Büszkén sétál kis feleségét magához ölelve. Büszke saját magára, meg arra, hogy övé a bál legszebb nője, és hogy az imént sokkal jobb dolgot találtak maguknak elfoglaltságként a keringőnél. Távolról sem érdekli, ki milyen véleménnyel van róluk, beszéljenek csak.
- Odinra, nekem van a legjobb nőm - hitetlenkedve ingatja meg fejét, miközben követi Annát a kinézett asztalok felé.
Jó az, amikor az asszony jól tud főzni és esetleg ágyba viszi a kávét meg a sört, de tökéletes az, amikor ő is az emberrel tart a nagy evések és ivásokban. Ha pedig asztalok és ivás, az biztosan evéssel jár.
- Nézd már! Süti - mint egy ötévesnek, úgy csillan fel a szeme.
Magához vesz egy tányért, telepakolja süteményekkel mialatt kedvese italt tölt magának. Egy kis ilyen, egy kis olyan, Niko pedig egyre éhesebb. Megnyalja szája szélét és visszasétál nejéhez, akire felvont szemöldökkel néz le.
- Te kis kérsz belőle?

Adél
valahogy így

Nyugodt szívvel bízza alkalmazottjaira a csárdát a legtöbb esetben. Aztán amikor jön a panasz valakire, mert nem úgy szolgált ki, ahogy azt elvárták, vagy éppenséggel az állításuk szerint Cruciatusszal fenyegetőzik, akkor már muszáj az asztalra csapni. Vagy hát kellene, de Niko csak az egyik távoli és mindenki előtt titokban tartott munkájában ilyen vasmarkú. Itt a csárdában inkább elbeszélget a pultosaival és megkérdezi, miből indult az egész.
Ez a kora esti randi Adéllal erről szól. Mondjuk arról is, hogy már ideje kimozdulnia Nikolainak is. Mióta jó idő van, még egy órát sem töltött a szabadban, állandóan mozgásban van, így épp itt az ideje, hogy felvegye a hétköznapi ruháját és egy üveg borral a kezében ellátogasson a megbeszélt pontra.
- Bocs, hogy késtem. Le kellett vinnem a kutyákat - szabadkozik amint odaér a nő mellé.
Nem, esze ágában sem volt magával hozni ide a két vérebet. Még a végén a tóból kellene kihúznia őket és oda lenne a pihenés, márpedig elsődlegesen ezért jött. Miközben leül Adél mellé, a bort is lerakja a stég labilis deszkáira.
- Bassza meg. Poharat nem hoztam. Üvegből is jó? - emeli rá a tekintetét.

Adél
valahogy így

- Most mutogassam én is a kockáim? - vigyorogva méri végig a nőt.
Nem titok, hogy van kémia kettejük között, vagyis egymás előtt biztosan nem tudják titkolni. Elég egy pillantás és felfedezhető. A határokat viszont nem fogják átlépni.
- Ha nem lenne feleségem, biztos elvennélek - nevet fel.
Egy jó sörre sosem mondana nemet, így nem kizárt, hogy a bor mellé élni fog Adél ajánlatával és felpattint egy üveggel. Elvégre ez a szabad estéje, amikor nem a munka van főszerepben, csak egy annyiban, amennyiben muszáj jelen lennie.
Miközben dugóhúzóval kiügyeskedi az üvegből a dugót, felpillant a mellette ülőre. Hosszan sóhajt fel, de csak azután óhajt válaszolni, hogy belekortyolt az italba. Finom, édes vörös, mert Niko azt szereti.
- Miért, nem hiányozhatnál? - kérdéssel felel első körben, majd elmosolyodik. - Panaszkodtak a vendégek, hogy megfenyegetted őket Cruciatusszal. Van ennek igazságalapja, vagy ahogy sejtem, kellő alkoholmennyiség után kreálták ezt a vádat?
Szemöldökét felvonva várja a választ, miközben tekintetével elidőzik a nő arcán. Mosolyog rá, mert úgy érzi, most jó helyen van.

Adél
valahogy így

Nem túl szégyenlős a csárda tulaja, könnyedén rántja fel a pólóját és villantja meg a hasát. Nem egy igazi kigyúrt állat, de látszanak a kockák vonalai, csak hát elég fehér is az a pocak.
- Jó, de hát a főnöknek sincs ingyen a pia - forgatja meg a szemét miközben beszél.
Jó is lenne, úgy lenne részeg minden alkalommal, hogy egy knútot sem kellene kiadnia érte. Egyelőre viszont nem a mástól kunyerált sört, hanem a bort akarja megkóstolni, de hát egyesek elterelik a figyelmét. A mosoly szép lassan rajzolódik ki az arcán miközben az a pillanat egészen hosszan tart. Nem zavarja, hogy Adélra ilyen hatással van, általában minden nővel ez történik, és hát köztük még a kémia is működne.
- Baszki Niko, ki fogsz csinálni - vigyorogva kezdi utánozni elvékonyított hangon a nő dumáját.
Végül felnevet és bele is kortyol a borba, ha már kinyitotta és a másik szerint iható. Ha Adél mondja, el is hiszi. Hát vagy nem. Nőknek soha semmit.
- Azta, Adél, milyen bölcs vagy ma. Mindjárt el is tekintek az ejnyebejnyétől - továbbra is vigyorog, csak már részben a bor miatt is.
Míg az üveg száját csókolgatja, végig a nőre és a magyarázatra figyel. Alig emelkedik meg a szemöldöke, meg hát az ejnyebejnye is elmarad.
- Győzz meg, miért ne rúgjalak ki?

Adél
valahogy így

- Hogy beszélsz a főnököddel? - nevet fel hangosan.
Nem szokott úgy utalni magára, mint főnökre, sosem érezte úgy, hogy attól bárki felett lenne. Viccelődni szabad ezzel, komolyan a beosztottjai fejéhez vágni viszont...hát maga alatt vágná a fát rendesen. Elég, ha a vendégek okot adnak a bosszankodásra, nem kell, hogy még ő is ossza az észt.
Aztán a felsorolásra köhögni kezd a félrenyelt bortól. Nevet és köhög egyszerre, néhány percig szóhoz sem jut.
- Nem volt más - nem fogja megadni azt az örömet a nőnek, hogy dicsérgetni kezdje a tulajdonságaiért.
Gondolhat mást, tudja Niko, hogy kit miért választ maga köré, de ez inkább megérzés. Akit nem ismer, nem tudhatja előre, milyen lesz vele együtt dolgozni. Szerencsére azt elmondhatja, eddig jókat sikerült választania.
Félig felvont szemöldökkel fordítja fejét Adél felé. Mosolyra készteti a kis akció, de semmi komolyat nem mozgat meg benne. Persze eljátszik a gondolattal, hogy mi lenne, ha, nincs a közelben senki, és amúgy is csak behívhatná az irodába...de nem, ez a kis szikrázás addig jó, míg jól működik.
- Igaz. Nálad jobban még Anna sem tud törölgetni - feleli vigyorogva.
Az üveget leteszi, aztán egyet gondolva kinyújtja kezét, át a stég deszkáin, hogy megnézze, milyen a víz. Hűvös, nem lehetne benne még fürdeni, de ettől függetlenül szemöldökét vonogatva néz a szomszédos nőre.
- Na, beleugrasz?

Adél
valahogy így

Nem igazán érti, mi baja lett hirtelen a nőnek, de hát...nők. Mindig képesek így viselkedni, ha ad rá az ember okot, ha nem. Ő csak kicsit húzza az agyát, de nem csinál semmi rosszat. Rá is hagyja, ő aztán nem fog erre rákérdezni, magyarázkodni meg főleg nem. Szeretné nyugalomban fogyasztani a bort, meg aztán a sört, amit Adéltól lopni fog.
- Beszari - állapítja meg.
Elvigyorodik, de úgy látszik, minden hiába, most tényleg semmi nem jó. Annyiban is hagyja, elpillant a tavacska másik oldalára, ahol felbukkan néhány futó egy kutyával. Nem érdekes, de a vitatkozásnál jobb.
Aztán mégis visszafordul a nőhöz, felvonja szemöldökét és értetlenül hümment egyet.
- Menstruálsz, vagy mi? Mi rosszat mondtam?
Védekezően feltartja a karjait. Felszusszan miközben visszahuppan mellé. Bocsánatkérésre ne számítson, ez nem az a nap. Meg nem is az az ember.
- Ti nők, komolyan... Megdicsérlek, bort hozok, de genyó vagyok. Hát bazdmeg.
Még ha máskor egy más ember lenne, azt mondaná, igaza van Adélnak. De nem, így ismerhette meg akkor, amikor beszállt a csárdába és nem egy kedves kis tenyérbemászó figuraként.

Adél
valahogy így

- Jól van akkor.
Niko ennyiben hagyná, igazából már az sem érdekli, ha Adél most fogja magát és elmegy. Ő csak egy nyugodt estét szeretett volna, de nagyon úgy látszik, hogy ezt nők környezetében nem lehet megvalósítani.
Akkor viszont már igencsak nagyot néz, mikor ez a hárpia fogja magát és az ölébe ül. Felszökik a szemöldöke és fejét oldalra biccenti. Nem fogja odébb lökni, sem elzavarni.
Szó nélkül, a borosüvegből tovább kortyolgatja hallgatja. Hiányzik még neki egy szerelmi dráma, aminek ő a főszereplője, igen. Enélkül nem is lenne teljes az élete, még ha nyilvánvaló is, hogy mindketten vonzódnak a másikhoz.
- És mit szeretnél, mit kezdjek a helyzettel? - teszi fel a nagy kérdést. - Te is tudod, hogy nem fogjuk átlépni a határt, még ha beszélünk róla, akkor sem.
Ő a nővel ellentétben meg tudja őrizni a hidegvérét. Néha. Az ilyen esetekben legalábbis.
- Figyelj Adél, nincs szükségem a drámára, otthon is csak az megy és hogy őszinte legyek, tököm tele a nőkkel. Úgyhogy talán jobb, ha most megyek.