Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Hiába költözz be a kastélyba, egyelőre a falu jobban vonzotta magához. Azóta már párszor megnézte magának a kísértetházat, hátha felfedez benne valamit, de egyelőre nem jutott semmire. Pedig ráhangolódott, próbálkozott, de sajnos nem tudta irányítani az agybaját. Néha csak magától látott, érzett furcsaságokat, úgy érezte, semmi köze hozzá. Nem a világnak küldött üzenet volt ez, de még csak nem is neki, a helyek, tárgyak régi emlékei címzett nélkül repkedtek. Nem tudta, miért tudja ő megfogni ezeket, talán van benne valami különleges jelvevő készülék, lehet, hogy beleépítették kicsiként.
Épp a kastély felé indult vissza, amikor a házsorok vége felől valami érdekes dolgot szimatolt ki. Nem tudta mi az, ami arrafelé vonzza, de nagyon el akart menni arra. Mielőtt elindult volna, körbenézett, kicsit elgondolkodott, de nem tudott ellenállni. A temető felé vette az irányt, bár neki sejtelme sem volt erről, bőszen baktatott. Ahogy végigment a mezőn, hamar megtalálta a kis kerítést. Egyik kezét finoman végighúzta rajta. Biztos volt benne, hogy ez is megélt sok dolgot, de abban is, hogy nem ez az igazi fogás. Így hát átlépte az utolsó akadályt, majd meglátta, hova is érkezett.
Ahogy nagy levegőt vett, érezte az illatokat, az áporodott szagot a friss levegővel, kemény, száraz földdel és persze a napsugarakkal keveredve. Nagyon bódító lett volna, de volt benne egy kis különleges csípősség, egy nem kívánatos fűszer, amit a hely okozott. Szinte fájt a gyomra a helytől, érezte a lüktetését, mintha a föld is sírt volna, hogy alulról kapargatják. A normális embereket nemhogy taszítaná ez a környezet, de még csak észre sem vennék ezeket a dolgokat. Gergő viszont imádja ezt, egyáltalán nem unalmas hely, minden egyes szeglete új dolgokat rejteget számára. Lassan, komótosan kezd el sétálgatni a sírok között. Az egyiknél, ami szimpatikus neki, megáll, leül a fehér kavicsos útra. A sírkövet bámulja mereven, kezével finoman végigsimít a megmunkált márványon.
- Mesélj nekem... - Kéri halkan az emléket, és valószínűleg senki nem nézi normálisnak. Hiába koncentrál egyelőre a sírkő nem akar mesélni neki, pedig biztos benne, hogy van mesélni valója. De nem érdekli, ki, mit gondol róla. Tudni szeretné, hallani szeretné, hiszen általában magától megy neki. Ha akarja, miért nem sikerül?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Először észre sem vette, hogy Kíra közelít, csak akkor kapja fel a fejét, amikor a kövek közel csikordulnak. Nemsokára az égből egy táska pottyan mellé, értetlenül nézi, majd nemsokára érkezik mellé a tulaja is, egy finomabb mozdulattal. Kírára pillant, sötét tekintetét ráemeli, úgy nézi, majd visszapillant a sírkőre. Amikor a nő megkérdi, hogy ahhoz beszélt-e, ő csak lassan bólint egyet válaszként. Nagyon el van foglalva az érzésekkel és jelenleg az jobban érdekli őt, mint a nő. Az arcáról semmit nem lehet leolvasni, szokás szerint fapofával, átható tekintettel néz.
 - Igen. - Mondja egyszerűen egy kis idő után, amikor elengedi a követ. - Miért?
Lazán tette fel a kérdését, mintha az ilyen időtöltés a világ legtermészetesebb dolga lenne. Biztos benne, hogy ez a sír különleges, egész más kisugárzása van, mint a többinek, de csak nem akar mesélni neki. Nem mutat semmit, nem sejtet semmit, csak vonzza magához a tekintetét, az elméjét, a gondolatait. Már éppen morgott magában, bár nem látszott rajta semmi.
Majd egy pislantás alkalmával lehunyta a szemeit, hirtelen a sír mesélt neki. Nem nyitotta ki a szemeit, inkább pár pillanatig lehunyva tartotta, amíg a kép felvillant neki. Látta, ahogy a sírgödör mellett összegyűlt emberek állnak. Egy nőt látott, érezte a szerelmet, ami égett a szívében, a fájdalmat, ami elvakította szemeit és könnyfátylat húzott rájuk.
- Ezért ilyen különleges... - Motyogta, miközben még egyszer végigsimított a márványon. - Valakinek a szerelme fekszik itt.
Nem zavarja, hogy Kíra nem értheti, ő honnan tudja mindezt, viszont ő, most, hogy megfejtette a rejtvényt, sokkal könnyebb neki. Érti, miért ilyen különleges a kisugárzása, miért más. Fiatal, élő szerelmet zártak a kő alá, ott lüktet bent, arra várva, hogy kiszabadulhasson. Gergő azon gondolkodik, hogy sajnos sosem fog, majd tekintetét ismét Kírára emeli. Arcán még mindig nem látszik semmi, noha sajnálja a szomorú történetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Hát, válaszolt. Az előbb. - Csak késve mondta ezt Kírának, nem amikor bejelentette, kíváncsi rá. Bizony, nem biztos, hogy azért, mert ő kérdezett, de válaszolt. A sír válaszolt, ami sajnos érdekesebb volt jelenleg a nőnél. De amint vége volt a válasznak, sajnos kénytelen volt visszatérni a valóságba és elgondolkodni ezen. Amíg le volt hunyva a szeme, nem is hallotta a nő aggódását, nem mintha ilyesmikre válaszolna. Nem szószátyár, de az ilyesmiket bőven elintézi egy bólintással, minek jártassa a száját feleslegesen? A környezetében soha, senki nem tette. Nem volt kitől eltanulnia a rosszat, csendes emberek között pedig csak csendes maradhatott. Amúgy sem szeret emberekkel beszélgetni, jobban szeret magával és a körülötte lévő világgal foglalkozni. Most viszont nem teheti meg, kénytelen a nőre figyelni.
- Fiatal szerelmesek. - Teszi hozzá, de a problémán ő maga is gondolkodóba esik. Miért is olyan különleges? Nem tudja megmagyarázni. Hiába keresné a szavakat, van, amikor nem találja őket, akkor nem szokta feladni addig, amíg ki nem tudja fejezni magát. Most viszont nem is erőlködni, erre nincsenek szavak. Egyszerűen érzi, hogy különleges ez a sír, hogy valami különleges szörnyűség, vagy nagyon remek dolog történt vele kapcsolatban, még ezt sem tudja eldönteni. Végül egy apró, halk sóhaj hagyja el ajkait, majd egy nagyobb adag levegőt tart bent.
- Talán hirtelen kellett elválniuk? - Csak kérdez, a levegőbe találgat, ezt már abszolút nem  tudja levenni abból, amit a sír mutatott neki. Nem az érzései súgják a megoldást, csak az agyából pattant ki, túlságosan reális, lehetséges opcióként. Végül Kírán időzik el a tekintete, nézi őt egy ideig. Nem tudja, hogy akadt össze egy hasonlóan kerge darabbal, mint ő maga de egyelőre furcsállja, hogy nem kérdezget feleslegesen. Sőt, elhisz neki mindent, még érdeklődőnek is tűnik, márpedig ilyesmit nem szoktak csinálni az emberek. Mindenki szerint furcsa, akinek egy kicsit is megmutatta magát. Nem mintha ez őt annyira zavarná, sőt. A nem éppen sablonreakció meglepőbb, mégsem látszik sok dolog az arcán, csak kissé zavaróan bámul.
- Mit csinálsz itt? - Kérdi végül halkan. Mert az egyértelmű, hogy sírokkal beszélget, de Kíra ittlétéről még nem tud semmit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Ha te mondod... - Jegyzi meg csak úgy mellesleg, amikor Kíra ellövi a bölcsességét a fiatalokról. Látszik, hogy nagyon tapasztalt, öreg motoros akar lenni, bár Gergő nem tud rá úgy tekinteni, talán nem is akar. Hiszen a majd' 18 évével ő még fiatalabb, mint a nő, de sosem volt még szerelmes és őszintén szólva nem is akar az lenni. Amúgy is tudja, miért nem megy neki, mert nem igazán szereti az embereket. De hogyan is szerethetné? Nem igazán volt, aki megtanítsa szeretni, nem volt senki olyan a környezetében. Ő így nevelkedett fel, ilyen lett, számára ez a normális, így nem is aggódik miatta. Régen szerette a legjobb barátját, amikor még kis kölyök volt és fogalma sem volt az élet alakulásáról. De aztán jött a valóság és az álomszerű kapcsolatnak vége szakadt. A fiú többé nem volt a barátja, különváltak, másfelé fejlődtek, mára már lenézi Gergőt, amiért nem vitte semmire. Ez a kérdés különben elég érdekes, ugyanis szerinte nem is kellett többre vinnie. Ő egy egyszerű lovászfiú Várdombról, egy szimpla, jó munkásember és ez neki bőven elég volt idáig. Most, hogy varázsló is lehet mellette, már túl is teljesítette a célt. Sosem voltak eget rengető álmai, nem is lesznek talán soha.
- Nem csak egy sima kő. - Jegyezte meg halkan, újra, ami hatalmas haladás. Mindent egyszer szokott elmondani, nem szereti feleslegesen koptatni a száját. Nem papagáj ő, hogy ismételgesse magát, ha Kírának most sem esett le, hogy ez egy különleges, akkor nem érdekli tovább. Hagyja, hadd éljen tovább, tévhitben, nem az ő gondja. - És amúgy nem tudok beszélgetni velük. Csak meghallgatni őket.
Na igen, nem éppen nevezhető kétoldalú kommunikációnak. Nem tudja, a helyeknek-tárgyaknak mitől és hogyan van kedvük mesélni. Azt sem tudja, ő miért tudja meghallgatni, érezni őket. De álmodni sem mer olyan fejlődésről, hogy esetleg akkor és az mesélne neki, amit ő akar. Túl csodálatos lenne, hogy igaz legyen, meg amúgy sem tennének neki jót az ilyen "vad" álmok. Csak elégedetlen lenne tőle, ahogy a szülei mindig traktálták belé. A nagyravágyás csak elégedetlenséget szül.
- Hm, ez tény. - Mondja egyszerűen, amikor Kíra azzal vádolja, hogy pislogott. Valóban, egy ideje mereven nézi a nőt, próbálja eldönteni róla, miért különleges ő is. Valahogy képtelen ráérezni, beazonosítani az energiáit, pedig most be vannak kapcsolva a különleges szenzorai. Hm, érdekes.
- Gergő, Bakonyi Gergő. - Mutatkozik be ő is, mert azért nem akar névtelen maradni, ha már Kíra is elárulta a nevét, a sajátos stílusában. Majd keresi a szavakat, szokásos elgondolkodó tekintettel próbálja megfogalmazni, mi jut eszébe Kíráról. Hiszen ha már magában megfogalmazódik, közölnie is kéne, csak nem könnyű leírni, na. Amúgy sem a szavak embere.
- Mint egy... tragikomédia. - Motyogja magának, amint megtalálta a szavakat. Kissé tragikus, hogy egy felnőtt nő így viselkedik, mégis komikus, ahogyan előadja magát. Gergő pedig büszke magára, hogy megtalálta a megfelelő szót, bár ez kevéssé látszik rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Amikor a nő magyarázkodni kezd, ő egyszerűen biccent egyet, elnézi neki. Nem mintha annyira haragudna, tudja, hogy az emberek nem értik meg őt. Nem tehetnek róla, nem az ő hibájuk, igazából Gergő fura, ők meg normálisak, így összeférhetetlenek. Ennek ellenére sosem kívánt olyan társat, aki megérti őt és belelát a világába. Amikor azonban Kíra a képességéről kérdez egy csomót, tanácstalan.
- Hát, én sem igazán tudom, hogy működik. - Vallja be, közben kicsit előredönti a fejét, egyik kezével megvakargatja a tarkóját. Nagyon jó lenne, ha így könnyedén, egyből tudna válaszolni. Végül csak apró sóhaj hagyja el ajkait, leereszti kezeit, vállait is. - Meg nem is tudatos a dolog.
Körülbelül ennyi az, amit ő is tud, aztán Kíra hirtelen lelkendezik a nevén, ő pedig csak megköszörüli a torkát. Még sosem tetszett senkinek a neve, ezért kissé meglepő neki, de nem ugrik ki a bőréből. Nem az ő érdeme, úgy adták neki, úgy örökölte az "azonosítóját".
- Öhm, köszönöm, asszem. - Mondta végül, majd a hegyek gondolatára ő is kicsit elkalandozott. Eltekintett a távolba, a sírok sokaságán végignézett. Eszébe jutott az otthona, hogy a helyet mennyire szereti és talán még hiányozni is fog neki. Bár gyakran érezte pokolnak Várdombot, most mégis a honvágy kopogtat a szíve ajtaján. Na, ott kopogtathat sokáig. - Ha így van, egyszer nézd meg a szekszárdi dombokat. A legszebbek.
Na igen, nem maradhat el a javaslat Kírának, hogy egyszer nézzen el szülőhazája felé. Ide ugyan nincs közel és egészen más világ, de nem kell feltétlen Várdombra látogatnia. Oda mehet, ahova akar, mindenhol azt a varázslatot fogja átélni, amit Gergő élt meg, az múlt majdnem 18 évben minden nap.
Amíg elgondolkodik, szinte észre sem veszi, Kíra mennyire megváltozik a mondata hallatára. De utána feltűnik neki, hogy egészen más energiák járják át, most már érzi, főleg a változásra van kiélezve. Azonnal a nőre pillant, sötét íriszeivel méri végig, ahogy magába dől, suttog és a kavicsokkal játszik. Nem számított rá, hogy így megbántja, vagy nem is tudja, ez bántottság-e igazából. De csak hogy szépítsen, érdeklődő beszélgetőpartnert játszik, olyan normális félét.
- Elhiszem. Hogy kerültél oda? - Na igen, biztosítja Kírát, hogy elhiszi, nem közveszélyes és semmi baj vele. Emellett meg is kérdi, hogyan került az ispotályba. Nem úgy néz ki, mint aki most épület fel, legalábbis egészen erősnek és egészségesnek tűnik. Amúgy sincs kórházszaga, az ilyen embereknek az szokott lenni, nem? Gergőt pedig érdekli, hogyan fog ettől Kíra változni, mert ezt imádja megérezni, így tekintetét is rajta függeszti, hogy rá koncentrálhasson.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Hm... - El kell gondolkodnia Kíra ajánlatán. Nem igazán szeret ismerkedni és magáról beszélni, az valahogy nem az ő stílusa. Szerinte senki sem tudja igazán megismerni, felszínesen pedig minek? Kissé összeszűkített szemekkel néz a nőre, akinek az arckifejezése kezdi meghatni, elég hosszas bámulás után. - Legyen, ha már beavattalak.
Bár nem hiszi, hogy lesz belőle valami, mert nagyon nem a szavak embere. Nem tudná elmagyarázni Kírának ezt az egészet, akkor sem, ha olyan nagyon akarná. Az egyetlen mód az lenne, hogy megmutatja neki. De ez sajnos lehetetlen, meg ha bele is látna Gergőbe... valószínűleg sírva menekülne. Annyi minden van a fiúban elrejtve, mélyen, amit mindig megtart magának, hogy túl sok lenne egyszerre. Főleg, ha előtte csak a felszínét látta, a fapofáját, az egyszerű, csendes énjét.
- Nem szaladnak sehová. - Jegyzi meg, amikor a nő azt mondja, most nem tud odáig szaladni. Nem mintha Gergő így gondolta volna, hogy azonnal, de semmi baj. Bár egészen kicsi gyerekként voltak tézisei, amik megdöntötték volna az előző állítását. Hiszen azzal a fejjel, jól szórakozva, pillanatok alatt elrepült az idő, alig kelt fel a nap, már le is ment. Kis Gergő pedig azt hitte, a dombok szaladtak az égitest másik oldalára, hiszen az meg sem mozdult azóta.
Amikor Kíra elmagyarázza neki a helyzetet, ő csak bólint egy aprót. Emlékezetkiesés, hm, az ispotályban ébredt. Vajon mit csinálhatott a zakkant hölgyemény, amikor elhagyta őket? De ami a legfontosabb, vajon ő vissza tudja szerezni őket? Legalább egy részüket? Szinte hangtalanul mormogott valamit, amíg gondolkodott. Kíra energiái biztosan nem akarnak beszélni hozzá, ahogy visszahúzódik az előző megnyílása után, a belső szemével ismét alig látja, alig érzi őt. Mégis, azon jár az esze, mi lenne ha... szokásait megtörve, még a bizonyosság előtt szóra nyitja a száját.
- Ha lenne egy tárgyad, ami nálad volt akkor, vagy egy helyszín, én talán... nem, nem jó ötlet. - Gyorsan leszögezi. Hülyeség volt megemlíteni, ezért nem szokott csacsogni, megtanulta már ezerszer. Nem tudja irányítani, semmi garancia nincs rá, hogy az a hely vagy tárgy mondani akar neki valamit. Vagy hogy olyan emléket fog mutatni, amit Kíra elhagyott. Alapból hülyeség volt, kicsit meg is rázza a fejét, majd a levegőbe szippant és elnéz a távolba. Még mindig annyira kellemes és vonzó ez a temető számára, hogy azon is elgondolkodik, hogy itt rendezkedik be. A kastélyban egyelőre még nem talált ehhez hasonló helyet, ahol egy életet le tudna élni. Na nem mintha annyit kereste volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Ez azt jelenti, hogy zaklatni fogsz? - Kérdezte végül, hiszen ha Kíra jó a keresgélésben, az nem túl bizalomgerjesztő. Sőt, ebből a szempontból jelenleg inkább tűnt fenyegetésnek, mintsem ajánlatnak. Gergő kissé furán is néz rá, talán már meg is bánta, hogy belement ebbe az egészbe. Kíra fel fog bukkanni az életében időről időre? Már előre rosszul van a gondolattól. Na nem mintha a nővel lenne olyan nagy baja, de nem bírja a piócákat, akik folyamatosan a nyakára járnak. Néha még az öccse is kellőképpen kikészítő jelenség volt, pedig őt még el is viseli általában.
Sajnos kikotyogta a mondatot, amit nem kellett volna, Kíra pedig egyből kap az ötletre. Sóhajt, amikor lelkesen nekiáll magyarázni arról és Gergő nagyon reméli, hogy nincs nála semmi, ami mesélhetne neki. Ilyen messziről nem érez semmit, viszont amikor a nő kiborítja a tárgyakat, szinte mindegyik kiabál felé, legalábbis pár hangosan. De nem vonzzák magukhoz, nem csábítják, sőt, ellenkezőleg. Szinte ellökik maguktól Gergőt, ő pedig hunyorog. Eszében sincs megfogni őket, nem fél tőlük, csak úgy érzi, ha megérinti őket, megégetik. Szinte hallja a forró, sercegő bőrt, ahogy a kezét a tárgyak köré fonja. Még a levegőjét is bent tartja, majd kicsit hátrébb húzódik.
- Valami... sötét dolog történt valamelyik tárggyal. Nem érintem meg. - Jelenti ki és remélhetőleg Kíra elfogadja és legyint egyet. Bár ahogy eddig megismerte a nőt, ez nem lesz ilyen egyszerű. Ettől függetlenül tekintetét nem tudja levenni a tárgyakról, feszülten nézi őket, kezeit kissé ökölbe szorítja. Az egyik ékszer különösen pulzál, innen nem tudja megmondani, melyik az, de szemével keresi, hátha megtalálja. De nem is tudja, miért érdekli ez. Lehunyja szemeit, összeszorítja fogait és elfordítja a fejét. Nem szabad engednie neki, meg kell próbálnia visszavenni az uralmat. Nem hagyhatja, hogy a tárgy magához vonzza. Talán valami átok hagyott ekkora nyomot az ékszeren? Bárcsak megnézhetné büntetlenül, mit mesél, anélkül, hogy borzalmas érzései lennének tőle. Végül erőt vesz magán, kifújja a levegőt és Kírára pillant, őszintén, kissé ellágyult tekintettel.
- Sajnálom. - Akármi is történt vele, azt is sajnálja. Meg persze azt, hogy nem tud neki segíteni... meg igazából nem is akar annyira.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Nem vagyok teljesen meggyőzve. - Állapította meg, amikor Kíra kirohanásának vége volt. Na nem mintha annyira félt volna tőle, de ez a színpadias megjelenés, az éles hang... nem tudta, mennyire higgyen neki. Olyan érzése volt, talán nem kéne, főleg, amikor látta a nő szemében az elszántságot csillanni. Ez azonban nem csillogott ott sokáig, a helyét egyhamar valami más váltotta fel: lelkesedés. Bizony, Gergőtől várta a megváltást, egy elejtett félmondat miatt. És felnézett a fiúra, mintha ő lenne az egyetlen megmentője, emellett pedig ki is terítette az összes cuccát a fiú elé. Nem tehetett róla, nem tudta irányítani a képességét és az érzések egyből elragadták, hátrébb is húzódott.
- Nem tudom. - Válaszolja halkan mindkét kérdésre, szinte csak sziszegi a szavakat, mert nem akarja elereszteni a fogait. Nem is tudja mitől fél, talán vacogni fognak? De hiába, hatalmába kerítette az érzés. Hogy nyomatékot adjon a válaszának, megrázza a fejét kissé. Most elég érzékeny, és a Kírából felszabaduló düh szinte száj neki. Ahogy kinyitja szemeit, összehúzza szemöldökeit, kemény tekintettel néz a nő felé. Elege van belőle, hogy nem bírja visszafogni magát, folyamatosan rázúdít valamit, ő pedig csak tarthatja a hátát. Úgy érzi, mázsás súlyt cipel most magán, még levegőt is mintha nehezebben kapna, bár talán csak beképzeli. Kíra őrülete ráragad, már azt sem tudja, mi a valóság és mi a megfoghatatlan világ része, amit jelenleg csak ő érez. Feláll, hátha ott jobb a levegő, tántorog egy kicsikét.
Azonban Kíra nem hagyja annyiban, elszánt arccal néz rá, ő pedig megdermed, amikor a pálcáját rászegezi. Akkor magához tér, leesik neki, hol is van, kivel is áll szemben. Visszatér a földre, a valóságba, a nő arcát nézi, rezzenéstelen vonásokkal, lassan felemeli két kezét maga mellé. Nem fog ő pálcát rántani... még csak használni sem tudja.
- Most meg egy hisztis perszóna? Komolyan? - Sóhajtja kissé fáradtan, hiszen ez már Kíra harmadik arca, amit az elmúlt pár percben sikerült előcsalnia. Kicsit elgondolkodik: vajon ez csak az ő kiváltsága, vagy bárki ennyire meg tudja változtatni pillanatok alatt? Fogalma sincs, mi lesz itt még, milyen átkot kap az arcába, de nem is érdekli. Készen áll bármire, szóval keményen megmondja az igazat.
- Sajnálom, de nem tudok segíteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Te talán jobb szavakkal írnád le? - Kérdez vissza, egyik szemöldökét megemelve. Hiszen Kíra annyira ki van akadva a megnevezésen, akkor biztos talál megfelelőbb szavakat. Viszont ezt nincs ideje kideríteni, legalábbis nyugodtan biztos nem. Hiszen a nő őrjöngése csak fokozódik, csatakiáltással lendül támadásba. Gergő már-már várta ezt a pillanatot, egyedi nézetei miatt már egyszerűen várta, hogy egy átkot testközelből láthat. Az, hogy el is kell szenvednie a hatását, már nem is igazán érdekelte, majd ráér vele foglalkozni, ha megtörtént a baj. Viszont a nő egyhamar letöri teljesen, ahogy a pálcáját hozzávágja, használat helyett. Kicsit későn reagál, elhajolni nem tud, csak elfordítani a fejét, így szeme védve van a halálosnak egyáltalán nem nevezhető fegyvertől. Csak a fején koppan egyet, de szinte meg sem érzi, nem az úrias fiú, volt már ennél rosszabb.
- Most aztán meglakoltam. - Állapította meg, amint elszenvedte a támadást. Még egy kicsit sértett is, hogy Kíra még egy átokra sem méltatta. Főleg úgy, hogy ő már annyira várta! És nem érdekli, hogy olaj lesz a tűzre az egész, az sem érdekli, ha a nő fejre áll, nem fogja őt meghatni, az biztos. Akár sírhat, zokoghat térden állva, most már végleg elvágta magát. Ha keményen akar játszani, legyen. Amikor azonban a fejéhez vágja érzelmi zsarolós szövegeit, meg sem érintik. Szinte mosolyogni van kedve, hogy mennyire gyér, de mégsem teszi, nem mosolygós fajta.
- Nyugodj le, Kíra, ezzel nem érsz semmit. - Gondolta már az "igényes" vetélkedő műsorokban is van segítség, ő is nyom egy hintet Kírának és megpróbálja rávezetni az agyacskáját. A hiszti egyszerűen lepereg róla, viszont a nő harcias energiái még tetszenek is neki valahogy. Végre nem semleges, nem unalmas, különlegessé teszi őt. Ennek ellenére a szavak nem kellenének hozzá. Azok csak idegesítik és elveszik a kedvét az egész játéktól. Pedig Kírával olyan jó szórakozni, hiszen ő egyáltalán nem veszi olyan halálosan komolyan ezt az egészet, főleg most már.
- Talán összepakolhatnád a cuccaidat. - Pillant le a kiborított dolgokra, amik közül az egyik még mindig gyomorgörcsöt okoz neki és érdekli is nagyon. De sajnos a taszítása erősebb, mint Kíra gondolná. Nem tud neki segíteni és őszintén... már nem is akar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Akkor csak tessék. - Mondja kissé összeszűkített szemekkel, bár Gergőnél már ez is csúcsreakciónak számít, Kíra büszke lehet magára, hogy kicsalta belőle. Ahogy a nőben felcsapnak az indulatok, megpróbálja nekidobni a pálcát, utána is csak mérgelődik, egyre kevésbé bírja Gergő elviselni a jelenlétét. A képessége lassan kezdi kifárasztani, hiszen sosem szokta ennyit használni egyszerre, főleg nem ilyen májusi-időjárás-Kírán nem. Ráadásul a temető is folyamatos aurát áraszt magából, ami ugyan vonzó, de már kezd kicsit sok lenni. Ez olyan, mint amikor a szomjas ember iszik. Egy ideig mohón kortyolja a vizet, imádja, még többet és többet akar. De a telhetetlenségnek ára van, hiszen a végére már alig kapunk levegőt, majdnem megfullasztjuk magunkat és akkor jön az a szomorú pont, amikor megtelik a gyomrunk és már nem tudunk többet inni. Gergő közeledik ehhez a ponthoz, noha nagyon szeret az érzelmek világában élni, de ilyenkor a túltöltés veszélye áll fenn.
Le is hunyja a szemeit egy időre, úgy hallgatja, ahogy Kíra belátja, feleslegesen hisztizik. Sóhajt egy aprót, alig hallhatót, kicsit jól esik neki, hogy a végső megoldás megvan. Ennek ellenére még mindig nem nyugodt, csak azt magyarázza, miért ne nyugtatgassa. Magában szidja az érthetetlen nőket, elég cifra szavakkal, hogy csak idegesebbek lesznek a nyugtatástól. Ahogy kinyitja szemeit, először elég nehezen sikerül fókuszálnia és kiélesítenie a képet. Hunyorogva néz a nőre lefelé, és közben azon gondolkodik, mégis mitől van ez. Nem a szavak embere, szóval gyorsan, közönség segítségére van szüksége.
- Akkor mit szeretnél, mit mondjak? Mondok bármit, hogy megnyugodj. - Magyarázza sóhajtva, majd be kell látnia lassan, hogy semmi esélye. Felpillant inkább az égre, úgy érzi magát, mint amikor megsütötte a nap. De ennyitől nem kaphatott napszúrást, az biztos. Visszapillant Kírára, hiszen ismét nem figyelt teljesen oda, amikor azért sipítozott, hogy ne mondja meg, mit csináljon. Azonban összeszedi magát, tekintetét a nőre függeszti, nézi, ahogy a szavaival teljesen ellentétesen cselekszik és elkezd pakolni. Nem rázza meg a fejét a látványra, éppen csak kicsit mozgatja a nyakát. Kíra közben talál egy régi emléket. Amikor Gergő meglátja, ráfüggeszti tekintetét és nem bírja elengedni. Leguggol Kírához, először rápillant.
- Ezek az én házam színei. - Állapítja meg végül, majd mintha simán csak érdekelné, finoman megérinti az anyagot. Azonban abban a pillanatban lehunyja a szemeit is, hiszen a tárgy mutat neki valamit. Kírát látja, jóval fiatalabb kiadásban. A nyakán a sál, ujjacsáival belekapaszkodik, hideg van. A környezetet egyelőre nem látja jól, de vár még egy kicsit, hátha azt is megmutatja. Viszont a talár, ami rajta van, egyértelművé teszi, hogy diák. Gergő rázkódást érez maga alatt, először nem tudja, mi ez, aztán azt látja, a szél játszik a sállal, most pedig ő maga a sál. Aztán vége szakad mindennek, kicsúszik a kezéből az anyag. Ahogy újra Kíra szemébe pillant, sokkal lágyabb tekintete, csaknem mosolygó.
- Bájos diák voltál. - Állapítja meg őszinte véleményét, ahogy a nőre pillant, egészen halkan, lágyan engedve ki a szavakat magából. Bár talán még megbánja egyszer.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A karácsony maga roppant furcsa érzésekkel tölti el őt. Sosem volt nagy ünnep, sosem állítottak karácsonyfát. Olyan volt, mint egy szokásos vasárnapi ebéd, csak gyertyákkal és nem feltétlen vasárnap. Esetleg egy kis plusz édesség, finomabb vacsora, de mégsem érzi olyan különlegesnek az ünnepet. Épp ezért áll értetlenül és nézi, a többi diák, az emberek mennyire el vannak ragadtatva tőle, hogy ünneplik, folyamatosan erről beszélnek, lelkesednek érte. Mintha valami hatalmas uralkodó látogatna a kastélyba, úgy nyüzsgött egy ideig. Aztán hirtelen csaknem kiürült, a legtöbben hazamentek.
Gergő is hazalátogatott, de hamar vissza is jött, csak egy estét töltött otthon. Az épp elég volt, hogy odaadja az ajándékait, habár eddig nem volt lehetősége venni, mindig is szeretett volna. Ennek ellenére az öccse imádta a hógömböt, amit kapott tőle. Gergő a lelkére kötötte, hogy rejtse el alaposan, a szülei ne lássák meg, különben többet haza sem mehet.
Most újra itt van és csendesen sétál a hidegben. Nincs melegen felöltözve, csak egy pulcsi van rajta és bakancs, de nem fázik. Hozzá van szokva a hűvöshöz, igazából ebben nőtt fel és télen is szinte egész nap kint kóborolt mindig, már gyerekként is. Egyszerűen immúnis rá, viszont az érzéseire nem. Roppant furán érzi magát most, a földet, lábát fixírozva sétál, lent a faluban, az embereket kikerülve, bár ilyenkor az utcán sincsenek sokan. És habár kívül hideg van, belül meleg érzések perzselik Gergő lelkét, amik nem hagyják őt nyugodni. Nagyot nyel, amíg próbálja kitalálni, mi lehet ez. De talán a legjobb megfogalmazás az, hogy hiányzik neki a családja, Várdomb, kicsit a régi élete is. Nagyon jó hely volt a Bagolykő, újdonság volt. Más emberek, más környezet, más bánásmód. Itt önmaga lehet.
De mi is az az önmaga? Gergő a részének tartja az alföldi falut, a tanyát, mindent, ami vele jár. Akkor hogy lehetne itt igazán önmaga? És a legfontosabb: miért gondolkozik még mindig ezen? Mi a fenének? Sokkal egyszerűbb lenne, ha csak kiverné a fejéből az egészet, mégis most számára is különleges lett a karácsony. Összejöhetett a szeretteivel, hogy együtt egyenek egy jót, beszélgettek egy keveset és már búcsúzott is el, tért vissza a Bagolykő falai közé.
És itt a baj, most idegennek érzi magát, idegennek a saját lakóhelyén, munkahelyén, bőrében. Nem odaillőnek a saját életében. És habár ez fura lehet, hiszen ő sosem foglalkozott ilyesmivel, most mégsem tud csak úgy legyinteni, hogy oké, jó lesz így. Hiszen ebből állt az élete, legyinteni egyet és elfogadni a történteket, akármennyire rosszak is legyenek. Most pedig egyedül barangol, hosszú úton, hogy minél tovább tartson. Az érzéseivel küzd, magányos akar lenni és elvonni magát a társadalomból, mégis legszívesebben farkassá változna. Hogy őt se ítélje el senki, hogy a holdra vonyít, keservesen, kiadva magából a bántatát, hogy az egész világ hallja.
A furcsa kettősségen elmélkedve pillant fel. A beöltözött alak a stég végén ücsörög, a vizet bámulja. Gergőnek pedig megállnak a lábai, nem viszik tovább. Egy kis ideig csak áll ott, távolról figyeli Ádámot. Azon tanakodik, vajon a fiú szívesebben maradna egyedül, de hamar átvándorolnak a gondolatai arra, vajon ő szívesen menne-e oda hozzá, vagy maradna-e inkább egyedül. De végül csak enged a csábításnak, a fiúhoz megy. Nem túl halkak a léptei, de nem biztos, hogy meghallja őt. Viszont amint a végére ér, leguggol mellé, könyökeit a térdeire támasztja, kezeit hagyja egyszerűen lógni maga előtt.
- Hogy vagy? - Kérdezi, köszönés helyett, hiszen erre jobban kíváncsi. Meg amúgy is, nem tudna a fiú köszönni, maximum integetni neki, révén nem beszél. Íróeszköze vajon van, hogy tudjon neki válaszolni? Ezt sem tudja. Lehet, hogy csak saját magával beszélget. Közben eszébe jut egy apróság, amit a legutóbb nem tudott megmondani neki.
- Izé, sajnálom, tudod, a hallásod. Csak egy fülgyulladás, hm? - Kérdezi, kissé elhúzva a száját, mert annyira abszurdnak tűnik. Őt kemény fából faragták. Na nem mintha Ádám picsogó lenne, de - főleg Gergőhöz képest - olyan kis törékenynek tűnik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Már talán egy kicsit várja is, hogy Ádám válaszoljon neki. Csak megszokás miatt várja, még nem szokott hozzá, hogy magában beszélgessen. De nincs nagyon más választása. Ő sem egy nagy beszédes, de Ádám... na, ő egészen más világ. Gergő abban a hitben van, hogy néma, bár a hallókészülék erről nem mesélt neki. De a fiú csak leül, elővesz egy füzetet és egy tollat. Gergő kicsit meglepi, de elolvassa az első választ, a kérdésére, miszerint hogy érzi magát. Elolvassa, látja a fiú elhúzott száját, majd kissé oldalra biccentett fejjel emeli rá fekete tekintetét.
- Mit dolgozik apukád? Auror? - Kérdezi végül, lassan csak hozzászokik az egyszerű kérdésekhez, bólintásokhoz, fejrázásokhoz. Hozzá lehet.
Aztán eszébe jut, amit látott legutóbb, így el is mondja, hogy sajnálja. Na jó, nem valami aranyosan fejezi ki az együttérzését, még csak nem is határozottan. Eléggé nyersen és bénán, mondhatnánk úgy is, hogy Gergősen.
Aztán Ádám írja a következő válaszát, de Gergő kicsit meglepődik, amikor a fiú felé nyújtja a füzetet és a tollat. Ő hümmög kicsit és óvatosan leül, bár úgy érzi magát a stégen, mint egy elefánt a porcelánboltban. Csak sikerül leülnie törökülésbe, elfogadja a füzetet és elolvassa a választ. Még egyszer megnézi magának Ádám mosolyát, mert az is kell a teljes hatást lássa.
- A faluban lakik egy gyógyító, azt mondják, kissé őrült és a legtöbben elkerülik a házát. De tehetnél nála egy próbát, hátha tud segíteni neked. - az írása nem a legszebb, kicsit talán kaparás is, de nem baj, ki lehet olvasni. Szokásos fapofával nyújtja vissza, de aztán eszébe jut, hogy valamire még nem válaszolt, szóval inkább megteszi szóban.
- Furán vagyok. - Ennél jobban nem tudja megfogalmazni, mit érez. Lepillant az ölébe, miközben kezeit nézegeti, majd tekintete elkalandozik a jeges tóra, a tájra. A Mátra második otthona lett, egyre jobban kötődik hozzá. Gyönyörű, befogadó tájnak tartja, amivel könnyen tud azonosulni. Akkor meg minek hiányzik neki a régi? Miért telhetetlen ő? Ezek remek kérdések és ő maga sem tudja a választ. Kissé bánatos szemmel pillant ismét Ádámra, nézi, ahogy remélhetőleg írja a válaszát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Megvárja, amíg megírja a válaszait, addig türelmesen nézelődik. Kicsit unalmas, de ő nem bánja, mindig is jól elvolt egyedül. Már éppen válaszolna szóban, mire végigolvassa és Ádám szerint nyugodtan válaszolhat írásban. Bólint egyet, úgy értelmesebbnek tűnik a társalgás, kevésbé egyoldalúnak. És aprócska titok, de írásban könnyebben ki tudja fejezni a gondolatait, mint szóban. Nem a szavak embere, nagyon nem.
- Földműves, szőlőültetvényeink és állataink is vannak, Szekszárd környékén. Az én családom is mugli. - Teszi hozzá, ahogy írja a válaszát, kicsit elkalandoznak a gondolatai. Újra Várdombon jár kicsit, sóhajt, ábrándozik. Hogy mennyire imádott ő az állatokra vigyázni, mennyire szeretett szüretelni, segíteni otthon. Szerette. Annak ellenére, hogy nem volt élete, nem is vágyott ennél többre. Egyedül, a természet közelségét élvezve, reggeltől estig a szabad levegőn... akkor igazán élőnek érezte magát. Ezzel szemben itt és most...
- Mondanám, hogy kérdezz körbe, de nem volna túl jó ötlet. Inkább elkísérlek. - Írja végül, miközben egy adagban jókedvűen kifúj egy kis adag levegőt, ami nála felér egy konkrét nevetéssel. Ádám nehezen kérdezne körbe, de majd ő megteszi. Bár kis fenntartásokkal áll alapból a dologhoz. Nem hallott jót a vízmágus nőről, csak annyit, hogy otthon gyógyít és a reménytelennek tűnő eseteket küldik hozzá. Mégis rémtörténetek keringenek róla, miszerint embereket támad le az utcán, kínoz és a pletykagépezet további termékeit már meg sem hallotta. Biztos jó ötlet lenne Ádámot odavinni hozzá?
- Nem is tudom, mit írhatnék. Talán még sosem voltam ennyire bizonytalan abban, hogy az életem jó irányba halad-e. - Foglalja össze végül az érzéseit, röviden és érthetően. Mert ami vele van, azt maga sem érti igazán, nehezen tudná megfogalmazni. Magának sem. Csak érzi, ő az érzelmek embere, túlérzékeny. Hiába nem látszik rajta, tényleg az. Néz rá, nézi Ádám arckifejezését, gondolkodik.
 - Ádám, nem kellett volna hazamennem, nem volt jó ötlet. Nem vagyok tőle boldog. - Vallja be végül, ír még három pontot a végére, majd rápillant, visszanyújtja a füzetet. Na, Ádámnak lesz most írnivalója.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Amíg a másik írja a szöveget, ő addig csendben figyel, csak kicsit bámulja az ismerős idegen környezetet, amit annyira szeret mégis. Inkább Ádám arcát figyeli, látja, hogy majdnem nevet, arra csak megemeli egyik szemöldökét. Aztán azt is látja, hogy elmosolyodik, viszont a végén már sóhajt egyet. Meg tudja állapítani, mikor érkezik a komolyabb részhez és igazából picikét bántja, hogy leírta és őszinte volt. Talán nem kellett volna, bár általában nem rajta múlik, hogy nem tudja kifejezni az érzelmeit. Illetve nem igazán képes rá, de mert nem volt senki, aki megtanította volna neki, vagy esetleg kikényszerítette volna belőle.
- Brr, képtelen lennék egy ilyen helyen lakni. - Írja, miközben tényleg kirázza a hideg, ha abba gondol, hogy őt egy nagyvárosba dugják. Néha még a kastély falai is szorosak neki, a szobája pedig direkt tetőablakkal rendelkezik, hogy az eget nézhesse. Számára egy sátor talán még jobb lenne, az a leginkább kulturált formája a természetben alvásnak. Bár neki igazából a kultúra sem számít annyira, csak ne fagyjon meg.
- Nehéz megtanulni jelelni? - Firkantja a kérdést, mert tényleg érdekli igazából. Jó, oké, nyelvtanulásban béna. Két szót nem tudna elnyökögni angolul. Pedig próbálkozott vele, révén világnyelv meg ilyesmi, de ő akkor sem... kiskorától kezdve nem erőltették nála azt, hogy a bámulatos kettesnél többet érjen el. Nincs hozzá érzéke. De vajon a jelnyelvhez sincs?
- Milyen döntés volt? Nem muszáj válaszolnod. - Írja a kérdést érdeklődve, mert nagyon komolynak tűnik és hátha Gergő is tud meríteni belőle valamit. Egy kis tapasztalat, talán nem lesz annyira tanácstalan, mint amilyennek most érzi magát. Talán megtalálja a helyét, hogy hova kell tartoznia.
 - Ez nem olyan egyszerű, nagyon sokkal tartozom a szüleimnek. Nem volt egyszerű, hogy elengedtek ide, és így sem vagyok otthon, hogy segítsek nekik. - Írja le, mert ő nem önző, minden csak nem önző. A szüleire gondol, a testvéreire, arra, hogy mi jó nekik. Még ha ő is szenvedett, még ha nehéz napja volt, akkor is ha egy kis örömet okozott a többieknek. Bár semmi ilyesmit nem látott, mintha az öccsének kicsit hiányzott volna. Végül a befagyott tóra emeli tekintetét, elgondolkozik.
- Nem próbáljuk ki, elbír-e a jég? - Teszi fel a következő kérdését, mert ő szívesen szórakozna rajta kicsit. Végtére is elég hidegek voltak, hátha nem törik be és nem fagynak meg. Próba szerencse.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Legalább van valami előnye a hallókészüléknek. Mondjuk én elhiszem, hogy mindkét életnek megvan a maga varázsa. Ódákat tudnék írni Várdombról. - Írja le a sorokat, kissé ellágyult arcvonásokkal, meleg tekintettel. Mosolyogni nem igazán tud, talán nem is állna jól neki, de semmi baj. Nála ez már felér ilyesmivel. Vannak már néha apró gesztusai, amikből ki lehet barkochbázni a hangulatát, ha az ember alaposan megfigyeli és nem a jeget kémleli.
- Szívesen megtanulnám. - Írja végül a választ, ha már Ádám felajánlotta, nem akarja visszautasítani. És amúgy is érdekelné, mindig szeret új dolgokat megtanulni, felfedezni. Ezért jött ide a Bagolykőbe is, hogy egy teljesen új világot ismerjen meg és ezért tölt ennyi időt a könyvtárban, érdekesebbnél érdekesebb könyveket bújva. Eddig nem volt lehetősége gyarapítani a tudását... most viszont él vele. De jó ez így?
Aztán amikor elolvassa az írást a rossz döntésről, kell egy kis gondolkodási idő, mire rájött, miért volt annyira rossz döntés. Ádámra pillant, majd vissza a füzetbe és ismét ír bele.
- Azt hiszem, megértelek. - Írja le végül, mert elég elképzelnie az egyik szerette halálát, hogy máris megértse. Ő sem akarna Anna vagy Gábor nélkül élni, legalábbis elgondolkozna azon, mennyi értelme van így. - De azért örülök, hogy megbántad. - Teszi hozzá, kicsit lejjebb írva, de így lesz teljes a válasza. Elgondolkodik kicsit, majd nézi a következő írást, alá pedig máris írja a válaszát.
- Neked biztos furcsa az, ahogy mi éltünk... de ha szükségem lesz rá, elfogadom a segítséget. - Biztosítja erről a fiút, de nem tud semmi más konkrétummal szolgálni. Nem érzi, hogy szüksége lenne rá, hogy segíteni tudnak neki... magában kell lerendeznie a dolgokat első körben, majd utána foglalkozhat másokkal, segítséggel és minden egyébbel. Mert ha így marad, nem tud majd koncentrálni rendesen.
Ahogy elolvassa az utolsó sort, Ádámra kapja a tekintetét.
- Majd én bemegyek elsőnek és kipróbálom biztonságos-e. - Mondja hangosan, hogy felfigyeljen rá, majd odanyújtja neki a füzetet, hogy olvassa el és válaszoljon. Ő pedig a széléhez csúszik, óvatosan lecsúszik. Csak az egyik lábát rakja rá, aztán a másikat. Jó, eddig nem fulladt meg. Elengedi a stéget, a pozitív élmény hullámát meglovagolva majd egy kicsit rugózik rajta. Nem recseg, nem ropog, elég stabilnak tűnik, így megnézi a válaszokat a füzetben, majd kezét nyújtja Ádám felé.
- Félsz? - Kérdi tőle halkan, nyugodtan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Gyorsan elolvassa még a válaszokat, csak bólint rájuk egyet. Aztán kipróbálja a jeget, rugózik rajta kicsit, hátha reped. Közben fülel - hiszen ő meg teheti -, hátha hall valamit, de semmi. A jég egész jól hall és ha Gergő ficánkolását kibírja, nagy esélyjel Ádámmal sem lesz semmi baj, ha óvatosan mozognak. Így meri nyújtani felé a kezét, hogy fogja meg, kapaszkodjon bele. Nem hülye ő, látja a másikon, hogy fél, riadt... de nem igazán tudja, mit mondhatna, vagy tehetne, hogy ez elmúljon. Figyeli Ádám arcát, ahogy a felajánlott kezet nézi, attól fél, elkezd reszketni. De mielőtt még mondhatná neki, hogy lassú és óvatos legyen, a fiú már a jégen is áll, Gergő kezébe kapaszkodva, ő pedig csaj reméli, hogy nem úsznak meg a jeges vízben.
Jobban belegondolva, veszélyes, de még mennyire, amit csinálnak. De nem érdekli. Sosem félt a haláltól, sosem akarta menteni a bőrét minden áron, valahogy nincs meg benne ez az érzés. Talán kimaradt belőle, amikor összerakták. De egy biztos, sokkal inkább kockáztatja az életét, hogy a jégen jól, jobban érezze magát kicsit, mint hogy életét féltve ne tegyen meg valamit. És ő nem fél, talán ezért nem fél, talán ezért nem rohan menekülve egy vámpírtól. Talán ezért lenne képes hazamenni, vissza oda, ahol tudja, hogy sosem lehet boldog igazán. De nem csak a haláltól, a szenvedéstől sem fél, tudja, hogy ki fogja bírni, hogy erős. De talán mégsem akar annyira visszamenni, a honvágy talán alábbhagy. Talán, de csak találgatni tud, reménykedni, abban pedig nem túl jó.
Éppen csak elgondolkodik kicsit, amikor Ádám lép egyet, és már a jégen is van, ő pedig megdermed. Tudja a szabályt, semmi heves mozdulat. Inkább közelebb lép a stéghez, a biztos ponthoz. Abba kapaszkodik egyik kezével, a másikkal pedig a fiú felé nyúl. Ő, személy szerint nem találja olyan viccesnek, de legalább Ádám jól szórakozik, nem elrontója semmi mókának... illetve... igyekszik nem az lenni. Nem mindig sikerül neki.
- Gyere, segítek felkelni. - Magyarázza, miért kapaszkodik ő a stégbe, hogy ne csússzon ki ő sem, ha Ádám belekapaszkodik. Ha sikerült felállítani, akkor elengedi és egy-két mozdulattal leporolgatja róla a jeget, havat.
- Amúgy béna vagyok a jégen. - Na igen, most, hogy már itt vannak és mindezen átmentek, ezt is hősiesen bevallhatja, hogy igazából nem tud korizni és ritkán járt jégen régebben is. Szóval kicsit szerencsétlen, de ez nem olyan tükörjég igazából, szóval elég bátran csúsztatja talpát, csoszog rajta.
- De azért jobb lenne a stég közelében maradni, ha... - mégis beütne a krach. De inkább nem fejezi be a mondatot. Nincs szükség felesleges ijesztgetésre, pánikkeltésre. Nincs baj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Eléggé hülye ötlet volt. Az még oké, hogy belőle hiányzik általában a mély félelem érzése, de ez nem feltétlen ok arra, hogy Ádival jégen mászkáljon és mindkettejük életét veszélybe sodorja. Ez körülbelül akkor tudatosul benne, amikor Ádám elesik, és megáll egy pillanatra benne az ütő. Amikor nem hall jég repedést, recsegést, kissé nyugodtabban ajánlja fel neki a segítséget. Ádám ügyesen fel is tornázza magát, nem dönti el mindkettejüket. Gergő pedig megvallja, hogy ő nem szokott ám jégtáncos herceget játszani, még csak vékony, testhez simuló jelmezeket sem hord otthon. Tulajdonképpen még korcsolya sem volt a lábán, ami azért nem egy biztató tény ebben a helyzetben. Ő viszont összefoglalja annyiban, hogy béna a jégen. Na igen, fogalmazhatunk így is!
Megvárja, amíg Ádám ír a füzetbe, már a stégről, ő addig a szélébe kapaszkodik. Megnézi a választ, majd hümmögve bólint rá, tetszik neki az ötlet. Könnyedén feltornázza magát, vissza a stégre, feláll, kezét Ádi felé nyújtja, hogy ha esetleg kell még segítség. De ahogy rápillant, mintha fekete tekintetében valami.. furcsa játékosság csillanna.
- De nem foglak kímélni. - Figyelmezteti őt, emlékszik még, mennyit kellett az öccsével játszania ilyesmit nyaranta. Amúgy profin húz szánkót is, hóember építésben sem utolsó és tapasztalatának köszönhetően még díjnyertes hóangyalokat is tud csinálni, ha úgy kívánja a sors. Most azonban más skillt kell hasznosítania, mégpedig a hógolyógyúrásit. Már megy is, ahogy Ádám is talpon áll, hogy hamar a friss, ropogós hóhoz érjen. De nem esik neki egyből, megfontoltabban indul, hogy egy viszonylag jó fedezéket keressen. Ott pedig leguggol, és sorra kezdi gyártani a hógolyókat. Nincs nagyon melegen felöltözve, de bírja ő, a kesztyű hiánya miatt azonban egyhamar zsibbadni kezd a keze a hirtelen hidegtől. Alig érzi, de ez nem állítja meg egy pillanatra sem, hogy kicsit pihenjen, tudja, hogy akkor szúrni fog. Inkább, amint elég muníciót gyűjtött, tekintetével Ádámot keresi, hogy tervéhez híven megsorozza a hógömbökkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ádám sem rest, hogy fedezéket keressen, jól is teszi, hiszen ahogy Gergő meglátja a kibukkanó buksit, már dobja is az első hógolyót. Az eridonos fiúcska megússza, sikeresen lebukik, de amíg nem bújik elő rejtekéből, Gergő kihasználja az időt, hogy egy kidőlt fatörzsből álló bázisának alját telepakolja kis hógolyókkal. Csendesen, türelmesen vár, aztán ahogy Ádám támadni kezd, az elhajol-dob-elhajol-dob technikát követi. Elfogadható mértékű szerencsétlenkedés azért belecsúszik a dologba, egy-egy vállát, oldalát súroló hógolyóban nyilvánul meg. Viszont amikor Ádám kiugrik a fedezékéből, kissé meglepi vele. Ennek köszönhetően nem hajol, szép kis találatot kap a nyakára. A hó hamar elolvad, befolyik a ruhája alá, ettől már ő is libabőrös lesz, jegyezzük fel a naptárba. Viszont ahelyett, hogy hűtené a kedélyeket, csak tovább tüzeli őt. Habár ez kevéssé látszik arcán, vörös ujjain annál inkább, de még mindig nem törődik vele. Így egy szép, pontos hógolyót dob el, egyenesen Ádám mellkasába talál, amitől a fiú kissé megtántorodik.
Az eridonos fiúcska úgy dönt, hogy inkább egy közelebbi fánál bújik meg, pihenni, illetve valószínűleg a muníciója is elfogyott. Gergő ezt a kis szünetet használja ki, hogy kibújjon rejtekéből és közelebb szaladjon a fiúhoz. Egy jó ideig még folytatták a heves csatát, egészen addig, amíg Gergőnk meg nem unta, értelmetlennek nem titulálta ezt az adok-kapok játékot és bujkálást. Végül úgy döntött, bevállalja, amit kap érte, fedezékéből kiugorva indult meg Ádám felé, ignorálva az összes őt érő találatot, hogy elkaphassa a fiút és alaposan meghempergesse a hóban, ő se maradjon ki a jóból. Már amúgy is kezd egy kicsit fáradni, abban a naiv hitben él, hogy ez majd méltó vége lesz a csatának. Majd elválik, jól gondolta-e.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Természetesen kap ő is találatokat, főleg, hogy egy idő után feladja a sunyi hadműveleteket, a bujdosást, mert látja, hogy nem vezet kellő eredményre. Ő már amúgy is át van fagyva, nem érzi a lábujjait, kezeit még annyira sem, úgy érzi nincs veszítenivalója és amúgy is hiányzik belőle a félelemérzet... főleg, ha magáról van szó.
Szóval már szalad is, szembe Ádi hógolyóival, mit sem törődve a rajta csattanó hógolyókkal, amik később már nem is öltöttek golyó formát, csak úgy beterítette Gergőt, de ez sem menthette meg a fiút attól, hogy leterítse. Onnan pedig nagy lelkesedéssel öntötte az arcába a havat, ahogy csak tudta. Ádám eleinte próbálkozott a meneküléssel, azt nem hagyta, nem bizony. Nem szabadul meg ilyen könnyen, és úgy látszik a fiúnak is megvan a magához való esze: hamar leesik neki, hogy ez nem járható út. Erejét inkább másra koncentrálja, arra, hogy Gergő arcába toljon minél több havat. Ennek sem volt sok hatása, amíg ő nem látja elég vizesnek Ádámot, fürdeti szépen, mint anyakutyus a kölykét... csak kicsit kevesebb nyállal.
De ahogy kitárja a kezeit és feladja, ő is megáll, látja, hogy Ádám a tekintetét figyeli. Kicsit furcsa neki, mert ő ritkán szokott más szemébe nézni, belebámulni főleg nem szokása, de úgy érzi, ilyenkor illene állni a dolgot és visszabámulni. De veszít, mert egy idő után azért észreveszi magát, feltámaszkodik, egyik lábával térdel, másik térdére pedig könyökét támadja. Kicsit kimelegedett, így az arcára, hajára került hó hamar elolvadt, inkább megrázza magát, hogy ne fagyjon rá olyan sok. Vesz egy nagy levegőt, lassan kifújja, látja, hogy Ádám fáradt.
- Fel tudsz kelni? - Szólal meg halkan, nem lekicsinylés céljából. Csak ő is fáradtnak érzi magát, pedig jó kondiban van, Ádám pedig... hát, látta már, hogy nem éppen a legerősebb harcigépezet. Na nem mintha ezzel baj lenne, csak...
- Lassan ideje lenne mennünk. - Állapítja meg végül és őszintén büszke magára, amiért ilyen egyszerűen, helyesléssel vagy ellenkezéssel lereagálható kérdéseket tesz fel. Na nem mintha neki baj lenne, hogy nem kell sokat beszélgetni Ádámmal. Nem mintha baj lenne... de megígérte, hogy megtanítja jelelni. És ezt igenis be fogja hajtani rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Igen, pontosan ideje lassan hazamenni, átfagytak, átvizesedtek mindketten, egyáltalán nem volna okos dolog így maradni. Gergő immunrendszerének valószínűleg meg se kottyanna, tette már ki rosszabb dolognak is, de Ádáméban nem ennyire bízik, sőt. Látja a fiún, hogy fáradt, alig tud felkelni. Ennek ellenére nem nézi le őt, látja, hogy meg tudja ő csinálni egyedül is, szóval nem is segít neki.
A füzetért megy, ez hamar leesik neki, látja, hogy ír bele. Amikor visszaér, érdeklődve olvassa, mit is akart Ádám ennyire, hogy képes volt elmenni érte. És már meg is kapja az ajánlatot, hogy maradjon ott náluk... és éppen kérdezné, hol is van pontosan az a náluk, csakhogy Ádám már a fa tövében csücsül és el is szundított. Ő pedig sóhajt egy mélyet, a füzetet berakja felsője alá, hogy ne hagyja el, majd könnyedén a hátára veszi Ádámot és feláll vele. Remélhetőleg nem is ébreszti fel, ahogy sétálni kezd vele, vissza a falu felé.
Már csupán annyi gondja van a dologgal, hogyan fogja kitalálni, merre lakik az eridonos fiú, ugyanis nem volna túl bizalomgerjesztő, ha odamegy az emberekhez, és megkérdezgeti őket, nem tudja-e valaki, hova kell vinnie a kis szuszogó csomagot. Nem, ennél kevésbé problémás és félreérthető megoldást alkalmaz, felkelti kicsit Ádámot, legalább annyira, hogy megmutassa, merre is az arra, és már aludhat is tovább. Hiszen Gergő hű, hős hátasemberként viszi tovább a fiút. Bár tudja, hogy kénytelen lesz felébreszteni őt, hogy bemehessenek, de addig legalább pihen egy kicsit.
A fiú szobájában pedig lecsüccsen és abban a pillanatban úgy érzi, nem fog innen felállni. Eddig nem volt fáradt, de ha megpihen, akkor már egész más a helyzet. Na mindegy, annyi baj legyen, majd visszamegy a kastélyba másnap, csak nem eszik meg miatta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Kamilla
I'm the loneliest boat on earth
I'm the last boat in the rough sea

Úgy döntött, kihasználja az utolsó nyári napokat itt, Bogolyfalván. Igazából nem az utolsók, de itt vannak a vizsgák, itt a VAV és minden egyéb a nyakán. A munkák, a tervek, csak úgy sűrűsödnek körülötte. Ennek okán pedig úgy dntött, megenged magának egy szabadnapot, amit a természetben tölt el. Nem merészkedik messze, a falu és a kastély körül mászkál csupán.
Délután egy óra körül érkezett a bogolyfalvi tavacska partjára. Jó ideig feküdt a stégen, lábát a vízbe lógatva, és az eget bámulva. A fülledt melegben nem ez volt a legjobb ötlet, de erre is volt megoldása - ledobta a felsőjét és a nadrágját, hogy alsóban ugorhasson be a tóba. Nem túl nagy, nem is olyan hihetetlen mély, de tökre jó érzés benne megmerülni kicsit. Egyhamar le is bukik a víz alá, de göndör tincsei még ezután se hajlandóak kiegyenesedni.
Lebeg egy kicsit a víz felszínén, nézi a napot, de aztán kezd melege lenni. Valami hűvösebb, vízalatti foglalatoskodást próbál ki végül. Lemerül a tó aljára és próbálja onnan összeszedni az igazi kincseket. Nem mintha találna bármit is, nem tudja, mire számított. Szemeit még csak ki sem tudja nyitni a víz alatt, mert neki az egyenesen fájdalmas élmény. Inkább csak hallgatja a víz morajlását, vakon tapogatózik az iszapban. Visszafojtja lélegzetét, mint a gyermekek karácsonykor, az ajándék kibontása előtt.
Akkor adja fel, amikor már tényleg elfogy a levegője és nem talál semmit. A stég mellett bukkan ki a feje a vízből. Egy mozdulattal kirázza a hajából a legtöbb vizet, fél kézzel a stégben kapaszkodik meg. Tekintete egyenesen Kamillára vándorol.
- Szia - köszön rá a másikra, és igyekszik nem úgy festeni közben, mint egy vízihulla, hátha akkor nem ijeszti meg a másikat. - Bejössz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Kamilla
I'm the loneliest boat on earth
I'm the last boat in the rough sea

- Nem tudsz úszni? - kérdez vissza, mintha csak rosszul hallotta volna. Valójában, úgy is hiszi, hogy félrehallotta. Nem is tudja elképzelni, hogy lehet egy gyereket úgy felnevelni, hogy ne tudjon úszni.
- Az elég veszélyes. Főleg a stégen ücsörögni - teszi hozzá, egy jelentőségteljes pillantás kíséretében. Lehet, hogy Kamilla nem tudja, de Gergő rosszabb, mint egy nagymama, legalábbis túlféltés szempontjából biztosan. Annyira nem is volna furcsa, tekintve, hogy mindenki félti a szeretteit, barátait, de ő vadidegenekért képes aggódni. Sőt, képes idióta, önfeláldozós hőst játszani, és még fehér lova is volt hozzá odahaza. Most már meg kell elégednie Lángossal. Nincs mit tenni, javíthatatlan, egész életében ennyire reménytelenül romantikus marad már. Csak elég visszagondolnia arra, hogy mennyire meg akarta győzni Seth-et, hogy ő próbálhassa ki először a lebegődeszkáját. Be kell ismernie, hogy nagyon menőnek tartotta az ötletet, de a fő szempont az volt, hogy a másik ne sérüljön meg.
- Muszáj volt, már kellett - vonja meg a vállait, aztán feltámaszkodik a stég szélére, kinyomja magát a vízből és Kamilla mellé ül. Mindenhonnan csöpög belőle a víz, főleg a hajából, de a napon pont kellemes érzés. A hideget nagyon jól bírja, télen is pulcsiban mászkál kint, de a meleggel már nem birkózik meg ilyen jól.
- Üdv, Maya - mosolyog a kis állatra, miközben odanyújtja neki a kezét, hogy szimatolhassa meg. Biztosan tetszik neki a tó, az iszap ezer illata. És ha már megbarátkozott vele, egy simogatást is megkockáztat - annak ellenére, hogy a hatodik érzéke most nem működik. Aminek kifejezetten örül, mert sokkal békésebb így a kis világa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Kamilla
We were all looking for gold
Too far away, too far away from home

- Meg kellene tanulnod, ha esetleg szükséged lenne rá - válaszolja, amikor Kamilla hebeg neki arról, hogy nem igazán tud úszni. Igen, halvány, lila gőze sincs róla, miért viselkedik a lány ilyen furcsán. Nem mániája a szemkontaktus, nem is szokott más embereket bámulni, így tulajdonképpen semmi baja nincs azzal, hogy Kamilla a haja mögé bújik. Noha idáig nem csinált még ilyesmit a közelében, nem rója fel neki. Mert ő már csak ilyen elnéző, megértő, kedves kis szemlélődő.
- Hiányzik kicsit - válaszolja, szűkszavúan, félreérthetően, miközben a tó túloldalát nézi, kitörli a vizet az arcából, hogy ne zavarja a látásban. Emlékszik, amikor legutóbb volt, itt, akkor is pont ezen gondolkozott és ez bántotta.
A régi életét akarja vissza. Távol az emberektől, távol mindentől és mindenkitől, a világ háta mögött. Ő lenne a saját főnöke, egyedül dolgozna, és a környék csodálatos élővilága venné körül. Nem lennének határok, sem szabályok, csak kedves távolságtartás és szimbiózis.
A kérdés csak az, vajon akkor nem ez az élet hiányozna neki? Nem akar cseverből vederbe kerülni.
- Hmm, most, hogy mondod, nem is emlékszem, hogy megfáztam volna, úgy... valaha - vonja meg a vállát, halvány mosollyal az arcán. - Amiatt ne aggódj.
A stég szélére kapaszkodva dől előre, miközben a vízbe néz. Eddig észre sem vette, hogy elborult az idő. Épp csak egy kicsit nézi a saját tükörképét, mert nem tudja, vizesen hogy fest. De egy pillanattal később máris esőcseppek torzítják el a képet, Gergő pedig felpillant.
- Esőben a legjobb fürdeni, tiszta meleg lesz a víz - mondja, csaknem lelkesen, mert az esőt is szereti, de nem is tudja, utoljára mikor fürdött esőben. Úgyhogy már mászik is vissza a vízbe, visszapillantva Kamillára, kinyújtja neki a kezét.
- Gyere!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Kamilla
The weight of the skin I wear
Was heavier

Kicsit meglepi, amikor Kamilla megfogja a kezét, két okból is. Egyrészt, éppen nagyon el volt bambulva a túloldalra, másrészt pedig ritkán használnak nála ilyen kedves gesztust. Úgy néz ki, mint valami érzéketlen Terminátor az esetek többségében, és valahol igazán érzelmi analfabéta. De egészen sokat tanult az emberektől, akik körülvették őt itt az évek alatt. Shayleentől, Ádámtól, Seth-től. És most valahogy egyikük sincs itt mellette. Elgondolkodtató, nem?
Ennek ellenére féloldalas mosollyal pillant Kamillára, de inkább nem szorít vissza, mert így is fél hozzáérni. Olyan, mintha méretekkel nagyobb lenne és bármikor összetörhetné szegényt.
- Igen, ebből a szempontból szerencsés vagyok - bólint, abszolút egyetért Kamillával. Szerinte a legjobb dolog a világon, hogy tulajdonképpen anélkül nőtt fel, hogy rendes fedél lett volna a feje felett. Régi, parasztház volt az övék, hideg, vályogfalakkal, egy kis kandallóval és igen kevés tüzelőfával. Hamar megedződött mindegyik gyermek szervezete. Kicsit sem voltak féltve, óvva, pátyolgatva soha, mégis túlélték, sőt, egészen életképes felnőttek lettek - legalábbis egészségügyileg biztosan.
Aztán jön az eső, Gergő pedig gondolkodás nélkül megy vissza a vízbe. A kinti, hűvös levegőhöz, hideg esőcseppekhez képest pedig a tó vize kellemes, meleg érzetet kelt. Pont ezért hívja Kamillát is, mert még mindig fogalma sincs róla, miért fél ennyire a víztől. Valószínűleg, ha tudná, akkor nem kérlelné, de naivan csábítgatja magával és elégedett, amikor a lány beadja a derekát.
- Vigyázok rád, ígérem - bólint egyet, majd amikor a lány leül a stég szélére, megfogja a kezét. Majd ismét kap egy figyelmeztetést, hogy vigyázzon rá, ő pedig halál komoly ábrázattal rá is bólint. Kamilla biztosan azért gondol ilyeneket, mert nem ismeri még Gergőt. Ha valaki, ő sosem hagyná, hogy baja essen. Amúgy a tó kellemes közeg úszni tanulni, nem túl mély és igen nehéz belefulladni... bár lehetséges.
Főleg, ha valaki olyan öngyilkos jelölt módjára dobja le magát és akar elsüllyedni, víz alá merülni, mint Kamilla. Ilyenkor Gergő birkatürelme kincs, ő egyáltalán nincs megilletődve. Ahogy fogja a kezét, tudja, merre van, egyszerűen a karjai alá nyúl, hogy úgy emelje fel.
- Na, ugye milyen jó? - kérdezi, halkan nevetgélve, miközben az eső már nem csak szolidan esik, hanem kifejezetten zuhog rájuk. Tulajdonképpen már alig hallani tőlük valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Kamilla
The weight of the skin I wear
Was heavier

Nem érti, Kamilla miért félt ennyire a bejöveteltől, de nem is számít. Ahogy tartja, érzi rajta, hogy hamar elengedi magát és átkarolja a vállát, hátradobja a haját. Az igazi felszabadultság érzése amit észrevesz - mindenféle különleges képesség nélkül. Talán csak az a nevetés, vagy az a tekintet, ahogy a lány rápillant, nem tudja pontosan miből állapította meg. De kivételesen egészen biztos a dolgában, és akár büszke is lehetne magára.
- Éppen itt volt az ideje - válaszolja, teljes határozottsággal. Az ő hangja mélyebb és alapjáraton erőteljesebb, mint Kamilláé, nem kell kiabálnia, hogy hangosabb legyen a viharnál. Eddig nem nagyon hallott dörgést, villámlást, ez egy egyszerű nyári zápor és valószínűleg hamarosan tovább is áll majd. Nem kell félnie attól, hogy beléjük csap a villám, vagy ilyesmi. (Mert ő bizony még ilyenekre is figyel a nagy mókázás közben.)
Kamilla kérdésére viszont megfeledkezik az időjárásról és kénytelen elvigyorodni.
- Nem. Ez az én világom - pontosítja, majd nem tartja tovább úgy a lány hátát, hagyja, hogy kicsit hátradőljön, a fejét leengedi a vízbe és forog vele egy kicsit, hogy érezze a víz simogatását, ami határozottan meleg lehet az arcát csapkodó esőcseppekhez képest.
Aztán, mielőtt még elszédítené mindkettejüket, megáll. Kamilla lapockái közé nyúl, finoman egyenesbe hozza ismét, elhúzva a kezét pedig megérinti a nyakát. Egy pillanatig nézi így, aztán kicsit ki is kapcsol az agya. Néha nem kell gondolkoznia - hála istennek, mert ha kellene, fogalma se lenne, mit kéne csinálnia -, így most is ösztönösen cselekszik. Csak kicsit oldalra hajlítja a fejét, tekintetét nem tudja levenni Kamilla ajkairól, ahogy közelebb hajol hozzá, és...
... és akkor, az eddig tétovázó, a stégen halkan nyüszítő Maya összeszedi az összes bátorságát. Legalább olyan bátran veti be magát a fiatalok közé, mintha egy pehelykönnyű kiskutya lenne. Ha a méretei nem is stimmelnek, a kölyökkori-lelkesedés még megvan, ahogy a csobbanás után evezget, úszkál körülöttük.
Gergő pedig csak őszintén nevet, miközben elengedi Kamillát egy kézzel, hogy letörölje magáról az ázott kutyaszőrrel keveredett, iszapos vizet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Kamilla
The weight of the skin I wear
Was heavier

A romantikus, idilli pillanatot egy óriási, immáron vizes kutya szakítja félbe, kitörő lelkesedéssel. Az extázis megszakad, a külvilág pedig fájdalmasan kúszik vissza a fiatalok elméjébe. Az ösztönösség helyett, ahogy Kamilla szemébe néz, inkább furcsán érzi magát, mintsem elbűvölve. Nagyon ritkán érzi magát így, de konkrétan kellemetlenné vált az egész helyzet. Nem mintha meg tudná fogalmazni, hogyan érez, de amikor ismét a lány ajkaira pillant, akkor már egészen más jut az eszébe.
- Kicsit lila a szád - válaszolja végül, meg hát ez az, megvan a válasz, mi volt ez az előbb. Csak kicsit közelebb hajolt, hogy megnézhesse. És ha már ilyen zavarodott, legalább belekapaszkodik az egyetlen biztos érzésébe: az aggodalmaskodásba. Kamilla szája lila, ami nem túl meglepő, hiszen ez egy apró tó és napsütés nélkül nem is olyan kellemes a víz, csak a kinti időjáráshoz képest. Ott pedig kifejezetten hűvös lett, Kamilla haja pedig vizes, szóval fázik.
- Ki kellene mennünk lassan és felmelegedni - javasolja, de nem tud a szokásos halk hangján beszélni, helyette megemeli, hogy az eső zajától a lány is hallhassa, amit mondani akar. Nem mintha ő fázna, vagy bármi baja lenne ezekkel a körülményekkel, de a lány éppen nemrég utalt rá, hogy nem szeret beteges lenni, pedig az. Akkor pedig talán nem ez volt élete legjobb ötlete. Mármint, hogy becsábította ide. És valahogy azt is bánja, amit csinált, mert olyan, mintha játszana vele. Pedig nem akar zsákbamacskát árulni, nem direkt csinálja ezt, sőt, már érzi is a bűntudat furcsa keserűségét a szájában, ahogy a lányra pillant.
Ahelyett, hogy bármi mást mondana, finoman a stéghez közelebb evez vele, oda, ahol már leérnek a lábujjai és segít a lánynak kimászni a vízből - akár akarja, akár nem.