Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Repültem. Ütemesen előre, majd hátra szálltam. Imádtam hintázni! Igyekeztem minél magasabbra lökni magam, ám sosem addig, hogy kiessek még véletlenül! Volt már rá példa. Ám azóta az eset óta sikerült baleset nélkül megúsznom a hintázásokat.
Most nem löktem magam túl gyorsan, csak olyan nyugis tempóban. A szemem csukva volt, élveztem, ahogy a menetszél csiklandozta az arcom, sőt, még a Nap melegét is érezni véltem olykor-olykor a bőrömön.
Kicsit szomorú voltam ma. Azért, mert Csongor is szomorú volt Odett miatt. Sosem szerettem, ha szomorú, bár ilyenkor általában fel tudtam vidítani. Ma is akartam neki mutatni valami trükköt, amit nem olyan régen a folyosón lestem el pár gyerektől, az egyik szünetben. Valami kártyatrükk volt, igazából nem nagyon értettem, de elhatároztam, hogy mindenképp megmutatom Csongornak. Majd akkor sikerülni fog, és nevetni fog rajta! És akkor rájön, hogy nem kell szomorkodnia, és nem kell azon gondolkodnia, hogy Odett után megy! Ó, de erről nem tudhatok, szóval psszt! Véletlenül hallottam csak, mikor erről beszélt Rózsa nénivel.
Ám sajnos ma ismét dolgozott, és túl nagy volt a felfordulás az étterem konyhájában, így nem maradhattam ott.
A játszótér felé vettem hát az irányt, mert a hintázás általában megnyugtatott és jókedvre derített. Most pedig szükségem volt erre a sok aggódás, és egyedüllét-érzés mellett. A gondolat, hogy Csongi elutazna innen, messzire, nagyon nem tetszett nekem. Ő volt az egyetlen ember (na, meg Rózsa néni), aki mellett mindig biztonságban éreztem magam, és nem kellett zavarban lennem.
Nagyot sóhajtottam, majd elengedtem a hinta láncait, és kinyújtottam a kezem, amennyire csak tudtam a másik kettő hintától. Így tényleg olyan volt már, mintha repülnék!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Azon gondolkodtam, hogy vajon... vagyis, nem. Igazából több minden járt a fejemben, nem csak egy gondolat. Először is, hogy a minap fedeztem fel, Csonginak mennyire furi a bajsza. Olyan mókásan furi, nem lefújjolósan ám. Fogalmam sincs, eddig volt-e bajsza. Mármint azt tudom, hogy borostája volt, mert mindig bökött az arca, amikor puszit adtam neki. Mostanában kevesebb puszit kapott tőlem, de nem az én hibámból. Emiatt el is szontyolodtam sokszor, most is. Úgyhogy inkább váltsunk. Min töprengtem még? A töpreng szóról mindig a törpék jutnak eszembe egyébként, de nem erre akartam kilyukadni. A vizsgák is eszembe jutottak most, hogy valamiért sikerült jól a vizsgaidőszak végére időzítenem őket, így még egy megmérettetésen sem vehettem részt. De majd hamarosan, azt hiszem. Ehhez kell a naptáram. Ja, igen! Okulva a tavalyi esetből, amikor elfelejtettem bemenni Bájitaltan vizsgára, idén kértem anyukámtól egy naptárat a vizsgákhoz, ami mindig időben szól. Vizsga előtt egy héttel, két nappal és a vizsga napján reggel elkezd pityegni, amíg oda nem érek és fel nem lapozom. Ha nem jutok el időben a naptárhoz, akkor a pityegés szirénázásba vált át. Saját tapasztalat. Eddig még nem érkezett rá panasz a szobatársaimtól, csupán Ágo cicáját rémíthette meg a lárma - ezt a naptáron lévő karmolás nyomokból következtettem ki.
Aztán még az is érdekelt volna, hogy hol lehet olyan virág alakú fagyit kapni, amit az előbb láttam a faluban egy kisfiúnál. Meg a szokásos apróságok: mit csinál most Rudolf (azt már elfelejtettem, hogy a plüssrénszarvast induláskor felkötöztem a bicajom csomagtartójára), miért mosolyog mindig olyan kedvesen rám Rózsa néni szomszédja, mitől lesznek olyan finom puhák a vajas kekszek, és mitől olyan színesek a színek, mi ez az illat...
Szóval nem csoda, ha elfeledkeztem arról, hogy épp Alettán, a bringámon ültem és - szokás szerint - száguldoztam vele. Én csak tekertem és tekertem, nem figyeltem azt, merre - hisz annyi mindenen járt az agyam ehelyett. Az volt a csoda, hogy eddig nem ütöttem el senkit sem. Eddig. A gondolatáramlás rövid szünetében eszméltem a rémisztő tényre: szélsebesen száguldok a víz felé. Nem mintha baj lett volna, ha beleesek a tóba; a lila, szalagokkal díszített Alettát féltettem csak, neki nem tesz jót szerintem ennyi víz. Na meg a tóba esés előtt valószínűleg elgázolom a korlátnál üldögélő valakit. Ezek miatt gyorsan kellett cselekednem, úgyhogy jól behúztam a fékeket, elsőt is, hátsót is - biztos, ami biztos. Tulajdonképpen mindez már a stégen zajlott le. De megálltam! Időközben becsuktam a szemeimet, így nem láttam, vajon nekimentem-e az illetőnek, de nem hallottam semmiféle kiáltozást, se ütközést nem éreztem, úgyhogy megnyugodtam, hogy nem történt baleset. Kinyitottam a szemeimet, főleg, mert úgy éreztem, eldőlök. És így is történt. Aletta megállt, az én lábaim meg még a pedálokon voltak, egyensúlyozni így pedig nem nagyon tudtam. Úgyhogy puff, a stég padlóján kötöttem ki.
- Aú - Adtam halkan hangot a tompa fájdalomnak, amit a hátsó felem szenvedett el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Az esés után nem volt időm elgondolkodni azon, vajon eltörött-e valamim. Nem igazán szerettem volna magamnak törött csontokat, az is csak kicsit villanyozott volna fel, hogy baj esetén használhattam volna azt a hippogriffes nevű varázsigét, amit még nem volt alkalmam kipróbálni, pedig tetszett a neve. Szóval, mindezekre nem volt időm, mert ahogy elestem, a következő pillanatban egy alak magasodott felém.
- Ü-ü... - Ingattam meg a fejemet, hogy nem, nem esett semmi bajom, és ezzel magamat is meggyőztem erről. Sokkal nagyobb problémát okozott ugyanis jelen esetben az idegen jelenléte, főleg, mivel látta az elesésemet, és lehet azt is, amikor szélsebesen egyenesen felé gurultam. Nem akartam ám, hogy azt higgye: meg akarom ölni! Megszeppenve figyeltem a felemás térdzoknis lábaimat, ahogy lekerül róluk a bicajom, a fiúnak köszönhetően. Kicsit elterelte a figyelmemet, hogy mennyire jól mutat egymás mellett a fehér alapon kék szivecskés zokni, és a kék alapon fehér pöttyös. Pedig nem is direkt csináltam ezt így. Óvatosan megmozgattam lábujjaimat, majd felhúztam a lábaimat; minden simán ment, úgyhogy kijelenthettem: épségben megúsztam ezt a kalandot is! És milyen jó, hogy ezt így gyorsan megállapítottam magamban, hisz nemsokára jött is egy kérdés, ami pont erre a válaszra várt. Én azonban nem tudtam megszólalni. Meg akartam, tényleg, még ha ismét bennem is volt az a kicsi félelem, hogy van rajtam kívül más is itt, és ugye az előbb részleteztem is, miért éreztem kínosnak a jelenlegi helyzetet. Amikor azonban felemeltem a fejem, amit eddig nem tettem meg, elfelejtettem, mire is kéne nekem válaszolnom. Felpillantottam a fiú arcára, vagyis inkább az arcát fedő maszkra, és azonnal bekapcsolt bennem a kicsi, lelkes, kíváncsi Abigél.
Namármost innentől kezdve nehéz volt arra koncentrálni, mit mond a fiú. Csak szavakat fogtam fel belőle, közben pedig le nem vettem a szemem róla. Szinte megbabonázva ültem ott, szoborrá válva, pedig a fejemben ment a harc a fangirl-mode Abi ellen, hogy végre fogja be egy percre, hadd ne legyek udvariatlan és/vagy ijesztő a fiú számára.
Rudolf nevének hallatára aztán a kicsi-Abit sikerült lecsapni egy kicsit, úgyhogy én is életjelet adtam végre, Aletta felé fordítottam értetlenül a fejem. Tényleg! Ott volt Rudolf, nahát!
- Nem tévesztettem össze. Tudom, hogy ő Rudolf. Te honnan tudod a nevét? - Pillantottam ismét a fiúra. Néha hajlamos voltam elfelejteni, hogy Rudolfnak nem is én találtam ki a nevét, hanem a Mikulás. E.T-n pedig nem is volt időm elgondolkodni, hisz a maszk ismét kiváltotta belőlem az égető kíváncsiság érzését. Felemeltem a jobb kezemet, szép lassan, és egy pillanatig úgy tűnhetett, meg fogom érinteni azt a maszkot... de aztán ráeszméltem, mit is készülök tenni, és gyorsan, elvörösödve visszarántottam a kezemet. A szemeimet azonban továbbra is a fiún tartottam, és másodszori nekifutásra sikerült is megszólalnom.
- Te róka vagy? - Hátö, igen. Ennyi volt a nagy kérdés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Kit-su-ne. - ismételtem meg a szót, többé-kevésbé úgy ejtve, ahogy azt a fiú tette. Rögtön meg is kaptam a választ, így nem is kellett megkérdenem, mit is jelent ez a szó. Rókadémon. Nahát! Akkor félig igazam volt!
Igazából ez sokkal izgalmasabbá kerekedett így, minthogy azt el tudtam volna képzelni. Bár a démon szónál okkal eszembe juthatott volna mindenféle gonosz lény, és talán aggódnom is kellett volna, de én nem voltam olyan, aki fel tudta volna mérni az esetleges veszélyhelyzetet. Nem éreztem magam semmiféle veszélyben, ha bármi félelem is lett volna bennem mégis, azt a kíváncsiságom úgyis elnyomta volna, úgyhogy ennyi.
- Nem ismerem a rókadémonokat. - böktem ki, rövid gondolkodás után. Nem tudtam elképzelni, mit is tud ő, milyen képességei vannak, vagy miért rókadémon.
- Miért vagy rókadémon? Vagy... - tettem fel a kérdést mégis hangosan, kicsi habozás után. Egyébként, ahogy tellett az idő, akár csak percekről volt szó, úgy észrevehető volt rajtam, hogy a zavarom kicsit enyhült. Voltak emberek, akiktől nem tartottam annyira, hiába voltak idegenek. Nem is tudom ezt mivel magyarázni. Tudjátok... vannak emberek, akikben van valami. Valami, ami nem kézzelfogható, és nem is tudom megmagyarázni. Talán egy érzés bennem, amit ők váltanak ki. Biztosan van erre kifejezés, csak én nem tudom megmagyarázni magamnak. Na, és ez a valami az, ami feloldja a kényelmetlenséget, amit általában az emberek közelsége okoz.
Visszatérve a be nem fejezett mondatomra... á, nem. El is felejtettem. A maszkot figyeltem, és azt gondoltam, életemben először lehetnék nagyon bátor és szemtelen, és levehetném azt az álarcot. Érdekelt a gondolat, miért hordja ezt a fiú. Sokkal nagyobb kalandnak ígérkezett az, hogy ha inkább leveszem az álarcot, és úgy derítem ki a titkot, nem pedig csak simán megkérdezem. Bár ennek megvolt a veszélye: azt kockáztattam, hogy a fiú vagy megharagszik és felfal... vagy ott hagy és többet nem barátkozik velem. Mindegyik elég rossznak ígérkezett.
Lesz, ami lesz! Majd lassan fogom csinálni, és akkor bármikor megállíthat, aham.
Ahogy ezt eldöntöttem, akcióba is lendültem. Óvatosan felemelem mindkét kezem, néha megállok és figyelem, aztán mikor úgy látom, nem ellenkezik, folytatom. Ezalatt pedig egyre hevesebben ver a szívem. Ujjaim az álarc felszínét simítják, mindjárt fény derül az igazságra! Felemelem a maszkot, közel az igazság pillanata... aztán puff, a fiú eltűnik. Ajjaj! Rosszat tettem? Eltüntettem... vagy, vagy megöltem?
Ám, ami történt, az egyik elképzelésemmel sem egyezett meg - hálisten! Egy cuki róka állt előttem, én pedig elkerekedett szemekkel, és tátott szájjal néztem. Nem tudtam megszólalni. Közelebb húzódtam az állathoz, és most már mindenféle óvatosság nélkül nyúltam felé, hogy megsimogassam a fejét. Persze, csak ha engedte.
- Nagyon aranyos vagy ám! - és ekkor eszembe jutott az előbb elfelejtett kérdés.
- De... akkor te most róka, vagyis rókadémon vagy, aki emberré tud változni? Vagy fordítva? - néztem kíváncsian a rókára. Vajon tud beszélni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bárcsak felugrott volna a vonatra mégis, mint ahogy az abban a pillanatban megfordult a fejében, mikor a mozdony sípolt kettőt (ő pedig összerezzent, mert mindig megijedt ilyenkor, még akkor is, ha előre készült rá...)! Ám ő csak állt a peronon, a világoskék kabátjában, a sáltól alig látszódott az arca, és nem tett mást, mint belenyugvóan integetett a távolodó kis ablaknak, a kis ablak mögötti Csongornak. Valamiért most nagyon nehéz volt elválnia Csongortól, pedig az utóbbi időben sok időt töltöttek el egymás nélkül. Hiába volt szó csupán néhány napról, Abigélnek mégis nehéz lett a szíve. Talán így nevezik ezt, nem is tudta pontosan. Annyi bizonyos volt azonban, hogy ez az érzés az eléggé rosszak közé tartozott.
Még egy darabig álldogált az állomáson, emberek mentek el mellette, akkor rezdült össze másodszor a mai nap folyamán, mikor valaki köszönt neki.
Szia, Abi!
A hang tulajdonosát azonban már nem látta, elvitte a tömeg, messze tőle. Azért elsuttogott egy sziát, hátha mégis eljut a címzetthez. Erről eszébe jutott, milyen vicces lenne, ha a szavakat is szállíthatnák a baglyok. Nem is kéne leveleket írni! Bár ő szeretett levelezni, és szívecskéket írni az i-k fölé. Igaz, nem minden i betű jutott erre a sorsra, csak amikor a lány keze megkívánta a szívek rajzolását. Eszébe jutott, hogy még maradt a Valentin-napi sütiből, amit Csongorral alkottak, úgyhogy kicsit megmelengette a lelkét, hogy az este sütizni és kakaózni fog. És majd megkéri Rózsa nénit, hogy meséljen neki, merthogy ma őnála fog aludni. A vizsgaidőszak kissé szabadabbá tette, és ezt ki is szerette volna használni. Idén azért készített egy vizsganaptárat, amelyre gondosan, és színes ceruzákkal feljegyezte vizsgái dátumát, hogy még véletlenül se járjon úgy mint másodikban, hogy elfelejtett megjelenni Bájitaltanon. Igaz, hogy most nem is volt ilyen tárgya…
Bambán nézte, ahogy a következő vonat berobog az állomásra, majd a felismerésre, hogy: ez a  vonat majd el is indul, és ha elindul, megint kiadja azt az ijesztő hangot; hamar összekapta magát, és szedte apró lábait, ahogy csak bírta, hogy jó messzire tudhassa maga mögött a vasútállomást. Ez olyannyira jól sikerült neki, hogy szinte másodpercek alatt (vagyis csak ő érezte ennyinek a hősies futását) egy téren találta magát. Ez volt a Boglyas tér, ha jól emlékezett, bár nem sűrűn fordult meg erre. Viszont a szökőkúthoz már volt szerencséje, és rémlett is neki, hogy van egy bagoly a tetején.
- Áhhá! – adta jelét a felismerésnek, hogy valóban ott a bagoly. Baglyok! Sok-sok-sok. Igazából most az történt, hogy a lány fejét ellepték a baglyokkal kapcsolatos gondolatok, amikbe jobb, ha nem folyik bele az olvasó.
Kicsit kikapcsolt Abigélnek a külvilág, így észre sem vette, hogy időközben már nem is a földön, hanem a szökőkút peremén állt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Talán a baglyokat szerette volna elérni, talán együtt tervezett velük repülni, vagy csak csobbanni szeretett volna egyet a szökőkútban... ki tudja. Tegyük a voksunkat az első lehetőségre, az a valószínűbb. A repülésről már megtanulta, hogy azt seprű vagy bármiféle eszköz nélkül nem nagyon lehetett kivitelezni. Legalábbis úgy nem, ahogyan ő szerette volna. Seprűn volt szerencséje repülni, még valamelyik tanévben a szerencsétlenkedős kviddics alkalmával. Azt élvezte is, egészen addig, amíg Rudolf le nem pottyant a hátsó ülésről, zuhanórepülésbe nem kezdett.
Aztán, azt is tudja, hogy hideg időben nem jó, ha az ember vizes lesz. Kivéve, ha megvan rá a nagyon jó indoka! Ám a lány gondolatai most tényleg inkább a madarak körül jártak, egészen addig, amíg félbe nem szakították őt ebben a tevékenységben. A hang visszahozta Abit a valóságba. Először is nyugtázta magában, hogy a szökőkút peremén áll, szóval ne tegyen semmi hirtelen mozdulatot! Bár az ember lányának valamiért mindig ilyenkor jön meg a kedve az ugrálásra, meg az egy lábon egyensúlyozásra.
Megrázta a fejét, majd inkább óvatosan megfordult, és az ismeretlenre pillantott. Hát, ezt így lehet nem kellett volna, mert most eléggé zavarba jött attól, hogy egy fiú áll itt, és őt nézi. Gyorsan le is kapta szemeit az idegenről, és inkább kabátja egy gombját kezdte el nézegetni, közben alig észrevehetően, lábaival el-vissza kezdett el hintázni a szökőkút peremén. Veszélyes játszmába kezdtünk, Abigél, veszélyesbe!
Nem akarta elüldözni a fiút a hallgatásával, mert a kíváncsiság ismét felütötte fejét Abi gondolataiban, ez pedig tudvalevő, elűzi egy darabig a félénkségét, vagy legalábbis elviselhetővé teszi.
Tényleg nem telt el sok idő, talán csak egy perc, amit a lány ajakharapdálással, a gombja piszkálásával, apró dülöngéléssel és bátortalan felpillantásokkal töltött. Majd végül felemelte a fejét, és kibökte.
- Beleugrott a vízbe? - kérdezte halkan, egyértelműen Szépvölgyi Gerlére, és a sellővé válására utalva.
- ... úgy lett sellőkirálynő? - tette hozzá gyorsan, hátha mégsem emlékszik már arra a fiú, miről is beszélt neki az előbb.
Ajjaj... lehet, hogy ma még vizesek leszünk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Úgy tűnik, Abi pont jókor szólalt meg végül. Bár a lánynak nem tűnt fel, hogy a fiú épp menni készült, és hogy ő maga mennyire közel került ahhoz, hogy elszalassza a sellők legendáját. Igaz, azt hozzá kell tenni, hogy ha a fiú el is köszönt volna, Abigél valószínűleg utána ered, és addig követi, amíg végül meg nem találja azt a fajta bátorságot, ami mások menet közbeni megszólításához kell.
Ő mindig is úgy gondolta egyébként, hogy a belső vívódásai csak neki léteznek, és kívülről nem látszanak... hogy csak neki tűnik kínosan hosszúnak az az idő, mire meg mer szólalni. Azonban volt már olyan esete - nem is egy -, mikor magára hagyták végül, gondolom pont ezért, mert nem tudták megvárni, míg összeszedi a bátorságát. Ilyenkor Abigél elgondolkodott, hova is tűnhetett ilyen hirtelen az illető. (Neki a másik eltűnése mindig hirtelennek hatott.) Néha rájött, hogy ő hibázott, de a legtöbb esetben valami szokatlan, gyanús eseményt gondolt ki magyarázatként. Láthatatlanná vált, elrabolta a házimanók titkos szervezete... akik nem gonoszak ám, csak a nem kedves diákokat viszik el... ilyenek.
Annyit azonban sejtett a lelke mélyén, hogy azok az emberek, akik szereplővé kellett, hogy váljanak az ő kis történetében... azok mindig itt maradtak. Még, ha a legutolsó pillanatban is történt ez így.
Diadalmasan elmosolyodott, hogy bizony jól gondolta ő: Szépvölgyi Gerle vízbe ugrott! A mosolyt ezután felváltotta a tátott szájú, csillogó szemű kíváncsiság. Ahogy a fiú mesélt, szinte megelevenedtek az események a lány szemei előtt. A szavak valósághű képekké formálódtak.
Egyszerre magát látta ott a szökőkút szélén mint Szépvölgyi Gerle, szinte hallotta a sellők énekét, tudta a dal hosszú szövegét. Csak figyelte a csobogó vizet, érezte a sellők hívogató hangját, ami kellemes, meleg szellőként lengte körül a lányt. Tudta, mit kell tennie!
- Gyorsétterem? - kérdezett vissza újra a valóságba pottyanva. Gyorsan visszahúzta a lábát, és inkább lelépett a földre a kút pereméről, majd követve a fiú példáját, ő is leült.
- Mit fogsz enni? - érdeklődött, ahelyett, hogy a kérdésre válaszolt volna. Igazából ő sem tudta, pontosan, merre is van az a hely, ő mindig Csongornál ebédelt, de azért elgondolkodott.
- Hát, szerintem ha elindulunk, egyszercsak biztosan érezni fogjuk a finom illatokat, és ha követjük azokat, rátalálunk az étteremre! Mit szólsz? - Bökte ki végül nem sokkal később a nagyszerű tervet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Abigél vagyok. - integetett vissza, a fiú-akinek már volt neve is-hoz fordulva, majd újból irányba helyezte magát, hogy felkészüljön az étterem kutató expedícióra.  A lányra olykor jellemzőek voltak a fáziskésések, mint ahogy ez az előbb is történt. Hallotta ugyan a köszönést, és a bemutatkozást, de olyan sokféle gondolattal volt teli Abi feje, hogy ez így a háttérbe szorult, és csak most sikerült előre küzdenie magát. A lány igyekezett figyelni arra, hogy ne legyen udvariatlan, bár a félénksége mégis néha - akaratán kívül - azzá tette.
Most azonban kalandra volt hivatalos, így legyűrte a gyomrában meg a mellkasában lévő kellemetlen érzést, ami ilyenkor mindig megjelenik. Azon gondolkodott, merre is induljanak pontosan. Szeretett volna valami olyan utcácskán elindulni, ahol még nem járt, mert hát az úgy izgalmas!
Egyébként nem, nem randira invitálás volt. Ha Abi valaha netalántán arra vetemedne, hogy randira hívjon valakit (miután tisztába került a szó jelentésével persze), akkor az nem menne neki ilyen bátran. Valószínűleg az arca duplán, triplán vagy... szóval sokkal-sokkal vörösebb lenne, hebegne-habogna, valószínűleg rengeteg öhm, ööö... -t használna azokban a pillanatokban, amikor egyáltalán meg mer szólalni. Túl rémisztő belegondolni egyáltalán! Reméljük, mire oda kerül a leányzó, sokkal bátrabb lesz, vagy legalábbis őt hívják majd el. Egy pirulós bólintás vagy fejrázás mindig egyszerűbbnek tűnik a  beszédnél.
Most már tudta, hogy nem enni mennek, hanem kisegítőt keresnek abban az étteremben. Abi bele is pillantott az előbb az újságba, amikor Erik mutatta a hirdetést. Akart is mondani ezzel kapcsolatban valamit, de az kiment a fejéből.
A kaland értékéből nem vont le semmit sem ez az új fejlemény, hisz ha már ott vannak, akár ehetnek is! Ez volt Abi legújabb titkos terve, amibe egyelőre nem avatta be a fiút, mert a titkos állapotot még ki szerette volna élvezni egy picikét.
- Bíííp! - érintette mutatóujját az orrához, ezzel ő bekapcsolta. Egyelőre nem érzett semmi olyat, amit kellett volna. Lopva a fiúra pillantott, vajon ő hogy csinálja ezt a szimatolás dolgot? Hátha Abi nem használja megfelelően az orrát. Aztán azért lassan elindult, remélve, hogy ha rossz irányba menne, akkor Erik majd megmenti, vagy valami.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Kalandoraink végül útra keltek, orrukkal a levegő apró illatmolekulái között kutatva, hogy végül ráleljenek a megfelelő illatra. Azt nem tudni, hogy a Fő utczára is a szaglásuk segítségével jutottak el, vagy csupán a valamelyikük fejében eltárolt útvonal vezette őket ide. Mindenesetre ez volt a küldetésük könnyebbik része, úgy tűnt. Hisz, házszámok híján nem mentek most már semmire az újsággal. Valószínűleg ahhoz pedig mindketten félősek voltak, hogy leszólítsanak egy járókelőt útbaigazításért. De az úgyis elvette volna a kaland izgalmát!
Abigél rendületlenül koncentrált a feladatra, csak párszor, de tényleg mindössze két alkalommal kalandozott el picit a figyelme. Az egyik alkalommal egy puha, rózsaszín plüss maci csillogó fekete gombszemei vonzották magához a lány tekintetét. Ellenállt a kísértésnek, és hagyta, hogy Medve úr folytassa útját a szőke kislány kezében. A második alkalommal pedig azt hitte, Csongort látja, de hamar be kellett látnia, hogy mindössze a képzelete játszadozott vele. Rózsa néni szokta mondani, hogy a képzelet néha furcsa dolgokat láttat velünk, megviccel minket! Ám Abigél nem mindig tudta megkülönböztetni a valóságot a képzelődéstől. És különben is, az ő valósága teljesen más volt, mint a többieké.
Amikor Erik hirtelen megállt, Abi először azt hitte, megérkeztek. Tekintetével követte a fiút, így pillantotta meg a virágokat. Nem tudta ő, mifélék ezek, pedig biztosan elsétált már előttük legalább egyszer, ám valószínűleg akkor épp máson járt az agya. Előbb csak simogatta a puha szirmokat, amelyet a virág egy kedves dallammal köszönt meg. Aztán meglátta, mit csinál Erik.
- Várj! - kiáltott fel, nehogy a fiú elinduljon nélküle. Neki még dolga volt ugyanis. Ugyanúgy, ahogy az imént tette kalandortársa, ő is az egyik virágba dugta orrát, majd nagyot szippantott az illatból. Sokkal jobban tetszett ez neki, mint pár olyan illat vagy inkább szag, melyeket az idefelé való úton érzett. Ahogy elhúzódott a virágtól, tüsszentett egy aprót, majd nagy mosollyal, virágporos orral nézett fel Erikre.
- Mehetünk!- adta ki ő is az utasítást, ahogy felállt, letörölte kabátja ujjával a virágport, bár azt nem sejtette, hogy nem volt elég alapos, egy kis sárga folt alig észrevehetően még ott maradt.
Újra útnak indultak tehát, Abigél rossz érzései mostanra szinte teljesen eltűntek, vagy legalábbis rendesen elbújtak a lány elől.
Ő is érezte bizony a finom illatokat, amiknek hatására meg is kordult a gyomra. Felnézett a cégérre, ahogy Erik is tette, ám neki nem fagyott le a mosoly az arcáról. Sőt! Sokkal izgatottabb lett, mint ahogy eddig volt. Ez a Pillangó-varázs! Itt dolgozik Csongor! Bár most épp nem, de akkor is!
- Menjünk be!- fordult a fiúhoz. Neki nem kellett volna kétszer mondani, ám Abigél látta, hogy Erik nem erre számított. Jött is a kis súgás a fejében, hogy: "most kell valami meggyőzőt mondanod neki!", így hát hamar folytatta.
- Itt van egy teaház és egy étterem, és szoktak keresni ide is kisegítőt... és, és... ismerem a tulajdonost! - Szerintem, elég jó érveket sorakoztatott fel a lányka. A kérdés már csak az volt, hogy Erik is így gondolja-e. Ha igen, akkor Abigél valószínűleg nagyon fog örülni, és azon nyomban beszalad az épületbe, hogy üdvözölje a recepcióst, aki mindig olyan kedves vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Szerencsére, Abigélnek nem kellett sokáig győzködnie Eriket, mert nem tudott volna már mást felhozni érveknek, csak olyanokat, hogy itt finom a süti, meg a tea is, hogy itt dolgozik Gilbert, meg amúgy Csongor is, csak ő most nincs a faluban. Erre a gondolatra Abi egy pillanatra elszontyolodott, de ezt hamar el is felejtette, hisz a fiú beleegyezésével ő máris futhatott be a pillangós házba. Az ajtót belökve felcsendült a jól ismert csengő hangja, mire a pultban ácsorgó szőke recepciós érdeklődve kapta fel a fejét.
Abigél pár másodpercre visszavett a lendületből, és megállt a bejáratnál, reméljük Erik nem szorosan mögötte sétált, mert akkor könnyedén nekiütközhetett a lánynak most, olyan hirtelen fékezett le a kis béka. Ám Abi nem érzett semmiféle ütést a hátán, az egyensúlyát sem veszítette el, úgyhogy ez a baleset szerencsésen meg nem történté lett nyilvánítva. A lánynak amiatt kellett az a kis idő, mert a szíve most is a torkában dobogott, ahogy mindig, mikor megérkezett ide. Kedvelte Emi-t, aki most is olyan barátságosan mosolygott rá a pult mögül, sőt még integetett is a lánynak! Abigél pedig pont emiatt habozott, össze kellett szednie a bátorságát, vagy legalábbis leküzdeni valamennyire a zavarát, minden egyes alkalommal, amikor szóba akart elegyedni Emilíával. És naná, hogy szeretett volna vele egy picit beszélni, hisz ő is viszonozni akarta azt a kedvességet, amit kapott.
Nagyokat lélegzett, mindenféle buzdító szavakat mormolt magában, s végül ismét nekilendült.
- Szia Emi! - halkan, alig érthetően motyogott, ám a szőke lány, aki a huszas évei közepén járhatott, hozzá szokott már ehhez a viselkedéshez. Mikor megkérdezte Abigéltől, hogy mi járatban van errefelé, a békakirálykisasszonynak eszébe jutott, hogy neki van egy útitársa is! Hamar megfordult, leellenőrizni, Erik vajon utána jött-e, vagy megszökött.
Szerencsére ott állt az ajtóban, úgyhogy Abi ismét a recepciós lánykára pillantott.
- Öhm... Zo... - már éppen javította volna ki magát Mrs Rutherfordra, annak ellenére, hogy igazából meg lett neki mondva, hogy ne öregítse már magázással a nőt. Szerencséjére Zoey éppen akkor bukkant fel, félbeszakítva ezzel a lányt.
- Üd... öhm, szia! Tudom, hogy nincs itt, elutazott. - zavartan állt a Pillangó-varázs vezetője előtt, de aztán vett egy mély levegőt.
- Ő Erik... - mutatott a fiú felé.
- És... hát, ő igazából munkát keres. - egyelőre ennyi tellett tőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

"Ez csak valami tréfa lehet..." - hallotta az egyik közeli asztalnál ülő lány hangját, s Abi szentül meg volt győződve arról, hogy ezt a kijelentést neki címezték.
Amikor Ádám elment sütiért, a lányban akkor tudatosult a tény, hogy ez egy randi. Annak ellenére, hogy nem volt ilyenben még része, nagyon is tudta, hogy ez a találkozás most más, mint a madagaszkári szörfoktatások. Akkor kerültek közelebb egymáshoz Ádival, mikor a lányt tanította meg, hogyan kell hullámokon lovagolni. Vagyis csak próbálta megtanítani. Abi ugyanis többször volt a víz alatt, mint felette - igaz, ez őt kicsit sem zavarta.
Egy ideje azonban, valami furcsa érzés keveredett kettejük kapcsolatába. A lány számára teljesen új volt mindez. Ahhoz tudta hasonlítani, mint amikor nagyon lelkesedik valamiért, csak… csak sokkal, de sokkal intenzívebb volt az érzés. És sokkal zavarba ejtőbb.
Fogalma sincs, miért gondolta, hogy mindenki őt nézi. Attól, hogy neki idegen volt a helyzet, hogy egy fiúval jött sütit enni, attól még nem kellett, hogy mások is ennyire nagy ügynek tekintsék mindezt.
Gondoljunk a… a… jesszus, Abi, ilyenkor miért nem jut semmi az eszedbe?  
Ajj, de aranyosak azok a cicák! – állapodott meg végül a harisnyáján a tekintete, és jól el is határozta, hogy az Ádám nélkül töltött perceket az állatos ruhanemű tanulmányozásával fogja eltölteni.
Szerencséjére, Ádi nem sokat időzött. A tányérok aprót koppantak az asztalon, a lányka pedig felnézett az előtte mosolygó békára.  Brekk.
- Köszi! – mosolygott a fiúra. Kicsit megkönnyebbült, most, hogy Ádám itt volt vele. Valahogy könnyebb volt így minden. Leszámítva a folytonos elpirulások megszüntetését.
A marcipán állatkát gondosan levette a szelet tetejéről, majd ő is nekilátott a tortának. Közben – akárhányszor csak büntetlenül megtehette – a fiúra pillantott, szigorúan csak addig, amíg ő nem figyelt rá.
- Szép lett nagyon… - válaszolt a kérdésre, rövidke körbeszemlélődés után. Az igazat megvallva – de ezt nem fogja bevallani senkinek! – nem is emlékezett a régi kinézetre. Ő nem gyakran járt a cukrászdában, ha sütizni szeretett volna, akkor az esetek többségében a Pillangóvarázst választotta. Csongi is ott dolgozott ugyebár.
A következő kérdésre megállt kezében a villa, ő pedig elgondolkodva összevonta szemöldökét.
- Öhm… az előbb azt mondtad, hogy kapunk valami kísérleti italt… vagy, vagy…? – Igazából ő is teljesen belekeveredett már a dologba. Simán előfordulhatott az is, hogy ő kuszálta össze a mondatokat, vagy csak simán félreértette a mondatot.
- … ééés… mi van, ha az az ital, amit még tesztelnek, békává változtat...mondjuk? – emelte fel a fejét, próbált komoly aggodalmat mutatni, ám szája szélén ott bujkált az a kis mosoly…
És ez bizony az iménti hülye megszólalására tett mentés akart lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Én is örülök.
De ezt csak úgy magában merte kimondani. Gondolatban sokkal bátrabb volt a lány, néha azt kívánta, bárcsak a fejébe látnának az emberek a megfelelő pillanatokban, úgy legalább nem kellett volna megküzdenie a kommunikációs defektjeivel. Bár, néha annyira kuszák voltak a gondolatok, hogy Abi is alig bírta követni őket.
Most is össze-vissza volt kicsit minden. És mégsem. Nehéz volt rá magyarázatot találni.
Zavartan nevetett Ádi frappáns válaszára a titkos italokat illetően. Rendesen el is pirult a lányka. Nem mert a fiúra nézni, már amiatt is zavarban volt, hogy zavarba jött az előbb. Helyette ismét a süteményre koncentrált, mintha azon múlna az élete, hogy milyen pontosan választja le a villával azt a kis falatot az egészről.
Épphogy a szájába került a narancsos csokicsoda, Ádi kijelentette, hogy gyereke lesz. Abi a hírt heves köhögőrohammal reagálta le, majd szalvétáért nyúlva lerepítette az asztalra szerencsétlenül letett villáját, pár "szabadok vagyuuunk" ujjongást hallató sütimorzsa társaságában, a földre. Szerencsére a cukrászda eléggé tele volt ahhoz, hogy az evőeszköz landolását csak kevesen vegyék észre. Abinak az is épp elég volt, sőt.
Közben magyarázatot is kapott az iménti kijelentésre. Ő is szívesen magyarázkodott volna, hogy nem azért kezdett ám el köhögni, és nem azért repítette el azt a szegény villát, mert... mert Ádám azt mondta, amit. Nem, nem ám.
Megsemmisülten ült ott, nem is mert felállni.
Most biztos idiótának nézi őt Ádám.
Nem mintha nem látta volna még bénázni őt a fiú. Csak az eddig Abinak nem tűnt fel. Ám most minden olyan iszonyatosan fontosnak tűnt, mindent felnagyított... nagyon nem szerette volna azt, hogy Ádám meggondolja magát és visszavonja, miszerint örül, hogy itt van, vele.
Nem szólalt meg inkább, csendesen nézte végig, ahogy az italt elé teszik, az imént elejtett villa társaságában.
Egy halk köszönöm. Pohárbámulás.
Senki nem készítette fel. Senki nem mondta el neki, hogy ilyen rettentően szerencsétlennek fogja érezni magát.
Jó, igaz, ki is figyelmeztethette volna őt? Hisz senkinek nem mesélt még arról, hogy őt bizony életében először randira hívták. Talán jobb is.