Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Téved sajnos, amikor úgy hiszi, részem volt mostanában bármi hasonlóban, vagy valamikor ennek előtte. Vagyis főleg abban, hogy én ezt akármennyire is úgy éltem meg, mint ő. Tudom, nem úgy tűnik, mintha olyan hihetetlenül különbözőek lennénk mi ketten, ember és vámpír, ám pont ebben áll az egyik legnagyobb veszélye a fajtámnak. Vonzóak vagyunk a halandók számára a szó minden értelmében, egyúttal tökéletesen eltérünk tőlük. Megérdemli a sok X-es besorolást ez a viszony.
- Nem ezek a fontosak, hanem az egész. - közlöm csöndesen, magam is levéve tekintetem a mellettem üldögélő boszorkányról. A vizet figyelem, amelyről szintén elmondható mindez. Hiába indul meg néha és gerjednek rajta hullámok valamilyen külső behatástól, ettől még nem lesz folyó. Hiába tisztul ki olykor a tükre, ettől még tenger sem lesz. Ez egy tó. A maga teljes valójában kell szemlélni, hogy erre rájöjjünk. Így van ez az emberek cselekedeteivel. Minden lény cselekedeteivel.
- Neked számítanak? - teszem fel a nagy kérdést, meghagyva a többes számot, ha már esti társaságomnak ez a kellemes. Ráérősen pillantok rá ismét, fürkészve vonásait. Továbbra is zavarban van kissé. Ez érthető. Tetézni azonban nem áll szándékomban, úgyhogy ezt elősegítendő megint más nézelődni valót keresek. Mondjuk ismét a csillagos eget.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Ahogy visszatértem, leülök mellé a kanapéra. Figyelem, ahogy megesik a szíve a mézeskalács karácsonyfán. Pontosan emiatt kockázatos az ételeknek szerethető alakzatokat adni, mert túl sok minden jut eszükbe róluk az embernek és inkább nem nyúlnak hozzá. Pedig egy sütemény sorsa az, hogy elfogyasszák. Így meg marad pamlagon. Noha ezt a megmentője éppen ellenkezőleg éli meg. Aztán még az is lehet, hogy neki van igaza. Nem kell mindent megenni, ami ehető. Én már csak tudom. Jobban belegondolva, talán a többi vámpír pont úgy vélekedik rólam és arról, ahogy a kajámmal bánok, mint ahogy a vendégemet döntéséről. Hm.
Kék pillantásom egyre tisztább. A mámor lassan kiszáll belőlem. Ez egy részt jó hír, tekintettel a látogatóra, más részt meg rémes, hiszen a vér elfogyasztása és ennek következményei jelentik éjszakaim és örök életem fénypontját. Mindez persze nem gátol meg abban, hogy habozás nélkül felülemelkedjek azon, hogy immáron nem vagyok befolyásolt állapotban.
Néma érdeklődésére csak szusszanok egy amolyan ráérőset. Láthatja, ünnep van, nyugalom van nálam. Nem mintha az év bármely más részében ne ugyanezt találná itt. Már a díszítést meg a karácsonyfát leszámítva. Nálam ugyanilyen békesség ül a házon. Vagy ilyen hasonlóan csendes, vagy a már említett, vidám élettel teli.
Néhány percnyi laza üldögélés után mélyen a szemébe nézek, neki pedig az a gondolata támadhat, hogy nyugodtan körbejárhatja akár az otthonomban. Elkóborolhat, amerre szeretne. Ez az engedély mintha egyszerre érkezne neki valahonnan legbelülről és egyszersmind tőlem. Mintha mondtam volna neki. Pedig ugyebár meg sem szólaltam. Hogy ez miként lehetséges? Az egyik képességem révén. Túlzás lenne azonban ez esetben delejezést vagy elmében olvasást emlegetni. Inkább mondanám gondolatátvitelnek, vagy -ami még jobb- hangtalan beszédnek. Ez amúgy is jellemző ránk. Nem oszt, nem szoroz. Remélem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Magamra maradok a kanapémon. Hiszen én akartam így. Mármint nem pont az egyedüllétet, csak azt, hogy vendégem bátran induljon felfedezőútra. Addig én üldögélek tovább ilyen békésen egy jó ideig, aztán szépen felkelek és odaballagok hangszereimhez. Rendezgetem őket, ellenőrzöm az állapotukat. Hétköznapokon ugyanannyi időm van, mint most, viszont az ünnep valahogy magával hozza azt a hangulatot, mintha még inkább ráérnék mindenre. Ami, figyelembe véve, milyen komótos vagyok amúgy is mindig, egy halandó számára minden bizonnyal valami egészen réveteg állapotnak hathat.
Szeretek pakolgatni, átnézni a holmijaimat, gyönyörködni bennük. Nem telik el úgy hónap, hogy ne vonulnék el a házam valamelyik szegletébe, hogy ott órákon át csak az ereklyéim, kincseim böngészésével, rendszerezésével foglalkozzak. Most a hangszergyűjteményem van soron. Bár látogatómra való tekintettel ez most egy felületes elszöszölés lesz. Olyannyira, hogy éppen csak végigsimítom az egyes darabokat, mígnem végül magamhoz veszem az egyik hegedűt. Forgatom a kezemben, magamba szívom illatát, végül a nyakamhoz helyezem, államat rátámasztom és jöhet egy kis játék. Koránt sem annyira dallam vagy zenemű, mint a hangszer skálájának próbája. Hosszú, fehér ujjaim csak úgy szaladgálnak a húrokon. A magas részeknél meghajolok kissé, a mélyebbeknél kihúzom magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Tudom, hogy felelni fog. Csak előbb magának kell felelnie, hiszen ezt eddig nem tette meg. Nem jutott oda hozzá. Nem is szorgalmazta, hogy odajusson. Viszont most a kérdésem nyomán megszületett egy külső érdeklődés is, ami arra sarkallja, hogy lépjen. Legalább egy kicsit beljebb óvakodjon.
Szusszanok egyet a megérkező válaszra. Mintha egy amolyan derülő, fölényeskedő szusszanás volna, ám nyugodt vonásaimon nyoma sincs semmi ilyennek. Meg úgy egyáltalán, az egész jelenlétem nem azt sugározza, hogy lekicsinyelném a mellettem ülő gondolatait, érzéseit. A helyzetet viszont talán igen. Hiszen túl jellemző.
- Mindegy, hogy akarod-e. - közlöm monoton hangon, vállat vonva. Nem arról van szó, hogy engem nem érdekel, akarja-e, vagy az illetőt nem érdekli, vagy a barátait nem érdekli, vagy az iskolát nem érdekli, vagy a világot nem érdekli. Arról van szó, hogy az érzelmeit nem érdekli egy szemernyit sem. Ha valaki számít, egyre jobban fog számítani, ha azon erőlködünk, hogy ne számítson. Ha meg hagyjuk, akkor csak annyira fog számítani, mint alapból tette és ott vagyunk, ahol a part szakad.
- A lényeg, mihez kezdesz ezzel. - bólogatok a távolt nézve, aztán lassan lesütöm a szemem, elmerengve kissé. Magamba fordulok némileg. Biztos, hogy nem azt élem át, amit a lány, ettől még azonban lehet részem hasonlóban. Csak én ezeket már eleve másképpen kezelem. Már a kezdetektől egy bizonyos módon állok hozzá. Nem könnyű, de ennyi év után már nem is olyan nehéz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Eördögh Lars Tobias
délután | The Arctic Henge


(Raufarhöfn , Izland) | x


Egy önfeledt nevetés és rám emeli tiszta tekintetét. A szemébe nézek, csodálva benne a gyermeki örömöt és a végtelen megkönnyebbültséget. Nem nyomja teher, nem takarja árnyék. Hiába a kietlen, havas mező, a hideg és a sötét, a káprázatos északi fény és a hely varázsa körbeöleli őt. Ahogyan kezem a kezét és lényem a lényét. Mind megnyugtatja. Mindben elveszik. Nem fogom vissza magam én sem. Hagyom, hogy befedjen. Hagyom, hogy átjárjon. Kizárom a nagyvilágot, miközben magaménak tudom az egészet.
- Az egyik fényszalag lekúszik hozzánk... - susogom mély hangomon, felpillantva az égre. Ezzel tárom ki közös tudatunk kapuját. Képzeletünkben, saját valóságunkban az aurora borealis egyik íve elhúzódik a többitől. Mintha csak észrevett volna minket. Célba vesz. Könnyeden hullámzik le hozzánk. Először az Arctic Henge kőtornyain, oszlopain kúszik át a légben, aztán körbejár minket. Csak állok a fiú mellett nyugodtan. Figyelem a jelenséget, amely végül belém merül. A mellkasomba bújik, mozdulatlan szívemre tekeredik és rászorít. Felfénylik és kiüt. Újraéleszteni próbál. Csak segíteni akar. Fújva nyögök, jobban Tobias kezébe kapaszkodva és várom az eredményt. Kíváncsi vagyok, mire jut. Vajon be tudja indítani több száz éve rezdületlen szívemet akár csak egy pillanatra?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Ami mostanában a sakktáblámat illeti, nos az egy igen különleges eset. Játszom valakivel, de nem vagyok biztos benne, hogy kivel. Mivel többen bejáratosak az otthonomba, akármelyikük jelölt lehet, hiszen nem csak lehetőségük van a lépésre, ám ott az illatuk a bábukon. Rákérdezni azonban nincsen kedvem, melyikük az én világos ellenfelem. Egy-két naponta látom, hogy játékostársam ismét lépett. Ha Kinsey nem Angliában tartózkodna az utóbbi időben, ő volna ez első számú gyanúsítottam. Róla pontosan tudom, hogy olykor-olykor csak azért beugrik hozzám, hogy lépjen. Már amikor az országban tartózkodik. Lehet, hogy képes ezért idehoppanálni? Még ezt is kinézném belőle, azonban az ő illatát nem érzem olyan erősen a házban. Mondjuk ő még képes lenne azt is elfedni előlem az ügy érdekében. Lényeg a lényeg: nem tudom, kivel játszom, de nem is megyek ennek utána. Megvan ennek a maga pikantériája. Nem kell mindig mindent tudni.
Mire a lány visszatér, éppen leengedem egy kicsit hangszerem, töprengve, mi legyen a következő darab. Fejben még nem döntöttem el, ám kezem már emelkedik ismét, a hegedű nyakamba támaszt és vékony ujjaim azonnal mozdulnak. Schubert zendül, betöltve a nappali terét, átjárva otthonomat, kiszökve az erdő fái közé, hogy legyen mire a hópelyheknek táncolnia. Egy helyben állok, magabiztos, mégis könnyed terpeszben. Minden lendület felsőtestemben van. Köntösöm meg-megrándul körülöttem a hevesebb mozdulatoknál. Megkötött övem némileg lazul, sápadt mellkasom jobban megmutatja magát.
Csak időközben tudatosul bennem, hogy vendégem ismét itt van. Eszembe jut a tökfaragásunk és hogy akkor mit dúdoltam neki. Már azt is élvezte, ez alkalommal pedig még jobban jár. Most nem baritonomon zümmögök, hanem teljes koncerttel szolgálok neki. Úgy hiszem, nincsen ellenére, hiszen igazán szereti a zenét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Olyasmire sarkalltam most, aminek már ideje volt. Ártalmas ugyan, ha túl sokat töpreng valaki, ám az nem kevésbé káros, ha elfojtja magában. Hiszen attól még, mert úgy tesz, mintha nem létezne, attól az még van, létezik, emészt. Nem az elmét, hanem az idegeket, a zsigereket. Aztán az illető egyre rosszabbul lesz, álmatlanság gyötri, a teste legyengül és nem érti, miért. Az oka az elfojtás. Nem lehet ezt soká bírni. Valahogy mindig kiütközik. Akkor már inkább érdemes szépen, önként felszínre hozni, még ha nem is túl kellemes.
- Vagy lépnék... - tárom elé az első megoldást, ismét a csillagokat kémlelve. Tudja, mit értek ez alatt. Azt, hogy vagy szóval vagy tetteket, vagy a kettővel együtt, de nyilvánvalóvá tenném, milyen érzéseim vannak a másik iránt és hogy hogyan érintenek engem az ilyen hullámzó megnyilatkozások, amiről az imént mesélt.
- Vagy elfogadnám, ami bennem van és egyszerűen csak hagynám, hogy legyen. - állok elő a másik, általam járhatónak vélt úttal. Mit is jelent ez? Azt, hogy egyszerűen csak nyugtázzuk, amit érzünk és élvezzük azt. Nem görcsölünk rajta, a másik vajon hogyan viszonyul hozzánk és vajon hová tart a kapcsolatunk, vagy mit kéne tennünk. Úgy cselekszünk, ahogyan a legjobbnak látjuk és nem várunk el se magunktól, se a másiktól semmit. Örömünket leljük a fennálló kapcsolatban. Ez a laza hozzáállás pedig magában hordozza annak a lehetőségét is, hogy kialakuljon valami több. Mivel azonban nem öltünk bele nagy energiákat, nem fog aggasztani annyira, ha végül elhalványulna minden. Tudom, ez egyáltalán nem szokványos felvetés, ám annál hatékonyabb, biztonságosabb és kellemesebb. Annyi a gond vele, hogy erre sokan nem képesek. Mert szélsőségekben gondolkoznak és mert túlságosan számít nekik, a másik hogyan érez. Pedig nem szabadna. Nem azért kell valaki fontos legyen, mert odavan érted. Azért kell fontos legyen, mert te odavagy érte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mivel így tartja kedvem és mivel ő is élvezi a játékom, így végigviszem az opust. Intenzív egy fél óra. Lehunyom a szemem olykor, ujjaim, karjaim azonban egy percet sem pihennek. Vonásaim nyugodtak, mégis eltökéltek. Nem nézek rá és igazából hangszeremen és szemhéjam belsején kívül másra sem. Mindebben semmi szándékosság nincs, koncentrálás meg aztán végképp. Régen volt az már, amikor összpontosításra szorultam. Minden hang a testemben van, beleivódott századokkal ezelőtt, hogy ujjaimon át szöktessem ki őket a nagyvilágba időről-időre.
Éppen csak megejtem a véget és elkapom a vonót a hangszertől, máris tudom, mivel folytatom. Néhány pillanatnyi szünetet beiktatok azért. Lehúzom nyakamtól a hegedűt, mozgatom vállaimat, aztán ismét kezdő pozícióba állok. Ez jóval rövidebb koncert lesz, noha minden bizonnyal fogok rajta egy keveset cifrázni. Elég bőséges élményt nyújtott ez a Schubert, letehettem volna utána rögtön a lantot, ám mivel szeretem a változatosságot, jöjjön most egy kis más!
A varázslók nem túlzottan tájékozottak a mugli mozgóképekben, így aláfestő zenéikben sem. Azonban, mint tudjuk, én nem vagyok mágus. Ugyanúgy értem és kedvelem a varázstalan kultúrát, ha nem még inkább. Ennek számtalan oka van, amit most nem állnék neki fejtegetni, de elég az hozzá, hogy a filmzenék különleges helyet töltenek be mozdulatlan szívemben. Ami most eszembe jutott, az nem más, mint az egyik James Bond mozi betétdala, a Skyfall. A 007-es filmek zenéiben valahogy mindig ott van az elegancia, a luxus és a lövöldözős akció hangulata mellett egy megfoghatatlan, drámai mélység. Valami végzetszerű. Valami magányosan hősies. Ez a darab pedig minden eddigi társánál jobban magában hordozza ezeket. Tetszik. Csaknem végig lehunyt szemmel játszom, olykor még a homlokomat, orromat is finoman ráncolom hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A koncertnek vége. Csönd uralkodik el a nappalin. Lassan leengedem a hegedűt nyakamtól. Nézegetem még egy kicsit, aztán szépen visszarakom a helyére. Miközben indulok vendégemhez, igazítok szétzilálódott ruházatomon. Leülök ismét a kanapéra, közvetlenül a lány mellé. Kényelmesen hátradőlök, kezeimet combjaimra nyugtatom. Odapillantok a tálcára, amit behoztam neki, aztán érdeklődőn tekintek rá, így kérdezve tőle némán, kér-e még valamit. Noha tényleg bőséges a kínálat.
Hirtelen aztán összevonom a szemöldököm és tekintetem magam elé szegezem, valahová lefelé. Úgy tűnik, mintha hallottam volna valamit és most fülelnék. De igazából inkább csak érzem, hogy valami nem stimmel. Egyelőre még nem tudnám megfogalmazni, mi a gond, aztán észlelem a házam fényeinek változását. Vibrálnak. Emberi szem számára nem feltűnő. Nekem annál inkább. Pár pillanat múlva aztán minden lámpa kialszik, minden gépem leáll.
Ha nem szereztettem volna Kírával hónapokkal ezelőtt olyan mágikus fémtartályokat, amelyek teljes mértékben megőrzik tartalmuk minőségét, akkor most kéne némi erőfeszítés, hogy megőrizzem nyugalmam az események miatt. Adódott ilyesmiből már gond. Veszett már oda vérkészletem. Az pedig baj. Nagyon nagy baj. Azonban szerencsére azóta sok mindenen fejlesztettem. Úgyhogy jelenleg semmi ok a pánikra.
Egyszerűen felkelek és megfogom Anna kezét, felhúzva magamhoz. Megijedhetne a helyzettől, hiszen csaknem koromsötétben álldogál egy vámpírral a háza közepén, aki vele ellentétben tökéletesen lát ilyen fénytelenségben is. De azt hiszem, nem kerül sor semmi horrorfilmbe illő sikoltva menekülésre és kapálózásra. Főleg, hogy látogatómnak gondolataink útján felvetem, hogy ha akar, itt maradhat, amíg utánajárok az energiaszünet okának, vagy velem tarthat a ház mögé a generátorhoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mivel úgy dönt, velem tart, így első utam a szűk folyosón lévő komódhoz vezet, amiből előhalászok egy szerszámos ládát és két fejlámpát. Az egyiket szépen felteszem őrá, ügyelve, hogy ne nagyon húzzam a haját. Aztán rögvest be is kapcsolom. Így figyelemmel kísérheti, amint magam is felveszek egy világítóeszközt. Nekem ugyan nem lenne igazán szükségem rá, ám neki jobb, ha rajta is van egy és így nem kell a sötétben bukdácsoljon, rajtam meg amolyan irányjelzőnek van főleg. Hogy tudja, hol járok. Mint kutyán az éjjeli nyakörv.
Így indulunk meg a bejárati ajtó felé, afféle felszíni bányászokként. Hejhózni viszont nekem nincsen szándékom. Miután felvette a kabátját meg miegyéb meleg holmit, ajtót nyitok neki, leballagunk a verandán, éppen csak pár lépést teszünk az napelemes lámpákkal szegélyezett úton, és jobbra vesszük az irányt, a ház mögé. Ha nem nyújtanánk elég különös látványt a fejünkön világító lámpákkal, én ehhez ráadásul egy szál köntösben és nadrágban, mezítláb bandukolok a hóban.
Az, hogy az anyag nem vész el, csak átalakul, az előnyökre és hátrányokra szintén igaz sokszor. Egy-egy megoldás, lehet, hogy számtalan szempontból előnyös, ám akadhatnak bizonyos hátrányai, amik az eddigiekben nem álltak. Mondhatni, az egyik kéz ad, a másik elvesz. De hogy konkrét legyek végre: ilyen az én varázslatos energiaforrásom. A szó szoros értelmében varázslatos. A generátoromat mágia hajtja. A varázslat és a mugli technológia ötvözete ez a szerkezet. Nagyon környezetbarát, alig igényel bármilyen törődést vagy karbantartást, és mindemellett eszméletlenól szeszélyes. Mondjuk nem panaszkodhatom, kedves hozzám, ittlétem alatt eddig ez a második alkalom, hogy bemondja az unalmast. Ilyenkor viszont aztán kereshetem a hibát éjt nappallá téve. - ami persze csak szófordulat...
Ahogy hátraérünk, letérdelek és elsöprögetem a havat az aknafedőről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Helena, mesélte a pasid, hogy ideiglenesen én is a pasid voltam?

viszont azt jutott eszembe, Mr. Colt, hogy esetleg még járható út lehet az is, ha mostantól nem törekszem az üdvözlethez való passzolásra. úgy könnyebb

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő