Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Százszor visszajátszott pillanatokban éltem le az utóbbi pár napot. Kapaszkodót kerestem bennük, valami olyat, ami csak megerősíti a döntésembe vetett bizalmamat: helyesen döntöttem, amikor ott hagytam. Szívemben ezer tőrrel, végtelen szerelemmel, de kiléptem az ajtón. Magam mögött hagytam a könnyáztatta arcot és a miattam ezer apró darabra tört szívet. Mégsem pillantottam vissza egyszer sem, csak mentem előre, hogy valaki az én ezer apró darabra tört lelkemet szedje össze. Mindössze napok teltek el, én pedig képes vagyok ismét felemelt állal, úgy sétálni a folyosókon, ahogy eddig mindig tettem, ahogy mindenki látott eddig. Mosolyogva beszélgetni mindenkivel, aki hozzám szól, lepacsizni a rég nem látott haverokkal, újult erővel, utoljára belevetni magam a kötelességeimbe, hogy úgy hagyhassak magam mögött mindent, ahogy én is elvárnám. Talán az, hogy idegenek vagyunk, talán maga a helyzet, majd a feltett kérdés komolysága hozza be elém a régmúlt képeit, nem tudom, de annyi biztos, hogy a hosszú barna haj akaratlan suhan el arcom előtt, mintha valóban itt lenne.
Mosolyom szélesedik, a meglepettség egyértelmű jeleit mindig öröm látni beszélgetőpartnereim arcán, mikor olyat mondok, amiről a másiknak talán fogalma sem volt. Igazam lenne? Nem tudhatom, de meg merem kockáztatni, hogy a meglepettség igenis a látásmódja létezésének szól. Pólóm azonnal átengedi a fal hűvös érintését, kékjeim zizzennek az előttem elterülő ajtóra, ami ironikus, ugyanis éppen a víz terme fekszik velem szemben. Oldalvást sandítok Reinerre, a szavai késztetnek egy széles mosolyra, amiben elismerés csillan. - Nézőpont kérdése lenne a büntetés maga is? - nyammogva fordítom felé először csak tekintetem, végül fejem is arra mozdul. Nem várok választ a kérdésre, halk hangom is erről árulkodhat, mert a szavakat szinte csak magam elé suttogtam.
Pillanatok alatt lesz a Reiner körüli levegő hideg és sűrű. A kérdés. Szemöldököm rebben meg, miközben végig követem a mozdulatsort, ahogy a plafon felé fordítja fejét. Ajkam szegletébe bujkál a mosoly. Van egy pár. Azonosulni tudok a válasszal, lehunyt szemekkel biccentek felé aprót, amolyan megértemmel, hiszen: akinek nincs az nem is élt soha igazán. A tetteink következményeit viselnünk kell, a döntés pedig a kezünkben van, mégis hogy tesszük azt? Felemelt fejjel, magabiztosan, avagy engedve neki hagyjuk, hogy feleméssze lelkünk minden épen maradt szegletét? Ahogy a navinésre nézek, egyértelmű ő melyiket választotta, a kérdés az, hogy képes lesz-e követni is, ha a döntése már meg is született? Kékjeim siklanak az ajtóra, mikor Kendéé is, azonban pillanatok múlva fürkészem ismét az arcot. A mágiája nélkül? Ahogy rám kapja tekintetét mosolyodom el és lököm el magam azzal a lendülettel a faltól. Lépek párat, a lépcső előtt állok meg, de tekintetem le nem veszem az ajtóról.
- Mégis megválaszoltad a másodikat is - sandítok rá oldalvást, könnyed léptekkel termek az ajtó előtt, majd koppintom meg azt mutatóujjam bütykével. - Elaludt az elemed, de ettől még nem leszel elbaszott, hiszen ugyanúgy benned van, csak ki kell engedned. Gondold át, mi az a lelki gát, ami akadályozza, hogy feléledjen benned, és páros lábbal rugdosd le - hajolok közelebb az ajtóhoz és kukucskálok be rajta, majd fordítok hátat az ajtónak, támaszkodom neki, miközben a kilincsre teszem kezemet és kapom el Reiner szürkéskék pillantását. - A döntés a tied, igaz? - nyomom le a kilincset, majd lököm be az ajtót és lépek el előle. - Ott az esélye annak, hogy felsülsz, de az elfojtott érzelmek még mindig szarabbul hatnak egy emberre, mint a bukás, hiszen… - nevetek fel halkan. - Azok szülik a bukást magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Talán az teszi könnyeddé a beszélgetést, hogy idegenek vagyunk. Semmit nem tudunk a másikról lényegében, mégis - ámbár feszélyezve - de elhagyják a szavak ajkainkat, amiket talán nyíltan, vagy részemről burkoltan soha nem mondtunk ki. A múlt árnyéka vetül rám, de szinte azonnal tova is száll, ahogy Reiner reakciója túl sok mindent árul el. Halvány, de egyértelmű mosoly pihen ajkaimon, ahogy lelépked a fokokról, majd a terembe sem nézve torpan meg előtte. Két végletként állunk egymással szemben: aki elfojtja érzelmeit, mert úgy véli, nincs más lehetősége kezelni azokat, és én, aki kiengedte magából minden felgyülemlett érzelmét, aminek azóta is súlya nehezedik rám. Ellentétes, mégis olyan párhuzamokat lehet vonni köztük, hogy már-már képtelenségnek hat az egész. Szemeim körül ülnek meg a ráncok, ahogy a mosolyom lesz szélesebb a kérdésre. Vállamat vetem a falnak, ahogy hallgatom, minden szavát úgy nyelem magamba, mintha minimum engem érintene a vízzel való kapcsolat. Követem tekintetét a terembe, kékjeim időznek el a különösen kialakított helyiségen, ami valóban, első ránézésre is az elem birtoklóinak könnyíti meg annak használatát. Fejemet a félfának döntve nézelődök befelé a teremre, amíg Kende befejezi. Ugyanaz a mosoly pihen ajkaimon, miközben rásandítok, majd vissza a helyiségbe.
- Különös lenne, hogyha álomvilágba ringatnám magam egy órácska után - nevetek fel halkan. - Tudod, Reiner, kurva bátor dolog belátni azt, hogy nem érzed magad késznek erre, így inkább visszakozol, mintsem csak ronts a helyzeteden. Kevés ember képes erre, mert azt hiszik, ha így cselekednek, akkor az automatikus bukás - fordulok felé, mellkasom előtt fonom keresztbe karjaimat. Széles mosoly terül el arcomon, mert akarata ellenére erősít meg abban, amit az eleje óta magával hordoz: ő más, mint a többi. Fejemet ingatom meg,  miközben lassan nyúlok az ajtó felé, és vágom el a kapcsot Kende és közte. Pár másodpercig figyelem ujjaimat a kilincsre fonódva, miután az ajtó nyelve kattan. - A hivatásom lesz másoknak segíteni felállni a földről, talán kezdhetném éppen veled - kékjeim villannak rá, arcom komoly, hangom határozottan vágja a levegőt, miközben felegyenesedem és döntöm hátamat ismét a falnak, csak immár a másik oldalon, mint ahol eredetileg tettem.
- Nem ismerlek, és épp ez benne a legszebb, nem gondolod? - csúsztatom kezeimet zsebeimbe, ahogy lábaimat nyújtom ki és vetem azokat keresztbe bokámnál. - Elmondtál valamit, és fogadni mernék, hogy megkönnyebbültél, talán… - ingatom meg fejemet elgondolkodva. - Talán ezért is volt könnyebb. Mert idegenek vagyunk - fordítom fejemet kicsit felfelé, de csak a plafon azon részét láthatom meg, ami a csillagos eget rejti. Innen nem láthatom. Lemondóan sóhajtok egyet, visszavezetem kékjeimet Reinerre, arcomon kedves és megértő mosoly pihen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Az ajtó nyelve kattan a zárban, mintegy jelzésként, hogy a témát is ennyiben hagyjuk. Mosolyogva bólintok egyet Kende szavaira, igazán jól teszi, hogy nem esik az emberek legtöbbjének hibájába. A másokhoz való hasonlítgatás olyan csorbát ejthet az önbizalmon, amit évek kemény munkája visszaépíteni, ha egyáltalán képesek vagyunk rá. Sok ember adja fel inkább, beleül abba, amit úgy vél, elfogadott, miközben minden nappal csak jobban marcangolja a lelkét. Reiner pedig, mindezt meghazudtolva, a visszakozása ellenére csal mosolyt arcomra, amiért újra és újra csak bizonyítottan áll előttem aziránt, hogy legnagyobb meglepetésemre, de érdekel. Tudni szeretném, miért olyan, amilyen.
A kijelentő mondatra emelkedik meg szemöldököm, ajkaim nyílnak el egymástól, ahogy arcát fürkészem, majd nevetek fel halkan. Lassan csóválom meg fejemet. - Nem szoktam akarni - szögezem le még gyorsan, mielőtt a félreértések elvinnének minket messze. Csúnya szó ez, ami soha nem fedheti a valóságot annyira, amennyire akaratos jelleme engedné neki. Bizonytalan talajra léptünk mindketten, amire senki nem számított, amikor elindultunk, hiszen egy egyszerű járőrözésnek indult. Lehetőségek tömkelege szaladt Reiner nyakába, amikkel élt, így lelke egy darabja kaphatott feloldozást az elfojtott érzelmek alól. Ajkam szeglete rándul meg, ahogy a talán szócskát követi a mondat. Szívem kihagy egy dobbanást, azonban ez kívülről nem látszik, mindössze továbbra is kedves mosolyom pihen ajkaimon. Tökéletes emberek. Végül halkan nevetek fel.
- Vannak tökéletes emberek? - biccentem előre fejemet, hogy elkaphassa tekintetemet, miközben közelebb lép. Gondolkodás nélkül lököm el magam a faltól és egyenesedem ki, kezeim nem mozdulnak azonban zsebeimből. Nem szakítom meg a szemkontaktust, amíg ő nem teszi, apró mosolyom akkor sem lankad, amikor beleegyezése után lép el tőlem, és ujjai túrnak értetlen a tincsek közé. Lehunyt szemekkel csóválom meg fejemet ismét, mielőtt elindulnék utána, azonban pár lépés után torpanok meg. Felpillantok, mosolytalan arccal, mégis csillogó kékekkel fürkészem hosszú másodpercekig a csillagokkal beborított eget, mielőtt Kendére pillantanék. Halkan nevetek fel a jó tanácson, majd indulok utána, hogy kilépve a teraszról kövessem csendben, majd induljak el lefelé a lépcsőn.
- Egy folyosó van és végeztünk - biccentek fejemmel a lépcső aljáról a folyosó felé, majd minden további szó nélkül indulok el arra. Úgy folytatjuk a beszélgetést, mintha pár perccel ezelőtt nem tört volna meg Kende szívét rejtő jég, én pedig a könnyed beszélgetés hatására jutok el ismét ahhoz, hogy cha-cha-chazok. Szemeimet eltakarva nevetek fel hangosan, ahogy a kép úszik be elém, végül a folyosó átfürkészésének végeztével elválnak útjaink. Mosolyogva és elégedetten térek vissza a szobámba, hogy tudjam: valószínűleg soha többet nem látjuk egymást, hiszen hamarosan elhagyom e kastély falait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A helyzet bosszantó. Túlságosan is az, de tudom, hogy azzal, hogy valóban bosszankodom rajta, aligha segítek magamon. Márpedig jelenleg csak és kizárólag magamon akarnék segíteni, senki máson. Amint a lábam érte a földet a buszról a táskámból kaptam ki az esernyőt, merthogy engem ne érjen a nap. Nem éghetek le, amikor a szezon szezonja van, és hamarosan utaznom kell az első jelenésemre. Hüvelyk- és mutatóujjam közé csippentem a félig leégett cigarettát, majd a faltól ellökve magam nyomom el a kukán azt és dobom is bele. Maximum felgyújtom, semmi extra. Sóhajtva emelem fejemet felfelé, hogy a sétálók után nézzek. Ígértek pótlóbuszt, de mégis mennyi az esélye annak, hogy valóban meg is fog érkezni? Nem maradhatok itt. A vonatot elkéstem, nem jókedvemből kényszerültem a büdös buszra, ami természetesen a legnagyobb lendülettel robbant le alattunk, mint amit el lehet képzelni. Hajamba túrva sóhajtok egyet és hajtom lejjebb fejemet, amit meg is ingatok, majd a hirtelen mozgásra kapom a fejem oldalra, ahogy egy srác áll fel a padkáról. Félrebiccen a fejem, előrehulló fehér tincseimet tűröm arrébb, majd lépek a lány mögé, kissé előrébb tartva az esernyőmet, hogy kitakarja a napot.
- Ha az utódom elhalálozik, akkor az rám is rossz fényt vet - szólalok meg, hangomon egyértelműen hallatszik a mosolyom, ami arcomat ékesíti. Az esernyő alól nézek ki, és ismét szembesülnöm kell azzal, hogy egyetlen felhő sincs az égen, tényleg a nap süt, mintha muszáj lenne neki. Látványosan húzom el a számat, majd pillantok le Domkára. - Ha már megtisztellek a társaságommal, mit szólnál, ha hűvösebb helyen várnánk meg a pótlót? - feltéve, ha jön egyáltalán. Hüvelykujjammal mutatok magam mögé lezser mozdulattal, mivel valami bevásárló lófasz van arra, ahol valószínűleg sokkalta jobb a hőmérséklet. Ennél mondjuk minden jobb. Szemöldökömet emelem meg Domka felé, ellenállhatatlan mosollyal, nyújtom felé végül szabad kezemet, hogy felsegíthessem, ha őnagysága hajlandó elfogadni. Nem felhőtlen a kapcsolatunk - most megforgattam volna a szememet, ha nem telibe a lányra néznék -, de azért csak-csak gyorsabban megy az idő, ha elütjük azt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az a sóhaj olyan elégedett és széles mosolyt eredményez nálam, még a legtávolabbi bolygóról is látható valószínűleg. Megtaláltuk egymást, és ilyen tökéletes visszajelzések mellett még el is hinné, hogy magára hagyom, amikor élvezhetnénk egymás társaságát? Semmi pénzért nem lennék képes megfosztani magam egy ekkora lehetőségtől, és ami még fontosabb, élménytől. Viccelsz? Szórakoztatom magam, amíg kénytelen vagyok várni. Arcomra fagy a mosoly szavai hallatán. Értetlen pislogok párat lefelé, ahogy ő felém fordul.
- Megismételnéd, kérlek? - kérdezek vissza hitetlen, mert ez lehetetlen. Nincs más magyarázat, minthogy napszúrást kaptam. - Mórocz? - és igazából ebben a pillanatban nagyjából mindegy, hogy melyikről beszélünk, mert egyik rosszabb, mint a másik. És eljött annak is a pillanata, hogy valaki még tud nekem meglepetéseket okozni, mert most nem azért, de az, hogy Domka helyettese Mórocz lett semmire nem garancia. Főleg nem az életben maradásra, de ez már nem az én gondom.
- Természetesen - bólintok határozottat. Nem lehet szebb annál a napja senkinek, minthogy velem töltheti. És ezért hagyom teljesen figyelmen kívül megemelkedő szemöldökét, ami esetleg arra engedne következtetni, hogy nem egy állásponton vagyunk. - Hozzám vágtad, és nem kérted vissza. Megtartom. Már fel is címkéztem, hogy ajándékba kaptam tőled - bólintok ismét pár aprót, ahogy felegyenesedem, mivel nincs szüksége a segítő kezemre. Most az én szemöldököm emelkedik meg, mikor elhangzik, hogy nincs olyan meleg. Elmosolyodva lépek hátrébb egyet, így az esernyő kellemes árnyéka is jön velem, ahogy végig pillantok Domkán. Valami oka csak van annak, hogy mégis felállt a padkáról és immár előttem állva kéreti magát. Megvonom vállamat.
- Nos, rendben. Akkor megyek egyedül - lépek közelebb egy aprót és paskolom meg a vállát. - Örülök, hogy találkoztunk, de azért azt gondold át, hogyha elhalálozol, Móric lesz az elnök - ami egyenlő a káosszal magával, és kötve hiszem, hogy a Somogyi lány ezt olyan könnyen hagyná, mikor mindig mindent a kezében tart. Majdnem mindig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

És még el is ismétli, mintha nem értettem volna először is nagyon jól az információt. Elismétli, ráadásul, ha az ékezet nélküli, akkor az még rosszabb. Merlinre, ha a tanév végéig kibírja a DÖK így, akkor emelem kalapom az összes tag előtt. Ez hihetetlen. Egyáltalán, hogy került képbe a gyerek, mint DÖK-ös? Pedig olyan szépen hagytam magam mögött mindent, erre tessék: pillanatok alatt tönkreteszik. Végül is mindegy, mert immár nem az én felelősségem, és, ha minden igaz, akkor Domka azért érdemelte ki az elnöki pozíciót, mert tudja kezelni a tagokat. Ha az egyik Mórocz gyerek mellett ez nem derül ki, akkor senki mellett, szóval vállát paskolva kívánok neki sok sikert, majd fordítanék neki hátat, azzal a feltett szándékkal, hogy akkor elválnak útjaink és szerzek magamnak valami hideget - egy kávé nagyon, de nagyon jól esne -, amikor fogja magát és, mint egy felpuffaszkodott vörösbegy, elsétál mellettem.
A nevemre biccentem oldalra a fejem, az még hagyján, de a hangsúly olyan vigyort vált ki belőlem, amit mindenki megirigyelhetne, de sajnálom, csak és kizárólag Domkának - pontosabban a hátának - szól jelenleg. Hajamba túrva nevetek fel, zsebeimbe süllyesztem kezeimet, majd könnyed és elnyújtott lépteimmel követem. Gyanakodni kezdek, mikor elhagyjuk a mosdókat, de az érzésnek nincs ideje kiteljesedni, mikor a lány megáll egy sarokban és felém fordul. Kékjeim csillannak, ahogy fejem ismét félrebiccen, miközben megállok előtte.
- Domka - hangomban van egy kellemesen lágy esés, amitől normális esetben jóleső libabőr lepné el a tested, csakhogy Somogyiról van szó. - Nagyon jól hangzik az ajánlatod - mosolyodom el szélesen, aprót lépek közelebb, így még bizalmasabbá véve a helyzetet, mert a fontos az, hogy elhiggye, valóban benne vagyok. Pár másodpercnyi szünetet tartok, elkapom a tekintetét, mielőtt folytatnám. - De vissza kell utasítanom. Egy hűvös áruházban állok, úgyhogy mást kellene kitalálnod - vigyorodom el szemtelenül, és még csak eszembe sem jut megjegyzéseket tenni a helyszín választásra. Rángattak már furcsább helyekre is lányok, ez még simán a belefér kategória. - Fogalmam sincs mit pörögsz ezen a papucson, de mára elengedhetnéd, és csak élvezhetnénk egymás társaságát, ha már így alakult - pillantok a folyosó eleje felé, amerről jöttünk. - Például ihatnánk egy jegeskávét. Benne vagy? - kedves mosoly villan fel ajkamon, ahogy visszavezetem rá kékjeimet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Természetesen befelé menet megkérdezhettem volna tőle, hogy mégis hova a francba megyünk, de annyira nem volt fontos, mikor alapvetően is tökéletes bőrömet megcsapta az áruház hűvöse, és valahogy onnantól semmi nem lehet fontos. Mondjuk az kérdéses, hogy fogom itt elütni az időt, amikor esélytelen, hogy ilyen no name ruhaboltokba betegyem a lábam, és esetleg még vásároljak is, szóval majd kreatívnak kell lennem. Fejemet ingatom meg kissé, míg várom a reakciót, de arcából arra következtetek, hogy van még időm elgondolkodni azon, mégis miért olyan hatalmas fétise az a papucs. Nagyon kedvesen kaptam meg, majd hülye leszek visszaadni. Kérlek.
- Dehogynem - vigyorodom el szélesen, ami leginkább a gunyorosnak szánt hangsúlynak szól. - Csak annyi a baj, tudod, hogy eddig is megoldottam nélküled - vonom meg vállaimat kicsit lehunyt szemekkel, majd esnek vissza kékjeim Domka arcára, aki túlságosan feltűnően nem arcomra néz, hanem valahova feljebb. Komolyan hihetetlen ez a lány. Halk kuncogást engedek meg magamnak, ahogy zsebemből szedem ki jobb kezemet, túrok tincseim közé, és mosolyogva összeborzolom azokat, miközben hallgatom a választ.
- Miért gondolod, hogy nem lenne az? - kérdezek vissza reflexből. Tény és való, hogyha az esélyt sem adjuk meg neki, akkor Domka a saját opciójával megy amerre akar, míg én is a sajátommal. Ami lehetséges, hogy mindkettőnknek a legjobb lenne, de hát hogy szalaszthatnám el az alkalmat? - Először is nem kell meghívatnod magad, mert én ajánlottam fel, alap, hogy én fizetném - mutatom felé mutatóujjamat, amit követ a középső. - Másodszor, fogalmam sincs miből gondolod, hogy nem mutatkoznék veled, amikor itt állok előtted, egy olyan folyosón, amit bármikor használhat bárki - mutatok hátam mögé a mosdók felé, amik igencsak forgalmasak, főleg egy ekkora áruházban. - Az, hogy neked kellemetlen mellettem mutatkoznod, nos… - nyammogok kicsit, majd fordulok oldalasan. - Szíved joga - fejezem be végül mondandómat ugyanolyan kedves mosollyal ajkaimon. Nem kötelező velem lennie, hiszen, mint mondtam, egyedül is feltalálom magam valószínűleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Őszinte leszek mindenkivel, ami egyáltalán nem meglepő. Nem különösebben érdekel, hogy Domka miért utál, vagy miért sem, miért ilyen ellenséges és elutasító, mert élvezem. Plusz, nyilvánvalóan van elképzelésem arról, hogy miért áll így hozzám, de meg kell mondjam, hogy nem tudom érte hibáztatni. Fordított esetben valószínűleg én sem lennék éppen elviselhetőbb, ha egy véla állna velem szemben mosolyogva. Mindennek ellenére, szórakoztató, ahogy latolgatja magában a lehetőségeit. Én pedig, miután kifejtettem, hogy lényegében fogalmam sincs mi baja van, türelmesen várom meg, amíg a felhorkanás után, igazából dűlőre jut saját magával. Egyértelmű, hogy nem fogok könyörögni azért, hogy meghívhassam egy kávéra. Laza mozdulattal döntöm hátamat a falnak, kezem ismét zsebembe csúszik, amíg Domka latolgatja a lehetőségeit magában. Legalábbis gondolom, hogy azokat. Halkan nevetek fel.
- Talán ki fogom tudni fizetni - egyenesedem fel, így lépek is el a faltól, ahogy ismét felé fordulok. Tekintete csak átsiklik arcomon, amire mosolyogva csóválom meg fejemet, hogy a folyosó felé forduljak féloldalasan ismét. Domkára esnek kékjeim várakozóan, de nem sürgetően. - Csak utánad - nyújtom ki előre kezemet, hogy fáradjon előre, én meg ismét kullogok mögötte, ha ez ekkora örömet szerez neki, mint ahogy testbeszédéből kiolvastam, mikor idefele is előttem sétált. Remélhetőleg hajlandó elindulni, így követem, majd ahogy végre kiérünk a folyosóról, indulok el lassú léptekkel a Starbucks felé, amit már befelé jövet kinéztem magamnak. A pulttól pár méterre állok meg, ha minden jól megy, akkor a mellettem állóra pillantok le. Aki terveim szerint Domka, és ha beletrafálok, csak elmosolyodom, amennyiben rám néz, egyebekben csendben szuggerálom a kínálatot, hátha jön az isteni szikra, hogy mégis melyik lenne a legmegfelelőbb. Mindenképpen jeges kell, de ez a töménytelen karamella, amit beletennének, egyáltalán nem szimpatikus. Ki gondolta volna, hogy egy kávé választás is lehet hatalmas dilemma. Márpedig most az. Bal lábamra helyezem a testsúlyomat, ignorálom a rám szegeződő tekinteteket, csak és kizárólag a kínálatot fürkészem, vagy Domkát, ha éppenséggel lenne mondanivalója.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hogy hű maradhassak önmagamhoz: fehérbe hajló szőke tincseim tökéletesen állnak, annak ellenére, hogy az egész napot végig rohangáltam, kékjeim csillannak meg a kastély folyosóin fellelhető lámpák fényében, féloldalas mosolyom minduntalan villan arcomon, ahogy elhaladok a kastély lakói mellett, és vidáman köszönök vissza mindenkinek, aki csak veszi a bátorságot, hogy hozzám szóljon. Vannak köztük ismerős és ismeretlen arcok egyaránt, ámbár egyikkel sincs időm huzamosabb ideig foglalkozni. Lépteim a Nagyterem felé vezetnek, hogy elkaphassam a tanerőt, aki nekem kell. Könnyed mozdulattal lököm be az ajtót, majd lassabb és elnyújtott léptekkel közeledem a tanárok asztalához, hogy az illető elé csúsztassam a kért dokumentumot. Muszájból váltok vele pár szót, amolyan formalitás, ami elengedhetetlen, ha 100%-ot szeretnék - minimum - nyújtani a feladatban. Pár, nagyon hosszúnak érződő pillanat után rázom meg a felém nyújtott jobb kezet, majd lépek egyet hátrébb, fordulok meg és indulok arra, amerről jöttem.
Talán, ha tíz lépést mondok, akkor túlságosan fölé is lőttem, de nagyjából ennyi után lassítok a különös hang hallatán. Államat mozdítom felfelé minimálisan, mintha csak segíthetne beazonosítani a neszt. A hangforrástól nem messze torpanok meg végül, pár tizedmásodpercig figyelem csupán, hiszen jobb biztosra menni, hogy valóban tőle jött-e, mikor agyam hajlandó feldolgozni a felé küldött információt, így az utolsó métert is átszelem kettőnk között. Tenyerem simul hátára, óvatos mozdulattal paskolok rá pár gyorsabbat, mert fájdalmat nem szeretnék neki okozni, de valahogy mégis meg kellene akadályozni azt, hogy megfulladjon. Kötve hiszem azonban, hogy a semmitérő paskolásom segít rajta, de legalább a lelkiismeretem tiszta lehet: megpróbáltam. Lassan hajolok lejjebb, pár szőke tincs hullik arcomba.
- Jól vagy? - fordítom kicsit oldalra fejemet, hogy valahogy megpróbálkozzak elkapni tekintetét. Szükségem lenne valami visszajelzésre arról, hogy valóban túléli-e, avagy csak egy kis szünetet tart az elhalálozás előtt, és mielőtt még ellépnék tőle, azzal a feltett szándékkal, hogy hazamegyek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az ismerős arcvonásokra szegeződnek kékjeim, ahogy próbálom beazonosítani az elém táruló kisfiús vonásokat. Láttam már valahol, és ez olyan biztos, mint az, hogy a hátán történő kis lapogatásoknak semmi értelme, mégis cselekszem őket. Újabb köhécselés üti fel a fejét, fejem biccen félre, ahogy a feltett kérdésre várok valami pozitív - vagy legalább pozitívabbnak mondható - választ, mintsem azt, hogy az asztalra borulva megfullad a kezem alatt. S mikor érkezik az éppenséggel igencsak pozitívnak titulálható válasz, szemöldököm akaratlan rebben meg, mielőtt féloldalas mosoly kerülne ajkaimra. Szabad kezem támaszkodik meg az asztalon, már-már automatikusnak mondható a mozdulat, hogy igenis kényelembe helyezem magam a szituációhoz, míg kezem áll meg a hátán. És nem, nem mozdul onnan.
Minimálisan emelem meg jobban fejemet, kékjeimet lesütve pillantok le rá, mosolya viszonzásra talál, amennyiben még mindig rám néz. És nagyon remélem - már-már ajánlom -, hogy megteszi. Olyan játékot kezdett, amiből csak akkor van menekvés, ha én döntök úgy, de egyelőre a játék érdemi része még csak el sem kezdődött. Ilyenkor jön az én köröm, hogy az ölembe hulló lehetőséget ragadjam meg, és addig facsarjam, amíg nekem tetszik. És ha ő így, akkor én is.
Lassan mozdulok előrébb, az asztalon támaszkodó kezem hajlik meg kissé, ahogy dőlök előrefelé. Arcától pár milliméterre térek ki oldalra, mert mindenképpen azt érzem szükségesnek, hogy a helyzetet sokkal intimebbé és zárkózottabbá varázsoljam, még akkor is, ha a helyszín ezeknek a követelményeknek egyáltalán nem felel meg. Füléhez hajolok, féloldalas mosolyom pihen ajkaimon, kékjeim az elém terülő diákokat fürkészik, ahogy megszólalok.
- Erről szólnod kellene a pirospozsgás arcszínednek is - hangom rekedtesen libben fel, ajkaim érintik fülét egy-egy szónál, amik lágyan, mint egy melankolikus zongora darab, gördülnek ki ajkaim közül. Elnyújtott másodpercekig maradok ugyanabban a pozícióban, megadva az opciót, hogy kiélvezze közelségemet, ám azok lejártával egyenesedem fel és pillantok le rá. Ha módom van rá, elkapom tekintetét, megajándékozom egy igazán ritkán feltűnő mosollyal, majd állok fel rendesen is, kezem lassan csúszik le hátáról. Aprót lépek ki oldalra, utoljára sandítok le rá, majd ugyanolyan elnyújtott léptekkel, ahogy érkeztem, hagyom magam mögött a Nagyterem zsivaját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Elég egyetlen pillanat. Összeakad tekintetünk az óra elején, és onnantól kezdve, mintha semminek nem lenne meg a helye az órán. Halvány mosollyal ajkaimon dőlök előre, térdemen támasztom meg könyökömet, tenyeremben pihentetem államat, míg a diákokat fürkészem. Az elszólásra forgatom meg szemeimet látványosan, halkan nevetek fel rajta. Hátradőlök, tollam serceg a papíron, és míg Belián igyekszik úgy tenni, mintha ott sem lennék - mert véletlenül sem pillant felém - én valóban arra koncentrálok, amíg itt vagyok. A szavak állnak össze következtetésekké, a lap lassan, de biztosan telik meg kulcsszavakkal, ahogy kékjeim diákról járnak diákra. Az óra végével szorítok rá a támasznak használt könyvre és a rajta lévő jegyzetlapokra, hogy hátra sem fordulva hagyjam el a termet. A folyosóra kiindulva állok meg csupán egyetlen pillanatra, hogy az időközben a könyvbe csúsztatott papírlapokat tegyem a táskámba, majd indulok is tovább. Szemem sarkából veszem észre a mozgást, automatikusan mosolyodom el, ami csak szélesedik szavaival.
- Korrepetálásra, igen - nevetek fel halkan. - Bár a húsevő növény tényleg nem hangzik rosszul - merengek el a plafonra pillantva, majd ingatom meg fejemet nemlegesen. Türelmesen várom meg, hogy a csend hova fut ki, és amint kiderül, látványosan forgatom meg szemeimet, ahogy a kérdés nemhogy befejezetlen marad, de el sem hangzik. Még mindezek után is?
- Az egyetem miatt vagyok itt. Van egy projektem, ami a különböző korú diákok stresszkezelésére fókuszál. Eredetileg nem ezt terveztem, de a fegyház igazgatósága még nem válaszolt, úgyhogy… - vonom meg vállaimat. - Itt vagyok - félreértés ne essék, ebben is ugyanakkora kihívást látok, mintha a fegyházas projektem jött volna össze, mindössze azt jobban preferáltam volna. Igyekszem úgy hozzáállni ehhez, hogyha ez jól sül el, akkor lényegében kiváltom vele a tárgyat, így a fegyházban történő megfigyeléseim felhasználhatóak lesznek a diplomamunkámban, aminél jobbat nem is kívánhatnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem feltétlen úgy alakult a mai este, ahogy azt alapvetően terveztük. Az utolsó pillanatban szóltak, hogy a hajóra szerveződő party kicsit más fordulatot fog venni, ám be kell látnom, egyáltalán nem erre számítottam. Ezért probléma, hogyha egy kibaszott pocsolyában kell megtalálni a megfelelő helyszínt, nem a tengeren vagy óceánon. Azonban kikötés volt, hogy mindenképpen magyarországi legyen a helyszín - ha már eljöttek idáig -, így igencsak leszűkült a repertoár.
A kinti levegő éppen annyira hűvös, hogy a társaságnak meg se forduljon a fejében - nyilvánvalóan, mivel én kint szeretnék ülni -, hogy esetleg bent folytassuk a kellemes csevegést - ami inkább arról szól, hogy ki mekkorát bulizott a hétvégén. Halkan nevetek fel valami elcsépelt sztorin, amit már sokadjára hallgatok végig, ajkaimat lassan érinti a kristálypohár pereme, ahogy beleiszok a whiskybe. A jég egyetlen pillanatra érinti meg felső ajkamat, jóleső érzést hagyva maga után. Csak oldalra sandítok a hangosabb társaságra, ami elhalad mellettünk, felső ajkam alig láthatóan húzódik feljebb, ahogy kritikán alulian röhögnek fel. Szememet forgatom meg észrevétlen, majd fordulok vissza az asztaltársaság felé, hogy kékjeim kapják el a lány pillantását, aki kérdő tekintetét szegezi rám, míg feje óvatosan billen a tánctér irányába. Egy visszafogott mosolyt eresztek meg neki, míg mutatóujjam lendül a levegőbe, hogy várjon egy pillanatot, legyen szíves, az utolsó kortyot tüntetem el a pohárból, miközben felállok és habozás nélkül dobom le zakómat a pad szélére, míg mellém ér.
Lejjebb hajolva hallgatom szavait, amit nekem intéz, de a basszustól aligha érthető. Csípőm tökéletesen mozdul a ritmusra, a lányt is magammal mozgatom, véletlenül se csússzunk el egymástól, mert az egyáltalán nem férne bele abba, amit éppen mutatok - és ami az elvárás. A dal még nem ér véget, mikor a mikrofon recseg be a dallamnak csúfolandó basszus közepébe. Csípőm jár még aprókat ide-oda, mielőtt lassítva megállnék, ugyanolyan értetlen pillantást kap tőlem a lány, mint amilyet ő intéz nekem. Mégis mire számít? Honnan az istenből tudjam, hogy mi van, amikor végig mellette voltam? Ostoba. Végül elnyílt ajkakkal kapom fel fejemet, ahogy a körítés nélkül meghallom nevemet, majd az utána következő szavakat - a 2-es asztal küldi nekem, hogy otthon érezzem magam. A dallam eleje elég, hogy azonnal felismerjem a dalt, a hangszórók felé fordulok először hitetlen nevetve, majd az asztalhoz, középső ujjam tökéletes eleganciával lendül a magasba, miközben csípőm már mozog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A probléma az ilyen alkalmakkal, hogy sokkalta többen vagyunk, mint indokolt lenne. Belibbennek az országba, azonnal megtalálnak - végül is nem titok, hogy itt tartózkodom -, majd minden jöttmentet összeszednek, akik éppen hagyják, hogy megdugják őket. Cserébe nem kérnek mást, mint pár napos fényűzést, amit nálunk éppen pont megtalál.
És mégis ezek a barmok azok, akik ismerik azt az oldalamat, amit csak és kizárólag Oroszországban vagyok képes megmutatni. A zene mégis magával ragad, Gazirovka mindig tudta hogy vegyen le a lábamról - így engedelmeskedve a Neboblaka ritmusának mozgok, és hagyom, hogy a fedélzeten tartózkodók rajtam legeltessék a szemüket, míg meg nem jön a bátorságuk ahhoz, hogy körénk gyűljenek és csatlakozzanak. A legjobb, hogy nem kell sokat várni erre, így pont megfelelő ürügyként szolgál, hogy a dal végeztével lelépjek a színről; már csak azért is, mert hozzám értek. Arcomon undorral siklok a testek között, csak remélem, hogy senki nem ájul be mögöttem, amiért elmentem mellette. Bár lássuk be, igencsak érthető lenne.
Hajamba túrva, halkat szusszanva érek ki végül a tömeg közepéről. Mély levegőt veszek, az előttem elhaladó pincér kezében levő tálcáról veszek le egy felest és döntöm le. Vodka - remek ízlésre vall, bárkinek is ment volna. Halvány mosoly pihen ajkaimon, ami végül nevetéssé növi ki magát - tincseimen borzolva egyet fordulok meg, hogy kis kerülővel menjek vissza az asztalhoz, mikor valakinek az érintését érzem meg ismét vállamon. Ciccenek egyet, hogy kifejezzem nem tetszésemet, ámbár nem valószínű, hogy meghallja, így kis - elég egyértelmű - undorral arcomon fordulok hátra; és az undort azonnal felváltja az őszinte meglepettség, ahogy meglátom az ismerős mozgást és a homokszőke tincseket eltűnni a saroknál. Fél szavakat hallok meg csupán az illetőtől, aki nekem intézi szavait. Sokkal jobban leköt a srác, aki csak pár pillanattal ezelőtt tűnt el a látóteremből a túlontúl ismerős mozgással. Kékjeim esnek beszélgetőpartneremre, hogy legalább elhitessem, hogy figyelek, de pillantásom minduntalan zizzennek a sarok felé - mégis mit keresne egy ilyen elbaszott helyen?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Olyan maszkot vagyok képes felölteni az ilyen események alkalmával, amin keresztül senki nem láthat át. Ez mindössze azért szükséges, hogy ráerősítsek a családomról kialakult képre, valamint a nevünkhöz köthető kifogástalanságra. Mint Sztravinszkij, rengeteg mindent nem engedhetek meg magamnak, amit a velem egyidősek, hiába beszélünk huszonévekről. Vannak kötelességeim, amiknek eleget kell tennem, és nem feltétlen az elvárások miatt, mindössze azért, mert belém ivódott a családom példája. Nehéz ilyen elvárásoknak megfelelni, sőt, még eleget is tenni nekik, minden erődet felemésztik, de sokkalta másabb a helyzet, ha beleszületsz ebbe a helyzetbe - mikor minden mozdulatodról üvölt, hogy elképesztő vagy.
Kivéve akkor, ha a kézfejedre cseppen valami fentről, ami még végig is folyik a testrészen. Tekintetem kissé kikerekedik, ahogy megérzem, lustán és lassan emelem fel kezemet, hogy ránézhessek a folyadékra. Az átlátszó folyadékra. Kékjeim zizzennek feljebb, fejem is hátrébb biccen, hogy felnézzek, és lássam meg Reinert, aki éppen lehúzza a feles pohár tartalmát, majd olyan gyönyörű - és felejthetetlen - fintort enged meg magának, ami nevetésre késztet. Halkan, és diszkréten, lazán ökölbe szorított kezemet emelem szám elé, hogy köhögjek kicsit, palástolva, hogy majdnem szembe nevettem a férfit. Bólintok egyet kérdésére, hogy jól vagyok-e. Elnézést kérek, majd surranok el mellette, már-már betegesen figyelve arra, hogy véletlenül se érjek hozzá.
Arra a részre lépek, amerre Reiner eltűnt. A fedélzeti fények pár lépés után ide már nem érnek el, így a félhomályban állok meg a másik oldalon, kékjeim ide-oda járnak, míg meg nem látom a lépcsőt. Somolyogva lépek az első lépcsőfokra, lassan haladok felfelé, végül is egyáltalán nem sietek vissza a társasághoz. Kende mögött állok meg, pár pillanatig csak nézem, és igyekszem elhelyezni őt valamelyik, a hajón tartózkodó társasághoz. Mint halottnak a csók, annyira elképzelhetetlen bármelyikhez is.
- Ha így bujkálsz, a barátaid nem fognak megtalálni. Ráadásul összevizezel másokat, így még le is buktatod magad - lépek ki a félhomályból, majd sétálok mellé. Előrébb dőlök, alkaromat támasztom a korlátra mellette, kékjeim zizegnek az alattunk elhelyezkedő tömegen. Még idillinek is mondhatnám, ha nem valami elviselhetetlen szólna a hangszórókból, ami nem lenne baj, de valószínűleg, figyelemmel arra, hogy a hajó megállt, sokáig hasonló zenék fognak szólni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kékjeim végig követik a mozdulatsort, amit csinál. Keze simul tarkójára, mint aki valamin nagyon gondolkodik, amin nem kellene. Mintha zavarná. Ahogy előrehajol a korláton látom megfelelőnek a pillanatot, hogy kilépjek a sötétség jótékony takarásából és szólaljak is meg. Arcára pillantok, ahogy felém fordul, mosolyom automatikusan lesz szélesebb, míg mellé sétálok és elhelyezkedem. - Nyertem. Szeretek nyerni - gondolkodom el pár másodpercre. A hitelesség kedvéért még az ég felé is biccentem fejemet kicsit, majd vigyorodom el, és nézek lefelé megint. A vigyorból lesz halk nevetés, szemem elé kapva kezemet engem ki azt - nem olyan hangos, mint amit megszokhattunk, hiszen véletlen sem akarnám felhívni magunkra a figyelmet. Túl jól esik az, hogy csak létezzek, és a nevetésem őszinte legyen, ne pedig mű, ami rengeteg energiámat elszívja. Másképpen nem is követtem volna Reinert, amint a második alkalom ismét felkínálkozott, hogy meggyőződjek arról, valóban őt láttam-e.
- A poharadról leesett egy vízcsepp. Gondolom hideg volt a pia, amit lehúztál - vonom meg vállaimat, ahogy meg is válaszoljam a nemrég feltett kérdést. Torkomat köszörülöm meg, hogy a nevetés ismételt ingerét elnyomjam, majd sandítsak oldalra. - Szóval tényleg menekülsz - bólintok egyet, ahogy előrefordulok.
- Nézz már rájuk. Nekik rendesen ez a buli. Az a pasi… - emelem el mutatóujjamat, a korlátról, hogy a tömeg széle felé mutogassak. - Az ízléstelen és undorító zöld ingben, látod? - várok valami visszajelzést Reinertől, majd folytatom szinte azonnal. - Nem is gondolnád róla, főleg, mivel egy idióta, de egy igen neves és nagy cég vezetője, ami kozmetikumokkal foglalkozik - fordulok Reiner felé, hogy elkaphassam a szürkéskék tekintetet, ami még az irritáló fényekben is visszaadja a színét. - És mégis tudja élvezni. Majdnem mindig itt van, és fogalmam sincs hogy képes erre -  túrok tincseim közé kissé fáradtabban, mint ahogy neki indultam a mai estének. Lejjebb ereszkedem, államat támasztom tenyerembe, ahogy az alattunk elterülő és vonagló testeket fürkészem. A társaságomra siklanak kékjeim, akik ismét egymás szájában - egyelőre - élvezik az este hátralévő részét. Mosolyogva csóválom meg fejemet, ahogy pillantásom tovasiklik, és oldalra fordulva állapodnak meg Kendén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Halk nevetésem után kezdem el pásztázni a tömeget, pedig egyáltalán nem érdekesek. A látszatra hajt az összes, de az álarc mögött semmi nincs, amire legalább kicsit büszkébbek lehetnének. Nekem legalább a nevemtől függetlenül is van okom arra, hogy tudjam - igenis más vagyok, mint ők. Küzdenem sem kell azért, hogy kitűnjek a tömegből, viszont vannak olyan helyzetek, amikor semmilyen álarcot nem kellene hordanom. Amikor kicsit lehetek önmagam. És az illető, aki mellett ezt - minimálisan ugyan - megmerem tenni éppen mellettem áll. Somolyogva kezdem el neki magyarázni, hogy kit is kellene megtalálnia a tömegben, majd fejtem ki véleményemet - nem túl hosszan. Éjt nappallá téve tudnék beszélni a legtöbb itt tartózkodó emberről, de már csak a szavak, amiket róluk formázok leszívják az agyamat.
- Az is -  bólintok egy aprót a megállapításra. - De ott segít, ahol tud - mert az álarc, amit mutatnak a külvilág felé, nem véletlen, így még csak meg sem közelítik a valóságot. Abban is biztos vagyok, hogyha Reiner látna akár engem egy olyan társaságban, amiben valamikor nap, mint nap kell mozognom, elhinni sem akarná talán, hogy egy és ugyanazon emberről beszélünk. - Éli is - biccentek fejemmel a pasi felé, aki már a földön csinál valami brutálisan megalázó táncmozdulatot. Szám szeglete megremeg, pfölve engedem ki a nevetést, mert most esélyem sincs, hogy visszatartsam. Szemeim elé emelem tenyeremet, miközben hátat fordítok a korlátnak, derekamat támasztom annak, fejemet felemelve nevetek. Vállaim rázkódnak tovább minimálisan, de hamar sikerül moderálnom magam. Reinerre sandítok le egyetlen pillanatra, majd mosolyodom el féloldalasan, ahogy kékjeim elvesznek a fekete égen.
- Már vágod, hogy a sekélyesekhez és ízléstelenekhez tartozom? - sandítok le, majd szusszanva fordulok ismét előre, hogy mellé helyezkedjem. Fejem is felé fordul, egy még így is visszafogottnak nevezhető vigyor kerül arcomra a kérdése hatására. - Inkább csak tartok egy szünetet egy sokkal élvezhetőbbnek titulálandó ember társaságában - felelem a kérdésre őszintén. Vannak olyan pillanatok mikor minden sok, és csak menekülnék a társaságból, mert nem elég, hogy nem érhetnek fel hozzám, de még idegesítőek is, és jelenleg Reiner a legjobb alany arra, hogy kirángasson a révületből. Lényegében már a kisugárzása elég lenne, de ha beszél hozzá, csak még jobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nevetésem erősödik, bár nem bántóan, ahogy Kende csatlakozik hozzám. Sok mindent képzeltem el a ma estére - találok olyan ismerősöket, akikből hasznot húzhatok, új fotózások tömkelegét, mégsem számítottam arra, hogy a társaságomat a hátam mögött hagyva fogok nevetni őszintén Kendével mindenkitől távol. Majdnem mindenkitől, miközben a cuppogó hangok - Merlinre mondom, hogy ez gusztustalan - az én fülemet is megütik, mikor szünet van egy-egy dal között. Elég ehhez pár másodperc, így szinte imát rebegek, amikor elindul a következő és nem kell tovább hallgatnom. Most azonban mindegy, mikor nevetésünket viszi a víz messze. Aprón megrezzenő vállakkal túrok tincseim közé, hogy összeborzoljam őket, majd szusszanjak egy halkat. Oldalvást nézek Kendére, amikor megszólal, éppen egyetértően bólintanék, mikor válla érinti vállamat. Nem fontos, hogy aprón, hogy nem sokáig, de akkor is megtörtént. A mozdulat abbamarad, az inger nőttön nő bennem, hogy csak fogjam magam és elsétáljak, de ahogy ránézek - az valahogy elmúlik. Nem csak szavai mentén, ámbár sokat nyomnak a latban, hanem ahogy mondja: felszabadultan. A kezdeti megszeppenésen túllépve, ajkaim akaratlan görbülnek felfelé.
- Viccelsz? - egyenesedem fel, hogy zakóm gallérjához nyúljak és rántsak rajtuk egyet. - Ő tanult tőlem - hagyják el a szavak ajkaimat teljesen komolyan, ám nem bírom sokáig, halkan nevetek fel végül. Fejemet ingatom meg, ahogy visszatámaszkodom a korlátra.
- Az egész emlékezetes lenne - nyammogok kicsit felfelé pillantgatva, végül csak vállat vonok. A látszatra adni kell, valamikor még fontos is, de nem érdekel, hogy az emberek hova skatulyáznak be. Kevesen ismernek olyan mélyrehatóan, hogy adjak a szavukra, így őszintén szólva, az sem érdekelne, ha Kende felszínesnek tartana - a legjobb, hogy erről szó sincs. Hitetlen nevetek fel a reakcióra, kékjeim esnek arcán felbukkanó gödreire, amivel együtt bukkan fel a gondolat: eddig egyszer sem nyúlt a füléhez. Széles mosoly marad ajkaimon a nevetés után.
- Használtad a szofisztikált szót, fejlődőképes vagy - bólintok egyet, majd mozdul fejem minimálisan előre, ahogy lesütöm tekintetem. - És kösz - utalok itt arra, hogy ezt akár ő is mondhatta volna. A helyzet életidegen kissé, hiszen - bár hivatalosan még nem praktizálok - egy páciensemmel ütöm el az időt egy olyan hajón, amin egyikünk sem feltétlen szeretne lenni. Az egyesek szerint sorsnak csúfolt, de egyébként simán életnek hívott dolog, alkalmakkor nagyon pofátlan tud lenni. - Kihagynám. Túl drága a szettem ahhoz, hogy bujkáljak bárhol is - látványosan borzongok meg. Tekintetemmel követem a mozdulatsort, ahogy a kabát a korlátra kerül, fejem nem mozdul, így pontosan Kende felé fordul továbbra is, így tökéletesen láthatja a megváltozott mosolyt, amit kérdése vált ki. A korlátra támaszkodva fordulok hátra törzsből a hátunk mögött hallatszódó zajra, széles vigyort engedek meg a párra, akik majdnem repültek egyet, végül teljesen a lépcső irányába fordulok. Derekamat döntöm a hűvös korlátnak, halkat hümmentek.
- Mi lenne, ha most te mesélnél még, Reiner? - sandítok le rá. - Vagy ajánlatod van esetleg? - rebben meg szemöldököm kérdőn. Testem mozdul, felé fordulok, kezem markol rá a korlátra, ahogy türelmesen várakozom. Ilyenkor legalább képes vagyok rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A tanári szobától sétálok komótos léptekkel Laines mellett. Halvány, de jól látható mosoly pihen ajkaimon, míg végig beszélgetjük az utat. Ez a rövid időintervallum éppen elég arra, hogy elmondhassam neki nagy vonalakban, mégis miért van erre szükségem, egyáltalán mire kellenek a névtelen feljegyzések. A férfi viszonozza a mosolyt, a terem előtt válnak el útjaink, mikor ő a tanári asztalhoz sétál, én pedig a hátsó sorok mögé, direkt nekem kihelyezett szék felé indulok. Elsétálok pár már bent lévő diák mellett, ha valaki felismer és köszön, viszonzom, de egyebekben egyenesen a szék felé veszem az irányt. Fejemet visszafordítva akad meg egy pillanatra tekintetem az egyik hátsó padnál ülő srácon, de mintha észre sem vettem volna siklanak tovább kékjeim.
Gondolkodás nélkül fogom meg a széket, egy lezser mozdulattal helyezem mögé. Könnyed mozdulattal huppanok le rá, táskámból túrom ki a tollamat és a füzetet. Bokámat vetem rá másik lábam térdére, ahogy előrehajolok. Székének támlájára könyökölök, mutatóujjam kezd el játszani egy tincsével. Köré csavarom, majd hagyom leesni, ismét felcsavarom, és a mozdulatsor ismétlődik pár pillanatig, mintha csak azt mondanám vele, hogy elkaptam, mielőtt előredőlnék. Kezemet fektetem a támlára, államat támasztom rá, míg végre eljutunk oda, hogy meg is szólaljak.
- Igazán váratlan hely egy ismételt találkozásra, Csongor - választ sem várva dőlök hátra ismét, hátam huppan a támlának, majd emelem kékjeimet Laines-re. Az óra előrehaladtával szerencsére mindig találok módot arra, hogy véletlen se felejtse el: mögötte ülök. Halvány mosollyal ajkaimon, dőlök előre újra, leheletem csapódik tarkóján, ahogy Laines egy történeténél kezdek el játszani ismét hajával. Államat térdemre támasztott kezembe helyezem, meredten előre figyelek, véletlen se lehessek megvádolva azzal, hogy nem csinálom a dolgom, ami a diplomám megszerzéséhez kell. Mindössze egy szemtelen mosolyos oldalvást sandítást engedek meg magamnak, ahogy másik kezem folyamatosan jár, véletlenszerűen itt-ott megérintve a tarkóján lévő puha bőrt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Felszabadultan nevetek Reinerrel, miközben éppen a legjobb pofát kellene vágnom minden megszólalásukhoz a lent ülőknek. Kékjeim villannak is rájuk, ahogy a gondolat megszületik, mosolyom visszafogottabb lesz, mindössze vállaim rándulnak még meg kissé, amolyan utóhatásként. A kérdésre dörzsölöm meg arcomat fejemet ingatva. - Azt inkább egy fogyatékos hernyótól - merem remélni, hogy egy fokkal - tudjuk, hogy rengeteggel - jobban mozgok a parketten, mint a mágnás a földön. Lehet éppen rohama van, csak éppen senkinek nem tűnik fel? Kár lenne érte, nagyon jó kozmetikumai vannak, és van egynéhány, amiről még én sem mondanék le szívesen.
Beleülök a pillanatnyi csendbe, amit Kende további nevetése tör csak meg, majd halk hümmentése. Az eget fürkészem, és a körülöttem lévő emberek generálta zsivaj, a poharak csörömpölése, a jókedvű nevetések, egy pillanatra mind megszűnnek létezni. És abban a pillanatban, mintha a Pielavesi tó mellett állnék egymagamban, ahogy egyébként olyan gyakran megteszem. A képzelgés előidézte féloldalas mosoly nevetéssé növi ki magát, ahogy a külvilág ismét beoson gondolataim közé és hallom meg Kende kérdését. - Kértek már meg furcsábban is, hogy vetkőzzek - sandítok le rá elnyílt ajkakkal, szemtelen mosollyal ajkaimon, majd pillantok vissza az égre, ám mielőtt ismét átadhatnám magam a különös érzésnek, amit kiváltanak belőlem minduntalan, Reiner kérdése célba ér. Nem vagyok rest úgy mozdulni, hogy minden rezdülését elkaphassam a gyér fényben, és azokat úgy forgassam, hogy nekem legyenek jók. Azonban mikor rájövök, hogy erre nincs szükség, hiszen a folytatásból minden egyértelműen kivehető, a mosolyom mellett tekintetem is egy sötétebb árnyalatot vesz fel. Kékjeim zizzennek ajkaira: megnyalja azokat, alsó ajka minimálisan mozdul a levegőre, ahogy az befelé mozdul. Szemöldököm rezdül meg látatlan, a hangok ismét eltűnnek körülöttünk, halkan eresztem ki a nevetést torkomból. Gátlástalanul hatolok be a személyes terébe, kezem a korlátot markolja ugyanúgy, míg másik nyúl zakóm gombjához.
- Felhívom a figyelmed, hogy éppen flörtölsz velem - hangom rekedtesen csendül fel fülében, leheletem biztosan csiklandozza bőrét. Szavaim végeztével enged a gomb, a zakó lebben meg, ahogy az anyag kifele mozdul, míg én ugyanazt a mosolyt tartva egyenesedem fel, és kapom el azonnal a szürkéskék tekintetet. Elengedem a korlátot, kezem kínzóan lassan nyúl a nadrághoz, hogy kigombolhassam, ám mielőtt bármit is mutatnék magamból deréktól lefelé, kezeim felfelé mozdulnak az egyszerű fehér póló szegélyével ujjaim között és rántom le magamról. Izmaim mozdulnak kissé, ahogy az enyhe, mégis hűvösebb szél érinti meztelen bőröm. Ismét Kende elé lépek. - Egyáltalán nem érzem fairnek, hogy a te ötleted, mégis rajtad van még ruha - behajlított mutatóujjam érinti meg állát gyors mozdulattal, mintha meg akarnám emelni azt, csak lecsúszna ujjam, de erről szó sincs: ennyi éppen elég, hogy lassan, de biztosan felfogja, mit folytat, ha elég bátor hozzá. A gyors mozdulat után kezdek el hátrálni, kacsintok egyet, majd letaposva magamról a cipőt és a nadrágot fordítok neki hátat. Öles léptekkel termek a korlátnál ismét, a tavi víz undorító gondolata, ahogy megfogant úgy is száll tova, mert a már megivott whisky mennyiség nem hagyja, hogy ezen aggódjak - könnyed mozdulattal kapaszkodom fel a korlátra, majd lököm el magam, hogy egy gyönyörűen íves fejes ugrással csobbanjak a vízbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Elfojtom a nevetést, ami feltörni készül belőlem szavaira. Meglepő, de majdnem ugyanakkora önuralom kell nekem is ehhez valószínűleg, mint neki ahhoz, hogy moderálja magát. Természetesen szavaira nem reagálok, annál sokkal jobban élvezem a helyzetet, mintsem hagyjam, hogy elrontsa a szórakozásomat. Csavargatom a tincset, valamikor a másik oldalon vélek találni egy sokkalta szimpatikusabbat, mint az előző, akkor ujjaim odavándorolnak. Somolyogva, és teljes mértékben elégedetten figyelem, ahogy mindössze pár szó kerül lejegyzetelésre a lapra, ami Csongor előtt hever. Szusszanok egyet, mintha csak unalmamat hangoztatnám, pedig figyelmemet nem kerüli el a diákság egyetlen mozdulata sem, azonban az óra közepétől már legalább nem hazugság.
A kérdésre állnak meg ujjaim, amik inkább már valóban a puha bőrt cirógatták, mintsem tincsét csavargatták volna. Visszahúzom kezemet, felemelem mindkettőt óvatosan, amolyan “kérésed számomra” kimondatlan jeleként, majd dőlök hátra a széken, belül teljes elégedettséget érezve. Bokámat ismét térdemre vetem, tollam serceg megállás nélkül, ahogy valóban az órára figyelek, megadva így a lehetőséget Csongornak is.
Laines közli, hogy vége az órának, kezem mozdul oldalasan, hogy táskámat az ölembe téve tegyem bele a füzetet, majd ejtsem bele a tollat. Nem sietem el, teljesen ráérősen mozgok, türelmesen várom meg, míg a diákok elhagyják a termet, egyre különösen figyelve, hogy véletlen se nézzek rá. Abbahagytam.
Szőke tincseim közé fúrom ujjaimat, minimálisan borzolok rajtuk, ahogy felállok, majd az ajtó felé indulok. Magam elé engedek el egy lányt, kinek arcát elönti a pír, majd lassú léptekkel hagyom el a termet, lehetségesen pontosan ugyanolyanokkal, mint ahogy érkeztem. Köszönök a kint állóaknak, köztük a nemrég kiengedett lánynak is, miközben zsebemből túrom ki a megrezzenő telefont. Elmosolyodom, majd azzal a lendülettel csúsztatom vissza farzsebembe a készüléket, hogy elinduljak a folyosón, azzal a feltett szándékkal, hogy elmenjek ebédelni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Elég pár másodperc, és a gondolataim már teljesen máshol járnak. Bár annyira nem kalandoznak el, mint azt bárki gondolná, főleg ezen apró szösszenetre tekintettel, amit Csongorral műveltünk, de pontosan arra elég, hogy láthatóan lepődjek meg, amikor megérzem karomon az érintést. Megmerevedek, kékjeim minimálisan kerekednek ki, ahogy felső ajkam húzódik fel az undortól. Megállok, és egy szó mint száz, rengeteg mindent mondanék az illetőnek, mikor fülemet csapja meg az ismerős tónus. Először vállam felett pillantok hátra, meglátva őt mérséklődik a bennem érzett undor, majd fordulok felé teljes testtel. Rendben, így elfogadom, hogy tapogat. Egy-egy szavára, valamikor egy teljes mondatra rebben meg szám széle, annak jeleként, hogy mekkora erőfeszítést igényel a mosolyom visszatartása ismét. Moderálom magam, megvárom, míg kiadja magából, bólogatok, ha szükséges, de egyebekben csak állok előtte, bal lábamra helyezve testsúlyomat, fürkésző kékekkel, és közelebb araszolva hozzá.
- Befejezted? - emelkedik meg fél szemöldököm kérdőn. Nagyon őszinte leszek, és elmondom, hogy fogalmam sincs min is van pontosan kiakadva. Esetleg azon, hogy elkezdtem a hajával játszani? Azon, hogy abbahagytam, ahogy kérte tőlem? Vagy tényleg az zavarja ennyire, hogy nem tudott figyelni az órára? Az utóbbit még meg is érteném, csak az első kettő közül még szükséges lenne választani egyet, hogy egyértelműbb legyen. - Elmondhatnád min vagy kiakadva pontosan - nyammogok egyet halkan, arcomat dörzsölöm meg lágy mozdulattal. Fejemet a plafon felé biccentem pár pillanat erejéig, míg lehunyt szemekkel, kissé ingatott fejjel latolgatok. A helyzet az, hogy normális esetben egyáltalán nem kellett volna ennyire élveznem a helyzetet, ami nemrég történt, azonban a tény csak rásegít, hogy ő is élvezte. Már-már imponáló az, hogy mindezek ellenére megkért, fejezzem be. Utolsó, aprót nyammogok. Akkor… fejem előre esik, ezzel egy időben lépek egyet előrébb, hogy közvetlen előtte állhassak. Elkapom tekintetét, miközben jobb kezem mozdul lassan, tenyeremet simítom arcára, minimálisan elnyílt ajkaimon villan fel egy mosoly, hüvelykujjam simításával együtt hajolok kicsit lejjebb, de éppen annyira, hogy a szemkontaktust ne kelljen megszakítanom, míg ajkainkat centiméterek választják el egymástól.
- Ha gyengének érzed, akkor ne folytassam? - búgom ajkai közé, leheletem verődik vissza az ő ajkairól, amíg hangom lágyan szeli át azt a pár centimétert. - Mert valamiért utánam jöttél - rekedtesen szólalok meg, az önuralmam legmagasabb fokának legmagasabb pontjánál állok éppen. A végkimenetel valószínűleg mindkettőnk előtt ismeretlen még, ámbár én szeretném, ha úgy végződne, ahogy gondolataim között már az egyetemen megfogalmazódott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A kérdésbe, mintha leheletnyi számonkérés lehetne felfedezhető. Alig érződik, mégis ott van, és a folytatás is hasonlóképpen kerül tálalásra. Mintha rossz gyerek lennék, aki valami rosszat csinált, és éppen most szeretnék megtudni a felnőttek a cselekedet mögött húzódó okokat. A tetteknek következményei vannak. Az előttem álló a következménye annak, amiért - minimálisan - kielégítettem a mai napi szórakozásomat, majd eleget téve a kérésének fejeztem is be. Olybá tűnik, hogy végül is nem tudtam jót tenni egyik megmozdulásommal sem, éppen ezért hallgatom szavait, amiket igencsak hamar megunok.
- Nem szeretnél az lenni? - és mozdulok is ismét; egyáltalán nem úgy, ahogy eddig tettem. Mintha porcelánból lenne a teste, óvatoskodva érek hozzá. Innentől már a türelmem legmagasabb fokát használom ki, hagyom, hogy kiélvezze, hagyom, hogy felfogja mégis mi történik éppen. A másodpercek mintha lassabban telnének, azonban ez most különösebben nem érdekel - a körülöttünk lévő világ megszűnik létezni ezekre a pillanatokra, amikben csak mi ketten vagyunk. Aprón mozdul feje tenyerem felé, de éppen elég ahhoz, hogy kiérezzem a mozgásból. Mosolyt engedek meg magamnak erre, amit kitartok, ami csak akkor rezdül meg minimálisan, mikor érzem lecsapódni ajkaimról az apró szusszanást. A szusszanást, ami sokkal többet mond annál, mintha szavakba öntené mit szeretne.
Szavai hatására emelkedik meg fél szemöldököm játékosan, mosolyomba gonoszkás él kerül, ami egyértelműen jelzi; egyáltalán nem tetszik az, amit hallok. Mozgására azonnal felfigyelek, így arcáról csúszik kezem tarkójára, másik kezem derekára, hogy hirtelen mozdulattal és erősen rántsam magamhoz - nem távolodhat el. Még nem. Addig nem, amíg én azt nem mondtam. Testünk simul egymásnak, erősen markolok a vékony, mégis erős derékra, mutatóujjam mozdul egyszer fel s le ott, tarkóján hüvelykujjam ismétli el a mozdulatsort. Érezze az érintésem.
- Ki kell mondanod - tartom még erősebben, ahogy eddig tettem, ajkaim szavaimnál érintik övéit, kékjeimet lesütöm. Ez már nem arról szól, hogy melyikünk mit és hogyan szeretne - de még mennyire, hogy nem. Itt már az a lényeg, hogy kimondja azt: akarlak, és én nagylelkűen és készségesen állhassak rendelkezésre, azért, hogy mindent megadhassak neki, amire csak vágyik. Magamat. Cserébe nem várok mást, mindössze annyit, hogy az enyém legyen - az sem érdekel, ha egy éjszakára, de azokban az órákban teljesen adja át magát nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Pillanatnyi megdöbbenését válasznak is vehetném - azonban testének reakciói teljesen mást mondanak, mint amire mimikája engedne következtetni. Az elégedettség bennem nőttön nő, és tudom, hogy eljött a pillanata annak, mikor magamnak is bevallhatom; nem kaphatja meg más, amíg nem lesz az enyém. Szeretném, ha halkan, a túlfűtött szobának lehelné a nevemet, mint egy visszafojtott imát. Szeretném, ha teste érintésem alatt vonaglana és vágyna még többre és többre. Minden pillanattal csak többre, hogy megadhassam neki - majd később még többet vegyek el tőle. Ördögi táncot szeretnék vele járni, amiből csak egyikünk kerülhet ki győztesen.
Kékjeim kezének mozgására az első pillanatokban zizzennek le pár pillanatra csupán, hogy utána ismét arcán függeszkedjenek. Ezek a feszült pillanatok alapozzák meg a végkimenetelt - aminek igencsak sokan lehetnek majd szemtanúi. A folyosó nem ürült ki annak ellenére, hogy mi teljesen kizártuk a külvilágot, és egy olyan dimenzióba kerültünk, ahogy csak ő van és én. Ahol úgy fokozom a feszültséget, ahogy nem szégyellem, és még csak nem is tartok attól, hogy Csongor esetleg összeroppanna a súlya alatt - immár a vágy sokkal nagyobb mindkettőnkben ahhoz, hogy futni hagyjuk a másikat. Tekintetem villan az ismételten mozduló karra, ami vállamon simít fel, majd áll meg - és jöhet a pillanat, amire eddig mindketten feszülten vártunk. Csongor ledöntötte büszkesége várának utolsó falát is, így könnyűszerrel sétálhatok át a törmeléken; egy féloldalas mosollyal villannak kékjeim egyaránt. Úgy játszik velem ő is, ahogy nem szégyelli - ajkaimat lágyan érintő ajkai erre a legjobb példa -, és ez valahol nagyon imponáló. Többet szeretnék.
- Tudsz te, ha akarsz - az utolsó szó pár hangja már nem is hallható ki tisztán, ahogy ajkaim végre rendesen érintik övéit. Tarkójára csúsztatott kezem simul feljebb, tincsei közé, ott szorulnak ökölbe, hogy fejét feszítsem hátrébb minimálisan - szükséges, hogy sokkalta jobban elmélyíthessem a csókot, amire túl régóta várok. Ami túl régóta érik már kettőnk között. Kezem lejjebb csúszik fenekére, hogy közelebb húzzam magamhoz, gondolkodás nélkül markolok is bele, halkan morranok fel, miközben nyelveink járnak táncot. És csak még többet szeretnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ő emelkedik, én pedig automatikusan mozdulva egyenesedem fel kissé, hogy csak még jobban érezhessem testét a sajátomnak simulni. Kezem simul lejjebb fenekén, még közelebb vonom magamhoz - nem mintha ez még lehetséges lenne. Mégis minden lehetőséget meg szeretnék ragadni, hogy közelebb érezhessem magamhoz, teljes mértékben ignorálva a tényt, hogy az iskola egy folyosójának a kellős közepén teljesedik ki az, aminek sokkalta… intimebb környezetben kellene.
Kezem csúszik ki tincsei közül, nyakának vonalán, vállán, mellkasán vezetem le, hogy azt is fenekére simíthassam. Térdeim hajlanak be minimálisan - pontosan azzal a feltett szándékkal, hogy szemből kaphassam fel, mikor eltol magától. Alsó ajkára harapva távolodom el, tekintetem csupán pár pillanat erejéig hagyom lesütve. Ne itt. Halkat sóhajtok, államat emelem meg, hogy felnézhessek rá, és szemben találhassam magam az ugyanolyan vággyal csillogó tekintettel, mint ami valószínűleg az enyémben is tökéletesen látszik. Kékjeim zizzennek oldalasan. A terem ajtaja félig nyitva, és mintha nevetve hívogatna. Jobban kihúzom magam, Csongor feje fölött először, majd lassú mozdulattal vállam felett pillantok hátra. Szemöldököm emelkedik meg - a folyosó, ami eddig tömve volt diákokkal, viszonylag üres már. A kérdésre pillantok le rá ismét, szemtelen vigyor kerül arcomra, jobb kezem mozdul: hüvelykujjam csúszik végig alsó ajkán, annak mozgását követem lesütött tekintettel, mielőtt megállna közepén, kissé feljebb mozdítva siklana ajkai közé.
- Máshol - meg kell, hogy kapjalak, Csongor. Most. Ha nem most, később aligha jönne el a tökéletes pillanat, ami éppen olyan tökéletlen, amilyennek lennie kell. Megadja a lehetőséget, hogy valóban csodálatosat faragjunk belőle. Kezem esik le ajkai közül, szusszanok, majd fogom meg kezét és húzom magammal hirtelen mozdulattal a terem felé. Az ajtó hangos csattanással vágódik be mögöttünk, vele egy időben a táskám is a földön csattan, ahogy Csongor arcára csúszik mindkét kezem. Lehajolok, az ajtónak taszítom, hogy úgy falhassam ajkait, ahogy a folyosón nem engedtem meg magamnak. Egyik kezem simít lejjebb, nadrágja karimájánál állnak meg ujjaim, minimálisan csusszannak az alá, ahogy belemosolygok a csókba, miközben lábam feszíti szét övéit. Innen nem mész sehova. Már nem engedhetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Minden ember életébe kell egy olyan személy, aki alaptalanul utálja. Az én életemben - meglepő -, de sokkal több ilyen jelölt van, mint az valószínűleg normális lenne. Nem tagadom, a legtöbbtől elfogadom, hogy utál, talán még rá is segítettem, hogy megtegye, de Domka nem tartozik ezen emberek közé. Mármint félreértés ne essék, felőlem utáljon, csak akkor mondja el, hogy miért. A nem tudom is lehetne egy válasz, az alapvető mágiám miatt, de egyelőre még ennyit sem kaptam a lánytól, és már igencsak bassza a csőröm az oktalan utálat, ami felém árad. Legalább legyen oka.
Hasonló gondolatokkal csúszok a pulthoz, ahol van akkora mázlink, hogy ismét egymás mellé kerülünk. Minden hátsó szándék nélkül mosolyodom el társaságomra, megszeppenve tapasztalom a kapott reakciót, de nem vagyok akkora tuskó, hogy tovább is vigyem. Legalább tudjuk, hogy elég ennyi, hogy hatással legyek rá, és nem. Eszem ágában sincs ezzel visszaélni. Elszakítom róla kékjeimet, ismét a kínálatot fürkészem, majd Domka után lépek még egyet közelebb, hogy a srácnak intézzem szavaimat.
- Egy jegeskávét. Sima jegeskávé, minden flanc és hab nélkül. Kösz - arcom mosolytalan, kifizetem a két kávét, majd pillantok Domkára, amíg a srác ellép, hogy el is készítse őket. Hátat fordítok a pultnak, derekamat döntöm neki, lesandítok a lányra. - Annyira csak nem esett nehezedre rendelni magadnak egy kávét a társaságomban - rebben meg szemöldököm, ajkam széle rezzen meg, ahogy visszafojtom a mosolyt. Laza öklömet emelem szám elé, ahogy megköszörülöm torkomat, majd elnézek róla, és a mellettünk elsuhanó tömeget figyelem. Többen is erre pillantanak, akiket még mindig könnyedén hagyok figyelmen kívül, ahogy eddig is tettem. Hogy lehetséges az, hogy valóban én érzem úgy, hogy Domka tesz nekem szívességet, amiért meghívhattam? Mosolyom szélesedik a gondolatra, elismerés csillan tekintetemben, de nem fordulok felé, nehogy véletlen meglássa és ezt kelljen hallgatnom az elkövetkezendő nem tudom hány órában. Bár tény és való, hogy elismerésre méltó, amiért ennyire tudja tartani magát mellettem. Azt is megmerem kockáztatni, hogy használhatom az imponáló szót ide. Mert valójában tényleg azt teszi. Imponál, hogy nem olvad a karjaimba és igenis elküldd a picsába. Nem kellene kihasználnom az alkalmat, igaz? Nemrég ígértem meg, hogy nem fogok visszaélni a helyzettel, ehhez kellene tartanom magam. Még akkor is, ha szórakoztató lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Sok minden van a nyelvem hegyén, amit kimondanék. Túlságosan sok talán, azonban sem a helyszín, sem az időpont nem megfelelő arra, hogy bármit is közülük kimondjak hangosan. Darwinra emelkedik meg a szemöldököm, mert ő valóban érdekes téma lehet. A szerencse talán annyi, hogy szemtől szemben nem találkozhatnak vele a diákok, mert az lenne a világ leghosszabb Gyógynövénytan órája, amit még Volkov sem lenne képes berekeszteni. Darwinnal leállni vitatkozni? Bátor ember lenne.
A helyzet ismerőssége ugyan megbújik agyam hátsó zugában, azonban nem hagyom neki, hogy túlságosan nosztalgikussá tegye a helyzetet. Nem eshetek újra bele ugyanabba a helyzetbe, hiába vonzz, mint méhet a virág. Lehet nem is a helyzet maga vonzz ennyire, csupán a tény, hogy vele élhetném át újra, mintha mi sem történt volna, mintha ugyanúgy diákok lennénk, és nem két, immár teljesen más emberként sétálnánk egymás mellett. Így inkább beszélek, és igyekszem elterelni a gondolataimat.
- Ebben reménykedem én is. A legjobb időpontban engedélyezte az igazgató, hogy visszajöjjek - mosolyodom el halványan. A vizsgaidőszak közeledte remek alkalom arra, hogy valóban éles helyzetben figyelhessem meg a diákokat, ráadásul vannak olyan tanárok, akik ezt kihasználva helyezik előrébb a szóbeli feleleteket, mintsem az írásbelit. Kész Kánaán lesz a végére az egész, kivéve, ha hosszabb időre elterelik a figyelmem.
- Mindig érezted, ha a közeledben vagyok - felelem halkan, halvány mosolyom bújik meg ajkam szegletében, ahogy előre felé figyelek. - Valószínűleg még következő évben is. Vannak olyanok, akiket az évközi stressz jobban megvisel, mint a vizsgaidőszak - vonom meg vállaimat lezseren. A felajánlásra hümmentek végül egyet. - Remekül hangzik. Ebédeljünk - somolyodom el lágyan, kékjeimet emelem oldalasan Beliánra, majd csuklóját megfogva kényszerítem megállásra, ahogy felé fordulok közben.
- Nem szeretném, ha ez kellemetlen lenne. Ha zavar, hogy bejárok az óráidra, csak mondd, rendben? Mint régen - régen is mindent meg tudtunk beszélni, remélem ez nem most fog megváltozni, amikor mindkettőnknek fontos az, ami jelenleg van. Még ha nem is kettőnk között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kiírnám én neonnal is, minthogy kihez tartozom, azonban vannak olyan cselekedetek, mondatok és érzések - maguk a pillanatok, amiket az ember megtartana magának. Ez is egy olyan pillanat. Önzőség lehet, tudok róla, nem is lenne újdonság, hogy valamit azért cselekszem meg, mert magamnak szeretném az egészet. Most is erről lehet szó, de nem bánom, kitartok amellett, hogy a helyzet hozta érzéseket igenis csak magamnak szeretném. Főleg, hogy a másik valami olyan játékot űz, aminek egyáltalán nincs tudatában, így az egésznek van egy amolyan játékos kimenetele. MÍg én pontosan tudom mit csinálok, addig Kende bizonytalansága, ami felüti a fejét olykor-olykor, egyre biztosabb lesz a tudatalatti cselekedeteivel - mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az automatikus közelebb lépése hozzám a korláttól, ami ismét szemtelen lépésre biztat engem.
A hűvös víz marja bőrömet, ahogy körbeölel. Kicsit olyan érzést kelt az egész, mintha egyedül lennék a világon, nem is gondolok arra, hogy Kende vajon követ-e, míg meg nem hallom a víz alatt, a messzebb lévő tompa csobbanást. Szélesen mosolyodom el. Valószínűleg ez a jele annak, hogy ideje visszatérni a valóságba, így rúgok egyet, majd bukkanok fel. Vigyorogva simítom hátra tincseimet, ujjaimat ott hagyva borzolok rajtuk, miközben kiengedem a halk nevetést. Kékjeim figyelik a vízre felfekvő sziluettet, szemöldököm rebben meg, ahogy közelebb úszik. Látom ujjának mozgását, de nem pillantok fel, mikor megszólalok.
- Elég jól néz ki - szavaim után mozdul fejem, hogy felpillantsak, és bár az érzés nem ugyanolyan, mint a finn tó mellett, de hasonló, így borzongok meg enyhén a hatására. Lábaim folyamatos mozgása miatt fodrozódik a víz, amin meg-megcsillan a hajóról leszűrődő rohadt kevés fény, így jut el a tudatomig: ez tavi víz. Hangosan ciccenek fel, felső ajkam mozdul felfelé, az undor ül ki arcomra. Ezt nem gondoltam át. Egyáltalán nem. Jön a következő borzongás, ami máris nem olyan jóleső, mint az előzőek voltak, pótcselekvésként túrok ismét tincseim közé.
- Csak ilyen remek ötleteid szoktak lenni ruha nélkül? - hiába emelkedik meg szemöldököm kérdőn, mikor nem láthatja. Kékjeim továbbra is az eget fürkészik, ám ha nagyon figyel, meghallhatja hangomban a különösen játékos élt, ami igen sok mindenre engedhet következtetni. Tekintetem zizzen a korlátnak támaszkodó társaságra, majd nevetek fel hangosan kezemet azonnal szemeim elé kapva. A hangok lassan, de biztosan érnek el hozzám, és nem győzik hangsúlyozni mekkora őrült vagyok, miközben pár gyökér még tapsol is. Fejemet ingatom meg, kezem lendül ismételten felfelé a középső ujjammal, ami még nagyobb röhögést vált ki. - Hogy fogtok feljönni, Sztravinszkij? - a kérdés jó. Fejemet kicsit jobban hátra biccentem, elgondolkodom. - Ráérek azon még gondolkodni - legyintek egyet felfelé vigyorogva végül, kezemet ejtem vissza a vízbe, majd pillantok Kendére féloldalas, sokat sejtető mosollyal.