Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem hittem volna, hogy egyszer még újra elhagyom az országot úgy, hogy anyáék tudnak róla. Ó igen, nagy teljesítmény tőlem, hogy most szóltam a szüleimnek és ők bele is egyeztek abba, hogy elmenjek a háztársaimmal valahová Ausztriába síelni. Igazából síelni nem tudok, snowboardozni meg még annyira sem, de hát ezek nem olyan fontos dolgok, nem igaz? A fontos az, hogy érezzük jól magunkat és mivel baráti körben leszünk, ez mellé tehetünk egy pipát. A másik fontos dolog a friss levegő, meg a sportolás. Na, nem mintha a kviddiccsel nem sportolnék olyan hű, de sokat. Meg Vatta is eléggé lefáraszt mostanában, talán kicsit megorrolt rám, hogy kevesebb időt töltök vele, mint mondjuk az Edictummal, pedig ez nem igaz. Próbálom még mindig úgy igazgatni ezeket a külsős óráimat, hogy maradjon sok időm a juhászkutyára is, de néha ez nem igazán sikerül. Szóval Vatta jogosan lehet rám mérges…
Amikor Dasha először említette, nem akartam belemenni a dologba, de végül sikerült elhatároznom magamban, hogy legalább anyámékat megkérdezem, hogy mit szólnak hozzá. Természetesen a kis kalandjaimat Michellel és Laviával nem említettem, bár jobb lett volna, ha megmondom nekik ott, akkor, mert ha utólag kiderül – és márpedig ki fog valamikor -, akkor nagyon nagy balhé lesz otthon. Szóval, miután igenlő választ kaptam, na meg egy kis buzdítást, hogy igenis menjek már el a barátaimmal valahová, pár éve még abban sem voltam biztosak – a saját szüleim! -, hogy lesznek barátaim. Hát milyen szülők az ilyenek? Mondjuk pár éve még én is jól kiröhögtem volna az illetőt, de hát végül igaza lett. Tényleg lettek barátaim, akár mennyire is furcsa ez a tény. Még Michellel is úgy-ahogy jóba vagyunk, már ha mondhatok ilyet. Nem szedte le a fejem, a szerveim még megvannak és bár a házában anno eléggé leharapta a fejem, még is azt mondhatom, hogy a lelke legeslegmélyebb kis apró, pinduri csücskében kedvel engem.
A vonatút Dashával kellemesen telt, próbáltam nem arra gondolni, hogy mennyit és mekkorákat fogok esni. Anya szerint gyorsan tanulok, lovagolni, járni és zongorázni is a többieknél gyorsabban tanultam meg, de még sem vagyok szupergyerek, biztos, hogy hazafelé több kék-zöld foltom lesz, mint azt most itt elképzelném. Viszont az is lehet, hogy kiderül, anyámnak a vérében van a síelés és én is egy őstehetség vagyok. Csakhogy ezt kétlem, ilyen még a filmekben sincs. Legközelebb majd lovagolni viszem el a társaságot, főleg, hogy ezt a síutat nem is én szerveztem. Abban viszont jó vagyok, nem is tudom, hogy a mostani síelők közül ki tud lovagolni és ki nem. Majd megkérdezem őket, lesz rá egy csomó időm.
Amint kiléptem a szálloda ajtaján, rögtön megcsapott a hűvös, csípős szél. Egyenesen az arcomba fújta szőke tincseimet, holott a szállodai szobában eléggé fájdalmasan a sál, kabát egy, kabát kettő és a sapka alá gyűrtem. De mindig volt egy olyan tincs – még a kviddicsmeccseknél is -, amelyik folyton folyvást kiszabadult mindenhonnan és élvezte, hogy a szél az arcomba fújja. Na, én azt már kevésbé élveztem. Miután szépen kisimítottam a tincset az arcomból, követtem Dashat, fel a hegyre. A hasam nem görcsölt az izgalomtól, pedig görcsölhetett volna, eléggé veszélyes sport ez is. Anyáék akkor miért is engedtek el ide…?
Egész eddig csak bólogattam a kérdésekre, most viszont, amikor már a nevem is felmerült, felkaptam a fejem és az ajkamba harapva álltam meg a csapatkapitány mellett, aki közben a kezembe nyomta a bérletem, aztán tovább állt, hogy mindenki megkapja a sajátját. Már jó előre bejelentettem a lánynak, hogy talán, ha egyszer síeltem, de akkor is lehettem vagy öt éves és ennyi. Nagyon nem tanítottak semmit, biztos, hogy bénázni fogok. Igen, ezt így mind rázúdítottam a lányra, méghozzá a vonaton. Ajaj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Hideg van.
Ez volt az első gondolat, ami átfutott az agyamon, mikor kiléptem a kastély ajtaján és elindultam a falu felé. Kellett egy kis nyugi még az ünnepek előtt, hogy át tudjam gondolni a dolgokat. Anya azt ígérte, hogy Vivien itthon lesz, mire én hazaérek az iskolából, a legutóbbi levélben még is azt írta, hogy nem biztos. Eléggé letörtem a levél olvasása közben, nem ezt vártam a nővéremtől. Beszéltem vele is, kifejezetten megígérte, hogy hazajön, erre most anya meg... Akkor most én is megcsinálhatnám azt, hogy nem megyek haza, bár nem tudom, hogy Dasháék közül ki marad itt karácsonyozni, de remélem, hogy mindenki hazamegy a családjához. Esetleg még lemehetnék Michellehez, hátha nem üvölti le megint a fejem, de hát ki tudja. Nem tudom kiismerni...
A falu határát elérve egészen átfagytam már, az első olyan vendéglő pedig, ami a legközelebb volt hozzám, a cukrászda volt. Sóhajtva elindultam és hamarosan el is értem a bolt ajtaját, de még mielőtt benyithattam volna, egy csapat elsős fiú masírozott ki rajta, kis híján nekem csapva az ajtót. Meglepetten hátráltam, hogy elkerüljem a becsapódást, de a kis csapat még csak rám sem nézett. Ezek is sokat ültek illemórán, az biztos... A kabátot jobban összehúzva magamon léptem be végül az ajtón, odabent pedig az utcán remélt kellemes meleg fogadott. Elégedetten néztem körül, aztán a pulthoz lépdelve rövid gondolkodás után kiválasztottam egy ígéretes süteményt, aztán az egyik távolabb eső asztalhoz igyekeztem. Szerencsére nem voltak olyan sokan a cukrászdában, hogy versengeni kelljen a helyekért, így már a kabátomtól megszabadulva ültem le a székre és egy sóhajtás után lepiszkáltam a süti tetejéről a marcipánt. Az a legfinomabb, azt majd később...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Jó döntés volt lejönni és nem a szobában poshadni, mint tegnap. Hiányzott viszont az, hogy Dasha se tegnapra, se már nem szervezett be kviddicsedzést, aminek inkább örülnöm kellett volna, hiszen akár mennyire is vagyok még mindig csak őrző, sok dolgom nincs, és valamennyire tudok pihenni. Még is, mostanában egyre többször jöttem ki a zónából és cseréltem valamelyik hajtóval. Na, az meg maga volt a borzalom, sosem szerettem a zónán kívül lenni, de egyszerűen nem voltam képes arra, hogy megmondjam Dashanak, hogy maradnék mindig a karikák előtt. Szóval inkább csendben maradtam és igyekeztem ügyeskedni a pályán.
Amikor reggel felébredtem, arra gondoltam, hogy beszélek Dashaval és elmegyünk valahová, vagy inkább csak leülök zongorázni és kész. De nem akartam még egy napot a szobámban tölteni, a klubhelyiségben viszont nem szívesen zongoráztam volna, ott, mindenki előtt. Még akkor is, ha csak kevesen voltak, még mindig nem szerettem a központban lenni, így ez kilőve. Szóval akkor maradt az, hogy megkeresem a csapatkapitányt, de a szobában nem volt, a klubhelyiségben megkérdezett elsősök közül pedig senki sem látta. Megkeresni meg nem indultam el, éppen elég hatalmas ez a kastély, bárhol lehet.
Szóval inkább a sütizésnél maradtam és lám, milyen jól tettem. Éppen el voltam foglalva a marcipán lepiszkálásával a sütemény tetejéről, amikor egy lány lépett mellém. Ha jól hallottam, akkor az előbb ő beszélt a pultnál, csak sokkal gyorsabban és hát... nem éppen angolul. Kíváncsian tekintettem fel rá, de nem tűnt épp ismerősnek, abból meg, hogy az előbb éppen olaszul hadart valamit a szerencsétlen pultosnak, csak még inkább megerősítettem magamban, hogy nem ismerem.
- Yes, i guess - mosolyogtam rá a lányra, miután természetesen azt válaszoltam neki, hogy segítek - ha tudok. Felállva úgy döntöttem, hogy közelebb kellene mennem a pulthoz, ha tényleg segíteni akarok a lánynak. Pár lépéssel átszeltem a pult és a köztem lévő távolságot, aztán kérdőn az eladóra pillantottam, aki egyelőre még nem hiszem, hogy meg tudta mondani, mennyibe kerül a lány sütije.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Úgy tűnt, hogy egész jól el fogunk szórakozni a hegyen, a hóban, a csípős levegőn, hiszen baráti körben vagyunk és bár a rellonos lányt nem ismerem, a többiekhez már volt szerencsém, ugye. Hiszen háztársaim, találkoztam már velük, szinte minden nap látom őket a Levitában. Vagy lent reggelinél, egyszóval minden nap.
Az út egész kellemesen telt, nem tűnt úgy, hogy Dasha aggódna amiatt, hogy nem tudok síelni, vagy valami, szóval én sem kezdtem el most azon parádézni, hogy mi lesz, ha elesek. Elvégre járni sem úgy tanultunk meg, hogy nem estünk el. Lovagolni sem tudtam rögtön, rengetegszer leestem a lóról, volt, hogy anya nem akarta, hogy visszaüljek. Sőt, olyan eset is volt, hogy én nem akartam lovak közelébe menni… de aztán megtanultam járni is és lovagolni is és most, ha minden jól megy, minimálisan síelni is meg fogok tanulni. Elvégre nem lehet olyan nehéz. Olyan, mint a görkori, nem?
Fent a hegyen éreztem meg leginkább azt, hogy mennyire hideg is van itt, de próbáltam nem éppen arra koncentrálni, hogy milyen az időjárás. Amíg nem fog havazni, addig el leszünk, azt hiszem. Amikor Dasha a kezembe nyomta a bérletet és tovább állt, Linus mellé lépdeltem és rámosolyogtam. Tudtam, hogy ő tud síelni, és mivel másnál nem igazán láttam lécet, ezért gondoltam, hogy ő lesz az, aki majd minimálisan ugye beavat a dologba és erre az alkalomra megtanít. Vagy, ha ez is olyan, mint a biciklizés és nem lehet elfelejteni, akkor tudni fogok majd három év múlva is… na, szuper.
Aztán megjelentek Tonyék, a srác kezében pedig ott ült Paloma, aki láttán rögtön felcsillant a szemem és amint a fiú is megkapta a kis cetlit, az enyémet a zsebembe süllyesztve a fiúhoz masíroztam, a célom viszont igazából a kutya volt.
- Sziasztok – mosolyogtam mindkettőjükre. – Megsimogathatom?
Bár már jártam náluk és valamennyire összehaverkodtam már az állataikkal, azért még mindig szükségesnek éreztem, hogy megkérdezzem a gazdáját. Amint igenlő választ kaptam, ujjaimat lefelé fordítva a kutya elég tartottam és, ha megszaglászta a kezem, végigsimítottam rajta. Amint a földre került és a fiú a hógolyóval szórakoztatta, addig én visszalépdeltem Lina mellé, aki közben már magára maradt révén, hogy Dasha és a rellonos már elkülönülve gyakorolni kezdtek.
Amint felkerült a lábamra a síléc, már rögtön éreztem, hogy ez nem fog olyan könnyen menni. Furcsa érzés volt egy léccel a lábamon közlekedni, hiszen öt éves koromban próbáltam utoljára, arra az időszakra meg nem igazán emlékszem, szóval arra nem tudok hivatkozni, mondván, tudok síelni, mert akkor tudtam. Pár lépés után meg kellett állnom, mielőtt orra estem volna a lécben, de visszapillantva tényleg kirajzolódott a halszálkaforma, amiről Lina beszélt. Halvány mosollyal az arcomon néztem vissza a lábnyomokra, aztán ügyetlenül megfordultam – karjaimmal kalimpálva, nehogy előreessek – és visszatotyogtam Lina mellé. Annyira nem is volt nehéz, de nem szeretnék öt perc múlva már hegytetőkről száguldozni lefelé. Ahogy visszaértem a lány mellé, ő már újra kiadta a feladatot, amit először be is mutatott nekem, ezt pedig nagyon értékeltem, úgy könnyebb megcsinálni a feladatot ugye, hogy tudod mi lesz a végeredmény. Megfordultam, a lejtő vagy mi akart az ott lenni felé és egy sóhajtás után ellöktem magam, hagytam, hogy a lábaim vezessenek és csak élveztem a siklást. Nem volt olyan hatalmas csúszás, hogy a szél szétvágja az arcom, még is élveztem. A másik oldalra dőltem, a botokat beengedtem a hóba és elmélyítve őket lassan megálltam. Lehunyt szemekkel vártam, amíg a léc teljesen megállt, ezután visszanéztem ideiglenes oktatómra és elmosolyodtam. Talán még is csak emlékszem valamire abból az ötéves síelésből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Vége az Eridon-Levita meccsnek.
A hótól nem sok mindent láttam, de annál még valamennyire képben voltam, hogy Dasha lezuhant.  A fogónk és a kedves mestertanoncunk pedig úgy döntött, hogy ők most ölelkezni fognak a pályán és szépen egymásba rohantak, aztán nevetve az egyik lelátóra zuhantak. Jó, mondjuk lehet, hogy nem ez volt a céluk, mindenesetre a csapat negyede a gyengélkedőn van… De Nedra végül is elkapta a cikeszt, szóval nyertünk, ami jó hír, a sok törés viszont nem. Aucs. Én szerencsére a seprűn maradtam a meccs végéig, ezért is értem fel olyan gyorsan a kastélyba. A sípszó után meg sem vártam, amíg Ákos mondott valamit, rögtön rohantam fel a kastélyba. Még azzal sem vesződtem, hogy átöltözzek, vagy ilyesmi. Kit érdekel az most ilyenkor?
A tömeg még a pályánál lehetett, amikor én már a második emeletre vezető lépcsősor aljához értem, szóval senki sem gátolt meg abban, hogy felérjek a gyengélkedőre. Az ajtót pedig gyakorlatilag berúgtam – de azért még sem. Na jó, csak berontottam és azt is kézzel tettem, de nem volt olyan hangos… Meg szerintem a lányok sem aludtak már, bár ki tudja… elég nagyot eshettek, Nedráék meg ugye összeölelkeztek a levegőben… Na de a gyengélkedő. Fújtatva masíroztam oda a szobatársam ágyához, akinek már ugyan nyitva volt a szeme, de nem voltam biztos abban, hogy hall-e engem. Nem tudom miért ne hallana, de pontosan nem láttam, hogy  hogyan zuhant le, bármi megtörténhetett.
- Da…sha? -
Nagyon kellett ügyelnem arra, hogy ne essek itt össze helyben én is, jól néznénk ki, ha már fél Levita kviddicscsapat a gyengélkedőn maradna. A hangom még is elcsuklott a neve közepén, az ágya melletti székre roskadtam és ujjaimat összefonva a két combom közé csúsztattam kezeimet. A jobb lábam még mindig remegett, kipirosodtam a futástól és azt sem tudtam pontosan, hogy a csapat többi tagja mikor fut be. Majd csak jönnek…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Fokozatosan kellene beavatni a dolgokba a lányt, viszont azon, hogy nyertünk, talán nincs is mit titkolni, egyszerűen csak kibököm, hogy „héé Dasha, amúgy tudom, hogy leestél, de jól vagy? Ja és nyertünk, de ne állj fel és kezd el táncolni, oké?”. Talán hallgat is rám és tényleg nem fog felpattanni, hogy felhúzva engem tangózzunk, vagy bármi olyan táncot járjunk, amit én nem ismerek, de ő Koreában igen. Azért ez kicsit furcsa lenne. Kicsit nagyon.
Aztán berobbantottam az ajtót – nem bombardával – és egyenesen a lányhoz mentem, aki közben már felfigyelt rám. Oké, lehet, hogy az ajtó volt az oka, elvégre elég rendesen kicsapódott, aztán meg be… de reméltem, hogy a gyógyító nem orrol meg rám – nagyon -, elvégre még is csak sürgős eset, a barátnőmről van szó, na meg ha már eddig is rohantam felfelé, nem itt fogom vissza magam.
Kíváncsian, meglepődötten és eléggé szomorú arcot felöltve pislogtam a lányra, pedig nem is volt szomorú a dolog, hiszen nyertünk! Juhhú, meg minden, de még is itt fekszik három csapat- és háztársam, szóval annyira nem rózsás a helyzet. Mindenesetre Dashával minél előbb közölni kell a hírt. Viszont a kérdésre egyelőre nem terveztem válaszolni, így csak megvontam a vállam és az ajkamba haraptam. Ajaj, ott van Nedra…
- Hogy vagy? -
Most akkor az a legfontosabb az, hogy meggyógyuljon és ha kell, minden nap feljövök hozzá, akár éjszaka is benézhetek hozzá, járőrözés közben… csak egy pár percre, úgy is aludni fog. Vagy felhozom hozzá Kiarát, vagy azt a furcsanevű hangszert, amit anno nem tudtam kiejteni – mondjuk ez most sincs máshogy. Vagy majd nem tudom, remélem gyorsan meggyógyul.
- Mire emlékszel? -
Szinte alig hagytam időt a válaszra, de az is jó, ha a kettő kérdést egynek veszi és akkor talán nem is kellene annyit beszélnie, ha összesűríti a válaszát. Lassan abbahagytam az ajkam rágcsálását, amit addig jó befejezni, amíg nem buggyan elő a vérem és talán nem fogok kétségbeesni annyira, hogy elájuljak itt. Dashának csak nincs komolyabb baja, ugye nincs…?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Hogy közlöd a csapatkapitányoddal, hogy miután lezuhant a seprűjéről, bekaptak három gólt és még a cikeszt sem az ő fogójuk kapta el? Hát sehogy. De hogy mondod meg a barátnődnek, hogy ugyan lezuhant, de még is ők nyertek, mert a fogójuk elkapta az aranylabdácskát. Aztán összeölelkezett az egyik terelőjükkel… Hát az elejét csak úgy kibököd. De még nem éreztem úgy, hogy eljött az ideje annak, hogy kibökjem, így mint Wolginál, itt is próbáltam húzni az időt. Majd örömködik később, előbb az állapota.
A fájdalmas arcom látva, Dasha konkrétan leüvöltötte a fejem és ezt most nem is bántam, de a gyengélkedőn voltak még páran, szóval őket jó lett volna nem megzavarni. Ijedten az ajkamba haraptam és kicsit hátra is dőlhettem a széken, de csak megráztam a fejem. Nyugi Dasha… Lélegezz mélyeket, ne izgasd fel magad, a nagy erőlködésben még megfájdul valamid.
- Igen, vége a meccsnek. Különben hogy lennék itt? -
Egy halvány mosolyt varázsoltam az arcomra és próbáltam nem arra gondolni, hogy Nedra ott fekszik, szinte szemben velem. A lábam tovább remegett, miközben a szám is harapdáltam, szóval ez most egy kívülállónak – jelen esetben Dashának – azt jelenthette, hogy valami nagy baj van. Pedig nincs is, azon kívül, hogy a gyengélkedőre kerültek a lányok. Így belegondolva ebbe, a kviddics tökre veszélyes sport, a csapat több, mint fele pedig lány. Jézusom…
- Nagyon én sem láttam, a zóna azért elég messze van tőlem, meg hát ugye az a hülye hó is esik még mindig… Nem tudom pontosan, de azt hiszem Ashley ment neked. Miközben zuhantál, megpróbált elkapni, de ühm… ja igen, a végén Ákos segítségével értél le a földre. -
Azt már direkt nem említettem meg, hogy amikor lezuhant, a kvaff még az eridonosok kezében volt, de majd mindent a maga idejében ugyebár. Tovább rágcsáltam az ajkam, amikor viszont Dasha fel szeretett volna ülni, megemelkedtem és óvatosan felhúztam. Aggódva pislogtam a szobatársamra, nagyon nem voltam boldog, pedig az, hogy nyertünk, felvidíthatott volna. De nem, Izának mindig a legrosszabb dolgokkal kell törődnie és cseppet sem tudott úgy bejönni a terembe, hogy boldog mosoly van az arcán és lelkendezve ugrál oda a barátnőjéhez, hogy elújságolja a hírt: nyertek. Nem, Izának fájdalmas fejjel kellett bejönnie, ráhozva ezzel a kapitányra a frászt. Hát, ez van.
- A többiek… szerintem még a pályán vannak, vagy öltöznek. Tudod, ők sokkal többet mozogtak, mint én, lehet, hogy csak kell nekik néhány perc, amíg kifújják magukat. Aztán szerintem jönnek fel ide. Amúgy… Nedra és Grace összementek. Nem tudom mi történt, itt vannak ők is, de csak Nedrát láttam. Ott fekszik, de remélhetőleg rendbe jön. Grace-szel nem találkoztam, valamelyik paraván mögött lehet, ha jól láttam, akkor rázuhantak az egyik lelátóra. -
Elhúztam a szám és a lány első kérdését újra figyelmen kívül hagyva kinéztem az ablakon, ami hát persze, hogy nem nézett a pálya irányába. Lesütöttem a szemem, smaragdjaim a cipőmet bámulták, ami már nem fehérlett a hótól, hiszen eléggé régóta a kastélyban tartózkodtam már ahhoz, hogy leolvadjon róla. A kviddicstalárom is már csak vizes volt, de ez most cseppet sem tudott érdekelni.
- Figyelj, a meccs… -
 Hatásszünet igen, mert ilyen is kell ide.
- Megnyertük. Nedra elkapta a cikeszt, utána pedig ugye Grace-szel… -
Sóhajtva előrébb dőltem és felkészültem arra, hogy Dasha felpattan-e, vagy nem. Tényleg nem lett volna jó, ha most elkezd itt táncolni, mert akkor még jobban összetöri magát. De annak tényleg örülni lehet, hogy nyertünk. Azonban ennek ellenére én még mindig nem mosolyogtam. Majd…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Istenem, annyira szép itt minden, hogy azt nem tudom elhinni! Nem gondoltam volna, hogy Angliában fogunk kilyukadni, mert amikor felvetette valamelyikünk – valószínűleg nem én voltam az – az ötletet, még nem is sejtettem, hogy mennyire meg fog valósulni. Istenem, komolyan itt állok a ház előtt! És éppen bámulom!
Megráztam a fejem, csak hogy felébredjek egy kicsit, de nem nagyon használt. Talán ha tényleg elcsapna egy gurkó, akkor felfigyelnék rá, vagy nem tudom. Mindenesetre addig ott álldogáltam, amíg az utazótársam előre nem lépett, hogy megérintse a házszámot. Gyönyörű volt, az aranyozott táblácska csak úgy csillogott a nagyfényben és ahh! Nem lehet szavakkal leírni, nem lehet elmesélni, ezt látni kell, mert különben senki sem hiszi el.
- Ühüm. -
Igazából nem figyeltem annyira a lányra, mint kellett volna, így a magyarázatára is csak bólintottam egyet, aztán jól van. Tudom, hogy ez illetlenség, meg ha beszélnek hozzád, akkor nézz rá az illetőre, de engem most éppen lefoglalt az ajtó bámulása - haladunk, már az ajtót bámulom. Nyeltem egyet és közelebb nyomódtam a kilincshez, mert hogy közben már fellépdeltünk a lépcsőn, én meg lenyomtam a kilincset és benyitottam. Illetve csak nyitottam volna, ugyanis belülről meg húzták az ajtót, hogy kijöhessenek. Én meg estem volna be a házba, hogy ha Lavia vissza nem húz. Hálásan pislogtam rá, miközben a kilépő csoport zsibongva követte a vezetőjüket az utcára. Én is utánuk mentem volna, ha nem Laviával lettem volna itt, de így csak követtem a lányt, aki a kezembe nyomta a kis papírfecnit, én pedig az ajkamba harapva egy bólintással köszöntem meg.
- Még mindig nem hiszem el, hogy itt vagyunk. -
Fújtattam egy aprót, aztán a pólókra és az ajándéktárgyakra bámultam, mintha azok segítenének abban, hogy túlessek a kezdeti sokkon és végre normálisan viselkedjek. Mert hát amit eddig produkáltam, az cseppet sem normális.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Türüp, türüp, tücsökciripelés, minden ami kell egy ilyen helyzethez, az most bezzeg nem jön ám ide. Dasha feszült volt és valamennyire én is, ha ránéztem. A kötéseket a takaró és a ruhája valamennyire eltakarta, de tudtam, hogy rajta vannak és ez inkább megrémisztett. Ismertem már őt annyira, hogy tudjam: addig, amíg nem kell komolyabban foglalkozni vele, nem fog törődni a sérüléseivel. Most sem hangoztatta sokáig, hogy mennyire fáj a háta, vagy mit tudom én, hanem az első és legfontosabb neki már rögtön a meccs volt és a csapat. A csapat, amelynek ő is a része és a csapat, amely nem tudom hol időzik ennyi ideig.
- Biztos. -
Elgondolkodva meredtem magam elé és még mindig arra gondoltam, hogy a lány itt fekszik, kint pedig valószínűleg már ünneplik a csapatot. Akkor ez is lehet az oka, hogy nem értek még fel. A tömeg, ami engem nem akadályozott meg abban, hogy felérjek ide. Semmi kedvem sem volt a háztársaimmal hangosan éljenezni, meg amúgy sem az a természet voltam. Sosem kedveltem a tömeget - évnyitó, khm ugye -, azt meg különösen nem viseltem el, ha valaki nem pont külön engem, de úgy összességében - megemlítve ugye engem is - ünnepel minket. A csapat örülhet, nagyon ügyesek voltak és szerintem Dasha is örül ennek, de én különösen nem szerettem. Szóval inkább üldögélek a gyengélkedőn és beszélgetek a lánnyal, mint hogy hagyjam, hogy a tömeg magával sodorjon. És szerintem ezt Dasha is tudja.
- Ühüm. Azt sem láttam pontosan, de majd őket kérdezd, hogy mi történt. Azt tudom, hogy a lelátóra zuhantak. -
Eléggé nehéz volt ezt elmesélni, még is, olyan könnyen ejtettem ki a szavakat, hogy az még engem is meglepett. Nem kellett volna ilyen gyorsan mesélni a dolgokat, még nekem is gyors volt a tempó, de Dashát elnézve tudtam, hogy neki nem gyors, sőt, tulajdonképpen neki ez épp megfelelő.
- Valahol itt van ő is. -
Az ajkamba haraptam és ezt most már kicsit lassabban ejtettem ki. Vigyáztam arra is, hogy ne parázzak rá nagyon a dologra, mert annak tudjuk mi a vége. Nem lett volna jó, ha belegondolok Graceék esetébe és elájulok. Jesszus. Végig figyeltem Dashát és közben próbáltam nem a lányok összeütközésére gondolni. Vattacukor, felhők, kutya, zongora, satöbbi. Csak nyugodjak már meg. Mélyeket lélegeztem, miközben a barátnőm a lábát átkarolva ült az ágyon és feltehetőleg ő is gondolkozott valamin. Hajaj, ez mindkettőnknek egy szörnyen nehéz meccs volt. Tudom.
Annyira nem szerettem az ilyen helyzeteket. Wolgihoz is ugyan feljöttem, de nem volt valami könnyű, sokáig győzködtem magam. Nem szerettem a gyengélkedőre járni, mindig összeszorul a gyomrom és megszédülök. Nem is tudom hányszor kerültem már fel ide, mert vagy elájultam, vagy Vasváry prof felhozott, mert éppen idegbajos lettem a szobájában. Hát az felejthetetlen élmény volt. Szóval, visszatérve a gyengélkedőre, ma éppen szintén eléggé idegbajosan törtem be ide, de azt hiszem ettől el lehet tekinteni.
- Szoktalak én szívatni? -
Vigyorogtam a lányra, miközben végig gondoltam, hogy hányszor vágtam át. Talán egyszer sem. Vagy csak nem emlékszem rá? Nem tudom, maradjunk abban, hogy nem szoktam átverni és akkor ez így mindenkinek jó, az én lelkem is megnyugszik.
- De figyelj, tényleg nyertünk. Viszont ne kezdj el táncolni, jó? Vigyáznod kell most magadra, gyógyulj meg minél előbb, mert el fog puhulni a csapat. -
Továbbra is a lányra mosolyogtam és most éreztem igazán azt, hogy kezd lassan jó kedvem lenni. Ahhoz képest, ahogy még húsz perce bejöttem ide, most már eléggé felvidultam, hát nyertünk!
- Viki nagyon ügyes volt. Miután leestél és a kvaff még a pirosaknál volt, ő szerezte meg és vitte is az ellenfél karikái felé. Aztán a hóesésben elvesztettem őket, nem tudom rádobott-e. -
Azt hiszem Dashának elég volt ennyi információ ahhoz, hogy büszke legyen a húgára - vagy a nővére? Na, anno úgy voltam Misiékkel is, fogalmam sem volt arról, hogy akkor most Misi Michelle öccse, vagy bátyja. Na mindegy is.
- Kiarát felhozzam? -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Már itt álltunk tíz perce - ha nem több - az ajtó előtt, de még mindig nem hittem el a dolgot. Jó, mondjuk egy ilyen helyzetben nem hiszem, hogy más is olyan gyorsan fel tudta volna fogni a dolgot, hiszen még is csak Angliában voltunk, a Baker Street-en! Hát ez több, mint csoda, olyan szép volt az ajtó, a ház, a házszám. Minden. Jézusom, úgy viselkedtem, mintha egy vattacukorvilágba mentünk volna, pedig nem is. Csak Angliába. Csak...
Az események közben zajlottak ám mellettem, én viszont totál le voltam fagyva. Talán még akkor sem viselkedtem így, amikor megkaptam az első zongorám, vagy a lovam. Vagy Vattát. Sokkal "érettebben" viselkedtem, biztos, hogy nem fagytam le ennyire és biztos, hogy a környezetemben lévők is érzékelték, hogy mennyire izgatott vagyok, holott nem érzékeltettem velük. Komolyan csapjon már el egy gurkó...
- Öhm.. persze, menjünk. -
Lehet, hogy még nem ocsúdtam fel a döbbenetből, azonban ezeket a szavakat még sikerült úgy kinyögnöm, hogy értelmes mondat legyen belőle. Úgy követtem Laviát, mintha egy zombi lennék, vagy egy kiskacsa, aki éppen tanulgat járni és megy a mamája után. Jajdecuki! Ott egy Sherlockos póló! Sokáig viszont nem volt időm bámulni a ruhadarabot, ugyanis amikor Lavia az integetés után lelépett és egyedül maradtam, nagyon nem tudtam mit csinálni. A lányt már a másik csoport végében találtam meg, bár nem úgy tűnt, mintha a sor annyira haladni akart volna. Sóhajtva befurakodtam mellé és próbáltam nem észrevenni a rosszalló pillantásokat.
- Egyébként... mi újság veled? Hogy megy a suli? -
Anyuka üzenmód bekapcs, holott nem is ez volt a célom, csak szimplán érdeklődöm, ugye. Amióta átkerült a másik házba, nagyon nem hallottam róla, csak DÖK-ön találkoztunk néha, aztán ennyi. Nem kviddicsezik, így a meccseken sem találkozhattam vele, szóval csak így tudnék róla bármit is megtudni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Hát nem tudom, lehet. Elvégre Te voltál az, aki meghajtott minket. -
Bólogattam mosolyogva, de ez az állapot nem tartott sokáig, ugyanis Dasha maga elé bámulva nagyon szomorú képet vágott, amitől megijedtem. Nyeltem egyet, hátradőltem és én is elgondolkozva meredtem a cipőmre. Pedig az előbb még olyan vidám volt és olyan jó volt, hogy megölelt.
- Dasha... nem úgy értettem. Az jó, hogy kemény vagy, meg így legalább edződik a csapat. Ne értsd félre, szeretünk meg minden, nem úgy értettem, hogy utáljuk, hogy ilyen kemény vagy. -
A végére már egy kínos nevetés is hozzájárult ahhoz, amit én most itt mind elregéltem. Talán úgy tűnt, hogy magamnak is be akarom magyarázni, hogy Dasha nem olyan szigorú, hogy utálni kéne őt, de ezt volt az igazság. Tényleg nem utáltuk, legalább is én nem és akiről kiderül, hogy más véleményen van, komolyan nem tudom mit csinálok vele. Mugli módszerekkel fogom kifárasztani? Leviszem a kínzókamrába? Jézus, na azért azt nem...
- Igen, és mondom, nagyon ügyes volt. De nyugi, nem esett semmi baja, maximum annyi, hogy látott lezuhanni. -
Az ajkamba haraptam és akarva-akaratlanul is visszagondoltam arra az esetre, amikor Vivien karját szétmarcangolta az a farkaskutya. Szörnyű volt azt végignézni, még is csak a testvéremről volt szó, de hát az meg amúgy sem egy kellemes látvány, ha valakit éppen szétszed egy kutya. Na jó, inkább ugorjunk...
- Oké, felhozom. Még valamit? Ruha, könyv, hangszer, kabala, akármi, amit könnyen megtalálok? -
Nem, nem azt akartam mondani, hogy kupis a szobája, de ha valamit például titkos helyre rakott el, akkor azt nem fogom keresgetni, mert széttúrnám a szobáját. Azt pedig nem akarom. Amint megkaptam a választ, még egyszer megkértem a lányt, hogy ne ugráljon, meg semmi, aztán lassan kilépdeltem a gyengélkedőről. Az ajtó előtt még körbenéztem, hátha találkozom egy csapattaggal, de nem, még nem értek fel. Kénytelen voltam magára hagyni Dashát, de amilyen gyorsan csak tudtam, átöltöztem és megkerestem az esetlegesen felsorolt dolgokat. Na meg Kiarát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Te most komolyan nem hiszel nekem? -
Csodálkozva meredtem rá, egy pillanatig tágra nyílt szemekkel pislogtam reakcióra várva, aztán elnevettem magam. Nem hangosan, olyan - „mégmindigfélénkvagyokdeazértnevetek” - Izásan. Igen, mert úgy csak én tudok nevetni. Mire viszont visszanéztem, Dasha újra magába roskadt, vagy fogalmam sincs, hogy mi zajlott le a fejében, mindenesetre hátradőltem és sóhajtva nyugtáztam, hogy sikerült megbántanom. Szuper… pedig én tényleg nem azért mondtam, szeretjük őt meg minden, és az is jó, hogy szigorú. De akkor mit csináltam rosszul…?
- Hozom. -
Még egyszer utoljára visszanéztem rá, bólintva tudomásul vettem, hogy ágyban maradt és nem kezdett el ugrálni csak azért mert nyertünk, vagy mert rajta és Graceéken kívül nem esett másnak baja. Hát ugye a sokkon kívül, amit a szobatársam lezuhanása okozott, én nem tudtam másról…
Amint felértem, átöltöztem és folyamatosan az ajkamat harapdálva összedobáltam néhány ruhát a lánynak, megkerestem a krémét, aztán miután kellően kiaggódtam magam - pár előre-hátra dülöngélés után az ágyon - felálltam, a vállamra dobtam a sporttáska pántját, óvatosan felvettem a lábam körül sündörgő macskát és természetesen Vattával a nyomomban igyekeztem vissza a gyengélkedőre. Sejtettem, hogy a többiek már felérhettek, de nem voltam benne biztos.
- … ott fordulj balra és meg is érkeztél a portréhoz. -
Más esetben cukibbnak tartanám a kis eltévedt elsősöket, most viszont csak elhadartam az útvonalat a Levita portréjához, aztán a kislány válaszát meg sem várva tovább robogtam a folyosón. Jaj, ugye odatalál? Idegesen visszafordultam, de a lány már eltűnt, így csak rántottam egyet a táskám pántján és tovább lépdeltem a nemigazánszeretem helyiség felé. Közben folyamatosan simogattam Dasha macskáját, mielőtt még átragadt volna rá az ingerlékenységem és ő is megvadult volna. Épp elég bosszankodás volt most már a mai napon az, hogy Nedráék ölelkezni akartak a levegőben, hogy Dasha lezuhant és hogy még a collie is a megszeppent kis elsősre vetette magát az előbb.
Folyamatosan nyugtatva magam lassan elértem a gyengélkedő ajtaját és mielőtt még a juhászkutya nekirohant volna az ajtónak, belöktem és a fekete macskát ölelve kicsit nyugodtabban léptem be. Viki és Zoli is felértek már, aminek roppantul örültem, Vatta meg annak, hogy ismerősöket láthat, így rögtön a csapatkapitány ágyához rohant, leült mellé és a lány ujjait böködte.
- Sziasztok. -
Megkönnyebbültem azt látva, hogy itt vannak és minden rendben velük. Többé-kevésbé minden rendben. Hagytam, hogy Kiara az ölemből az ágyra ugorjon, aztán a táskát, amiben a cuccokat hoztam le, Dasha ágyának a végébe csaptam, vigyázva, hogy ne a lány lábára dobjam.
- Figyelj, összedobáltam neked néhány ruhát, itt a krémed is és ha jól emlékszem, még a fogkeféd és a fésűd is bekerült. -
Kínosan az ajakamba haraptam, összefontam a karjaimat és az ágy végébe sétáltam. Vatta közben még mindig az ágy mellett ült, most viszont rám nézett, én viszont Vikit bámultam.
- Minden rendben? -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kezdtem komolyan úgy viselkedni, mint valami pszichopata, aki arra vár, hogy megtalálja a megfelelő célpontot és bumm, lecsaphasson rá. Jó, azért még is van némi különbség köztem és egy pszichopata között, sőt, nem is kicsi. Most komolyan úgy nézek ki, mint egy pszichopata? Nem. Na akkor meg. Lavia még is úgy tekintget rám, mintha az lennék, komolyan akkor ha nem a viselkedésem miatt gondolja ezt, akkor micsoda? Mert semmi olyasmit nem mondtam, nem is úgy néztem rá, akkor meg?
- Persze, persze, minden rendben. Csak tudod… ez London. -
Kicsit furán nézhettem a lányra, de csak megvontam a vállam, halványan elmosolyodtam és nem, nem olyan pszichopatásan. Szerettem volna viszont minél előrébb jutni, így amikor a mögöttem álló pár ember rám mordult, csak feléjük fordultam és mielőtt még bármit is gondolnának rólam, rájuk mosolyogtam. A két felnőtt csak morgolódva elkapták a tekintetüket, az újonnan előbukkant kislány viszont integetni kezdett. Nekem. Mosolyogva visszaintettem neki, azután visszafordultam a rellonoshoz.
- Hát velem egy csomó minden történt. Hol is kezdjem… büntetést kaptam az egyik tanártól, az egyik háztársad mondhatjuk úgy: zaklat, akár hányszor összefutunk, kviddicsezem és mily meglepő, eddig még nem csapott el gurkó, de hát ki tudja. Mondjuk a combommal már találkozott, sszz, az nem volt valami kellemes, de hát mikor az? Hm, ezen kívül… ja, Edictumozom, DÖK-re járok és végzem a prefektusi dolgokat, meg amiket a Levitában kell. Ja, és akkor még ott van a tanulás, a kutyám és néha még le szoktam ülni olvasni, meg zongorázni. Hajj, sok a dolgom. -
Sosem voltam az a panaszkodós fajta, de hát ő kérdezte, én meg válaszoltam neki. Mert hát ha kérdeznek, illik válaszolni. Vagy nem? Nem? De. Erről ennyit akkor. Közben sóhajtva vettem tudomásul, hogy az előttünk álló csoportból az egyik kisgyerek elesett és éppen hangosan kezdett el bőgni, úgyhogy még néhány percig biztos, hogy álldogálhattunk ott az utcán. Fantasztikus.
- Egyébként mi újság? Milyen a Rellon? Azért néha gondolsz a Levitára, ugye? -
Tűnődve néztem a kislányra, aki hangosan sírt előttünk a családja (?) pedig nem akart ám minket előreengedni, vagy esetleg bemenni. Nem, az anyja leguggolt mellé és valamit magyarázott neki angolul, de nem igazán figyeltem rá. Túlságosan is el voltam foglalva azzal, hogy elmerüljek a gondolataimban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Tulajdonképpen nem is tudom, hogy miért jelentkeztem én ide. Először is, nem szeretek szerepelni. Másodszor pedig: nem szeretek szerepelni. Nem is tudom már, hogy anyám vagy Vivien ötlete volt az, hogy lépjek be a színjátszóba, mert hogy ott majd barátokat szerzek, meg kinyílok meg ilyenek... hát nem hiszem, hogy ettől majd bárki jobban meg fog ismerni, de oké, ők tudják. Viszont nincs bajom a színjátszóval, csak kicsit - nagyon - utálok kiállni az emberek elé, mert akkor mindenki engem bámul és engem ne bámuljon senki, ha nem muszáj.
Ma még is fellépésem lesz, igen, fellépés, még ha csak ilyen kis picurka is, nekem már ez is épp elég fejfájást okoz. Már tegnap este, járőrözés közben is úgy voltam vele, hogy hagyom az egészet a fenébe, de ugye ezt ketten adjuk elő, Brant meg nem hagyhattam magára. Igen, az nem lett volna szép dolog tőlem, viszont emiatt meg rosszakat álmodtam és még kipihenni sem tudtam magam, szóval ma reggel elég nyúzottan ébredtem és tiszta nyűgös voltam egész nap és ami a legrosszabb ebben az egészben, hogy eljött az idő és nem léphettem vissza. Nem is tudtam volna, egész nap nem láttam Brandont, csak talán egyszer a fejét, de nem is vagyok benne biztos, hogy az az övé volt. Nem vagyok valami jó a hátul nézetből látott kobakok beazonosításában. Ezt meghagyom másnak, már ha van valaki, aki ilyennel foglalkozik.
Három, kettő, egy.
Brandon egy mosoly után kilépett a függöny mögül és amint az visszalibbent a helyére, abbahagytam a járkálást. Ideges voltam, méghozzá nagyon és az nem vezet semmi jóra, ha én ideges vagyok. Soha többé nem fogok szerepelni, de ezt az egyet kibírom, jól van - ezekkel a szavakkal nyugtattam magam, miközben követtem a fiút a sebtében össze-vissza dobált színpadra. Persze ezt a dobálást nem szó szerint kell érteni, valójában egész pofás kis helyszínt hoztak össze, de ebben a helyzetben nagyon nem tudtam másra koncentrálni a liften kívül. Hát itt van. Az a hííííres lift.
- Kérem, tartsa! - Hangom erőtlen és halk volt, még is tudtam, hogy a fiú meghallja. Meg kellett hallania, hiszen rajtunk kívül talán ha három diák ült távolabb tőlünk és minket nézett, más pedig nem tartózkodott a teremben. Ahogy beszálltam a liftbe, igyekeztem összehúzni magam és ennek az lett az eredménye, hogy nekipréselődtem a falnak. Mindegy is, addig jó, amíg nem ér hozzám senki.
Lift. Hogy miért kell nekünk ilyennel utaznunk, nem tudom. Mert nem lenne egyszerűbb csak simán felhopponálnunk arra az emeletre, amelyikre mennénk, igaz? Igaz.
- Melyik emelet? - Fordítottam nagy nehezen felé a fejem, rápislogtam, ő pedig kinyögte a választ. Szóval a nyolcas. A lift közben már rázkódni kezdett, illetve én ebből csak egy picit érzékeltem, de a mellettem álló nyilvánvalóan többet. Rápillantottam, ő pedig elkapta a tekintetét, én viszont nem. Ismerős volt a férfi, csak nem tudtam, hogy honnan. A minisztériumban sokan dolgoznak, még is úgy éreztem, hogy ismernem kéne a fickót, csak nem jut eszembe hirtelen a neve. Abban viszont biztos voltam, hogy a neve 'b' betűvel kezdődik. Bradley? Brandon? Bob? Vagy esetleg...
- Bruce, ugye? - Tippeltem, igen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hát eljött ez is. Nem gondoltam volna, hogy ez az év ilyen gyorsan eltelik, hiszen talán mintha csak tegnap lett volna, hogy beléptünk ebbe a terembe lezárni az előző évet. Most pedig újra itt vagyunk. El sem tudom hinni. Nagyon sok - számomra - meghatározó esemény részese lehettem ebben az évben és igen, azt kívánom, hogy bárcsak ne zárnánk le. Persze egyszer minden jónak vége szakad és akármennyire is könnyű volt úgymond ez az év, visszasírom. De mennék is már haza, Vivienhez. Szóval ötven-ötven százalékban zárjuk le és ne zárjuk le.
Az hiszem bátran kijelenthetjük, hogy idén sem volt eseménytelen évem. A kviddics most már harmadik éve az iskolában töltött életemnek a része és semmi pénzért sem hagynám abba.  Megszerettem mind a játékot, mind a csapatot és magammal sem tudnám megtenni azt, hogy most így az alapszak befejezése előtt két évvel kilépek. Szóval ez marad. Aztán volt még Michelle látogatás – kétszer – a faluban, amit meg is bánhattam volna, elvégre nagyon kicsin múlott, hogy a lány egyik ökle nem barátkozott össze az arcommal. Jah. Mondjuk az utó-születésnapján már egész kedves volt, csak hát kicsit sikerült lesokkolnia. Utólag is köszi Mich! Ha már a rellonosoknál tartunk, fogalmazok úgy, hogy nagy megtiszteltetésben volt részem, ugyanis Várffy-Zoller Róbert segített nekem. Igen. Robival eddig még csak egyszer találkoztam közelebbről – az sem volt olyan közeli -, amikor az egyik Rellon-Levita meccsen lenyúlta a kvaffom. Hm.
Szóval egész jó kis évem volt és azt a furcsa rosszullétet leszámítva - na meg a büntetőmunkát Ricsi bácsival - szeretném, ha a következő is ilyen lenne. Csak sajnos nem vagyok jós, így fogalmam sincs, hogy milyen lesz a következő évem. Most viszont foglalkozzunk inkább azzal, hogy évnyitó van és le kéne már menni a nagyterembe. A ruhámat, amit még karácsonyra kaptam Vivientől, már felvettem, a taláromat is magamra kaptam és a kis jelvényem is a mellkasomra volt már erősítve. Mehetek. A gond csak az volt, hogy semmi kedvem sem volt lemenni a tömegbe. Igaz, idén már jobban viseltem az embereket - hála a meccseknek -, de akkor is. Nem lett volna jó még egy ájulás...
- Hahó! - Böktem meg Dasha vállát remélve, hogy a lányka megfordul. Végül rávettem magam arra, hogy lebotorkáljak a nagyterembe, ahol kit vettem észre? Hát a napok óta nem látott barátnőmet. Kicsit ijesztő is volt a fehér karjaival... A díszítést elnézve viszont az ezüst színhez még megy is a lány sápadtsága. Na jó inkább nem kombinálok... Mindenesetre kicsit jó volt látni, hogy nem a Levita színeiben úszik minden, hanem idén a sárkányok nyerték a kviddics- és a házkupát is. Gratulálok nekik. Tényleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Hahó, megismersz még engem? Mert én kicsit elfelejtettem már, hogy hogy is nézel ki - pislogtam a lányra, mikor hátrafordult a bökdösésre. - Csak viccelek ám, ne ijedj meg. Én mindig felismerlek, Dasha.
Valójában igazából tényleg elég régen láttam a lánykát ahhoz, hogy tudjam még milyen arcot kell nézni az évzárón, mert mostanra már szerintem szokásunkká vált, hogy mindig együtt megyünk az év búcsúztatóra. Csak ez valahogy idén most elmaradt, nem találkoztam Dashával, ő nem keresett és amikor én beszélni szerettem volna vele, nem volt a szobájában. Legalábbis nem reagált a kiabálásomra, meg a dörömbölésre - kopogás -, szóval annyiban is hagytam a dolgot. Egy órája még abban sem voltam biztos, hogy lejön egyáltalán vacsorázni, mert én megértem, ha az ünnepély nem érdekli, de ki tudja mikor evett utoljára. Már ha nem utazott haza, amit nagyon remélek, mert tőlem még el sem búcsúzott és nagyon meg fogok rá haragudni, ha tényleg búcsú nélkül megy el. De nem. Dasha nem utazott haza szó nélkül, sőt sehogyan sem, éppen előttem állt és a tekintetével helyet keresett a még nagyon üres Levita asztalnál. Kicsit furcsálltam a szótlanságát, kettőnk közül általában ő volt az, aki beszélt, én pedig csendben hallgattam és magamban imádkoztam, hogy ne zuhanjak ki a padok közti kis folyosóra. Nem éreztem nagy késztetést az elájulásra és igazából arra sem, hogy most itt elkezdjek mindenféléről csacsogni, mert nem ilyen voltam és talán soha sem leszek olyan. Nem leszek képes csak úgy elkezdeni a levegőbe beszélni és létrehozni egy témát, majd azt váltani és csak beszélni, beszélni.
- Hé, minden rendben? Történt valami? - Kezdtem aggódni a lányért, sosem viselkedett még így, legalábbis akkor nem, amikor én is a közelben voltam. Az ajkamba harapva néztem rá aggódó pillantással és kezdtem felkészülni arra, ha esetleg valami baj történik. Fogalmam sem volt arról, hogy mit kéne csinálnom és, hogy mi is a szomorúsága oka.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő