BK Fórum - Gyengélkedő

Alexis - Menjünk *-*

Az Eridonosnál heti rendszerességgel fordul elő, hogy félájult embereket cipel a gyengélkedőre, pusztán felebaráti szolidaritásból, na meg azért, mert a szívén viseli a sorsukat, én nem szeretné, hogy ilyen kiszolgáltatottan, egy rellonos áldozatává avanzsálnának át.
Ezek mind nagyon szép szavak, igaz? És már tapasztalatból sejthetitek, hogy a szép szavak nem mindig valósak, most meg főleg nem. A helyzet az, hogy Oliv bár akkor megígérte Kornélnak, hogy foghatja a kezét, miközben az éhségét csillapítja, ma is elszaladt vele a ló, aminek a vége ez lett.
Még szerencse, hogy a tanár léptei megzavarták, mert nem biztos, hogy megálljt tudott volna parancsolni magával, így viszont az éhsége se csillapodott túlzottan. Este mindenképp elhagyja a környéket, mint azt annyiszor teszi, a kérdés csak az, hogy egyedül-e?
Az idő, mint tény abszolút nem foglalkoztatja, részben, mert neki sok van belőle, részben, mert ha akarna se tudna aludni, és főként, mert télen már nem süt annyira és olyan erővel a nap, hogy aggódnia kelljen, nem hiába ez a kedvenc évszaka, legalább most nem érzi börtönének a négy falat, de ott lebeg a szeme előtt, hogy ez a kellemes állapot se tart már sokáig.
Már azelőtt megérzi, hogy nem magányában áll a gyengélkedő, mielőtt befordulna a sarkon. Az a szívdobogás nagyon szapora, nem nehéz rájönnie, valaki rosszban sántikál. Ettől viszont nem vág hátraarcot, hisz kuriózum azok száma, akik képesek lennének ártani neki. Az már nem olyan egyszerű folyamat.
Könyökével nyitja ki az ajtót, és belépve, az egyik ágyra teszi a jelenleg ölében pihenő lányt.
Volt annyi lélekjelenléte, hogy a táplálkozás után, kölcsönadja a lánynak a sálát, ezzel is eltakarva harapásának nyomát.
Csak aztán fordul a sráchoz? Határozottan pasinak nyilvánította, de most, hogy már látja is, már nem annyira biztos benne.
- A frontnak hála, csak úgy hullanak- mosolyog rá, utalva az ájult lányra, és tök elégedett magával, maiért egy tök hihető dumával sikerült előállnia.
- Segítsek kinyitni?- mosolya vigyorrá torzul, persze gondosan ügyel arra, ne villanjanak elő a fogai, hisz az emberek előtt illendő türtőztetnie magát. Azt már meg se kérdezi, mit keres itt a másik, látva a szekrény előtt, kezei állásából, már magától is rájött.