Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=317973#post317973][b]Bakonyi Gergely - 2014.06.20. 16:20[/b][/url]

A kis bagoly azóta is az ő felügyelete alatt volt, amióta Lillával találták a házban. Végül a gyengélkedőn a szárnyára varázsoltak egy csodálatos kötést egy kezdetleges sínt, ami valószínűleg tartani fog, ameddig kell. Viszont így nem tud repülni, nem tud enni-innivalót szerezni, így gondoskodásra szorul. Lehet, hogy amúgy is házi bagoly, mert meglepően kedves és úgy tűnik, kézhez van szokva. Gergő pedig vállalta, hogy majd vigyáz rá, van egy csomó helye a szobájában, nincs sok cucca, jól ellesz. Persze akkor a tollakkal, porral és a bagolypotyadékkal nem számolt, de ezt is megoldja valahogy. Sosem volt büdös neki a munka, még ez a feladat sem az, noha szerinte a nőknek kéne inkább takarítani. Hiába, túlságosan konzervatív családban nőtt fel, Várdombra amúgy sem ért még el az emancipáció.
Végül úgy döntött, ideje bővítenie az ismereteit a baglyokról, hogy mit adjon neki enni, hogyan nevelgethetné, hogyan kell ápolnia, s a többi. Így elindult a könyvtárba, természetesen a repülésre képtelen madarat sem hagyta egyedül a szobában, meg amúgy Mersével sem szívesen hagyná, nehogy berasztázza a tollait. Szóval a kis névtelennel keveredtek be a könyvtárba, a karján pihent, amíg meg nem találta a megfelelő, baglyokkal foglalkozó könyvet. Egy kellemes, kissé eldugott sarokba csücsült be, a madarat lerakta az asztalra, karmaival kopogva sétálgatott, kíváncsiskodott, Gergő mit is csinál. Ő viszont kinyitotta a könyvecskéjét, elmélyülten olvasott. Bár a türelmesnek bizonyuló madárnak nem volt nyugta, amikor a fiú a karmokról olvasott valamit, akkor elkapta szegényke lábát, megnézegette, majd bólogatva fordult vissza olvasmányához. Az állat néha segélykérő, halk, magas hangot adott ki magából, de amúgy abszolút tűrte, hogy megmentője és pótapukája folyamatosan nézegesse és vizsgálgassa őt. Bár amikor nagyon unatkozott, elkezdte csipkedni a könyv szélét, Gergő pedig odébb hessegette, mielőtt a könyvtáros meglátja. Ennek ellenére profi módon védte a könyvet és olvasott nyugodtan, a fáslizott szárnyú madár társaságában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=322896#post322896][b]Bakonyi Gergely - 2014.06.25. 19:24[/b][/url]

Kicsi Csibu

Nyugodtan olvasgat ő, nem siet sehova, néha az unatkozó madárkára pillant, ellenőrzi a szárnyát. Na nem azt, hogy megvan-e még, hanem azt, hogy a kötésével nem csinált semmit, illetve nem törte el még jobban - már ha ez lehetséges. Amikor eszébe jut ez a gondolat, azon is morfondírozik, hogy ennek is utána kéne olvasnia. Vajon van könyv A béna baglyok mindennapjai címmel? Mert ahogy Gergő eddig megfigyelte, különösen ügyetlen példányról van szó. Ezért jó "szülőként" fél szemét folyamatosan rajta tartja, hátha éppen újabb kárt készül tenni magában. Az is lehet, hogy a szülei csak úgy kitagadták, mert ő a leginkább életképtelen bagoly a világon.
Aztán ahogy a kis állatot nézi, kicsit el is merül gondolatiban, majd amikor Lilla érkezik oda, felemeli fejét, sötét tekintetét a lányon pihenteti.
- Szia. Nem zavarsz. - Mondja végül, miközben a könyv egyik lapját próbálja meg elvenni az állat elől, mielőtt még megcsipkedné. Az persze eszébe sem jut, hogy éhes, azonban a navinés lányka hamar megoldja a helyzetet. A bagolycsemege nagyon is tetszik a kis szerencsétlennek, eszegeti, még egy kicsit körbe is járja, hogy minden oldalról olyan finom-e tényleg. Gergő kissé enyhült kifejezéssel nézi a kis madarat, majd hümmög és bólint egyet. Valóban, adott neki enni, de éppen most tudja meg, hogy vajon mennyi időnként kell neki ennie.
- Csak baglyokról olvasok. - Emeli meg kicsit a vaskos könyvet, majd kicsit kijjebb tolja az egyik széket, hogy leülhessen. Bár ha nem akar, nem muszáj, a lányt félénkebb fajtának ismerte meg. Kicsit körbenéz, ma elég kevesen vannak a könyvtárban. Mostanában sok időt tölt itt, nagyon sokat olvas. Végre megvan a lehetősége, hogy tanuljon, megismerje a mágusvilágot. Innentől kezdve csak rajta múlik, hogy él-e vele és egy olyan életből kilépve, ahol semmi lehetősége volt, nem halaszthatja el. Egyszerűen nem venné be a gyomra. Közben feltűnik valami a lányon, valami szokatlan. Kicsit megemeli az egyik szemöldökét, amikor meglátja, mi volt más a képben. Nem, nem a frizurája, bár az is tetszik neki, hanem a prefektusi jelvény tündököl.
- Prefektus lettél. - Állapította meg végül, mutatóujjával a jelvény felé mutatva hanyagul. Ahogy visszapillant a madárra, éppen evés közben készült lehátrálni az asztalról. Még időben rakja oda a kezét, hogy előrébb terelgessen. Erre a szerencsétlenre többet kell figyelni, mint egy kisgyerekre. De Gergő valahogy nem bánja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=335699#post335699][b]Bakonyi Gergely - 2014.07.13. 13:18[/b][/url]

Amíg Lilla drága gondolkodik a válaszán, Gergő még egy kicsit elmélyed a könyvben, hiszen éppen a legérdekesebb részeknél tart. Mondjuk ez az érzés járja át úgy a második oldaltól kezdve, de na, keresnie kell valami egyértelmű véget, nem hagyhatja csak úgy a bekezdést. Amúgy közben figyel a lányka szavaira is, de amúgy sem akarja túlragozni a dolgokat, csak biccent egyet. Amikor pedig a baglyos könyvről esik szó, addigra megtalálja ő is a tökéletes helyet, hogy tényleg abbahagyja, felemeli a fejét és rá pillant.
- Egy csomó időt spóroltam volna, ha a könyvtárba költözök. - Állapította meg végül, hiszen elképesztő helynek találta. Na meg persze rengeteg pótolnivalója is volt, teljesen le volt maradva a varázsvilággal, a tananyaggal, mindennel. Pedig már jó régóta benne kéne élnie, morogva támasztja az arcát egyik kezére, ahogy ezen gondolkodik. Ha négy éve kezdte volna, talán már a könyvtár felét ki tudta volna olvasni. Vagy a harmadát. Pedig eddig nem is tudta, hogy szeret olvasni, mert hát idáig nem is volt rá lehetősége. Igazából ideérkezése előtt semmire nem volt lehetősége és igazán élvezi ezt a szabadságot. Még ha kötött tanulás és munka mellett nem sok ideje marad tényleg magára, számára ez tényleg szabadság. Nem is érti azokat a diákokat, akiknek ez az igazi próbatétel és nyűg. Gergő már el lenne veszve, ha lenne egy napja, amikor semmit sem kell csinálnia. Azt sem tudná, mit kezdjen magával, valószínűleg csinálna magának tennivalót.
Amikor azonban a prefektusi jelvényre mutat és a kis Kanáriáját nézi, kissé elpirul és szűkszavú a dologgal kapcsolatban. Ő kicsit oldalra dönti a fejét, nem tudja eldönteni, mik azok a negatív érzések, amik most a szőke lánykából áradnak. Szomorúság? Kellemetlenül érzi magát, zavarban van, bizonytalan? Vagy ezek furcsa keveréke. De hiába hunyja le a szemét egy pár pillanatra, akkor sem tudja eldönteni. De nem hajcsár ő, nem akarja kínozni.
- Nem kell róla beszélned, ha nem akarsz. - Nyugtatta meg végül, hiszen nem erőszakoskodik ő. Gergő igazából azzal is tökéletesen elvan, ha csak ülnek csendben és néznek a semmibe, talán ez az egyik kedvenc időtöltése. Fél szemét a kicsi baglyon tartotta, mielőtt ismét le akar esni az asztalról étkezés közben. Tényleg a világ legbénább példányát sikerült kifogniuk.
- Még nincs, de adhatsz neki. - Ajánlotta fel végül. Igazából neki csak olyan "roppant kreatív" verziók jutottak az eszébe, mint Bagoly vagy a népszerű Gyere ide. Biztos volt benne, hogy a nőknek ehhez kifinomultabb érzékük van, bár ha női mintaként az anyját vagy esetleg a húgát tekinti... nem, inkább ki kell vernie a fejéből ezt a két példát. Egyikük sem viselkedik tipikus nőként, lassan feltűnik neki is. Ahogy az is, hogy eddig mennyire torz világban élt. Kicsit elengedi ajkait egy pillanatra, azok pedig lefelé görbülnek.
- Meg kéne tartanunk. - Állapította meg végül. Úgysem találnak neki gazdát, ezt a szerencsétlenséget meg nem merné visszaengedni a természetbe. Két napot sem adna neki, egyszerűen életképtelen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=348078#post348078][b]Bakonyi Gergely - 2014.08.01. 13:37[/b][/url]

- Nem vagyok valami nagy társaság. - Talán annyi pozitívuma lenne az ideköltözésnek, hogy a könyvtáros biztos nem lenne sokat egyedül. Viszont vele nem járna jól, főleg itt, hiszen Gergő amúgy sem szószátyár (és most nagyon finoman fogalmaztam), amikor olvas, akkor meg főleg nem. Valószínűleg nem venné fel a legjobb barátnő szerepét, hogy Matilda kisírhassa a bánatait a vállán, ápolgassa a lelkét, illetve masszírozza néha a lábát. Pedig elméletben olyan szép kép, kár, hogy sosem fog megvalósulni. Ahhoz valami elég furcsa bájital, vagy varázslat kéne, remélhetőleg senkinek nem jut eszébe ilyesmi.
Amikor Lilla azt kérdi, valami baja van-e, ő csak felpillant. Látszott rajta valami? Rajta sosem szokott látszani semmi, vagy talán a kis prefektus figyel rá nagyon, eléggé, hogy észrevegye a rezdüléseit. Kettejük közül ő a megfigyelő, furcsa szerepet váltani.
- Nincs baj. - Sóhajtja, közben kezeivel előre-hátra fésüli a haját, kicsit az arcára simítja őket, majd lerakja. Nincs hát, semmi baj, csupán kezd kivetkőzni magából. Ő egy egyszerű srác, a megelégedő, a belenyugvó. Nem a lázadó, na nem, ő nem a húga, soha nem lenne olyan. Annácska a sosem elégedett, a mindig morgó, az ellenálló. Gergő nem úszik árral szemben, követi az eseményeket, hagyja, hogy magukkal sodorják. Igen ám, de meddig lesz neki elég ez a szerep? Senki nem tudja.
Viszont nem tart sokáig a szerepcsere, átható tekintettel nézi a lányt, amint a prefektusi jelvényére pillant, hallja az aprócska sóhajt is, amikor elkezd beszélni. Figyelmesen, türelmesen hallgatja végig, elég nagy erénye, hogy jó hallgatóság. Tanácsadásban nem az igazi, öhm, nagyon nem, de azt csinálja, amit mindig is: elmondja a véleményét egyszerűen, kertelés nélkül.
 - Szerintem ha téged választottak, van benned valami, amire ennek a háznak szüksége van. - Ha jól tudja a prefektusoknak példát kell mutatnia a többi diáknak, nem csak fegyelmezni őket. Ha mindenki olyan tapintatos, gyengéd, kedves lenne, mint Lilla, valószínűleg nem lenne több konfliktus az iskolában. Lehet, hogy nem azért választották, hogy fegyelmezzen, hanem, hogy megmutassa a diákoknak, hogy lehet ilyennek is lenni és még kifizetődő is.
 - Ebben az esetben el kell kezdenem rosszalkodni. - Mondja, hiszen eddig nem tud olyanról, hogy nagyon rossz fiú lett volna, de tényleg szívesen látná Lillát akcióban, vajon hogy birkózik meg vele. Lehet, hogy egyik éjjel, takarodó után átsurran a lányok szobáihoz és tiltott időben lesz tiltott helyen. Na akkor majd kaphatja a büntit, nem mintha olyat ki tudna neki találni, amit ne csinálna meg.
A kis kanárija azonban nem hagyja unatkozni, máris előállt egy tervvel, hogyan fognak nevet választani a kis bagolykának. Hozott egy könyvet, ismertette a tervet és elég jó ötletnek tűnt. A véletlen majd segít, hogy a leginkább nem megfelelő nevet kapja a bagoly, amely még mindig jóízűen falatozik. Tökéletes, legalább valami megfelelően groteszk lesz, ami illik Gergőhöz, még ha Lillához nem is.
- Tizenhat. - Mondja egyszerűen az oldalszámot és mintha a lottót sorsolnák, úgy nézi és várja, vajon mit kap a kis szerencsétlenség névnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=464105#post464105][b]Bakonyi Gergely - 2015.02.14. 18:10[/b][/url]

Valentin-nap. Gergő az egyik azok közül a delikvensek közül, akit ez egyáltalán nem hat meg. Hogy miért nem? Hát, szegény hősünknek nem sok fogalma van a szeretetről, a gyengédségről, nem érti, még ha érzi is, ösztönösen jön neki. Azt is küzdelmek árán tudta csak feldolgozni, hogy a saját húga adott neki egy nagy mackóölelést, képzelhetjük, mekkora sokk lenne számára, ha arra lenne kényszerítve, hogy a Random Randin ücsörögve nézegesse a maszkokat. Bár a lányok úgy hallotta, odavannak ezért az egészért, de biztos benne, ha valamelyikük őt fogta volna ki, egyhamar borított volna rá valamit, amiért így elszúrták a napját. Nem, nem a legjobb társaság, de ettől aztán nem fél, egyedül nagyon jól meglesz.
Ezért is döntött úgy, átvállalja Vikotól a munkát, a nő hadd menjen és szórakozzon egy napot. Aztán amint bezárt, már ment is vissza a kastélyba. Ügyesen kerülte el a Fénylő lelkek udvarát, a lehető legmesszebbről, úgy jutott be. És mivel nem szeretett volna egyedül ücsörögni a szobájában, mindenféle szórakozás nélkül (azért annyira ő sem mazochista, neki is kellenek az ingerek, de még mennyire), úgy döntött, lemegy a könyvtárba. Ott jól elüti majd a napját, megnézi, a levelezőtársa írt-e valamit. Keres egy kellemes olvasmányt, amivel elütheti az estéjét.
Ártatlanul sétál be a meglepően üres könyvtárba, csak egy-két diák lézeng a közelben. Biccent a könyvtárosnak, de nem érzi, hogy olyan magányos lélek lenne, hogy sajnálgatni kéne, amiért itt tölti ezt a napot. Sem ő, sem senki más. Szóval már indul is felfedező útjára. Az alkalomhoz illően valami érdekes, varázstalálmányokról szóló könyvet keres magának a megfelelő részen. Eleinte tanácstalanul vakargatja tarkóját, összekócolva göndör, szőke tincseit. Hunyorogva olvasgatja a címeket, egészen addig, amíg az egyik eléggé megkapó. Bár talán egy nem is lesz elég, na mindegy, kezdetnek tökéletes lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=464127#post464127][b]Bakonyi Gergely - 2015.02.14. 20:13[/b][/url]

Eleinte fel sem tűnik neki, hogy nincs egyedül, túlságosan elvan ő a saját kis világával. Meg jelenleg a könyvekkel keresgél. Így ártatlanul venne le egyet, amikor összeütközik a keze valakivel, zavartan pillant Gareth-re. Ó, hogy eddig is itt volt? És pont azt a könyvet szeretné, amelyiket ő nézett ki magának? Nem kicsit furcsállja a helyzetet, de az értetlen kép helyett inkább csak finoman megrázza a fejét.
- Vidd csak, van itt annyi könyv, nem fogok pont ezen veszekedni. - Állapítja meg ő, az örök konfliktuskezelő és úgy dönt, elveszi a könyvet, de ahelyett, hogy magának zsákmányolná, inkább Gareth felé nyújtja, hogy a fiú elvehesse, ha akarja. Ha nem, akkor inkább visszarakja, tényleg nem hitt abban, hogy az lesz élete könyve.
Lényeg a lényeg, már rakja is zsebre a kezeit, hogy elléphessen a fiú mellett, tovább nézelődve. De aztán, mielőtt még végleg leléphetne a színről, érzi, hogy valami zavar van az erőben. Aha! Szóval az ilyen lehetőségekben lehet ismerkedni. És hát, mondani kéne valamit, nem? Úgy érzi, illene. Nem tudja miért, de elég időt töltött itt, erőlködve a szocializálódással, hogy úgy érezze, igenis nincs rendben, ha most előzékeny, kedves meg minden és csak úgy elsétál. Szóval meg is áll, visszafordul, úgy futtatja végig fekete tekintetét a polcon ismét, majd lopva Gareth felé fordítja íriszeit.
- Örülök, hogy nem csak én töltöm itt ezt a napot. - Igen, szinte fájt neki, mire megszülte ezt a mondatot, amit magáról mondott el a fiúnak. Eredetileg kedvesnek lett szánva, bár úgy is értelmezhetjük, hogy tök jó, ketten vagyunk forever alone szerencsétlenségek. Akkor már csinálhatnák együtt is, nem? Közben tovább nézi a könyveket, és végül leemel egy újabb áldozatot, Gareth felé mutatja, aki járatosnak tűnik erre.
- Ezt már olvastad? - Kérdezi végül, mert igeeen, ő kérdezni is tud. A kommunikációja sosem lesz az igazi, de legalább próbálkozik. Igaz, hogy belül vért izzad minden egyes apró sikerért, de megéri... ugye?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=464175#post464175][b]Bakonyi Gergely - 2015.02.14. 21:42[/b][/url]

Biccent egyet a hálás mosolyra. Nem tudja, mi volt az a csodatett, aminek a másik ennyire örül. Egy egyszerű tényt közölt, van sok könyv, nem fog ezért megharcolni. Szívesen lemond róla, mert igazából tényleg nem érdeklik annyira ezek a dolgok, hogy mindenképpen és pontosan azt az egy kötetet az, ami megváltoztatja majd az életét. Ha így lenne, talán elgondolkodna azon, hogy elveszi. Vagy ha arról szólna, hogyan legyen a világ legjobb terelője. Akkor valószínűleg elgondolkodna. Na nem mintha az akarna lenni, csak végre talált valamit, amit lelkesedéssel csinál, még ha nem is látszik rajta. Na meg persze, mennyi mindent megmozgat magában, hogy megvédje a csapattársait? Tiszta haszon!
Viszont ahogy arrébb lépked, visszagondol a jelenetre, ahogy meglátta Gareth kezét és furcsa érzése van. Amolyan deja vu, mintha látta volna már valahol. Viszont nincs ideje ezen elgondolkozni, mert mondani kell valamit, a nulla szociális érzékkel is tudja ezt, ami azért már nagy szó. Csak kifacsar magából valamit, amire igazán nem büszke, de ez van. Viszont a másik halkan nevetgél, megvonja vállát, úgy válaszol.
- Egyik kategóriába sem sorolnám magam... - Sóhajtja végül, lemondóan, mert úgy néz ki, továbbra sem talál magának semmit, ahova beilletne. Mintha egy puzzle darabka lenne a rossz dobozban és nem találná a helyét. Eszébe is jut, hogy majd megírja ezt a partnerének, akivel mindig ugyanabba a könyvbe rejtenek üzeneteket egymásnak. Bár az utolsóra még nem élvezett válasz, nem érzi úgy, hogy emiatt muszáj lenne magában tartania a dolgokat. Nem, végre van valamilyen csatorna, amin keresztül ki tudja adni magából, még ha nem is a beszéd az és nem jut el sok emberhez. Az az egy pont elég neki.
 - Te feltalálónak tartod magad? Miken dolgozol? - Kérdezi végül, mert visszatér hamar a valóságba és rájön, hogy ja, ez tulajdonképpen érdekli őt. Bár kell egy picike hatásszünet, mire leesik neki, hogy ezt kérdés formájába is kéne önteni, nem csak elmélkedni rajta. Logikából ötös, Gergő.
 - Még mindig érdekesnek tűnik. - Állapítja meg Gareth gyors ajánlója után. Ő nem bánja igazából a tárgyilagosságot, bár abból nem fog tanulni semmit, hogyan kell emberien közölni. Ma talán nem is az a célja. Hanem éppen az, hogy csak kikapcsolja kicsit az agyát és ne aggódjon, görcsöljön ilyen hülyeségeken.
- Csak érdekel, de nem értek az ilyesmihez. - Teszi hozzá, mert hát most tényleg úgy tűnhet, mint valami elszánt feltaláló, aki varázskütyüket bütyköl, pedig nem is. Csak egyszerűen minden érdekli, mert végre megvan a lehetősége, hogy annyi dolgot tömjön a fejébe, amennyit csak elbír. És egyszerűen nem bírja nem kihasználni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=464460#post464460][b]Bakonyi Gergely - 2015.02.15. 18:19[/b][/url]

- Valóban nem az. - Se nem tragédia, se nem kötelező. Gergő sem veszi annak, mármint tragédiának, hiába tűnik komolynak. Ő mindig komolynak tűnik, még akkor is, ha nem feltétlen az. Akkor is, ha kedves akar lenni, esetleg könnyed, ő akkor is komoly. És ez ellen nem tud mit tenni, pedig ideje lenne már kitalálnia rá valami gyógymódot.
- Hm. - Válaszolja csendesen, miközben bólint egyet. Ő megérti, hogy milyen lehet ez Garethnek. Mint a fa megmunkálása Gergő számára, mióta az eszét tudja, szabadidejében kísérletezett vele. Igaz egy-két ujjperce néha bánta, de kapott rá egy ecetes kendőt és jó volt az. Viszont a seprű szó olyan egyszerű kulcsinger, mint Pavlovnál a csengőszó. Bár Gergő nem nyáltengert enged a padlóra (csak majdnem), inkább felkapja a fejét a könyv bámulásából.
- Mesélsz róla? - Kérdezi végül, mint valami kis magándetektív, alig láthatóan araszol közelebb. Talán hozhatná a maciját és a takaróját is az esti meséhez, de ő nem tart ilyeneket. No meg nem volna valami felnőttes. Márpedig Gergő egy olyan felnőtt-féleség, egy különös szerzemény.
Bólint egyet Gareth válaszára, igen, bizony... alapok. Ezekkel is csak egy könyv formájában találkozott valamikor még az első itt töltött éve végén, most meg lassan a harmadikat kezdi majd. És ettől a ténytől néha még ő is megszédül. Deee még mennyire.
- Nem tudom eldönteni, hogy a hangodból féltés vagy tapasztalat cseng. - Állapítja meg végül, egy kis hatásszünet után. Gareth válasza meglepő volt, óvva intő, mintha tudná, mennyire veszélyes is ez. Ő neki pedig van egy egész estéje sztorizgatni. Szóval akár már most hozhatnák neki a takarót egy istenes pizsipartyhoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=480070#post480070][b]Bakonyi Gergely - 2015.03.21. 22:18[/b][/url]

Még mindig nem tudja, nem érti, Gareth miért fecsérli az idejét olyasvalakire, mint ő. Pedig találhatna sokkal jobb beszélgetőpartnert. Sokkal kedvesebbet, illedelmesebbet, valakit, aki képes is elmondani, amit gondol, és aki a valósághoz van kötve. Gergő - részben képességének köszönhetően - egy egész más világban él, valami olyasmiben, amit mások nehezen értenek meg. De hogy is érthetnék? Hiszen ő maga sem érti, csak éli, és javában ez minden dologra jellemző az ő életében. Noha vajmi kevés dolgot ért, nem azzal fecsérli az idejét, hogy próbálja megfejteni, inkább csak... csinálja.
- Nekem hasonló dolgot jelent a fafaragás, szóval ismerem az érzést. - Úgy látszik a legkevésbé egyértelmű, legrövidebb kérdés az, amelyikre tudja a választ és képes is megfogalmazni. Kicsit fordítva van összekötve, de a visszakérdezős technika mindig működött nála. Nem neveletlen és nem nem akar normális válaszokat adni. Csak kivitelezési problémái vannak.
Viszont jobbnak látja, ha nem néz a másikra, attól valahogy... furcsán zavarban érzi magát kicsit. Nem is tudja miért, de még csendesebb, még nehezebben jönnek a szavak. Bár az elpillantás nem segít, elég a tudat, hogy Gareth tekintete őt fürkészi, kócos szőke tincseit, fekete tekintetét, amelyek a könyvespolcon kalandoznak. Olyan, mintha nyugodtan nézelődne, mégis abban a pillanatban, hogy elhangzik a bűvös szó, a seprű, leleplezi magát, hogy feszülten figyel, felkapja a fejét. Meg is kéri Garethet, hogy meséljen neki. Hallgani tud. Hallgatni szeret. Hallgatni jó.
- Nem igazán. - Vallja be csendesen, hiszen a kérdésre koncentrál javában. Az angoltudásáról inkább nem tennék említést, mert olyanja neki nincsen, viszont a téli sportokban sincs otthon. Lévén nem televízión-interneten szocializálódott (tulajdonképpen egyáltalán nem is történt vele ilyesmi az iskolán kívül), csupán az Alföldön végezhető téli sportokhoz ért, mint... disznóvágás. A csicsás ausztriai sítúrákról már hallott, így a lécekkel még talán képben van, a snowboard, na, az egy nehezebb dolog. Minden esetre nem érzi magát zavarban amiatt, hogy nem ismer ilyesmit. Tudja és elfogadja, hogy más, mint a többiek. A más az ő szemléletében viszont nem jelent feltétlenül rosszabbat.
- Volt már, hogy...? - Kezd bele a kérdésbe, de inkább elharapja a végét, mert látja, hogy Gareth szeretne mondani valamit. Szeretne leülni, ő pedig beleegyezik, bólint egyet, igen-igen, üljenek csak le és beszélgessenek. Sok-sok kérdése van még, több, mint a fiú hinné és már most úgy hiszi, meg fogja még ezt bánni. A vázlatok pedig csak tovább csigázzák őt, mert ettől kicsit beavatottnak érzi magát valamibe. És hiába nem veszi észre magán, neki ez igenis fontos, nagyon fontos. Tartozni valakihez, valamihez, a része lenni valaminek, tudni, hogy mások számára is jelentősége van a létezésének, még ha kissé, halványan is. Csak ezt még magának sem tudja megfogalmazni, miért kapaszkodik ilyesmikbe olyan elkeseredetten. Miért csimpaszkodna minden Gareth-féle türelmes, érdeklődő egyén nyakába, aki hajlandó figyelni rá. Hiszen hiányzott ilyesmi az életéből, nagyon hosszú időn át és talán még most is hiányzik. Tartozni valahova, valakihez.
Leülve az asztalhoz, Gareth-tel szemben, könyökeit maga elé támasztva pillant rá, végignéz rajta. Nem várakozón, inkább mintha azt fürkészné, merje-e feltenni az előbb félbehagyott kérdését. De végül úgy dönt, veszi a bátorságot, belefog még egyszer.
- Volt már, hogy nagyon elrontottál valamit? - Nem, nincs tisztában a pontos veszélyeivel. Ő maga még sosem próbált kísérletezni, nem érzi magát elég felkészültnek hozzá. Bár igazából Gergő meg sem tudja ítélni reálisan, ki felkészült és ki nem.
- Van konkrét elképzelésem is... - Vallja be végül, hogy fejben már megvan a tervezet, milyen kütyüt szeretne bűvölni. A hogyanjáról egyelőre fogalma sincs, de lapul a zsebében valami, ami nem hagyja elfelejteni az eredeti célját, miért is járkál azok között a könyvek között rendszeresen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=481343#post481343][b]Bakonyi Gergely - 2015.03.23. 22:32[/b][/url]

- Mint az összes többi művészet, azt hiszem. Csak nagyobb eséllyel vágod le egy-két végtagod. - Valószínűleg fel kéne jegyeznünk ezt az időpontot valahova, tekintve, hogy Gergő nem vesz halálosan komolyan valamit. Sőt, még csak nem is a konkrét értelmére gondol a dolgoknak, talán érzi a másodlagos jelentést is ebben a pillanatban... hova tovább, még viccnek is szánta az előzőt. Tudja, hogy nem jó az ilyesmiben, szóval nem próbálkozik gyakran. Mert senki nem fog rajta röhögni, vagy a fapofája miatt komolyan veszik, egyik verzió sem kecsegtető.
 - Talán abban tér el, hogy a fa megmunkálása más. Eddig a tisztelete vezetett egyedül eredményre. - Próbált ő finoman faragni, határozottan bánni a fával, óvatoskodni vele, félni tőle, alárendelni magát neki, de egyik sem hozott igazi eredményt. Szép lett, de nem lett a kész műnek lelke, ő pedig szerette volna megtölteni valamivel azt, amit alkotott. És próbálkozásainak, kitartásának eredménye az egyszerű megoldás volt: a tisztelet. Tisztelte a fát, és társaként bánt vele, az pedig meghálálta a kedvességet.
Gareth biztatására bólint egyet, nem fél attól, hogy bonyolult lesz és meghaladja a felfogóképességét. Igazából attól sem félt, hogy Gareth ki fogja nevetni vagy furának nézi akármi miatt. Valahogy hiányzik belőle a félelem érzése, nem kódolták bele. Egészen más dolgokat viszont igen, így kisebb megnyugvással mégis eltölti, hogy a másik is csak most szünetben tanulta meg. Így legalább nem tűnik akkora műveletlen parasztnak, mint amilyen valójában.
Végül beleegyezik abba is, hogy Gareth-el leüljenek és úgy folytassák a beszélgetést. Amúgy sem gondolkodott sokat a válaszon, de a vázlatok mutogatása végső csábítás. A fiú mellett ülve nem feszeng, inkább csak érdeklődve nézi, ahogy felnagyítja a füzetet, ahogy lapozgat benne. Ahogy átvillannak a rajzok, tervezetek, és végül megállapodik egy bizonyosnál.
Gergőnek pedig nagyot dobban a szívecskéje, ahogy az írásra pillant, hallja a magyarázkodást. Nyel egyet és úgy bámulja, eszébe jut minden és leesik neki a dolog. Nagyot koppan odabent, visszhangzik, kicsit fáj, hogy eddig nem tudta. Pedig az a kéz, ismerős volt. De az írást sosem tévesztené össze semmivel, szóval a papírról lopva Garethre pillant, majd visszabámul.
"Bámulatos." - adná az írásra ugyanazt a jelzőt, már veszi is a levegőt, nyitja is a száját, de végül mégsem. Nem és nem. Biztos benne, hogy elsőre lebuktatná magát ezzel, és nem akarja. Jobbnak látja, ha Gareth még nem tud erről, és ő is igyekszik elvonatkoztatni tőle, és a tényleges találmányra koncentrálni kusza gondolatai helyett. Végül a levegővel megköszörüli torkát.
- Hm. - Fejti ki roppant terjedelmes, részletező véleményét az egész ügyről, hozzá hasonló stílusban. Elgondolkodva emeli ujjait az ajkához, apró kis ránc jelenik meg szemöldökei között, ahogy koncentrál, majd elégedetten bólint egyet. Állva irányítható repülő deszka? Ki kell mondania az első gondolatát.
- Lehetek én az első, aki kipróbálja? - Kicsit önző kérés, főleg hozzá képest, de már most el tudja magát képzelni a deszkán egyensúlyozva. Ha leesik, az sem zavarja. Tulajdonképpen elég elszánt, hogy a tudomány érdekében nyakát törje. És úgy van vele, hogy még mindig inkább ő, mint Gareth... sokkal inkább. Ismét nyel egy nagyot. Annyira élesen él benne az érzés, hogy meg kell védenie a környezetét minden lehetséges fizikai fájdalomtól, hogy már furának tartja saját magát. Ha már lelki védelmet képtelen nyújtani feltételezett fafejsége miatt, próbálja kompenzálni. Próbálja.
Akkor zökken csak ki teljesen, amikor a fiú felé nyújtja a kezét, pillant ismét rá, most legalább feltűnés nélkül megnézheti magának újra, kicsit más szemmel. Hiszen ő a levelezőpartnere. Ismeri kicsit, pár igazán nem neki szánt gondolatot, pár távoli érzést, amit talán a semmibe küldtek üvegpalackban, mégis hozzá sodorta a véletlen áramlat. Kezet ráz vele végül, mielőtt még vonakodónak tűnne. Nem az, inkább csodáló.
- Gergő. - Mutatkozik be szintén, bár eleinte eljátszott a gondolattal, hogy más nevet mond, inkognitója fenntartása érdekében. De áh, túl jófiú ő ehhez, amúgy sem akar örökre titkolózni Gareth előtt, még ha ez nem is feltétlen meríti ki ezt a fogalmat. Szórakozik kicsit a gondolattal, mi lesz, ha elárul mindent, hogy akkor azt a sok-sok gondolatot ő sem egy arc, személyazonosság nélküli idegennek küldte, hanem az itt ücsörgő fiúra.
Aki éppen a válaszára vár, mert feltett egy kérdést. Főhősünknek viszont halvány lila gőze sincs, erre mit mondhatna. Szóval hümmög kicsit, tanakodik.
- Talán. - Böki ki végül az eddigi legértelmesebb válaszát, ő mégis meg van elégedve vele. Roppant őszintére sikeredett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=482147#post482147][b]Bakonyi Gergely - 2015.03.25. 21:40[/b][/url]

Gareth nevetése jó érzéssel tölti el, szereti a boldog, jókedvű embereket maga körül. Viszont egy kicsit elidőzik a tekintete a fiún, majd reflexszerűen nézi meg a kezeit, tényleg rendben vannak-e az ujjai. Pár bőrkeményedésen és az érdességen kívül más kivetnivalót nem lát bennük, szóval megmutatja Garethnek is, hogy csekkolhassa nyugodtan.
Közben azon gondolkozik, mennyivel más ez a Gareth, mint akit a cetliken keresztül lát. Igaz, akkor nem a fizikai valóját látja, nem társul az élményhez, de mégis sokkal jobban érzi őt. Talán képességének köszönhetően, talán amiatt, hogy egészen más dolgokra tud koncentrálni, fókuszálni, a fiúnak pedig jóval kevesebb esélye van játszani, színészkedni. Kicsit elgondolkozik, vajon miért nem mutatja ugyanazt a külvilág felé, amit le mer írni egy idegennek és elküldeni a semmibe. Azt sem tudja, ki találja meg, kap-e rá választ. "Ezek a fecnik - vagy forgácsok, ha úgy tetszik - az első próbálkozásaim arra, hogy megtaláljam a saját hangom." - jut eszébe a mondat és abban a pillanatban leesik neki, a tantusz, hogy pontosan ugyanazt csinálja, mint Gareth. Itt ül, szerencsétlenkedik, bár egyre inkább kezdi megtalálni a közös hangot vele, mégis... talán sosem tudna szóban ugyanolyan mélységekről beszélgetni vele, mint ahogy azt írott formában tette és teszi.
- Fegyverként még nem használtam, de ki tudja, egyszer talán még kapóra jön, hogy értek a faragó-forgatáshoz. - Nehezen lehet elhinni róla, hogy megint komolytalan, valószínűleg az előbbi aprócska siker eredménye. Bár még mindig arra fókuszál, hogy Gareth nevet, nem arra, hogy ez miatta van, de semmi baj, ez legalább egy jó kiindulópont. Amikor azt mondja, nemsokára neki is módja lesz kipróbálni, érdeklődően vonja fel egyik szemöldökét, ami nála már így is a reakciók királyának számít.
- Elsőre csak lassan. Óvatosan. - Kéri végül csendesen, talán kissé el is szégyelli magát, hogy nem bírja magában tartani az ilyesmiket, oldalra is pillant egy pillanatra. Mármint, Garethnek fogalma sincs róla, kicsoda ő, és mégis ilyesmiket mond neki. Nem akarja összezavarni, megbántani meg véletlen sem, szóval úgy dönt, okosabb lesz, ha befogja a száját. Bár ilyesmivel még életében nem akadt gondja, ezt is megéltük. Akkor is a hideg futkározott a hátán, amikor Annácskát próbálta tanítani... több-kevesebb sikerrel.
Ellágyulnak a vonásai, talán kissé nevetős lesz a tekintete, amikor Gareth utánozza a hümmögését. Idáig fel sem tűnt neki, hogy ez ennyire jellemző rá, tulajdonképpen ezzel az egy szócskával le lehetne írni őt. Hiszen ez Gergő, egy nagy hm. Ennek ellenére, mintha kicsit csalódott lenne első blikkre a válasz miatt. Tudja, hogy nem miatta van elutasítva, de Gareth nem érti, Gergő miért ajánlotta fel ezt. Mert inkább szerette volna magára vállalni a hibákat. Az elkerekedett tekintet, pár baljós képzelgés után pedig megköszörüli a torkát, próbálja összeszedni magát. Nem, megígérte magának, hogy szépen befogja a pofiját. Az már más kérdés, hogy egyértelmű, mennyire lesápad a gondolattól. Gyorsan megköszörüli torkát.
- És... gyakran csinálsz ilyesmit? - Kérdezi puhatolózva. Mert hát, ha Gareth eddig is megvolt a találmányaival, akkor nincs olyan nagy baj. Mármint, nem hiszi, hogy az ő féltése nélkül nem tudna létezni, félreértés ne essék. Csupán csak szívesebben menne ő egy kört vele. De csak nem bírta ki végül, hogy kicsikarjon valami kis lélekmegnyugtatót a fiúból, amibe kapaszkodhat. Majd meglátjuk, sikerül-e.
Aztán hallgatja az aprócska történetet az udvarról, aminek hatására hirtelen őrült tekerésbe kezdenek az agytekervényei. Fénylő lelkek udvara, Valentin-napi rendezvény, egy pohár édes valami, amit ráerőltettek és Gareth nagyon beszélgetni akar vele. Annak ellenére, hogy egy csendes tuskóként viselkedik és úgy tűnik, lepattan róla minden. Pedig nem, nagyon is magába szív éppen mindent, ami Gareth, a rezdüléseit, a viselkedését, a tekintetét, ahogy mutatja a deszkát, ő pedig ábrándosan, finoman simít végig a lap szélén, óvatoskodva. És akkor leesik neki az egész.
- És... hmm. Találkoztál már azóta valakivel? - Hátha. Hátha csak téved. Végül is van rá esély, nem? Hogy nem... mármint... azt hiszem, Gergőt egy picit elveszítettük, legalábbis amíg vár a válaszra.